A 19. forduló mérkőzése:
Fortress-Felsőtárkány SC (7.)–Veresegyház VSK (16.)
Felsőtárkány, vasárnap, 15.00. V.: Bereczki Miklós (Temleitner K., Vad A.).
– Nincs okunk a panaszra, ugyanis tavasszal eddig a nagyon jó Ferencvárosi TC II és egy hasonlóan komoly ellenfélnek számító DVSC-DEAC ellen összesen négy pont szereztünk, ami megfelel az előzetes várakozásoknak – emlékeztetett Détári Lajos, a felsőtárkányiak vezetőedzője. – Az elkövetkezendő hetekben papíron könnyebb ellenfelek következnek, ahogy számoltam, már csak négy olyan együttessel kell megmérkőznünk, amely jelenleg előttünk áll a tabellán.
A Veresegyház az elmúlt fordulóban az Ebessel szemben szerezte meg első győzelmét, de hátránya így is tizenegy pont az utolsó előtti REAC mögött. A Tárkány a tavaszi rangsorban szeretne a legjobb három között zárni, bízva abban, hogy ez az összesített rangsorban is komoly előrelépést jelent. – Örömteli, hogy november 16-a után ismét otthonunkban, saját pályánkon szerepelhetünk – folytatta szavait Détári. – Szokjuk az élőfüves játékteret, s abban bízunk, hogy minél több néző lesz kíváncsi a csapatunkra. Az elmúlt hetek tapasztalatai azt mutatják, hogy elsősorban a helyzetkihasználáson kell javítanunk. A védelem és a középpálya kellően stabilnak mondható, Romhányi Tamás visszatérésével pedig reményeim szerint még hatékonyabbak lehetünk. Amennyiben már az első húsz percben sikerülne gólt szereznünk, vélhetően könnyebb dolgunk lenne, ellenkező esetben izzasztó percekkel is számolhatunk.
A várható kezdőcsapat: Illyés – Vágó, Elek, Kaszás, Radnai – Barzsó, Katona, Romhányi, Nagy T. – Bogdány, Montvai. Sérült: –. Eltiltott: Balázs, Kasza, mindkettő 5 sárga lap miatt.
A további párosítás. Vasárnap, 15.00: Hajdúböszörmény–Tiszaújváros, Ebes–Jászapáti, Putnok–DVSC-DEAC, Létavértes–FTC II., Nyírbátor–Kazincbarcika, Cigánd–REAC. Az Egri FC kizárása miatt ezúttal az FC Hatvan lesz szabadnapos.
Forrás: Heol.hu |