NB-III. Mátra csoport, 2013.04.21 - Vasárnap 19:00
REAC - FELSŐTÁRKÁNY SC
Budapest, Budai II. László Stadion
Játékvezető: SINKA SZABOLCS
Vasárnap sem lesz egyszerű dolga a Felsőtárkánynak. Ahogy azt már többször említettük, az utóbbi hetekben szenzációs eredményeket produkált a Vigh csapat hiszen sorra fektette két vállra a bajnoki címre is esélyes illetve arra pályázó gárdákat. Most újabb nagy halat sodort eléjük az élet. A nem régiben még első osztályú REAC gárdáját. A budapesti csapat ötödik a táblázaton, legutóbb pont a heves megyei gyöngyös ellen nyertek idegenben Benkőék 1-0-ra. Remélhetőleg mindenki Vígh Ferenc rendelkezésére áll majd a mérkőzésen, ami azt jelentené, hogy a kiváló védő Szűcs Ádám is felépül a találkozóra.
Vígh Ferenc(edző,Felsőtárkány): Sokszor mondtam már eddig, hogy nagyon fontos mérkőzésre készülünk. Ez a vasárnapi napra még hatványozottabban igaz. A REAC a tavalyi tapasztalatok alapján is a csoport legjobb csapata. Nem újdonság nekik a magasabb osztály egyértelmű céljuk a bajnoki cím. megszerzése. Erős kerettel rendelkeznek. Bízom a játékosaimban,hogy mindenki feltud nőni a feladathoz. Szücs Ádám játéka kérdéses derék problémái miatt.
Forrás: hevesfoci.hu |