A Farkas - Busai, Kaszás, Kálmán R. Ötvös - Kollár, Kovács, Banu, Kálmán J. - Hormáth, Hegedűs, összeállítású csapatunk, Banu 93. percben lőtt góljával, megérdemelt győzelmet aratott a Maklár otthonában.
Az Eger vendégeként, szinte helyzet nélkül szenvedtünk 3:0-ás vereséget a Magyar Kupa 3. fordulójában. Sorsunkat szinte a mérkőzés elején megpecsételte Zsély kiállítása, ami már 1:0-ás hazai vezetésnél történt.
Kálmán József: Ez egy igazi rangadó amin bármilyen eredmény születhet. Az eger kerete sokkal hamarabb összeállt mint a miénk. Sajnos nálunk sérülések is vannak, illetve egy két játékosnak még nem jött meg a játékengedélye sem. Ettől függetlenül természetesen a célunk a továbbjutás, ennek megfelelően is készültünk. Tippem: 1-2
Ma csapatunk egy hármas minitornán vett részt Kazincbarcikán, a hazaiak és a Bánhorváti csapatával közösen. A 45 perces meccsekből az elsőn a hazaiaktól kaptunk ki 2:0-ra. A másik 45 perces meccsen 3:1-re vertük Bánhorvát együttesét.
Hír még a csapat tájáról, hogy Dorogi Szabolcs egy kis kitérő után visszatért, valamint Horváth Szabolcs is pályára lépet, aki az elmúlt szezonban Rákosmentén játszott. Érdekesség, hogy csapatunkban az eddig távozónak hitt Orlóczki Krisztián is részt vett a tornán.