A magyarság vándorlása és letelepedése a Kárpát-medencében


A magyar őstörténet kezdetei

Őstörténetünk alapvető krdéseiben (nyelvrokonság, őshaza területe) folyamatos viták jellemezték a tudományt. A viták, mely döntően a finnugor vagy a török származás között folyik, politikai felhangok is befolyásolták (a finnugor rokonságot vallók részéről az Európához tartozás, a török rokonság hívei részéről a dicső múltú keleti népekhez való tartozás tudata játszotta a szerepet). Alapvetően: a magyarság sok más néphez hasonlóan többgyökerű, s kultúránk magában hordozza mindegyik összetevőjét. Nyelvünk finnugor származása uralkodó nézet a tudományban.
A finnugor nyelvcsalád a szamojéd nyelvekkel együtt alakult ki a Kr. e. 4. évezredben, s ezzel közösen alkotják az uráli nyelvcsaládot. Őshazájuk az Urál hegység és az Ob-folyó vidékének erdős, mocsaras területére tehető, pattintott kőeszközökkel halász-vadász életmódot folytattak. A korszak végén vándoroltak ésszakkeleti irányba a szamojédek. A Kr. e. 3. évezredben elterjedt a csiszolt kőeszközök használata, s a halászat és a vadászat a jobb és hatékonyabb eszközök birtokában eredményesebbé vált. A fellendülés megnövelte létszámukat, s így nyugat felé húzódtak, átkeltek az Urálon, benyomultak a Volga és a Káma vidékére, és fokozatosan haladtak nyugat felé. Ez a vándorlás az évezred végére a nyugatra kerülő finnek és a helyben maradó ugorok nyelvi szétválásához vezetett. Az Ob, Irtisz, Iszim, Tobol vidékén maradt ugorokat déli szomszédaik, az iráni népek felől újabb fejlesztő hatások értéjk. A Kr. e. 2. évezred folyamán megismerkedtek a fémek alkalmazásával, majd készítésével (réz, majd bronz elterjedése). Nagy ugrást jelentett a termelés, a földművelés és állattenyésztés kialakulása. Életmódjuk megváltozásában az éghajlat is szerepet játszott (nomád állattartás kialakulása). Kr. e. 1000 és 500 között játszódott le az ugor közösségek szétválása. Az ugorok egy része északra húzódott az Ob mentén; a déli ugorságból ekkor kezdődött meg a magyarság kialakulása. Kr. e. 500 körül kikerülve a sztyepp országútjára, megkezdte vándorlását a Kárpát-medence irányába.
A magyar nép vándorlása a pusztán
A füves puszták Kínától a Kárpát-medencéig húzódtak végig Eurázsián. Az ókor végi népvándorlás nagy hullámát a hunok volgai megjelenése idézte elő, 370 körül. A hunok nemsokára a Kárpát-medencében voltak. A hunokat az avarok követték, majd a kelet-európai pusztán rövid időre bolgár-török birodalom jött létre, melyet a török kazárok vertek szét, akik tartós államot hoztak létre.
Feltehetően a Kr. e. 500 és a Kr. u. 500 közötti nomád népmozgások egyike sodorta eleinket Nyugat-Szibáriából a Volga és az Urál folyó közötti vidékre, melyet a ma ott élő tatár népről Baskíriának neveznek. Elsősorban a török népek között élhettünk. Így a finnugor nyelvű magyarság anyagi kultúrájában, külső megjelenésében, törzsi szervezetében ezen népekhez vált hasonlóvá. A sztyepp egyik maradványnépe, az iráni eredetű alánok (jászok) is hatással voltak őseinkre. A magyar törzsek baskíriai jelenlétét a 6-7. században a permi nyelvi hatás is igazolja (számnevek -nc, -van, -ven végződése, -ni képző).
Eleink a feltételezések szerint a 8. századra elhagyták Baskíriát, átkeltek a Volgán. Új hazájuk, melyet Bíborbanszületett Konstantin híradása alapján Levédiának nevezünk, a Volga és a Don között terülhetett el. Vándorlásukat a török nép mozgása váltotta ki. Itt a Kazár Birodalommal kerültek szoros kapcsolatba, valószínűleg elismerték a kazár kagánt uruknak. A magyaroknál kialakult kettős fejedelemség nyilvánvalóan kazár mintára jött létre. A névleges hatalommal rendelkező kagánnak nálunk a kündü vagy kende (nap), a tényleges uralkodónak a gyula (hold) felelt meg. Átvettük a kazárok magas szintű földművelési ismereteit, valamint a kazár rovásírást.
Őseink a 9. század első felében nyugatabbra húzódtak, lazítva a kazár befolyáson. Ekkor csatlakoztak hozzájuk a kabarok, akikből a nyolcadik törzset szevezték. A kabarok támadáskor elöl, visszavonuláskor hátul küzdöttek. A magyarság új hazája, Etelköz (Folyóköz) a Duna és a Dnyeper közti sztyeppén terült el. A magyarság Etelközből kiindulva zsákmányszerző hadjáratokat vezetett. Részben az északi szlávok ellen, másrészt nyugat felé portyáztak, megjelenve a Kárpát-medencében. Az első biztos adat erről 862-ből való. A hadjáratok révén ismerték meg későbbi hazánkat. Jelentős fejlődésen ment keresztül a magyar törzsi szervezet a 9. században. A bizánci és a magyar források szerint a magyar törzsek Etelközben szorosabbá tették szövetségüket, miáltal a magyar törzsszövetség ereje jelentősen megnövekedett (vérszerződés).

A honfoglalás

Attila 453-ban bekövetkezett halála után a hun birodalom széteset. Jó egy évszázadra a Kárpát-medence a germán népek hazájává vált. A Tiszától keletre eső területekre a gepidák, Pannóniába keleti gótok illetve longobárdok vonultak be. A Baján kagán vezetésével érkező avarok megszállták az egész Kárpát-medencét. Új hazájukból kiindulva végigportyázták, rabolták a környező területeket. Kalandozásaik nyomán szinte az egész lakosság kipusztult a Balkánról, ami lehetővé tette, hogy oda nagy tömegű szláv népesség költözzön. Az avar kagánok hatalma 630-tól hanyatlani kezdett, de a bolgár-török birodalom felbomlásával újabb nomádok érkeztek Avariába. Nagy Károly, Karoling frank uralkodó, hogy biztosítja keleti tartományait, 800 körül több hadjáratban szétverte az avar törzsszövetséget, s Pannónia területén őrgrófságot szervezett. Az avarok részben frank fennhatóság alá kerültek, részben keletre húzódtak.
Az avar régészeti leletek kutatása során született meg a kettős honfoglalás elmélete (László Gyula hipotézise szerint). E szerint az avarok Kárpát-medencébe érkező második hullámát (680) nem török, hanem magyar népesség alkotta, s ezek megélték Árpád magyarjainak honfoglalását (895-900). Ezt a hullámot griffes-indás kultúrának nevezik (övveret). A temetők feltárása után kiderült, hogy a „késő avarok” és Árpád magyarjainak a leletei területileg kiegészítik egymást. A magyarság idegen nyelveken ismert neve (Ungarischen, Hungarian), mely az onogurból (=tíz törzs, a bolgár-török törzsszövetség neve) származik, szintén utal a 680 táján beköltözött nomádok és magyarok kapcsolatára. A kettős honfoglalás elmélete ad magyarázatot a magyar nép egyik sajátos, napjainkig élő néprajzi csoportjának, a székelyeknek az eredetére. Írásos bizonyítékaink a kettős honfoglalásról nincsenek, a történelemtudományban ma is éles vita folyik az elméletről.
Az avar uralom összeomlása után egyre nagyobb számban érkeztek szlávok a Kárpát-medencébe. A Dunántúlon kisebb szláv birtokközpontok alakultak (pl. Pribina Zalavár központú uradalma). A szlávok elismerték a frank fennhatóságot, harcban álltak a morvákkal (a medence északnyugati része). Szvatopluk halála után a morva állam szétesett. A magyar honfoglalás kezdetén nem létezett erős államalakulat a Kárpát-medencében. Őseink az Etelközből számos zsákmányszerző hadjáratot szerveztek. A magyarok Bölcs Leó szövetségeseként megtámadták a Bizáncot szorongató bolgár cárt, Simeont. A sikeres portyázást követő évben nagy erejű besenyő támadás érte a magyarokat keleti irányból. A sztyeppén láncreakció következett be: az arabok az Aral-tónál leverték az úzokat, azok a besenyőkön próbálták lárpótolni magukat, míg ezek a magyarokat szorították ki hazájukból. Fokozta eleink nehézségét a bolgárok bosszúhadjárata.
Őseink pontos útvonalát nem ismerjük, de az valószínű, hogy elsősorban a Kárpátok északkeleti hágóin (Vereckei-, Tatár-szoros) és az erdélyi hágókon (Békás-szoros) át vonultak be. Majd leereszkedtek az Alföldre, a Garam-Duna vonaláig. Ezen a területen – a bolgárokat leszámítva – nem találkozhattak számottevő ellenállással. A következő évekről nem szólnak források, valószínűleg a berendezkedés kötötte le erejüket. 
898-ban a keleti frank uralkodó itáliai ellenfele, Berengár visszaszorítására magyar hadakat vett igénybe. Csapataink Észak-Itáliában raboltak, pusztítottak. Ott áttelelve 900-ban tértek haza, a morvákat kiverte a Kárpát-medencéből. Majd a bajorokra támadtak, s elfoglalták Pannóniát. A 10. század elejére az egész Kárpát-medence a magyarok kezébe került, s lakosságának nagyobb részét ezután a közel félmilliós magyarság tette ki. Rajtuk kívül jelentős számban találhatunk késő avarokat, szlávokat, bajorokat. A megszerzett új hazát biztosítani kellett. 902-ben a morva állam maradványait verték szét, megszerezve a Morva völgyét. 904-ben tőrbe csalták Kurszánt és kíséretét: egy lakomán megölték. Ezzel a magyaroknál megszűnt a kettős fejedelemség rendszere, Árpád a törzsszövetség egyedüli vezetője lett. 907-ben a bajorok nagy erővel támadtak a Duna vonalán, de Pozsony közelében teljes vereséget szenvedtek. A győzelemmel a magyarság biztosította honát, megteremtve a lehetőséget nemzetünk megmaradására.
Ezek után sorozatos portyák jellemezték az időszakot szomszédaink ellen (sarcoló hadjáratok – kalandozások). A leggyakrabban megjárt vidékek Észak-Itália, Bajorország, Szászország, Dél-Itália és Franciaország voltak. A sikerek fő oka, hogy Nyugat-Európa hatalmasságai belső harcaikkal voltak elfoglalva (anarchia), illetve hogy a magyarság nomád harcmodorát nem ismerték, szokatlan volt. Több évtized után Nyugat-Európai népei összefogtak: I. (Madarász) Henrik szász uralkodó békét vásárolt a magyaroktól adófizetéssel, de a 10. évben megtagadta az adót, s Merseburgnál 933-ban vereséget mért a magyarokra. 955-ben I. (Nagy) Ottó mért döntő csapást eleinkre Augsburgnál, ami a kalandozások végét jelentette.

Évszámok

Kr. e. 4. évezred    uráli kor
Kr. e. 3. évezred        finnugor kor
Kr. e. 2. évezred    ugor kor
Kr. e. 500 körül    a magyarság kialakulása
8. század    Levédia
9. század    Etelköz
680    griffes-indás kultúra (kettős honfoglalás)
895-900    honfoglalás
898-900    itáliai hadjárat
904    Kurszánt megölik
933    merseburgi vereség
955    augsburgi vereség (kalandozások vége)








 MAGYAROK ÉS A X. SZÁZADI EURÓPA


A Kárpát-medencében a magyarság olyan földrajzi, éghajlati és etnikai viszonyok közé került, amelyek beköltözésétől elkezdték életét átformálni. A kevésbé szélsőséges klímaviszonyok miatt korábbi állattartás, földművelési és települési módjukat is át kellett alakítani. A földek elhanyagoltak voltak, és az itt talált római kori városmaradványok már ideiglenes szálláshelynek sem voltak alkalmasak. Az itt talált lakossággal, szlávokkal, avar maradványokkal a honfoglalók azonnal kapcsolatba kerültek és igyekeztek elsajátítani tőlük az új hazában való élés tudományát. 
A Kárpát-medencébe költözve a magyarok két impérium közé kerültek. Délről Bizánc volt a meghatározó hatalom, nyugaton pedig a Karoling Birodalom országai, beleértve Itália északi felét is. 
Még be sem fejeződött a honfoglalás, amikor a császároktól megindult az ezüstpénzek áradata, melyért felbérelték a magyar hadakat háborús céljaikra. Ezek az ezüst mennyiség képezte alapját a vezető réteg új, díszes viseletét kiegészítő fegyvereknek, lószerszámoknak, ékszereknek, melyeknek már csak eredete emlékeztet a Kárpáton-túli előzményekre - valójában minőségileg is új, helyi művészeti alkotások.
A magyar hadak egy része először Itáliába jutott el a félszigetet uralni vágyó hatalmasságok megbízásából. Adataink vannak egy 899-es csatáról, melyben a németek megbízásából támadják meg Itália királyát, majd 904-ben Itáliával szövetségben támadják annak ellenségeit. 
Sikereiket látva egyre több uralkodó fogad magyar csapatokat zsoldjába, többek között a pápa is. Egy-egy portya zsoldja 10 mérőnyi arany (375 kg), így becslések szerint összesen min. 
15 mázsányi ezüstöt kaptak, nem számolva a szabad rablás "bevételeit", és a zsákmányolt rabszolgák és tárgyak értékét. 
Itália ekkor (X. század) már csak halovány árnyéka régi nagyságának, ókori városaiból nem sok maradt állva, épségben. Mindezek ellenére a magyarok számára 899-900-ban alighanem a csodák országának látszott a Pó-síkság jól épített római útjai mentén sorakozó városokkal. Kivált mivel e városok nagy része védtelen volt, így a magyarok előtt nyitva voltak a városok és szabad prédának számítottak a kolostorok, pl. Velencét is megkísérelték elfoglalni. (900-ban)
A folyamatnak I. Ottó német király vet véget, amikor 951-ben elveszi Itália királyának özvegyét, s saját öccsére bízza az északkeleti tartományokat, aki a magyarok nagy ellensége, majd 955-ben legyőzi a magyarokat. 
Az mediterrán kert-, szőlő-, és földművelés itáliai formái a X. sz.-i magyarok számára egyelőre utánozhatatlanok voltak. Ugyanígy az antik technikai hagyományokat fenntartó itáliai kis és közepes méretű kézművesipar (üvegfúvás, bronzöntés, csontfaragás), valamint kőfaragó-művészetük és építészetük. 
A magyar támadások hatására jöttek itt létre a szabad városok, hiszen az erős falakkal önmagát védelmező közösség ezentúl legfeljebb önként rendelte alá magát valamely központi hatalomnak. (ez Itália történetében a magyar kalandozások pozitív oldala)

A magyar seregek számára a legkeményebb, feltörhetetlen Gallia volt, beleértve a Rajnán-túli teljes Meroving-Karoling-kori régiót. Egyedül a burgundiai kolostorokat tudták kifosztani. 
Itt is látták őseink a kolostorok, városok körüli jól művelt földeket, szőlőket, gyümölcsöket, ám, hazatérve a látottakból (valószínűleg) semmit sem hasznosítottak.

A magyarok 959-től 970-ig végi rabolták Konstantinápolyt és a Balkán-félszigetet is. 
A roppant császárváros minden bizonnyal őseinket is lenyűgözte. (Gondoljunk csak a Hagia Sofia épületére) A csodálkozó döbbenetet próbálta ellensúlyozni a 958. Évi magyar támadás hadüzenetét is őrző Botond-monda. (a monda két része: az aranykapu bevágása, ez a hadüzenet bevett korabeli jelképe, amellyel Botond (kalandozó magyar vitéz) megmutatja hatalmas erejét, majd a kisméretű magyar közvitéz megvívja görög óriással és legyőzi őt.)
Hogy a bizánci életforma és államszervezet milyen szerepet játszott a X. sz.-i magyarság életében az felettébb homályos, de az biztos, hogy aranypénz csak a bizánciaktól jutott őseinkhez, s csak a bizánci ékszereket viselték eredeti formájukban, átalakítás nélkül. 
Az itteni kert-, gyümölcs, és szántóvető kultúra ugyanolyan utánozhatatlan volt magyarjaink számára mint az összes többi.
Az egyetlen - bár nem jelentős - kísérletet a bizánci egyház tette a magyarok megnyerésére, de ez nem vezetett tartós sikerre. (Arra azonban elegendővolt, hogy a magyarok lássák, hogy a városlakó, városépítő, fejlett iparral és mezőgazdasággal rendelkező szomszédok keleten és nyugaton is keresztények.) 948-ban Bulcsú, (magyar vezér, horka) majd a gyula is megkeresztelkedett bizánci rítus szerint, valamint magukkal hozták térítési szándékkal Hierotheosz szerzetest is a Kárpát-medencébe. Konstantinápoly közeledése ellenére a magyarok a bolgárokkal, majd a besenyőkkel és a ruszokkal szövetségben még több ízben megkísérelte megzsarolni a bizánciakat egészen 970 őszéig, az Arkadiupolisz mellett elszenvedett nagy vereségig.

A X. sz. elején Németország voltaképpen még semmilyen formában nem létezett, csak a Keleti-Frank Birodalom, amely felett 911-ig valójában Karoling királyok uralkodtak. Ez a keleti-frank ország öt részből tevődött össze, melyek egyike Bajorország. 
A bajorok rossz néven vették a magyarok erőszakos honfoglalását, mivel Pannonia tartományt tőlük ragadták el a jövevények. 
Remélték, hogy vezetőjük, Kurszán meggyilkolásával (904) elzavarhatják őket, de tévedtek. Ezért 907 nyarán megtámadták a magyarokat, de súlyos vereséget szenvedtek. 
Azt ezt követő magyar portyázásoknak I. Ottó vetett végett, amikor 955-ben Ausburgnál legyőzte a magyarok seregeit, vezetőiket - Bulcsút, Lehelt, és Surt - felakasztatta. 
A kegyetlen megtorlás sokkhatást váltott ki a magyarokból, soha többé nem támadtak Németországra. Ottó a győzelmét nem akarta kihasználni, nem indított ellentámadást, s a németek még 75 évig nem támadtak a magyarokra. 
Ebben az időben a magyarok fejedelme Fajsz volt, akinek bukását az ausburgi vereség okozta. A nomád életfelfogás és hitvilág szerint a vereség bizonyította, hogy a vezér nem alkalmas a további uralkodásra. 
Ekkor került hatalomra Taksony. Ő levonta a következtetést, hogy nyugat felé nem indíthat hadjáratokat. A németektől való félelmében szövetséget kötött a besenyőkkel, majd az oroszokkal, a bolgárokkal és a kazárokkal is. 
Miután Keletről biztosította magát, szövetségteremtől akcióba kezdett nyugaton is. A 960-as évek elején felvette a kapcsolatot a pápával, és térítő püspököt kért tőle, de Ottó megakadályozta, hogy a magyar törzsszövetség belépjen a keresztény közösségbe, mellyel valószínűleg a magyarok pusztulását érte volna el. 
Feltehetőleg 970 körül Taksony helyére fia, Géza lépett. (Egyelőre tisztázatlan, hogy Taksony az arkadiopoliszi vereség nyomán került-e ki a hatalomból.) Géza a vereségből levonta a tanulságot: végett kell vetni a kalandozásoknak, a békepolitika útjára kell lépnie. 
Géza nyugat felé nyitott. 972 tavaszán elküldte követeit I. Ottó császárhoz, hogy jószomszédi viszonyt alakítson ki vele. Ajánlatát Ottó elfogadta, és Bruno Sankt Gallen-i szerzetest küldte Magyarországra, akit a magyarok térítő püspökévé szentelt fel. 
Mivel korábban már Hierotheos szerzetes is térített M.o-on bizánci rítus szerint, így Géza számára elvileg meg volt a lehetőség arra, hogy uralkodása kezdetén a latin helyett a bizánci Krisztus-hitet válassza. Gyakorlatilag azonban nem volt igazi, tényleges választási lehetősége, hiszen a fenyegető bizánci invázió árnyékában a segítséget csak nyugatról várhatta. Géza számára a keresztény vallás felvétele alapvetően politikai kérdés volt. 
Brunó püspök közvetítésével 973. Márc.23-án Ottó és Géza Quedlinburgban rendezte viszonyát, s Ottó segítségével a cseh-magyar viszony is normalizálódott. 
Géza külpolitikája három tényezőre vezethető vissza: 
    Taktikai jellegú: Kibékülni minden lehetséges szomszéddal
    Stratégiai: véglegesen le kellett állítani a kalandozásokat
    A kalandozások lezárulása miatt életmódváltásra kényszerítette a magyarokat

Mivel megszűntek a rabló hadjáratok, elmaradtak a gazdag zsákmányok, így amit 
eddig külföldről zsákmányoltak, azt most belső forrásokból kellett megszerezni. Ettől kezdve a társadalmi fejlődés meghatározó volt. A kalandozásban addig résztvevő - többséget képező -fegyveres közrendű elemeket szolgáltatásokra kényszerítette. 








Géza és I. István államalapító munkássága


Géza

A kalandozások vége után a tét nagy volt: fennmaradás vagy pusztulás. Az egyik út a nomád népek sorsa volt: rövid tündöklés után a szétszóródás, enyészet. A másik lehetőség: csatlakozás a kialakuló, keresztény Európához, amely a megmaradást biztosította. Ez konkrétan azt jelentette, hogy a törzsi-nemzetségi előkelőknek önmaguk és kíséretük eltartását a harci vállalkozások helyett biztosabb alapokra kellett helyezniük. Szolgáltatásokra kellett kényszeríteniük a szegény szabadokat.
A honfoglalás után Árpád helyzete megerősödött Kurszán kündü halálával, de a kalandozások idejéről nincs nyoma egységes központi hatalomnak. Árpád utódai a nomád öröklési rend értelmében követték egymást, vagyis mindig a nemzetség legidősebb férfi tagja örökölte a hatalmat (szeniorátus). Így került a fejedelmi székbe 972-ben árpád dédunokája, Géza.
Géza nevéhez fűződik a törzsfők-nemzetségfők hatalmának megtörése. Erről a feltehetően véres küzdelemről a források nem számolnak be. Géza az erdélyi Gyula lányát, Saroltot vette feleségül, megszerezve ezáltal az ország keleti részének támogatását. 973-ban elküldte követeit a Német-római Birodalom császárához, I. (Nagy) Ottóhoz Quedlinburgba („Első Összeurópai Értekezlet”). Hittérítőket kért az uralkodótól népe számára, majd lemondott a Lajtán túli magyar területekről. Az engedmények meghozták a kívánt eredményt: Géza belső erőfeszítéseit nem zavarták külső támadások. A fejedelem megkeresztelkedett. Fiát, Vajkot (István) keresztény hitben nevelte. Az új külpolitikai irányt jelezte Vajk házassága a bajor hercegnővel, Gizellával. A hercegnő révén az Árpádok rokonságba kerültek a császári Szász-dinasztiával, s a Gizellát követő lovagok tovább erősítették a fejedelmi hatalmat. 
Géza halálakor (997) már az Árpádok kezében volt az ország nagy része, de Árpád nemzetségén belül, Géza fiával szemben hatalmi igényekkel lépett föl Koppány. Az ő apja ugyanis éppúgy dédunokája volt Árpádnak, mint Géza. Mivel idősebb volt Istvánnál, a szeniorátus alapján őt illette volna meg a fejedelmi hatalom. István utóddá jelölésével viszont Géza a Nyugat-Európában elterjedt öröklési rendet, a primogenitúrát érvényesítette, amely szerint a hatalmat az elhunyt uralkodó elsőszülött fia örökli. Koppány legyőzésével István kezébe került a fejedelmi hatalom.

Évszámok

972    Géza fejedelem lesz
973    „Első Összeurópai Értekezlet” – Quidlinburg
997    Géza halála

I. István

A királyi címet II. Szilveszter pápa megadta Istvánnak, így 1000 és 1001 fordulóján Esztergomban megkoronázták. A koronát (nem a ma ismert Szent Korona) az esztergomi érsek, Asztrik illesztette István fejére.
Az ifjú királynak hatalma megszilárdítása érdekében további harcokat kellett vívnia. 1003-ban az erdélyi Gyulát fosztotta meg országától, de anyai nagybátyja életét megkímélte. Ajtony (a Temesköz ura) legyőzése után (1007) István az egész Kárpát-medence urává vált.
Az ország függetlenségét tovább segítette az önálló magyar egyházszervezet létrehozása (élén az esztergomi érsekkel). István alapította az esztergomi és a kalocsai érsekséget, a veszprémi, pécsi, csanádi, győri, egri, váci, bihari és gyulafehérvári (később zágrábi és nyitrai) püspökséget. Hatalmas földadományokkal biztosította az egyház működésének anyagi alapját. Az uralkodó hosszú távon gondoskodott törvényeiben egyházáról. Jelentős jövedelmet biztosított a püspökségek számára a tized, mely a termés egy tized részét jelentette. A falvakat templomépítésre kötelezte (10 falunként egy templom). István a törvények erejét is felhasználta az új hit előírásainak betartására (böjti időszak betartása, gyónás, istentiszteletek).
A szerzetesrendek közül a bencések érkeztek először hazánkba. A király támogatásával alapították első kolostoraikat Pannonhalmán, Pécsváradon és Zalaváron. A magyarországi bencések a pannonhalmi főapáton keresztül közvetlenül kapcsolódtak a pápasághoz. A 11. században még bizánci (görög) szertartású kolostorokat is alapítottak (veszprémvölgyi apácakolostor).
A világi államhatalom is István nevéhez fűződik. A vármegyerendszer a királyi hatalom megerősödésével párhuzamosan, először az ország középső vidékén épült ki, majd lassan a peremterületeken is. A királyi vármegye különböző tulajdonú (királyi, egyházi, magán) földterületekre terjedt ki, s annak igazgatását biztosította. Vezetőjét, az ispánt a király nevezte ki. Az ispán az uralkodó nevében bíráskodott megyéjében, beszedte a királyi jövedelmeket, aminek harmada őt illette. Háború esetén ő vezette a megye haderejét a király seregébe. Az ispán rendelkezésére álltak a várföldeken élő várnépek, akik katonáskodtak (várjobbágyok) és ellátták a vár lakosságát. A vármegyei szervezet vezetője a királyi udvar bírája, a nádorispán volt, a király után az első világi méltóság.
A magyar társadalom élén a király állt, akinek hatalmát óriási földbirtokai alapozták meg. A szokásjognak megfelelően a király a fontos döntések előtt kikérte az egyházi és világi előkelők alkotta királyi tanács véleményét. Az egyházfők a vezetőréteghez tartoztak. A törzsi vezetők és a külföldről bevándorolt lovagok leszármazottaiból kezdett kialakulni a világi nagybirtokos réteg. Törvényeiben István elismerte mind öröklött, mind szerzett birtok tulajdonjogát.
A magyar társadalom középrétegét a vitézek alkották, akik rendelkeztek saját földbirtokkal. A század folyamán a földjeiket vesztett szabadok előtt két lehetőség állt: az ország peremterületén fekvő szabad földekre vándoroltak, vagy szabadságukat részben feladva egy nagybirtokos oltalmát választották.
A 11. században az emberek között a legfőbb választóvonal még mindig a szabadok és a szolgák között húzódott. Szolgák dolgoztak a birtokosok uradalmaiban, velük uruk korlátlanul rendelkezett. A század végétől a szolgák egy részének a birtokosok terményhányad fejében saját földet adtak. A szabadosok és a földesúri joghatóság alá került szabadok lassú összeolvadása azonban csak a 12. században indult meg.
Az új rend kiépítése lekötötte az ország erőforrásait, így István király békességre törekedett szomszédaival (Gizellával való házassága). 1038-ban halt meg.

Évszámok

1000-1001    István megkoronázása
1003    Gyula legyőzése
1007    Ajtony legyőzése
1038    István halála








Az Árpád-kor kezdete


Harcok az új rend megszilárdításáért

1031-ben vadkanvadászaton meghalt Imre herceg. Tragédiájával előtérbe került a trónutódlás kérdése. István nővére gyermekében, Orseolo Péterben (az elűzött velencei dózse fia) látta biztosítva művének folyamatosságát. Vazul, István unokaöccsének jelöltéségét azzal akadályozták meg, hogy alkalmatlanná tették az uralkodásra: megvakították, fülébe forró ólmot öntöttek. Vazul gyermekei Lengyelországba és Kijevbe menekültek.
Péter (1038-1041) folytatta István politikáját, de idegenekkel, olaszokkal és németekkel vette magát körül, megsértve ezzel az ország vezetőit. A mellőzött előkelők Pétert elűzték, István sógorát, Aba Sámuelt (1041-44) emelték a királyi székbe. Az új uralkodó alacsonyrendű magyarokkal vette magát körül, ami ellenkezést váltott ki az előkelőkből. Péter III. Henrik német-római császár támogatásával visszatért az országba. A magyarok egy része az 1044-es ménfői csatában átállt Péter oldalára. Aba Sámuelt elfogták, majd megölték. Péter (második királyság 1044-1046) a támogatásért cserébe hűbéri fogadalmat tett III. Henriknek. A magyarok nem nyugodtak bele a megaláztatásba, ezért a világi és egyházi előkelők hazahívták Vazul két fiát, Andrást és Leventét. A belső villongások lehetőséget adtak a lesüllyedő szabadok felkelésére. A békési Vata vezette lázadók a pogányságot kívánták vissza, mivel a kereszténységgel azonosították az új rendet. Templomokat égettek, papokat gyilkoltak. A hercegek átmenetileg együttműködtek a lázadókkal, Abaújváron egyezséget kötöttek velük, de győzelmük után leverték őket. Pétert elfogták.
I. András (1046-1060) nem érezhette magát biztonságban, mert III. Henrik érvényesíteni akarta hűbéri jogait. Ezért a király hazahívta öccsét, Bélát, megosztotta vele az országot, s hercegség (dukátus) címén átengedte neki a királyság harmadát. A dukátus felállításával András a családon belüli viszályoknak akarta elejét venni. 1051-ben III. Henrik haddal támadt az országra, Béla a felégetett föld taktikáját alkalmazta, majd a legyengült ellenséget a Vértes vidékén legyőzte. A császár békét kötött, a béke zálogául leányát Salamonhoz (András fia) adta nőül, akit András megkoronáztatott, elütve ezzel Bélát a tróntól. A hagyomány szerint Tiszavárkonyban András választás elé állította öccsét: korona (királyság) vagy kard (hercegség). Béla színleg a kardot választotta, a korona a halált jelentette volna számára. Béla híveivel Lengyelországba menekült, majd haddal támadt Andrásra, s legyőzte, így ő lett a király. András nemsokára meghalt, Salamon német földre menekült. I. Béla (1060-1063) Székesfehérvárra gyűlést hívott egybe. A lesüllyedő szabadok Vata fia, János vezetésével a pogányság engedélyezését kérték („második pogánylázadás”) a királytól. Béla felszámolta a mozgalmat. 1063-ban Salamon német segédhadakkal betört az országba, a csatába készülő Bélára Dömösön rászakadt a trón, és meghalt. Fiai, Géza és László Lengyelországba menekültek Salamon elől. Salamon (1063-1074) a püspökök közbenjárására Győrben békét kötött Gézával, Lamperttel és Lászlóval, átengedve nekik apjuk hercegségét. A trónviszályt azonban nem sikerült elkerülni. A küzdelmekből Géza és László került ki győztesen. I. Géza (1074-1077) alapította a garamszentbenedeki bencés apátságot. Géza az ország szinte egész területét birtokolta, de sem a pápa, sem a császár nem ismerte el királyként. Ebben a helyzetben kért és kapott koronát Dukasz Mihály bizánci császártól. Ez az ún. görög korona képezi a latin korona hozzáillesztésével megalkotott Szent Korona alsó részét.

Évszámok

1044    ménfői csata
1051    vértesi csata
1063    Salamon betört az országba






Szent László és Könyves Kálmán uralkodása

László király (1077-1095) külső kapcsolatait elsősorban a Salamonnal szemben folytatott harc határozta meg. Mivel ellenlábasát IV. Henrik támogatta, László az invesztitúra-küzdelmekben a pápához közeledett, de nem avatkozott a harcokba. VII. Gergely pápa viszonzásul elismerte Lászlót királynak, s hozzájárult István, Imre, Gellért és két szerzetes szentté avatásához (1083). László sikeres külpolitikája elszigetelte Salamont, aki meghódolt, ám időről időre sikertelenül lázadt fel László ellen.
Zvonimir horvát király a pápától hűbéri eskü fejében koronát kapott. Az uralkodó halála után trónviszály tört ki, s mivel László leányterstvére az özvegy horvát királyné volt, 1091-ben elfoglalta Horvátországot. Az új tartomány élére testvérének kisebbik fiát, Álmost állította. Mivel László nem volt hajlandó hűbéri esküt tenni a pápának (a korábbi horvát királyokkal ellentétben) szakítva a pápasággal, IV. Henrik oldalára állt.
László uralkodása alatt több törvénykönyv is született. A törvénykönyvek három kérdést emeltek ki: a magántulajdon védelmét (az új tulajdonviszonyok által függésbe kényszerülő szabadok nem nyugodtak bele helyzetükbe, a nagy társadalmi változás egyértelmű vesztesei voltak), a vándormozgalmak korlátozását (a függés alól menekülő szabadok „kóborlásainak” megfékezése) és az egyház erősítését (új egyházi szerveződések jöttek létre, támogatta a káptalani rendszer kiépülését).
A trónt László végakaratával ellentétben nem Álmos, hanem testvére, Kálmán (1095-1116) szerezte meg. A krónikaírók szerint legműveltebb királyaink közé tartozik, méltán kapta a Könyves jelzőt. A magyar állam megerősödésével lehetővé vált, hogy Kálmán Halicsban fegyveresen beavatkozzék a Kijevi Állam belső ügyeibe. A Horvátország feletti uralmat fegyverrel kellett biztosítani. Kálmán nem elégedett meg ezzel, megkezdte a part menti dalmát városok (Trau, Zára, Spalato) hódoltatását. Kálmántól IV. Károlyig (1918) él a magyar-horvát perszonálunió.
Az ország társadalmi átalakulását tükröző törvénykezés Kálmán uralkodása alatt is folytatódott. 1102-ben a tarcali országgyűlésen László drákói törvényeit enyhíti, viszont a lesüllyedő szabadok erőszakos letelepítését támogatta.

