Az

Ébredés Mozgalom

Tájékoztatója

Így történt

Tavaszi szél atomfelhőt támaszt… (pro memoriam)

(Erdey Zoltán: „Tavaszi szél atomfelhőt támaszt…” (Független Magyar Újság (FKgP) 1995. 17/18. sz.) c. cikke alapján –

Az Alapjainkban közölve: 2003. jan.)

(1. rész)

(- Ma, tizenhat évvel az esemény után sem tudom megmagyarázni, miért éreztem már az első pillanatban, hogy nagy baj fenyeget. Csak arra emlékezem, hogy a következő napokban megpróbáltunk saját hatáskörünkben megtenni minden lehetséges óvintézkedést. A gyereket nem engedtük el iskolába és ki a lakásból. Beszereztünk több hónapra sajtot és egyéb tejterméket, egy évig nem vettünk tejet, és csak a saját, fólia alatt termesztett zöldségünket fogyasztottuk. Beszereztük a szükséges vitaminokat, a laboratóriumból analitikai kálium-jodidot - és naponta lejegyeztem az eseményeket – pro memoriam…)

Aki 1986. április 27-én vasárnap reggel a BBC adását hallgatta, az egy rövid hírre lehetett figyelmes, mely szerint Skandinávia térségében a radioaktivitás növekedését észlelték. Az esti híradás már arról is tájékoztatott, hogy a szennyeződés a Szovjetunió felől jön, de eredete még ismeretlen. Feltételezik, hogy az ok valamelyik atomerőmű üzemzavarában keresendő.

A magyar rádió nem jelentett semmit.

Április 28. (H) – A BBC a kora reggeli hírekben arról számol be, hogy a SZU-ban, Csernobilban működő négy atomreaktor blokk közül egy felrobbant és nagymennyiségű radioaktív anyag került a légkörbe. Szennyeződött Lengyelország, Finnország, Svédország és a szennyeződés a légköri frontokkal jelenleg Németország felé tart. Csernobilban sok halott és sebesült van.

A magyar hírszolgálat továbbra is hallgat, mint „süket malac a rozsban”.

Április 29 (K) – Miután már a fél ország értesült az eseményről – de jól működött a kommunizmusban a nemzeti „riadólánc”! -, végre megszólalt a magyar rádió is. Három mondatban adott kimerítő tájékoztatást arról, hogy Csernobilban megsérült egy atomreaktor blokk, ennek során radioaktív anyagok kerültek a légkörbe és a hiba kijavításán dolgoznak. Két halott, 17 sebesült. Fontos, ezzel kapcsolatos információ még, hogy az érintett városban és a közeli Kievben készülnek a május 1-i tömegdemonstrációra. Mivel azt is hozzáfűzik, hogy aggodalomra semmi ok, délelőtt a munkahelyeken már mindenki fokozódó aggodalommal tárgyalja az eseményeket.

Nyugati hírforrások szerint a radioaktív háttérsugárzás szintje Svédországban százszorosára, Lengyelországban negyvenszeresére emelkedett és a lakosságot jódtablettákkal látták el. A Lengyelországra vonatkozó adatot este közli a magyar rádió is, a jódtabletták és a tejkorlátozás említése nélkül.

Az egyre zavarosabbá váló információk szerint a szennyeződés még mindig csak tart Németország felé, és ezt teszi egészen addig, míg egyszer csak hirtelen – május 2-án – be nem borítja egész Európát (Franciaország, Spanyolország és Anglia kivételével). Hivatalos magyar hírforrások szerint ez a radioaktív porfelhő hozzánk sohasem érkezett el – talán nem is létezett. Itt csak a radioaktív sugár-szint fokozatos csökkenését tudták regisztrálni, emelkedését soha és minden ezzel ellentétes információ csak a felesleges pánikkeltést szolgálta.

Április 30. (Sze) – Az atomreaktor változatlanul ég. A sugárszint már Ausztriában is nő. Több országban betiltották a tej és a zöldségfélék fogyasztását. Csernobilból és környékéről 85.000 embert telepítettek ki, veszélyben van maga Kiev is. Az oltáshoz nyugati országok segítséget ajánlottak fel. A nyugati tévé és sajtó képeket közöl a felrobbant erőműről, a lángoló reaktorról és a szennyeződés várható terjedési irányáról.

A magyar rádió szerint Csernobilból ki kellett ugyan telepíteni néhány embert, de a mentési munkálatok szervezetten folynak. A felajánlott segítséget az oroszok köszönik szépen, de a reaktortüzet nemzeti erőforrásaikra támaszkodva maguk is képesek lokalizálni.

136

(Rögtön felvetődik a kérdés: mi a csuda lehet ott, hogy nem merik az esemény színhelyére engedni a külföldieket!?) Nálunk továbbra sincs semmi ok az aggodalomra, az élelmiszerek nyugodtan fogyaszthatók!

