A mérkőzés elején vezetett a vendégcsapat egy két veszélyes kontrát, de szerencsére jókor rúgtuk a góljainkat. Tartottuk az eredményt,aránylag jól járattuk a labdát csak az a buta elkerülhető gól amit a félidő hajrájában kaptunk nem kellett volna. Úgy felhoztuk a kapott góllal az ózdiakat, hogy vérszemet kaptak és bizony Bákonyi reflexeire volt szükségünk, hogy ne legyen döntetlen az állás. Besenyei erőszakossága kellett az újabb gólhoz, amivel végleg eldöntöttük a mérkőzést. A végjátékra még egy kimaradt büntető és egy gól maradt. Megérdemelten tartottuk itthon a három pontot,egy helyenként jól játszó Ózd ellen. Bákonyi bemutatott egy két bravúrt, de a kapott gólunkban sajnos döntő érdemei voltak. A védelemben Bíró hozta a megszokott jó teljesítményét szemfülessége gólt érdemelt. Viszont kiemelkedett hátul Sebők és Kaszás. Középpályán Nagy Peti rengeteget dolgozott, Busai játéka nagyon tetszett gólja önmagáért beszél,igaz néha elvitte a hév mindenáron támadni akart. Elől Besenyei a góljai miatt kiemelhető. Megemlíteném még Vágót, akinek a beállásával, sokkal lendületesebbek, masszívabbak lettünk középpályán. Nagyon kellett már ez a győzelem, hiszen közel egy hónapot vártunk rá. |