Évszámok

1083    István, Imre, Gellért és két szerzetes szentté avatása
1091    László elfoglalja Horvátországot
1102    tarcali országgyűlés (Kálmán törvényei)






A küzdelmes XII. század

Könyves Kálmánt fia, II. István (1116-1131) követte a trónon. Visszaverte Kálmán állítólagos fiát, Boriszt, aki bizánci segédlettel kívánta megszerezni a magyar trónt. Az ifjú uralkodót sorozatos külpolitikai kudarcok érték, elvesztette Halicsot és Dalmáciát. Istvánt Álmos vak gyermeke, II. (Vak) Béla (1131-1141) követte a trónon. A vak uralkodó helyett felesége, Ilona kormányzott. Uralmukat véres események kísérték. Legidősebb fia, II. Géza (1141-1162) került a trónra, akinek uralkodása alatt hadjáratok sorozatát vezette. Harcolt Halicsban és Bizáncban. Bizánc Mánuel császár uralkodása alatt élte utolsó fénykorát, aki Géza halála után a magyar trónharcokat kihasználva beavatkozott Magyarország belügyeibe.
A trón III. Béláé (1172-1196), Géza fiáé lett, aki trónviszályok után kerül a trónra. Jellemzi a kor belügyeit, hogy 1163-ban három király is uralkodott (II. István, III. István, III. László). Béla Mánuel halála után visszafoglalta a Szerémséget, Dalmáciát és Halicsot. A Bizáncban nevelkedett művelt uralkodó növelte az írásbeliség szerepét. A királyi kápolna helyett a királyi oklevelek kiadására külön hivatalt hozott létre, a kancelláriát, akinek élén a kancellár állt.
A XII. század gazdasága és társadalma
Az ország gyarapodó népessége nagyrészt már letelepült, falvakban vagy városokban élt. A korszakban már tért nyert a földművelés. A legelőváltó gazdálkodás rendszerével a legelőből kihasított szántót kimerülésig művelték, majd a legelő egy másik részét művelték meg. A szántóföldeken gabonát (búzát, kölest, rozsot) termeltek, de fontos volt a gyümölcs- és szőlőtermesztés is. Az állattartás átalakulóban volt. A marha, a ló és a juh tartása mellett terjedt a sertés és a baromfi tenyésztése is.
A kézműipari termékeket továbbra is az e szolgáltatásokra kötelezett falvak (Lovászi, Kovácsi, Üllő) állították elő. Az ipar és a mezőgazdaság fejlődését segítették a nyugatról érkező bevándorlók, a hospesek. A vendégek között parasztok, kézművesek és lovagok is megtalálhatók. II. Géza idején a Szepességben és Erdély déli részén a Rajna vidékéről érkező szászok telepedtek le.
A királyi magánbirtokokról befolyó természetbeni bevételek még mindig jelentősek voltak. E jövedelmek mellett megjelentek a regálék, a királyi felségjog alapján szerzett jövedelmek. A regálék közül legjelentősebb a pénzváltás, a kamara haszna volt. A gazdaság élénkülését mutatja a vámokból származó tekintélyes jövedelem.
Az uralkodó ugyan továbbra is az ország egyharmadát birtokolta, de a trónharcok megerősítették a világi és egyházi nagybirtokokat. A nagybirtokos családok adták az ispánokat és egyéb főembereket. Szerepük nőtt a hadseregben, csapataikat saját zászlaik alatt vezethették a király hadába (bandérium). 
A középréteg helyzete továbbra sem volt egyértelmű. A szabad lakosság földdel rendelkező, katonáskodó része magát csak a király alattvalójának vallotta, s megőrizte függetlenségét. A 13. század elejétől servienseknek nevezik őket. Megnyílt az út a felemelkedésre a módosabb várjobbágyok előtt is.
Az uradalmakban továbbra is a szolgák voltak többségben, akik a földbirtokos földjén dolgoztak, de egyre több szolgának hasítottak ki parcellát terményhányad fejében.







A XII. SZÁZADI MAGYAR TÁRSADALOM 


Gazdaság és település

Ezen évszázad belállapotairól több egykorú külföldi írás is tájékoztat. Többek között rögzítette benyomásait Abu Hamid mór utazó, Idríszí spanyol geográfus. 
A magyarok XII. sz-i életmódjának legtöbbet vitatott híradását az a Freisingi Ottó püspök hagyta ránk, aki a II: keresztes hadjárat során személyesen megfordult M.o-on. Beszámolóiból az bizonyos, hogy már nem a sátor volt a magyarok egyetlen lakhelye, másrészt pedig az, hogy megvoltak sátraik, vagyis nem volt túlságosan távoli az idő, amikor fő tartózkodási helyük a sátor volt. Ha a nomád életmód a maga teljességében már nem is létezett, de maradványai még élhettek a a XII. sz. közepén is. 
A nomadizmus háttérbe szorulását a földművelés elterjedése idézte elő, melyet a XII. sz-i oklevelek bizonyítanak. 
A földművelés legfontosabb munkaeszköze az eke és az ökör volt. 8 ökörrel szántottak és ismerték a csoroszlyát, ami intenzív talajmegmunkálásra utal.
Még nem jellemező a kifejezetten állattartó gazdálkodás, de a prédiumokon már tartottak ökröt, tehenet, disznót, juhot, marhát. Régészeti leletek vizsgálata alapján elmondható, hogy a tartott állatok közül 51-58% szarvasmarha és sertés, 35% pedig juh és ló. 
Ebben a században tovább folytatódott a kézműves szolgáltatásra kötelezett népelemek kiemelkedése a szolgák tömegéből. Kiváltságuk annyit jelentett, hogy nem voltak uruk által bármiféle szolgálatra kötelezhetők, hanem "foglalkozásuknak" megfelelő kézműves szolgálatot teljesítettek, néhány foglalkozás esetében már megindult a kézműipar és az agrártevékenység szétválása, de ez még nem utal specializáltságra. A földesurak kézműves szolgáikat gyakran egyazon településre összpontosították, amely olykor a település nevében is utalt erre. 
A társadalmi munkamegosztás előrehaladására utal a kül-, és belkereskedelem fejlődése. 
A XI: sz. elejétől a M.o.-on áthaladó zarándokok igényeinek kielégítésére indult el a kereskedelem, majd megjelentek a távolsági kereskedők is.
Az igazgatási központok (ispáni, püspöki székhelyek) mellett a jó földrajzi fekvésű helyeken is voltak vásárok. De a kereskedelmi tevékenységet akadályozta a XII. századi magyar pénzek értéktelensége, mivel a királyok rendszeresen rontották a pénz értékét (pénzrontás). Így megkezdődött a külföldi pénzek fizetési eszközként való felhasználása a magyar belkereskedelemben. 
A XI. sz.ban kialakult birtokszervezet a XII. sz.-ban megszilárdult. Becsült adatok szerint a XII. sz. végén a világiak az ország területének 15, az egyháziak 10%-át tartották a kezükben, a többi szinte kizárólag a királyé volt. A királyi birtokadományozások következtében a birtokszervezet szórttá vált. Egy-egy földesúr birtoka az ország több részén szétszórva helyezkedett el, mely így az önellátásra rendezkedett be. 
A század alapvető települési egysége a falu, melyet árkokkal kerítettek körül. A XII. sz-ban a településhálózat szinte az egész Kárpát-medencét átfogta, mindössze néhány olyan régió volt, amely még betelepítőkre várt. A falvak külső képe rendezetlen volt: a házak ötletszerű elhelyezésben, olykor nagy távolságra álltak egymástól. A házak közötti tágas tereket a gazdasági épületek (istálók) töltötték ki. Csak kis részükben emelkedett templom. Ahol volt, ott a templomkertbe temetkeztek, ahol nem volt, ott a település közelében temették el halottaikat. 
Az új falvak létrehozásában a belső migráció (elvándorlás), valamint az idegen etnikumok Magyarországra kerülése egyaránt szerepet játszott. A honfoglalástól kezdve számos idegen népelem élt a Kárpát-medence területén: szlávok, bolgár-törökök, avarok, összefoglalóan kavarnak mondott különféle török és iráni nyelvű népek, a kalandozások korában fogolyként behurcolt német, olasz, francia, görög ajkú népesség. A XI. sz-ban nyugatról németek, vallonok, olaszok, csehek, keletről besenyők, úzok jöttek. 
A XII. sz. legjelentősebb magyarországi népmozgása a vallonok, olaszok, flamandok és németek (szászok) bevándorlása volt, akik a súlyosbodó nyugat-európai terhek elől menekültek a kedvezőbb viszonyokat kínáló M. o-ra, s nagy szerepük volt a m.o-i városiasodásban. (A szászokat II. András 1224-ben különleges kiváltságokkal ruházta fel.)
A XII. századi magyar városok még nem voltak igazi városok, vagyis jobbára nem kézművesek és kereskedők lakták. Abu Hamid szerint M.o. nak a XII. század közepén 78 városa volt, mindegyik rendelkezett erődítménnyel, körzettel (kerülettel), falvakkal. (ezek valószínűleg a várispánságok székhelyei voltak). A XII: századi városfejlődés élén a királyi székvárosok, Esztergom és Székesfehérvár álltak. Esztergomban országos méretű árucsere alakult ki, s a nemzetközi kereskedelem központja lett M.o-on. Székesfehérvár pedig fontos utak csomópontjában feküdt. A legrégibb magyar városi kiváltságot a fehérvári jog teljesítette meg. Eredetileg a fehérvári latinok nyerték ezt el, egy feltevés szerint talán III. Istvántól. Kiváltságuk 4 területre terjedt ki: szabadon választhatták bírájukat és 12 esküdtjüket, bírájuk minden ügyben illetékes volt, más vendégek szabadon telepedhettek közéjük, végül mentesültek a vámfizetés alól. 
A XII: század végi M.o. népességszámának megbízható meghatározására nincs lehetőség, de különböző számítások szerint 1,8-2,2 millió fő volt. (más források szerint 1,5 millió) Ez azt jelenti, hogy a honfoglalás óta eltelt 300 év alatt a kárpát-medencei lakosságszám megháromszorozódott.

A társadalom

Amíg a XI. században a magyar társadalom alapvető választóvonala a szabad és a szolga között húzódott, addig a XII. sz.ban a vagyoni viszonyok és ennek kapcsán a társadalmi termelésben elfoglalt helyezet vált a legfontosabb rendezőelvé. 
Az alávetett népességet gazdasági vonatkozásban két nagy csoportba oszthatjuk: a teljesen nincstelen, valamint a csekély "vagyonnal" (házzal, földdel) rendelkező népelem. 
A vagyontalanok ház körüli szolgálatot teljesítettek, a földesúr prédiumán robotoltak, általában mindenféle szolgálatra kötelezhetők voltak. A házzal és földdel rendelkezők száma fokozatosan nőtt, ők termékjáradékkal, vagyis földjük termékfeleslegével adóztak uruknak. Jogi szempontból még tarkább volt a kép. A teljes jogfosztottság és a teljes szabadság között számos átmeneti állapot volt megtalálható. A legrosszabb helyzetben a beszélő szerszámnak tekintett szolgák voltak, míg a legjobb helyzetben a teljes szabadságot élvező hospesek vagy a század vége felé feltűnő jobbágyok voltak A szabadok táborán belül a legnépesebb csoportot a kötött szabadok alkották, akik nem rendelkeztek ugyan maradéktalanul a közszabadság valamennyi ismérvével, de a szolgákhoz képest kiemelkedő jogállásúak voltak. Statisztikai összegzések szerint a népesség 45%-a egyértelműen szolga (servus, ancilla), további 18% a szolgai állapotból éppen kilépő, felszabadított (libertus, libertinus), további 26% háznép (mansio, mansus). Tehát a prédiumon minden 10 ember közül 9 szolga, s csak egy személyében szabad (liber). E szolgák munkaerejére épült a prédiumok termelése. A világi birtok csekély számú liberje nem vett részt a prédium művelésében, termékjáradékot fizetett, valamint kézműves-, katonai, birtokigazgató szolgálattal tartozott urának. 
Az egyházi birtok alávetettjeit legtöbbször nem jogállás, hanem szolgálat szerint nevezték meg. Ezeken a birtokokon lényegében ismeretlen volt a teljes szabadság, viszont a jogfosztottság sem érte el a világi servusét. 
A valóságos közszabadokról a XII. sz-ban csak meglehetősen gyér ismereteink vannak. A kötött liberek az uraikhoz fűződő szálakat nem vághatták el, szabadságuk legfontosabb mutatója az aranyszabadság birtoklása volt, ami a személyes szabadságot jelentette. 
A honfoglaló magyarok társadalma még úgyszólván csak szabadokból állt. Az azóta eltelt évszázadok alatt a szabadok jelentős része vagy elveszítette szabadságát, vagy gazdasági függő viszonyba került a feudális birtoktípus valamelyikétől. 
A közszabadok elsősorban hadakozók voltak, a könnyűlovas haditradíciót folytatták, s a király seregében vonultak hadba. 

Egyház

A XII. sz. elejére a világi papság szervezete nagyjából kialakult. Az egyházi hierarchiában az első helyen az érsekek, a püspökök és prépostok álltak, akik a politikát is alakító legfelső réteghez tartoztak. Közülük a legismertebb Lukács érsek, aki közel 25 évig állt az esztergomi érsekség élén. 
A M.o-i egyház életét a középkorban két érsek és 12 püspök irányította. A székeskáptalanok és a nagyobb társaskáptalanok vezetői a prépostok voltak. Az elit következő körét a főesperesek alkották, akik az egyházi igazgatást végezték, felügyelték az egyházi törvények betartását. Utánuk következtek a klerikusok, akik az ország kormányzati tevékenységében írástudóként vettek részt.
A középrétegeket a káptalanok tagjai és a plébánosok képezték. A káptalan a világi papok testülete. Tagjai a kanonokok. A káptalanok egyik típusa a székeskáptalanok a püspöki székhelyeken létrejött testületek, amelyek feladata a püspök munkájának segítése, a tanácsadás, a tanítás, az egyházi kincsek őrzése. A káptalanok másik formája a társaskáptalanok, amelyek királyi, főpapi vagy földesúri alapításként jöttek létre. 
Az alsópapságot, ill. a m.o.-i plébániai hálózatot a magánegyház intézményének kiépülése jellemezte. A földesúr, azaz a magánegyház ura kénye-kedve szerint bánhatott a papsággal, bármikor elbocsáthatta, anyagilag is ki volt szolgáltatva. Az alsópapság körébe sorolhatók a plébánosok segítői, általában kezdő fiatal papok.
A m.o-i egyházi társadalom másik részét, a szerzetespapságot tömörítő monostori szervezetben is megerősödött magánegyház. A XII. sz.-i magánalapítású bencés monostorok mint családi monostorok működtek. 
Az egyházi társadalomban elkülönülő szervezetet alkottak a szerzetesrendek.
A bencés rendnek egyedülálló érdemei vannak a magyar katolikus egyház megalapításában. Kolostoraik az egyházi műveltség, a kultúra fellegvárai voltak. Ők legendáig szerzői, és tőlük ered a Pray-kódex, mely a Halotti beszédet is tartalmazza. 
A ciszterci rend a bencés rend reformágaként kelt életre, s nagy szerepet játszottak a mezőgazdasági kultúra terjesztésében. Kolostoraik nagy része királyi alapítású, ugyanis rendjük nem tűrte a kegyurak beleszólását. Első magyarországi monostorukat 1142-ben II. Géza király létesítette Cikádoron. A premontreiek ( a fehér barátok) rendje kevésbé fordult el a világtól, tagjai bekapcsolódtak a papi teendők ellátásába. Első apátságukat II. István alapította Váradelőhegyen. 
A lovagrendek közül megjelentek hazánkban a johaniták, a templomosok, a Szent Lázár-rend tagjai. 
Kultúra és művelődés
A kultúra a középkorban kevesek privilégiuma volt. Királyaink közül egyedül Kálmánról bizonyos, hogy tudott írni, olvasni. Uralkodása alatt alakult ki először irodalmi élet egy magyar király körül. Három István-legenda íródott, elkészült egy történetírói alkotás, az első ősgeszta. Ebből az időből való az a szertartáskönyv, amely a legrégibb m.o-i drámai emlékeket őrzi. 
A XII. sz. első feléből való az első m.o.-i hangjegyes kézirat, benne a legkorábbi Szent Istvánról szóló verssel. 
A hazai iskoláztatás csak a középső szint elvégzéséig nyújtott lehetőséget, ez a káptalanok és kolostorok kezében volt. Felsőfokú ismeretekre csak külföldön lehetett szert tenni. Párizsban tanult Lukács, esztergomi érsek is. 
A m.o-i iskolák közül kiemelkedett a veszprémi iskola, mivel itt jogot is tanítottak, amit a kolostori és káptalani iskolákban nem. 
A mindennapok írásbeliségét az oklevelek jelentették, amelyek jogokat biztosítottak vagy jogok igazolására szolgáltak. Korszakos változást jelentett a királyi oklevelek kiadásában, hogy III. Béla alatt kialakult egy erre szakosodott királyi írószerv, a kancellária.







II. András és az Aranybulla

III. Béla után idősebb fia Imre lett a király (1196-1204), András pedig a Haricsi fejedelemséget, és tekintélyes vagyont örökölt, de hamar elveszítette mindkettőt, ezért testvérére támadt, és megszerezte Dalmáciát, és Horvátországot.
Imre halála után fia III. László lett az uralkodó (1204-1205), és ő ellene is küzdött II. András, míg végül ő lett a király (1205-1235).
II. András trónra kerülése után is birtokokat adományozott => világi uradalmak térhódítása ekkor kezdődött. => idegen gyűlölt, királyné gyilkosság (András első házasságából Merániai Gertrúdot, Bánk bán vezetésével 1213-ban Simon, és Péter ispán meggyilkolták).
1211-ben András befogadta a német lovagrendet, a Barcaság területére. A lovagok önálló államot akartak létrehozni => a király 1225-ben száműzi őket.
II. András 10 hadjáratot indított Harics visszafoglalása érdekében, de mind sikertelen volt.
1217-ben részt vett az V. keresztes hadjáratban, melynek során rengeteget költekezett. A költségek fedezésére elsőként rendkívüli hadiadót vetett ki. => Aranybulla mozgalom, melynek során szembefordult szinte az egész magyar társadalom Andrással.
Az előkelők, azért ha kimaradtak földosztásból.
A királyi szerviesnek (kisnemesek), a várjobbágyság, a várnép, és a szolgálók, azért mert féltek a földesúri függéstől.
Az elégedetlenkedők 1222-ben sérelmük orvoslására oklevél kiadására kényszeríttették a királyt, ez volt az Aranybulla.
Az Aranybulla arany-függő pecséttel ellátott, 31 pontból álló oklevél volt.
A 11 pontja a mozgalom fő erejét adó szerviensek érdekeit biztosította. 
Tartalma:     - a szerviens személyek szabadságát biztosította
    - kimondta a szerviensek adómenteségét
    - idegenek nem kaphattak fontos pozíciókat a király tanácsa nélkül
A Bullát az ellenállási záradék (31. pont) zárja, mely kimondja, hogy ha a király megszegné az oklevélben foglat ígéreteket, akkor szabadon ellent lehetett neki mondani.
Az Aranybullának a saját korában nem volt jelentősége, csak a 15. századtól.
1231-ben kiegészítették: visszaállították a tized pénzbeli szedésének jogát, bővítették az egyház bírói jogkörét.
1233-ban újra kiegészítették: kimondják az egyház teljes adómentességét, az egyház kezébe került a só árusítás joga, a zsidók, és az izmaeliták visszaszorítására került sor.
(A két módosítás az egyház szerepének erősödését mutatja ki, a pápaság, és a császárság küzdelméből a pápaság kerekedett felül).
Mivel az Aranybullának nem volt nagy hatása ezért a szerviensek más módon védték jogaikat, ide tartozik az 1232-es kehidai levél, melyben a szerviensek arra kényszerítik a királyt, hogy maguk közül választhassanak igazság szolgáltató bírót (szolgabírót).
A többi vármegyerendszer is kezdeményezte ezeket a jogokat, így a királyi vármegyerendszer átalakult nemesi vármegyerendszerré.

Aranybulla:
o    méltósághalmozás tiltása
o    birtokokat nem szabad kólföldieknek adományozni
o    az egyház nem követelheti pénzben a tizedet
o    egy évig nem rontanak a pénzen
o    az új papok nem nősülhetnek (ne öröklődhessen az egyházi vagyon)
o    izraeliták és izmaeliták ne lehessenek vámszedők
o    nemesembert bírói ítélet nélkül ne lehessen elítélni
o    ellenállási záradék 
o    a szerviensek adómentességének megerősítése
o    a királyt saját pénzen nem kell hódításra követni, honvédelemre viszont igen


Évszámok

1204    Imre halála, II. András trónra kerülése
1217    II. András keresztes hadjárata
1222    Aranybulla
1231    Aranybulla megújítása






IV. Béla és a tatárjárás

András után fia, IV. Béla (1235-1270) következett a trónon. Célja a III. Béla korabeli állapot visszaállítása volt, melynek legfőbb eszközét a királyi birtokállomány helyreállításában látta (birtokrestaurációs politika). Felülvizsgáltatta a bárók, a serviensek és a várjobbágyok kezébe került birtokadományokat. Intézkedései ellenérzést váltottak ki a vezetőrétegben, ezt érzékelte az uralkodó és a 30-as évek végére leállította a birtokvisszavételeket.
Miközben az ország vezetőrétege és királya szembekerült egymással, a tatárok meghódították Kelet-Európát. A hírt 1236-ban Julianus barát hozta meg, aki a keleten maradt magyarokat indult megkeresni. IV. Béla a tatárok elől menekülő Kötöny kun királyt befogadta országába 40 000 emberével együtt. Kötöny vállalta a kereszténység felvételét. Béla támaszt remélt a nomád kun lovasságtól a tatárokkal és a bárókkal szemben. A kunok betelepülése viszont tovább mélyítette a király és alattvalói között feszülő ellentétet.
A közelgő tatár veszélyt nem mérhették fel kellő súllyal Magyarországon. A veszedelem nagyságára a király Kijev eleste (1240) után döbbent rá. Körülhordatta a véres kardot (fegyverbe szólította az ország lakosságát). A tatárok a Vereckei-hágónál elsöpörték Tomaj Dénes nádor hadát. Az ország külső segítség nélkül szállt szembe az ellenséggel. A magyar lakosság a kunokban a tatárok kémeit látta, ezért Kötönyt meggyilkolták, a kunok kivonultak az országból. A tatár előőrsök a magyar fősereg elől (erősnek és nagy létszámúnak tartották) visszavonultak. A két sereg között a döntő ütközetre 1241. április 11-én Muhi közelében került sor, melyben a magyar seregek vereséget szenvedtek. A csatából a királyt hívei kimenekítették, de az ország vezetőinek jelentős része ottveszett a muhi csatamezőn. A király nyugatra menekült, a dalmáciai Trau várában vészelte át a tatár dúlást. Menekülés közben Frigyes osztrák herceg megzsarolta.
A tatárok Batu kán vezetésével berendezkedtek az országban, behajtották az adókat, raboltak. Szervezett ellenállással nem találkoztak. 1242 márciusában a tatárok váratlanul kivonultak az országból. Egyik lehetséges ok Ögedej nagykán halála, a másik az, hogy a tatárok csak a későbbi hódítást kívánták előkészíteni.
A tatárjárás legfájóbb velejárója a hatalmas emberveszteség volt. A pusztítás mértékét a történeti demográfia kutatói 50% és 20% közöttire becsülik. A veszteségeket részben a bevándorlás pótolta. IV. Béla visszahívta a kunokat, akik az Alföld középső részén telepedtek le. Ekkor települtek le a jászok (alánok) is. A 13. század eleje óta nőtt az Erdélybe betelepülő vlachok (oláhok, románok) száma. A cseh és lengyel bevándorlás révén délebbre húzódott a szláv etnikai határ, de az ország lakosságának 70-80%-át továbbra is a magyarság alkotta.
A tatárjárás után IV. Béla lemondott a királyi birtokállomány helyreállításáról, sőt maga is jelentős adományokat juttatott híveinek. Az adományokat katonaállításhoz és várépítéshez kötötte. A király maga is számos erődítményt emeltetett, tömeges várépítés indult meg. Támogatta a városfejlődést, számos településnek adott városi rangot. Külpolitikájában szakított a hagyományokkal, békés szövetségesi viszonyra törekedett Haliccsal és Lengyelországgal.
IV. Béla uralkodásának utolsó éveit fiával, Istvánnal folytatott küzdelem keserítette meg. Harcuk az adományozások révén a bárók megerősödését eredményezte. A bárók széttagolt birtokaikból cserével és erőszakkal egységes birtoktesteket kovácsoltak. Egyes családok egybefüggő, hatalmas területek uraivá váltak (Csákok, Kőszegiek, Kánok). A befolyásuk alá került területek kisebb birtokosaiból szervezték meg uradalmaik irányítását, fegyveres kíséretük, bandériumaik tisztjeit. Ezt a jelenséget familiaritásnak nevezzük.
A kiszolgáltatott helyzetbe kerülő serviensek a király engedélyével több megyében szolgabírákat választhattak peres ügyeik intézésére. A bomló királyi vármegye romjain új szerveződés, a nemesi vármegye bontakozott ki. A 13. század 60-as éveire a középréteg jogi helyzete megszilárdult. Az 1267-es törvények a servienseket és a várjobbágyokat már nemeseknek nevezik. Javarészt királyi adomány révén jutottak kiváltságaikhoz.
A tatárjárás lökést adott a korábban megindult folyamatoknak. A hatalmas emberveszteség következtében növekedett a munkaerő értéke, s így az uradalmaikat helyreállító földbirtokosok a munkáskezekért több évi adómentességet, szabad költözést ajánlottak. A betelepülő hospesek erősítették a kialakuló jobbágyság jogi helyzetének megszilárdulását.

A tatárjárás: (1241-1242)

1236-ban Julianus barát hírt hozott a tatárok veszedelméről.
1239-ben bebocsátást kértek a tatárok elől menekülő kunok (40.000 ember), a menedékért cserébe ígéretet tettek, hogy felveszik a kereszténységet, és hogy erősítik a királyi sereget. Viselkedésükkel igen sok kárt okoztak, ami országos felháborodást váltott ki.
1240-ben elfoglalták Kijev-t, így érezhetővé vált a közvetlen veszély.
1241. tavaszán 3 irányból éri támadás az országot, a fő sereget Batu kán vezette Halics irányából, Orda serege északról, Kádán serege pedig keletről.
A magyar király pest környékére hivatta seregét, de kevesen mentek, ráadásul a táborban elterjedt, hogy a kunok összejátszanak a tatárokkal => a kunok fejedelmét, Kötönyt meggyilkolták a magyarok => a kunok fosztogatva elhagyták az országot.
A királyi sereg keletre indult, és a Sajó-folyó torkolatánál, a muhi puszta területén vetett tábort.
1241. Április 11-én hajnalban megindult a tatár támadás, amelyet a magyar seregek visszavertek. Ezt a csatát győzelemként ünnepelték, de éjszaka megindult a tatárok fő serege, és megsemmisítő vereséget mértek a magyarokra, amelyben az ország vezetőinek nagy része is odaveszett. A királynak is csak nagy áldozatok árán sikerült megmenekülnie.
IV. Béla először az osztrák herceghez, Frigyeshez ment, hogy segítséget kapjon, de segítség helyett, csak egy zsarolást kapott, amit Frigyes 3 vármegyéért cserébe nem váltott be.
IV. Béla családjával végül Dalmáciában Trau várában lelt menedéket. Eközben a tatárok elfoglalták pestet, majd a másik két szárny segítségével a Duna vonaláig levő terület.
1242. Januárjában befagyott a Duna, és a tatárok át is keltek rajta, és elkezdték kifosztani a Dunántúlt is. De ez a hadművelet nem volt szervezett, és a megerősített kővárak, városfalak már meg tudták állítani a tatárokat.
1242. tavaszán a tatárok elhagyták az országot. Ennek több oka is lehetett:
- meghalt Ögödej nagykán, és Batu kán, aki szintén esélyes volt a kánválasztáson, visszavonult seregével
- de egyébként a kivonulás hozzá tartozott a tatárok stratégiájához
A király és családja hazaköltözhetett, és megkezdődhetett az ország újjáépítése.
Béla uralkodása a tatárjárás után:
A háborúban a lakosság 15-50% odaveszett (az Alföld nagy része elnéptelenedett).
=> a király újra kezdte a birtokadományozásokat, de feltételekhez kötötte (megfelelő számú fegyveres kiállítása, a várak megerősítése => 100 kővár épült).
A városok védelmét is ösztönözte, azzal hogy kiváltságokat adott a kőfallal rendelkezőknek.
(=> első nagy városfejlesztés)
Másik nagy feladata a lakosság növelése volt => betelepítette a jászokat, és az Alföldre a kunokat (Kiskunság, Nagykunság), és hogy a kunokkal tovább erősítse kapcsolatát, fiát István herceget a kun fejedelem lányával Erzsébettel házasította össze.
Ezek a népek 1-2 évszázad alatt beleolvadtak a magyarságba, de az ország lakosságának 70-80%-át továbbra is a magyarság alkotta.

A belpolitikában az 1260-as évektől a legnagyobb problémát a király, és a trónörökös István közötti ellenségeskedés okozta (István megkoronázása 1246-ban, 1257-ben pedig Erdély élére kerül). A harcok, és ellenségeskedések csak 1266-ban értek véget => közösen hozták az 1267-es törvényeket, melyben megerősítik a nemesi szabadságjogokat, a bárók mellet a köznemesek megyénként 2-2 képviselőt küldhettek az országos törvénykezési napokra.
Béla lányát, Szent Margitot Istennek ajánlotta.
Az újabb lehetséges tatárjárás kivédése érdekében a szomszédos királyságokkal, és fejedelemségekkel szoros kapcsolatot épített ki (dinasztikus házasságokkal).


Évszámok

1240    Kijev eleste
1241. április 11.    muhi csata
1242    a tatárok kivonulása







Széteső királyi hatalom

A tízévesen megkoronázott IV. (Kun) László (1272-1290) helyett két nagyúri csoport, a Kőszegi-Gútkeled család és a Csákok kormányoztak. Az országot belső harcok, hatalmaskodások jellemezték. Az egyház a nemességre támaszkodva kísérletet tett a hatalom megszilárdítására, azonban a próbálkozás átmeneti sikerek után kudarcot vallott. László rendteremtő kezdeményezéseit a segítő szándékkal Magyarországra érkező Fülöp pápai legátus hiúsította meg. A főpapokra támaszkodó Lászlót a kun törvények kiadására szorította (a kereszténység gyakorlása, letelepedés, elfoglalt területek visszaadása). A kunok fellázadtak, s László a bárók kénytelen segítségével a hód-tavi csatában leverte őket. A kunok egy része elhagyta az országot.
László után II. András unokája, III. András került a trónra, akinek törvényes származását kétségbe vonták. A bárók azonban elfogadták, bízva abban, hogy a külföldről érkező Andrást kezükben tarthatják. A király hatalma névlegessé vált, az ország a leghatalmasabb bárók, a tartományurak kezére jutott. Magyarország a szétesés szélére sodródott, amikor 1301-ben András halálával kihalt az Árpád-ház.

Évszámok

1301    az Árpád-ház kihalása

Árpád-házi királyok

997-1038    I. (Szent) István
1038-1041    Orseolo Péter
1041-1044    Aba Sámuel
1044-1046    Orseolo Péter
1046-1060    I. András
1060-1063    I. Béla
1063-1074    Salamon
1074-1077    I. Géza
1077-1096    I. (Szent) László
1095-1116    (Könyves) Kálmán
1116-1131    II. István
1131-1141    II. (Vak) Béla
1141-1162    II. Géza
1162-1172    III. István
1172-1196    III. Béla
1196-1204    Imre
1204-1205    III. László
1205-1235    II. András
1235-1270    IV. Béla
1270-1272    V. István
1272-1290    IV. (Kun) László
1290-1301    III. András






Az Anjou-kor 

1301: III. András személyében kihal az Árpád-ház. Az országban a kiskirályok uralkodnak, teljes anarchia. Kiskirályok: országrésznyi területek felett uralkodnak, saját hadsereg, saját pénz, a központi hatalmat nem ismerik el, erejüket a számtalan kővár és a nagy létszámú familiárisok adják.

Legjelentősebbek:

Csák Máté: az ország ÉNY-i része (Felvidék)
Aba Amádé: a Felvidék ÉK-i része
Borsa Kopasz: Tiszántúl és az Alföld ÉK-i része
Kőszegiek: Dunántúl
Kán László: Erdély
Frangepánok: Dalmacia
Subicok: az ország DK-i része
András halála után trónviszály, igényt tart a trónra a cseh, a lengyel király és az Anjou- házból származó Károly Róbert. Károly Róbertet támogatja a pápa, Velence, a Felvidéki birtokosok, ellene vannak a kiskirályok és a városi polgárság.







Károly Róbert

Az Árpád-ház kihalása után az ország jogilag egységes maradt, de a hatalom a tartományurak kezébe került. A kiskirályok szerezték meg a főméltóságokat, sajátjukként kezelték a méltóságaik révén birtokolt királyi várakat. Úgy gondolták, az ő joguk az új király megválasztása.
A trónért az Árpád-házzal nőágon rokon dinasztiák vetélkedtek: Anjouk, Přemyslek, Wittelsbachok. Anjou Károly a szentatya, és ezáltal az itáliai bankárok és a magyar főpapság támogatását bírta. Károly András halálakor Esztergomba sietett, ahol az érsek egy alkalmi koronával megkoronázta (1301). A tartományurak azonban nem ismerték el a nélkülük hozott döntést. A főurak először Přemysl Vencelt támogatták (kilátástalan helyzete miatt a Szent Koronával hazatért Csehországba). Átadta a koronát szövetségesének Wittelsbach Ottónak, aki Erdélybe utazott, hogy elvegye az erdélyi vajda (Kán László) lányát. Kán elfogatta, elvette a koronát, Ottó hazatért, majd nemsokára meghalt.
Károly egyedül maradt a küzdőtéren, a rákosi gyűlés (1307) a főpapok és a nemesség támogatásával elfogadta magyar királynak. A pápa Károly támogatására legátust küldött Gentilis bíboros személyében. 1309-ben koronázták meg a Nagyboldogasszony templomában (nem a Szent Koronával).
A király még nem volt az ország tényleges ura, ügyes politikával hol tárgyalt, hol harcolt. Kán Lászlótól tárgyalással szerezte vissza a Szent Koronát (1310-ben Székesfehérváron megkoronázták). 1312-ben legyőzte a kassai polgárokkal szembekerült Abákat a rozgonyi csatában. A harcban a papság, a nemesség és a szepességi polgárok is felsorakoztak a király mögött. 1321-ben meghalt Csák Máté, így az egész ország a király fennhatósága alá került.
Károly visszaszerezte a királyi birtokokat. A várakat az új bárók irányították, azonban csak tisztségük révén birtokolhatták, így jövedelmeik nagyobb része a király kegyétől függött (honor birtok). A magyar haderőt a király hadserege, a bárói, vármegyei bandériumok és a kun könnyűlovasság alkottták. Támadó hadjáratok alkalmával a királynak fizetnie kellett a nemeseknek.
A gazdaság fejlődése lehetővé tette, hogy Károly növelje jövedelmét. Magyarország rendkívül gazdag volt ásványkincsekben, Károly elsősorban a nemesfémbányászat fejlődését támogatta. A földek tulajdonosainak átengedte a bányászok által fizetett bányabér (urbura) egyharmadát, így érdekeltté tette a birtokosokat a bányák megnyitásában. Az urburánál azonban jelentősebb volt a király pénzverési monopóliumból származó haszon. A kitermelt nemesfémet a termelők kötelesek voltak nyers állapotban beszolgáltatni a felállított tíz pénzverő kamara egyikénél, ahol vert pénzt kaptak érte. A vert pénz 45-50 %-kal kevesebb nemesfémet tartalmazott a beszolgáltatottnál. Károly jó minőségű aranyforintot és ezüstdénárt veretett. Az új pénz értékálóságát csak úgy tarthatta meg, ha szakított az évenkénti beváltással és a pénzrontással. Bevezette a kapuadót, melyet jobbágyportánként kellett fizetni, évenként 18 dénár volt. A király növelte jövedelmeit a fellendülő kereskedelem megvámolásából is (harmincadvám). Az országba elsősorban iparcikkeket hoztak be (szövet, fegyver, fémáru).
Károlynak a hatalom megszilárdítását követően aktív külpolitikára nyílt lehetősége. Két fő célja: családja dinasztikus kapcsolatainak és az ország déli befolyási övezetének visszaszerzése (Nándorfehérvárat és Galambócot elfoglalta, Horvátországot és Havasalföldet nem sikerült). Károly jó viszonyra törekedett Csehországban a Luxemburgokkal, Lengyelországban a Łokietek családdal. Károly feleségül vette Łokietek Ulászló lányát, Erzsébetet. 1335-ben a visegrádi királytalálkozón elsimította Luxemburgi János és Łokietek Kázmér ellentéteit.