Május 1 (Cs) – Az osztrák rádió felhívja a figyelmet néhány alapvető óvintézkedésre: tartózkodás a már említett élelmiszerektől, gyerekeket ne vigyék szabadba, ne napozzanak, ne feküdjenek a fűbe.

Az oroszoknál és a Kelet-európai országokban minden óvatossági szempontra fittyet hányva rendezik meg a „munkásosztály harcos felvonulásait”. Nem közlik az emberekkel azt sem, hogy különösen a megázástól tartózkodjanak, nehogy az esetleges rossz időjárás szétzavarja a Párt szempontjából oly fontos május elsejei felvonulást. A tévé most nemcsak a moszkvai, hanem a kievi dolgozók lelkes felvonulásáról is közvetít képeket. A hírek a helyzet stabilizálásáról, sőt: stabilizálódásáról, némi szivárgásról szólnak, makacsul 17-ben jelölve meg a sebesültek és kettőben a halottak számát. Tehát, hatását tekintve, a bagatell üzemzavar még egy közepes közúti balesettel sem ér fel…

Május 2 (P) – A reaktor lángokban áll és a felrobbanás határán egy másik egység is. A légszennyeződés elérte Olaszországot, mértékére vonatkozóan a hírügynökségek különböző, egymással össze nem vethető, legkülönfélébb dimenziókban megadott értékeket közölnek. Úgy dobálóznak ezekkel a mértékegységekkel, mintha a legtermészetesebb dolog lenne, hogy mindenki otthonosan mozog a röntgenek, bequerelek, piko-és nano-curie-k, radok és radioaktív izotópok világában. Ezzel a látszólag pontos, ám az átlagemberek számára értelmezhetetlen információözönnel felháborítóan félretájékoztatják, kétségbe ejtik, majd a semmivel sem törődő közönybe kergetik az embereket.

A zavart csak fokozza, hogy nálunk a hírközlő szervek továbbra is hallgatásba burkolóznak a „baráti eredetű” sugárszennyeződésről. A tájékozottabbak – valószínűségi alapon – az osztrák egészségügyi ajánlásokhoz tartják magukat, annak ellenére, hogy nálunk semmi ok az aggodalomra.

Május 3. (Szo) – Bajorországban, Karintiában és még néhány vidéken megsemmisítik a termés egy részét, a tejet, és szinte egész Európában megtiltják a legeltetést. A történelemben először fordul elő, hogy a magyar gazda nem a májusi esőért imádkozik, hanem a tartós májusi szárazságért.

Az eddig még nyugodtakat is felrázza és aggodalommal tölti el ezen a napon a magyar rádió azon bejelentése, miszerint Magyarországon csökken a levegő radioaktivitásának szintje. Miért, eddig mennyi volt!?

A riadalmat lecsillapítandó a tévé képeket mutat a szerencsétlenség állítólagos helyszínéről. A nem tudni mikori légi felvételen egy lakótelep és nem messze tőle egy látszólag sértetlen erőmű látható. Az előtérben az orosz pilóta jellegzetesen felfelé kunkorodó orrú profilja takarja a kép felét. Füstnek, lángnak, épületkárnak semmi nyoma.

A nyugati hírforrások szerint a szennyeződés elérte Jugoszláviát, Görögországot, Bulgáriát, Romániát.

Május 4. (V) – Kezd pánikhangulat kialakulni, mert a rádió minden híradását azzal kezdi, hogy nálunk a levegő sugárszintje állandóan csökken. A talaj, a felszíni vizek és a növényzet szennyeződéséről egy szó sem hangzik el, jóllehet, tegnap este megszólaltatták a TV-ben az országos polgárvédelmi parancsnokot. A nem túl meggyőző küllemű főtiszt elmondta, hogy a szerinte kismértékű levegőszennyeződés nem ad okot aggodalomra, mindazonáltal nem ajánlatos nem javasolni a nem állami tehenek tejének fogyasztását – amit mindazonáltal és természetesen továbbra is felvásárolnak.

Az ötperces semmitmondó, kusza beszédből annyit lehetett kihámozni, hogy valami nagy zűr lehet nálunk is, mert holmi jelentéktelen szennyeződés miatt nem állítanák le ilyen sete-suta módon a tejfogyasztást – természetesen csak a maszek tehenek tejét, nem tudni mi módon feltételezve az állami marhák kivételezett helyzetét.

