A pártusok, a magyarság nemzetalkotói

 

c. előadást tartok 

 2013. szeptember 4-én 17:30-kor

a Csillaghegyi Közösségi Házban

1039  Budapest, Mátyás király út 13-15.

 Az előadás ingyenes!

Mindenkit szeretettel várunk.

Az előadás ismertetése:

A Pártus Birodalom mostohagyermeke a történetírásnak. Az általános, főleg a magyar történelmi munkák szinte meg sem említik. Jó esetben néhány bekezdést, oldalt írnak róla. Sem az érdemeiket, sem a történelmi nagyságukat nem értékelik.  

A XIX-XX. században  az izgalmas pártus-római csatározások és egy-két birodalomépítő nagy király történetét dolgozták csak fel. Pedig a középkorban tudott volt, hogy a magyarság elődei a pártusok. A középkori német és bizánci források a magyarokat a hunokkal és az avarokkal egyetemben a pártusokkal azonosították. A Magyarország megszállását, a magyarok tönkretételét századok óta szorgalmazó idegen érdekközösségek munkálkodásának eredménye, hogy a népünk elfeledte pártus elődeit.  

Kezdetben a pártusokat a médek majd az achaimenidák (óperzsák) uralták, végül makedóniai Nagy Sándor hódította meg őket. Kr. e. 247-ben a Szeleukida uralom idején első királyuk Nagy Arszak megalapította a Oártus Birodalmat, a legnagyobb és a leghosszabb ideig fennálló közel-keleti birodalmat. A királyaik céltudatos politikával, szövetségkötésekkel, a szomszéd népek viszályainak ügyes kihasználásával területileg és politikailag növelték az országukat.

A Párthus Birodalom csillaga akkor kezdett hanyatlani, amikor minden katonai erejét latba vetette a római területszerző hadjáratok kivédésére, s közben nem ügyelt a Birodalom perzsa tartományurainak hatalmi törekvéseire. A köztük levő ellentét nemegyszer polgárháborúvá fajult, amely meggyengítette a nagykirály hatalmát, és perzsa hatalomátvételhez vezetett. Kr. u. 228-tól a Párthus Birodalom végérvényesen elenyészett. A pártushű lakosság megöletett vagy elismerte a perzsa főséget vagy tömegével menekült a szomszédos szkítafajú népekhez. Az utódaik a szkíta-magyar nemzetségekkel együtt Dentu-Magyarián át a Kárpát-medencébe költöztek, és a magyarság nemzetalkotóivá lettek. Némely nemzetségük, a barkó, a matyó, a tahó és a gányó bizonyítottan a Felvidéken telepedett le.

A Párthus Birodalom csodálatos tárgyi és szellemi műveltségét a szkítaságnak az Arszakida királyok kiváló erkölcseivel párosult szellemi és katonai ereje teremtette meg. Ezért egyetlen más népnek, műveltségnek sincs joga a történelmüket elhallgatni, a pártus népet lebecsülni és lenézni. A kései magyar utódoknak kötelességük megismerni az életüket, a viszontagságaikat, a történelmüket, hazájuk megvédéséért vívott küzdelmeiket. Okulni kell a sorsukból, hogy a magyarság ellenálljon és felvegye a harcot a „cukroszacskóba csomagolt” idegen hódítás ellen, nehogy Magyarország csak a nevében maradjon magyar.

 

Az első emberféle, a homo habilis és a mai embertípus a homo sapiens sapiens felbukkanása között legalább másfél millió év telt el. Nincs okunk feltételezni, hogy ily hosszú idő alatt az emberi lény csak a természet adta élelmet keresgélte, gyűjtögette, és gyakorolgatta a kőszerszámok használatát; majd 35-25 ezer évvel ezelőtt gyors fejlődésnek indult, melynek eredménye a mai ember lett.

                      

1. Az emberszerű lények feltételezett szétterjedése, vándorlási útvonala[1]

A fenti térkép szemléletesen mutatja az ember-félék elterjedésének feltételezett útvonalát. Az afrikai Olduwa-i szakadék tájékáról indultak ki, s Kr.e. 1,000.000 táján jelennek meg Dél-Kinában; kb. félmillió éve pedig a Duna-völgyében.[2]

Számos ókori író több természeti katasztrófák pusztította magasfokú műveltségről számol be. Az emberi fajt továbbörökítő néhány túlélő a régi műveltségek maradványából még elegendő ismeret birtokában lehetett, hogy megmentsen valamit a régi tudásból, és új műveltséget hozzon létre; másutt meg visszasüllyedvén a vadság állapotába mindent elölről kezdett.[3]

A tudomány mai állása szerint a legutóbbi Vízözön előtt magaskultúrák nem léteztek, pedig a föld egyre másra ontja az emlékeiket, a komoly bizonyítékokat. A tagadásukkal előbb-utóbb fel kell hagyni, és a létükkel kell megbékélni!  Némely  bátrabb tudós, pl. a francia René Noorbergen stb. számol is velük. Mindez a mai embert, az olvasót elmélkedésre készteti, annak ellenére, hogy az akadémikus tudósokkal egyetemben nehezen lépi túl a saját árnyékát, és fogadja el az elfogadhatatlant.

Az alábbi maja szarkofágtető képe űrhajó-félén félig ülő helyzetben ábrázolja Pakalt, Palenque város uralkodóját. Feszülten figyeli a felette levő szerkezetet. Bal kezének tartása olyan, mintha indítókart húzna maga felé, a jobbjával meg kis kallantyút vagy kapcsolót. A kép felső részén levő sárkányforma a kilövelő tüzet jelképezi; a kacsok, indák pedig a gépezetet, a vezeték-rendszert.  Nem valószínű, hogy e realisztikus kép az elhúnyt uralkodó lelkének a túlvilágra való távozását mutatná, inkább a kedvenc és többször használt járművében, az űrhajóján örökítették meg.   

 

  

2. Maja űrhajós[4]

Az ember legjellemzőbb tulajdonsága, hogy hiszi, amit lát. Szeretné megtudni, honnan származik, kik voltak, mikor éltek az elődei. Az ehhez támpontot adó régészet az egy-egy területen előkerült leletek, tárgyi emlékek, edények, ház-maradványok, ruhadíszek stb. rétegtani helyzete szerint állapítja meg a műveltségek időrendjét, egymásutániságát.[5] Ez a radiokarbon[6] és a dendrokronológiai[7] stb. kormeghatározással alátámasztott őstörténeti korszakolás alapja. Csakhogy a Kr.e. 5-6 ezer évvel korábbi időszakra vonatkozó mindennemű kormeghatározás meglehetősen bizonytalan; vagyis a tudomány nem rendelkezik tévedhetetlen időmeghatározási módszerrel.[8] Ezért a nagyon korai időszakban a korszakolás viszonylagos, inkább az események, uralkodók egymásutániságán alapul.  Nagyjából Kr. e. 7000-től, ha nem is tökéletesen pontos, de egymáshoz viszonyítva követhető a korszakolás.[9]  

  

3. A Halaf-i citadella feltárása (2006. évi német ásatás,  Wikipedia),

 Az újkőkori települések nem a semmiből jöttek létre, hanem az egymásután következő un. kultúrrétegek alapján megállapíthatóan hosszú, akár több évezredes fejlődés eredményei.

 

4.  Közel-keleti új-kőkori műveltségi telepek 

A fenti térkép mutatja, hogy a Közel-Keleten a leggyakrabban említett s minden bizonnyal a leggazdagabb leleteket adó új-kőkori településeken (Jarmo, Jerikó, Catal Hüyük, Halaf) kívül hol bukkantak fel azonos műveltségre utaló tárgyi emlékek. Számos telepen a réz- és az ólommegmunkálás nyomai is előkerültek. 

 

5.  Lazurkő és kagylóberakásos réz ruhadísz (sírmelléklet, Tell Halaf, Pergamon Museum, Berlin)

Tell Halafot, az igen jelentős, és nagy kulturális kisugárzású  kőkori települést 1899-től 1929-ig több megszakítással a német Max von Oppenheim tárta fel.

 

6.  Halaf 1913 évi feltárása[10]

1911-1913 között bukkant rá a Kr. e. 2000 évvel ezelőtt élt arameus herceg székhelyére. A leleteket, a trónoló istennőt és 200 kisebb domborművet Berlinbe szállították. 1943-ban angol bombatalálat érte a műzeumot. A halafi leletek széttöredezett darabjait 10 évig tartó munkával  illesztgették össze,  s 2011-ben, ha nem is teljes szépségében, de kiállították.[11]

 

7. Az eredeti és a helyreállított trónoló istennő (Vorderasiatischen Museum, Berlin)

Az ásatásokkor előkerült hasonló és azonos stílusú leletek mellett, kis különbséggel felbukkantak az adott településre jellemző tárgyak is. Ezek első előfordulási helyéről nevezték el a műveltségi rétegeket, korokat. Észak-Mezopotámia szerte a Kr.e. 6000-5600 körüli Hassuna-kori települési rétegekből festetlen, karcolt kerámiaedények kerültek elő; a  Kr.e. 5600-5000-ből való a Samarra-kori kézzel formált kerámiái kezdetlegesen,  átabotában festettek. A Kr,.e, 5000-4500-ra datált  Halaf-kori kerámiákat élethűen festett állatalakok díszítették. 

 

8. Kézzel formált Hassuna-, Samarra- és Halaf-kerámia[12]

Kr. e. 6000 táján Elő-Ázsiát ezredéves előzményre visszatekintő, hatalmas területekre kiterjedő fejlett új-kőkori műveltség (későneolitikum) jellemezte. A Hassuna-Samarra-Halaf  műveltség  messzi vidékeken is éreztette hatását. Az ásatások igazolták, hogy Kr. e. 5000 táján a Halaf-kerámia  nemcsak az al-Ubaid műveltség területén jelent meg, hanem még keletebbre az elamita Susában is. A nagy mennyiségben előkerült kerámiák nem kereskedelemi áruk voltak, hanem  hanem helyi alapanyagból, helyi mesterek készítették.

 

9. Kőszáli kecskés tárolóedény, (Kr.e. 4. évezred, Tepe Sialk, Elam,  53 cm., festett kerámia, Metropolitan Museum of Art)

A fejlettebb földművelő életforma kétségkívül a Folyamköz (Mezopotámia) déli részén teljesedett ki, de a nem ott keletkezett, hanem a feltárt ősi földművelő telepek tanúsága szerint  Észak-Mezopotámiában (Samarra-Halaf műveltség), a mai Szíria területén. A régészeti feltárások igazolták, hogy a Kr. e. X-IX. évezredben a Termékeny-félhold északi peremvidékén, továbbá Anatóliában még gyűjtögették, de a Kr. e. VII. évezredtől kezdődően már termesztették a gabonát.[13] 

 

10. Elő-ázsiai (és ősi magyar) búzafajták:alakor, az egyszemű; a tönke-, a kétszemű és a tönkölybúza)[14]

A földművelésnek megvoltak a hátulütői. Szaporodott a népesség, a földek kimerültek, szikesedtek. Egyre nehezebb lett a megélhetés.  A késő-kőkor végén és a kőkor-rézkor fordulóján a halafi emberek tömegesen vándoroltak Mezopotámia délkeleti területeire, erre a viszonylag új, vízjárta földre. Vitték  magukkal tudásukat, műveltségüket. Északon, a korábbi hazájukban természetes csapadékkal rendelkező, magas hegyek alatt sokkal könnyebb volt a földművelés,  mint a síkságon, ti. nem kellett öntözni. Jó időbe telt, míg a Folyamköz száraz, csapadékhiányos déli részére érkezettek megtanulták a mindmáig csodált, párját ritkító vízgazdálkodást. Rájöttek miként szabályozzák a vizeket, létesítsenek csatornákat, építsenek víztárolókat, öntözzék a vízéhes sivatagos földet, hogy létrehozzák a földművelés feltételeit, s elérjék a megélhetésükhöz szükséges terméshozamot.

