Friss hírek
Újra!
Felhívás!
Pontvesztés idegenben
Siker
Újabb győzelem idege...
Névnap
Friss hírek
Értékelés
 

Mint azt a beharangozómban is hangsúlyoztam ez a mérkőzés egy ünnep volt a szurkolóink és a csapat számára is. Ettől függetlenül szerettünk volna egy bravúrt azzal, hogy kiejtjük első osztályú ellenfelünket. Az első félidőben a vendégek a védekezési hibáink miatt kétszer mögénk tudott kerülni, de igazi helyzetet nem tudtak kialakítani a kapunk előtt. Ettől függetlenül félidő legnagyobb helyzetét mi hagytuk ki nem sikerült még kettő méterről sem a Siófoki kapuba találni. A szünetben azt próbáltam elhitetni a srácokkal, hogy ha jobban akarják a sikert valamint a kapu előtt jobban koncentrálnak lehet esélyünk a győzelemre. Sajnos ami az egész őszi szezonunkat jellemezte a kapu előtt kevés a jó megoldás az előre felé játékunk halovány. Pechünkre egy jól eltalált lövéssel vezetést szerzett ellenfelünk, amit a lehetőségeink alapján akár megis fordíthattunk volna,de az előbb említett okok miatt ez meghiúsult.

Meg kell említenem még a játékvezetői hármas indiszponált közreműködését,mert nem volt ez olyan durva mérkőzés ami négy piros lapot is magában foglalna.Szomorú tény az is,hogy hétvégén minden szankció nélkül továbbra is mérkőzést vezetnek majd.Természetesen nem a játékvezetőre szeretném terelni a kiesésünket,mert ezt az elveszített mérkőzést csakis annak köszönhetjük,hogy nem volt kellő tűz a játékosaimban és a kapu előtti koncentráció is hiányzott jó néhányukból.

A kupa számunkra végetért,koncentrálhatunk a legfontosabbra,a bajnokságra.Két nagyon nehéz mérkőzés áll előttünk,bízom benne,hogy minden játékos tudása legjavát nyújtja,mert jó néhányan adósak a jó játékkal,jó teljesítményel.

Igazolások
Érkező:
Barzsó Attila (?)
Csóka Róbert (Somos)
Romhányi Tamás (Somos)
Kerényi Gábor (Somos)
Zséy Benedek (?)
Montvai Tibor? (ESE)

Távozó:
Busai Barna (ESE)
Kaszás Norbert (ASE)
Dorogi Szabolcs (?)
Horváth Szabolcs (?)
Orlóczki Krisztián (?)
Giák Tamás (Mád?)
Üzenőfal

Max karakter
Név

Üzenet
Hangulatjelek Félkövér

Xy 
05.12 17:05
Megint nincs lov??

Xy 
04.07 16:52
Igen, megint szarakodnak!

Ddd 
04.05 15:03
**** Tárkány. Nah mi van seggek?? Elfogyott megint a zseton?

Xy 
03.31 16:06
Ha tudtok f?lidei eredm?nyt írjatok!

XRumerTest  237768975
01.12 20:04
Hello. And Bye.

További üzenetek

Statisztika
Regisztrált tagok: 306
Legújabb tag: JeromeSmids

Látogatók ma: 40
Látogatók tegnap:31
Összes látogató: 212429

Utolsó 24 órában: 
























Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Felhasználók
Online vendégek: 1

Online tagok: 0

Regisztráltak: 306
Legújabb tag: JeromeSmids
Partnerek