A külföldi hírek a lángoló erőmű-blokk megfékezésére irányuló kétségbeesett erőfeszítésekről, a helybeli lakosság meneküléséről és a szennyeződés terjedésétől szólnak, míg a hazai hírekben csupán szervezett mentésről, a lakosság fegyelmezett magatartásáról esik szó,

137

hozzáfűzve, hogy az itt-ott előforduló pánikkeltőket a lakosság saját maga fékezi meg. (Mi lehet ott, szent Isten!…)

Este a TV-ben nyilatkozik egy állítólag neves hazai szaktekintély. (Később még sokszor nyilatkozik – idézni is fogjuk.) Felelőssége teljes tudatában kijelenti, hogy az általa a táblára felrajzolt egy /azaz: egyetlen!/ Bq sugárszint, amit csupán nagy erőfeszítéssel volt képes mérni, oly kicsiny, hogy szóra sem érdemes, még mérni sem tudják és ez is folyamatosan csökken(!). Ennek a mérhetetlenül kicsi sugárzásnak a 99%-át ¹³¹J izotópok adják, melyek felezési ideje nyolc nap, tehát pár nap múlva még ez (a nyomorúságos) egy Bq sugárzás is eliminálódik. (Tehát: a gyerek továbbra sem megy iskolába és tej helyett teát iszunk reggelire!)

Ez tehát igen megnyugtatóan hangozhatott mindazoknak, akiknek ezek a számok amúgy sem jelentettek semmit. Akiknek pedig jelentettek, azok csodálkozva vehették tudomásul, hogy hazánkban, ezekben a kritikus napokban, a radioaktivitás erőssége még a természetes háttérsugárzás (2-10 Bq) értékét sem érte el…

Május 5. (H) – Egy rossz hírt kétféleképpen lehet eltagadni: vagy hallgatnak róla, vagy „agyonbeszélik”. Az első módszer sikertelenségére ráeszmélve, a hazai sajtó - a nyugati példát követve – a második lehetőségre tér át. Dél körül a lakosságnak információs narkotikumokkal zabolátlanul élő része már bódultan ténfergett a millirem-ek, rad-ok, sievert-ek és bequerel-ek között. Általában nem értették, hogy ha a szomszédban tilos tejet fogyasztani, akkor nálunk miért szabad, és ha szabad, akkor miért nem ajánlatos. A piacon saláta ára, egyik napról a másikra, 14 Ft-ról 3-ra esett, és a háziasszonyok még így is undorral fordultak el tőle. Ha pedig valaki mégis megvette – nem tudván ellenállni a csábításnak -, otthon a család ésszel élő tagjai illó óvatossággal kísérték a kukáig a nukleáris támadófegyvernek átminősült élelmiszert …

Az információt cseppenként adagolják, minden nap beismerve valamit abból, amit előző nap körömszakadtig tagadtak. Csak találgatni lehet, hogy ténylegesen mennyi a baleset áldozatainak száma. A nyugati sajtó 2000 halottról beszél, amiből az oroszok kettőt ismernek el, majd egy sajtótájékoztatón 200-ban egyeznek ki, amit másnap lealkudnak hatra.

Az első hírekben használt kifejezések – hasonlóan a Napóleon partraszállását követő elhíresült francia sajtókommentárok hangneméhez – két hét alatt csodálatos metamorfózison mennek át. A reaktorban észlelt kisebb üzemzavar bejelentése után hírszolgálatunk az alábbi módon tájékoztatta az ámuló hazai közvéleményt:

„Az április 26-án (első híradás ápr. 29!) a csernobili atomreaktorban fellépett rendellenesség elhárítását a szakemberek elkezdték. Az üzemzavar során hűtőgáz(!) szivárgott a környezetbe, ami semmilyen veszélyt sem jelent.

A megrongálódott negyedik(?) reaktor-blokk környékén a helyzet nem jelent veszélyt a lakosságra és a szakemberek urai a helyzetnek. A reaktor hűtőblokkjában keletkezett üzemzavar során megsérült maga a reaktor is és kismennyiségű radioaktív anyag került a légkörbe. Minthogy a robbanás alkalmával megrepedt az erőmű fala, a benne levő grafit meggyulladt. A reaktor tetején át sugárzó anyagok jutnak folyamatosan a szabadba, ezért elkezdték a polgári lakosság tervszerű evakuálását. Az erőmű közvetlen közeléből 12.000 embert szállítottak el. A 36.000 ember kitelepítése fegyelmezetten ment végbe. A kitelepített 45.000 embert sátortáborokban helyezték el. Mivel nem volt könnyű a 70.000 menekültnek hajlékot találni, ezért ezek egy részét környékbeli családokhoz szállásolták be. Mára (május 13.) befejezték 92.000 veszélyeztetett személy elszállítását a veszélyzónából. A szakemberek folytatják a helyzet stabilizálását és a szervezett mentést. A legnagyobb feladatot az égő reaktor lokalizálása jelenti.”

Ezt az igyekezetet végül is siker koronázza és amikor a cementhabarcsba fojtott, kiégett reaktor utolsót szusszant, a szovjet kormány egy újabb hazugságba csomagolva kimondott egy igaz szót: „a katasztrófát sikerült(?) elhárítani…”

Mert ennek a mondatnak az igazsága – az aláhúzott szó kivételével - erősen vitatható.