 11. A magyar Miska-kancsót formázó Hassuna- kori edénytöredék.  Kr. e. 5000, égetett agyag 8,7 cm ø. (Oriental Institut, Chicago)

A mezopotámiaihoz hasonló vízgazdálkodás Chorezmben és a Kárpát-medencében volt. „Az Árpád-korban a Kárpát-medence alföldi területein az újkori vízépítéseket évszázadokkal megelőzően létezett egy egységes elvek szerint működő vízügyi rendszer, amely a XIII–XIV. és a XVIII. század között pusztult el.” Óvatos vélemények szerint e vízlevezető, árvízvédelmi csatornarendszer jóval az Árpád-kor előtti időkből való.  A Tóközben, a Rába, a Rábca és a Mosoni-Duna összefolyása közt elterülő mocsaras, lapályos területen még ma is jól kivehető a hármas vízelvezető árokrendszer. Néhol a „vízáteresztő zsiliprendszer” maradványa is megvan. A Duna magas vízállásakor, mindhárom árokba belevezették a vizet; alacsony vízálláskor meg a középső nagy árokban folydogált avíz.

 

 12. Felül a mai tóközi belvíz-elvezető csatorna metszete. Alul ugyanaz a csatorna-szakasz az Árpád-korban (rekonstruált metszet)

„Ebben a rendszerben fontos szerep jutott a többnyire mesterségesen kialakított tavaknak, amelyek nem csupán halastavakként, hanem víztározókként is működtek: felfogták és tartalékolták az időszakonként lezúduló nagy víztömegek java részét… a rendszer működése idején pusztító árvizek csak kivételes alkalmakkor jelentkezhettek, s ugyanígy ritkán fordulhatott elő a ma belvíznek nevezett jelenség is. A sűrű csatornahálózatnak köszönhetően nem maradtak olyan területek, ahonnan ne lehetett volna a megrekedt vizeket levezetni. A csatornák által szállított víz gazdag volt finom hordalékban, mely állandó tápanyag-utánpótlást jelentett az öntözött területeken és a halastavakban. A rendszer segítségével szántókat, réteket és legelőket egyaránt öntözhettek.”[15] A csatornák oldalán kiváló kaszálók voltak. A falvak parasztjainak kötelességük volt a településükhöz tartozó árkokat tisztítani, karbantartani. A tatárjárás után, és a török időkben ez abbamaradt. Az 1950-es évek erőszakos tagosításakor végérvényesen beszántották a termőföldek, szántók megmaradt vízlevezető árkait. Azóta a magyar földeken új rém, az évről-évre ismétlődő árvíz fenyeget.

Sumer földjét a Tigris és az Eufrátesz által összehordott és felhalmozódott és lerakódott iszap emelte ki a Perzsa-öböl vizéből. Ez áradásoktól el-elöntött terület sár- és homokpadok megszakította nádasokkal borított mocsár volt. A sáros víz utat vágott a tenger felé. A vizek halakban, a nádasok meg vadmadarakban, vaddisznókban és más állatokban bővelkedtek. A szárazulatokat benőtte az évente megújuló, tápláló gyümölcsöt adó fügefa.

Hasonlóképpen teremtette a Duna hordaléka a Rábaközt, a Csallóközt, a Tóközt stb.  Az 1950-es évek lecsapolása ellenére megfogyatkozva bár, de a Hanság mocsárvilága, még mindig megvan. A Kisalföld földje a dél-alföldivel vetekszik, mindkettő  kiváló gabonát ád. Merő feltételezés ugyan összevetni Mezopotámiát és a Kárpát-medencét, illetve egyes területeit, mégis fellelhető a párhuzam. A vándorló ember, bármely korban is él, igyekszik az eredeti hazájához hasonló vidéken megvetni a lábát, hasznosítani a magával vitt ismereteket…, és a Kárpát-medencéből még Mezopotámiába is bizonyítottan történt oda-vissza vándorlás.

  

13.   Nagyméretű Árpád-kori csatorna viszonylag ép szakasza Fehértó határában [16]

 Mezopotámiában az újonnan érkezett halafi telepesek számára a vízben bővelkedő ősvadon maga lehetett a paradicsom. Gyorsan idomultak a földhöz.

  

14.  Halafi kócsagos kerámia-töredék (Tell Brak, Szíria,  Eye (Szem) templom, 6.500-5500, 7-6. évezred,  festett agyag, 7,19x4,19 cm.,  Metropolitan Museum)

 Az ásatások igazolták,  hogy a vizeket szabályozták, az áradásokat kordában tartották, a mocsarakat lecsapolták, a vizet csatornákba szorították, s ezekből öntözték a nagy folyók két oldalán húzódó sivatagos területeket. A termékeny földön a százszoros termés sem volt ritka. A Kr.e. 2500-ból származó ékiratos feljegyzések szerint pl. az árpaföldek az elvetett mag nyolcvanhatszorosát hozták, mégpedig évente legalább hatszor. A földművesek itt mindent megtalálták, ami a megélhetésükhöz szükségeltetett, csak a használati tárgyak előállításához szükséges nyersanyagot nem. A folyamágak és a csatornák „mozgó utak” voltak, biztosították az egyes szárazulatok közti közlekedést. A bödönhajókon szállították a szerszámokhoz szükséges anyagokat, a köveket és a rezet.  Vegyes gazdálkodást folytattak, nemcsak a földet művelték, hanem kezdetleges iparcikkeket is készítettek, melyekhez a nyersanyagot gyakran távoli vidékekről szállították.

A halafi telepesek voltak a sumir nép egyik összetevőjének, az al-Ubaid népesség elődei.

(folytatása következik)

 

 A sumir nép eredete 

Az előidők

Az 1,8 millió évvel ezelőtt élt homo habilis, az első kőeszköz-készítő ember-féle nyomát 1964-ben Tanzániában az Olduwai-szakadékban találták meg.

           1.  A kőeszköz készítő ember ( homo habilis) fej-modellje[1] és a  koponyája[2]

Ugyancsak Afrikában bukkantak rá a Kr.e. 1,600.000-500.000 között élt felegyenesedett ember, a homo erectus maradványaira.

2.   A felegyenesedett ember (homo erectus) fej-modellje[3] és a koponyája[4] 

Sokak szerint a homo erectus, az első emberszerű lény kb. 1 millió évvel ezelőtt hagyta el Afrikát, és származott szét a világba.[5] A szétvándorlás során eljutott a mai Iránon keresztül Indiába, sőt Kínába is. Az egyik megtelepedési helye a budai Várhegy és Vértesszőlős volt.

A szakmunkák az ősember „szabványosított mértékének” azt a neandervölgyi ősembert tartják, …[amelyik]… elterjedtségének (Bükk, Irak, Németország, stb.) dacára, valamely okból „evolúciós zsákutcát jelentett”[6], és életképtelen volt, vagyis kihalt. Így nem lehetett az értelmes ember, a homo sapiens és a mai ember, a homo sapiens sapiens elődje. Az erős és életképes vértesszőlősi „előember” viszont az volt, és sarkalatos pontot jelentett az ember fejlődési folyamatában.

 

3. Neandervölgyi ősember fej-modellje[7] és a koponyája[8]

Bizonyítatlan közlés szerint a neandervölgyi emberek szellemi vagy egyéb fogyatékosokként egy korábbi fejlett társadalom/világkor kitaszítottjai lehettek. Mig a különféle természeti katasztrófák a fejlett városi kultúrát és a képviselőit elpusztították, addig a nyomorúságos körülmények közt élő neandervölgyiek megmaradtak; s kb. 200 ezer évvel ezelőtt az életképtelenségük miatt pusztultak ki.   

A vértesszőlősi előembernek és az utódainak a nyomai az egész világon megtalálhatóak - írja Vértes László régész az 1969-ban megjelent Kavics-ösvény c. munkájában. Ezzel nem kevesebbet állít, minthogy a Kárpát-medencei ember-előd világszerte elterjedt. Könyve inkább ismeretterjesztő, semmint tudományos; mégis a lelőhelyekhez való utazás, továbbá a régészeti feltárások könnyed bemutatása közé becsempészi a korabeli tudósok által 450-350 ezer évesnek tartott vértesszőlősi előemberről szóló, pontos, tárgyilagos, szakszerű leírást. Vértesszőlős szinte az egyetlen lelőhely, ahol minden, az embert emberré tevő ismérv előkerült: kőeszközök, tűzrakás nyoma, települési felszín, koponya-kultusz, állatok feldarabolóhelye és dögzsákmányoló-telep.[9] A lelőhely szépséghibája, hogy túlságosan együtt van itt minden, még az előember lábnyoma is – a Földön egyedül itt.[10]

 

4. Samu, a vértesszőlősi “előember” nyakszirtcsontja (wikipedia)

Samu híre bejárta a világot. A megtalált nyakszirtcsontjának vizsgálatából kiderült, hogy az agya meghaladta az 1400 cm³-t  (a mai emberi agy 1450 cm³), ezért inkább lehet homo sapiens-nek, semmint homo erctus-nak tartani. Tudományos elnevezése: homo (erectus seu sapiens) paleohungaricus.[11]

Vajon Samu mely világkor embere lehetett?

Sanchoniathon, a trójai háború korában élt föníciai történetíró jóval a legutolsó vízözön előtti III. világkorban élt emberszerű lényekről szólván említi a tűzgyújtást,[12] Lehet, hogy Samu a maga 400-450 ezer évével a III. világkor szülöttje lehetett, hiszen a lelőhelyén tűzhasználat, vagyis a „tábortűz” nyomokat is találtak. 

 

5. Meglepő a hasonlatosság az egyiptomi freskón levő székhez kötözött  páviánember[13] és a homo habilis rekonstruált alakja[14] között.