Évszámok

1301    1. megkoronázása (Esztergomban)
1307    rákosi gyűlés
1309    2. megkoronázása (Nagyboldogasszony templomában)
1310    3. megkoronázása (Székesfehérváron)
1312    rozgonyi csata
1335    visegrádi királytalálkozó







Nagy Lajos

A 16 éves korában apja örökébe lépő I. (Nagy) Lajos hű bárókra és tele pénztárra támaszkodva kezdhette meg uralkodását. Már 1343-ban rászakadtak a nápolyi örökség gondjai. A Károly Róbert által megkötött szerződések értelmében Johanna, s vele Lajos öccse, András örökölte volna a nápolyi trónt. A pápa, félve a magyarországi Anjouk túlzot megerősödésétől, megakadályozta András trónra lépését. Lajos a nápolyi királyi udvar megnyerésére óriási összeget áldozott. András el is nyerte a királyi címet, de Johanna aljas módon megfojtatta Andrást. Lajos fegyverrel kívánt elégtételt venni, s családja számára akarta a nápolyi trónt biztosítani. Két hadjáratot vezetett (az egyiket 1348-ban), legyőzte ellenfeleit, de nem tudta megtartani a távoli területet.
Lajos a torinói békében évi adófizetésre kötelezi a Velencei Köztársaságot, miután visszaszerezte tőle Dalmáciát ill. Horvátországot. Délen kiépítette a bánságok rendszerét, Havasalföldet hűségre kényszerítette, s létrehozta a szintén hűbéres Moldvát.
Lajos keleti és nyugati politikájában is követte a Károly által kijelölt utat. Seregekkel támogatta Łokietek Kázmért a litvánok elleni küzdelmeiben. Kázmér halála után elfoglalta a lengyel trónt, így Magyarország és Lengyelország között perszonálunió jött létre 1370-ben.
Az eredménytelen itáliai hadjáratok és a behurcolt pestis nyomán támadt feszült belpolitikai helyzetben az uralkodó 1351-ben országgyűlést hívott össze. A törvények az Aranybulla megújításával a nemesség alapvető szabadságjogait biztosították.Az új szabályozás, az ősiség értelmében a birtok a nemzetségen belül apáról fiúra szállt, s azt elidegeníteni sem volt szabad. A jobbágyi terhek egységes szabályozása (kilenced) elsősorban a nemesség érdekeit szolgálta. A nemességet erősítette az „egy és ugyanazon szabadság” kimondása. Ez fokozta a nemesség öntudatát, de a bárók és a nemesség ettől nem váltak egyenlővé.
A 40-50 000 főt számláló nemesség korántsem volt egységes. A nemesség és egyben az ország vezető csoportját a 35-40 családból álló bárók képezték. Ők töltötték be a vezető tisztségeket (nádor, vajda, bán, országbíró). A nemesség kialakulása a 14. század közepére befejeződött. Nagy részük közép- vagy kisbirtokos volt. A nemességhez hasonlóan a jobbágyság kialakulása is a 14. századra fejeződött be. Apró falvakban éltek, gazdálkodásuk és szolgáltatásaik alapja a telek volt, mely belső (ház, kert) és külső (szántó, rét, erdőrész) telekből állt. A jobbágy a telek alapján rótta le szolgáltatásait földesurának (cenzus = pénzadó két részletben; kilenced = terményadó; évi háromszori ajándék; munkajáradék = fuvarozás), az egyháznak (tized a gabona és a bor után) és az államnak (kapuadó). A földesúri birtokokon alakultak ki a mezővárosok, melyeknek lakói a földesúri terheket egy összegben fizethették ki, és saját bírót választhattak. A lakosság továbbra is döntő mértékben mezőgazdasággal foglalkozott, de éltek kézművesek is (kereskedelmi forgalom). Az Anjouk idején a városok száma is emelkedett, Buda árumegállító jogot kapott. A szabad királyi városok csak a király alá tartoztak. Az ipar fejlődésére utal, hogy megjelentek a céhek.
A középkorban minden dinasztia számára központi kédés volt a trónöröklés. Lajos testvérei a 70-es évekre meghaltak, s Lajosnak csak leányai voltak. Máriát Luxemburgi Zsigmondnak, Hedviget egy Habsburg-hercegnek szánta apja. Az idős uralkodó nem lehetett biztos országa jövőjében, sok függött a bárók állásfoglalásától.

Évszámok

1348    nápolyi hadjárat
1351    Aranybulla megújítása
1370    magyar-lengyel perszonálunió létrejötte






A MAGYAR GAZDASÁG A XIV. SZÁZADBAN 

1301-ben férfi-ágon kihalt az Árpád-ház. Az 1301-től 1308-ig terjedő időszakot interregnumnak nevezzük (király nélküli uralom). Végül az Anjou Károly Róbert (1308-1342) került hatalomra, aki uralkodása első szakaszában (1308-21) helyreállította az ország egységét és a királyi hatalmat, uralkodása második szakaszában (1322-1342) újjászervezte a gazdaságot, és megerősítette a királyi hatalmat.
A királyi hatalom megerősítését segítette elő az új gazdaságpolitika. Az uralkodó a feudális anarchia idején szétzilálódott államháztartást új alapokra fektette. A megfogyatkozott királyi magánbirtokból származó jövedelmek mellett lényegesen megnőtt a szerepük az egész ország területén a királyi felségjog alapján szedett jövedelmeknek, a regáléknak. A regálék között a legfontosabb volt a megreformált bányamonopólium, a pénzverés monopóliuma, valamint a harmincadvám. Megjelent a jobbágyok első állandó állami adója is: a kapuadó. 
A földesurak a királyi bányamonopólium miatt eddig nem részesülhettek a saját birtokukon levő lelőhelyek jövedelméből, ezért igyekeztek eltitkolni az érclelőhelyeket. Károly Róbert (1327-ben hozott) intézkedése szerint a földesúri birtokokon föltárt bányák jövedelméből a földbirtokos magkapta a királynak fizetendő bányapénz, az urbura harmadát. (Az urbura az aranynak egy tizede, az ezüstnek egy nyolcada volt.) Ezzel a király érdekeltté tette a földesurakat a lelőhelyek feltárásában. 
Újabb királyi jövedelmi forrás lett a pénzverés monopóliuma. A kibányászott nemesércet be kellett váltani a király által veretett pénzre. A beváltási haszon 35-40%-os volt. (A királyi kamarák súlyban ugyanannyi aranypénzt adtak vissza, mint amennyit a beszolgáltatott nyersarany nyomott. A haszon a pénz ötvözetéből adódott.) Hazánk évi 1500—2000 kg-mal Európa leggazdagabb aranytermelő országa volt. Az ezüstbányászatban évi 10 000 kg-mal Csehország mögé szorultunk. 
A gazdasági életben — főként a külkereskedelemben — igen sok zavart okozott, hogy az országban kb. 35-féle hazai és külföldi pénz forgott. A probléma megoldására Károly Róbert (az 1330-as évek közepén) firenzei mintára értékálló aranyforintot veretett. (A váltópénz ezüst volt; egy aranyforintnak 16 ezüstgaras, egy garasnak pedig 6 ezüstdénár felelt meg.) 
Az állandó jó pénz bevezetésével a király elesett egyik igen fontos jövedelmétől, a pénzbeváltásból származó ún. kamara hasznának egy részétől. Ennek pótlására vezette be a kapuadót, amelyet jobbágyportánként szedtek (évenként 18 dénárt). 
Károly Róbert a gazdasági reformok végrehajtására kibővítette az ország pénzügyi szervezetét, az állami jövedelmeket behajtó és kezelő kamarákat. A kamarák élén a kamaraispánok álltak. A kamaraispánok familiárisai voltak a pénzbegyűjtők, és a megyék segítségével ők írták össze az adózókat, vetették ki és szedték be az adót. A kamaraispánok fölött állt a tárnokmester. (Károly Róbert idejében a pénzügyi és bányareformok kidolgozásában igen fontos szerepet töltött be Nekcsei Demeter.) 

Az ásványkincsekben gazdag vidékeken bányavárosok létesültek. Lakóik, a királyi bányászok többnyire német telepesek voltak, akiket a király hívott be Csehországból. A bányavárosok a szabad királyi városokhoz hasonló jogokat élveztek. Körmöcbánya az arany-, Selmecbánya az ezüst-, Besztercebánya pedig a rézbányászat központja volt. Sóbányáink Erdélyben voltak.

A XIV. században kibontakozó fejlődés hatására megélénkült a külkereskedelem. Károly Róbert olyan kapcsolatok kiépítésére törekedett, melyek a magyar kereskedők számára előnyösek voltak. 
A nyugat felé irányuló magyarországi külkereskedelem hasznát már a XIV. század eleje óta a bécsi kereskedők fölözték le (árumegállító jog). A magyar kereskedők kénytelenek voltak áruikat ott leadni, és a nyugati szállítók csak Bécs közvetítésével tudták hazánk termékeit megvásárolni. De Bécs nemcsak a magyar, hanem a cseh és a lengyel külkereskedelem érdekeit is sértette. 
Az 1335. évi visegrádi királytalálkozón, ahol Károly Róbert meghívására Luxemburgi János cseh és III. Kázmér lengyel király vett részt, a három ország kereskedelmi megállapodást is kötött. Ennek alapján hozták létre az új, királyi védelemben részesített, jogtalan vámoktól megtisztított, Bécset kikerülő kereskedelmi útvonalakat (Budán, Esztergomon, Brnón át Nürnberg, Köln, illetve Kassán keresztül Krakkó felé). 
Magyarországról főleg nyersanyagot és élelmiszereket, bort, élőállatot, sót vittek ki, és ipari, valamint luxuscikkeket, keleti selymet, fűszert, flandriai és kölni posztót, fegyvereket hoztak be. A kivitt áruk értéke kb. fele volt a behozatalnak. Így — bár tiltották a király rendeletei a nemesérc kivitelét a magyarországi arany (amely az akkori világtermelésnek kb. 40%-a lehetett) túlnyomó része az olasz és német kereskedők tőkéjét gyarapította. 
A királyi kincstárnak jelentős haszna származott a megnövekedett külkereskedelem vámjából. Ez a nyugati és északi irányú kereskedelem értékének harmincadrészét tette ki, ez volt az ún. harmincadvám. A balkáni kereskedelem vámja később a forgalom értékének huszada volt.

FORRÁSOK:
Az Anjouk jövedelmei






















 




1514-es Dózsa parasztháború okai, jellemzése


A parasztháború okai
- a 16. században a parasztok helyzete nagymértékben romlik
- rendi anarchia miatt megszűnik a parasztság biztonsága
- földesúri kizsákmányolás, önkény
- törvények a jobbágyok ellen
- mezővárosokban visszaállítják a fejenkénti adófizetést
- szőlősgazdák számára kilenced a szőlőből és a borból
- jobbágyok költözésének szabályozása a vármegyei szolgabírók feladata lesz
- jobbágyok számára megtiltják a vadászatot és a madarászatot
- széleskörű társadalmi elégedetlenség bontakozik ki: mezővárosi parasztság, zsellérek, hajdúk, városi plebeiusok, falusi plébánosok
A parasztháború előzményei
- Bakócz Tamás pápai felkérésre keresztes háborút szervez
- Bakócz Tamás nem kapja meg a pápai címet, a felkérés fájdalomdíj
- rövid idő alatt sok paraszt gyűlik össze
- a seregnek nincsen vezetője, mert a nemesek nem mennek el
- a király Dózsa Györgyöt választja meg vezetőnek
- a rosszul felfegyverzett parasztok saját uraik ellen fordulnak
- májusban Bakócz Tamás visszavonja a felhívást
A háború eseményei
- a Dózsa vezette sereg a Tiszántúlra vonul
- Apátfalvánál a nemesi bandériumok szétverik a parasztok előhadait
- parasztok elfoglalják Nagylakot
- néhány kisebb vár elfoglalása: Solymos, Lippa
- következő állomás Temesvár
- több mint egy hónapos ostrom
- Báthori István Szapolyai Jánostól kér segítséget
- a parasztok két tűz közé kerülnek, vereséget szenvednek
A megtorlás
- tömeges kivégzések
- vezetőkkel szemben különös kegyetlenség
- megtorló törvények:
- földesúri szolgáltatások növelése: a robot heti 1 nap
- költözés tilalma
- fegyverviselés tilalma







Magyarország története a Hunyadiak idején

•    Habsburg Albert (Zsigmond trónutódja) halála után Erzsébet (Albert felesége, Lászlóval terhesen) menekül.   
•    1440-1444. Jagelló Ulászló

Hunyadi János 
•    a korszak megbecsült embere, 
•    Vajdahunyad várából ered a családi név.
•    I. Ulászló pártján állt 
•    tapasztalt harcos és parancsnok
•    köznemesség vezére
•    Tisztségei, általuk az ország bárói közé emelkedik: 
•    erdélyi vajda
•    temesi ispán 
•    szörényi bán 
•    nándorfehérvári fõkapitány 
•    Harcai: 
•    1442. Erdély: Marosszentimre - vereség 
  majd a parasztokból sereget toborzott és legyőzte a kivonuló törököket
•    1443-1444.Hosszú hadjárat: Nis - Szófia - cél Drinápoly ----> béke 1444. szerbiai várak átadása, 10 évig nem támadja meg a török Mo-t
•    1444. Vidin, Nikápoly – győzelem, Várnai csata - vereség, a király meghal 
•    1445. V. László elismerése királynak, de túl fiatal

•    7 főkapitány irányítja az országot, kormányzót választottak -> Hunyadi János (1446-52)
•    Megkapta szinte a teljes uralkodói jogkört.
•    Belső rendet nem sikerült megszilárdítani
•    1448. újabb támadó hadjárat - II. Rigó mezei csata - vereség 
•    1452. V. László átveszi a hatalmat
•    1453. Bizáncot beveszi a török

•    1456. Nándorfehérvár – gyõzelem II. Mohamed felett, Szilágyi Mihály - várkapitány
Hadserege:    - huszita zsoldosok 
               - famíliárisai (hűbéres nemesei)
              - népfelkelõk 
                - Kapisztrán János vezette pápai had
•      Világra szóló győzelem, déli harangszó
•       rá két héttel elvitte a pestis

•    Hunyadi László ígérete a királyi jövedelmek és várak átadásáról, de nem mond le róluk
•    Király fogságba ejtése – ígéret, hogy a Hunyadiak megtarthatnak mindent
•    Hunyadi fiúk Budára csalása – Hunyadi Lászlót kivégzik, 3 * lecsapták, de nem kapott kegyelmet
•    Mátyás fogsága, V. László meghal 




Hunyadi Mátyás (1458-1490)
•    1958. elején Mátyás a király (16 éves, Szilágyi Mihály a gyámja) 
•    Nevelője Vitéz János – humanista szellemben nevelkedett, apja oldalán katonai tapasztalat
•    1458. országgyűlés nemesség jogainak erősítése
•    cél: erősen központosított királyi hatalom létrehozása
•    a török elfoglalta a Duna-menti várakat
•    1463-ban támadó hadjárat Bosznia védelmére – Jajca bevétele
•    III. Frigyestől korona visszavásárlása  - 1464 koronázás Székesfehérvárott

Államszervezeti intézkedései:
•    célja: csak tőle függő hivatalszervezet kialakítása
•    egyszerűbb származású, szakképzett hivatalnokokat alkalmaz
•    rendszeres fizetés
•    egyesíti a nagykancelláriát a titkos kancelláriával - államügyek intézése
•    létrejön a királyi személyes jelenlét bírósága
•    nádori jogállás rendezése - király helyettese, második bíró, főkapitány, kiskorú király gyámja

Gazdasági intézkedések
•    célja: jövedelmek nagy részét kivonni a rendi ellenőrzés alól
•    bevezeti a királyi kincstár adóját a kamara haszna helyett
•    szabad költözködés támogatása
•    1467 adóreform
•    füstadó a kapuadó helyett – családonként, nem pedig telkenként fizetik
•    rendkívüli hadiadó évente többször is beszedhető
•    koronavám a harmincadvám helyett

Hadseregreform
•    csak tőle függő mobil zsoldossereget hoz létre (8 – 10 000 fős „fekete sereg”, főleg husziták, lengyelek, németek, magyarok)
•    leghíresebb hadvezére Kinizsi Pál
•    függetleníti magát a nemesi bandériumoktól
•    végvári rendszer kiépítése 
•    1471 leleplezi az ellene irányuló összeesküvést (Janus Pannonius, Vitéz János)
•    egyre kevésbé bízik meg hivatalnokaiban, igyekszik még inkább központosítani
•    törvények helyett rendeletek, növekvő szerephez jut a fekete sereg
 

Mátyás külpolitikája
•    alapvetően védekező politika
•    Velence, a Balkán, a Szentszék háborúra öztönzi
•    törökellenes harcok
•    1463 Mátyás visszaszerzi a török kézre került Jajcát (Bosznia) – status quo
•    1476 Szabács bevétele
•    1479 Kenyérmezőnél győzelem (Kinizsi, Báthory)
•    1483 öt évre szóló béke a szultánnal (1520-ig meghosszabbítottak)
•    1468 megtámadja Csehországot – volt apósa, Podjebrád György ellen fordul
•    Mátyás célja egy erős közép-európai monarchia létrehozása
•    1469 elfoglalja Morvaországot és Sziléziát
•    1471 meghal Podjebrád; az új király, Jagelló Ulászló szövetkezett III. Frigyessel
•    Mátyás elfoglalja Sziléziát
•    Béke Ulászlóval, 1475 Olmütz: mindketten használhatják a cseh királyi címet
•    1477 megtámadja III. Frigyest (II. Ulászlónak adta a választófejedelmi méltóságot)
•    III. Frigyes elismerte Mátyást cseh királynak és 100 ezer forint hadisarcot ígért
•    1482 ismét harcot indít a császár ellen 
•    1485 elfoglalja Bécset
•    1486 Mátyás akart a császár lenni, de III. Frigyes fiát, Miksát választják meg

Trónutódlás:
•    nem maradt törvényes utóda
•    első felesége, Podjebrád Katalin: gyerekszülés közben halt meg
•    második felesége, Aragóniai Beatrix: a frigyből nem született gyermek
•    1473-ban született egy fia Edelpöck Borbálától
•    törvénytelen gyermek nem örökölhette a trónt
•    mindent elkövetett, hogy fia, Corvin János trónutódlását elismertesse – sikertelenül






A MAGYAR GAZDASÁG A XV. SZÁZADBAN 

A középkori Magyarország fénykora Hunyadi Mátyás uralkodása volt 1458-1490.Fő törekvése a rendi állam központosítása volt, melynek  a gazdasági föltételeit az árutermelés és a pénzgazdálkodás teremtette meg. Az árutermelés a XV. század második felében tovább szélesedett. A gabonatermelés mellett teret hódított a kertészet és a szőlőművelés. Növekedett a szarvasmarha-tenyésztés, és a ló- és juhtartás is jelentőssé vált. 
A jómódú parasztok mellett a szegényebbek is mind sűrűbben vitték piacra terményeiket. Á gazdag parasztok egyre gyakrabban bérbe vették a pusztásodás miatt elnéptelenedett jobbágytelkeket. Ezeken mezővárosi nincstelenek, zsellérek végezték a munkát. A földesurak szintén kezdtek bekapcsolódni a piaci forgalomba. Főleg a jobbágyoktól kilenced fejében elsajátított terményeket értékesítették a piacon. A paraszti árutermelés kiszélesedésével együtt nőtt az iparral foglalkozó lakosság száma. Az ipari termelés általában céhes keretek között folyt. 
Mindez az áruforgalom növekedését, a piaci kapcsolatok további erősödését idézte elő. Az árucsere a városok és a mezővárosok országos vásárain vagy hetivásárokon zajlott. Egy-egy város vonzásában (50—60 km) megszilárdultak a piaci kapcsolatok, de nagyobb körzetek, sőt országos kapcsolatok is létrejöttek. 
Néhány iparágban már a céhes keretek szétfeszítésére is történtek kísérletek. A bártfai patríciusok a város és a környező falvak asszonyainak bevonásával vászonszövő vállalkozást indítottak. A megszőtt vásznat felvásárolták, és nagy mennyiségben vitték a lengyelországi és a hazai városok piacára. A XV. század folyamán a magyar gazdaság a pusztuló Délvidéket leszámítva lassú ütemben fejlődött. 

Nőtt a népesség (3,5—4 millió fő), megjelent a háromnyomásos gazdálkodás.A mezőgazdasági árutermelés elsősorban a szépen gyarapodó mezővárosoknak volt köszönhető. A magyar kézműipar azonban nem tudta ellátni az országot, s a magyar nemesfém és élelmiszer ellenében nyugatról továbbra iparcikkek áramlottak az országba. Másfél tucat városunk jelentős részben ezen termékeket közvetítette. 
Mátyás jövedelmei növelése érdekében a kapuadót a kincstár adójára (füstpénz) változtatta (1467). E nem kevesebbet ért el, minthogy megszüntette az elődei által adományozott mentességeket. Hasonló okokból harmincadvámot átkeresztelték koronavámmá. Jelentősebb változást jelentett az adóalap változása. Míg a kapuadót portánként, addig a füstpénzt háztartásonként, vagyis kisebb egységenként szedték. Mátyás elfogadtatta az egytelkes nemesség megadóztatását a jobbágyi terhek 50 százalékáig. 
Az uralkodó legjelentősebb bevételét azonban a rendkívüli hadiadó jelentette, ami portánként 1 forintot tett ki, s évente akár kétszer beszedhették. Mátyás éves jövedelme így 500 000, a hadiadó kétszeres beszedése esetén akár 750 000 arany is lehetett. Mátyás a kincstartón keresztül ellenőrizte a bevételeket, közülük is kiemelkedett Ernuszt János. A bevételek jelentősen meghaladták mind az előtte, mind az utána uralkodók jövedelmeit (azok nagyjából 250000 arany fölött rendelkeztek), s nyugat-európai viszonylatban is jelentősnek mondhatók ( azonban az oszmánok 1. 800.000 !-es jövedelméhez képest alacsonyak ).Iparunk  és a városi polgárságunk relatív fejletlenségére utal ugyanakkor, hogy Mátyás bevételeinek ugrásszerű növekedését a jobbágyságra nehezedő adóterhek emelése eredményezte.


FORRÁSOK:
Hunyadi Mátyás jövedelmei


 
 


























A mohácsi csata és Magyarország három részre szakadása


Magyarország romlása – a mohácsi csatavesztés előzményei
A mohácsi csatavesztés egy körülbelül 30 éves folyamat eredménye. Ennek állomásai:

1. Hunyadi Mátyás halála utáni királyválasztás

Mátyás halála után a magyar bárók nem támogatták Corvin Jánost. A bárók olyan királyt akartak a trónra, aki külső segítséget is igénybe tud venni a török elleni harchoz. A küzdelmet a Jagellók és a Habsburgok (Miksa) között a gyorsaság döntötte el: a cseh király, II. Jagelló Ulászló (1490-1516) elsőként fogadta fel Mátyás zsoldosait, így már katonai erő birtokában tudott tárgyalni. Corvin Jánossal kiegyezett, a szlavón bán címet adta neki. II. Ulászlónak a rendek kemény feltételeket szabtak: saját költségére megvédi az országot, nem szedi be a rendkívüli hadiadót, minden fontos kérdésben előzetesen kikéri a rendek véleményét.

2. A zsoldoshadsereg szétzüllesztése

A Mátyás által létrehozott fekete sereget szélnek eresztették, a maradékot a Délvidékre a török ellen küldték. A fizetetlen zsoldosok a Száva mentének lakosságán élősködtek.

3. A királyi hatalom meggyengülése

A király belső bázissal nem rendelkezett, így nem volt ereje ahhoz, hogy ígérete ellenére beszedesse a rendkívüli hadiadót, nem tarthatott zsoldossereget. A királyi jövedelmek negyedükre csökkentek, ezek éppen csak arra voltak elegendőek – a Csehországból származó pénzekkel együtt –, hogy a budai királyi palota fényét még egy ideig meg tudják őrizni. A királyi hatalom szétesése még a király erélytelenségének is betudható (a kortársak „Dobzse László”-nak – „Jól van Lászlónak” nevezték). A tényleges hatalom a királyi tanács, a bárók kezében volt. Velük szemben az egyetlen szervezett erő a nemesség volt.

4. A belső egység megbomlása – rendi küzdelmek

A nemesség a XVI. század elején az ország legnagyobb birtokosa, Szapolyai János erdélyi vajda mögé sorakozott fel. Ulászló szélütésekor (1504) Szapolyai trónigénye érdekében, az országgyűlés az 1505-ös rákosi végzésben kimondta, hogy a jövőben csak magyar születésű királyt fognak választani. Miután a király felépült, s fiúgyermeke született, a kérdés lekerült a napirendről. A nemességgel szemben a bárók a Habsburgokhoz közeledtek. Nyomásukra Ulászló házassági szerződést kötött Habsburg Miksával (1515): megállapodtak Jagelló Anna Habsburg Ferdinánddal és Habsburg Mária Jagelló Lajossal kötendő házasságáról. Így a Habsburgok szövetségesei lettünk. II. Ulászló halálakor fia, II. Lajos (1516-1526) még csak tízéves volt. Mivel a gyám személyében a bárók nem tudtak megállapodni, Lajost nagykorúnak nyilvánították, s az ügyek intézését egy tizenhat nemesből, hat báróból és hat főpapból álló tanácsra bízták. A királyi hatalom ilyen körülmények között tovább veszített súlyából. A botrányos jelenetekkel tarkított országgyűléseken Szapolyai befolyása nőtt. A harc állandósult a főúri és a nemesi párt között.
A nemesség érdekeit a jog nyelvén megfogalmazó Werbőczy István soraikból emelkedett fel; a nemesség vezéreként az ítélőmesterségtől a nádorságig jutott. 1514-ben a Tripartitumban (Hármaskönyv) az Aranybulla alapján összefoglalta és rendszerezte a korabeli szokásjogokat. Ez mind a magyar, mind az európai jogtörténet szempontjából kiemelkedő jelentőségű volt. Werbőczy Hármaskönyve az alapja a Szent Korona-tannak.

5. Keresztes hadjáratból parasztfelkelés

Mátyás halála után a jobbágyság terhei nem változtak, ugyanakkor megszűnt a biztonság. A XVI. század elején a népesség növekedésével együtt a parasztság tovább differenciálódott: vékony gazdagparaszti réteg alakult ki, amely már béresekkel is dolgoztatott, ugyanakkor tömegek váltak zselléré, vagyis 1/8 teleknél kisebb birtokú jobbággyá. A túladóztatás miatt a Mátyás korában megkezdődött folyamat, a pusztásodás, a jobbágyföldek elhagyása tovább folytatódott. A parasztság legmódosabb elemeit zárta el a további felemelkedéstől a mezővárosok adózására vonatkozó törvény. A mezővárosi lakosságot is fejenkénti adózásra kötelezték, vagyis a nagyobb egyéni jövedelmeket elvonták. A parasztság eltiltása a vadászattól és a halászattól a jobbágyság legszegényebb rétegeit sújtotta. Az egész parasztság helyzetét rendítette meg a szabad költözés korlátozása.
Bakócz Tamás esztergomi érsek 1514-ben keresztes hadjárat szervezését kapta feladatul X. Leó pápától. A pórnép nagy számban állt a zászlók alá. Bakócz nem talált megfelelő főnemesi vezetőt a had élére, s jobb híján a Budán éppen jutalmát átvevő végvári katonát, Dózsa Györgyöt bízta meg a vezetéssel. Dózsa feltehetően székely családból származó végvári harcos volt, akit vitézsége emelt ki az egyszerű katonák közül. A Pest környékén összegyűlt keresztesek egy részével Dózsa megindult dél felé a török ellen, ám menet közben a parasztok uraik ellen fordultak. Az Alföld nagy mezővárosain haladtak keresztül, Mezőtúrnál a kereszteseket úri csapatok támadták meg, a parasztok udvarházakra törtek rá, kifosztották azokat, lakóikat legyilkolták, megkínozták. Kisebb várakat is bevettek (Solymos, Lippa), majd Temesvár alá vonultak. Temesvárnál a török földről visszatérő Szapolyai János erdélyi vajda hadai a felkelőket leverték, Dózsa és több alvezére fogságba esett. Az ország egész területén felszámolták a megmozdulásokat. Dózsát és alvezéreit kínhalálra ítélték. A fizikai megtorlás mellett a nemesség a törvény erejével is büntetni akart. A rendelkezések elsősorban a nemesség gazdasági érdekeit fejezik a terhek emelésével, a költözés tilalmával (röghöz kötés) és a robot emelésével.

6. Kedvezőtlen külpolitikai helyzet

II. Ulászló a bárók nyomására és dinasztikus megfontolásból a Habsburgokhoz közeledett, ami ellenállást váltott ki a nemességből, s nem hozta meg a kívánt eredményt sem. A hatalmas birtokokkal rendelkező Habsburgok ereje számtalan helyen le volt kötve (Franciaország elleni háború), így nem tudták erőforrásaikat ebben a térségben összpontosítani. Sőt, a túlontúl megerősödő dinasztia ellen formálódó európai koalíció révén a Habsburgokkal együtt Magyarország elszigetelődött. Mi több, a cognaci ligához a franciák révén a Török Birodalom is csatlakozott.
A magyar külpolitika a Jagelló-korban folyamatosan a béke fenntartására törekedett, s ezt a keleten lekötött Szelim szultán idejében is el tudta érni. A külpolitikai helyzet megváltozása egybeesett az új szultán, I. Szulejmán trónra lépésével. Követei a régi feltételekkel érkeztek Budára, ahol azonban fogságba vetették őket. A szultán a támadás megindítása mellett döntött, mert a franciák oldalán csak Magyarországon keresztül tudta támadni a keleti Habsburgokat.

7. A végvári vonal összeomlása

Szulejmán hadai a megtépázott magyar végvidék ellen indultak. A nagyvezír, Piri Mehmed kisebb erőkkel Nándorfehérvárt ostromolta. A szultán Szabács ellen indult, amit az első rohammal bevett, majd 1521-re elfoglalta Nándorfehérvárt. Oláh Balázs várkapitány 66 napos ostrom után kénytelen feladni a várat. Az ország a Duna mentén nyitottá vált a törökök számára.

8. II. Lajos megbukott reformtervei

A 16 éves II. Lajos, felbuzdulva Habsburg Ferdinánd sikeres ausztriai fellépésén, maga is szembefordult a rendekkel. Először Csehországban, majd Magyarországon indított támadást a bárók befolyása ellen. 1525-ben a hatvani országgyűlésen megfosztatta Báthori Istvánt nádori méltóságától és Werbőczyt választatta meg. Az intézkedések azonban elkéstek, a bárók egységbe tömörültek és újra Báthori lett a nádor. A király reformtervei megbuktak, a bárók és a nemesség egymás ellen acsarkodtak, miközben Szulejmán hadai megindultak Magyarország belseje felé.

Évszámok

1505    rákosi végzés
1514    Werbőczy Hármaskönyve
1514    Dózsa-féle parasztfelkelés
1515    Habsburg-Jagelló házassági szerződés
1521    Nándorfehérvár eleste

A mohácsi csata

A magyar vezetők időben hírt szereztek a közelgő támadásról, ennek ellenére semmi komolyabb előkészületre nem került sor. A király hadba hívta a nemességet, de csekély számú haderő gyűlt össze. A nagyobb haderővel rendelkező méltóságok nem mozdultak, mert nem merték elhagyni tartományukat. A király elindult délnek, de már Érden megállt, hogy bevárja a későn érkezőket. Eközben a szultáni had – miután 1525-ben, a paviai csatában I. Ferenc francia király vereséget szenved az osztrákoktól –, mintegy 60 000 reguláris katona, temérdek kisegítő és martalóc Nándorfehérvárnál átkelt a Dunán, majd az egyetlen még jelentős erősséget, Péterváradot elfoglalta (az 1000 fős őrség 2 hétig tudta magát tartani).
Tomori Pál – ekkor már a magyar seregek fővezére – csekély számú, de tapasztalt csapata Tolna térségében egyesült a király mintegy 20 000 fős, nemesekből, főúri bandériumokból és zsoldosokból álló hadával. Heves vita bontakozott ki, vállalják-e a küzdelmeket. Tomori és délvidéki katonái kierőszakolták a támadást. A csatára a mohácsi síkon került sor. A győzelem egyetlen reményét a nehézlovasság rohamának sikere jelenthette volna. A fergeteges roham összeomlása után azonban a csata 2 óra alatt elveszett (1526. augusztus 29).
A lovasság egy része megmenekült, de sokan elestek vagy a mocsarakba vesztek. A gyalogság zöme eredeti harcrendjében pusztult el. A csatamezőn maradt 7 főpap, 28 főúr, s a fővezér, Tomori Pál is. Politikai szempontból a legnagyobb veszteség a király halála volt, aki menekülés közben a megáradt Csele-patakba fulladt. A magyar államgépezet megbénult, egységes cselekvésre, ellenállásra nem került sor. Volt olyan, mint Báthori István nádor, aki a csatából jövet kirabolta a menekülő pécsi káptalant; és volt olyan, mint Kanizsai Dorottya, aki saját költségére tömegsírokba temettette az elesetteket.
A győzelem után Szulejmán lassan elindult észak felé; ellenállással nem találkozott. Szulejmán kardcsapás nélkül vonult be Budára (a vereség hírére a királyné elhagyta az országot), katonái kirabolták és felgyújtották a várost. A vár azonban sértetlen maradt.
Tragédiák sora követte egymást. A menekülő népet több helyen lemészárolták, így Pilismarótnál, Hatvan és Bács környékén. A török, felprédálva Pestet, a Duna-Tisza-közén keresztül zsákmánnyal, foglyok tízezreivel kivonult az országból, de a Szerémségben állomásozó erőivel ellenőrizni tudta az országot. Szapolyai János 10-15 000 fős erdélyi hadával nem merte és nem is tudta megakadályozni a török hadmozdulatait.

