Kálmán József visszatért és gólt is szerzett
Írta: tadmin - Dátum: 2014.02.24 11:38

Kálmán József: A hétvégén lejátszottuk az utolsó felkészülési mérkőzésünket. Ezen a találkozón már a jövőheti bajnokira készültünk. Egy nagyon szervezett ellenféllel találkoztunk akik fegyelmezett módon védekeztek és abból próbáltak kontra támadásokat vezetni. Az első félidőben kétszer majd a fordulás után háromszor sikerült bevennünk ellenfelünk kapuját. Úgy érzem elégedettek lehetünk a teljesítményünkkel, hiszen jó mentalitással, sok helyzetet kialakítva játszottunk. Külön öröm számomra, hogy a hosszú kihagyást követően góllal sikerült visszatérnem.Készülünk a jövőheti bajnokira, ahol egyértelmű célunk a 3 pont megszerzése.