ÜDVÖZLET A HONLAPOMON! Amíg híres nem leszek, ezt főleg magamnak készítem, és azoknak az ismerőseimnek, akikkel találkoztam. A régebbi tevékenységemről kiegészítő információkat találhatsz itt: [RÉGI].
AZ ÉLETEM CÉLJAI Természetesem szeretnék boldog lenni és jó dolgokon tevékenykedni. Ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálok írni egy nagyon jó és híres könyvet (később többet). Lassan haladok a célommal, mert általában túl fáradt vagyok hozzá egy nap programozói munkája után. Emellett úgy döntöttem, hogy radikálisan egészségesebbé teszem az életmódomat, mert különben lehetséges, hogy fiatalon meghalok, hiszen betegségeim vannak. Másodlagos céljaim a társkeresés, a meggazdagodás, és a folyamatos tanulás a Világegyetemen. Egyébként itt is készítek valamit a környezetvédelemről lassan: [fecowebs].
PÉNZKERESÉS A céljaim megvalósításához pénzre van szükségem, amelyet jelenleg elsősorban a heti 40 órai munka biztosít. Jelenleg programozóként dolgozok a GeoGebra nevű szoftveren, munkatársaimmal közösen. Nagyon hálás vagyok a munkaadóimnak hogy adták nekem ezt az állást - és különösen a közvetlen főnökömnek, akivel együtt dolgoztunk a múltban más matematikai szoftvereken is, mint például a matek.hu-n. Látható, hogy főleg a Java, JavaScript, PHP, HTML és CSS programozási nyelvekben van tapasztalatom eddig, illetve az angol nyelvben. Amíg a családom nehéz anyagi körülmények között él, másodlagos pénzforrások után kell néznem. Ilyen lehet a fölösleges személyes dolgaim eladása: az aprod.hu-n illetve máshol, egy-két ingyenes nyereményjáték, illetve irodalmi pályázatok - juditti.hu, davidattila.eoldal.hu, winningwriters.com, UN competitions. De rájöttem, hogy az irodalmi pályázatokkal sok időt veszthetek, ezért pályázatokra csak rövid műveket írok és ritkán. Egyébként találtam más lehetőségeket is: magazinokat amik elfogadnak verseket, mint a Poetry Magazine, Top Literary Magazines, de kétszer is meg kell gondolnom mielőtt kockáztatom az időmet rajta. Még az is lehet, hogy gondolkodok a következő lehetőségeken is, hátha eszembe jut valami, bár elég kevés a tudásom a területen: Mozilla Bug Bounty; Chromium, Google FaceBook
ÖNFEJLESZTÉS Azokban az időkben, amikor túl kevés pénzt kapnék az időmért; jobb lehet magamba fektetni: nyelvvizsgákra készülni, és fejleszteni a képességeimet a filozófia, az írás, a gazdálkodás, a környezetvédelem, a gyógyítás és a populáris kultúra témaköreiben; mert boldogabb lennék, ha ilyenekkel kereshetném a pénzt.
A PÉNZ ELKÖLTÉSE A mi családunk olyan, hogy ha én nem költöm el a pénzt, elkölti más. Ezért hiábavalóság lenne kisebb összegeket félretenni. Így hát havonta 2000 Ft-ot általában elköltök, a többit általában hazaadom mert kell a devizahitelre és a közös költség tartozásunkra. Mostanában olcsó (200 Ft) angol nyelvű non-fiction könyveket szoktam venni a 2000 Ft-ból, de ezzel nem költöm el mindet.
VIGYÁZAT! MINDEN PERC, AMIT SZÁMÍTÓGÉPEZÉSSEL VAGY TÉVÉNÉZÉSSEL TÖLTESZ, ELEKTROMOS ENERGIÁT HASZNÁL FEL, ÉS MAGYARORSZÁGON ENNEK AZ ELEKTROMOS ENERGIÁNAK 50%-A ATOMERŐMŰBEN, URÁN ATOMMAG-HASADÁSSAL JÖN LÉTRE, ÉS ENNEK A FOLYAMATNAK A SORÁN SUGÁRZÓ RADIOAKTÍV IZOTÓPOK KELETKEZNEK.