Évszámok

1526. augusztus 29.    a mohácsi csata

Az ország három részre szakadása

Mohácsot követően a koronáért elsőnek Szapolyi János szállt harcba. Ő volt a leghatalmasabb földbirtokos, a legnagyobb haderő ura, Erdély vajdája. Szapolyai helyzetét erősítette a rákosi végzés, mely szerint a vajda mint nemzeti király léphetett fel. Szapolyai elfoglalta az ország nagy részét és 1526 novemberében a Szent Koronával Székesfehérváron megkoronáztatta magát. A rendek érdekeikre hivatkozva az 1490-ben kicsikart koronázási feltételeket kötötték ki. Lajos halála után Habsburg Ferdinánd is Magyarország királyának tekintette magát a Habsburg-Jagelló szerződések alapján. 1526 decemberében a Habsburg-barát bárók Ferdinándot Pozsonyban királyukká választották. Hívei oltalmat reméltek a Habsburg-dinasztiától a védtelen ország számára. Ez volt az 1526-os kettős királyválasztás.
Ferdinánd a bátyjától kapott pénzen és más kölcsönökből tízezer zsoldost fogadott, és Tokajnál csapatai döntő vereséget mértek Szapolyai seregére. Szapolyai Erdélybe hátrált, majd Lengyelországba menekült. Ezután Székesfehérváron I. Ferdinánd (1526-1564) fejére helyezték a Szent Koronát. Szapolyai nehéz helyzetében a Habsburgok ellenfeleihez, a franciákhoz és Velencéhez fordul, akik közvetítenek a szultán felé és Lodovico Gritti velencei és Lasky Jeromos lengyel követ segítségével a szultán hűbérese lesz, aki támogatásáról biztosította. A török seregek rövidesen megindultak Magyarország felé, hogy segítséget nyújtsanak a magyar királynak.
Szapolyai már 1528-ban kisebb török segédhadakkal visszaszerezte a Tiszától keletre eső területeket, mivel Ferdinándnak elfogyott a pénze, s szélnek kellett eresztenie zsoldosainak nagy részét. Szulejmán 1529-ben ellenállás nélkül nyomult előre hadai élén Magyarországon. Nem követelt semmit Szapolyaitól a hűbéri alázaton kívül, adót sem kellett fizetnie. Szulejmán elfoglalta majd átadta Szapolyainak Budát (1529), majd haderejével Ferdinánd székhelye, Bécs ellen indult 1529-ben. Az ostrom elhúzódott, az idő hidegre, esősre fordult. Szulejmánnal eredménytelenül kellett visszavonulnia. Bécs első ostromakor tűnik ki a fiatal horvát gróf, a későbbi szigetvári hős, Zrínyi Miklós. A török kudarca megnehezítette Szapolyai helyzetét. Hívei jelentős része elhagyta, s az elkövetkező időkben a bárók hol az egyik, hol a másik király oldalára álltak.
A szultán 1532-ben újabb hadjáratot indított Bécs ellen. Ekkor azonban nem a Duna mentén, hanem a Dunántúlon keresztül vonultak csapatai. 1532-ben azonban a Habsburgok is jelentős erőket tudtak Közép-Európában mozgósítani. Ferdinánd és a személyesen megjelenő V. Károly vezetésével több mint 100 000 német zsoldos állt Bécs térségében, hogy megütközzön a törökkel. Szulejmán hadai számos jelentős erősség mellett elhaladtak, amikor a Jurisics Miklós birtokában lévő kis vár, Kőszeg falainál megálltak. A hatalmas török haderő közel egy hónapig időzött Kőszegnél. A kőszegiek hősi helytállásának köszönhetően elmaradt az erőviszonyokat eldöntő küzdelem. Mind az 1529-es, mind az 1532-es hadjárat és a későbbi török vállalkozások is bebizonyították, hogy a török hadsereg a birodalom központjától távolabbi hadjáratokra az utánpótlás nehézségei miatt nem képes (hatósugár-elmélet).
A kortársak számára egyre világosabbá vált a tragikus valóság: a két nagyhatalom nem bír egymással, erőik Magyarországon egyensúlyban vannak. Magyarország a két birodalom ütközőzónájába került, s másfél évszázadra hadszíntérré változott. A két fél szerződést kötött, melyben Ferdinánd elismerte, hogy a szultán Szapolyainak adta az ország nagyobbik felét.
Az eredménytelen és értelmetlen harc megbékéléshez vezetett. I. Ferdinánd és János király a Váradon 1538-ban megkötött egyezség értelmében kölcsönösen elismerte egymás királyságát; gyakorlatilag megosztották az országot a fennálló helyzet alapján. János király halála után pedig az egész ország Ferdinándra vagy utódaira száll. János esetleges fiági örökösei számára a Szepességet és hercegi rangot biztosított az okmány.
A titkos megállapodást Ferdinánd besúgta a töröknek, így felborult az egyezmény. Szapolyainak is fia született a Jagelló Zsigmond lengyel király leányával, Izabellával kötött házasságából. Az erőviszonyok megváltoztak, amikor váratlanul meghalt Szapolyai János (1540). Halálos ágyán megeskette párthíveit, Fráter Györgyöt és Török Bálintot, hogy a váradi egyezséget megszegve pár hónapos csecsemő fiát, János Zsigmondot választják királlyá. János hívei nehéz helyzetbe kerültek, mivel Ferdinánd érvényesíteni akarta a jogait, és a nemesség nagy része nem bízott bennük. Ezért Fráter György Szulejmántól kért segítséget. A szultáni had felvonult Magyarországon és Török Bálint hadaival kiegészítve szétverte Ferdinánd seregét. Nemcsak a magyar urak nem bíztak a csecsemőben, de Szulejmán se látta megnyugtatónak a hűbéres helyzetet. Csapatai 1541. augusztus 29-én megszállták Budát (Ferdinánd ostroma alatt), a török berendezkedett, elhurcolta Török Bálintot. Izabellának és a csecsemőnek a szultán Erdélyt és a Tiszától keletre eső országrészt adta. 
Buda eleste megrázta a törökös politikát folytató nemességet. Fráter György, aki Izabella és János Zsigmond nevében kormányzott, az események hatására változtatott politikáján és úgy vélte, hogy a török kiszorítása Ferdinánd jogara alatt lehetséges. Ezért megállapodott a Habsburg uralkodó követeivel. Az 1541-es gyalui egyezmény értelmében Izabella és János Zsigmond kárpótlás ellenében lemondott országáról, s átadta a Szent Koronát, megtörtént tehát az egyesítés. Ferdinánd ígéretet tett az ország megtartására és Buda visszavételére.
Ferdinánd 1542-ben ellentámadást indított. A Buda visszavételét megkísérlő csapatok azonban gyengék voltak, s a hadjárat visszájára fordult – a következő évben Szulejmán indított hadat. 1541 és 1546 között sorra estek el a nagy erősségek, s Buda körül török várrendszer jött létre.
1551 nyarán a gyalui egyezmény értelmében megkezdődött a keleti országrész átadása. Ferdinánd zsoldosait Castaldo vezetésével Erdélybe küldte, de csapatai követségnek soknak, hadseregnek kevésnek bizonyultak. A helyzet Fráter Györgyöt taktikázásra kényszeríttette a törökkel. Ez azonban Castaldóban félelmet keltett, s 1551 decemberében Alvincen meggyilkoltatta a barátot.
A várháborúk után 1568-ban a törökök és a Habsburgok (Ferdinánd fia, Miksa) Drinápolyban békét kötöttek. 1570-ben János Zsigmond és Habsburg Miksa Speyerben egyezményt kötött, amiben Miksa elismerte az Erdélyi Fejedelemség létét, cserébe János Zsigmond lemondott a magyar trónigényéről. Így megszületett tehát a második Magyarország: az Erdélyi Fejedelemség. Az ország jogilag is háromfelé vált: a királyi Magyarországra, az Erdélyi Fejedelemségre és a török hódoltságra.

Évszámok

1526 november    Szapolyai Székesfehérváron megkoronáztatja magát
1526 december    Ferdinándot Pozsonyban királlyá választják
1529    Bécs első ostroma
1532    Bécs második ostromának kísérlete, Kőszeg várának ostroma
1538    váradi béke
1541. augusztus 29.    a törökök megszállják Budát
1541    gyalui egyezmény
1551    Castaldo Alvincen meggyilkolja Fráter Györgyöt
1568    drinápolyi béke
1570    speyeri egyezmény






A reformáció és az ellenreformáció Magyarországon

    A reformációnak négy fő ága volt: a lutheránus (evangélikus), a kálvinista (református),  az anabaptista és az unitárius.
    A lutheránus vallás már 1526 előtt elterjed Habsburg Mária udvarában, elsősorban a szepességen és Erdély területén lel követőkre, akik elsősorban szászok. Történik ez az 1525-ös rákosi országgyűlés azon határozata ellenére, mely szerint aki ezt a hitet terjeszti, annak máglyán a helye. Az irányzat legnagyobb magyar terjesztője Dévai Bíró Mátyás.
    A kálvinista vallás terjesztésének igazi akadálya nem volt, mivel a hódoltság területén megszűnt a katolikus egyházszervezet. Az emberek elhitték, hogy a török nem más, mint isten csapása. Továbbá vonzott mindenkit a zsarnokölési elmélet, továbbá a főurakat a securalizáció lehetősége. Így a 16.sz végére az ország kétharmada a kálvinista irányzatot követi. Méliusz Juhász Péter az egyik legfőbb prédikátor, 1562-ben összeállítja a magyar institúciót, melynek neve Debrecen-Egervölgyi hitvallás. Őt váltja fel a 17.sz-ban Alvina Péter.
    Az anabaptista irányzat nem igazán terjedt el, valamennyire a Tiszántúlon illetve Erdélyben. Karácsony György volt a legfőbb prédikátor, akit „román fekete ember”-nek is neveztek. Egy alkalommal egymaga ment Balaszentmiklós vára ellen ostromra pusztakézzel. Mit ád isten, nem sikerült neki…
    Ennél jobban elterjedt viszont az unitárius irányzat, leginkább Erdélyben, még János Zsigmond is áttér erre az irányzatra. Dávid Ferenc a legfőbb prédikátor, és fantasztikus szónok, egészen addig, amíg Báthory Kristóf be nem záratja Déva várába, ahol meg is hal.
    Erdély vallási helyzete érdekes volt ebben az időszakban. Az 1568-as tordai országgyűlés egyik határozata alapján mind a négy vallási irányzat szabadon gyakorolható Erdély területén.
    A reformációnak megvoltak a kulturális hatásai. Anyanyelvű oktatásra tértek át az iskolákban, az istentiszteletek is anyanyelven zajlottak. Kollégiumokat létesítettek: Pápán, Sárospatakon (református) és Sopronban (evangélikus). Nádasdy Tamás sárvár-újszigeti nyomdájában Sylvester János kinyomatja az evangélikus újszövetséget magyarul. Ezt követi az első teljes református magyar biblia, melyet Károlyi Gáspár nyomat ki 1590-ben Vizsolyban. További nyomdák jönnek létre és ontják a bibliákat.
    A dolgok elé akadályt gördít az, hogy a Habsburgok katolikusak, így a protestáns hitterjesztés nem folyhat szabadon. Az új katolikus székhely Nagyszombat. Az ellenreformáció nagy Magyarországi alakja Pázmány Péter, aki bár protestánsnak születik, jezsuita iskolába kerül, áttér a katolikus hitre és elkezdi a hittérítést. Jezsuita kollégiumot alapít, majd 1635-ben Nagyszombaton egyetemet. Érvei közé tartozik, hogy a protestantizmus az alsóbb néprétegeket engedetlenségre és önállóságra készteti. Továbbá csak katolikus személy töltheti be a legfőbb tisztségeket. Eszközei nem mások, mint a barokk körmondatok, prédikációkés hitviták. Munkájának eredménye is van: a nemesség 70-80%-a rekatolizál. Az ellenreformáció igazi oka viszont az volt, hogy a Habsburgokra szükség van, mert Magyarországnak nincs önálló hadserege. Továbbá a Habsburgok jelenléte nem jelentett katasztrófát, mert az önálló Erdély ellensúlyozta ezt.
    Ebben a korszakban nő a nádor szerepe, a rendeket képviseli. Fontos személyiség Esterházy „Fényes” Miklós, aki nádor 1625-től 1645-ig. A pozsonyi alispán fia, elveszi Mágóchy özvegyét, miután meghal, elveszi Thurzó özvegyét, így hihetetlen méretű birtokra tesz szert. Eisenstadtban kastélyt épít. Tipikusan Habsburghű nádor, nézete szerint szükség van nemzeti hadseregre, ésszerűen használja fel a költségvetést.






A MAGYAR GAZDASÁG A XVI. SZÁZADBAN

A 16. század az ország számára az állam 3 részre szakadását jelentette, a kedvezőtlen politikai feltételek azonban a gazdaságra nem jártak katasztrofális következményekkel. Ez az kor a nagy földrajzi felfedezések időszaka is volt, melynek nyomán átrendeződött a világgazdaság, élelmiszer kivitelünk számára konjunktúra bontakozott ki.
Magyarország a XVI. században is elsősorban élelmiszert, színesfémeket vitt ki, és készterméket, fűszereket, luxuscikkeket hozott be Dél—Németországból, Észak—Itáliából, 
Csehországból, Sziléziából és az osztrák tartományokból. Ennél messzebbre a korabeli közlekedési viszonyok között gazdaságosan már nem lehetett szállítani. 
A főldrajzi felfedezések, a kereskedelmi utak átrendeződése, a nemesfémek értékének csökkenése tehát nem rontott az ország gazdasági helyzetén. Az amúgy is csökkenő hozamú magyar nemesfémbányászat veszteségét pótolta a réz kitermelése, az élelmiszerárak növekedése. A magyar élelmiszerexport tartósan pozitívvá tette a kereskedelmi mérleget. Ezt a folyamatot a török háborúk, a nyomukban járó pusztulás nem gátolta mivel a kivitel elsősorban szarvasmarha volt. Az állatkivitel 1580 táján érte el tetőpontját, amikor évente közel 200 000 marhát hajtottak ki, s temérdek marhabőrt adtak el. A hatalmas mennyiség Magyarországot a világ legnagyobb állatexportőrévé tette. 
A XVI. század végére az árak esni kezdtek, a mennyiségi növekedés leállt. A visszaesés oka a felvevőpiac népességnövekedési ütemének lelassulása, majd átmeneti csökkenése volt. 
A szarvasmarhatartást már 1526 előtt elősegítette a pusztásodás, a legelőterületek növekedése. A háborúk következtében tovább nőttek a rideg marhatartásra alkalmas területek. Az ágazat előretörését segítette, hogy a magyar szürkét szívóssága miatt lábon lehetett elhajtani a messzi piacokra, kis veszteséggel, és a háborús időkben az ellenség elől el lehetett rejteni. Fokozta a tenyésztési kedvet, hogy a tartás nem volt adóköteles, csak vámot kellett fizetni a határok átlépésénél. 
A tenyésztés fő területei a Duna-Tisza-köze és a Tiszántúl voltak, ahonnan a marhakereskedők, a tőzsérek a hajdúkkal hajtatták nyugat felé az állatokat. Tőlük nyugati kereskedők vették át az árut, s a haszon nagyobbik felét is. Ennek ellenére a kor legnagyobb hasznot hajtó ágazata az élőállat-kereskedelem volt. Szarvasmarhán kívül lóval és juhval is kereskedtek. 
A XVII. században a marhakereskedelemben változás figyelhető meg: a magyar tőzsérek visszaszorultak, helyüket nagybirtokosok, majd az ágazat monopóliummá tételével az udvar foglalták el. 
A magyar mezőgazdaság fontos terméke volt a gabona. Ennek termelési színvonala nem nőtt. Az állattartással szemben a gabona kereskedelme és részben termelése a főúri nagybirtokokon összpontosult. A gabona egy része a paraszti szolgáltatásokból származott, de Nyugat-Magyarországon egyre inkább tért hódított a majorsági gazdálkodás. A fő élelmiszervásárló Ausztria és a hadsereg volt, így az arisztokrácia, kapcsolatait kihasználva ellenőrizte a gabonapiacot.
A korszakban előrelépés a szőlő- és kertgazdálkodásban figyelhető meg. A borvidékek közül a tokaji, egri, soproni, balatoni fejlődött, s részt vett a fellendülő borkivitelben. A főúri, majd a nemesi, s onnan a jobbágyi kertekben új gyümölcsfajták jelentek meg, a kajszi, a cseresznye, a dinnye. 
A mezőgazdasággal ellentétben az ipar hanyatlott. Az üzemek helyhez kötöttsége miatt a pusztulás óriási volt. Az ország hódoltsági és végvári vidékein szinte teljesen megszűnt az ipari tevékenység, fejlett városok végvárakká váltak, s lakosságuk elmenekült. 
A textil- és vasipar a manufaktúrában termelő fejlődő Nyugattal nem tudta tartani a versenyt. 
A mezőgazdaságban felhalmozódó tőkét a háború miatt nem ipari vállalkozásokba, hanem földbe vagy más, nagy értékű, könnyen elrejthető vagy mozdítható értéktárgyba fektették be. Így tartotta meg korábbi. magas színvonalát a magyar ötvösség.
FORRÁSOK:


































15 éves háború, Bocskai-szharc és következményei

    A 15 éves háború 1591 és 1606 között zajlik a keresztények és a törökök között. A török meggyengül, a janicsárok harci értéke is gyengül, illetve el vannak foglalva a perzsa támadásokkal. A háború 1591-ben határvillongásokkal kezdődik, mert 1590-ben véget érnek a török-perzsa háborúk, és IV. Mehmed támadgatja a magyar végvárakat, erre válaszolnak a keresztények egy 1593-tól 1594-ig tartó ellentámadással, ahol is visszafoglalják Nógrád, Drégely várát. I Rudolf létrehozza 1594-ben a Szent Szövetséget a török ellen. 1595-ben Erdély is belép, majd belép Vitéz Mihály is Havasalföld oldalán, ő később erdélyi fejedelem. 1595-ben Gyurgyevónál nyernek a keresztények, és ez volt az utolsó siker, mert a török 1596-ban bevesz Eger várát, és Mezőkeresztesen a keresztények vereséget szenvednek, 1600-ban elfoglalják Kanizsát, aminek központjával létrehozzák a kanizsai vilajetet. A keresztények megpróbálják visszafoglalni Esztergomot, majd Butád háromszor is, minden próbálkozásuk sikertelen, majd 20 évre Zsitvatoroknál kötnek békét a felek 1606-ban. Ennek okai, hogy mindkét fél kifáradt, kimerülnek a kincstárak, ismét támadnak a perzsák, és 1604-től kitör a Bocskai szabadságharc. 
    A Bocskai-szabadságharc 1604-től 1606-ig tart. A szabadságharcra a kimerült Habsburg kincstár ad lehetőséget elsősorban. Ok ként hozhatóak fel az alábbi dolgok: növekszenek az adók, rengeteg koholt vádakból álló felségsértési per indul, ezek nagyrészt halálbüntetéssel járnak, valamint a protestáns vallásszabadságot sérelmek érik. 1604-ben országgyűlést tartanak Pozsonyban, ahol a magyarok sérelmeiket sorolják, de Rudolf sárba tiporja ezeket, ráadásul egy törvénycikkelyt behamisít a törvénykönyvbe, ez a 22. Törvénycikkely, mely szerint országgyűlésen nem lehet többet vallási témáról beszélni. Kassán Belgiosso ágyúval veszi el a székesegyházat az evangélikusoktól és adja át a katolikusoknak, továbbá 1602-ben Erdélyt Habsburg csapatok szállják meg, a katonai kormányzó Basta lesz 1604-ig, és kifosztja Erdélyt, innen ered a „Basta szekere” elnevezés.
    Bocskait is perbe fogják, de ő sereget gyűjt, elsősorban hajdúkat, és megkezdi a felkelést. Álmosd-Diószeg-nél nyernek hajdúlessel, egyidejűleg támadják a Felvidéket és Erdélyt, 1605 elejére mindkét terület az övéké, és egészen Bécs külvárosáig jutnak. 1604-ben Tiffenbach felrobbantja a Szentgotthárdi templomot, 1605 februárjában Bocskait fejedelemmé választják, majd nem sokkal ezután magyar fejedelemmé választják. I.Ahmed koronát küld neki, ő elfogadja, de csak ajándékba, mert nem akar török függésbe kerülni.1606-ban, Bécsben a felek békét kötnek, Bocskai nem tudja tovább fizetni zsoldosait, kifáradtak, valamint félő hogy a török kiszélesíti a hódoltság területét. A bécsi béke értelmében Bocskai lemond a magyar királyi címről, cserébe visszaáll a protestáns vallásszabadság, kivéve a mezővárosokban, falvakban, visszaáll a nádor tisztség, a végvárakba magyarok kerülnek, és megerősítik Erdély függetlenségét. Bocskai saját vármegyéket kap: Szatmár, Bereg, Ung, valamint megkapja Tokaj várát. 1606. december 29-én megmérgezik, meghal. Végrendelete szerint ha a király Habsburg, akkor Erdély független, ha a király magyar, akkor Erdély Magyarországhoz tartozik. Bocskai mintegy 10 ezer főnyi hajdút telepít le Bihar megyében, akik csak az Erdélyi fejedelemnek tartoznak engedelmességgel.
    1608-ban a pozsonyi országgyűlésen Rudolf nem tartja be a béke pontjait, ezért a magyar rendek Mátyás főherceggel összefognak, Mátyás lemondatja Rudolfot és II.Mátyás néven magyar király lesz, 1608-tól 1619-ig uralkodik. Koronázása előtt megerősíti a bécsi békét, szabályozza a nádorválasztást, és az országgyűlést is, falvakban és mezővárosokban is elrendeli a protestáns vallásszabadságot. A jobbágyok költözési joga a földesúrtól függ. Mezővárosi és civitasjogot csak az országgyűlés beleegyezésével lehet kapni.
    Megjelenik a magyar trikolor. Mátyást követi a trónon 1619-től 1637-ig II.Ferdinánd, majd 1637-től 1657-ig III.Ferdinánd.







Erdély helyzete a 3 részre szakadt országban, Bocskai és Bethlen küzdelme a függetlenségért

A XVII. század kiemelkedő egyéniségei főként Erdélyre támaszkodva megkísérelték az ország területeinek egyesítését, függetlenségének visszaállítását. Bár voltak nagy lehetőséget kínáló lehetőségek, teljes sikert azonban sohasem érhettek el a mozgalmak. Magyarország így másfél évszázadig a Habsburgok és a Török Birodalom közötti ütközőállam maradt. A török kiűzése után a Rákóczi-szabadságharc megkísérelte a nemzeti függetlenség kivívását. Bár a győzelem elmaradt, a szatmári béke a Habsburg abszolutizmus meghátrálását eredményezte.

1.1)

 Az 1541 aug. 29. a Mohácsi csata után Szulejmán bevonult Budára, végigpusztította a Dunántúlt, a Duna-Tisza közét. Ezután noha elhagyta az országot, a szerémségi várakban és az ország déli kapujában helyőrséget hagyott.
  - a királyné (Habsburg Mária) udvarával Pozsonyba menekült. Szapolyai János a Tiszántúlról figyelte az eseményeket.
  - 1526: a székesfehérvári országgyűlés. az 1505-ös rákosi végzésre hivatkozva Szapolyai Jánost választotta királlyá
 -1526: az életben maradt Habsburg-párti nagybirtokosok, főpapok Pozsonyban Habsburg (I.) Ferdinándot emelték trónra ( II. Lajossal kötött családi szerződései alapján). Hívei elsősorban jelentős támogatást reméltek tőle a török ellen.
Az ország nagy része látszatra szabad volt, a nemességet megtévesztette a török visszavonulása, így a királyválasztással foglalkoztak. Folytak az újjáépítések.

1.2) 

Pártviszályok: Szapolyai többször próbált egyezkedni Ferdinánddal (feleségül özvegy királyné, török elleni szövetség.), de Ferdinánd kiszorítja az országból. Erre I. János a szultánhoz fordult segítségül, Szulejmán pártfogásába veszi, mert a török a Habsburgokat tekintette fő ellenségnek. Szulejmán visszavette Budát, Bécsig eljutott, de visszavonult, Ferdinánd serege a nyomában visszahódította az egész Észak-Dunántúlt. Máshol viszont I. János maradt az úr.
1529: ezzel az ország kétfelé szakad

1.3)

1532-ben Szulejmán újabb hadjárattal vonul Bécs ellen. Kőszegnél (Jurisics Miklós) megtorpan, hazavonul. Közben Ferdinánd hazai hívei csalódtak: A császári tábor át se lépte a határt. Teljes anarchia volt az országban: "vagy nincs király, vagy alszik, vagy semmit nem tud tenni"

1.4)

Az 1538-as váradi béke az Szapolyai és H. Ferdinánd közötti trónviszályt akarta lezárni: Szapolyai halála esetén az egész ország Ferdinánd jogara alatt egyesülhet, akkor is, ha közben I. Jánosnak fia születnék.
I. János feleségül vette Jagelló Izabella lengyel királynét, fia is született: János Zsigmond
1540: Amikor Szapolyai János meghalt, János Zsigmondot (II. Jánost) gyámjai Fráter György vezetésével trónra segítették, Szulejmán is elismerte.

1.5)
 
1541-ben Ferdinánd seregei Buda ellen indult, hogy a váradi béke értelmében átvegyék az országot. Fráter György a töröktől kért támogatást, a segítségére jövő had létszáma aggasztóan nagy volt, a németeket le is győzte, majd egy fondorlatos csel segítségével a janicsárok kardcsapás nélkül megszállják Budát. Magyarország három részre szakadt:
- a Duna ment területek a Török Birodalom. része, Tiszántúl, Erdély évi 10 ezer forint adó fejében uralmuk alá, Izabella királyné fiával Lippára költözik.
- Felvidék, Dunántúl nyugati megyéi, Horvátország, Szlavónia Habsburg Birodalom része lett
- királyi Magyarország.

2.)

 Az Erdélyi fejedelemség születése: A török megszállta országrész és a királyi Magyarország. mellett a XVI. sz. 2. felében alakult ki az Erdélyi Fejedelemség. Megszervezése Fráter György nevéhez fűződik. Buda elfoglalása után az ország Ny-i és K-i részének Ferdinánd kezén történő egyesítésén fáradozott: 1541 okt. gyalui egyezményben megállapodik vele, hogy az ország egésze Ferdinándra szállhat, ha a törököt elűzi. 1542-ben megszervezett hadjáratban a birodalmi hadsereg (+osztr., cseh, sziléziai hadak, pápai zsoldosok, Habsburg hű magyar főurak) csúfondáros vereséget szenved. Fráter György a kudarc után megkezdte a hatalom kiépítését Erdélyben.
1551-ben kárpótlás fejében lemondatta Zsigmondot és Izabellát a trónról, majd Erdélybe Habsburg-katonaságot hívott. Erre a törökök is támadásba lendültek. Azonban Ferdinánd csapatainak vezére cselszövéstől tartva meggyilkoltatta Fráter Györgyöt. A császári sereg továbbra se tudta megtartani Erdélyt, a Porta utasítására visszahívták Izabellát és II. Jánost.
1552-ben török hadjárat  indult Erdély egyesítési kísérletének megtorlására. A főerőknek Szolnoknál kellett egyesülniük és Eger ostromára indulniuk, először azonban Ali pasa Drégely várát vette ostrom alá, majd ezután következett Eger ostroma, azonban itt megtorpantak, kénytelenek elvonulni.
1566-ban Szulejmán utolsó magyarországi hadjárata. Először Erdélyt, de aztán inkább Szigetvárt (Zrínyi Miklós parancsnoksága alatt) vették célba. Közben meghal a szultán.
A Török Birodalom élére II. Szelim kerül, a közben trónra került Miksával 1568-ban megkötötte a drinápolyi békét, amely a század végéig rögzítette hazánk területi megoszlását. Lezárult a 3. nagy török hódítások időszaka. A két nagyhatalom nem tud egymás fölé kerekedni. A Szultán számára előnyösebb a béke: megtartja a T-ket + Miksa császár évi 30000 Ft "ajándékot" fizet.

3.)

 Erdély 1541 előtt sohasem volt önálló ország, létrejöttét a történelmi körülmények követelték. Területéhez a török által Magyarországról leválasztott részek, a Partium tartoztak. A születőben lévő új állam vezetője névlegesen a gyermek János Zsigmond volt. A legfontosabb politikai döntéseket gyámja, Martinuzzi Fráter György hozta.
Hatalmi szervezet:
Külpolitikailag Erdély nem volt független, hűbérura a szultán, szultáni védnökség alá tartozott, és évi 10 ezer Ft adót fizetett a töröknek. A belpolitikába a Porta nem szólt bele. 1556-tól önálló fejedelemválasztási joggal rendelkezett, bár a Szultánnak jóvá kellett hagynia. A fejedelmek van a legnagyobb hatalma a többi szerv mellett, szinte minden kérdésben egyszemélyben dönt. A magyar vármegyék, a székely és a szász székek alkották politikailag a "három nemzet"-et.
Az 1437-ben kötött kápolnai unió jelentett csak közöttük laza kapcsolatot: az országgyűlés. tagjai: a főrendeket a fejedelem hívja, magas rangú hivatalnokok; vármegyék igazgatósága: meghatározó a főispán (fejedelem nevezi ki), kisebb volt a szerepe az alispánoknak.
Erdélyben a rendi gyűlés csak egy táblás, vezetők: magyar nemesek, székely lófők, szász patríciusok. Fontos még a fejedelmi tanács (mindhárom nemzet; Partium), kancellária (végrehajtó), kincstartóság. Az irányításban ezen kívül részt vett a kamara, a kincstartóság és az udvari haditanács. Az erdélyi területek alá tartozott a Partium is, a török által lecsatolt területek.

4.) 

Lakossága: 570 ezer magyar, 330 ezer román, 85 ezer egyéb lakos. Az állami adók egyformán oszlanak meg köztük. A telekkatonaság a székely lófők vezetik,  székely paraszti katonatársadalom. A szászok gyalogosként szolgálnak. A megszállás és háborúk hatására Magyarország. népessége csökkent, az elfoglalt területek egyébként is jó szántók voltak, így megindult egy bevándorlási folyamat (szlovákok, vlachok = románok, rácok = szerbek, bosnyákok), akik az állattartásos gazdálkodási kultúrájukkal a magyar parasztok közé nyomulva rendkívüli zavarokat okoztak.
A XVI. sz.-tól újabb román betelepülés zajlott le, mivel a Moldva, Havasalföldi T-k veszélyesek  voltak a török fennhatóság miatt. Görögkeleti vallásúak voltak, nem bevett, csupán megtűrt vallás volt. A románok nem rendelkeznek nemesi réteggel, szegényebbek a magyaroknál, kívül rekednek az Erdélyi politikából.
A szászok német eredetűek, sajátos önállósággal rendelkeztek: az egyösszegű adót a városok elosztották. A szász náció gyűlés és a bíró osztotta el az adókat. A szászok Habsburg pártiak voltak, elkülönültek.

5.) 

Vallás: az 1568-as tordai országgyűlésen elfogadják a 4 Erdélyben jelen lévő vallást: katolikus, Lutheránus (evangélikus), Kálvinista (református), unitárius (erdélyi antitrinitárius); minden pap önállóan értelmezheti a Bibliát; "vallásért üldözni senkit sem szabad".

6.)

1556-ra Ferdinánd elismerte II. Jánost Erdély urának. Halála után az erdélyi rendek Báthory István partiumi nagybirtokost választották fejedelemmé (1571-1586). Báthory fölesküdött a Habsburg-uralomra, ám a töröknek is megküldte a 10000 arany adót.  Politikai tevékenysége:
A legfőbb törekvése az volt, hogy a két nagyhatalom között nyugalmat szerezzen Erdélynek. Miután (1576-ban) a lengyel rendek királyukká választották, rájuk támaszkodva próbálta kiszorítani az Erdély földjén maradókat, s Erdélyből kiindulva pedig az országot próbálta meg újraegyesíteni. Ugyan korai halála megakadályozta ebben, politikai koncepciója viszont, tovább élt, és új utat jelölt meg az Erdélyi Fejedelemség részére: az országot Erdélyből kiindulva kell egyesíteni.

7.)

 Miksa utóda I. Rudolf (1576-1608), háborút indított a török kiűzésére (15 éves háború). 1595-ben Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem (1588-1602) is bekapcsolódott a törökellenes harcokba, s serege nagy győzelmet aratott a visszavonuló török fölött Gyurgyevónál. Azonban a prágai kincstár is kiürül, fokozatosan elesett a végvárrendszer (1596-ban a megerősített Eger vára megadja magát), végül Mezőkeresztesnél legyőzte a török az egyesült császári-erdélyi seregeket. A csatavesztés után egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a Habsburg-vezetés nem tudja a meggyöngült törököt kiűzni Magyarországból.
Erdély romlása: Báthory Zsigmond háromszor is lemondott és visszatért, sok ellenséget szerzett: török, tatár, német, morvai csapatokat szabadított ránk. A 15 éves háború idején a nemesség és a Habsburgok kapcsolata megromlott, a háború miatt fölemelt összegű adók és a zsoldosok rablásai, garázdálkodásai érzékenyen érintették a parasztságot és a nemességet. Rudolf a gazdasági bajain úgy segített, hogy pereket zúdított a magyar főurak nyakába, amelyek többnyire jószágvesztéssel végződtek, elsősorban a nagyobb birtokosokat vették emiatt célba. Rudolf ráadásul megtörte a rendek politikai hatalmát, rendeletekkel kormányzott, amik végrehajtását idegenekre bízta. Külföldieknek adta a vezető katonai tisztségeket is. Ezen kívül még célul tűzte ki a protestantizmus fölszámolását is, amely a megerősödő parasztokat és polgárokat sújtotta.

8.)

 Mindezek miatt robbanásig feszült a hangulat. Felső- és Kelet-Magyarország kálvinista területein érlelődött a fegyveres ellenállás gondolata. A közvetlen kiváltó ok az volt, amikor Bocskai Istvánt (a Partium és Erdély leghatalmasabb urát) is Habsburg (Belgiojoso gróf) Habsburg támadás érte. Bocskai megnyerte magának a hajdúkat (földönfutóvá szegényült kisnemesek, munkanélküli marhapásztorok, szökött jobbágyok, hivatásuknak tartják a harcot, lovas puskás egységek, edzettség, sok csatateret megjártak, de: dúlások, fosztogatások. Azért szálltak szembe a Habsburgokkal, mert maguk is protestánsok voltak). Bocskai 2-3 ezer fős hajdúseregével győzelmet aratott a császáriakon Álmosd és Diószeg között. 1604 végére Kassával együtt már a Felvidék jó része is befolyása alá került.  1605-ben török segítséggel elfoglalta az egész Felvidéket, birtokba vette Erdélyt, ahol fejedelemmé választották. A szerencsi országgyűlés Magyarország fejedelmévé választotta, s kimondta a vallási felekezetek egyenjogúságát. Nem fogadta el a török szultán koronáját, hiszen célja nem a Magyar Királyság török védnökség alá helyezése volt, hanem a rendi jogok megvédése a Habsburg-hatalomtól. Elfogadta ugyan a török segítséget, de hosszú távon a Habsburgokkal való megegyezésre törekedett.
1606-ban az újabb győzelmek és a diplomáciai tárgyalások eredményeképpen létrejött a felkelést lezáró bécsi béke: vallásszabadságot adott a protestánsoknak, megerősítette a rendi alkotmányt, elismerte az önálló Erdélyt.
A hajdúkat birtokaira letelepítette és mentesítette őket minden állami és földesúri szolgáltatás alól. Közvetítésének köszönhetően a bécsi udvar és a török porta megköti a 15 éves háborút lezáró zsitvatoroki békét (szabad vallásgyakorlat; nádor hatásköre; szent korona visszahozása; csak magyaroknak lehet birtokadomány; végvárakon csak magyarok lehetnek; Erdély önállóságának elismerése), amely 20 évre szól. Politikai végrendeletet hozott: mindenkor szükséges egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, és ha a korona Magyarországban magyar kézhez kelne, úgy Erdély segélje tehetségük szerént.

9.)

 Bocskai halála után Rudolf minden módon a rendeknek adott engedmények visszavonására törekedett. A magyar rendek erre szövetséget kötöttek osztrák és morva társaikkal, valamint Mátyás főherceggel. Rudolf kénytelen volt átadni Magyarországot és az osztrák örökös tartományokat Mátyásnak. A magyar rendek az 1608-as pozsonyi országgyűlésen megerősítették II. Mátyással (1608-1619) a bécsi béke pontjait, és szabályozták a nádorválasztás módját, kiterjesztették a szabad vallásgyakorlatot mezővárosokra és falvakra is. Ugyanakkor a jobbágyköltözés ügyét  a megyék hatáskörébe utalták. A rendek beleegyezése nélkül a király mezővárosi kiváltságot  nem adhatott, a mezővárosok pedig a szabad királyi városok sorába nem léphet.
A bécsi udvar és a magyar rendek kompromisszuma képpen a rendek nagy része rekatolizálódott. 1619-ben, Mátyás halála után a jezsuita, vakbuzgó II. Ferdinándot (1619-1637) választották meg királynak. A magyar ellenreformáció szellemi vezetője az esztergomi érsek, Pázmány Péter (1570-1637) volt (Pázmány törekvései egybeestek az újraerősödő feudális viszonyok között biztonságot, nyugalmat, az elnyert pozíciók huzamosabb megtartását kívánó arisztokráciáéval, Pázmány védte a nemesi alkotmányt, jó kapcsolatot tartott fenn Erdéllyel).
Erdély aranykora és romlása (1613-1660)

10.) 

Bocskai halála után az erdélyi rendek Rákóczi Zsigmondot választották meg fejedelemnek, tőle a hajdúk segítségével (kiváltságaik védelme) 1608-ban Báthory Gábor (Báthory István unokaöccse) szerezte meg a fejedelemséget. Erőszakos politikájával, botrányos életével maga ellen ingerelte a magyar nemességet és a szász polgárságot. Havasalföldi hadjáratával kivívta a Porta haragját is.

11.)