A mai külföldi és magyar szakmunkák javarésze a hazai ősemberi maradványokat alig vagy nem is említik, arról sem igen szólnak, hogy a vértesszőlősi előember leszármazottjai folyton-folyvást a Kárpát-medencében éltek és maradtak. Elhallgatják, hogy a történelemelőtti időkben a Közel-Kelet és a Kárpát-medence lakói között valamiféle „közlekedés” is lehetett. Pedig a Kárpát-medencéből időről-időre mind az őskorban, mind az ókorban lüktetésszerűen embercsoportok vándoroltak el és vissza. Krantz amerikai antropológus „Az európai nyelvek földrajzi kialakulása” c könyvében írja, hogy „a Kárpát medencét Afganisztánból származó pásztorok népesítették be cca. 8500 évvel ezelőtt”[15]; és innen vándoroltak a dél-orosz sztyeppékre, illetve a Balkánon át Anatólia felé…

Kr. e. 8000-5500 között, az átmeneti kőkorban az ókori Közel-Keleten az ősember már felhagyott gyűjtögető, halászó-vadászó életmódjával, és áttért a vadászó-nomád életmódra. Ez az un. „neolitikus forradalom” nem hirtelen változás, hanem több évezredig tartó fejlődési folyamat volt. Kialakultak az első települések. A korábbi vadászok földet műveltek, állatokat háziasítottak, gabonát termesztettek, kezdetleges kereskedelmet folytattak. A nyomaikat többek között, Jarmoban, Jerikóban Catal Hüyükben, továbbá Hassunában stb. találták meg és tárták fel.

 

6. Tapasztott koponya[16] Jarmoból(Dzsarmó)[17]  és Jerikóból[18]    

A szakirodalom e települések korát illetően nem egységes. Jarmohoz kötődik a legkorábbi földművelés és állattenyésztés, mégis az Izrael területén feltárt Jerikót tartják régebbinek. Minden időrendi felsorolásban (már ahol megemlítik!) Jarmó van az első helyen, utána Jerikó, végül Catal Hüyük és Hassuna.

 

7. Tenyeres-talpas ülő asszony[19],

Az első, az un. kerámia-kor előtti települést, Jarmot az iraki Kirkuktól délre tárták fel. Itt „nemcsak a háziasított gabonafajtákat, (tönkebúza, árpa, borsó, lencse), hanem azok átmeneti formáit is sikerült azonosítani”[20]. Ez a legkorábbi település, melynek lakossága földműveléssel foglalkozott. Az ásatásokon a Kr. e. VII. évezredből való kőedényeket, égetetlen agyagból készített női szobrocskákat, téglákat stb. is találtak.

Az első ásatások idején az eredetileg Jordániához tartozó Jerikó a mai Izrael területére került. Az itt felfedezett őskori népesség bizonyítottan a szkítafajú népcsoporthoz tartozott. Az átmeneti és a csiszolt kőkorszakban hírük-hamvuk sem volt itt a szemita, közelebbről a zsidó hódítóknak. A szemita-amorita bevándorlás pár évezreddel később, a Kr. e. III. évezred végén kezdődött; a Kr.u. évszázadokra már teljesen kiszorították hazájukból a szkítafajú őslakosságot.

 

8.  Kézzel munkált  festett agyagtál. Mintázata a világ négy táját ábrázolja. Középen jól látszik a szvasztika, a régi múveltségek Nap-jelképe[21]

A Kr. e. V. évezredben a szociális és a kulturális fejlődés elérte Észak-Irakot. A kőkori Halaf nevű településről kapta az egész műveltség a nevét. A lakosság gabonatermesztéssel, állattartással foglalkozott, sőt szentélyt is épített… A korai falu magja az istenháza, vagyis a kezdetleges szentély lehetett, ami maga után vonta a papi hivatás kialakulását.

9.  Hadad király asszonya (szobor-részlet, Tell Halaf, Szíria, K.e. V-IV. évezred)[22]

 „A halafi parasztok egész Dél-Mezopotámiáig (Babilonig) terjeszkedtek…”[23] Ez a később sumirnak, illetve káld-sumirnak nevezett  műveltség kezdete. Tárgyi emlékeik az egész Termékeny Félholdon megtalálhatóak.  

A Kr. e. IV. évezred végén jelennek meg a rézeszközök. Rézlelőhelyek ekkor csak Mezopotámiát északról körülvevő hegyekben és a Kárpát-medencében voltak, ezért csak e két területen lehet rézkorról beszélni. A réz, ill. a réztárgyak minden más földrajzi területre csak kereskedéssel jutottak el.

A régészeti leletek tanúsága szerint a mezopotámiai népesség legalább három, a történelmi korokban szkíták lakta területről, vándorolt be, és hozta létre az általunk sumirnak, azaz káld-sumirnak nevezett magasműveltséget.  

 

JAJ,  A  LEGYŐZÖTTNEK!

 (TRIANON, 1920. június 4.)

 

   Nem a vesztés a bukás,  hanem a lemondás.

                        (Delcasse)

 A történelmi Magyarország, a Kárpátok övezte föld, Európa közepe. Minden oldalról jól védhető, természetes határokkal övezett. Tökéletes földrajzi és gazdasági egység. Sokak szerint Magyarország határait nem is az emberek húzták meg, hanem maga az Úristen alkotta. A magyarok hiszik ezt, és tudván tudják, hogy 1920-ban a Trianonban erőszakkal és csalással létrehozott békediktátum érvénytelen: Pár éve Romániában, az Ojtozi-szorosnál egy nénikével beszélgettem. Ott lakott a hágón: „Tudja kedveském, amíg világ a világ, a magyar határ mindig itt lesz a Kárpátok gerincén.”

 

        A feldarabolt Magyarország

 

 Magyarország nemzetiségei

Magyarország évszázadokon keresztül védelmezte Nyugatot, óvta az európai kultúrát a tatárdúlástól, a török pusztítástól. Végül keserűen kellett tapasztalnia, hogy saját magyar halottjai helyét a szerbek, a románok és a tótok foglalták el. Európa meg az I. világháborút lezáró békekötéskor „hálából” e népeknek ajándékozta azokat a területeket, melyekért a magyarok a véröket ontották. Magyarországot „megbüntették”, mert elhanyagolta az egyesítést, és hagyta a saját földjén a nemzetiségeit szabadon fejlődni. Ha valóban elnyomta volna őket, mint ahogy állítják a szomszédaink, nem lennének trianoni határok, s oly nagy lenne hazánk, mint pl. Franciaország.

Magyarországnak az idegenekkel való bánásmódját I. István király  határozta meg:

„A vendégnek és az idegennek adj helyt országodban! Hagyd meg nyelvöket, szokásaikat, mert gyenge és törékeny az ország, amelynek csak egy nyelve és azonos szokásai vannak!”

István király ültette el azt a magot, amely ezer év múltán Trianon fájává terebélyesedett, mert a menekültként érkezett és befogadott nemzetiségek az I. világháború után ádáz dühvel vetették magukat hazánkra.

1. A románok a XII. századtól a török elől menekülve húzódtak Erdélybe.
2. A szerbek a XV. századtól kezdődően szintén a török elől menekültek
3. A szlovákok őseit, a tótokat az avarok határőrnépként telepítették az Északi Kárpátokba, s csak a jobb megélhetés kedvéért húzódtak a magyar Alföldre.
4. Az erdélyi szászokat II. Géza (1141-1161) magyar király hívta be.
5. A svábok a török kiűzése után a XVIII. században érkeztek.
6. Horvátország a XII. században örökségként került a Magyar Koronához.
7. A ruténok a XII. században keletről menekültek Magyarországra.
8. A muraközi vendek erőszakkal soroltatnak a horvátokhoz. Hivatalosan nem is külön nemzetiség, pedig sokan azt tartják magukról, hogy a XIV. században betelepült franciák (templomosok) leszármazottjai.
9. A zsidók csak mostanság kezdik magukat nemzetiségnek érezni. Első csoportjuk Géza fejedelem idején érkezett. A XIX. század végétől tömegesen vándoroltak be Galíciából. A történelmi Magyarországon számuk kb. egymillió volt, ma is ennyien élnek a trianoni határokon belül! Idegenszívű kormányaink jóvoltából jelenleg is jönnek, jönnek, folyamatosan jönnek
10. A magyaroktól sem fajilag, sem nyelvileg nem különböző szkítafajú népek a kunok, a jászok, az úzok, a besenyők a magyarságot gyarapították. Későbbi csatlakozásukról csak a népnevük árulkodik. Nem is tekinthetők nemzetiségnek.   

A Magyar Szent Korona magába foglalja a nemzet hagyományos szabadságjogait fajra, nyelvre, nemzetiségre való korlátozás nélkül. A nemzetiségeink mindegyike századokig teljes egyetértésben élt a magyarokkal, s csak osztrák hatásra lettek ellenségek (Divide et impera!).

A török uralom elmúltával a Magyarországon soha nem üldözött, s lassan-lassan nemzetté érlelődött nemzetiségi csoportok mindenáron igyekeztek létrehozni saját nemzeti államaikat.

A szlovák nemzeti mozgalom, a Slovenská matica a XIX. század derekán Pesten kezdődött. Emiatt a szlovákok Pestet fővárosukként emlegetik.

A századforduló román értelmisége a debreceni egyetemen anyanyelvi oktatásban részesült. 1544-ben Kolozsvárt nyomtatták az első román nyelvű könyvet.

A szerb nemzeti mozgalom és a szerb irodalmi műhelyek is Pesten szerveződtek a XIX. században.

E nemzetiségek a Magyarország testéből kiszakított területeket nem harccal, hanem cselvetéssel, hazugságokkal, a történelmi tények hamisításával szerezték meg, és adták a kezére az alig 100 éves államiságra visszatekintő országaiknak. S ehhez a I. világháború un. győztes hatalmai (USA, Anglia, Franciaország és Olaszország...) hozzájárultak.

Nagyon kevesen tudják manapság, hogy mi történt az I. világháborút követő békekötésen. Még kevesebben tudják, miért lett Magyarország bűnös nemzet, miért kellett eltűrnie, hogy elvegyék területének 2/3-át és népességének 3/5-ét.

Az 1980-as években cseh ismerősömmel vonaton jöttünk Budapestről. A komáromi hídnál a túloldalra mutattam: Nekünk, magyaroknak mindig összeszorul a szívünk, ha átnézünk a Dunán. Fáj, hogy elveszítettük. Miért mondom ezt? - kérdezte az ismerősöm, hisz a magyar bűnös nemzet, megérdemelte. Egyébként is, ha valamelyik szlovákiai magyarnak nem tetszik, jöjjön Magyarországra, senki nem tiltja.

A beszélgetés során kiderült, hogy minden holmiját, házát, szívét hagyja ott, csak menjen el. Nem értettünk egyet.

Ha egy cseh értelmiségeinek néhány évtizeddel a trianoni békekötés után is ez a véleménye, és ezt komolyan is gondolja, akkor semmi segítséget nem várhatunk a világtól, de könyörületet sem. A magunk erejéből kell talpraállni! 

Magyarország az I. világháború befejeződése után Németországgal, Ausztriával, Törökországgal és Bulgáriával együtt vesztes maradt. Mindenik országot területcsonkítással büntették meg, de a legnagyobb veszteség Magyarországot érte.

Magyarország útjában állt és áll a világnak, az egyes érdekcsoportoknak, ezért elhatároztatott, el kell tűnnie, vagy legalábbis életképtelenné kell zsugorodnia.

Az I. világháború és előzményei

Oroszország a XIX-XX. század fordulóján többször próbálkozott a háború kirobbantásával, de mindig sikerült diplomáciai úton elodázni.

