Détári: Hülyítés folyt 30 évig, nem utánpótlásképzés
Írta: tadmin - Dátum: 2013.11.12 19:36

Détári Lajos szerint nem jó út, ha 12 éves kor alatt testnevelő tanárok futtatják a focistákat, és nem a válogatottnál, hanem a szövetségben kell változás. Az egykori világválogatott játékos a mórahalmi könyvbemutatója alkalmából rövid interjút adott a szegedma.hu-nak. Détári beszélt az utánpótlásképzésről és arról, illetve a már említett a szövetségbeli változás fontosságáról.

Kattints a részletekre!


Teljes hír

– Itt harminc éve nem folyt utánpótlásképzés, csak a hülyítés. Amikor én serdülő vagy ifjúsági korú játékos voltam, olyan nevek edzősködtek a Honvédban, mint Vági Pista bácsi, Tajti József, Faragó Lajos vagy épp Róka Ferenc, aki járta a grundokat, kereste a tehetségeket, és igazolta le őket a Honvédba. Ha megnézzük a mai állapotokat, akkor gyakran azt tapasztalni, hogy a 6-12 éves korosztályú gyerekekkel testnevelő tanárok foglalkoznak, miközben ez a legfontosabb időszak a technika elsajátítására, ilyenkor tanul meg a gyerek belsővel passzolni, cselezni, ebben a korosztályban nem tornatanároknak kell futtatni a gyerekeket. Amikor egy akadémia 250 millió forintot kap, akkor ebből 50 milliót költsön arra, hogy olyan egykori válogatott játékosokat szerződtet le edzőnek, akik szívesen dolgoznak az utánpótlásban, és meg tudják tanítani a gyerekeknek, hogyan kell focizni. Ahol edző voltam, és lehetőségem adódott betekinteni ennek a korosztálynak az edzéseibe, gyakran láttam, hogy körbe-körbe futkároznak a srácok labda nélkül. Ez óriási hiba, itt minden futógyakorlatot labdával kell végeztetni.

- A szövetségi kapitány nem tud a magyar labdarúgásban rendet tenni, ki tud alakítani egy válogatott csapatot. De a nemzeti tizenegy csak egy kirakatcsapat. Az egész magyar labdarúgásnak a felépítését egy komoly koncepció alapján kellene kidolgozni, ez nem egyemberes feladat, és nem a válogatottnál kell kezdeni, hanem a szövetségnél kell olyan csoportot létrehozni, akik ezt a hosszú távú tervet lefektetik. E mellé kell egy ellenőrző bizottságot felállítani, amely figyeli, hogy ezek az irányok megvalósulnak-e, a csapatoknál végrehajtják-e a lefektetettet követelményeket.