 Báthory halála után az erdélyi rendek Bethlen Gábort (1613-1629) emelték a fejedelmi székbe. Bethlen korának egyik legnagyobb politikusa volt. Minden eszközt fölhasznált az ország újraegyesítésére. Felmérve a török nagy erejét, vállalta a Portától való függőséget.
Rövid idő alatt, erős kézzel rendet teremtett a Báthory Gábortól örökölt gazdasági káoszban. A megbízhatatlan tisztviselőket leváltotta, a többieket pedig rendszeresen elszámoltatta. Az érdemtelenül szétosztott javak visszavételével megnövelte birtokait. A nagymennyiségű exportcikkekre állami monopóliumot vezetett be (Hg., méz, viasz, marha). A fejedelemségekben rendezett viszonyok közötti pezsgő élet folyt.
Nagy gond az ipar fejlesztésére is: Külföldi mesterembereket telepített az országba ( Morvaországból anabaptista kézművesek, Felvidékről bányászok). Megnőttek Erdély bevételei, jövedelme félmillió arany körül mozgott, ennek jó részét a állandó hadsereg fenntartására, a várak erősítésére, gondozására fordította.
A fejedelmi birtokokra és az állandó hadseregre támaszkodva háttérbe szorította a rendeket és megerősítette a fejedelmi hatalmat. Továbbra is megmaradtak ugyan az államhatalom szervei ( fejedelmi tanács, országgyűlés., kincstartó, vármegyék, székek, városok), de alig korlátozták a fejedelem hatalmát. A közigazgatás minden szála a fejedelem kezében futott össze. Támogatta a középrétegeket, védelmezte a jobbágyokat, a mezővárosoknak egy sor kiváltságot adott. Korlátlan hatalmát elsősorban az tette lehetővé, hogy az erdélyi arisztokrácia a fejedelmi birtokok árnyékában szegénynek számított.

12.)

 Harmincéves háború: A fejedelem kezében futottak össze Erdély Európai diplomáciai ügyei is. Az 1618-ban meginduló harmincéves háborúban a független magyar állam visszaállításának lehetőségét látta meg. Csatlakozott Pfalzi Frigyes cseh királyhoz és az osztrák rendekhez , s a Porta engedélyével 1619-ben megindult Felső-Magyarország felé, elfoglalta Kassát. A felvidéki rendek gyűlése az "ország fejévé" választotta. A főurak egy csoportja titkos szerződésben feltétlen hűséget esküdött neki.
1620-ban a besztercebányai országgyűlésen Magyarország királyává választották (de nem koronáztatja meg magát). A 20-as őszi hadjárat eredményeképpen birtokába került a Dunántúl, azonban a szövetséges cseh csapatok fehérhegyi veresége miatt rá kellett döbbennie: egyedül maradt. Közben az uralkodó osztály a rendiség megerősítését várta tőle, ehelyett ő nagyobb adókat volt kénytelen kivetni, mint a császár, ezért a főurak nagy része elpártolt tőle, nem voltak hajlandók hozzájárulni a küzdelem költségeihez. A külsősegítség is hiányzott.
Noha 1621 nyarán is jelentős győzelmeket aratott, az előbbi gondok miatt Nikolsburgban békét kötött II. Ferdinánddal: Visszaadta magyarországi foglalásai jelentős részét, megkapott viszont élete végéig 7 magyarországi vármegyét (Szabolcs, Szatmár, Ugocsa, Bereg, Zemplén, Borsod, Abaúj) és a birodalmi hercegi címet, II. Ferdinánd pedig garantálta a bécsi béke és az 1608-as törvények betartását. Tehát Ferdinándnak nem sikerült a rendi alkotmányt megsemmisíteni.

13.)

 Pártfogolta a tudományt és a művészetet, jelentős összegeket fordított kulturális célokra. Elérte hogy a királyi udvarokban a fényűzés mellett szellemi élet is legyen, Sok tehetséges, jobbágy származású fiatalt segített külföldi egyetemekre, elhelyezésükről gondoskodott, műveiket kiadta. Nemsokkal halála előtt a prédikátori réteget nemesi rangra emelte.
Gyulafehérvárott protestáns főiskolát alapított, gazdag könyvtárat hozott létre (a tudósok és prédikátorok legjelesebbje Szenci Molnár Albert volt, szótár, nyelvtankönyv).
Nagyszabású építkezései a reneszánsz stílust folytatták. Leginkább a zene kötötte le őt, haláláig toborozta a külföldi világi muzsikusokat.

14.)

 Uralkodásának mérlege: Uralmának 16 esztendejét Erdély aranykorának is szokták nevezni. Sikerült a külső és belső háborúktól pusztuló országrészt hatékony központi önkormányzattal a további romlástól megvédeni, gazdaságilag és kulturálisan fejleszteni, bekapcsolni az európai államok rendjébe, politikai tényezővé tenni.

15.)

Utóda I. Rákóczi György (1630-1648), példaképének Bethlen Gábornak a művét kívánta folytatni. Ő azonban higgadtabb vérmérsékletű, konzervatív, de nem kevésbé szívós és céltudatos. Belső hatalma megerősítésére birtokait növelte.
Rákóczi György is bekapcsolódott a 30 éves háborúba, a svédekkel lépett szövetségre. Kezdeti sikerek után ismét felcsillant a remény a Habsburgok feletti győzelem lehetősége, a Porta azonban megtiltotta a további harcokat. Az 1645-ben aláírt linzi béke az 1606-os bécsi béke és az 1608-as törvények alapján kiterjesztette a protestánsok vallásszabadságát a mezővárosok és a falvak lakosságára is. Az 1621-es nikolsburgi békében megjelölt 7 vármegyét ismét Erdélyhez csatolták, Rákóczi fiai is örökölhették.

16.)

 II. Rákóczi Györgyre (1648-1660) apja a lengyel trón elfoglalásának a tervét hagyta. Közben azonban változtak az Európai viszonyok: ideiglenesen a Török Birodalom erőre kapott, egyre bizalmatlanabbul nézték a fejedelmek hatalmát és önálló kezdeményezéseiket. Azonban hiányzott belőle az apja megfontoltsága, s a Szultán korábbi tiltása ellenére 1657-ben a svéd király szövetségeseként serege élén betört Lengyelországba. Válaszul a szultán ellne küldte a krími tatárokat, akik Rákóczi seregét fogjul ejtették és a Krím félszigetre hurcolták. A fejedelem végül is Erdély földjén esett el a törökök elleni küzdelemben. A tatár és a török katonák végigpusztították, rabolták a békeidőben meggazdagodott Erdélyt, elfoglalták Váradot, meghódították a Partiumot.

17.)

 Apafi Mihály csaknem három évtizedes fejedelemsége alatt, bár igen sokat tett Erdélyért, mégis tovább nőtt Erdélynek a Portától való függése. Véget ért egy sokat ígérő és sokat megvalósító nagy korszak, a magyarság politikai és szellemi életének súlypontja ismét a királyi Magyarország területére tolódott át.








Erdély fénykora 1613-tól 1660-ig

    Erdélyben 1608-tól 1613-ig Báthory Gábor a fejedelem, aki bár tehetséges, gyenge fejedelem, megnyirbálja a nemesi kiváltságokat, elveszi a hajdúk kollektív kiváltságait, és háttérbe szorítja a vallásszabadságot is. Nem lesz sokáig fejedelem, a hajdúk meggyilkolják. 1613-ban Bethlen Gábor török segítséggel visszatér Erdélybe, és 1629-ig fejedelem. A törökök cserébe Lippa és Jenő várát kapják, végül csak Lippát. Bethlen visszaadja a hajdúk és a szászok kiváltságait, gúnyneve: „Mohamedán Gábor”
    Bethlen merkantilista gazdaságpolitikát folytat. Fókuszba a marhakereskedelem kerül. A fejedelmi udvar irányítása alá kerül a gazdaság, ami évi mintegy 500.000 Af-ot jelent az udvar számára. Bethlen 200 anabaptista kézműves telepít le Erdélyben, ezzel is elősegítve adott iparágak fejlődését, valamint a törököktől zsidókat hozat kereskedni. 
    Első felesége: Károlyi Zsuzsanna meghal, II.Ferdinánd lányát akarja feleségül venni, ami nem sikerül, végül feleségül veszi 1625-ben Brandenburgi Katalint. Bethlen abszolutista hatalmat épít ki, ezért nevezték a korban „Princeps absolutus”-nak. Kiépíti a hivatalnokszervezetet, és állami ösztöndíjat biztosít a tehetséges jobbágyok számára. Bethlenre jellemző a kálvinista elhívatottság. Az ő korában Erdély=tündérélet. Vissza akarja szerezni a Corvinákat, de ez nem sikerül.
    Európai szintű híre van, mert többször is bekapcsolódik a 30 éves háborúba. Célja a két országrész összekapcsolása. Elfoglalja a felvidéket, majd 1619-ben Bécs alatt egyesül a cseh seregekkel, de ekkor Hommonai György hátba támadja Bethlent, aki kénytelen abbahagyni Bécs ostromát. Pozsonyban kezére jut a Szent Korona.
    1620. augusztus 26. Besztercebányán a magyar rendek királlyá választják Bethlent, ez nem más, mint a Habsburg ház trónfosztása. Bethlen nem fogadja el a koronát, mert a török nem engedi a két országrész egyesülését, és fel kellene adnia saját kiépített abszolutista hatalmát, gyakorlatilag meg lenne kötve a keze, ezen felül elvárták Bethlentől, hogy saját pénzén űzze ki a törököt. Békét köt a Habsburgokkal Nikolsburgban 1621. december 31-én, mely szerint Bethlen lemond a királyi címről és visszaadja a területeket, de megerősítik a bécsi békét, valamint megkapja a következő vármegyéket: Szabolcs, Szatmár, Bereg, Borsod, Abaúj, Zemplén, Ugocsa. 
    Háromszor avatkozik a 30 éves háborúba, 1619-ben, 1623-ban és 1626-ban. Drégely váránál találkozik Wallenstein Habsburg hadvezérrel, ez a híres Drégelyi Palánknézés. 20-25 ezer fős hadserege Hajdúkból, Székelyekből és a végvári katonaságból áll.
    Bethlen Gábort I.Rákóczi György követi, uralkodik 1630-tól 1648-ig, védi Erdély helyzetét és fenntartja önállóságát, célja a két országrész egyesítése. A svédek oldalán beavatkozik a 30 éves háborúba, amit 1645-ben a Linzi békével zárnak le, ami tartalmilag megegyezik a nikolsburgival. Ekkor Erdély tekintélye csúcsán van, a korona az, hogy részt vehet a wesfalleni békében. Őt követi II.Rákóczi György, aki 1648-tól 1660-ig uralkodik. Lengyelországot támadja Svédország, Rákóczi a svédek oldalán beszáll a háborúba, de a svédeket váratlanul megtámadják a dánok, Rákóczi egyedül marad a Lengyelek ellen. A török Porta is visszahívja, de Rákóczi makacs, és megtámadja Lengyelországot, veszít. 1658-ban a török bosszúhadjáratot indít, segédcsapat: a tatárok…
    A török elfoglalja Váradot és a Partiumot. A Habsburgok Kemény Jánost ültetik a trónra, aki 1661-1662-ig ül a trónon, a törökök pedig Apafi Mihályt, aki 1661-től 1690-ig uralkodik, uralkodása alatt Erdély török vazallussá süllyed.







A török kiűzése és a Rákóczi-szabadságharc


A török kiűzésének I. szakasza (1683-1689)

1683-ban a török nagyerejű támadást indított Bécs ellen. I. Lipót (1657-1705) kölcsönös védelmi szövetséget kötött Sobieski János lengyel királlyal. Sikerült megnyerni a korábban ellenfélnek számító Bajor- és Szászországot. Bécset nem érte készületlenül a támadás: új, modern védművekkel látták el a várost, lerombolták a külvárosokat (a császár és a lakosság nagy része Linzbe menekült). Starhemberg személyében tapasztalt vezetőre bízták az őrséget.
Kara Musztafa nagyvezír 120-150 000 fős hadával, megerősítve a tatár, román, erdélyi és kuruc segédhadakkal megkezdte a császárváros ostromát. A védők hősiesen helytálltak, de az őrség megfogyatkozott. A város helyzete kritikussá vált, amikor Sobieski János és Lotharingiai Károly 70 000 katonája a török táborra zúdult. A győzelem gyors és fergeteges volt, a törökök elmenekültek. A szövetségesek még ugyanebben az évben Párkánynál szétverték a budai pasa hadait, s bevették Esztergomot.
Európa bizakodott; hatalmas nyomás nehezedett Lipótra, hogy vállalja a háborút. XI. Ince pápa („Magyarország megmentője” – a budai várban emlékszobra van) óriási összeggel támogatta a felszabadító háborút (10 millió forint), s rászorította XIV. Lajos francia királyt a császárral kötendő húszéves fegyverszünetre. Ez lehetővé tette, hogy Lipót teljes erejével az oszmánok ellen fordulhasson. A Habsburg Birodalom, Lengyelország és Velence részvételével 1684-ben megalakult a Szent Liga.
A döntő fordulatot Buda 1686-os ostroma jelentette. Miksa Emanuel bajorjai délről, Lotharingiai Károly császári és brandenburgi katonái északról kezdték a hadműveleteket. A 60 000 ostromlóból 15 000 volt magyar. A várat 10 000 katonája élén az agg, albán származású pasa, Abdurrahman védte. Buda bevétele komoly feladat elé állította a keresztényeket. A törökök elszántan védekeztek, de a felmentő sereg csak megzavarni tudta az ostromot, s szemük láttára került sor a döntő rohamra. A győzelem után a keresztény hadak folytatták előrenyomulásukat, s a mohácsi sík közelében, Nagyharsánynál 1687-ben került sor a „második mohácsi csatára”, ami teljes győzelmet hozott. Miksa Emanuel bevette Belgrádot (1688), Badeni Lajos már Ništ (1689) is elfoglalta, megszállta Havasalföldet. Úgy látszott, a török európai uralma véget ért, s Magyarország gyorsan átvészeli a felszabadító háború nehézségeit.

Évszámok

1683    török támadás, Bécs ostroma, párkányi csata
1684    megalakul a Szent Liga
1686    Buda ostroma
1687    nagyharsányi csata

A török kiűzésének II. szakasza (1689-1699)

XIV. Lajos megrettent a Habsburg-sikerektől, s hogy megakadályozza túlzott térnyerésüket, támadásba lendült. A kiváló hadvezéreket és a legjobb ezredeket nyugatra vezérelték, ami meggyengítette a török frontot. Ugyanakkor Köprülü Musztafa személyében ismét erőskezű nagyvezér került hatalomra, aki a fegyelem megszilárdításával megkísérelte ütőképessé tenni az oszmán hadigépezetet. 1690-ben felszámolták az összes balkáni keresztény hódítást, majd Belgrád is újra török kézre került. A további vereségeket a visszatérő Badeni Lajos hárította el. A rendkívül véres szalánkeméni csatában (1691) legyőzte a török főerőket, meghalt Köprülü Musztafa is.
Az elhúzódó harcok mérhetetlen pusztulást eredményeztek: falvak, egész vidékek néptelenedtek el. 1697-ben a szultáni seregek ismét az Alföldön jártak, de a hadiszerencse a kitűnő hadvezér, Savoyai Jenő mellé szegődött. Savoyai Zentánál átkelés közben szétverte az ellenséget. A török 25 000 halottat hátrahagyva menekült, s belátta, hogy nem tudja visszaszerezni Magyarországot.
A törököt kudarcai, a Habsburgokat a kimerülés és a nyugaton várható újabb háború késztette a megegyezésre. Az 1699-es karlócai béke értelmében – a Temesköz – kivételével a Mohács előtti Magyarország területén véget ért a török hódoltság.

Évszámok

1690    a török visszaszerzi a Balkánt
1691    szalánkeméni csata
1697    zentai csata
1699    karlócai béke – Magyarország felszabadul

Magyarország a dunai monarchiában

A törököt a császár hadserege verte ki az országból. Az egyensúly az uralkodó és a rendek között felborult, a Habsburgok helyzete megerősödött. Antonio Caraffa tábornok, miután becstelen módon kiraboltatta Debrecent, Eperjesen thökölyánus felkelés koholt vádjával 24 nemest és polgárt küldött vérpadra („az eperjesi hóhér”). A magyar alkotmányt felrúgó önkény a megfélemlítést szolgálta. 
A magyar rendek az 1687-es pozsonyi országgyűlésen lemondtak a Habsburgok fiága javára a szabad királyválasztásról, s az Aranybulla ellenállási záradékáról. Döntésükben az erőviszonyok felismerése is szerepet játszott.
Lipót mintegy 100 000 menedéket kérő szerbet (rácok) telepített le a török határ mentén, autonómiát kaptak, amelynek keretét görög-keleti egyházuk képezte. A Határőrvidék nem lett része a magyar vármegyerendszernek, és lakói nem kerültek földesúri uralom alá.
Az ország népére óriási terhek nehezedtek. A háborús pusztítások mellett a katonaság kitelelése, ellátása okozta a legnagyobb gondot. Az adókat többszörösére emelték. Az udvar a felszabadított területeket meghódított új szerzeménynek tekintette, s ezeket kezdetben nem magyar hivatal, hanem az Udvari Kamara irányította. Kamarai központokat hoztak létre Budán, Kassán, Csáktornyán és Kanizsán. Az egykori birtokosok földjeiket visszakaphatták, ha arra való jogosultságukat törvényesen igazolni tudták, s lerótták a kincstárnak a 10%-os fegyverválságot. Az ügyek intézését a kamara alá tartozó Újszerzeményi Bizottság végezte. Hatalmas földterületet kaptak az udvar hitelezői, hadvezérek és hadseregszállítók szolgálataik fejében. Mindezek ellenére a hódoltságot birtokba vevő nemesség helyreállította a magyar vármegyerendszert. Az udvar szélnek eresztette a feleslegessé váló magyar vármegyerendszer katonáit, megszűnt a magyar hadszervezet. Lipót parancsára elkezdték a várak módszeres megsemmisítését, nehogy a magyar ellenállás fészkeivé váljanak. A hajdúktól, kunoktól elvették korábbi kiváltságaikat.

Évszámok

1687    pozsonyi országgyűlés

A Rákóczi-szabadságharc (1703-1711)

I. Lipót politikája és a háborús szenvedések a magyar társadalom jelentős részét szembeállították a dinasztiával, ami 1697-ben lázadást eredményezett Tokaj-Hegyalján. Itt elsősorban a pórnép lázadt fel, a rendi sérelmek azonban a nemesség körében is elégedetlenséghez vezettek. Bercsényi Miklós felvidéki főnemes indította el a szervezkedést, megnyerve az ügynek II. Rákóczi Ferencet, az erdélyi fejedelmek örökösét és egyben az ország legnagyobb birtokosát. A fiatal Rákóczi látta, hogy az elégedetlenség önmagában nem elég, külső segítségre van szükség. Kapcsolatot keresett a franciákkal, azonban leleplezték és elfogták. Megszökött és Lengyelországba menekült.
A spanyol örökösödési háború következtében a császári hadsereget szinte teljesen kivonták az országból. Ismét növelték az adókat, az elégedetlenség fokozódott. Rákóczi elfogadta a lengyelországi Brezánba érkező felső-Tisza-vidéki lázadó nép követeinek ajánlatát, és a mozgalom élére állt.
1703 tavaszán, a brezáni kiáltványban Rákóczi hiába szólt a „nemes és nemtelen” országlakosokhoz, a nemesség a mozgalomban parasztlázadást látott, s Károlyi Sándor a Szatmár megyei hadakkal szétverte a fölkelőket. Rákóczi tudta, mennyire fontos, hogy a nemességet és a parasztságot egy táborban tudja tartani. A kényes egyensúlyt csak nehezen sikerült fenntartania. Augusztusban adta ki a vetési pátenst, melyben a hadba lépő katonáknak az állami és földesúri szolgáltatások alól mentességet ígért. A gyalui pátensben tiltotta nemesség, a kastélyok elleni fellépéseket, s a fegyelem erősítése érdekében hadirendtartást adott ki.
Intézkedései hatására a nemesség zöme csatlakozott, s csak kisebb része maradt a császárhoz hű labanc. Őszre már kuruc generális volt Károlyi Sándor is, akit sokan követtek. A kuruc csapatok gyorsan elfoglalták a Felvidéket, a Tiszántúlt és a Duna-Tisza-közét. A Dunántúl és Erdély hol császári, hol kuruc kézen volt. A szabadságharc sorsa azonban alapvetően nem a magyarországi hadszíntéren dőlt el. A franciák 1704-ben Höchstädtnél vereséget szenvedtek, ezután reális cél már csak a rendi jogok biztosítása lehetett.
Rákóczit 1704-ben az erdélyi rendek fejedelmükké választották. 1705-ben Szécsényben a magyarországi rendek (nemesek, jászok, kunok, hajdúk, vitézlő rend) szövetséget (konföderációt) kötöttek és megválasztották Rákóczit vezérlő fejedelmükké. A fejedelem mellé 24 tagú szenátust rendeltek, tagjait azonban Rákóczi nevezte ki. Az iratok kiadását és a külügyek irányítását a kancellária végezte Ráday Pál irányításával. A gazdasági ügyek intézésére létrehozták a Gazdasági Tanácsot (Besztercebánya), melynek fő feladata a hadsereg ellátása volt. A költségek fedezésére a fejedelem rézből pénzt veretett „Cum Deo pro patria et libertate” (Istennel a hazáért és a szabadságért) felirattal, az érmék azonban gyorsan értéküket vesztették. A fegyverhiány csökkentésére állami manufaktúrákat is létrehoztak, de az igényesebb fegyvereket importálták. Ehhez és a katonák zsoldjaihoz a pénzügyi alapokat azonban nehéz volt előteremteni.
A katonáknak álló jobbágyokat és közvetlen családtagjaikat mentesítették az állami és földesúri szolgáltatások alól, s a küzdelemben végsőkig kitartóknak hajdúszabadságot ígértek. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a kuruc hadsereg létszáma megközelítette a 70 000 főt. A vallási megosztottságot úgy tompították, hogy engedélyezték a három nagy felekezet (katolikus, evangélikus, református) szabad működését.
1707-ben a kuruc diplomácia kísérletet tett az oroszok megnyerésére, Rákóczi és I. Péter cár Varsóban szerződést kötött, de az oroszok számára a magyar mozgalom csak eszköz volt a svédekkel szemben, később pedig a törökkel kötendő béke elősegítését remélték ettől a kapcsolattól. A Habsburg Birodalommal szemben új frontot nyitni azonban nem állt érdekükben.
A katonai helyzet 1706-1707-ban sem változott alapvetően. Az ónodi országgyűlésre mégis sűrűsödő gondok közepette került sor. A parasztság elkedvetlenedett az elhúzódó háború miatt, ugyanakkor a nemesség egy része is szembefordult a fejedelemmel ősi szabadságjogaik sérelme miatt. Az ellenzéket megfélemlítették, az országgyűlés megszavazta az adókat, amit a közteherviselés alapján a nemesekre is kivetettek. A rendek az I. Lipót után trónra lépő I. Józsefet (1705-1711) és a Habsburg-házat megfosztották trónjától (detronizáció).
1708-ban a kuruc főerőket Trencsénnél a császáriak menetből legyőzték. A csata fordulópont a szabadságharc történetében, ezután folyamatosan csökkent a kuruc haderő létszáma és az általa ellenőrzött terület nagysága. A fejedelem az 1708-as sárospataki országgyűlésen a jobbágyságot a rohamosan apadó hadsereg számára a hajdúszabadság ígéretével akarta megnyerni. A parasztság zöme azonban már nem bízott a győzelemben. A nemzetközi katonai helyzet is kedvezőtlenné vált, a franciák az 1709-es malplaquet-i veresége a spanyol örökösödési háború utolsó szakaszának volt a kezdete. XIV. Lajos tudatta Rákóczival, hogy békét köt, s beszünteti a magyar mozgalom támogatását. A kuruc hadsereg utolsó jelentősebb eredményét 1710-ben Romhánynál érte el. Érsekújvárt azonban már nem sikerült felmenteni. Őszre a szabadságharc Északkelet-Magyarországra szorult vissza. Szétzilálta a csapatokat a pestisjárvány, ami elvitte a legtehetségesebb főtisztet, Bottyán Jánost is.
I. József az örökösödési háború tapasztalatai alapján hajlott a magyarokkal kötendő kompromisszumra. A Haditanács elnöke, Savoyai Jenő 1710-ben magyar labanc főurat, Pállfy Jánost nevezte ki a magyarországi császári erők élére, aki tárgyalásokat kezdeményezett. A fejedelme 1711 elején Lengyelországba utazott, hogy a cárral tárgyaljon. Távollétében főparancsnokát, Károlyi Sándort időhúzó tárgyalások folytatására hatalmazta fel. Károlyi ügyesen manőverezett, hogy időt nyerjen. Vissza kellett tartania a tisztikart az egyéni megadástól, hogy előnyös feltételeket tudjon kiharcolni. Rákóczi és a vitézlő rend maradékai viszont a külső segítségben bizakodva tovább akarták folytatni a küzdelmeket. Károlyi 1711-re Szatmárba gyűlést hívott össze, ahol a béke mellett döntöttek.
Május elsején zeneszó, lobogó zászlók mellett a majtényi síkon a maradék kuruc hadak ünnepélyesen letették a fegyvert. A szatmári béke a résztvevők számára amnesztiát adott. Ígéretet tett az alkotmány visszaállítására, a szabad vallásgyakorlatra, az országgyűlés összehívására. A rendeket sértő idegen intézményeket és méltóságokat megszüntették. A kuruc mozgalom biztosította, hogy Magyarország elkerülje a csehek Fehér-hegy utáni sorsát, Magyarországon fennmaradt a rendi dualizmus.
A kuruc emigráció: Rákóczi nem kért a kegyelemből, nem tért haza. Kitartott mellette környezetének számos tagja: Bercsényi, Esterházy. Az újrakezdés lehetőségét keresve Franciaországba távoztak, de a franciák változtattak a Habsburg Birodalomhoz fűződő viszonyukon. Így az ismét fellángoló török harcok idején az emigráció egy része a fejedelmet követve Törökországba utazott. Megérkezésük idejére a török már békét kötött. A Porta Rodostóban jelölt ki számukra lakhelyet. Életüket Mikes Kelemen leveleiből ismerhetjük meg. A vezérlő fejdelem 1735-ben hunyt el, hamvait a 20. század elején hazahozták, s a kassai dóm altemplomában helyezték el.

Évszámok

1697    Tokaj-hegyaljai felkelés
1703    brezáni kiáltvány    
1704    a franciák höchstädti veresége
1705    szécsényi országgyűlés
1707    ónodi országgyűlés
1708    trencséni csata
1708    sárospataki országgyűlés
1709    a franciák malplaquet-i veresége
1710    romhányi csata
1711    szatmári béke






Magyarország népessége a XVIII. században

I. Demográfiai mélypont:

XV. század             XVIII. század
4 millió fő            4 millió fő
90% magyar             40% magyar

Állandó háborúzás, Magyarország hadszíntérré válása 1526, 
1711: török hódoltság, végvári harcok, 15 éves háború (1593-1606),
Bocskai-féle szabadságharc (1604-1606), Rákóczi szabadságharc (1703-1711), török elleni felszabadító háború (1686-1699).
Járványok és betegségek, kivándorlás.

II. Magyarország újjáépítése és újranépesítése:  (3. honalapítás)

1711 után jelentősen megváltoztak Magyarország demográfiai és nemzetiségi viszonyai: a magyar népesség lélekszáma jelentősen csökkent, ezért kezdetét vette Magyarország újranépesítése: belső migráció (belső népességmozgás), öntevékenység betelepülés, szervezett vagy központi betelepítés.
Belső migráció: során a hegyvidéki népesség leköltözött a síkságra, és a völgyekbe. A hegyvidéki területekről jelentős számú román (Erdély), szlovák (Felvidék), ruszin (Kárpátalja) telepesek jelentek meg a korábban magyarok által lakot területeken.
Öntevékeny betelepülés: során a magyar földbirtokosok önálló föld és az adókedvezmény ígéretével tömegesen csalogatták birtokaikra a nemzetiségi parasztokat.
Szervezett betelepítés: Bécs irányításával a Habsburg kormányzat szervezett formában telepítette le a nemzetiségi csoportokat, amelynek okai: munkaerő, adóalap, Bécs számára a magyarok megbízhatatlanok, ezért a határok mentén szerbeket, románokat, németeket telepítettek le.

III. A magyarországi népesség és társadalmi viszonyok:

A betelepítések hatására Magyarország soknemzetiségű és kevertnemzetiségű országgá vált. A XVIII. századi magyartársadalom két nagy csoportra oszlott: 
1. teljes társadalom: magyar, horvát
2. csonka társadalom: szerb, szlovák, román, ruszin, rutén.
A csonka társadalmi népeknél hiányzott a földbirtokos réteg, ezért kialakult az egyházi és a világi értelmiségi réteg. (írók, költök, tanárok, ügyvédek)
Szerbek: vallásuk görögkeleti, Keleti-határvidéken teljesítettek szolgálatot, Bécs irányítása alá tartoztak, adómentességet élveztek.
Szlovákok: vallásuk evangélikus elsősorban jobbágyok.
Románok: vallásuk görög katolikus, állattenyésztéssel foglalkoztak.
Ruszinok: (Kárpátalja) vallásuk görög katolikus, állattenyésztéssel foglalkoztak.
Németek: a magyarországi németek három nagy csoportra oszlottak:
svábok: (Tolna, Baranya) római katolikus vallás, állattenyésztéssel, földműveléssel foglalkoztak.
szászok: (Erdély, Szászföld, Felvidék, Szepesség) városlakó polgárság, evangélikus vallásúak.
cipszerek: (Szepesség) evangélikus vallásúak, városlakó polgárok.






Mária Terézia és II. József


A Habsburg Birodalom a 18. század elején
Az osztrák Habsburgoknak nem sikerült megszerezniük a spanyol trónt. Kárpótlásul megkapták Spanyol-Németalföldet (Belgium), a nápolyi királyságot, Szardíniát és Milánót. Az újabb török háborúban Savoyai Jenő a Temesközt és Szerbia északi részét is meghódította (pozsareváci béke, 1719).
A szatmári béke (1711) következtében a magyar nemesség nem jutott a csehek sorsára. Bécs megértette, hogy a brutális erőszak Magyarországon nem alkalmazható. A magyar nemesség megelégedett előjogainak biztosításával és a rendi látszatönállósággal. A magyarországi ügyek intézésére még a 16. században kormányszéket állítottak föl. A kancellária Bécsben, a kamara Pozsonyban székelt. Újjászervezett kormányszék a helytartótanács (Pozsony – II. József Budára helyezi át). Ennek hatásköre az igazságszolgáltatás kivételével a belső igazgatás valamennyi ágára kiterjedt. Nem került sor önálló magyar haditanács fölállítására. Az adók és az újoncok megszavazása a magyar és az erdélyi országgyűlés jogköre volt. Súlyosan sértette az ország érdekeit, hogy területi egységét nem állították helyre. Erdélyt nagyfejedelemségként szervezték újjá külön országgyűléssel. A magyar és az erdélyi kormányszékek önállósága azonban csak látszat volt, az ország sorsáról a titkos konferencián, később az államtanácsban döntöttek.
A Habsburgok a katolikus egyházat mindig hatalmuk egyik talpkövének tekintették. A protestánsok szabad vallásgyakorlását korlátozták, a katolikus egyház hatalmát minden eszközzel növelték. Az óriási egyházi birtokok a 18. században keletkeztek. A református és evangélikus egyház beilleszkedett a késői feudalizmus viszonyai közé. A köznemesi és a paraszti tömegekre irányuló ellenreformáció mégis folytatódott. Református parasztok tízezrei kényszerültek elhagyni birtokukat, mert földesuraik katolikusok voltak (ez Burgenlandban és a Partiumban a magyar nyelvterület további töredezéséhez vezetett).
III. Károlynak (1711-1740) sok gondot okozott, hogy a dinasztiában nem volt fiú örökös. Ezért az 1722-23-as országgyűlésen törvénybe iktatta a Pragmatica Sanctiot (törvényes szabályozás), mely lehetővé tette a nőági örökösödést is. A magyar rendek kívánságára került a törvénybe, hogy „külső erőszak ellenében” közösen védekeznek. A rendek ugyanakkor kikötötték, hogy az uralkodónak a jövőben is esküt kell tennie „az ország szabadságának megtartására”. Kialakultak azok a viszonyok, amelyek a magyar államiság fejlődését, a hazai politikai élet kereteit nagyjából 1918-ig meghatározták.
III. Károly hatalmas áldozatokat hozott, hogy a nőági örökösödést az európai hatalmakkal elfogadtassa. Halála után azonban az „osztrák örökség” megszerzéséért mégis azonnal kitört a háború (osztrák örökösödési háború – 1740-1748). Az „állítólag” szövetséges II. Frigyes porosz király – mondván „mit jelent a kötelezettség a jó alkalomhoz képest?” – hadüzenet nélkül lerohanta a legiparosodottabb tartományt, Sziléziát. III. Károly leányára számos mitsemérő szerződést és üres kincstárat hagyott (már korábban elvesztette a dél-itáliai birtokokat és Észak-Szerbiát is). Amikor Mária Terézia megjelent Pozsonyban és segítséget kért, a birodalom léte Magyarországtól függött. A rendek rövid úton 35 000 főnyi haderőt állítottak ki, de előbb alaptörvénnyé emelték a nemesi föld adómentességét. A rendek a hétéves háborúban (1756-63 – Szilézia visszaszerzéséért) változatlanul támogatták a birodalom törekvéseit.