A hivatalos jelentések szerint a baleset során nem sokan haltak meg. Eddig. De a szakértői jelentések szerint a rektor 12 km-es körzetében tartózkodó 20.000 ember jelentős része megkapta az LD₅₀ dózisnak megfelelő 500 R sugáradagot.

(Eddig a történelem. A következményeket, a tanulságokat és azt, ami ennek a tizenhat éve papírra vetett jegyzetnek a felelevenítését ismét aktuálissá teszi, cikkünk következő részében mondjuk el.)

138

Az

Ébredés Mozgalom

Tájékoztatója

Így történt

Nemcsak hazaáruló, hanem gyilkos is(?)

(2. rész – megjelent: ALapjaink, 2003. febr.)

Amióta ezeket az eseményeket röviden lejegyeztem, már apránként kitudódott, hogy mi is történt Csernobilban 1986. április 26-án, hajnali 1 óra 44 perckor. Egy szemtanú, Vladimir Starovojtov, aki akkor az esemény színhelyétől fél kilométerre tartózkodott, a következőképpen számolt be a Stern magazin hasábjain a „jelentéktelen üzemzavarról”:

„…Egy hangos csattanást hallottam, mintha egy gőzszelepet nyitottak volna ki. Másodperccel később kékes villanást láttam, amit hatalmas robbanás követett. Amikor a reaktorra pillantottam, már csak két fal állt, a tetőzet és a többi épületrész elpusztult (ez lehetett az említett „repedés” és „szivárgás” – a ford. megjegyzése). A 3-as blokk kátrányozott teteje égett.… Néhány perc múlva esni kezdett. Először azt hittem, ez rendes eső, mégis behúzódtam egy közeli épületbe és amikor tükörbe pillantottam láttam, hogy fekete vagyok a koromtól. Húsz perc múlva már kutyául éreztem magam és lábaim felmondták a szolgálatot.”

A balesettel kapcsolatos hivatalos hazudozásról, a halálozási statisztikák meghamisításáról a várható környezeti és gazdasági következményekről V. M. Chernousenko festi a legtárgyilagosabb képet a Springer Kiadó gondozásában megjelent közel négyszáz oldalas könyvében. Chernousenko atom-fizikus, a kievi elméleti fizikai kutatóintézet vezető munkatársa, a csernobili mentési és helyreállítási munkálatok tudományos irányítója volt. Szavaira akkor is oda kellene figyelnünk, ha nem adna azoknak különös erkölcsi nyomatékot az atomkatasztrófa következményeinek elhárítása során önként vállalt önfeláldozó munkája. Könyvének kiadásakor (1991) öven éves volt és már súlyos rákbeteg. A számok, amiket mond, a tények, amiről beszámol, döbbenetesek. A Der Spiegel vele készített riportját a magyar sajtó tudtommal sohasem említette, vagy vette át. Pedig célszerű lett volna legalább kivonatosan közölni a riport főbb tanulságait akkor, amikor néhány éve, a nemzetközi atomlobby érdekeit képviselve, Teller Ede úr és cinkosai szerveztek népszerűsítő utakat Magyarországon.

Mert hányan vannak tudatában nálunk annak, hogy a csernobili „üzemzavar” során a nukleáris fűtőanyag 80%-a, mintegy 160 tonna radioaktív anyag került a légkörbe, többszöröse annak, ami hirosimai atombomba felrobbantásakor; hogy még óvatos becslések szerint is jóval több, mint 100.000 km² terület szennyeződött és egymillió ember kapott halálos sugáradagot? Tudják-e pl. Szekszárdon, hogy a szerencsétlenül járt erőmű 30 km-es körzetébe belátható ideig nem települhet vissza a lakosság, és tudják-e hazánk kollektív felelőtlenséget gyakorló vezetői, hogy abszolút biztos erőmű nincs, mert az „abszolút biztonság” egyszerűen megfizethetetlen? Tudják-e, hogy az állandó veszélyforrást jelentő, időzített bombaként működő atomerőművekben termelt villamos energia korántsem a legolcsóbb? Ha pedig ezek után még bárkinek kétségei lehetnének afelől, hogy ilyen medence-jellegű kis ország, mint Magyarország, vállalhatja-e egy atombaleset bármilyen kis valószínűségű kockázatát, az tegye maga elé hazánk térképét és rajzoljon körzővel egy cca. 200 km-es sugarú kört Paks és a nemrég beüzemelt Mohi atomerőmű köré és próbálja meg elképzelni, hogy hová menekülhetne innen a lakosság!? Minden ország lezárná előttünk a határait, csak a katasztrófáért felelős politikusok menekülhetnének el, mint Csernobilból. Itt pedig „élnie és halnia” kellene 8-9 millió genetikailag károsodott embernek. Ezen a ponton már feleslegessé válnak a gazdasági fontolgatások és felesleges arra is hivatkozni, hogy egy ilyen katasztrófa még olyan nagy országot is megrendített gazdaságilag, mint Ukrajna, mert ez a mi esetünkben egyszerűen a nemzet végpusztulását jelentené! Épeszű ember pedig ilyen esetben nem mondhat mást, mint azt, hogy ilyen kockázatot, legyen annak valószínűsége bármilyen kicsi és fűződjön hozzá bármekkora pillanatnyi gazdasági érdek, nem szabad vállalni, a kérdést még csak megfontolás tárgyává sem szabadna tenni.