Az oroszok célja az volt, hogy egy egységes szláv államot hozzanak létre Európában. E terv egyedüli akadályozója az Osztrák-Magyar Monarchia, főleg Magyarország volt. Az oroszok megtalálták szövetségeseiket a Monarchia kis szláv népecskéiben a csehekben, a szerbekben és a tótokban. Segítőjük a háttérben Franciaország, ill. Románia volt.

 Tomas Garrugie Masaryk (1918) és Eduard Benes (1921)

 

Masaryk és Benes, a két cseh értelmiségi vállalta az un. pánszláv mozgalom vezetését, és mesterien kiszolgálták az orosz megbízóikat. Osztrák-magyar állampolgárságuk dacára ők ártottak a legtöbbet Magyarországnak. Kiváló diplomáciai érzékkel számos szláv és nem szláv, főleg szabadkőműves politikust, nemzetközi újságírót nyertek meg a pánszláv eszmének.

A századforduló elejére az Osztrák-Magyar Monarchia megérett a változásokra. Ennek szükségét a Monarchia vezetői is felismerték: Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös Horvátország és Szlavónia részvételével (Magyarország ellenében)  katolikus szláv uniót akart létrehozni.  Oroszország és Szerbia nem nézte jó szemmel e tervet. Ezért 1914. június 28-án Gavrilo Princip szerb diák meggyilkolta Ferenc Ferdinándot és feleségét. A szerb konfliktust az Osztrák-Magyar Monarchia békésen akarta rendezni, de orosz utasításra Szerbia minden békés kezdeményezést visszautasított. Így a Monarchia 1914. július 23-án kénytelen volt ultimátumot küldeni Szerbiának.

   Gavrilo Princip szerb diák meggyilkolja Ferenc Ferdinándot és a feleségét, Chotek Zsófiát

(1914. VI. 28.)

 

A közvélemény úgy tudja, a háborút Ausztria-Magyarország robbantotta ki, mégpedig gr. Tisza István magyar miniszterelnök ösztönzésére. Ma már köztudott, hogy Tisza volt az egyedüli a Monarchia kormányában, aki ellenezte Magyarország hadbalépését.

   Gavrilo Princip elfogása (Bosznia, Szarajevo)

 

 A franciák, legalábbis a hivatalos körök ádáz ellenségeink lettek, mert az 1871-es francia-porosz háborúban Magyarország nem az oldalukon harcolt. Franciaország és Oroszország szövetséges volt; s a magyarok úgy tartottak az oroszoktól, hogy még a franciákat sem támogatták. Inkább az osztrákokkal együtt a németekkel szövetkeztek, ennek ellenére a háború idején nem volt magyar katona a francia fronton.

  

Gróf Tisza István (1861-1918)

 

A politikai erőviszonyok már a XIX. században körvonalazódtak:

-                A Központi Hatalmak Szövetsége: 1879-ben létrejött a német-osztrák-magyar kettős szövetség, ehhez később Olaszország majd Bulgária és Törökország is csatlakozott (Az olaszok a háború kitörésekor kiléptek).

-                Entente Szövetség: A Központi Hatalmak ellensúlyozására l892-ben Oroszország, Franciaország, Anglia ... és az USA hozta létre.

A világ két ellenséges táborra szakadt, s csak  az erőpróba, a háború volt  hátra.

Az 1914. július 24-i orosz mozgósítást a franciák elől két napig sikerült eltitkolni, akik csak az erre fel elrendelt német mozgósításról szereztek tudomást. Az oroszok mégis úgy tájékoztatták Franciaországot, hogy az orosz háborús intézkedés a német mozgósítás következménye.

Magyar haderő a Szávánál (korabeli képeslap)

 

Masaryk 1916-ban állt elő a már l904-ben megszerkesztett követeléseivel, miszerint a „cseh nép független, önálló alkotmánnyal bíró cseh államot követel, Magvát a cseh-morva-sziléziai tartományok és a hozzácsatolt magyar Felvidék képezné. (Ekkor még nem használták a Szlovákia elnevezést!) Követelték, hogy az így létrejött Csehországot Magyarország testéből kihasított, nyugati folyosó kösse össze a szerb és a horvát néppel, hogy könnyebbé váljon a cseh ipari állam és a szerb agrár-állam közötti összeköttetés. A cseheknek pedig kijutásuk legyen a tengerhez. „Kinyilvánította, hogy az „új cseh állam Oroszországhoz köti sorsát. A csehek és az oroszok osztoznak a Felvidéken. A csehek megkapják a Ruténföldet, Munkácsot, Ungvárt és Mármarosszigetet. ”A cseh nép akarata, hogy az új cseh államnak, mint királyságnak orosz nagyherceg legyen a királya”. Az orosz cár bukása után Masaryk elejtette a korábbi gazdáival való közösködést.

1924-ben Masaryk, az egyetemi tanár maga árulta el, hogyan fáradozott egy „jó” béke megteremtésén. Már 10 évvel a szarajevói merénylet előtt a pánszláviszmusra nevelte, buzdította a szláv ifjúságot, anélkül, hogy összeütközésbe került volna a Monarchia hatóságaival.

A csehek nem harcoltak a háborúban, mégis ők kapták a zsákmány oroszlánrészét. Amikor Clemenceau végre tisztán kezdett látni a „győzelem sakáljai”-nak nevezte őket.

A pánszlávistákkal megdolgozott közvélemény egyengette a bizalmas tárgyalások menetét, így mire a békekonferencia összeült, már megvolt a döntés: Magyarországnak pusztulnia kell!

Erősen közrejátszott Magyarország könyörtelen feldarabolásában az a körülmény, hogy először megnyirbálták, majd a háború után betiltották a szabadkőművességet.

A románok 1916-ban megváltak osztrák szövetségesüktől, csatlakoztak az Entente-hez, s hadat indítottak a Monarchia ellen, azaz megtámadták Erdélyt. Árulásukért Franciaország odaígérte nekik Erdélyt és a Partiumot.

1916-ban a Monarchia támadásai elől az egész szerb hadsereget Korfu szigetére menekítették, számítván arra, hogy a háború befejeztével, a békekötéskor jó hasznukat veszik. 

1917-ben, az orosz-osztrák különbéke felmerülésének idején Franciaország magyar területeket ígért a cseheknek, akik orosz és ukrán területeket is kértek, mondván csak addig, amíg Oroszország vissza nem nyeri erejét, vagyis a bolsevizmus bukásáig.

A békekötéskor mind a románoknak mind a cseheknek tett ígéreteket teljesítették.

A fegyverszüneti egyezmény

1918-ra hadviselő feleknek elegük lett a háborúból; csak az alkalomra vártak, hogy befejezhessék. Kapóra jött Wilson amerikai elnök 1918 elején közzétett un. 14 pontja, amely kimondja a Monarchia népeinek önrendelkezési jogát, s hogy e jogot tiszteletben fogják tartani. Bízván ez ígéretben, az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege letette a fegyvert.

 

 A világ urai:  Lloyd Georges, David (1863-1945), Clemenceau, Georges (1841-1929), Wilson, Thomas Woodrow (1856-1924) (Érdekes Újság)

 

1918. november 3-án Páduában Weber tábornok Ausztria részéről aláírta a fegyverszüneti egyezményt, amely kimondja, hogy Ausztria és Magyarország területe mentes legyen minden katonai megszállástól.

A francia kormány alig egy hónappal a fegyverszünet megkötése után elvetette a wilsoni 14 pontot, és elfogadtatta az annexió elvét.

Magyarország a fegyverszünettől a békekötésig

A trianoni területrablás nemcsak a pánszlávisták és a békekötő hatalmak bűne, akarva-akaratlanul kivette belőle részét a korabeli magyar vezetés is.

Az 1918. októberében Budapesten létrejött Magyar Nemzeti Tanács első ténykedése gr. Tisza István miniszterelnök meggyilkoltatása volt.

  

   Tisza István villája (Budapest, Hermina út 45.)

 

 Az új, Károlyi-féle kormányban a legfontosabb posztokat a kommunisták foglalták el.

 

Károlyi-kormány bemutatkozása – középen Linder Béla, Hock János és Károlyi Mihály  (1918.nov.16.)

 

A kommunista Linder Béla kijelentette: Nem akarok több katonát látni, csak a kaszárnyákban! Így a Károlyi kormány beleegyezésével a teljesen ép és sértetlen magyar hadsereg harc- és védelemképes részét  leszerelték és szélnek eresztették, lehetetlenné téve az ország védelmét. Katonailag légüres tér jött létre Magyarországon. Ezt az intézkedést az Internacionálé is szentesítette, ha nem éppen a sugallatára történt!

 

  Linder Béla felhívása – 1,5 millió katonát szereltetett le

 

A Károlyi kormány egy nappal a páduai fegyverszünet megkötése után, 1918. nov. 4-én, Belgrádban békét akart kötni d’Espery tábornokkal, a társult hatalmak balkáni hadseregének vezetőjével. Mivel egy hadsereg tábornokával nem lehet békét kötni, katonai egyezmény lett belőle, amit 1918. nov. 13-án éjjel 1/2 12-kor írtak alá. Ebben a magyar kormány hozzájárult, hogy a szövetséges és a társult hatalmak (csehek, szerbek, románok) csapatai egy esetleges német támadás elhárítására előrenyomulhassanak a Maros-Szabadka-Pécs vonaláig. Ostoba lépés volt, mert egy nappal korábban, 1918. nov. 11-én már létrejött a román-német különbéke, és a 300 ezer fős német hadsereg kivonulóban volt Romániából.

 A frontról hazatérő magyar bakák

  

Sajnos a román-német különbéke megkötése után Károlyi nem hatálytalaníttatta a „Belgrádi egyezmény”-t, ezért a román csapatok erre hivatkozva, a franciák jóváhagyásával, a kivonuló németek után megszállták Erdélyt a Szatmár-Nagyvárad-Beszterce vonaláig.

 A Székely Hadosztály katonái átkelnek egy patakon, Erdély, 1919.

 

 A magyar kormánynak a fegyverszüneti egyezmény értelmében jogában állt volna fegyverrel védekeznie, de nem volt hadserege. Egyedül a Kratochwill vezette Székely Hadosztály állt ellen. Nem sokáig védthette Erdélyt, mert Kún Béla hatalomra kerülése után nem kapott utánpótlást. A román túlerővel szemben megadta magát.

  Kratochwill Károly, ezredes, a Székely Hadosztály parancsnoka

 

A román hadsereg erdélyi előrenyomulásának alig ismert oka, hogy a franciák Oroszországban milliárdokat ruháztak be, amit csak a szovjet megsemmisítése révén tudtak volna visszaszerezni. Clemenceau l918 októberében megbízta Foch marsallt, hogy a románok bevonásával készítse elő a szovjet elleni hadműveletet. Mivel Románia nem támadta meg a szovjetet, a franciáknak ki kellett üríteni az elfoglalt dél-orosz területeket, pl. Ogyesszát.

