![]() |
Országosan ismert cég nyújt segítséget abban, hogy Felsőtárkány csapata NB III-as bajnokként zárja a 2012/2013-as évet. Kattints a részletekre! |
Ha az aranyérem júniusban valóban Szűcs Ádámék nyakába kerülne, majd az osztályozón sikerül kiharcolni a magasabb osztályba lépést, a Fortress Insurance & Investment vezetője még inkább növelné a támogatást.
– A folytatásban Fortress-Felsőtárkány néven szerepelnek az NB III-as bajnokságban. Névszponzorra a klub történetében korábban is akadt már példa. Mi áll a jelenlegi megállapodás hátterében?
– A cég első embere többször megfordult már a településen – felelte a Hírlap érdeklődésére Csáti Sándor, a felsőtárkányi klub elnöke. – A sporttelep szomszédságában található szálloda vezetője volt a segítségünkre abban, hogy a közelmúltban személyesen is megismerjük egymást. Érdeklődésünkre elmondta, számára leginkább az NB II-es szereplés lenne vonzó, de az odáig vezető úton is számíthatunk a támogatására.
– Információink szerint a sport iránt elkötelezett személyről beszélhetünk, aki korábban a körmendi kosárlabda-csapatot is felvirágoztatta.
– Valóban szívügyének tekinti a vidéki sportot, valamint a kultúrát is. Felsőtárkány labdarúgó-csapatán kívül a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségét és az élvonalban szereplő jászberényi férfi kosárlabdázókat is segíti. Feltörekvő vidéki klubok pártfogója, aki hisz abban, hogy szerepvállalásával támogatni tudja a fiatal tehetségek kibontakozását is.
– Elárulná, hogy nagyságrendileg milyen mértékű szponzorációról van szó?
– Már a jelenlegi bajnokságban is számíthatunk anyagi segítségre, ami elsősorban az edzések számának és minőségének javítására szolgál. A tavaszra ígért segítséget már biztosította az egylet számára.
Forrás: heol.hu