139

De lássuk a kérdés másik vonatkozását: milyen reakció lenne várható az előzmények ismeretében a kormányzat és polgárvédelem részéről egy ilyen katasztrófa helyzetben? Nyugodtan kijelenthetjük: a hivatalos hazudozás, elhallgatás megismétlődne, mint ahogy folytatódik azóta is.

(Éppen most, 2002. augusztus 8-án reggel 6:25-kor nyilatkozott a korábbról már ismert „szaktekintélyünk” úgy, hogy „Csernobilnak mindössze 30 áldozata volt”! Ezek tehát most is és tovább is, és a tények ellenében is arcátlanul hazudnak! Nem érdekli őket, hogy erre vonatkozólag az elmúlt másfél évtized alatt már hiteles adatok láttak napvilágot, melyek tízezrekben adják meg a közvetlen áldozatok és százmillióban a sugárfertőzést szenvedettek számát. Nem érdekli őket hogy nálunk is statisztikailag kimutathatóan nő az ország egyes vidékein a rákos megbetegedések száma, hogy csökken a lakosság átlag-életkora, nem érdeklik őket még a saját korábbi elszólásaik sem – nem érdekli semmi, csak az, hogy egyetlen kimondott igaz szóért, kiállásért ki ne rúgják nyomorult munkahelyéről! Csak azt nem értem, hogy tudja az ilyen megállni, hogy szembe ne köpje magát reggelente, amikor belenéz a tükörbe!?)

Minderre jelen cikksorozatunk következő részében még visszatérünk. Most – folytatva a megkezdett gondolatmenetet – idézzük fel még egyszer összefoglalva, hogy mi is történt 16 éve, immár nem Csernobilban, hanem nálunk.

A hivatalos vélemény szerint semmi különös és minden ellenkező állítás csak rémhírterjesztés, felesleges hisztéria keltés. A pánikhangulat megalapozatlanságát mi sem bizonyította jobban, mint az a sokezres tömeg, mely az ország nagyvárosaiban a munkásosztály nagy, harcos ünnepén a szakadó radioaktív esőben is bátran menetelve fejezte ki szolidaritását a testvéri szovjet néppel. Kerékpáros „béketúrákat” indítottak Kievbe, a gyerekek pedig országszerte vígan kergetőztek az üde fűben, játszottak a homokozókban, éppen azokban a napokban, amikor a legnagyobb szennyeződés érte az országot. A rádió félóránként hangoztatta, hogy Magyarországon sehol sem nőtt a radioaktivitás – sőt, egyenesen csökkent! – és tették mindezt olyan adatok birtokában, melyek pl. Budapest körzetében a természetes háttérsugárzás négy nagyságrendnyi (azaz 10.000-szeres!) növekedését mutatták, és a talajban 40-szeres szennyezettséget észleltek ugyanazok a „szakemberek”, akik este, odaállva a kamerák elé, szemrebbenés nélkül hazudtak a magyar nép arcába kijelentve, hogy a szennyezettség növekedése olyan kicsi, hogy nem is tudják kimutatni! Végül, maguk is belezavarodva a sok hazudozásba, olyan meglepő kijelentéseket tettek, hogy „…Magyarországon a talajok szennyezettsége alig emelkedett az átlagos szint fölé és … az utóbbi napokban a felére csökkent” (május 13.). Tehát, kisebb, mint eredetileg volt!?…

De, hogy mennyire birtokában voltak a tényleges adatoknak, arra álljon itt bizonyságul egy térkép, melyet ugyanaz az intézet készített, melynek igazgatója, Dr. Köteles György azóta is tagadja, vagy lényegtelenné igyekszik minősíteni Csernobil hatásait, miképp tette azt minapi, fentebb hivatkozott nyilatkozatában.

Hogy mennyire lehet hiteles ez a térkép, sejthetjük.

Sejthetjük abból, hogy még a legkevésbé szennyezett régiókban is (pl. Szabolcs megye) tömegesen keres-ték fel másnap az orvosi rendelőket a lelkes majáli-sozók fejfájásra, émelygés-re, általános rosszullétre panaszkodva. Egy helyi kör-zeti orvos pedig, aki az ese-tet jelentette, azt a „központi instrukciót” kapta, hogy „küldje haza az ilyen panasszal jelentkezőket azzal, hogy rúgjanak be egy kicsit, mire kijózanodnak el fog múlni az egész.”