Közben Magyarországon Károlyi átadta a kommunistáknak a hatalmat (Kún/Kohn Béla). A románok ezt arra használták fel, hogy elhitessék a nagyhatalmakkal, Európa számára sokkal nagyobb veszélyt  jelent egy kommunista Magyarország, mint a távoli szovjet. Így, Bratianu román miniszterelnök kérésére engedélyezték, hogy Románia a Foch-terv végrehajtása helyett Magyarországot szállja meg. Sőt, az Ukrajnában harcoló nyugati intervenciósok helyzetének megnehezítésére a magyarországi kommunista kormány megnyitotta Budapestet a román hadsereg előtt.

A szerbek pedig még a német-román fegyverszünet megkötése előtt megszállták a védtelenül hagyott Délvidéket  és Baranyát.

Az utódállamok megalakulása 

1. Wilson 1918. október 23-án ismerte el a rutén nép önállóságát. Erre Masaryk 1918. október 25-én írásos szerződést kötött néhány Amerikába kivándorolt ruténnal, akik a rutén nép nevében csatlakoztak a leendő Csehországhoz. Az Ungváron megalakult Rutén Nemzeti Tanács meg a Magyarországgal való unió mellett foglalt állást..., de Ungvár messze esik Párizstól.
2. 1918. december 1-én Gyulafehérvárt, a magyarokat mellőzve a románok a szászokkal egyetemben kimondták a Romániához való csatlakozást.
3. A szerbek a magyarok részvétele nélkül kimondták a Délvidék Szerbiához való csatlakozását, amelyre a franciák áldásukat adták. 1918. december 21-én alakult meg Jugoszlávia, amit Wilson 1919. február 5-én ismert el. Ekkor megkapták Bácskát és Dél-Baranyát, és a horvátok megkérdezése nélkül Horvátországot.
4. A Muraköz megszerzése nehézségekkel járt, mivel soha nem tartozott Horvátországhoz. A szerbek megkísérelték elfoglalni, de a helyi vend lakosság elzavarta őket. Később, a békekonferencián sikerült megszerezni. A békekonferencián elismerték ugyan Magyarország jogát a Muraközre, de valószínűleg cseh kívánságra Tardieu, a békekonferencia elnöke éjszaka a jegyzőkönyvet a szerbek javára meghamisította. Így került Muraköz a szerbekhez.
5. Fiumét 1918. október 29-én horvát csapatok szállták meg. A lakosság Olaszországhoz akart csatlakozni, de a szerbekhez csatolták őket. Csak 1920-ban, a Rapallói egyezmény után lett szabad királyi város, majd csatlakozott Olaszországhoz.
6. 1919. július 19-én Ausztria kapta meg a magyar Őrvidéket, Burgenlandot. Masaryk Nyugat-Magyarországot szláv korridorrá akarta tenni. Ezt a franciák támogatták, hogy egy esetleges másik háború esetén itt vonulhassanak fel a németek ellen. Ezt a béketárgyaláson elvetették, ekkor Ausztria kérte e terv saját javára való módosítását, és megkapta.
7. Túrócszentmártonban párszáz tót, minden felhatalmazás nélkül 1918. október 30-án kimondta a magyar Felvidék csatlakozását ahhoz a Csehországhoz, amelynek első elnökét, Masarykot csak 1918. november 12-én választják meg. A magyarbarát tótok Kassán megalakították a Szlovák Nemzeti Tanácsot és a Csehországhoz való csatlakozás ellen tiltakoztak. Kramarz, Csehország külügyminisztere nem ismerte el egyik határozatot sem, és az olasz tisztek vezette cseh hadsereggel elfoglaltatta a Felvidéket.

Benes a londoni Times-nak nyilatkozott, hogy Budapesten kommunista uralom van, és Magyarország megszállása európai érdek. Ezzel a cseh megszállás legálissá vált. Majd 1918-ban, a békekötő hatalmakhoz intézett beadványában, hamisított népességi adatok alapján területet igényelt a cseheknek. 

   A magyar Vörös Hadsereg bevonul Kassára (1919. jún.6.)

 

Stromfeld Aurél, k.u.k. tiszt, majd Károlyi honvédelmi államtitkára emlékirataiban leírta azt a katonai koncepciót, amelynek vége Magyarország teljes felszabadítása lett volna: A Vörös Hadsereg által a csehektől visszafoglalja a Felvidéket, nyugat felé kiűzi a cseheket, utána keletre fordul a románok majd délre a szerbek ellen. E tervnek megvolt a valós alapja, a 12-14 magyar hadosztály és a székelyek. (Írta, még az ördöggel is cimborált volna, hogy megszabadítsa Magyarországot az idegen megszállástól.) 

A szövetségesek felszólították a magyar kormányt ürítse ki a magyarok felszabadította Felvidéket, sőt nem csupán a cseh, hanem a román és a szerb határszakaszon fegyvermentes övezetet hozzon létre. Sajnos az akkori kormány mondván, bízik a békekonferencia igazságos döntésében, e kívánságokat maradéktalanul teljesítette. Stromfeld Aurél erre lemondott. Alig vonult ki a Magyar Hadsereg a Felvidékről, bevonultak a csehek. A szerb és a román csapatok nemcsak a demarkációs sávot foglalták el, hanem mélyen benyomultak a magyar területekre.

-         A románok átlépték a Tiszát, bevonultak Budapestre.

-          A csehek elfoglalták Salgótarjánt, bevonultak Budapestre.

-         A szerbek berendezkedtek Baranyában.

-         Budapestet angol és francia csapatok is megszállták.

A magyar kormány, hadserege nem lévén, nem tudta megvédeni hazánkat az idegen megszállástól. Így a katonai területrablást már csak politikailag kellett szentesíteni.

 

 Bandholtz, angol ezredes zárolta a Magyar Nemzeti Múzeumot a román rablók elől (1919. okt.5.)

  Törökországot éppúgy fel akarták darabolni, mint Magyarországot, de a török kormány az épen maradt hadseregét nem oszlatta fel, hanem Kemal Atatürk vezetésével a nagyhatalmak minden ellenkezése dacára megvédte az ország etnikai határait. Az 1920. augusztus 10-i békeszerződés nagy területeket csatolt le Törökországról, de ezek az ország központjától messze estek, és  a lakosságuk sem volt török.

Az utódállamok, „a győzelem fogadott gyermekei”, a letűnt uralom leghűségesebb kiszolgálói „azokat gyűlölik, akiknek ártottak” (Tacitus). Magyarországgal szembeni gyűlöletük rossz lelkiismeretükből fakad, s ez az érzés Trianon után sem hagyta el őket, sőt mindmáig tart...

A béketárgyalásokra való meghívás

A  szövetségesek a Tanácsköztársaság bukása után, a megszállt Magyarországon olyan kormány(oka)t hoztak létre, amely maradéktalanul beleegyezett a békefeltételekbe. Friedrich István ötnapos kormányzása idején a király Horthy Miklóst fővezérré nevezte ki, majd az ultimátummal eltávolított román csapatok kivonulása után 1919. december 1-én megalakult Huszár kormány kapta meg a békeparancs átvételére, nem pedig a megtárgyalására idéző levelet.

Clemenceau 1919. május 1-én egyszerre hívta meg a béketárgyalásokra Ausztria és Magyarország képviselőit. Csak az osztrákok tudtak elmenni, mert Magyarországon akkor már kommunista uralom volt. Így Ausztria jobb helyzetből  tárgyalhatott, és méltányosabb békekötésben is részesült. Az 1919. szeptember 10-én Saint Germaine-i békeszerződés biztosította Ausztria függetlenségét.

A béketárgyalások alatt törvényessé vált az igazság elferdítése és a gyűlölet felkorbácsolása. A kis, társult államok egymással vetekedtek a magyar területek megszerzéséért, és nem átallottak tisztességtelenebbnél tisztességtelenebb eszközöket felhasználni.

A béketárgyalások

Románia mind Ausztriával mind Franciaországgal szemben gyáván és hitszegően viselkedett, ezért Clemenceau a román-német különbéke és szovjet elleni meghiúsult támadás miatt oly keményen rótta meg Berthelot tábornokot, hogy sírva fakadt. Ennek ellenére remélte, hogy némi ügyességgel és pénzzel visszaszerezheti az elveszített előnyöket.

-        Ionescunak és Bratianunak ördögi ötlete támadt: Párizsba hívták a bukaresti társaságbeli szépasszonyokat. A cél Románia hitelének visszaállítása volt; addig ostromolták a konferencia politikusait, diplomatáit és szakértőit, amíg nem álltak Románia pártjára. 

-        A szerbek sem maradtak tétlenül. A szerb diplomaták amerikai feleségei és a barátnőik teljesen feldúlták a tanácskozás résztvevőinek lelkivilágát.

-        A csehek a hivatásosokat vetették be: a kis Doriát, a 72-es vöröshajú ügynököt Brünnből, madame Alexandre-t stb.

A szállodai szobákban, a mulatók páholyaiban, a irodák titokzatos mélyén ezek az asszonyok többet ártottak Magyarországnak mint a tárgyalások  résztvevői.

1. A szerbek tevékenysége arra irányult, hogy meghiúsítsák a horvátok és a szlovének független államának létrehozását. Történelmi jogokra sem átallottak hivatkozni, amikor bemutattak egy 1853-as osztrák térképet, állítván, a Vajdaság mindig szerb terület volt, s a wilsoni elvek alapján joguk van rá. Azt elfelejtették közölni, hogy az 1848-49-es magyar szabadságharc után a Délvidéket Vajdaság néven az osztrákok szakították le a magyar államtestről. Dél-Baranyát azért tudták megszerezni, hogy Belgrád a magyar határtól lőtávolon kívül essen. Vita alakult ki a Bánát megosztásáról a szerbek és a románok között, ezért Clemenceau azt mondta: Legyen népszavazás! Tardieu ekkor hirtelen berekesztette az ülést. Másnap mindkét fél bejelentette, hogy megegyeztek, ezért eltekintettek a népszavazástól. Clemenceau még csak nem is tiltakozott.
2. A csehek azért kapták meg az Ipolysarkot, hogy a cseh ágyuk lőtávolán belül legyen Budapest. A Felvidéket történelmi jogokra való hivatkozással lett az övék, mondván, joguk van a magyar Felvidékre, mert Szlovákia mindig is Csehországhoz tartozott, s csak az l867-es osztrák-magyar kiegyezéskor vették el a magyarok és Kassa cseh város. Az angolok ezt sehogy sem akarták elhinni, ezért semleges szakértőket küldtek Kassára Kamev és Karmazin személyében. A két újsütetű amerikai állampolgár Benes gyermekkori barátja, iskolatársa volt. Kassán a cseh megyefőnök fogadta őket, és Hanzalik cseh rendőr kíséretében egy hétig a konferencia pénzén kocsmában mulatoztak. A szállodában írták meg a békekonferencia fontos dokumentumát, miszerint Kassa cseh város. Ennek alapján a színmagyar Kassát Csehszlovákiához csatolták.
3. Románia szintén történelmi jogokra hivatkozott. Bratianu miniszterelnök mély részvétet keltett, amikor kijelentette, hogy Románia határai egykor a Tiszáig húzódtak, és a magyarok fegyveres erővel telepedtek közéjük, nyomták el őket. Előterjesztésében azt mondta, hogy a kért területen 2,3 millió román mellett csak l millió magyar él. Orlando, olasz küldött felszólalt, hogy a román delegáció előterjesztésében 2 millióval több volt: „A román hadsereg talán kiirtotta őket?” Újra csak Tardieu mentette meg helyzetet, mondván a román előterjesztés nem a jelenlegi, hanem az 1916-os román követelésekre vonatkozott. E csalárd választ a konferencia elfogadta.

