Friss hírek
Újra!
Felhívás!
Pontvesztés idegenben
Siker
Újabb győzelem idege...
Névnap
Friss hírek
Az új tárkányi edző szerint kis morgolódás még elfogadható

A Salgótarjánban elszenvedett múlt heti 2–0-ás vereség alkalmával irányította először a Felsőtárkány SC együttesét Balogh József. A Kazincbarcika SC U13-as és U14-es korosztályú együtteseiért felelős szakember az őszi idény végég állapodott meg az NB III-as bükkaljaiakkal.

– Régről fakadó, jó kapcsolatot ápolok a felsőtárkányi vezetőkkel – válaszolta a heol.hu-nak Balogh József. – Az elsődleges cél az, hogy tisztességesen végig vigyük az őszi idényt, s a lehető legtöbb pontot szerezzük. Számomra kellemes meglepetés, hogy a labdarúgók a nehézségek ellenére milyen becsületesen teszik a dolgukat. Kis morgolódás azt hiszem, ilyen esetben elfogadható, de amikor elkezdődik az edzés vagy a mérkőzés, már csak a feladatra koncentrálnak. Ez a jó út, ugyanis azok a fiatalok, akiknek még tervei vannak a labdarúgásban, nem engedhetnek ki. A vezetők mindent elkövetnek azért, hogy orvosolják az anyagi gondokat. Nekünk az a feladatunk, hogy a szakmai munka működjön.

A Felsőtárkány SC hét mérkőzésből egy győzelemmel két döntetlennel és négy vereséggel a 12. helyen áll, miközben az NB III-as Keleti csoportjának őszi idényéből még hét összecsapás van hátra. Kaszás Norberték vasárnap 15 órától a listavezető Kisvárdát fogadják.

– A győzelem jelenthet igazi gyógyírt, amely átszakíthatja a lelki gátakat, enyhítheti a mentális gondokat – folytatta Balogh. – Salgótarjánban is rengeteg helyzetet kidolgoztunk, de a gólokat a nógrádiak lőtték. Ha visszaszerezzük a hitünket és tudunk egymásért küzdeni, felül emelkedhetünk a gondokon.

Forrás: heol.hu


Igazolások
Érkező:
Barzsó Attila (?)
Csóka Róbert (Somos)
Romhányi Tamás (Somos)
Kerényi Gábor (Somos)
Zséy Benedek (?)
Montvai Tibor? (ESE)

Távozó:
Busai Barna (ESE)
Kaszás Norbert (ASE)
Dorogi Szabolcs (?)
Horváth Szabolcs (?)
Orlóczki Krisztián (?)
Giák Tamás (Mád?)
Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

Xy 
05.12 17:05
Megint nincs lov??

Xy 
04.07 16:52
Igen, megint szarakodnak!

Ddd 
04.05 15:03
**** Tárkány. Nah mi van seggek?? Elfogyott megint a zseton?

Xy 
03.31 16:06
Ha tudtok f?lidei eredm?nyt írjatok!

XRumerTest  237979451
01.12 20:04
Hello. And Bye.

További üzenetek

Statisztika
Regisztrált tagok: 306
Legújabb tag: JeromeSmids

Látogatók ma: 13
Látogatók tegnap:30
Összes látogató: 212547

Utolsó 24 órában: 
























Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Felhasználók
Online vendégek: 1

Online tagok: 0

Regisztráltak: 306
Legújabb tag: JeromeSmids
Partnerek