140

Tata környékén katonáktól értesültünk a szennyezettség tényleges mértékéről. Harckocsizók arról számoltak be, hogy gyakorlaton a radioaktív szennyeződésre működésbe lépő biztonsági tetőzár miatt nem tudták felnyitni a harckocsik tetejét. Már pedig az a biztonsági zár nem lép üzembe minden kis „jelentéktelen” háttérsugárzás növekedés hatására.

Arra vonatkozólag, hogy kiknek kellett (volna), hogy pontos információik legyenek a helyzetről, szó szerint idézek Hegedűs Endre: Medgyessy és a rákhalál c. írásából (Igazunk ’56, 2002. július):

„…Lehet, hogy kevés embernek voltak birtokában hiteles mérési eredmények. Három személynek viszont bizonyosan, már csak betöltött hivataluk okán is bejött minden adat a hivatali szobájába, és ők pedig: az ország akkori miniszterelnöke, miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere. Ők minden adat birtokában, teljes felelősséggel (?), szabadon dönthettek mi a fontosabb: a gyarmatosító idegen hatalom és ideológiája kiszolgálása, vagy népük, nemzetük egészsége, élete. És ők – ó, nem először, hanem rutinból, mint pályafutásuk alatt mindig is, habozás nélkül az előbbit választották! Ezzel megvalósították a teljes lakosságot érintő, közérdekű adatok visszatartása, illetve meghamisítása cselekményét, ami mára ezrek, tízezrek korai, értelmetlen, iszonyú szenvedések után bekövetkező halálát eredményezte és eredményezi továbbra is, folyamatosan.

Ha lenne valaki, aki nem tudná, ezen emberek neve: Németh Miklós, Medgyessy Péter és Horn Gyula…”

Így hát az „aktuális”, D 209-es fedőnevű ügynök-miniszterelnök, aki felfelé ívelő politikai karrierje során erkölcsileg olyan mélyre süllyedt, hogy pár hete nem átallotta ügynök múltját egy hazaáruló cselekedetével „mentegetni” – mint erről egy korábbi ÉM tájékoztatóban beszámoltunk -, most más oldaláról mutatkozik be. A csernobili tragédiával kapcsolatos szerepét csak azért nem minősítjük, mert nem tudom, hogy a büntetőjog ismeri-e a hivatali hatáskörben és bűnszövetkezetben, tudatosan elkövetett tömeggyilkosság és népirtás fogalmát.

Mert erről volt szó, nem kevesebbről.

Ha ezt bárki netán túlzásnak tartaná, akkor gondoljon bele, hogy míg a Nyugat-európai országokban – észlelve a veszélyt – riadóztatták a lakosságot és a rendelkezésre álló csekély eszközzel, néhány elővigyázatossági óvintézkedéssel igyekeztek megvédeni az embereket a káros hatásoktól, addig nálunk az első „óvintézkedés” a hírzárlat volt és a veszély ismeretében tízezreket parancsoltak ki május 1-én a szabadban rendezett demonstrációkra.

Szintén „óvintézkedésből” még május elején elrendelték a katonai őrszobákban és egyéb hozzáférhető helyen elhelyezett doziméterek összegyűjtését és elzárását, hogy elejét vegyék minden esetleges magán-jellegű „kutatómunkának”. Ezzel párhuzamosan zárolták az ország egész, gyógyszerként szóba jöhető jódkészletét. Mindezzel nemcsak a veszélyhelyzet felismerését akadályozták meg, hanem a védelmet nyújtó információk, eszközök és gyógy-szerek elzárásával lehetetlenné tették a legminimálisabb védekezést is.

Az ország akkori vezetői tehát a jelen és a következő generációk egészségének tudatos veszélyeztetésével bőven kimerítették a nemzet elleni bűntett és hazaárulás fogalmát.

Chernousenko könyvében elmondja, hogy Csernobil nem véletlenül robbant fel! Központi (párt)-utasításra terhelték túl a reaktort – kísérletképpen(!) – és ilyen kísérletet más, ilyen típusú erőművekben is végre akartak hajtatni. Pakson is! (Egy tévé-riportra emlékszem, ahol egy paksi erőműben dolgozó mérnök-fizikus (nevét sajnos nem tudom) elmondta, hogy annakidején nem volt hajlandó végrehajtani a paksi erőmű hasonló terhelhetőségi próbájára vonatkozó központi utasítást. Akkor, úgy tudom, elbocsátották munkahelyéről – ma viszont a nemzet még mindig adósa, mert még nem állítottak neki szobrot és egyetlen utca, intézmény sem viseli a nevét Magyarhonban!)

