Kálmán: idén már biztos nem játszhatok
Írta: tadmin - Dátum: 2013.11.20 19:14

A Felsőtárkány játékosának még egy hónap szükséges ahhoz, hogy elkezdhesse a teljes értékű edzésmunkát.

Kattints a részletekre!


Teljes hír

Súlyos sérülését követően már a rehabilitációnál tart Kálmán József a felsőtárkány fiatal játékosa. Természetesen honlapunkat is érdekli hol tart jelenleg a felépülésben, ezért felkerestük őt.

Kálmán József: Sajnos a rehabilitációm nem halad olyan gyorsan, mint amit én a sérülés után vártam, ezért valószínűleg idén már nem tudok pályára lépni. Ennek a legfőbb oka, hogy a keresztszalag szakadásom mellett a porcom is igen jelentősen sérült. Most az ötödik hónapban járok műtétem óta, ami annyit jelent, hogy a futás mellett megkezdhettem a könnyű labdás edzéseket illetve a kitámasztásokat is. Várhatóan még egy hónap szükséges ahhoz, hogy elkezdhessem a teljes értékű edzésmunkát, mivel azonban addigra véget ér a bajnokság ezért csak a tavaszi szezonban fogok tudni újra tétmérkőzésen pályára lépni. A rehabilitációt itthon Salgótarjánban végzem. Délelőtt konditeremben erősítem a lábamat, délután pedig kint a szabadban végzem el a szükséges munkát. Rettenetesen várom már, hogy újra visszatérjek a futball pályára és nagyon remélem, hogy a sok befektetett idő, munka, amit sérülésem óta elvégeztem tavasszal meghozza az eredményét.

Mi csak remélni tudjuk, hogy tavasszal ismét egy teljesen egészséges Kálmánt láthatunk a felsőtárkányi pályán futballozni.

hevesfoci.hu