Évszámok

1711    szatmári béke
1719    pozsareváci béke
1723    Pragmatica Sanctio
1740-1748    osztrák örökösödési háború
1756-1763    hétéves háború Szilézia visszaszerzéséért

Mária Terézia uralkodása

Mária Terézia (1740-1780) mélyen vallásos volt, aki elítélte a felvilágosodást, ám tettei mégis felvilágosultak voltak, azaz a birodalom és a nép érdekeit szolgálták. A kezdetleges állapotban lévő magyar ipar rászorult volna az állam támogatására. De a merkantilista gazdaságpolitika szinte kizárólag csak az örökös tartományok javára érvényesült. Magyarország hátrányos helyzetét az 1754-ben kiadott vámrendelet rögzítette, mely kettős vámhatárt húzott. A birodalmon kívüli külső vámhatár az osztrák és a cseh ipart védte (az örökös tartományok iparát), kizárva a birodalomból a külföldi iparcikkeket. A belső vámhatár azonban Magyarországot és az örökös tartományokat is elválasztotta, ezáltal fejlődik a magyar mezőgazdaság. A belső vámhatár 1850-ig fennmaradt és súlyos torzulásokat okozott a magyar gazdaság szerkezetében, a magyar ipar nem tudott fejlődni.
A szatmári béke után a jobbágyparasztság nagy tömegei áramlottak a benépesítésre váró hódoltságbeli területekre, ahol földesuraiktól kedvezményeket kaptak. A század első felében a kiforratlan Habsburg-kormányzat nehezedett jobban a paraszti vállakra. Pénzben a legtöbbet a hadiadó jelentette (13-15 Ft), a nemesi megye költségeit is a parasztság háziadója fedezte. A természetbeni szolgáltatások közül legjelentősebb a beszállásolt katona etetése (porció), s a tovább vonuló szállítása (forspont). Ráadásul katonáskodni is a paraszt fiának kellett. Ha nem akadt önként jelentkező, „kötéllel fogták”, mindig a legszegényebbeket. A század első parasztmegmozdulására valóban az állami terhek miatt került sor Békés megyében (1735). Ez volt a Szegedinác Péró vezette parasztfölkelés, melyet természetesen elnyomtak. A bécsi hatalommal kerültek szembe azok a közszékelyek is, akik nem akarták a határőri szolgálatot vállalni. Békés szándékú, fegyvertelen táborukat a császári csapatok kegyetlenül szétágyúzták (madéfalvi veszedelem, 1764).
A földesúri követelések nagy helyi eltéréseket mutattak. A jobbágytelkek nagysága is országrészenként változott. A paraszt kilenceddel tartozott a föld minden terméséből és az állatok szaporulatából. Különféle ajándékokat vitt a földesúri konyhára. Leginkább azonban a robotot („szerjárás”), a földesúri majorságban végzett ingyenmunkát nyögték, mely heti három-négy alkalmat jelentett. A parasztság sorsa azért is fordult rosszabbra, mert egyre kevésbé létesítettek új telkeket, a jobbágyfiúk kezén apjuk telke fél vagy negyed telekre tört szét. Szaporodott a zsellérek száma is. A parasztságnak azonban egy vékony rétege gazdagodott, néhány gazda több telket is birtokolt, robotba maga helyett mást küldött. Pusztát bérelt, melyen eladásra marhát hizlalt.
1765-66-ben a Dunántúlon elszánt jobbágymozgalom bontakozott ki. A parasztok megtagadták a robotot, visszafoglalták jogtalanul elvett földjeiket. A mozgalom alkalmat adott a Habsburg-államhatalomnak a beavatkozásra. Mária Terézia kiadta 1767-ben a földesurak ellen, a jobbágyok védelmében az urbáriumot, az úrbéri terheket, szabályozó törvényt. Ez fönntartotta a kilencedet, a pénztartozást, pedig a jobbágyok, és a zsellérek számára egyaránt 1 forintban határozta meg. A munkakötelezettséget heti egy nap igás vagy két nap kézi robotban rögzítette. Az úrbérrendezés jelentősége, hogy törvényes helyzetet teremtett jobbágy és földesúr között. A Dunántúlon az urbárium azonnali könnyebbséget hozott, az Alföldön és a Délvidéket ez átmenetileg megnehezítette a parasztok életfeltételeit.
Mária Terézia szándéka szerint a parasztság tömegeit is érintette volna az 1777-ben kiadott az alsó és középfokú oktatás rendjét szabályozó Ratio Educationis (oktatási rendelet a 6-12 évesek iskoláztatására). Fontos rendelete még az egészségügyi rendelet, mely előírta, hogy minden falunak bábát és minden városnak szakképzett orvost kell tartania. Mária Terézia visszaváltotta a lengyel királytól a még Luxemburgi Zsigmond idején elzálogosított szepességi városokat. 1760-ban társcsászárként maga mellé vette fiát, a későbbi II. Józsefet. Kapcsolatuk egyáltalán nem felhőtlen, ezért József elhagyja Bécset és (az uralkodók közül elsőként) körbeutazza a birodalom minden tartományát, részét. Rádöbben, milyen nagy különbségek vannak a birodalmon belül (Belgium – Erdély). Ezért lesz a célja egy modern, egységes birodalom létrehozása.

Évszámok

1740-1780    Mária Terézia uralkodása
1735    Szegedinác Péró-féle parasztfölkelés
1754    vámrendelet
1764    madéfalvi veszedelem
1765-66    dunántúli jobbágymozgalmak
1767    urbárium
1777    Ratio Educationis

Jozefinizmus

Jozefinizmuson II. Józsefnek (1780-1790), a legtöbbet vitatott Habsburgnak elveit és kormányzási gyakorlatát értjük. Ugyanakkor őt szokás a felvilágosodott abszolutizmus legjellegzetesebb képviselőjének tekinteni, jelmondata: „Mindent a népért, semmit a nép által.” Megkeseredett emberként, hosszú várakozás után került trónra. Vele született makacsságához fölhalmozódott türelmetlenség társult. Eszményképe az egységállam volt. Csak abszolutikus eszközöket ismert, ami Magyarországot illeti, meg sem koronáztatta magát („kalapos király”).
Első rendeletei egyházpolitikai tárgyúak voltak. Legnagyobb jelentőségű a valóban felvilágosodott türelmi rendelet, mely megengedte a protestánsok vallásgyakorlatát és hivatalviselését, új iskolák, templomok építését is lehetővé tette számukra. Intézkedéseivel a katolikus egyházat az állam alá akarta rendelni. Hiába utazott a pápa Bécsbe (fordított Canossa-járás), nem tudta elhatározásában megingatni. II. József eltökélt szándéka volt a nemesi és egyházi birtok megadóztatása. A rendelet kihirdetésével azonban még várt. De kihirdették a jobbágyrendeletet (1785), mely szerint az örökös jobbágyi állapot megszűnt, a jobbágy névnek a használatát is megtiltotta. Ismételten védelmébe vette a telki állományt. A rendelet végrehajtásához nyomós érvet szolgált az 1784-es Horia és Kloska vezette erdélyi parasztfölkelés.
A közigazgatás átszervezésével II. József csökkentette a megyék jelentőségét, s ezzel ismét rendi érdekeket sértett. Megyei szinten elválasztotta a bíráskodást a közigazgatástól. A legnagyobb felháborodást a német nyelv hivatalossá tétele kavarta. Ez a rendelet példa arra, hogy mennyire nem vette figyelembe a történelmileg kialakult föltételeket; másrészt milyen eltérő hatása volt az ország egyes részeiben (a német tartományokban a rendelet a kulturális megújhodás forrása lett).
Mária Terézia fiának trónra lépését még Magyarországon is jóindulatú várakozás előzte meg. De rendeleteivel a papság mellett a nemességet is hamar elidegenítette. A protestánsok kezdetben üdvözölték a türelmi rendeletet, később azonban mindenfajta megkülönböztetés megszüntetését követelték. A felvilágosodás magyar hívei II. József mögött álltak (igaz, a jozefinizmus válsága idején már a nemzeti ellenálláshoz csatlakoztak). Másrészt II. József támogatói között nem kevés olyan akadt, aki egy konzervatív abszolutizmus híve volt. Az uralkodó egyik fő támasza a részben plebejus származású értelmiség. Szerepe, súlya nagyobb volt mint számaránya. A király nem törekedett arra, hogy tömegtámogatást szerezzen. Rendszere, mivel nem elégítette ki sem a haladás, sem a reakció híveit, zsákutcába jutott. II. József népének első szolgája akart lenni, de halálos ágyán általános ellenszenv áradt felé.
A belső bajokhoz külpolitikai bonyodalmak járultak. 1788-ban Oroszországgal szövetségben hadat indított Törökország ellen balkáni birtokaiért, „mi eleinktől elvétetett”. A háború nagy emberveszteséget, kudarcot hozott. A francia forradalom megfosztotta szövetségesétől, XVI. Lajostól, aki húgának (Mária Antoanette) férje volt. Belgiumban felkelés tört ki, a gazdag tartomány elszakadt. A porosz hadsereg a határon állt. A magyar rendek képviselői a porosz királlyal tárgyaltak a Habsburg-ház trónfosztásáról. II. József halálos ágyán – a türelmi és a jobbágyrendelet – kivételével valamennyi intézkedését visszavonta („a nevezetes tollvonás”).
II. József után II. Lipót (1790-1792) következett a trónon, aki egyetértett Józseffel, de rugalmasabb politikus volt. Engedményeket tett a poroszoknak, visszaadta az időközben elfoglalt területeket a török portának. A belső ügyek intézésében így szabad kezet kapott. A nemesség a hazai feszültségek és a francia forradalom balratolódása láttán meghátrált. Az uralkodóház és a magyar nemesség kompromisszumot kötött.

Évszámok

1780-1790    II. József uralkodása
1784    Horia és Kloska vezette erdélyi parasztfölkelés
1785    jobbágyrendelet
1788    osztrák-török háború





Reformkor és az 1848-49-es szabadságharc

Széchenyi István(1790-1860)

- arisztokrata családból:
apja: Szééchenyi Ferenc (Nemzeti Múzeum alapítója)
anyja: Festetich Júlia (macénás család)
- Napóleoni háborúk után utazik, spleen, nem foglalkozik a birtokaival, látja az ország elmaradását, alapproblémákat, Wesselényi hatására visszatér, hitelt kér, de a bécsi bank megtagadja, mert nem tud mit zálogként felmutatni (ősiség trv.)

- 1830: Hitel:

- Bécs és a rendek közti ellentétnek véget kell vetni
- Reformokat az arisztokráciának kell levezetni (a bocskoros nemes nem tudná)
- A nemesség adózzon, kezdetben még csak bizonyos terheket vállaljon
- Jobbágyságot eltörölni (önkéntes örökváltsággal= a jobbágy összegyűjti a pénzt, kiválthatja magát)
-Törvény előtti egyenlőség
- Birtok bírhatóság
- Ősiség trv. Eltörlése
- Belső vámok, céhek eltörlése

- 1831: A Hitel kritikája: Dessewfy József: Taglalat (ő a haza szempontját tartja fontosnak)
- válaszok: Wesselényi megvédi: Balítéletek Széchenyi: Világ (világosság = megmagyarázza a pontokat)

- 1831: Stádium: Széchenyi rendszerezi gondolatait

- gyakorlati tevékenysége:
- kezdeményezés a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására
- közlekedés javítása: Vaskapu hajózható, Tisza-szabályozása
- dunai gőzhajózás
- hajógyár, téli kikötő
- selyemhernyó-tenyésztés
- gőzzel hajtott hengermalom


 
Kossuth Lajos (1802-1894)


- Monokon születik, birtokát vesztett nemesi család, apja
- Jogot tanul

- ’32-’36-os ogy.-n részt vesz egy arisztokrata helyett, megírja az Országgyűlési Tudósításokat
- utána Törvényhatósági Utasítások, 3 évre börtönbe kerül (angol, közgáz)
- kiengedik, alsóházi képviselő, 1841: egy lap szerkesztője: Landerel-féle Pesti Hírlap. A kormány úgy véli, hogy a cenzúrával féken tarthatja. Új műfaj: politikai vezércikk (elemző munka) (’44-ben elbocsátják)

- elvei: 
- függetlenség a Habsburg birodalmon belül
- békés reformok
- érdekegyesítés
- Széchenyi arisztokratákra, ő középbirtokosokra támaszkodik
- Elsősorban az ipart fejleszteni
- Ősiség trv. Eltörlése
- Kötelező örökváltás: részben az állam támogassa a jobbágyokat, de így a nemeseknek is adózni kell
- Nem kell a vármegyét reformálni, így fordulhatnak szembe Béccsel

- gyakorlati tevékenység: cél: iparfejlesztés
- Iparegyesület
- Magyar Kereskedelmi Társaság
- ’42-ben 1. ipari kiállítás
- védővámok kellenek, de a király nem engedi, ezért megalapítja a Védegyletet (1844): 6 évig magyar árut vásárolnak
- egyre népszerűbb lesz, Széchenyi felülről jövő reformokban bízik, nem akar Béccsel ellentétet


 
A reform országgyűlések ’25-’48-ig


1825-27:
- azért hívják össze, hogy a királynét megkoronázzák
- nincsenek reformok
- a nemesség egységesedik, összefognak a magyar nyelvért
- meg kell alapítani a Magyar Tudományos Akadémiát (Bessenyei)


1830:
- rövid ogy., a külföldi események hatására:
- Francia júliusi forradalom: Lajos Fülöp vissza, alkotmányos kir.  Mo.-n erősödik a liberalizmus
- 1830: Belgium elszakad a Habsburgoktól
- 1830-31: Lengyel szab. harc, galíciai felkelés (Bécs a jobbágyokat a nemesek ellen lázítja)
- északon kolerajárvány, karantén  a jobbágyok éheznek, nem tudnak az Alföldön munkát vállalni, délen pedig nem tudnak learatni. Megpróbálják fertőtleníteni a vizeket, bizmutmérgezés. Azt hiszik a nemesek irtják őket. 
A nemesek félnek a parasztfölkelésektől, hogy Bécs ellenük lázítja, szükség van érdekegyesítésre.

1832-36.

- Pozsonyban, felső táblán konzervatívok (nem akarnak változást), alsó táblán: ellenzék: Wesselényi, Deák, Kölcsey (Kossuth a felsőházban)
- Kossuth: Országgyűlési Tudósítások
- Ogy-i ifjúság kialakul: közvéleményt informálja
- ’33-ban az ogy. elfogadja az önkéntes örökváltságot, de az uralkodó a bocskoros nemességet megvesztegeti, a követek olyan követutasítást kapnak, hogy ellene szavazzanak (Kölcsey lemond)
- 1. Budát-Pestet összekötő híd
- 1767-es urbárium életbe lépése
- vasúthálózat építése
1835-ben I. Ferenc meghal, V. Ferdinánd kerül trónra, a hatalom Metternich kezében. Gazd. válság, belső feszültség, a kormánynak változtatni kell a politikáján: 
- kiengedi a politikai foglyokat
- Dessewffy Aurél megerősíti a konzervatív pártot: fontolva haladók
- Meneszti a kancellárt, Pálffyt (részt vett a megtorlásokban)

1839-40:

- Alsótábla: reformpárt képviselője: Deák
- Felsőtábla: Batthyány, reformpárt megerősödik
- Elfogadják Széchenyi féle örökváltságot
- Politikai fogjokat kiengedik
- Latin az államnyelv, de a hivatalokban bővül a magyar nyelv használata
- Váltótörvény: hitelt kaphat, a váltó értékét ráteszik a birtokra
- Bárki alapíthat ipari üzemet
- Bárki kereskedhet

1843-44:

- Kossuth hatására az ipar felé fordul a figyelem
- Az államnyelv magyar lett
- Működik az érdekegyesítés: a jobbágy megkapja a birtok bírhatóság jogát
- Nem fogadják el a védővámot és a kötelező jobbágyfelszabadítást
1846: Galíciai felkelés, polgári párt a hatalmon, erősödik az ellenzék
1847. márc. 15: létrejön az Ellenzéki párt:
- Deák, Kossuth, Batthyány
- Ellenzéki nyilatkozat:
- Politikai szabadságjogok kiterjesztése
- Felelős magyar minisztérium
- Népképviseleti parlament
- Közteherviselés
- Jobbágyfelszabadítás
- Unió Erdéllyel

1847. nov. 11. utolsó ogy.:

- Felsőházi ellenzéki képviselő: Batthyány
- Alsóházi ellenzéki képviselő: Kossuth
- A kormány olyan kérdést akar, amiben az ellenzék megosztott, pl. társadalmi átalakulás
- Kossuth az udvar abszolutizmusára irányítja a figyelmet (itt egységesek)
- Van háziadó, de nincs közteherviselés
- Eltörlik az ősiséget
- Nincs kötelező örökváltság
 
48-as forradalom március – szeptember

Előzmények:

- a reformkor ne tudja parl. keretek közt a legnagyobb feszültségeket megoldani:
- nemzetiségi kérdés
- jobbágykérdés
- jogok kiterjesztése
- külső: forradalmi hullám Palermóból, a forradalom hatására megváltoznak az erőviszonyok

III. 3: Kossuth: Fölirati javaslat: az alsótábla elfogadja
- alkotmányt, az egész birodalomnak (alk. korlátozná az uralkodói hatalmat)
- kötelező jobbágyfelsz.
- Közteherviselés
- Független nemzeti kormány
A forradalmat előmozdítja
Bécs húzza az időt, a nádort, István főherceget visszahívja Bécsbe, így nem működik a főrendi hát, nem tudnak törvényt szentesíteni, összeülni.

III. 13. Bécsben kirobban a forradalom (uralkodó V. Ferdinánd, de Metternich kormányoz)

A nádor visszatér Pozsonyba.
A Fölirati Javaslatot viszik Bécsbe, közben III. 15-én Pest-Budán is kirobban a forradalom, vezetői az ellenzéki kör, márciusi ifjak (Petőfi, Vasvári, Irinyi József, Jókai)
Elszavalják a Nemzeti Dal, kiadják a 12 pontot:
1.    Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését. 
2.    Felelős miniszteriumot Buda-Pesten. 
3.    Évenkénti országgyűlist Pesten. 
4.    Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben 
5.    Nemzeti őrsereg 
6.    7Közös teherviselés 
7.    Urbéri viszonyok megszüntetése 
8.    Esküdtszék képviselet egyenlőség alapján 
9.    Nemzeti Bank 
10.    A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldiedet vigyék el tőlünk 
11.    A politikai statusfoglyok szabadon bocsáttasanak 
12.    Unio 
V. Ferdinánd elfogadja a Fölirati Javaslatot, az úrbéri terheket, a papi tizedet eltörli

IV. 11: áprilisi törvények:

- feudalizmus megszüntetése
- a volt közhivatalok felszámolása, amit Bécs nevezett ki pl. helytartótanács
- kötelező jobbágyfelsz: minden jobbágy felszabadul, a telkes jobbágy megkapja a földjét, az állam vállalja a kártérítést, de az írtásföldeket, szőlőföldeket nem kapják meg
- megváltozik a választójog: marad a cenzusos, de alacsony jövedelemhez kötik 300 ezüstforint, 20 év, férfi, az értelmiségiek autómatikusan
- eltűnnek a nemesi kiváltságok
- eltűnik az előzetes cenzúra, de óvadékot fizetnek, naponként megjelenőnél 10000 forint, ritkábban 5000
- megmarad a két kamarás rendi ogy.
- független felelős magyar kormány: a kormány a parlamentnek felelős, nem az uralkodónak, a parlament választja az uralkodó nevezi ki (csak a hadügy, külügy és a hadsereghez tartozó pénzügy marad az uralkodó kezében)
1.    Független magyar kormány: 

- miniszterelnök: Batthyány Lajos
- igazságügyi: Deák Ferenc
- belügy: Szemere Bertalan
- vallás, és oktatás: Eötvös Jószef
- földművelés, iparfejlesztés: Klauzál Gábor
- pénzügy: Kossuth Lajos
- közmunkaügy: Széchenyi István
- hadügy: Mészáros Lázár
- király személye körüli miniszter: Esterházy Pál

A kormány az áprilisi törvények betartásával akar kormányozni, de meg kell teremteni a haderőt, nehéz az anyagi helyzet.
Egész Európában forradalmak, Bécs időhúzásból írja alá az áprilisi törvényeket, olasz és bécsi mozgalmakkal van elfoglalva, ezt az időt kellet volna megragadni, de nyár elején több feszültség:
- parasztmozgalmak (rendezetlen szőlődézsma), szept. 15-én eltörlik
- nemzetiségi kérdés: hat a nacionalizmus, más államban egy birodalom, egy nép, de mi többnemzetiségű, mindenkire vonatkoznak az áprilisi törvények, de pl. a választhatóság a magyar nyelvhez kötött, Bécs támogatja a mozgalmakat:
- románok: Balázsfalván: erdélyi románok elutasítják az uniót, mert ott ők vannak többségben
- szlovákok: Túrótszentmárton: kollektív jogokat, saját anyanyelvet, iskolát
- délszlávok: a horvátoknak mindig volt külön autonómiája, használhatta a nyelvét is (szlábor: külön területi gyűlés) a bán Jellasics lesz
- szerbek: Vajdság, stb. katonai szolgálatot látott el, el akar szakadni, Bécs támogatja, elsők akik a magyar kormánnyal szemben fellépnek, először német telepes falvakat támadnak
Július ötödikén megtartják az első népképviseleti választások alapján összeült ogyt. Célok:
- létrejön a nemzetőrségnek álcázott első tíz honvédzászlóalj
- Szemer elrendeli az újoncok összeírását
- A frankfurti parlamenthez közelednek, mert ők is német egységet akarnak
- Papírpénz: Kossuth bankó kibocsátása
- A nemzetségi kérdést meg kell oldani
- A magyar ipart fejleszteni
- Hadsereg megszervezése

- Július 11: Kossuth szónoklata: 200.000 újoncot kér, 42 mill. támogatást, sikere van
- Közben Bécs katonákat kér az észak-itáliai harcokhoz, a kormány húzza az időt, Jellasics eltávolítását kéri
Bécs leveri a kis forradalmakat, magyarok fele tud fordulni. A pragmatica Santio-ra hivatkozva a hadügy, pénzügy átadását követeli, viszahelyezi Jellassicsot, akormány lemond
Szemere, Kossuth, Mészáros marad, Batthyányit szeptember 11-én István nádor az új kormány alakításával bízza meg.
Kosszuth az új végrehajtó hatalom elnöke, 6 tagú Országos Honvédelmi Bizottmány

 
Szabadságharc ’48. szeptember – ’49. okt.

- szept. 11: Jellasics átlépi a Drávát, utána felkelések

- a magyarok lelkiismereti válságban, mert nem mernek támadni, mert a császár katonáinak tartják magukat, de közben a hazájukról van szó, sokan lemondanak
- Móga felszólításra szeptember 29-án csatát válla Pákozdnál, győz
- Jellassicsot Ozoránál Perczel-Görgei nemzetőre leverik
- Jellasics elhagyja az országot

- Okt. 6: 2. bécsi fölkelés, ezt a magyarok nem használták ki

- Okt 30: átlépjük a Lajtát, Schwechatnál vereség, így a bécsi felkelést nem tudjuk támogatni. Mógát leváltják, helyére Görgei Artúr (kivégzi Zichyt)

- Dec. 2: V. Ferdinándot lemondatják, helyére Ferenc József, akit nem köteleznek az áprilisi törvények
- Több irányból támadás ér:
- Schick elfoglalja Kassát, az ipar egyik központját
- Puchner Erdélyben támad, elfoglalja, Kolozsvárt, de Gábor Áron megakadályozza, hogy egyesüljenek
- Winischgratz nyugatról
- Görgei visszavonul, Puchner védekezni próbál, de veszt
- Feladják a fővárost, Debrecenbe költöznek
- Batthyány Lajos, és Deák békeküldöttsége hiábavaló, Batthyányt börtönbe

- Jan. 5: Görgey Vácott kiáltványt az alkotmány védelme mellett, de az OHB-től elhatérolja magát, Kossuth csalódott benne, mert azt hitte a függetlenség radikális híve.
- Görgei a bányavárosokba szorul, pihenő, védi a vidéket

- Febr. 5: Guyon Richard áttöri a Branyiszkói-hágót, Görgei jöhet
- Klapka visszaveri Tokajnál Schicket, Perczel Windischgrath-t, Bem visszaszerzi Kolozsvárt
- Az országgyűlés működőképes, felállítja a vésztörvényszéket
- Visszafoglalják Erdélyt
- Az urbán (román) hadsereget Bem kiűzi
- A székelyek is támogatják Bemet

- II. 9: piski csata: Puchnert megveri, Segesvár, Medgyes, Nagyszeben visszaszerezve
- Erdély soknemzetiségű, Bem amnesztiát ad a nemzetiségi foglyoknak
- III. 19: Brassó előtt az osztrák-orosz hadarőt megverik
- III. 21: Erdély felszabadul

- Kossuth tudja, hogy a forradalomhoz a középnemesség támogatása kell, nem folytat nyílt köztársasági propagandát
- Dembinskit fővezérnek nevezi ki, Káponánál döntetlen, helyére Görgei

- III. 4: Olmütz: Okrojált alkotmány: megszünteti Magyarország függetlenségét
- Klapka haditerve: két oldalról támadni

- IV. 2: Eger, Gyöngyös, Hatvan: melléksereg győz
- IV. 4: Tápióbicske: győzelem, rájönnek a két oldalú támadásra
- IV. 6: Isaszeg: győzelem, Wind. helyett Welden
- IV. 10: Vác: Görgei győz
- V. 21: vár is vissza, eddig Hanczi védte

- ápr. 14: válasz az oktrojáltra: debreceni Nagyteplomban Kossuth: Habsburg-ház trónfosztása, birodalom függetlensége
- Függetlenségi Nyilatkozat megosztja a közvéleményt, békepárt megerősödik, Kosszuth hatásköre csökkent, politikailag elszigetelődött
- Debrecenben új kormány:
- Miniszterelnök, belügy: Szemere Bertalan
- Pénzügy: Duschek Ferenc
- Vallás, közokt.: Horváth Mihály
- Igazságügy: Vukovits Sebő
- Külügy: Batthyány Kázmér
- megerősödik a békepárt, megszűnnek a kormányszékek, politikai biztosok
- Ferenc József I. Miklós orosz cártól kér segítséget, aki május 9-án tudatja segétségét:
- Magyarokat sok lengyel támogatja
- Oroszország Ausztriát gyámsága alá helyezheti
- júniusban átlépik a határt: két oldalról támadnak: Haynau (bresciai hiéna) 160 ezerrel nyugatról, Paszkievics 200 ezerrel
- Dunántólon úgy végigmennek, hogy csak Pöltemberg seregével találkoznak

- Június 9: peregei csatában még győzelem
- Általános népfölkelések, az országgyűlés megszavazza a nemzetiségi törvényt (július 28. Európában az első)
- Dembinski Szegedet feladja, Temesvár felé megy, leváltják, helyére Bem

- Aug. 9: Temesvárnál Bem csatát vállal, győz
- Kossuth és a Szemere kormány lemond aug. 11-én

- Aug. 13: Világos fegyverletétel
- Utóvédharcok: Lázár Vilmos, Vécsey
- Utoljára Komáromot adja át Klapka október 2-án

1848. szeptember 11.    Jellasics 35000 fős sereggel átlépi a Drávát
1848. szeptember 28.    Lamberg Ferenc halála
1848. szeptember 29.    Pákozd és Sukoró között magyar győzelem
1848. október 4.    V. Ferdinánd berekeszti az országgyűlést
1848. október 6.    Bécsben újabb forradalom
1848. október 30.    A schwechati vereség
1848. december 2.    Menesztik V. Ferdinándot és a 18 éves Ferenc József lett a császár
1848. december    A császári haderők koncentrált támadása
1848. december 25.    Bem József bevonul Kolozsvárra
1849. február 5.    Branyiszkónál Guyon Richárd áttöri az osztrákok védelmi vonalát
1849. február 9.    Bem Piskinél Győzelmet arat
1849. március 11.    Bem Nagyszebennél győz
1849. február 26-27.     Dembinski csatavesztése
1849. március 4.    Olmützi alkotmány, okrojált alkotmány
1849. április 2.    Hatvan, győzelem
1849. április 4.    Tápióbicse, győzelem
1849. április 6.    Isaszeg, győzelem
1849. április 14.    A Habsburg – ház detronizációja
1849. május 9.    I. Miklós cár kiáltványa Ausztria megsegítésére 
1849. május 21.    Felszabadul Buda
1849. június 16.    Zsigárd, vereség
1849. június 20-21.    Pered, vereség
1849. július 2.    Görgei megütközik Haynauval Komáromnál
1849. július 31.    segesvári csata
1849. augusztus 3.    Klapka elfoglalja Győrt
1849. augusztus 9.    A temesvári vereség
1849. augusztus 11.    Kossuth lemond, Görgei teljhatalmat kap
1849. augusztus 13.    Feltétel nélküli fegyverletétel Világosnál
1849. augusztus 19.    Lázár Vilmos fegyverletétele
1849. augusztus 21.    Vécsey Ernő tábornok fegyverletétele
1849. augusztus 26.    Munkács megadja magát
1849. szeptember 5.    Pétervárad is megnyitja kapuit
1849. október 2.    Komárom átadása
1849. október 6.    Aradon kivégeztek 13 honvéd főtisztet









A Kossuth-Görgey vita


A Görgey-kérdés csaknem egyidős a szabadságharccal. A lényege egyetlen mondatban foglalható össze: áruló volt-e Görgey Artúr? Az erkölcsi minősítést is magában foglaló kérdés történeti szempontból így fordítható le: elősegítője vagy hátramozdítója volt-e Görgey Artúr a magyar polgári átalakulás vívmányainak megőrzéséét folytatott 1848-49. évi szabadságharcnak?
A Görgey 1848-49-es szerepéről folytatott vitáknak központi kérdése Görgeynek és a szabadságharc politikai vezérének, Kossuth Lajosnak a viszonya. Valóban Kossuth teremtménye volt-e Görgey, mint ezt maga Kossuth állította; az árulási vádat mindmáig legnagyobb hatással megfogalmazó vidini levélben: „Görgeyt felemeltem a porból, hogy magának örök dicsőséget, hazájának szabadságot szerezzen. És ő a hazának gyáva hóhérjává lőn”.
A kérdések megválaszolása már csak azért sem könnyű, mert a két résztvevő mindent megtett annak érdekében, hogy az utókor történésze minél több rejtélyt találjon kettejük kapcsolatának történetében. 1849 augusztusa után előbb Kossuth, majd Görgey írta át utólag e kapcsolat történetét.

A két kiemelkedő egyéniség személyes kapcsolata a levelezés tanulsága szerint egy évig sem tartott. A levelezés időbeli megoszlása is árulkodik a személyes kapcsolat hullámhegyeiről és hullámvölgyeiről.  1848 november-decemberében Kossuth és Görgey néha naponta többször is írtak egymásnak. Kossuth Görgey iránti bizalmát jelzi, hogy leveleinek jelentős része saját kezű. 1849 januárjában a viszony a főváros feladása és a váci nyilatkozat miatt megromlik. Kossuth levelei ettől kezdve hűvösek és hivatalos hangvételűek. Dembinski fővezéri kinevezése után Kossuth és Görgey viszonya továbbra is igen hűvös maradt.
A viszony „enyhülése” Dembinski leváltása után kezdődött meg, s Görgey március második felében igen hosszú és személyes hangvételű levelekkel igyekezett elnyerni Kossuth bizalmát. E levelekre Kossuth hasonló modorban és terjedelmekben válaszolt. Kettejük kapcsolata 1849. április elejétől május közepéig az 1848 november-decemberi időszakra emlékeztet. 
A viszony megromlását a készülő orosz intervencióról érkező hírek okozták, s ettől kezdve Görgey levelei egyre hivatalosabbak, és sokszor kötekedők.
Görgey úgy gondolta, hogy az intervenciót Kossuth provokálta ki a függetlenség és a trónfosztás kimondásával; s miután elégedetlenségének hangot is adott, Kossuth úgy látta, ideje elvennie Görgeytől a fővezéri posztot. Kossuth úgy gondolta, hogy Görgeynek, aki egy személyben hadügyminiszter és fővezér, legalább az egyik, lehetőleg a fővezéri poszttól meg kellene válnia. A küldöttség június 29-én indult Görgeyhez, az immáron Komáromban lévő főhadiszállásra. Görgey még a küldöttség érkezése előtt, 939. iktatószámmal levelet intézett Kossuthhoz. A június 26-i minisztertanács Görgey javaslatára úgy határozott, hogy a népet felvilágosítják az ország nehéz helyzetéről. Ezzel Kossuth is egyetértett. A megvalósítás módja azonban már nem volt Görgey ínyére. Kossuth június 27-én egy kiáltványt fogalmazott a néphez a fenyegető orosz veszélyről és az ennek ellenében szükséges népfelkelésről. A kiáltványt valamennyi miniszter aláírásával, de azok tudta nélkül közzétették a Közlöny hasábjain és önálló nyomtatványként is. A kiáltvány egyrészt túlzottan rémítő színekkel festette le az orosz csapatokat, másrészt többek között az ellenség által megszállt települések felgyújtására szólította fel a lakosságot. Görgey ezt merőben rosszallta. Alighogy Görgey az említett levelet elküldte, megérkezett a június 29-i minisztertanácsi határozatot hozó küldöttség. De úgy tűnik, hogy Görgey nem a küldöttséggel küldte el azt a, szintén június 30-án írott, 940. iktatószámú levelet, amelyben megígérte, hogy teljesíti a levonulási parancsot, hanem csupán szóban tett ígéretet arra, hogy teljesíti a parancsot.
Kossuth már a haditerv elfogadásakor számolt azzal, hogy Görgey felmondja az engedelmességet. A kormányküldöttség június 30-án este visszatért a fővárosba, s közölte Kossuthtal a hírt, hogy Görgey „a koncentrácionális mozdulatot effektuálandja”. Kossuth június 30-án éjjel Görgeyhez írott levelében nyugtázta a választ, s ismét részletesen megindokolta az új haditervet. Ekkor azonban egy sajnálatos félreértés következett be, ami lehetővé tette, hogy Kossuth minden kerülőút igénybe vétele nélkül távolítsa el Görgeyt a hadsereg éléről. Július 1-jén a késő esti órákban megjött Görgey június 30-án, még a kormányküldöttség megérkezése előtt írott, 939. iktatószámú levele, amelyben Görgey arról írt, hogy seregével továbbra is Komárom környékén szándékozik maradni, s döntő támadást indítani a cs. kir. hadsereg ellen. Kossuth ezt a levelet a június 30-án tett szóbeli ígéret visszavonásának tekintette, s a minisztertanács meghallgatása után úgy döntött, hogy leváltja Görgeyt a fővezérségről. Jellemző egyébként, hogy a döntésről Klapkának írott levélben azt írta, hogy Görgey „legyen hadügyminiszter, de fővezér egy pillanatig sem lehet tovább”; majd feltételesen ugyan, de árulással gyanúsította Görgeyt. Azaz, Kossuth szerint egy árulással gyanúsítható személy maradhat hadügyminiszter – csak fővezér ne legyen. Kossuth mikor kapta meg a fővezér június 30-án írott második, 940. iktatószámú levelét, amelyben az megígérte a július 3-án történő levonulást. Kossuth láthatólag már június végén elhatározta Görgey elmozdítását a fővezérségről, s miután a 940. iktatószámú levél is elegendő ürügyet szolgáltathatott volna reá. A nagyobb baj az volt, hogy Kossuth csak az elmozdítás gondolatáig jutott el, de láthatólag nem volt tisztában azzal, hogy ezzel milyen folyamatot indít el. Hogy a tévedésre, ti. hogy Görgey nem vonta vissza ígéretét, később fény derült-e, nem tudni. Kossuth hallgatása és július 3-án Görgeyhez írott konciliáns levele arra mutat, hogy igen, ám nem volt benne annyi belátás, hogy visszavonja rossz döntését. Ezzel pedig élete egyik legrosszabb személyi döntését hozta.

Az 1849. júniusi Vág menti hadjárat kudarca s a komáromi összpontosítás terve Görgeyt, bemnek a fővezérséggel kapcsolatos tagadó válasza Kossuthot ösztönözték a viszony rendezésére. Ezzel magyarázható, hogy 1849. június 22-29 között Kossuth kilenc levelet írt Görgeynek, s ebből hét személyes hangvételű, saját kezű levél.
A győri vereség, a komáromi összpontosítás ezt követő elvetése, Görgey leváltása után a levelezés ismét hűvösre váltott. 1849. július 6. és augusztus 11. között Görgey nem írt Kossuthnak, de július 8-24 között Kossuth sem írt Görgeynek. Majd az ezeket követő levelek hangja is meglehetősen rideg. 
Az újabb kapcsolat felvétel egyik magyarázata Kossuth részéről az lehetett, hogy érzékelte: a közvélemény ismét kezd Görgey felé fordulni. 
Kossuth augusztus 10-én írt levele ismét a régi, barátságos hangot ütötte meg, de lemondása utáni augusztus 12-i levele már inkább csak a felelősség áthárítását szolgálta.