A székelyeket nem számították a magyarok közé, mondván a székely a román egyik nyelvjárása (Romániában ma is erre hivatkoznak!).

A kisantant létrejötte

Ha továbbra is hagyjuk, hogy a szlovákok, a románok és a szerbek a magyar történelmet ellopva építsék ki saját történelmecskéjüket, és igazunkat tudván még csak nem is tiltakozunk ellene, akkor valósággá válik Bratianu, román miniszterelnök l920. július l-én elhangzott óhaja:

Nem nyughatunk addig, amíg a magyar népet gazdaságilag és katonailag tönkre nem tesszük, mert mindaddig, amíg Magyarországon az életképesség csírája megvan, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük!

 

Készenlétben a Kisantant (korabeli képeslap)

 

A békeszerződés aláírása után alig egy hónappal, a bűntudat mondatta ezt vele, mert Magyarországot életképtelenségével és csonkaságával együtt még mindig félelmetes ellenségnek tartotta. Szomszédaink még ma is félnek tőlünk.

1920-21-ben Jugoszlávia, Csehszlovákia és Románia létrehozták az un. „kis entente” szövetséget Magyarország ellen.

Alaptétele a következő:

„Ha a három ország közül bármelyiket külső támadás éri, még akkor is megszállják Magyarországot, ha a magyarok semlegesnek is nyilvánítanák magukat.”

 E megállapodást 1939-ben megújították és még ma is érvényes.

Nem akarok kassandrai jóslatokba bocsátkozni, de nemzeti hadsereg hiányában sem külső támadás, sem belső zavargás ellen nem tudnók megvédeni a hazánkat, megvédeni a magyarokat. Ezt igazolták a 2006-os, államilag vezérelt események. A belső, mesterségesen szított bomlasztás immár kezelhetetlen. Csakis saját magunkra támaszkodhatunk!  A magyar hadsereget nem leépíteni, hanem fejleszteni, erősíteni kell!

A trianoni békediktátum

Gr. Apponyi Albert 1920. január 15-én vette át a békefeltételeket, és engedélyt kapott arra, hogy másnap (!) egy órás előterjesztésben észrevételeket tegyen. És amit az utolsó szó jogán mondott, semmivel sem volt kisebb jelentőségű, mint Kossuth megajánlási beszéde, ám Magyarország védőbeszédét a magyar  iskolákban nem tanítják, a magyarok nem ismerik.

 

 Gróf Apponyi Albert a béketárgyaláson

 A magyar küldöttség tagjai:

Gr. Apponyi Albert, politikus, miniszter, nagybirtokos, az MTA tagja, 1911-32 közt ötször jelölték Nóbel díjra, de nem kapta meg.

Gr. Teleki Pál, miniszterelnök, földrajztudós, egyetemi tanár, földbirtokos, politikus, az MTA tagja,

Gr. Bethlen István, jogász, mezőgazdász, politikus,

Gr. Csáky Imre, diplomata, külügyminiszter. 1921-22 közt magyar részről a határmegállapító vegyes-bizottság vezetője,

Gr.Csákí István, diplomata, külügyminiszter. 1919-től külügyi szolgálatot töltött be.

Somsich Tibor,

Popovics Sándor, pénzügyminiszter, az MNB elnöke, az MTA tagja.  

Báró Lers Vilmos, nemzetközi jogi író, államtitkár.

Pranovszky István,

Katonai szakértő: Láng Boldizsár, ezredes és Konek sorhajókapitány.

A kísérőkkel együtt összesen 73 személy. 

Apponyi beszéde oly nagy hatást tett a békekonferencia tagjaira, hogy Clemenceau minden ellenkezése dacára vita kerekedett. Majd Apponyi Teleki Pál térképe alapján ismertette Magyarország nemzetiségi viszonyait és politikáját. Pitti, az olasz kormány nevében a békefeltételeket elfogadhatatlannak minősítette, mondván Magyarország szétdarabolása esetén a szláv túlsúly ellen nem lát semmiféle ellenerőt. Hivatkozott arra, hogy Olaszország a Monarchiával háborúzott, nem  pedig Magyarországgal.

A csehek ezt előre sejthették, mert a január elején megérkezett magyar küldöttséget szigorú háziőrizetben tartatták a franciákkal. Csak Apponyinak engedték meg, hogy idős korára való tekintettel, rendőri kísérettel  egészségügyi sétákat tegyen. Féltek, hogy a magyarok megneszelik a tárgyalás kimenetelét és ellenakciót kezdeményeznek, s akkor kiderül, hogy a tárgyalások hazug alapokra épültek.

A szabadkőmíves Tardieu felelős a Magyarország ellen elkövetett sok csalásért, hamisításért, hiszen mindenről tudott, mindent irányított és ellenőrzött. Mindvégig hű maradt cseh, szerb és román megbízóihoz. Clemenceau szabad kezet adott neki, mert nem tudott a személyes érzelmein úrrá lenni: Fia minden ellenkezése dacára magyar nőt, az érsekújvári Muzsnai Idát vette feleségül; s a házaspár állítólag éppen ez idő alatt lett öngyilkos. Ezért egy ország büntettetett meg.

Clemenceau kijelentette: Magyarország számára nincs könyörület. Választani kell a népszavazás, vagy Csehszlovákia megteremtése között! ... és választottak.

Apponyi gróf hiába kérte a népszavazást:

Magyarország fejet hajt, bármi lesz is az eredmény. Ne vegyék el a színtiszta magyar, határmenti területeket, és a történelmi városainkat’! Ne bánjanak úgy e néppel, mint egy nyájjal....!

A kérést Renner, osztrák küldött javaslatára elutasították. Népszavazás két helyen Kismartonban és Sopronban volt. Állítólag az eredmények hamisítottak.

Seaton Watson megfenyegette a magyarokat, ha nem írják alá a békefeltételeket, gazdasági blokádot emelnek Magyarország ellen. A blokádot a kommunisták által piedesztálra emelt szabadkőmíves Jászi Oszkár is támogatta a Benes sugallatára Bécsben megjelentetett cikkében. 

Ekkoriban fogalmazódott meg Millerand francia külügyminiszter levele, melyben a szövetséges hatalmak nevében biztosítja Magyarországot, hogy a békeszerződés sérelmes rendelkezéseit a határmegállapító bizottságok orvosolják. E levél 15 napos határidőt adott a szerződés elfogadására. Apponyi gróf nem vállalta a békediktátum aláírását, mert a népszavazásra tett előterjesztését nem fogadták el. De úgy nyilatkozott, hogy bízik a Millerand levélben megfogalmazott hivatalos francia ígéretben, s nem ellenzi Magyarország jóváhagyását.

Millerand a békeszerződés aláírása után három héttel a határmegállapító bizottságokat körlevélben értesítette, hogy a nagyhatalmak nevében vállalt hivatalos kötelezettségek érvénytelenek. A Paleologue, a becsületes francia minisztériumi főtitkár megerősítette a revíziós kijelentéseket, ám ezért eltávolítottak a külügyminisztériumból. 

A magyarokat újra becsapták, kijátszották, mert valahol valakik eldöntötték, hogy Magyarország területe nem maradhat a magyarok hazája.

Az aláírást a magyar kormány egyetlen tagja sem akarta vállalni, ezért sorsot húztak és

1920 június 4-én, délután fél négykor Trianonban  Drasche Lázár Alfréd kíséretében dr. Bénárd Ágoston népjóléti miniszter könnyezve és reszkető kézzel írta alá Magyarország nevében a békediktátumot.

S ekkor Burgenlandtól a Székelyföldig, Szepességtől Fiuméig megszólaltak a harangok. Gyászoltak, sírtak, átkozódtak a magyarok: Magyarország elveszett! …és megkezdődött a határokon túlra szorult magyarok kálváriája, és a csonka Magyarország élet-halál harca a megmaradásért.

 

 

Megjegyzés: Sem Franciaország parlamentje, sem az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa a mai napig sem ismerte el a trianoni békeszerződést,  a hamisítások és diktátum volta miatt  pedig jogtalan és érvénytelen.

E cikk a "Jaj, a legyőzöttnek! - Vae victis! c. előadásom rövídített, kivonatos változata.

 

Felhasznált irodalom

1. Badiny Jós Ferenc: Trianon és a harmadik világháború. Ősi Gyökér. Buenos Aires, 1984.
2. Daruvár, de Yves: Trianon. 1920. június 4. - A feldarabolt Magyarország. Balogh J. Kiadása, Svájc, Luzern,
3. Familienlexikon, 1-5. k., Isis Verlag, Chur-Schweiz, 1992.
4. Petit Larousse en coleurs, Librarie Larousse, Paris 1980.
5. Pethő Sándor: Világostól Trianonig,  Enciklopédia R-t. kiadása, Bp., 1925.
6. Pozzi, Henri: Századunk bűnösei. Dr. Marjai Frigyes kiadása. 1936.
7. Raffay Ernő: Trianon titkai, avagy hogyan bántak el országunkkal, Tornado Danenija Kvk. Bp. 1990.
8. Révai  Nagylexikona, 1-20. kötet.  Révai Kvk. Bp.,1911-1927.
9. 1921. XXXIII. törvénycikk =...az 1920. évi június 4. napján Trianonban kötött békeszerződés becikkelyezése. (Országos Törvénytár, 1921. júl. 31.)
10.  A világháború története, Franklin Kvk. Bp., (1927?)

 

Both Gábor „Sumér-magyar” c. cikkének margójára

 

Valamikor az év elején kaptam meg először Both Gábor 2013. január 22-én írt Sumér – magyar c. cikkét.[1] Azóta eltelt pár hónap, s egyre többször jelent meg a levelezésemben. Eszerint, végigszaladt a világhálón, anélkül, hogy tartalmilag bárki is kifogásolta volna.  

Kedves ismerősöm ajánlotta, olvassam el, bizonyára hasznos ismereteket tartalmaz. Szótfogadtam. A cikk szerzője felidézi a magyar és a sumir nép közt a többezer éves távolság ellenére mindmáig meglevő művelődéstörténeti (nyelvi, zenei stb.) kapcsolatot, s joggal ostorozza a mai hivatalosított történelemtudomány képviselőit a magyarság igaz történetének eltitkolásáért. Népünk és anyanyelvünk régiségét, a sumirral való kapcsolatát stb. alátámasztandó megszólaltat néhány kiváló külországi régészt, tudóst, akadémikust, sajnos anélkül, hogy az egyes állításokat forrásadatokkal alátámasztaná.

A cikk szerzőjét nem ismerem, ennek ellenére késztetést éreztem, hogy a nyilvánvalóan jószándékkal írt dolgozata több megállapítását módosítsam, helyreigazítsam.