Lám, mennyire kevesen és milyen sokon múlott akkor egész nemzeti létünk. Mi volt az a kevés? Egy sereg felelős pozícióban levő szolgalelkű féreg felelőtlensége. És mi volt az a sok? Egyetlen ember lelkiismerete. Talán ennyin múlott az életünk.

---

141

Az

Ébredés Mozgalom

Tájékoztatója

Így történt

Utósimítások

(3. befejező rész – megjelent: ALapjaink, 2003. március)

Csernobil – sajnos, azóta kiderült - nem történelem, hanem ma is napi hírekben, statisztikai adatokban fel-felbukkanó aktuális téma. Mint minap reggel, amikor az ügyeletes dezinformátor-szakértő ismét a „harminc csernobili áldozattal” kábította hallgatóságát.

„Harminc áldozat” – kedves „doktor” úr!? Aki ma ilyet mond, az már arra sem hivatkozhat, hogy kényszer hatása alatt állít valótlant. Az ilyen már „sportból hazudik”…

Idézek szó szerint a Világgazdaság c. hetilap 1989. VIII. 22-i számából:

„…A három évvel ezelőtti, 36 ezer ember halálát okozó és Európa fölé radioaktív sugárzást bocsátó katasztrófa után mintegy 100 ezer embert telepítettek ki Ukrajnából és Belorussziából. … szándékosan lassították a tisztítási munkát és az áttelepítést, a hatásokat igyekeztek minimálisként beállítani, az orvosok pedig – felsőbb utasításra – nem hozták összefüggésbe a balesetet a rákos és egyéb betegségek megnövekedett számával, hogy csökkentsék a kormány felelősségét és a különleges nyugdíjra jogosultak számát. (Reuter)”

Ez az aljasság teteje. Ha egy ittas vezető áldozatát cserbenhagyja, joggal háborodik fel mindenki. Itt emberek százezreit hagyta cserben saját állama – és egyetlen felelőst sem akasz-tottak fel!

Ebben az esetben azonban – világosan kell látnunk – még csak nem is „egyszerű” cserbenhagyás történt. Itt emberek százezreit egyszerűen feláldozták, tudatosan és – ki merjük jelenteni – nemzetközi bűnszövetkezetben, előre megfontolt szándékkal.

Chernousenko korábban hivatkozott könyvében elmondja, hogy újonc katonákkal végeztették a mentesítést és ezeknek még védőöltözetet sem adtak, hogy ezzel is bizonyítsák a helyzet veszélytelen voltát. A sugárfertőzést kapott katonákat és polgári személyeket az ország különböző, távoli pontjaira telepítették át, hogy a későbbi áldozatok statisztikailag ne legyenek összefüggésbe hozhatók az atom-balesettel.

Csernobil áldozatainak száma tíz évvel a reaktorrobbanás után csupán Ukrajnában(!) meghaladta a 125.000 főt. Ennek ellenére a Nemzetközi Atomenergia Bizottság – tagadva a katasztrófa méreteit (emellett ágált a zsidó származású E. Teller is propaganda körútján!) – csak 31 közvetlen és ezernél kevesebb közvetett áldozatot ismer el. Tehát innen vette a 30-as számot az említett minapi rádióriport alanya, az OSSKI-nek a nemzetközi atomlobby szócsövéül szegődött igazgatója is.

De nézzük a többi számot, amiről még kevesebbet beszélnek. Arról, hogy a „baleset” következtében Belorusszia területének harmada, Ukrajnában pedig közel 100.000 km² vált élelmiszer termelésre alkalmatlanná és amelynek jelentős részén – kényszerűségből(!?) – mégis termesztenek élelmiszert! A fertőzött élelmiszerek fogyasztói közül folyamatosan ezrek betegednek meg évente emésztő-, vér-és immunrendszeri betegségekben. Sok a torzszülés. A kitelepítettek nagy része ma is barakkokban lakik. Ez sincs a statisztikában. Magyarország ötven évi szemétmennyiségével egyenlő (500 millió m³) radioaktív hulladék halmozódott fel, aminek eltűntetése (kezelése) mindmáig megoldhatatlan problémának bizonyult.

És most evezzünk hazai vizekre – pl. a gödöllői halastavakra. Néhány éve a Kisálattenyésztő Kutató Intézet (KATKI) a gödöllői horgásztavak iszapjában nagymennyiségű ¹³⁷Cs izotópot talált. Az esettel kapcsolatban ismét megszólalt Dr. K. Gy. úr, a sugárbiológiai intézet (OSSKI) vezetője kijelentve, hogy a hírek pontatlanok, túlzók. Kétlem – mondta -, hogy egészségre ártalmas mennyiségben tartalmazna cézium-137-et a tavak iszapja (Népszabadság, 1997. 09. 02.). (Figyeljünk a tíz évvel előbbi hangra: akkor sem tudtak mérhető szennyezettséget kimutatni azok, akik a cikkünk előző részében bemutatott térképet készítették.)