A Görgey-vita újabb lendületet nyert, amikor Kossuth Iratai 1880-tól kezdve egymás után több kötetben megjelentek.
Iratainak 1880-ban közzétett I. kötetében az 1848/49 eseményeire csak rövid utalásokat találunk. Szerinte ugyanis a szabadságharc bukásának fő oka a katonai hatalom rivalizálásában fedezhető fel, amely „árulással végződött”.
Az Iratok olvasója előtt tehát Görgey ismét szokott alakjában jelent meg: ő az áruló, akit Kossuthnak nem sikerült „hazafivá változtatnia”. Mint azelőtt, Kossuth most sem beszélt kifejezetten jutalmazásért, anyagi haszonért történt árulásról.
Az 1881-ben megjelent II. kötetben már több említést tesz a szabadságharc egy-két mozzanatáról. A nyolcadik felvonás egyebek közt azt hangsúlyozta, hogy még az utolsó napokban sem volt veszve semmi, az orosz sem bírt volna velünk, ha nincs Görgey. Szerinte a katasztrófa csak végjelenete volt a „rég forralt” árulásnak. A szöveghez fűzött jegyzetek egyikében Kossuth a debreceni vereségért is felelőssé teszi Görgeyt. Görgey Aradon „elérkezettnek vélte a perczet, hogy rég forralt, rég előkészített tervének, a haza vesztére végrehajtása végett minden hatalmat kezére kerítsen”. A kutatás azóta kimutatta, hogy Kossuth adatai az utolsó aradi napok történetéről nem egészen pontosak és, hogy Görgey leírása alighanem hívebben adják vissza a történeteket.
A II. kötetben egy kis részben azt fejtegeti Kossuth, hogy Görgey ugyan személyileg igen bátor volt, de csak taktikai győzelmeket tudott aratni, a stratégiai eredmény biztosítását elmulasztotta. 
Görgey az őt érintő megjegyzésekre reflektált. Szerinte Kossuth csak azért sietett a függetlenség kimondásával, mert attól félt, hogy Görgey a győzelmek után egyezkedni próbál Ausztriával. Görgey arra az eredményre jutott, hogy az „árulás” Kossuth személyes ügye, amelyhez egyéni okok miatt mindenáron ragaszkodik.
1882-ben megjelent Kossuth iratainak III., majd IV. kötete is.  Az V. kötetet pedig csak Kossuth halála után tették közzé Helfy Ignác által. Az Iratok VI. kötete 1898-ban lett közzé téve Kossuth Ferenc által. A VI. kötetben megtalálható Kossuthnak aza levele, mely szerint Görgey „csak intrigáns és ambitiosus volt, nem ex professo áruló”. Ebben Görgey védelmezői a századforduló idején újabb bizonyítékát próbálták felfedezni annak, hogy a felvilágosító munka sikerrel járt, hiszen maga Kossuth is belátta tévedését és viszonozta az árulási vádat. 
Kossuth lényeges elemeiben változatlanul végig fenntartotta múltszemléletét. A módosulás annyi, hogy ezt mikor, milyen mértékben és formában tartotta jónak a nyilvánosság előtt képviselni.
Kossuth figyelemmel kísérte Iratainak hazai visszhangját. Kossuth egy olyan, hosszabb írásmű fogalmazásához kezdett, amely bővebben foglalkozik Görgey egykori szerepével, és arról újra kimondja ítéletét. Ez azonban befejezetlen maradt.
Kossuth nem a maga nevében ír, hanem mint ismeretlen harmadik felel Görgeynek annak nevében szól önmagáról és hivatkozik saját kijelentéseire. Esküszegőnek nevezi Görgeyt, mert nem mondott le április 14. után, de mégis a Függetlenségi Nyilatkozat ellen dolgozott.
Kossuth a Görgey-kérdéssel két, egymást kiegészítő részben kívánt foglalkozni. Az első magát az árulás vádat, annak eredetét, jogosultságát vizsgálja. A második pedig az ítélet helyességét kívánja bizonyítani, végigmenve a szabadságharc főbb eseményein, Görgey tettein és az eddigi viták már kialakult csomópontjain.
Görgey a vádat egyéni, személyes okokkal hozta összefüggésbe, azt állítva, hogy Kossuthnak „minden áron” kell az ő árulása. Kossuth szerint Görgeynek, ha nem érezte bűnösnek magát, egy emigránsokból alakítandó ítélőszékhez kellett volna fordulnia.
A legsúlyosabb s egyszersmind a legalacsonyabb rendű vád az volt, hogy Görgey anyagi haszonért árulta el hazáját. Ezt Kossuthtól kezdve Szeméren át Horváth Mihályig minden komoly felszólaló visszautasította. A Görgey-szidalmazás következtében azonban széles körökben, alsó szinten, ez is elterjedt, főleg olyanok között, akik semmiről sem voltak tájékoztatva.
A legelterjedtebb formula szerint Görgey nem haszonért, hanem azért ártott a nemzet ügyének, mert sötét jellem volt, a rontás szelleme, öncélúan gonosz, amilyennek az emigrációs politikai lélektana festette.
Kossuth álláspontját végső fokon egykori ellentétük emléke határozta meg. Kossuth arra az éles ellenétre emlékezett, amely az utolsó időkben mindinkább szembeállította egymással őket, és arra, hogy mindegyikük mélységesen elítélte a másikat. A dráma záró szakaszában a két nagy ellenfél már elfeledkezett arról a nagyrabecsülésről, vonzalomról, közös akaratról, együttműködésről, amely korábban, nem is ritkán, összefűzte őket. Ekkor már csökkent erkölcsi értékűnek tartották egymást, és a nyolcvanas évek „turini Öregje” erre emlékezett, ragaszkodott múltszemléletéhez és méltatlannak érezte Görgey ironikus hangnemét.
Kossuth 1891-ben azt írja, hogy „én Görgey egész magaviseletét, melynek tengelye az volt, hogy viszályt támasszon a polgári és katonai elemek közt s a kormány tekintélyét s a népnek irántai bizalmát aláássa, igenis hazaárulónak tartom, mert meg vagyok győződve, hogy enélkül sem osztrák, sem orosz, de még a pokol kapui sem diadalmaskodhattak volna rajtunk …”
„megfogyatkozott annak az embernek ítélő tehetsége, megzavarodott gondolkozása. Okát is gyanítom úgy híjják, hogy pálinka. Sok pálinkát ivott, s ez oly erőt vett rajta, hogy minden perczben el-elaludt ültő helyében. Ez tény s jobbnak híján talán lélektani magyarázat.”


A Görgey-kérdés maga is történeti produktummá vált, melynek megvilágítása nélkül nehéz a valósághoz közel álló meggyőződéshez jutni.  A vita során nemcsak a két ellenfél küzdött egymással, hanem híveik sora, politikai táborok, magasabb hatalmak. A szembeállítás történeti alapja az a ma már tisztán rekonstruálható ellentét volt, mely a szabadságharc két legnagyobb egyénisége közt fokozatosan kiélesedett, s melyet egyik vagy másik fél szempontjából megítélni, egynek "rovására írni" éppúgy nem lehet, mint belőle vezetni le a legkülönbözőbb 48-as eseményeket. Annál inkább szükségünk van pontos ismeretére, fejlődési fázisainak rajzára, hiszen ennek alapján sokkal közelebbi módon érthetjük meg a szereplők annyit vitatott és félremagyarázott tetteit. Az ellentét kiinduló okait keresve pedig sokan rámutattak már a küzdőfelek ellentétes lelki alkatára, mások, főként régebben, e személyes vonatkozások mellett inkább két ellentétes politikai irány összeütközését látták szembekerülésükben.

 




A kiegyezés előzményei és megszületése

Bach rendszer (1850-1859): Haynau kegyetlenkedései nemzetközi tiltakozást váltottak ki, Ferenc József meneszti, Bachot nevezi ki miniszternek, akinek feladata Magyarország beolvasztása.
Az országot 5 nagy kerületre osztja, Erdélyt és Horvátországot leválasztják, Déli területen létrehozzák a Szerb Vajdaságot, felszámolják a megyei önkormányzatokat.
Bürokratikus államgépezetet építenek ki elsősorban német hivatalnokokkal (Bach-huszárok).
Bevezetik az osztrák jogrendszert.
Erőszakos németesítés: hivatalos nyelv a német lesz.
Porosz mintájú iskolarendszert hoznak létre (1858-ban bevezetik az érettségit).
Bevezetik az osztrák postarendszert. Számos állami monopóliumot hoznak létre (pl.: dohánykereskedés). Minden fegyvert be kell szolgáltatni, még a vadászfegyvereket is, csak engedéllyel lehet egy puskát otthon tartani, s vadászni is csak engedéllyel lehet.
Megindul a tőkeáramlás (elsősorban az osztrák tőke). Sorra jönnek létre a takarékszövetkezetek s a bankok. Jelentős tőke áramlik az iparba (elsősorban a nehéziparba).
1853-ban császári pátenssel (rendelettel) megtörténik a jobbágyfelszabadítás: a kárpótlást pótadó formájában a lakosságra hárítják.
A magyar nemesség válasza a Deák által meghirdetett passzív rezisztencia. A magyar nemesség visszavonul birtokára, nem politizál, tétlenséggel bojkottálja az osztrák rendelkezéseket. Kétélű fegyver különösen a jobbágyfelszabadítások után, a közép- és kisbirtokos nemesség igen gyorsan tönkre megy.  Egyre komolyabb megélhetési gondok, jól jönne a hivatal. Világos után tömegesen emigrálnak. Először Törökországban jön létre központ, majd Torinóban, sokan az USA-ba  emigrálnak. Az Itáliai emigráció a legerősebb egyre jobban bízik és támogatja az egyesítési törekvéseket.
Ausztria számára kedvezőtlen külpolitikai helyzet alakul ki. 1859-ben Solferinoban MAgenta megmutatja az abszolutizmus gyengeségét, változtatni kell: Bachot menesztik, Ferenc József kegyesen új alkotmányt adományoz a népnek.
1860. október 20.-áb kiadatják az Októberi Diplomát, mely föderalisztikus elemeket tartalmaz. Majd ezt követi 1860 februárjában a Februári Pátens, amely már centralisztikusabb (1860. március 15. tűntetés, Széchenyi halála). 
1861-ben összehívják az Országgyűlést a rendeletek elfogadására. Az országgyűlés egyet ért abban, hogy el kell utasítani, de vita, hogy milyen módon.
A Határozati párt Teleki László irányításával, az ellenzék pedig a Felirati Párt Deákkal az élén. Hosszas vita után Deák javaslata győz, ezért Teleki öngyilkos lesz.
Ausztria helyzete átmenetileg rendeződik, Ferenc József nem foglalkozik a Magyar Országgyűléssel, feloszlatja.
Ezek után Schmerlin ideiglenes provizóriuma következik.
Ausztria visszatér az abszolutikus formához, de már nem erőszakban, mert mindenki tudta hogy ezt a helyzetet sokáig tartani nem lehet.
1865: Deák Húsvéti cikke jelenik meg, melynek lényege, hogy hajlandóak vagyunk engedni a az 1848-as követeléseinkből. Kossuth emigrációjában mélységesen elítéli Deák kiegyezésre való hajlandóságát. A híres Kassandra levélben közli, hogy szerinte Deák ezzel elárulja a magyar forradalmat, pusztulásba kergeti az országot. Kossuth nem ismeri el a hazai viszonyokat, III. Napóleonban és az olaszokban bízik, ahonnan pedig nincs segítség. Magyarország helyzetét úgy akarja megoldani, hogy a Kárpát-medencében a Duna mentén egy konföderációt kell létrehozni Ausztria kizárásával Magyarország vezetésével.
A kiegyezés előkészítése:
Hajlandóság bizonyul osztrák részről is, mivel a külpolitikai helyzet őket is kedvezőtlenül érinti – 1866:Königgrätzi vereség. Valamint az abszolutizmus tarthatatlan, jelentős katonai erőt köt le, igen költséges, egyre nagyobb az államadósság.  S nem utolsó sorban az osztrák és cseh ipar számára Magyarország kiváló felvevő piac.
Hajlandóság bizonyul magyar részről is: Külpolitikai megfontolások következnek be, mivel félnek a nagyhatalmaktól, III. Napóleon nem segít, félelem Olaszországtól. Tarthatatlan a passzív rezisztencia. A magyar mezőgazdasági termékek szinte kizárólag a birodalmon belül adhatóak el.
Ezért Königgrätz után felgyorsulnak az események, megindulnak a tárgyalások.
1867. Kiegyezés: Új állam jön létre, melynek neve: Osztrák-Magyar monarchia. Ez egy kétközpontú állam, melyben közös az uralkodó: Ferenc József osztrák császár és a magyar törvények szerint megkoronázott magyar király. Mindkét országnak külön törvényhozó testülete van: Az Osztrák Birodalmi Gyűlés és a Magyar Országgyűlés. Vannak közös ügyek is, a hadügy és a külügy, valamint az ezek fedezetére szolgáló pénzügy. A közös minisztériumokban mindkét ország 60-60 főt delegál. Meghatározzák a kvótát (részt vállalás a közös költségekből, a kiegyezéskor 70%-30%). Részt vállalunk az államadósságok visszafizetéséből, vámunióra lépünk. A gazdasági kiegyezést 10 évenként meg kell újítani (ami mindig politikai válságot okoz). Közös hadsereget hozunk létre: Kaiser und König = Császári és Királyi hadsereg, a katonákat sorozzák, 7 évre. A vezényszó még a magyar alakulatoknál is német, a magyar alakulatok főtisztjei is németek.
A kiegyezés értékelése:
Reális kompromisszum, a Habsburg Birodalom két legerősebb nemzete egyezik meg az uralmuk alatt élő népek elnyomásával. Ferenc József enged az abszolutizmusból, mi pedig az 1848-as követeléseinkből. Az új ország így Közép-Európai nagyhatalommá válik.
A kiegyezéssel legtöbbet a reformkor és az 1848 zászlóvivői, a közép- és kisbirtokos nemesek veszítenek, tönkremennek deklasszálódnak. Ennek ellenére a kiegyezés 1848-a polgári átalakulás felülről dinasztikus  úton való megoldása. A földbirtokos arisztokrácia átmeneti politikai, gazdasági hatalmát a következő társadalmi rendbe, ezért a megoldás a felemás, számos feudális maradvánnyal pl.: hitbizomány, választási törvény.
A kiegyezés elindította Magyarországot a polgári fejlődés útján, más megoldás nem volt lehetséges.    







 A dualizmus gazdasága

A dualizmus kora : 1867-1914-ig tart.

Duaiista államszervezet:

1867-ben megkötjük a kiegyezést. Új állam jön létre: az Osztrák-Magyar Monarchia kétközpontú, dualista állam. Ausztria és Magyarország közös uralkodója: Ferenc József osztrák császár és magyar törvények szerint megkoronázott magyar király. Magyarország államformája: alkotmányos monarchia. Közös ügyeink: a külügy, a hadügy és az ezek fedezetéül szolgáló pénzügy.

Gazdasági kiegyezés:

-    megállapítják a kvótát, a közös költségekből való részesedést. Ausztria részesedése: 70%. Magyarország részesedése: 30% lett. Részi vállalunk az államadósságból minimális arányban.
-    vámszövetséget kötöttek(vámuniót), meghagyják a közös valutát, szabaddá tették a tőke és munkaerő áramlását.
-    a gazdasági kiegyezést 10 évenként meg kell újítani. 10 évenként politikai válság.

A kiegyezés értékelése:

1848 nélkül nincs 1867. A kiegyezés reális kompromisszum - az egyetlen járható út Magyarország
gazdasági-, társadalmi fejlődése előtt.

A dualista rendszer megszilárdulása - konszolidáció:

Tisza Kálmán rmmszterelnöksége\ 1875-1890) aiatt sziiardul meg a uuaiisía renuszer. IÍZÍ az időszakot
nevezzük konszolidációnak (szélsőségmentes megnyugvás: nyugalmi állapot).A polgári állam kiépítése
centralizációval járt együtt.
Intézkedései:
engedményeket tesz az önkormányzatoknak, így a főhivatalokat a megyei nemesek töltik be.
-    Közigazgatási reform:
Új megyerendszert hoz létre. Megszünteti a Jászság, a Kunság, a Hajdúság, a szászok és a székelyek területi kiváltságait.
-    városban a rendőrséget, vidéken a csendőrséget hozza létre,
az agrártőke ellensúlyozására, támogatja és segíti az ipart.
A közös hadsereg állandó vitatéma. Tisza lemond.
Wekerle valutareformja: ezüst alapról aranyalapra. Ft-ról koronára térünk át.

Látványos gazdasági fellendülés:

Gazdaságunk is kapitalizálódik.
A kiegyezés ugrásszerű gazdasági fellendülést eredményez:
-    Duna-Tisza szabályozása: kiépítik Európa leghosszabb gátrendszerét. Megkezdődik a mocsarak lecsapolása. A folyók hajózhatóvá válnak.
-    Mezőgazdaság: a 70-es évek közepéig a gabona volt a fő kiviteli cikkünk. Ekkor megjelenik az olcsó amerikai búza és kiszorítja a magyar búzát a világ piacról, a monarchia viszont felszívja. Ekkor fordulunk a belterjes növénytermelés felé: szőlőt, gyümölcsöt és zöldséget termelünk. Általánossá válik a takarmánytermelés, ezzel párhuzamosan robbanásszerűen fejlődik az élelmiszeripar: malomipar( világ első), cukoripar, szeszipar. Tért hódítanak a cséplőgépek, a vasekék, és a vasboronák.
-    közlekedés: Európa szintű vasúthálózat épül ki. A legnagyobb tőkerész az államé, létrehozzák a MÁV- ot. A vasútfejlesztés két kiemelkedő alakja: Baross Gábor és Klauzál Gábor. Fejlesztik a közúthálózatokat is (Mac Adam). A hajózás is fejlődik.
iparfejlesztés: Legdinamikusabban az élelmiszeripar fejlődik. Dinamikusan fejlődik a nehéziparon belül először a kitermelő(bányászat) és az alapanyagipar(vaskohászat), később a gépgyártás(Ganz Ábrahám, Weiss Manfréd).

-    Mtelszervezet: alapvető. Meghatározó a külföldi tőke. A bejövő tőke jelentős része osztrák eredetű Tiolt A külföldi tőke szerepe egyértelműen pozitív volt. Évről évre folyamatosan emelkedett a behozott tőke, ennek ellenére évről évre nőtt a hazai tőke aránya.

Monopolkapitalizmus:

A XIX. század második felében végbe megy a tudományos technikai forradalom és átalakítja a tőkés
gazdaságot. Óriási beruházásokra kerül sor, ami az egyes tőkés vállalatok, csoportok együttműködéséhez,
az ipari és a banktőke összeolvadásához, vagyis a finánctőke kialakulásához vezetett.
A tőkés csoportok között kialakult kapcsolatokat összefoglalóan monopóliumnak nevezzük. Mivel a
korszak alapvető sajátossága ezen szervezetek kialakulása és fejlődése volt, ezt a korszakot
monopolkapitalizmusnak nevezzük.
A kisüzemek tőkeszegények, nem képesek az új technikát alkalmazni, ezért tömegével mennek tönkre és
egyre kevesebbek kezébe koncentrálódik a tőke.
A monopóliumoknak is több fajtája alakult ki. (kartell, szindikátus, tröszt, konszern).
Az Osztrák-Magyar Monarchia területén a kartell volt a legelterjedtebb.
Kartell: a legegyszerűbb forma, megegyeznek az árakban és a piac felosztásában.
Ez miatt nincs verseny.
A mi országunkban a monopolkapitalizmus és a szabadversenyes kapitalizmus egyszerre jelent meg.
Tőkeszegény ország voltunk. A tőkebehozatalunk több volt,mint a tőkekivitelünk. Tőkekivitelünk fo célja
a balkán volt.

A dualizmus válsága:

-    állandó vita a gazdasági kiegyezés
-    szinte 10 évenként visszatérő gazdasági válság
-    a nemzetiségi kérdés már kezelhetetlen
-    állandó vita tárgya a közös hadsereg és a vezénylő nyelv
-    politikai válság: az ellenzék obstrukcióval (agyonbeszélés) akadályozza a parlamenti törvényhozást(zsébkendőszavazás).
-    koalíciós válság
Magvarország az első világháború előtt:
Tisza István második miniszterelnöksége. 1914 június 28.: Szarajevói merénylet. Tisza akarja a háborút, de nem most, mert még nem vagyunk felkészülve rá. Bár gazdaságunk megerősödött, jelentős tartalékot nem sikerült felhalmozni. Végül a német ígéretek és nyomás hatására enged.








Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és következményei

Az 1918-ban befejeződő első világháborúból Magyarország, mint vesztes került ki, miután novemberben aláírták Padovában a fegyverszünetet. Erre a belső viszályok és a harctéren szenvedett vereségek késztették. Az antant hatalmak a vesztes országokkal már 1919. január 18-án megkezdték a tárgyalásokat. A béketanács irányítói Woodrow Wilson, Loyd George, Clemanceau és Orlando (amerikai, angol, francia és olasz miniszterelnökök) voltak. Hazánkban az elkövetkező két évben sűrűn váltották egymást a kormányok (miniszterelnökök: Károlyi Mihály, Peidl Gyula, Friedrich István, Huszár Károly), ezért csak Simonyi Semanem Sándor kormányalakítása után (1920) kezdődhettek meg Magyarországgal a béketárgyalások 
A békedelegáció vezetői Apponyi Albert és gr. Teleki Pál volt, akik elé csak a már kész döntést tárják. A béketanács tőlünk függetlenül, a megkérdezésünk nélkül döntött a nemzetiségek javára. A magyarság szempontjából elfogadhatatlan feltételeket szabtak, melyek ellen nem tehettünk semmit. Apponyi kéri a wilsoni népszavazás lehetőségét, de nem kapja meg.
1920. június 4-én a kis Trianon-kastélyban aláírattatják a magyarokkal a békediktátumot, mely teljesen felszabdalja a történelmi Magyarországot. A Horvátország nélküli 283 ezer km2 92 ezer km2 marad. 18,2 millió lakosból 7,9 millió marad, 3,3 millió magyar (a magyarság 1/3-a) a határon kívül marad. Elkerült tőlünk egész Erdély, a Partium, Bánát, Bácska, Horvát-Szlavónia, Mura-köz, Burgenland (Alpokalja), Kárpátalja és a Felvidék. A legtöbb területet Románia kapta, 1,6 millió magyar lakossal. A második Csehszlovákia 1,06 millió magyarral, majd a Szerb-horvát-szlovén Királyság 0,56 millió magyarral. 
Ezen kívül a hadsereg létszámát 35.000 főben maximalizálták, megtiltották az általános hadkötelezettséget, valamit, Magyarországot a háborús károk megtérítésére kötelezték. A békeszerződés kimondta, hogy hazánk a győztes antanthatalmaknak a legnagyobb kedvezményt köteles biztosítani a kereskedelemben. Megtiltotta Magyarországnak, hogy más országgal a Nemzetek Szövetsége engedélye nélkül államszövetségre lépjen. A magyar tengeri kereskedelmi hajókat lefoglalták, a Magyar Államvasutak korábbi vasúti hálózatának 38%-a maradt meg. Magyarország területén egyetlenegy vasércbánya maradt, sóbányáinkat teljesen elvesztettük. Magyarország erdőállománya a trianoni béke után az összterületnek mintegy 15,7%-ra csökkent. A magyar államvagyon jelentékeny része a trianoni békeszerződés alapján elveszett. 
A háború és az azt követő események Magyarország pénzügyeiben zavaros állapotokat teremtettek. Az államadóságoknak a háború alatt mintegy hatszorosára növekedett összege teljes egészében Csonka-Magyarországot terhelte. A háború az államkincstár számára fokozott terheket jelentett és ezzel szemben az adóbevétel leapadt. A magyar korona, amelynek értékállandósága már a háború második esztendejében megingott, 1919 óta belső értékben egyre rohamosabban csökkent. A békeszerződés betartásánál katonai ellenőrző bizottság őrködött. 
Egyedül egy helyen tarthattak népszavazást, az pedig Sopron volt (1921. ősz), ahol Magyarország mellett döntöttek, ezért is nevezik a ,,Hűség városának” (civitas fidelissima).
A trianoni békeszerződés eredményeképp tovább éleződtek Közép-Kelet-Európa területi és nemzeti ellentétei. Trianon s az ország kétharmad részének leszakítása a nemzet testéről megteremtette az irredentizmust. Az irredenta mozgalom céljaira nagy számban készültek plakátok, képeslapok, szobrok, emlékművek és egyéb képzőművészeti alkotások. Az irredenta mozgalom dalok, indulók formájában is megnyilvánult (pl. ,,Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország") 
Az Osztrák-Magyar Monarchiából leszakított területekből új államok jöttek létre. Különálló országgá vált Ausztria, mely így elveszítette a volt Osztrák Birodalom ¾ részét. 
- Csehszlovákia: Csehország, Felvidék (=Szlovákia), Kárpát-Ukrajna. Lakossága főleg cseh, szlovák és német, 8% magyarral. 
- Szerb-Horvát-Szlovén Királyság: szövetséges királyság. Részei: Krajna (=Szlovénia), Horvátország, Dalmácia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Monte Negro, Vajdaság (50% magyar). Egyes részein túlnyomó többségben magyarokkal. 1927-ben alakul Jugoszláviává.
- Románia: új részei: Erdély, Kelet-Alföld, Kelet-Bánát, Bukovina, Besszarábia, Dél- Dobrudzsa.
A békeszerződés hatására a magyar társadalom olyan sokkhatást szenvedett el, amely a nemzedékek gondolkodását és magatartását mindennél érzékenyebben befolyásolta. A trianoni békeszerződés elutasítása társadalmi érdekké vált, nem volt olyan réteg, osztály vagy csoport, amely hajlandó lett volna a kialakult határokat véglegesnek tartani. A szerződés szétzilálta a kárpát-medencei régiók közötti évszázadok óta kialakult gazdasági kapcsolatrendszert.
 






Magyarország a két világháború között



    1919 őszétől Magyarország új útra lépett. A háborús vereség s a nyomában kialakult forradalmi válság az Osztrák – Magyar Monarchia, de vele együtt a történelmi Magyarország összeomlásához vezetett. Az ország területének nagy részét az antant hatalmak – főleg a román hadsereg erői – szállták meg. 1919. augusztus 1–jén a Kormányzótanács a lemondás mellett döntött, helyette Peidl Gyula hozott létre kormányt. (augusztus 1–6.) Felszámolta a Vörös Őrséget, a Forradalmi Törvényszéket, elrendelték az ipari- és kereskedelmi vállalatok és a bérházak visszaadását. A román hadsereg augusztus 4-én és 5-én bevonult Budapestre, és megkezdték az ország kifosztását. A fővárosban szervezkedő ellenforradalmárok Friedrich István vezetésével augusztus 6-án puccsot hajtottak végre. Friedrich fegyveres segítséggel elkergette az előző kormányt. Habsburg József felvette a kormányzói címet, de augusztus 23-án kénytelen volt lemondani, mert az antant nem engedélyezte kinevezését. 
    A békeszerződés elfogadásához elfogadható kormány kellett volna, ezért az antant Sir Georges Clerk képviselőt küldte el 1919. októberében, hogy mérje fel a magyarországi helyzetet. Szerinte Magyarország kulcsembere Horty Miklós. Az ő kezében volt a tényleges katonai erő, a Dunántúlon szerveződő Nemzeti Hadsereg vezetője volt. A Tanácsköztársaság veresége után francia engedéllyel áttették a hadsereg székhelyét Dunántúlra. Ezután elkezdődött a bosszúhadjárat a Tanácsköztársaság hívei ellen, vagyis a fehérterror. A Nemzeti Hadsereg november 16-án bevonult a fővárosba, Kb. 1500 – 2000 főt gyilkoltak meg a Nemzeti Hadsereg tiszti különítményei, 73000 ember ellen indult eljárás, 15 ezer embert tartóztattak le és hétezer embert ítéltek börtönbüntetésre. Nagyon fontossá vált a hatalom törvényesítése. 1919 novemberében Huszár Károly antant támogatással új koalíciós kormányt hozott létre több párt képviselőiből. 1920 januárra kiírták a választásokat az általános, titkos és a nőkre is kiterjedő választójog alapján. A Szociáldemokrata Párt nem vett részt a választásokon. A választásokat a Kisgazdapárt nyerte, ami a Keresztény Nemzeti Egyesülés pártjával hozott létre kormányt. A törvényes kormány vezetője Huszár károly lett. A másik fontos feladat a államfői hatalom rendezése volt. A nemzetgyűlés 1920. Március 1-jén Horty Miklóst nevezte ki kormányzóvá. Az államforma király nélküli királyság lett. 
    1920. márc. 1-je után változott a kormány. Simonyi Semadem Sándor lett a miniszterelnök. Ezen kormány feladata volt a békeszerződés aláírása. 1920 január 5-én elindult a békedelegáció élén Apponyi Alberttel és gróf Teleki Pállal. A béketárgyalások januártól júniusig tartottak. Próbálták rendezni az etnikai kérdést, illetve figyelembe venni a magyarlakta területeket  és az önrendelkezés jogát. Kérték a népszavazást is, hogy a lakosság dönthessen a területi kérdésről. Azonban a békefeltételek alapvető vonásai már az első világháború idején kialakultak és az a körülmény, hogy Magyarországon proletárdiktatúra jött létre, nem befolyásolta a területi döntéseket. Apponyi tudta, hogy nincs remény az ország megmentésére, ezért május 10-én visszaadta megbizatását. Ettől függetlenül 1920. június 4-én a versaillesi Kis-Trianonban aláírták a békeszerződést, melynek súlyos következményei lettek. A békeszerződés értelmében a történelmi Magyarország területének 2/3-át elvették, mintegy 282 ezer km2 területből 93 ezer km2 maradt, 20,8 millió lakosból 7,6 millió maradt. A hadsereget 35000 főben maximálták, megtiltották az általános hadkötelezettséget, Magyarországot a háborús károk megtérítésére kötelezték. A békeszerződés sokkolta az országot. Csupán egy régióban volt népszavazás, 1921 decemberében Sopronban és nyolc környező községben, amelyek Magyarország mellett döntöttek. Ezért a választásért Sopron megkapta „a leghűségesebb város” (civites fidelissima) címet. Probléma volt még, hogy 350 ezer menekült érkezett az országba. A békeszerződés hatására a magyar társadalom olyan sokkhatást szenvedett el, amely a nemzedékek gondolkodását és magatartását mindennél érzékenyebben befolyásolta. A trianoni békeszerződés elutasítása társadalmi érdekké vált, nem volt olyan réteg, osztály vagy csoport amely hajlandó lett volna a kialakult határokat véglegesnek tartani. A szerződés szétzilálta a kárpát-medencei régiók közötti évszázadok óta kialakult gazdasági kapcsolatrendszert.
    A kormányzói hatalom és az ellenforradalmi rendszer politikai és gazdasági megszilárdítását gróf Teleki Pál kezdte meg, aki (első ízben) 1920 júliusától 1921 áprilisáig volt kormányfő. Gróf Teleki Pál régi, erdélyi nemesi családból származott, kiváló földrajztudós volt. Segített Hortynak a hatalomra jutásához, nem volt ókonzervatív, de távol állt a liberalizmustól is. Az úri középosztály megerősítését tartotta céljának. 
    A hatalom megszilárdításának első lépése volt a numerus clausus (zárt szám), amit 1920-ban fogadott el a nemzetgyűlés. A jogszabály a tanszabadságot korlátozta, kimondta, hogy az egyetemekre és főiskolákra minden magyarországi nemzetiségből csak a népességen belüli aránynak megfelelő létszámot szabad felvenni. (pl.: a zsidóknál 5%) Nagyon fontos volt a parasztság megnyerése, a társadalmi bázis megszilárdítása, ez földosztással sikerülhetett. 1920 decemberében született meg a Nagyatádi Szabó István – féle földtörvény: mérsékelt földreformszerkezet. (eredeti célja radikálisabb volt, de ez nem sikerült) A földtörvény lényege, hogy az ország megművelt területének 8,5%-át osztották ki félmillió igénylő között, ezek 1-2 holdas törpebirtokok voltak, melyből megélni nem lehetett, de nagyobb eredménye, hogy 260 ezer házhelyet osztottak ki. A nagybirtokrendszerhez nem nyúltak. Nagyobb birtokokat csak a vitézi rend tagjai kaptak. (tisztek: 50 hold, legények: 12 hold) A másik fontos feladat a hatalom törvényesítése és a jogrend helyreállítása volt. Felszámolták a különítményeket és beépítették a rendőrsébe és a csendőrségbe. Az 1921. évi (márciusi) III. törvénycikk, az állami – és társadalmi rend védelméről szóló törvény elsősorban a kommunisták ellen irányult és a Kommunista Pártot kényszerítette illegalitásba. 
    Közben sor került az ún. királypuccsokra, – igaz, hogy Hortyt kormányzóvá választották, de nem értett mindenki egyet ezzel. A nagybirtokos arisztokrácia és a katolikus papság, vagyis a legitimisták, a Habsburgokat támogatták, trónra akarták ültetni IV. Károlyt. Az összeomlás óta Svájcban élő IV. Károly 1921. március 26-án érkezett meg Szombathelyre, Majd másnap Hortyval tárgyalt Budapesten. Az antant hatalmak és Horty is tiltakoztak IV. Károly visszatérése ellen és április 3-án bejelentették, hogy nem tűrik a Habsburg–ház restaurációját. IV. Károly április. 5–én kénytelen volt elhagyni az országot. A Teleki kormány pedig elbukott, mert támogatták IV. Károlyt. A második királypuccsra 1921. október 21-én került sor. IV. Károly Dénesfára érkezett, majd vonattal akart Budapestre menni, de a Nemzeti Hadsereg fegyveresei megállították Budaőrsön. (budaörsi csata) Ezt már jobban előkészítették, mert a hadsereg egy része felesküdött IV. Károlyra. Horty határozottan megtagadta a hatalom átadását. 1921 novemberében sor került a Habsburg–ház harmadik trónfosztására. IV. Károly és felesége, Zita hercegnő Madeira szigetére távozott.
    Gróf Bethlen István 1921 áprilisában, az első királypuccs után vette át a hatalmat. Erdélyi származású konzervatív politikus volt, Apponyi Albertet ás gróf Andrássy Gyulát tartotta példaképének. Életműve a rendszer megszilárdítása volt, ő is a nemzeti támogatást és a Szociáldemokrata Pártot szerette volna megnyerni és egy olyan pártot létrehozni, amelyet az elit- és középrétegek egyaránt elismernek. 
    1921 decemberében megegyezést írt alá a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetőivel. A Bethlen-Peyer paktum biztosította a szakszervezetek és más munkásegyesületek működését törvényes keretek között. A párt viszont lemondott a közalkalmazottak, postások és a vasutasok szervezeteinek visszaállításáról és a politikai sztrájk kezdeményezéséről. 1922 januárjában Bethlen és néhány társa belépett a Kisgazdapártba, néhány hét múlva megalakult az Egységes Párt. Új választójogi törvényt adtak ki, amely az 1922-es választások alapja lett, ¾ millióval csökkentik a választók számát, a választást nyíltra változtatja, bevezetik a műveltségi és életkori cenzust. Budapest és néhány vidéki város kivételével mindenhol nyílt szavazás volt. Ezzel biztosították az Egységes Párt győzelmét. 
    A másik nagyon fontos dolog a gazdasági konszolidáció volt. 1913-ban a korona Európa legelőkelőbb valutái közé számított, de a világháború után teljesen elértéktelenedett. Az egyik legfontosabb feladat tehát az értékálló pénz megteremtése volt. 1922-től Bethlen a tudatos inflációval próbálta a gazdaságot fejleszteni. Ez 1924-re tönkretette a gazdaságot és népszövetségi kölcsönökhöz kellett folyamodni, 250 millió aranykorona hitelt 7,5 %-os kamatra folyósítottak. 1927. január 21-én  bevezették a korona helyett a pengőt. Az 1924-ben megalakult Magyar Nemzeti Bank rendelkezett a bankjegykibocsátás jogával. Lehetővé vált a háború előtti adósságok törlesztése, pénzügyi tartalékok képzése, újabb hitelek felvétele, az életszínvonal emelését célzó intézkedések, valamint kommunális és infrastruktúrális jellegű beruházások megvalósítása.
    Megszűnik a jó szomszédság politikája, megalakítják a kisantantot (1920/21), melynek feladata a trianoni béke revíziójának megakadályozása. Magyarország teljesen elszigetelődött. Az elszigeteltségből csak úgy tudott kilépni Bethlen, hogy 1927 áprilisában létrejött a „római szerződés”, olasz – magyar barátsági szerződés. Bethlen távolabbi célja volt, hogy olasz – magyar – osztrák szövetséget hozzon létre. A Németországhoz való közeledés az 1931-ben megkötött kereskedelmi szerződéssel indult.
    A Bethleni rendszer támasza a nagybirtokos osztály, a nagypolgárság és az úri középosztály volt. A parasztságot, a munkásságot, a kis- és középpolgárságot kirekesztették, nincs demokrácia. Ennek ellenére nincs diktatúra sem. A rendszer a tekintélyuralmi, parlamentáris és önkormányzati rendszer keveredése. 1927-től kétkamarás lesz a parlament, visszaállítják a főrendi házat. Ha vita támadt a két képviselőház között, egyeztetési eljárásra került sor. 
    Horty volt a legfőbb hadúr, a miniszterelnököket ő nevezte ki és ő váltotta le, és előzetesen véleményezte a törvényjavaslatokat. Nemesi címet nem adományozhatott, nem örökíthette a hatalmát, ennyivel volt szűkebb jogköre a királynál. A helyi politika szervezetei az önkormányzatok voltak, ekkor törvényhatóságoknak nevezték. A megyében az alispán, a város élén a polgármester állt. Az ellenőrzés a főispán kezében volt. Az állampolgári jogok korlátozottak voltak. A választásokat az ország nagy részén nyílt szavazással bonyolították. Korlátozott volt a szavazók száma, korlátozták a sajtószabadságot, a lapkiadást, az egyesülési- és gyűlekezési szabadságot. 
    Az ellenzék két részre tagolódott, a polgári ellenzékhez tartozott Rassay Károly – Nemzeti Szabadelvű Pártja, amely főleg Budapesten, Debrecenben és Szegeden talált hívekre és Vázsonyi Vilmos – Nemzeti Demokrata Pártja , amelyet a zsidó kispolgárság és értelmiség pártfogolt. Mindkét párt célja a demokratikus – liberális Magyarország megteremtése volt. 
       A szociáldemokrata ellenzék az ipari munkásság érdekeit képviselte. Célja a széleskörű szabadságjogokat biztosító polgári demokrácia megteremtése volt, a munkásság számára magasabb életszínvonalat jelentő szociális vívmányokkal. A legjelentősebb tömegmozgalmat a szakszervezetek jelentették, amelyek 100-120 ezer főt tömörítettek.
    A 20-as évek végén és 30-as évek elején számos népjóléti intézkedést hoztak. 1927-ben kiszélesítették a kötelező beteg- és balesetbiztosítást. Bevezették a táppénzt, amely a fizetés 55-75%-át jelentette. 1928-ban bevezették a kötelező öregségi, rokkantsági, özvegyi és árvasági biztosítást. Azonban a rendszer nem tudta megoldani a munkanélküliség problémáját – segélyt a szakszervezetek adtak.    
      Az ellenforradalmi rendszer ideológiája nem volt egységes, de voltak közös jellemzői: forradalomellenesség, nacionalizmus, antiszemitizmus. 3 főbb ideológia volt:
1.    Keresztény nemzeti Magyarország eszméje: a keresztényi, az európai kultúrkörhöz való tartozást hirdették, szeretetet, toleranciát, megbocsátást, igazságosságot.
2.    Szegedi gondolat: ez „magyar forradalmat” követelt, őrségváltást akartak, vagyis a zsidó nagytőke megszerzésére törekedtek, a területi revízióra és a magyarság felsőbbrendűségét hirdették. (antiszemitista)
3.    Szent István-i állameszme: revíziót akart, valamint azt, hogy a magyarságnak kultúrfölényénél fogva vezetnie kell a Kárpát-medence népeit és vissza kell állítani a történelmi Magyarország határait.  



