A Városban kigyúltak az esti fények.
Az emberek rövid ruhákban mászkáltak, fülledt, meleg este volt, az üdítőital automaták egymás után ontották a hideg, pezsgő folyadékot.
Fényreklámok villogtak, autók rohantak ismeretlen célok felé.
A munkából jövő emberek nagy része
pihenni tért, a fiatalok elindultak a szórakozóhelyekre, kikapcsolódásra
vágyva. Az iskolás gyermekek letették a játékokat, tankönyveket, a kisebbek
macit, babát ölelve bújtak ágyba, szüleik betakarták őket, szép, jó éjszakát
kívánva nekik.
Lívia, a húszéves, karcsú, szőke hajú
nagylány kék szemével még egyszer végignézett az ablakból az utca forgalmán,
majd behúzta a sötétítőfüggönyt. Ilyenkor, a nyüzsgő utca láttán mindig
megborzongott egy kicsit. Jóleső érzéssel emlékezett vissza vőlegénye
csókjaira, simogatásaira. Nem oly régen búcsúztak el, holnap ő megy az
egyetemre, barátja pedig munkába indul. Vetkőzni
kezdett. Hosszú lábairól fáradt mozdulattal húzta le a fekete harisnyát, mellei
rózsaszín bimbói előbújtak a divatos ruha alól. Olajbarna bőre jól kiemelte
szép alakját. Hálóingét kezébe fogva indult el a fürdőszoba felé, már előre
örült a kellemes zuhanynak.
A sötétben, az erdő mélyén halk
vezényszavak hallatszottak, a gépek ontották a délután magukba szívott meleget.
Gyorsan, összehangoltan folyt a munka. Túl gyorsan. Az erdő állatai már
messzire elkerülték azt a helyet, a dübörögve érkező gépek elriasztották őket.
Túl sokan jöttek és túl hangosak voltak, nem kímélték az erdőt.
Lívia elzárta a csapokat, pedig
szerette volna még érezni a testét verő vízcseppeket. takarékoskodni kell a
vízzel, sokba kerül. Szárazra törölte magát, megállt a nagy
tükör előtt, nézte az alakját. Igen, most még fiatal és szép, sőt,
egyesek szerint szexideál. No igen. A hosszú lábak, a
nőies csípő, a kicsi, lapos has, a kemény, alma alakú keblek, a kellemes arc, a
hosszú,
szőke haj, az érdekes kék szemek... Mindezek egy
férfiban komoly vágyakat ébreszthettek. Bízik vőlegényében, ő nem olyannak
látszik, mint a többi átlagos férfi. Szerették egymást, nekik ez a legtöbb, a
legfontosabb. Tervezgették a közös jövőt, a szép családi életet.
Ellépett a tükör elől, belebújt a
hálóingbe, aztán az ágyba. Nem örült neki, hogy egyedül kell elaludnia, de ez
van. Szülei még nem engedték, hogy vőlegénye nála aludjon. Nem tudni, miért, de
így látták jónak. Pedig ezzel semmit sem akadályozhattak meg. Nemsokára úgy is
összeköltöznek.
Szürke fémrudak
vették célba a csillagos eget. A rakéták szárnyain megcsillant a holdfény, az
állványok hatalmas árnyékot vetettek a fákra. A motorok zúgása elnyomta a
tücskök ciripelését, egy óvatlan csizma alatt pattanva lapult szét egy ártatlan
csiga.
Lehunyta szemét, a holnapi napra
gondolt, amikor újra találkozhat vőlegényével. Az egyetemen újabb érdekes
dolgokat fog tanulni, s már előre látja, amint a srácok megfordulnak utána,
elismerően füttyentve. Nem szerette az ilyet, de nem tehetett ellene semmit
sem, már megszokta. Mosolyogva fordult a fal felé, néhány perc után azonban
felkelt, levetette a hálóinget, melege volt, jobban szeretett ilyenkor meztelenül
aludni. Takaróját csak csípőig húzta fel, elégedetten adta át magát az álomnak.
„Kész!” Jelentették. Már csak néhány
pillanat volt vissza az indításig, a katonák biztonságos távolságra húzódtak.
„Indítás!” Narancsvörös lángnyelv csapott ki üvöltve a rakéta hajtóművéből,
aztán hamar felért az égboltra, majd eltűnt a szemük elől. Az állvány füstölt,
a meggyulladt fák pattogva égtek.
Lívia a hangos fütyülésre ébredt fel,
nem tudta, honnan eredhet ez az éles, sivító hang. Felkelt, magára tekerte a
takarót, az ablakhoz lépett. Nem volt már ideje elhúzni a függönyt.
Hatalmas robbanás rázta meg a Várost.
A házak összeomlottak, maguk alá temetve az alvó gyermekeket, a fáradtan pihenő
vagy szórakozó embereket. Lívia sem érzett nagy fájdalmat. A berobbanó üveg- és
falszilánkok széttépték gyönyörű testét, a kellemes szoba megszűnt, a boldog
családi életet tervező álmokkal együtt.
A fényreklámok kialudtak, az égő házak
és autók közé emberi testek darabjai hullottak. A gombafelhő lassan elnyerte
tökéletes alakját a város felett, majd az erősödő szélben elindult halált
hordozó útjára.
„Pontosan a célban!”