Szakértőnk: Zoran Spisljak
Írta: tadmin - Dátum: 2013.11.14 18:28

Zoran Spisljak, a Létavértes vezetőedzője tippelte meg az NB III Keleti-csoport 14. fordulójának mérkőzéseit.

Kattints a részletekre!


Teljes hír

ZORAN SPISLJAK BEHARANGOZÓJA – 14. forduló:
- Már a kezdés előtt úgy gondoltam, hogy nagyon szoros bajnokság lesz. Sok kiegyenlített csapat van a csoportban és a fordulók során ki is derült, hogy nem csak egy-kettőről van szó, hanem 8-9 is nagyon közel áll egymáshoz és bárki tud meglepetést okozni bármelyik mérkőzésen. Jó pár gárda nagyon pozitív benyomást keltett nálam, pl. a Kazincbarcika, akik mögöttünk vannak és jó pár tapasztalt játékossal rendelkeznek, de ide sorolnám a Putnokot, a Hatvant és a Cigándot is, akik az utóbbi fordulókban kiemelkedően szerepelnek.


Nyírbátor – Hajdúböszörmény: Kvalitásban nagyon közel állnak egymáshoz a felek és ez a mérkőzés számomra egyértelműen háromesélyes.

Tippem: 1-1


Putnok – Cigánd: A forduló legérdekesebb mérkőzése lehet, mert a vendégek az utóbbi fordulókban nagyon jó formába lendültek, de a hazai pálya a Putnoknak kedvezhet.

Tippem: 2-1


Felsőtárkány – REAC: A vendégek egy kis problémával küzdenek, az utóbbi mérkőzéseken nem nagyon megy nekik a játék és a vietnámi út is nyomot hagyott bennük.

Tippem: 2-0


Tiszaújváros – Kazincbarcika: Érdekes összecsapás lesz, a két csapat nagyon hasonló játékot játszik, szoros mérkőzést várok.

Tippem: 0-0


Jászapáti – FTC II: Egy tapasztalt csapat találkozik egy fiatallal, ahol a Jászapáti a hazai pálya miatt kis előnnyel várja a mérkőzést, de a fürge fradisták tudnak meglepetést okozni idegenben is.

Tippem: 1-2


Ebes – Eger: Mindkét fél hasonló problémával küszködik az egész bajnokságban, egyik csapat játékosai sincsenek olyan mentális állapotban, hogy nyomást tudnának gyakorolni ellenfelükre.

Tippem: 2-2


Veresegyház – DVSC II: A hazaiakról tudjuk, hogy a mezőny végén kullognak, nem jött össze nekik sok eredmény, de veszélyesek tudnak lenni, mert látványos focit próbálnak játszani, de azt is tudjuk, hogy a vendégek nagyon erősek és szerintem idegenben le tudják hozni a győzelmet.

Tippem: 1-3


Létavértes – Hatvan: Nagy kudarcot szenvedtünk el a múlt hétvégén, ahol a 90. percben nagyon közel álltunk a győzelemhez, de végül a Nyírbátor nyerni tudott, de bízom benne, hogy a játékosaim olyan állapotban vannak és olyan energiákat képesek megmozgatni, amivel tudnak segíteni a Hatvan elleni nehéznek ígérkező mérkőzésen.

Tippem: 2-0


FORRÁS: WWW.OLDALVONALSPORTMAGAZIN.HU