    1931-ben éri el hazánkat a pénzügyi– és hitelválság. A Magyar Nemzeti Bank 200 millió pengő értékű aranyat és devizát fizetett ki. 3 napos bankzárlatot rendeltek el 1931. július 13-án. Korlátozták a betétek kifizetését és kötött devizagazdálkodást vezettek be. (csak a Nemzeti Bank engedélyével lehetett pengőt átváltani.) A hitelélet mellett a mezőgazdaságban is válság van. 1928-tól kezdődik az agrárválság, a mezőgazdasági termékek világpiaci ára rohamosan zuhant, és nem tudta felvenni a versenyt a tengerentúli árakkal. A mezőgazdasági válság súlyosabb, mint az ipari válság = kinyílt az agrárolló. Értékesítési nehézség állt elő, csökkent a parasztság pénzbevétele, nem tudták az adókat és hiteleket fizetni, egyre jobban eladósodtak. Az iparban főleg a nehézipart és az építőipart érintette a válság, az ipari termelést 52%-al csökkentették. Az új iparágak (textil-, bőr-, papíripar) kevésbé érezték meg a válságot. Magyarország külkereskedelemre utalt országgá válik. 25%-al csökkentek a bérek, csökkent a munkaidő (évi 150 nap) A kisiparosok jövedelme is csökkent. A válság következménye a nagyarányú munkanélküliség, a társadalmi feszültségek, a tömegsztrájkok. 1930. szeptember 1-jén a budapesti munkásság tűntetésének oka, a munkanélküliség (30%-os) miatti elégedetlenség volt. A rendőri beavatkozás ellenére is órákig tartott. 1932 februárjában történt a pacsai eset, amikor az adóhátralék fejében összeterelt állatokat a falu lakói kiszabadították. A csendőrség tüzet nyitott, és két halálos áldozata lett.
    1930-ban alakult meg a Független Kisgazda-, Földműves és Polgári Agrárpárt, amely lényegében a Nagyatádi-féle párt programját újította fel. Bethlentől a keményebb kéz politikáját várják. Az 1931 – es választásokat mégis az Egységes Párt nyeri, de gyengül. Szinte mindenki Bethlent támadja és 1931 augusztusában lemond.
    1931 augusztus 24 – én gróf Károlyi Mihályt nevezték ki miniszterelnökké. Csökkentette a közalkalmazottak fizetését, felemelte a munkások és tisztviselők kereseti adóját, ugyanakkor a szervezett munkásoknak munkanélküli segélyt folyósított. Az 1931 szeptember 13-i biatorbágyi merényletet a Kormány a statárium bevezetésére használta, a kommunisták ellen. Elfogták a KMP vezetőit, Sallai Imrét és Früst Sándort 1932 júliusában halálra ítélték. A rendőrség felhatalmazást kapott a fegyverhasználatra, 1932 áprilisában betiltották a Népszavát. Károlyi hívei szembefordultak politikájával és 1932 szeptemberében a mimiszterelnök lemondott.  
    1932. október 1-jén Gömbös Gyula lett a miniszterelnök. Erősen jobboldali politikus, az Ún. fajvédő program híve, határozott, erőszakos egyéniség volt, 1918-tól a MOVE tagja. 1929-től a Bethlen kormány hadügyminisztere volt. Főleg a középrétegek támogatták politikáját, de támogatták a nagytőkések, katonatisztek és kispolgárok is. Elsősorban azt várták tőle, hogy a kemény kéz politikájával véget vessen a gazdasági válságnak. Célja a parlamenti kormányzás és ellenzék felszámolása, az egypártrendszer bevezetése, a szabadságjogok felszámolása, gazdasági programja: az „őrségváltás” volt. Programját a 95 pontos Nemzeti Munkatervben foglalta össze.
Ígéretek:    - erkölcsi és anyagi jólét,
    - általános és titkos választójog mindenhol,
    - olcsóbb, jobb közigazgatás,
    - értékálló pénz,
    - munkanélküliség felszámolása, 
    - termelés és fogyasztás összhangba hozatala,
    - egészségesebb földbirtokmegoszlás kialakítása,
    - szociális engedmények,
    - békés revízió.
A kortársak csak „álmos könyvként” emlegették.
Külpolitika:
    gazdasági válság tőkehiány miatt belülről nem megoldható
    kormány feladata: piacszerzés főleg magyar gabonának
    revíziós törekvéseket támogató országokat keres: Németország. Olaszország.
    rendkívül aktív külpolitika
    1932.: Magyarország. jóvátételi kötelezettségét felfüggesztik
    1932.: tartós kereskedelmi szövetség Ausztriával
    1932-33.: Gömbös Olaszországba, Németországba látogat  olasz-német politikai támogatást vár + hatalmas piac megnyílása
    Hitler csak Csehszlovákiával szemben támogat (ő is Balkánra terjeszkedne)  a várt áttörés elmarad
    1934-ben kereskedelmi pótegyezmény jön létre Németországgal  piaca megnyílik
    1934.: diplomáciai kapcsolat Szovjetúnióval  potenciális piac
    1934. március.: római jegyzőkönyv: Olaszország, Ausztria, Magyarország gazdasági-politikai együttműködése - németellenes él
 Belpolitika:
    kevésbé aktív és eredményes
    Gazdaságpolitika: exporttámogatás minden eszközzel
    meg akarja szerezni kormánypárt vezetését Bethlentől  1932.:  Nemzeti Egység Pártja 
    Függetlenség címmel napilapot indít
    olasz mintára akar egységes diktatúrát
    Mussolini mintájára (korporáció) létrehozza a kamarákat (munkás  munkáltató felszámolása)
    Nemzeti Munkaközpont (munkásságnak nemzetbe való beillesztése céljából): sztrájk, szakszervezetek felszámolása  nagy ellenállás mindkét részről (arisztokraták: kormány ne avatkozzon bele gazdaságba)
    1935-ben Gömbös egységes parlamentet akar ellenzék nélkül  Horthy feloszlatja parlamentet
    új választás  csalással megnyeri (70%)
    1936-ban diktatúrája miatt mindenki ellene fordul
    parlamenti demokratikus ellenzék megerősödik
    Horthy nem váltja le, mert megszánja súlyosan beteg embert - Gömbös a bukás határán hal meg (1936. okt.)


Darányi-kormány

    Gömbös meghal  miniszterelnök.: Darányi Kálmán
    programja: alkotmányos rend helyreállítása  vissza akar térni bethleni alapokhoz, de nem fordul élesen szembe Gömbös „politikai végrendeletével” sem
    Fenntartja titkos választójog ígéretét, de kormányzói jogkört és a felsőház szerepét akarja megnövelni
    elhatárolja magát a volt miniszterelnök szélsőséges híveitől
Németország fokozódó nyomásának ellensúlyozására Darányi + Kánya Kálmán külügyminiszter kísérletet tesznek  Londonhoz és Párizshoz fűződő kapcsolatok erősítésére
    magyar-olasz barátság ápolása  Rómában felújítják Róma-Belgrád-Budapest-Varsó együttműködés gondolatát
Fegyverkezési program:
    1930-as évek vége: magyar haderő állapota tarthatatlanná válik  1938. Márc. Győr: Darányi meghirdeti egymilliárd pengős fegyverkezési programot  két év alatt megvalósítják
 Szélsőjobb megállapodás:
    szélsőjobb egyre hangosabb  Darányi tárgyalásokkal próbálja megosztani
    megállapodik Hubay Kálmánnal, hogy törvényes út tiszteletben tartása fejében parlamenti képviselethez juthatnak
    kétes értékű egyezséget bizalmatlanul fogadják a miniszterelnök korábbi támogatói Horthy is elégedetlen  1838. májusában Darányi lemond

Imrédy-kormány

    1938. Május: Imrédy Béla kormányalakítása
    Imrédy: angolbarát pénzügyi-gazdasági szakember
    várják tőle: németektől távolodó külpolitika régóta esedékes reformok megvalósítása
 Zsidótörvény:
    Az első zsidótörvény tervezete parlamentben  szakít állampolgári egyenlőség elvével. Lényege: legtöbb értelmiségi pályán zsidók aránya nem haladhatja meg 20%-ot (Zsidó: izraelita vallásúak – lakosság 5%-a)
    a tervezetet élesen bírálják demokratikus erők
    59 „keresztény magyar író, művész és tudós” (pl. Bartók, Kodály, Móricz): kiáltványban tiltakozik
    szélsőjobb: 20%-ot is sokallja
    parlament végül eredeti törvényt fogadja el
 Külpolitika:
-    1938 március 12-13. Megtörténik az Anschluss
-    Német – magyar közös határ
-    Megtörténik a Szudéta vidék elfoglalása
    1938. nov. 2. első bécsi döntés: Felvidék, Kárpátalja magyarlakta területeinek visszatérése (12000 km2  , 870 ezer lakos)
Reformok:
    Imrédy az egyház társadalmi tanításai, keresztényszociális gondolat és hivatásrendiség elve alapján képzeli el reformjait
    megvalósítás érdekében erős kormányzati hatalmat akar
    elképzeléseit szélsőjobboldali irányban módosítja
    1938. Szept.: kaposvári beszéd  nagyszabású tervei köztük politikai rendszer átformálása – csodás forradalmat hirdet
    kormányát függleníteni akarja parlamenttől  általános felhatalmazási törvény előterjesztését fontolgatja  tervét Keresztes-Fischer Ferenc belügymin. És Teleki Pál vallás-, közoktatásügyi min. elutasítják  Imrédy a házszabályok módosításával kísérletezik: kormány kérésére parlament 48 óra alatt köteles lenne megtárgyalni benyújtott törvénytervezeteket  nyilvánvaló, hogy ez a felhat. Törvény előtt egyengeti az utat  parlament kormánypárti közreműködéssel leszavazza min. elnököt
 Magyar Élet Mozgalom:
    Imrédy lemond  Horthy Telekit akarja, aki még egy esélyt adott Imrédynek
    újra kinevezett miniszterelnökké minden erejét arra fordítja, hogy parlamenten kívül szerezzen magának támogatókat  jobboldali radikálisokat egységes mozgalomba szervezi  1939. jan. 6. Pesti Vigadóban nagygyűlés: Magyar Élet Mozgalom létrejön (jelvény: csodaszarvas)
    Bethlen és környezete nyugtalanul szemléli Imrédy tevékenységét
    új földbirtokpolitikai törvénytervezet elkészítésekor Imrédy nem kéri ki Horthy véleményét  neheztel rá
    nyilasmozgalom egyre féktelenebbé válik 1939. febr.: robbantásos merénylet Dohány utcai zsinagóga ellen
    Imrédy helyzete tarthatatlanná válik. Egyik dédszülője zsidó volt  Horthy lemondatja (ürügy)

 Teleki-kormány (1939 február – 1941 április 3.
 Tevékenysége:
    Teleki feladatának tekinti az előretörő szélsőséges erők visszaszorítását és a békés revízió folytatását
    betiltja a börtönben ülő Szálasi nemzetiszocialista pártját tagjait tömegesen internáltatja
    kormánypártot újjászervezi Magyar Élet Pártja (MÉP) néven
    1939. márc. 15: kiéleződött csehszlovák válság  Szlovákia önállóvá válásakor a magyar kormány önerejéből visszafoglalja az addig Csehszlovákiához tartozó Kárpátalját (döntő többségben ruszinok lakják)
    1939. máj.: parlament elfogadja második zsidótörvényt  nem vallási, hanem faji alapon különbözteti meg zsidóknak minősülőket arányukat értelmiségi és művészeti pályákon 20%-ról 6%-ra csökkenti
    1939. máj. választások: Teleki sikerre viszi általa átszervezett kormánypártot (70%)
    1939.: csatlakozás antikomintern paktumhoz










       AZ 1956-OS FORRADALOM KITÖRÉSÉNEK OKAI ÉS LEFOLYÁSA



Az 1956-ban Magyarországon és Budapesten történt eseményeket a magyar nép nagy része forradalomként élte át. A forradalmat leverő intervenciós szovjet hadsereg ellen fegyveresen küzdő hazafiakat szabadságharcosokként tisztelték. A szovjet erők támogatásával hatalomra kerülő Kádár kormány forradalomként deklarálta az eseményeket, s csak 1989-ben hangzott el hivatalosan, hogy 1956-ban Magyarországon népfelkelés volt.
1953-ban Sztálin halálát követõen az új moszkvai vezetés változtatásokat tervezett a külpolitikában. Júniusban Moszkvába rendelték a vezetõ kommunista magyar politikusok egy csoportját. Kíméletlenül bírálták az MDP politikáját, ami robbanással fenyegetõ helyzetet teremtett az országban.
A részleges szovjet politikai irányváltáshoz szükséges biztos háttér megteremtését, a gazdasági csõd elhárítását célozták az SZKP (Szovjetunió Kommunista Pártja) vezetõinek javaslatai és a konkrét személyi változások, elsõsorban Nagy Imre kijelölése miniszterelnökké Rákosi Mátyás helyett. A szovjet szándék nem a magyarországi szocialista rendszer reformját célozta, hanem a fenyegetõ válság megoldását, kezelését, nehogy bármilyen incidens megzavarja a tervezett óvatos külpolitikai nyitást. Például: nem tetszett nekik, hogy az MDP néhány éves uralma a gazdasági összeomlás szélére juttatta az országot.
Nagy Imre katasztrófával fenyegetõ helyzetben kényszerült elvállalni az ország vezetését

1.    Nagy Imre elsõ miniszterelnöksége: korrekció helyett reform

Az új politikában a legfontosabb a gazdaságirányítás átrendezése volt. A másik intézkedése a lakosság életszínvonalának emelését szolgálta. 
A Kreml urai a változtatások révén nyugalmat akartak teremteni Magyarországon, addig Nagy Imre a szocializmus építésének valódi reformját tûzte ki célul. Moszkvában kimondták, hogy Rákosi vezetõ szerepét vissza kell állítani, de Hruscsov felkínálta a lehetõséget Nagy számára, hogy elismerve hibáit csatlakozzon a régi-új politikához, ebben az esetben, jelen maradhat a politikai életben. 
A reformlépéseket minden esetben sikerrel támadta a Rákosi mögé sorakozó csoport, így Nagy Imre politikája természetesen nem elégíthette ki a változások moszkvai kezdeményezõit, hiszen a vágyott rend helyett csak nagyobb lett a zavar. 

2.    Restaurációs kísérlet az új feltételek között

Moszkvából hazatérve azonban sem Nagy, sem Rákosi nem tartotta magát a kapott útmutatáshoz. A 1956. februárjában a XX. Kongresszus megoldhatatlan feladatok elé állította a változatlan személyi összetételû magyar pártvezetést. Rákosinak kellett idehaza feltárnia, lelepleznie a múlt hibáit, bûneit és azok elkövetõit, elsõsorban saját magát, miközben ügyelnie kellett arra, hogy a párt elsõ emberének (neki magának) a tekintélye semmiképpen se csorbuljon. Moszkva nem talált Magyarországon olyan személyt, aki egyaránt megfelelt volna a szovjet elvárásoknak és a magyar viszonyoknak.

3.    A reformtábor szélesedése – a hatalom gyengülése

A XX. Kongresszust követõen megélénkültek Magyarországon a reformokat követelõ erõk. Ebben az idõszakban a Petőfi kör megélénkülõ tevékenysége adott új irányt és tartalmat a rákosista rend elleni küzdelemnek. Olyan szerepet töltött be, mint Kossuth Pesti Hírlapja. Rákosiék képtelenek voltak kezelni az egyre terebélyesedõ válságot, intézkedéseikkel csak gyengítették a hatalmat. Nagy Imre félreállításával, leváltásával nem sikerült visszahozni a párton belüli egységet. 
A rehabilitációk során kiszabadultak közül számosan visszakerültek a politikai vezetésbe, és várható volt, hogy szorgalmazni fogják egykori fogvatartóik, megkínzóik felelõsségre vonását.

4.    A forradalom kapujában

1956 nyarára a szovjet vezetés elérkezettnek látta az idõt az újabb politikai intervencióra, hiszen a helyzet már nemcsak a Kremlben, de az egész szocialista táboron belül nyugtalanságra adott okot: félõ volt, hogy Magyarországon „váratlan, kellemetlen esemény” történik. Ennek valószínûségét növelte a lengyelországi Poznanban bekövetkezett megmozdulás, ahol a biztonsági erõk fegyverrel verték szét az élet- és munkakörülményeik javításáért tüntetõ munkásokat. Rakosit– az elsõ titkárt egészségi állapotára való tekintettel, érdemei elismerése mellett mentették fel legfõbb funkciójából, de továbbra is az Országgyûlés és a Központi vezetőség tagja maradt. Rákosi helyett Gerő Ernőt választották. Egyre erõsödtek a korábbi tendenciák. Kiteljesedett a sajtó lázadása. A Nagy Imre félreállítása után visszahozott erõltetett iparfejlesztés megerõsítette az ország szembenállását a rendszerrel. Továbbra is válságos volt a lakáshelyzet. Rosszak voltak a munkakörülmények, az üzemekben nem törõdtek a munkavédelemmel. A gondokat tetézte a fizetésekben mutatkozó indokolatlan aránytalanság. 
A párton belül kialakult ellenzéki csoportosuláshoz az írók, újságírók után felsorakozott az értelmiség, majd 1956 õszére szinte az egész magyar társadalom. A hatalom gyengének és tehetetlennek mutatkozott. 1956. október 6-án, Budapesten kivégzett társaival együtt ünnepélyes körülmények között eltemették Rajk Lászlót. A temetést követõen a diákok mozdultak elõször, akik antisztálinista jelszavakat kiabálva tüntettek Budapest belvárosában. Szegeden a DISZ-bõl kiválva megalakították önálló, független szervezetüket, a MEFESZ-t, melyhez még október 23-a elõtt az ország valamennyi területérõl csatlakoztak a felsõoktatás diákjai. A diákok e lépése több mint a forradalom felé vivõ út egyik állomása, ez már maga volt a forradalom. 
Az 1956. október 22-én, a Budapesti Mûszaki Egyetemen megtartott diákgyûlés még tovább ment. Nemcsak a MEFESZ-hez való csatlakozás mellett döntöttek, hanem a lengyelországi események hatására összeállították követeléseiket, és a varsói változásokkal való szolidaritás érdekében tüntetést hirdettek másnapra. Szakítva az eddigi formákkal, követelésekkel fordultak a párthoz, és azok alátámasztására utcai demonstrációt hirdettek. Tizenhat pontjukban már követelték a szovjet csapatok kivonását és a többpártrendszer újbóli megteremtését. 

5.    A forradalom napjai

Október 23. Nem volt egységes a Nagy Imre körül tömörülõ értelmiségiek és politikusok, az úgynevezett Nagy Imre-csoport álláspontja sem. Nagy határozottan a tüntetés ellen foglalt állást, hiszen az egyetemisták követelései több ponton túlmentek az õ elképzelésein, és tartott attól, hogy a fiatalok radikalizmusa elveszejti az elérhetõ eredményeket is.
A Politikai Bizottság heves vita után felemás döntést hozott. Betiltották a tüntetést, de nem adtak tûzparancsot. Budapest rendõrfõkapitánya kijelentette, hogy a fõvárosi rendõrség nem fog fegyvert használni a békés tüntetõkkel szemben. Kétséges volt a katonaság felhasználhatósága, így a hatalomnak egyetlen szilárd fegyveres ereje maradt, az ÁVH. A Rádiónál a diákok követelték pontjaik beolvasását. Pestrõl és Budáról, két irányból induló tüntetés folyamatosan nõtt és radikalizálódott, a reformokat követelõ jelszavak egyre keményebbé, élesebbé váltak. A Bem-szobornál megszületett a forradalom jelképe: a címertõl megszabadított, lyukas zászló. A nép nagyobbik fele a Bem térrõl a Parlament elé vonult és Nagy Imrét követelte, mások a Rádió vagy a Sztálin-szobor körül gyülekeztek. Nagy megjelent este a Parlament erkélyén. Beszéde csalódás volt és nem ígért többet, mint 1953-as programjának következetes megvalósítását. Mindez korábban elegendõ lehetett volna, de a tömegnek ez kevés volt. Gerõ beszéde olaj volt a tûzre (igaztalan és vádaskodások hangzottak el). Ebben az idõben egyesek már fegyverrel is rendelkeztek.
Mindmáig nem tudni, hogy milyen körülmények között dördült el este kilenc óra körül az elsõ lövés az épületbõl, amit a Rádió hajnalig tartó ostroma, majd elfoglalása követett. A fegyveres harc megindulásával egy idõben omlott porba a rendszer jelképe, a Dózsa György úti Sztálin-szobor. Jelentõs események zajlottak vidéken is. Több egyetemi városban is tüntetésre került sor, ezek közül a legjelentõsebb a debreceni megmozdulás volt. (az ÁVH-sok elõbb vaktölténnyel, majd éleslõszerrel tüzet nyitottak a tömegre).
Hruscsov telefonon közölte a magyar elsõ titkárral: engedélyezte, hogy a Magyarországon állomásozó szovjet erõk részt vegyenek a rend helyreállításában. A szovjet egységek parancsot kaptak, hogy vonuljanak Budapestre és segítsenek a rend helyreállításában. Ezzel szertefoszlott a válság viszonylag vértelen megoldásának lehetõsége is. A forradalmat nemzeti szabadságharccal társította.
Október 24. Folyamatosan ülésezett az MDP politikai bizottsága, majd a KV. A vezetõség a minél gyorsabb rendteremtés érdekében a gyülekezési és kijárási tilalmat rendelt el. A lakosság megbékítése érdekében pedig Nagy Imrét jelölték miniszterelnöknek.
A felkelõk átmenetileg elfoglalták a párt lapjának, a Szabad Népnek a székházát is. A harc a szovjet csapatok hajnali megérkezésével intenzívebbé vált, kiszélesedett. Az éjszaka meghozott szigorú intézkedések segítségével átmenetileg sikerült megakadályozni a felkelés további terjedését Budapesten és vidéken egyaránt. A fegyveresek legfontosabb eredménye az volt, hogy a felkelést életben tartották, a szovjet hadsereg erõt demonstráló felvonulása, sõt a páncélosok támadása sem volt képes elsöpörni õket. A szovjet segítség megérkezése keltette nyugalom tette lehetõvé, hogy dél körül sugárzott beszédében Nagy Imre radikális reformok tervét villantsa fel, és hogy ne alkalmazzák a statárium rendelkezéseit az elfogott felkelõkkel szemben. Ennél is fontosabb, hogy bízva abban, hogy az éjszakai órákban immár az utolsó utáni ellenállási gócokat is sikerül felszámolni, másnapra átmenetileg felfüggesztették a kijárási tilalmat.
Október 25. A rádió a továbbiakban is az élet normalizálódásáról számolt be: megindult a közlekedés, munkába hívták a dolgozókat. A megnövelt létszámú szovjet erõk sem tudták felszámolni a fegyveres egységeket, a város szívében fekvõ Rádió még mindig a felkelõk kezén volt. A kijárási tilalom feloldása következtében tömegek lepték el az utcákat. A kimerészkedõk pedig mindannak az ellenkezõjét tapasztalhatták, amit a rádióban hallottak: az ellenállók nem huligánok, nem fasiszták, hanem munkások, diákok, szomszédok és ismerõsök. A városban futótûzként terjedtek a hírek a szovjetek átállásáról, így a délelõtti órákra egyre felszabadultabb, magában és a gyõzelemben mind jobban bízó tömeg gyûlt a Kossuth térre. A Parlament körül, a kormánynegyed védelmére elhelyezett erõk pánikba estek amikor meglátták a tömeget. Az eldördülõ sorozatok nemcsak a tüntetõk, de a mellettük lévõ szovjet katonák között is pánikot keltettek, akik ugyancsak tüzelni kezdtek. Szerov kiadta a tûzparancsot. A fegyveres összecsapások is átterjedtek vidékre. A szovjet küldöttek javaslatára Gerőt felmentették elsõ titkári megbízatása alól, és helyére Kádár Jánost nevezték ki. Megerõsítették a Katonai Bizottságot. Tárgyaláson a szovjet küldöttek a csapatok teljes kivonását határozottan ellenezték, ennek ellenére a csapatkivonásra való utalás bekerült Nagy Imre kora délután elhangzott beszédébe, amit a PB hagyott jóvá.
Október 26. Az elõzetes várakozásokkal szemben fokozódtak és szélesedtek a harcok a fõvárosban. A fegyveres felkelõk és a hozzájuk egyre nagyobb számban csatlakozott sorkatonák. A páncélosok támadását Molotov-koktéllal akadályozták meg. Megsokasodtak a tüntetések, a fegyveres összecsapások vidéken is, az egész országban általánossá vált a sztrájk. A PB és a KV napirendjén a kormányváltás, tehát az új kormány személyi összetételének véglegesítése volt. Nem látták át, hogy a munkásság mind szélesebb körben megfogalmazott követelései között elsõ helyen szerepelt a szovjet csapatok kivonása és a felkelõknek adandó amnesztia, vagyis semmi esély nem volt arra, hogy egyes anyagi sérelmek orvoslásának ígéretével lekenyerezhetõk lennének.
Munkástanácsok alakultak az ország különbözõ területein. A KV felhívása nyomán tömegesen alakuló munkástanácsok programjainak élén ugyanazok a követelések kaptak helyet. Budapesten sikertelenek voltak a fegyveres csoportok felszámolására indított támadások. 
Október 27. Angyalföldön Nagy Imre egyszerre hallhatta, hogy mi a munkásság valódi célja és arra kívánták rávenni, hogy ismerje el a mozgalmat nemzeti demokratikus forradalomnak, álljon annak élére, és átköltözve a Parlament épületébe tegye egyértelmûvé, hogy nem az egyetlen párt, hanem a kormány vezeti az országot. Nagy Imre kilátásba helyezte azt, hogy amennyiben nem fogadják el az új politikai koncepciót, lemond, ami az éppen megalakult kormány bukását jelentette volna. Nagy Imréhez csatlakozott Kádár János is. A már az egész országra kiterjedt felkelést nem lehetett egyedül a szovjet csapatokra támaszkodva leverni. A szovjetek kénytelenek voltak meghajolni Nagy és Kádár érvei elõtt, és tájékoztatásuk alapján Hruscsov is áldását adta a fordulatra. A Nagyék által kínált megoldás ugyanakkor biztosította, hogy a szovjet hadsereg ne vesztesként vonuljon ki Budapestrõl, hanem azért vonják vissza, mert a politikai megoldás feleslegessé teszi a további harcot.
Szó sem volt Magyarországon sem hatalomváltásról, sem rendszerváltásról. Sõt, éppen ezt megakadályozandó került sor a tûzszünetre és a csapatok visszavonására, hogy az ország élén álló kommunista politikusok, a miniszterelnök és a párt elsõ titkára politikai eszközökkel tudják megoldani a válságot.
Sor került a helyi nemzeti tanács megalakítására. Ez megkönnyítette, hogy a fegyverrel alig rendelkezõ rendõrõrsök irányítása alatt megszervezzék a rend fenntartására, valamint a köz- és vagyonbiztonság megóvása érdekében a nemzetőrséget.
Nagy Imre az azonnali, minél gyorsabb rendteremtést tekintette legsürgõsebb feladatának, hiszen tudta, hogy csak ez biztosíthatja számára a Kreml egyetértését. Érvényt kellett szereznie a meghirdetett tûzszünetnek, sõt el kellett érnie, hogy a fegyveresek letegyék a fegyvert, és a munkások felvegyék a munkát. A felkelõk továbbra is bizalmatlanok voltak a miniszterelnökkel, de nála nagyobb mértékben a kormánnyal szemben.A többpártrendszer visszaállítása és a szovjet csapatok kivonása volt az egyetlen biztos garancia a visszarendezõdés ellen.
Október 29-30. Nagy Imre és Kádár János erõteljesebben tapasztalhatta, hogy az a párt, amelyet õk a hatalomban meg kívánnak tartani, jószerivel már nem is létezik, összeomlott. A központi és helyi vezetõk elrejtõztek, mások, élükön Gerővel, a Szovjetunióba menekültek vagy idehaza helyezték magukat a szovjet csapatok védelme alá. A központi hatalom Nagy Imrének a Parlamentbe költözésével a pártvezetés kezébõl átcsúszott a kormányéba, az MDP már nem rendelkezett tényleges eszközökkel az események befolyásolására. A kormány bejelentette a többpártrendszer bevezetését. Sorra alakultak a politikai pártok, leghamarabb a régi koalíciós és ellenzéki pártok álltak fel. Rögtön elfogadott programjaikban fontos szerepet kaptak a demokratikus szabadságjogok, a független és semleges Magyarország megteremtése, a mezőgazdaságban az egyéni gazdálkodás egyenjogúsítása és az elmúlt tizenkét esztendő vívmányainak (államosítás, szociális reformok) megőrzése, ill. továbbfejlesztése. Még az MDP is megszűnt, átalakult MSZMP néven.
Október 31. Mindszenty József megérkezett Budapestre, a népszerű antikommunista egyházfő. Óriási táborral rendelkezett. Véleménye különbözött a korábbiakétól: jogállamot, szociális érdektől korlátozott magántulajdont kívánt.

6.    A forradalom leverése és bukása 

November 1-én az országba érkező szovjet csapatok miatt Nagy Imre bejelentette Magyarország semlegességét és a kilépését a Varsói Szerződésből. A kormány az ENSZ-től kérte a nagyhatalmak garanciáját a semlegesség biztosítására. Nagy Imre-kormányban szerepet vállaltak a korábbi koalíciós pártok képviselői is. Úgy látszott, hogy megvalósul a nemzeti függetlenség ügye, győz a forradalom.
A szovjet vezetés úgy döntött, hogy a magyarországi folyamatot katonai beavatkozással állítja meg. Összegyűjtötte azokat a politikai erőket, amelyekre a beavatkozásnál számíthat, így került Moszkvába Kádár János. Kádár Kormányt alakított Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány néven, és programot adott ki. Hruscsov megszerezte a szocialista országok támogatását a szovjet katonai intervencióhoz. (Jugoszlávia és Kína). 
November 4-én hajnalban megindult a katonai támadás. Az eredmény nem lehetett kétséges. Egyhetes harc után Budapest romokban hevert. 3000 halott, több mint 10 ezer sebesült. Nagy Imréék a jugoszláv nagykövetségre menekültek. 200 ezren hagyták el az országot. A szovjet fegyverek útján diadalmaskodott a szocializmus.
A forradalom és a szabadságharc elbukott, de hatással volt a világpolitika formálóira. Megerősödött a Szovjetunió pozíciója, ugyanakkor kommunista ideológiája elveszítette vonzó szerepét a nyugati országokban. A nyugat ettől fogva másképp tekintett a „vasfüggönyön” túli területre. Az elbukott radikális forradalom következménye a Kádár-korszak „puha diktatúrája” lett.
A forradalom és szabadságharc leverését megtorlás követte. Az eseményeket hivatalosan ellenforradalomnak nyilvánították. A megtorlást gazdasági és társadalmi konszolidáció követte, amely a társadalom számára a hatvanas évek közepétől szerény jólétet eredményezett. A Kádár-rendszert a nyugati sajtó a “legvidámabb barakk”-ként jellemezte. A Gorbacsovi reformok kívülről is megadták a kegyelemdöfést Kádár “puha diktatúrájának”: 1989 október 23-án a Magyar Köztársaság kikiáltásával megvalósult a békés rendszerváltás, és létrejött a többpártrendszer. 







| A magyarság vándorlása és letelepedése a Kárpát-medencében | Magyarok és a X. századi Európa | Géza és I. István államalapító munkássága | Az Árpád-kor kezdete | Szent László és Könyves Kálmán uralkodása | A küzdelmes XII. század | A XII. századi magyar társadalom | II. András és az Aranybulla | IV. Béla és a tatárjárás | Széteső királyi hatalom | Az Anjou-kor | Károly Róbert | Nagy Lajos | A magyar gazdaság a XIV. században | 1514-es Dózsa parasztháború okai, jellemzése | Magyarország története a Hunyadiak idején | A magyar gazdaság a XV. században | A mohácsi csata és Magyarország három részre szakadása | A reformáció és az ellenreformáció Magyarországon | A magyar gazdaság a XVI. században | 15 éves háború, Bocskai-szharc és következményei | Erdély helyzete a 3 részre szakadt országban, Bocskai és Bethlen küzdelme a függetlenségért | Erdély fénykora 1613-tól 1660-ig | A török kiűzése és a Rákóczi-szabadságharc | Magyarország népessége a XVIII. században | Mária Terézia és II. József | Reformkor és az 1848-49-es szabadságharc | A Kossuth-Görgey vita | A kiegyezés előzményei és megszületése | A dualizmus gazdasága | Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és következményei | Magyarország a két világháború között | Az 1956-os forradalom kitörésének okai és lefolyása |
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
E L E J E
Pull Down Menus