142

Vita tehát újra, pro és contra, ami időt enged arra, hogy a tavak üzemeltetői lehalásszák a tavakat és a halakat az ország különböző pontjain sebtében értékesítsék. (Minta á la Csernobil, csak most nem a haldoklókat, hanem a halakat „telepítik” szét, hogy lehetetlenné tegyék a későbbi, esetleges egészségügyi összefüggések felismerését!) Ennek szellemében az Észak-Magyarország ugyancsak aznapi száma egyenesen a (BAZ)megyei vizek „radiopasszivitásáról” számol be, kiemelve, hogy a helyi ÁNTSZ és Környezetvédelmi Felügyelőség munkatársai „kételkednek a szennyezés lehetőségében” - annak ellenére, hogy iszapmintákat nem vizsgálnak(!). A Népszava másnap (szept. 03.) megismétli a valahová „elkötelezett” Dr. Köteles György kétkedését, de közöl egy ritka hangot is: Illés Zoltánét, a FIDESZ környezetvédelmi ügyekért felelős alelnökéét, aki kijelenti, hogy a gödöllői horgásztavakban mért magas ¹³⁷Cs izotóp koncentráció az első eredmény, amely híven tükrözi, hogy milyen károk érték a csernobili katasztrófa következtében Magyarországot, és követeli, hogy a csernobili károkról készített felméréseket hozzák nyilvánosságra. (Kár, hogy később, kormányra kerülés után, a FIDESZ illetékesei négy év alatt nem találtak módot ezen saját követelésük teljesítésére sem!)

Innentől zárjuk rövidre a dolgot: szeptember 30-án (Népszava) az OSSKI már elismeri, hogy „találtak” ¹³⁷Cs-et a gödöllői tavakban, de ez „nem haladja meg a veszélyes mértéket”. Ezzel az újabb „szakvéleménnyel” kapcsolatban idézzük az Energia Klub egyik munkatársát: „Az egészségügyi határértékeket kívülről érkező sugárzásra állapítják meg, a táplálékkal elfogyasztott sugárzó anyag sokkal veszélyesebb. Tegyük hozzá, a szóban forgó Cézium még azért is különösen veszélyes, mert beépül a csontszövetbe és a vérképzésben szerepet játszó csontvelőt károsítja.

Mondhatná a jóhiszemű Olvasó, hogy a tudomány képviselője nem teheti magáévá azonnal a nem hiteles forrásból származó adatokat, nem kelthet pánikot. Azonban itt arról van szó, hogy a „tudomány képviselői” a hiteles forrásból származó adatokat is leseperték az asztalról. Hogy megbízóik, vagy hitsorsosaik érdekeit védjék, a „tudományos objektivitásra” hivatkozva minősítenek hiteltelennek, túlzónak stb. hivatalos kutatási, vizsgálati, felmérési eredményeket olyan tudós szájából viccesen hangzó kifejezésekkel, hogy „vélhetőleg”, „kétlem”, nem hiszem” stb. Tudóstól azt várná az ember, hogy azt mondja: megvizsgáljuk, ellenőrizzük és – ahogy az Energia Klub munkatársa fogalmazott – a vizsgálati eredmények megismeréséig érdemes tartózkodni a gyanúba került tavak halainak fogyasztásától.

Ha a csernobili atommáglyát betonba is fojtották (pedig dehogy fojtották!), ha a közvetlen következményeket, károkat el is hárították (pedig dehogy hárították el!), ha az áldozatok a föld alatt is pihennek azóta (pedig még hányan fognak ezután elpusztulni közülük!), Csernobil szelleme, a hazudozás, a tényekkel szembe nézni nem merés, a „felelős” vezetők kollektív felelőtlensége, a tudomány képviselőinek tudóshoz méltatlan magatartása, szolgalelkűsége, a „szakértők” árulása ma is kísért. Ebből az egész, sugárzó radioaktív hulladékoknál is jobban sugárzó erkölcsi szeméthegyből egyetlen embert tudtam – sajnos névtelenül – kiemelni, egy Igazat, talán azt, akire való tekintettel az Úr megkímélte ezt a Ninivét a súlyosabb meg-próbáltatástól.

Komoly figyelmeztetés kell legyen ez számunkra, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyi minden múlhat bármelyikünk mindennapi lelkiismeretes helytállásán. Ne azt nézd, hogy árulják „nagyjaink” naponta hazádat, hogy tömik zsebüket, mert minden azon múlik, fordul talán már ma, hogy Te tudsz-e a kellő pillanatban a hatalomnak, a csábításnak, megvesztegetésnek NEM-et mondani. Az árulóinkat meg majd egyszer a történelem ítélőszéke elé állítjuk és az ítélet kemény lesz.

(2002. augusztus 10.

Összeállította: Erdey Zoltán agrármérnök, vízgadálkodási és meliorációs szakmérnök)

143