Sumerológus vagyok, s a cikkben közölteket nagyon jól ismerem, amit nem, annak utánanéztem. A könnyebb megkülönböztetés végett a cikk írójának megállapításait dőlt betűkkel írtam, a helyesbítést és a forrásadatokat nem.

x x x

Sir Leonard Wolley archeológus professzor… a következőket mondta: „1939 óta kérelmezem a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy küldjön nekem egy magyar nyelvészt.”

Sir Leonard Woolley (1880-1960) többek közt a kb. Kr.e. III-II. évezredben virágzott  mezopotámiai UR város királysírjainak régészeti feltárását vezette.

                        

1. Woolley ÚR város feltárásán

 Valóban többször járt Budapesten, ám nyoma nincs, hogy akár 1939-ben, akár máskor a Magyar Tudományos Akadémiától magyar nyelvészt kért volna. Dr. Shohotu Faisi japán tudós levele ekképp idézi Woolleyt: „Csodálkozom a magyar szakemberek nemtörődömségén. Csodálkozom, hogy annyi archeológiai, nyelvi és morfológiai bizonyíték birtokában megelégszenek a finn-ugor származási vonalhoz való tartozandósággal, és semmi szándékot nem mutatnak Mezopotámia felé mutató kétségtelenül fennálló vonatkozásaik rögzítésére.”[2] Sajnos sem a fent említett japán tudós személyének, sem a levelének hiteles volta nem bizonyított. Ám az bizonyos, hogy Woolley egyetértett több XIX. századi tudós véleményével, miszerint a sumir és a magyar nyelv rokoni, sőt egyenesági kapcsolatban van egymással. Az UNESCO 1963-ban megjelent, Az emberiség története c. kiadványában ekképp ír: „A szumer mint agglutináló nyelv egyedülálló volt a régi Közel-Keleten, ugyanahhoz a csoporthoz tartozott, mint a kínai és  a türkmén, valamint a későbbi, ezekkel rokon finn és magyar nyelv.”[3]

2.  Az emberiség története (UNESCO, 1963)

 (A jámbor magyar olvasó fel nem foghatja, hogy az igazán hitelesnek tartott UNESCO kiadványban közöltek ellenére, a mai magyarországi tudósok miért tiltakoznak oly hevesen a bizonyított és elfogadott sumir-magyar nyelvi és művelődéstörténeti, leszármazás ellen.)

„A magyar mondhatni AZONOS, és egyenesági folytatása a sumir nyelvnek.”

A magyar nyelv valóban egyenesági folytatása a sumirnak de még „mondhatni sem azonos”, hiszen, miként maga a szerző írja, legalább 7.000 év időkülönbség van köztük. Ennyi idő alatt a sumirból magyarrá lett nyelv rengeteget változott, viszont könnyedén kimutatható és bizonyítható a két nyelv közti nyelvi, nyelvtani hasonlatosság.  

3. Sumir vonalas írás (Metropolitan Museum, New York)

 

„Alapszavakat tekintve több mint 6.000 szógyök egyezik a sumir nyelvből a magyarral.”

Úgy vélem a szerző szavakat/kifejezéseket érthet a 6.000 szógyök alatt. A sumir nyelv esetében nem célszerű szógyököket említeni, amelyekből „…belváltozás … által más-más, alapeszmében egyező… szók erednek.”[4] A sumir jelekben semmiféle belváltozás nem történik. Ha valamilyen hangváltozás jönne létre, akkor egészen egyszerűen más írásképű jelet használnak, melynek a kiejtése, azaz hangzósítása közeláll az eredeti jel kiejtéshez.

A sumir nyelv alapszavai a magyar gyökökben tükröződnek vissza. Az ékiratos szótárak jobbára 598 alapjelet, illetve ősképet említenek. E jelek, vagyis szavak (és nem gyökök) és a különféle összevonásaikkal létrehozott szavak és kifejezések alkotják a sumir nyelv szókészletét. 

 „Sir Leonard  Wolley… eljött Budapestre, ahol magánúton megtanult magyarul, mivel soha semmit támogatást kutatásaihoz a Magyar Tudományos Akadémiától nem kapott. Sőt az MTA elítélte őt…”

Nem ismert, hogy Woolley megtanult volna magyarul. Két francia tudós viszont igen. Francois Lenormant akadémikus, a sumir nyelvészet megalapítója, „a halála előtt is Magyarországon járt, hogy magyar nyelvtudását tökéletesítse, mint ami elengedhetetlen sumir rokonítási munkájához”.

 

4. Lenormant, Francois (1837-1883)

 Kiválóan tudott magyarul Edouard Sayous (1842-1898) Torma Zsófia levelezőpartnere, s több magyar tárgyú könyv szerzője. Kilencszer járt hazánkban. Kitűnően ismerte a magyar történelmet. Igazán tárgyilagos könyvet írt Magyarország történetéről.[5] „A sumir nyelvet elemző megjegyzéseit… Lenormant az Études Accdiennes c. könyvébe foglalta.”[6]

 

5. Sayous, Edouard Magyarország története c. könyve

Úgy vélem, a szerző erkölcsi, és nem anyagi támogatásra gondolt, midőn megemlítette, hogy Woolley semmiféle támogatást nem kapott az MTA-tól. Hunfalvy (Hunsdorfer) Pál (1810-1891), a Magyar Tudományos Akadémia tagja Lenormanthoz írt levelében elfogadja a sumir-ural-altaji rokonságot, miközben nagyhatalmú akadémikusként a magyarság közel ezredéves történet- és eredetfelfogását megváltoztatván a magyar-hun-türk-szkíta származás vonalat felcserélte a vogulhoz és osztjákhoz kötött rokonsággal.[7]

… az un. finnugor népek embertanilag, azaz fajilag MONGOLOID népek…

Mind a vogul, mind az osztják ős-szibériai nép, valóban mongoloidok.

6. Vogul férfi

A német tudósok szerint az északi finnugorok, pl. a jobbára fehéres-szőke hajú, szűk szemrésű, zöldes-szürke szemű, szeplős, fehérbőrű finnek átmenetet képeznek az európai és a mongol faj között.[8]

 

7.  III. Észt-finn táncfesztivál, (Tampere, 2012)

„Bartók Béla Finnországban, Törökországban és Perzsiában végzett népzenei kutatásairól készült magyar nyelvű könyvét az MTA eltüntette…”

Bartók Béla nagyon sok országban megfordult, ám tudomásom szerint Finnországban és Perzsiában (Irán) nem. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a zenéjükkel ne foglalkozott volna. A magyar népdalról c. monográfiája 1921-re készült el. 1924-ben vagy 1925-ben jelent meg.[9] Vajon a szerző ezt a könyvet olvasgathatta New Yorkban, vagy pedig 2003-ban megjelent „A népzenéről” c., nyolc rövid tanulmányt tartalmazó gyűjteményes kiadványt?  Sajnos nem derül ki, Bartók Béla mely[10] munkájáról van szó.

„Azaz népzenei szempontból minden bizonyíték arra mutat, hogy török eredetű nép vagyunk.”

A magyar és a török népzene közti hasonlatosság nem jelenti azt, hogy a magyarság török eredetű lenne, annak ellenére, hogy a magyarokat a keleti források türknek nevezték. „A török név a történelemben először a VI. században bukkant fel Közép-Ázsiában,”[11] tehát jóval a magyarokkal azonos hunok megjelenése után. 

„John Rawlinson a székely rovásírás alapján fordította le a Sumir írást.

Ez bizony óriási tévedés.

Az angol Henry Creswicke Rawlinson (1810-1895), a régész és Canon George Rawlinson (1812–1902), a történész fivérek voltak, s egyiküket sem hívták John-nak. Both Gábor a sumir írást említvén, minden bizonnyal Henry-re gondolt, aki valóban sikeresen fejtette meg az ékiratos szövegeket. Ő találta meg és fordította le I. Dárius (Kr.e. 522-486) óperzsa uralkodó háromnyelvű behisztuni feliratát, de nem a székely rovásírás, sőt egyáltalán nem a rovásírás alapján.

8. Henry Creswicke Rawlinson (1810-1895) időskori képe

 A behisztuni sziklafelirat Gaumata mágus történetét beszéli el, miként kaparintotta meg az óperzsa királyi trónt, s Darius jóvoltából a szövetségeseivel együtt minő csúfos véget ért.

Az Óperzsa Birodalomban (Kr.e.550-330) minden szövegfelirat a birodalom három legnagyobb nemzetisége nyelvén íródott. A szövegértelmezéskor tűnt fel, hogy nemcsak három nyelven, hanem három írásmóddal íródtak a szövegek. 414 sor a Birodalom hivatalos nyelvén, a kb. 40 jelet használó óperzsa betűírással; 593 sor (a magyar forrásban 270!) a kb. 51 jeles elamita szótagírással; 112 sor az 598 jeles babiloni/asszír fogalomírással íródott. Mindhárom szöveg ékjel.  

9. A behisztuni sziklafelirat (részlet)

 Az elamita írás a szkíták írása. (Talán azért hívják elamitának, hogy eszébe ne jusson valakinek egybevetni az anyanyelvünkkel!) Minden bizonnyal ez tévesztette meg a cikk íróját. Csakhogy ez írás ékjeles szótagírás, nem pedig székely rovással írt betűírás. Az egyenes vonalakból álló rovásjeleket fába, sziklába vésték, az ékjeleket pedig apró pálcikákkal a puha agyagba nyomkodták vagy ékformájú jelekként sziklába, kőbe vésték. Míg a rovásírásban az „egy hang - egy jel” elve érvényesül, addig az ékírásban egy fogalomjel akár 8-10 ékjelből is állhat.

10. „Kürosz vagyok, achaimenida király” c. felirat óperzsa, elamita/szkíta és babiloni nyelven (Metropolitan Museum, New York)

 A háromnyelvű szövegek tartalma ugyanaz volt. Az óperzsa és a szkíták elamitának nevezett írása ismert volt, ennek alapján már meg tudták fejteni a harmadik, ismeretlen babiloni/asszír írásjeleket.

Midőn a sumir városállamokat egyre-másra hódították meg a szemita babiloniak és az asszírok, az ellenálló őslakos sumirok vagy meghaltak, vagy elmenekültek, vagy szolgákká lettek a saját hazájukban, s különféle mesterségeket míveltek. Mivel a sumirok toldalékoló/agglutináló nyelve más volt, mint a szemita hódítók hajlító/flektáló nyelve, szükség volt szótárakra.  Az ásatásokon tízezrével kerültek elő két-, háromnyelvű, agyagtáblára írt szószedetek, nyelvtani magyarázatok. Ezek segítségével meg lehetett fejteni, le lehetett fordítani a sumir szövegeket.  

Megjegyzem, az Óperzsa Birodalom korából előkerültek rovásfeliratok is, de a sumir írást nem a rovásjelek segítségével fejtették meg.

x x x

Ezek voltak a cikk legszembetűnőbb félremagyarázásai. Minden bizonnyal a szerző beleesett az „írástudók” azon hibájába, hogy emlékezetből dolgozott; úgy vélte, megbízhat az emlékezőtehetségében. Ez bizony bárkivel megeshet. Olykor velem is megtörtént, ám mindig akadt valaki, aki észrevette és rámpirított.  

