A közösségi jog és forrásai

Alapjában véve minden állam működésének a fundamentuma – akár kényszerítő erővel bíró – jogrendszer.  Amennyiben az Európai Uniót vesszük górcső alá, az elemzés kapcsán kiderül, hogy nem tekinthetjük államnak. Mivel a tagállamok által rátestált feladatok többé-kevésbé hasonlóak az egyes állami feladatokhoz, ezért ezeknek a végrehajthatósága elengedhetetlenné tette egy önálló jogrendszer megalkotását. Ezzel egyidejűleg megállapíthatjuk azt is, hogy az EU egy olyan szervezet, amelyben a tagállamok lemondtak a Közösség javára egyes jogaikról, s azokat az ahhoz kapcsolódó feladatokkal együtt áttestálták a Közösségre.
 
A közösségi jog az alábbi „forrásokra” támaszkodik:

-  az Európai Unió alapszerződéseire,
-  a közösségi intézmények által megjelentetett jogszabályokra,
-  az Európai Bíróság ítéleteire, továbbá jogértelmezési gyakorlatára,
-  a nemzetközi egyezményekre, végül
-  az általános jogelvekre.
A közösségi jogforrások fajtái szintén a szerződésekben találhatók. A közösségi döntéshozatal alapján kötelező erejű jogforrások és nem kötelező erejű jogforrások láthatnak napvilágot. A kötelező erejű jogforrásoknak 3 típusa létezik: a rendelet, az irányelv és a határozat. A nem kötelező erejű jogforrások típusai: az ajánlás és a vélemény. 

I. Az acquis communautaire  

Az EU teljes joganyagát és az ahhoz kapcsolódó valamennyi elemet acquis communautaire-nek, röviden és egyszerűen acquis-nak, azaz közösségi vívmányoknak nevezzük.  Ezen közösségi jogi vívmányok normákból és joggyakorlatból tevődik össze, amely „ magában foglalja az elsődleges és másodlagos joganyagot, minden olyan jogszabályt, alapelvet, egyezményt, nyilatkozatot, határozatot, véleményt, célkitűzést és gyakorlatot (beleértve az Európai Bíróság gyakorlatát), amely a Közösségekre vonatkozik, függetlenül attól, hogy jogilag kötelező-e vagy sem