![]() |
Fogarasi Zoltán, a Cigánd SE vezetőedzője tippelte meg az NB III Keleti-csoport 16. fordulójának mérkőzéseit. Kattints a részletekre! |
Hajdúböszörmény – Hatvan: Két olyan csapat találkozik a “tavaszi” nyitómérkőzésén, akik a bajnokság kezdetén fordulókon át az élcsoporthoz tartoztak. Mindkét csapat hullámvölgyben van, hiszen az elmúlt hat mérkőzésükön a Hatvan mindössze egyszer nyert, míg a “remi király” Böszörmény nem tudott nyerni, igaz négyszer játszott döntetlent. Márpedig mostanra kiderült, hogy ebben az erős bajnokságban a döntetlenekkel nem lehet haladni. Éppen ezért úgy gondolom, hogy kétesélyes a mérkőzés, melyen a hazaiakat érzem esélyesebbnek.
Tippem: 2-1
Eger – Putnok: A tabella alapján országos kettes ez a mérkőzés, de a fiatal egri csapat rendre feladja a leckét az élcsoporthoz tartozó csapatoknak, így most is okozhat kellemetlen perceket a 11 hete veretlen és egyértelműen a bajnoki címért harcoló vendégeknek. A két csapat eltérő céljai miatt szerintem nem lesz meglepetés és győz az erősebb állománnyal rendelkező putnoki csapat.
Tippem: 0-2
Kazincbarcika – Felsőtárkány: A listavezető Barcika megérdemelten áll a tabella élén, hiszen ebben az erős mezőnyben 8 gólt kapni egy félszezon alatt, mindenképpen dicséretes dolog. Igaz, hogy a házi gólkirályuk Molnár Gabi kidőlt a sorból és a Salvador is távozott a csapattól, de ettől függetlenül a mérkőzésnek ők az esélyesei. A vendégeknek biztos nagy önbizalmat adott a múltkori hevesi rangadón szerzett nagyarányú győzelmük, és ha kitart a lendületük akkor a forduló meglepetését okozhatják.
Tippem: 1-1
REAC – Létavértes: A heteken át listavezető, de az elmúlt fordulóban nagy szerencsével pontot szerző vendég csapat az utóbbi 5 mérkőzésen mindössze 5 pontot szerzett, így lecsúszott a tabella tetejéről. Többet viszont nem nagyon betlizhet, ha a célként kitűzött feljutást el szeretnék érni. Efelé mindenképpen tehetnek most egy lépést, hiszen a vietnámi túra után lassan magára találó, időközben ugyan hétközi vereséget szenvedő hazai csapattal szemben abszolút ők az esélyesek!
Tippem: 1-3
DVSC II – Tiszaújváros: A bajnokságot nagyon jól kezdő, majd látványosan megtorpanó vendégek az utóbbi mérkőzéseken újra visszataláltak a győzelmi útra, mellyel ismételten közelítenek az élbójhoz! A hazai csapat úgy látom, hogy teljesen kétarcú gárda benyomását kelti, hiszen ha van visszajátszójuk akkor simán vernek bárkit, de ha nincs, akkor megszenvednek bárki ellen. Nem lesz ez másképp most sem, éppen ezért az előbbi esetben győzelmükhöz kétség sem férhet, utóbbi esetben viszont a vendégek akár 2 pontra is megközelíthetik őket!
Tippem: 3-1
Veresegyház – Jászapáti: A fiatal hazaiak az első győzelmükért hajtanak majd, míg a hétközi meccsükön idegenben is győzedelmeskedő vendégek a további előrelépésért szállnak majd harcba. Meglátásom szerint a számomra nagyon szimpatikus és jó focit játszó pest megyei csapat megszerzi az első győzelmét a jó erőkből álló vendégekkel szemben.
Tippem: 2-1
FTC II – Ebes: Számomra talány a hazai csapat tabellán elfoglalt helyezése, hiszen játékban szinte minden csapat fölé tudnak nőni, valamint gyors, dinamikus és látványos focit játszanak. Éppen ezért az edzőváltás óta még gyengébben szereplő, igaz ezer sebből vérző vendégek nem számíthatnak könnyű kirándulásra. A tisztes helytállásra törekedve csupán megnehezíteni tudják majd az utoljára a hetedik fordulóban éppen Cigándon győzedelmeskedő, de a hétvégén Lipcsei Péter vezetőedzőt nélkülöző hazaiak dolgát.
Tippem: 4-0
Cigánd – Nyírbátor: Számomra külön pikantériája van a mérkőzésnek, hiszen legutóbbi csapatomnál és egyben mostani ellenfelünknél nagyon sikeres és eredményes két évet töltöttem el. Mindkét csapat jó formában van, hiszen a vendégek az elmúlt öt mérkőzésen rangadókat nyertek, míg mi hét meccs óta veretlenek vagyunk. Attól, hogy nem hangoztattuk ugyan, de ellenfelünkhöz hasonlóan hetek óta nagyon hiányosan tudunk felállni, ami a hétvégén sem lesz másképp. De pont emiatt sikerült igazi csapattá kovácsolódnunk, ami eddig a nehéz pillanatokon is átsegített. A kiváló játékosokból álló ellenfelünket nagyon jól ismerve most is számítok nehéz pillanatokra, de bízva a csapatomban remélem, hogy a lelkes közönségünk támogatásával az elmúlt hetek domináns és megalkuvást nem ismerő játékát nyújtva sikerrel zárhatjuk majd ezt a nagyon fontos rangadót és egyben az őszi szezont!
Tippem: 2-1