Platón a Phaidrosz c. dialógusában írja meg az írásról és az emlékezésről való örökérvényű véleményét: Az írás „éppen feledést fog oltani azok lelkébe, akik megtanulják, mert nem gyakorolják az emlékezőtehetségüket – az írásban bizakodva ugyanis kívülről, idegen jelek segítségével, nem pedig belülről, a maguk erejéből fognak visszaemlékezni.” Az írás tehát nem az emlékezet, hanem az emlékeztetés varázsszere.[12]

 

 

 

Kedves Olvasóim!

Örömmel értesítem Önöket, hogy a hónapok óta nem működő freeblog.hu -ról átköltöztem a blog.hu-ra.

Ismét havi rendszerességgel jelentkezem a blogon új cikkekkel és egyéb közlendőkkel. 

Örömmel tudatom, hogy az oldal technikailag bővült. Minden blogon
megjelenő anyag kiegészült kommentelési, azaz hozzászólási lehetőséggel
Köszönöm a figyelmüket!

Marton Veronika

 

Nagy áldomást tevének -  fecerunt magnum aldumas 

 

 

1. Tibeti koponya-kupa, a kapala (tokcha.blogspot.com)

 Réges-régen, amikor az első évezred a másodikba lépett[1], Borsúr, az istváni keresztény térítésnek utolsóként ellenálló magyar vezér a végső csatában elveszítette felserdült fiát és utolsó tíz hív emberét: „Ó, nyilas isten, magyarok istene! Tégy csodát!”, fohászkodott.

A csoda nem váratott sokáig: „Sóhajtott a tölgyfa… Bozontos öreg jött ki belőle. Karcsú, fehérfátylas lány… a forrásból, kékszemű szőke a zsenge nefelejcsből.  A fenyőből nehéz vértezetű bajnok, a vadbodzából… javas ember. A parázsból… a tűz rőthajú tündére… A levegő leányai is eljöttek és a barlangok sötét fiai. Ég, föld, tűz, levegő minden fiát és lányát ideküldte.” Behatoltak Bors vezér álmába: „Hol lesz a templomunk, ha a te szíved is idegen lesz! Ki lesz örömünk és fájdalmunk szava, ha te is idegen isten imája leszel?  Légy hű hozzánk, utolsó magyar!”

 

 2. Hátrafelé nyilazó magyar harcos (freskó-részlet, Apuleia, székesegyház, vikipedia)

 Both, a kereszténnyé lett nagyúr biztatta Borsot: „Olyan keresztény vagyok én, mint a mázolt ló… Fehérre mázolják, de azért az a ló marad, aki volt. Hát engem is leöntöttek, azzal a vízzel…, ide kellett hajolnom, oda kellett hajolnom. Hajoltam én, csak ne törjek… Így én kaptam földet és nem idegen, én kaptam rangot és nem idegen… Ilyen keresztények a vitézeim is, aki magyar köztük.  A német vasasait… visszük ide, visszük oda, és ha nem látják… fogyasztunk belőlük. Aztán elsírjuk, hogy így meg így ölte le (őket) az ellenség. Nem íjjal harcol az már, aki élni akar, hanem” ésszel.

Értett a szóból Bors vezér. Némi püspöki okítás átgyúrta lelkét, s megkereszteltetett: „Szeretni kell mindenkit…. azokat, akik minket gyűlölnek. Áldani kell azokat, akik minket átkoznak. Ha elveszik a felső ruhádat,… add oda az alsót is. Ha jobbfelől arculütnek, tarts oda a balorcádat is…”   

  

3. Halomsír a patak partján (Zalaszántó környéke, my.opera.com)

 Bors vezér nagy-nagy alázattal erdei sétára invitálta a püspököt, a forrás menti friss sírhalmokhoz vezette: „Imhol …a vitézeim sírja. Hűségesek voltak, az én életemet élték. Fájt nekik a fájdalmam, kacagták az örömömet… Mi lesz belőlük, szent atyám?”

Kenetteljesen válaszolt a püspök. „Örök kárhozatban fognak elégni, mert nem ismerték a Krisztust…”

 -„Mi lesz az én édes fiammal, szent atyám?...”, faggatózott Borsúr.  

A püspök nem tagadta meg önmagát: „Ott… a helye, ahol a többinek: Az örök kárhozásban. Krisztus nélkül élt, pogány volt, istentagadó.”

„Mi lesz a némettel, aki megölte az én fiamat: S mi lesz azokkal…, akik megölték a vitézeimet?”

„Ők a hitért haltak meg… Ott lesznek az Atya fényességében…”

 

4. A magyarok agyonverése (Lech-mezei csata, német krónika, Hektor Mülich, 1457)

Bors lángoló szemmel fordult a püspökhöz: „Jaj, szent atyám, nagy az én bajom… Eltörött a fakupám… Átkozókat áldó, ellenségnek megbocsátó kegyes atyám, adja nekem a koponyáját kupának!...”

S a vadászkésével belevágott a püspök mellébe: „Menj gyalog ember, fejetlen ember, légy örök szolgája az én lovas fiamnak. Te szolgálni fogsz az én fiamnak, a te istened szolgálni fog az én istenemnek, a nyilas istennek…”a káplánoddal együtt.

A küldetésbe érkezett Both nagyurat kupa borral kínálta: Hamiskásan „összekoccintották a két emberkupát s fenékig itták.”

 

5. Tibeti koponya-kupa (kapala, Tibet, kb. 1700-1900)

 Szabó Dezső elbeszélése régi szkíta szokást idéz: „A legyőzött ellenség fejét, mint hadi trófeát kiakasztották, máskor a koponyákból a fejbőr lenyúzása után ivókupát készítettek… egyezmények megkötésekor vért ittak…”[2]

 

6. Mongol koponya-kupa

Ittak vért a magyarok is, ha szövetséget kötöttek, ha a megölt ellenségükön bosszút vettek: Bulcsu vezért „azért nevezték Vérbulcsunak, mert minthogy nagyatyját a krimhildi csatában a németek megölték, s ő ezt, mint bizonyost tudta, bosszút akarván rajtok állani… hogy némelyiknek a vérét is úgy itta, mint a bort.”[3] Joggal tette, ő volt vérbíró. Hadviseléskor hivatalos tiszte szerint ő ítélkezett az elfogott ellenség felett.  

A szövetséget a magyari népek  kötelezően vérivással erősítették meg, ami nem más, mint italáldozat. A Vérszerződés is az, hiszen a hét vezér „saját vérét egy edénybe csorgatta, s esküjét ezzel szentesítette.”[4]

 

 

7.  Szkíta vérszerződés (arany, Kul-oba, Kr.e. 4. sz.,  Ermitage, pinterest.com)

 A vért felfogó edényt, minden bizonnyal a kupát minden időben nagy becsben tartották, miként a székelyek a szkíta Anacharsis által megtalált szerecsendió áldozó poharukat, „melly változtatva, de most is meg vagyon”[5].

  

8. A székely áldozókupa[6]

Való igaz, hogy a régiségben, mind a nemesek, mind a pórnép széltiben-hosszában használta a kupát. Régen jobbára fából (később, kerámiából, fémből) készítették. (Manapság  kupán  a szarvból készült ivóalkalmatosságokat értik, holott az inkább ivókürt. ld. 7.sz. kép.)

9. Mai kerámia-kupa

Mai alakja már csak a kerekdedségét tekintve hasonlít az emberi fejre. Bár a talapzatát fel lehet fogni nyakrésznek, a tetejét pedig fejrésznek. A régiségben jobban hasonlíthatott a fejhez. Nem véletlenül használja a magyar nép a fejre, illetve a fej bizonyos részére a kupa szót: „kupán vágta - fejbe vágta”.

A magyar nyelv a „kupán vágta” kifejezésben azt a pillanatot őrizte meg, amikor fej felső része levágatott, hogy koponyakupa-ivóedény készüljön belőle.

Hérodotosz[7] a szkíták harci szokásairól szólván pontosan leírja,  „mikor a skytha katona az első embert leteríti, a véréből iszik,…” és a lenyúzott  fejből ivókupát készít: „A fejekkel…, nem ugyan mindegyikkel, hanem a legnagyobb ellenségével a következőkép bánnak el: A szemöldök alatt az egészet lefűrészelik és kitisztítják. Ha már most szegény az illető, csak marhabőrt feszít rá kívülről és úgy használja; de ha gazdag, akkor ráfeszíti a marhabőrt, belül azonban meg is aranyozza, és úgy használja kupának… Mikor aztán vendéget fogad, a kit nagyra becsül, annak ezeket a főket teszi eléje…” 

A magyar krónikákban nincs nyoma, hogy emberkoponyákat használtak volna az ivásra, mégis feltételezhető, hogy előfordult, hiszen a koponyából való ivás szinte közönséges szokás volt Ázsiában. Tibetben a koponya-kupát "kapalának" nevezik (ez szakkifejezéssé vált); szinte hasonlít a magyar "koponya" szóhoz. „972-ben a Dnyeper vízeséseinél Kura, besenyő fejedelem az orosz Szvajtoszlavot agyonütötte és a koponyájából ivott.”[8] Ez eset alig nyolcvan évvel a Kárpát-medencei magyar bevonulás után történt. Ám, ha a besenyőknél szokásban volt, a magyarok számára sem lehetett ismeretlen. Népünk (minden híresztelt nagy besenyő támadás ellenére)  jóviszonyban volt a besenyőkkel. Akkoriban már Pannónia-szerte jelentős besenyő-telepek voltak és semmiféle ellenségeskedésről nem szól a fáma: besenyők éltek a Fertő-tó vidékén, a mai Pest-megyében és másutt.

  A kupa kifejezés fejjel való kapcsolatát erősíti a magyarok elődnépének, a sumiroknak a „fej, fő” kifejezésre használt egy tőről fakadó kétféle ékjele.

Mindkét jel a „fej” képjelből, vagyis a „fej és a nyak” ősképből származik. A képjelből az ékiratos szótári jel kb. egy évezred alatt alakult ki, azaz a képjel idővel önálló életet kezdett élni: kettévált, s mindenik gondolatilag egymással összefüggésben levő fogalmakká sokasodott. 

Szembetűnő, hogy a második jel két, önmagában önálló jelentésű jelből tevődik össze, vagyis összetétel:

 

A kifejezés együttesen személyt is jelöl, s meglepő módon a pecséthengereken a sumir papi alakok mindegyike szarv-szerű fejfedőt visel. Úgy néznek ki, mintha ökörszarvat hordanának a fejükön.

 

 10.  A főpap kiosztja a magoncot (pecséthenger-nyomat,Kr. e. 2350-2150, 13,5 x 2,2 cm, Walters Art Museum, New York)

 A SAG = fej jelentésű összetételben az első, szarvként űrmértéket is jelent. Vagyis a szarvat gabonamérésre használták. Van e jelhez nagyon hasonló szintén űrmértéket jelentő ékjel, bár nem szarvat, hanem edény-félét jelöl.

  

 A kiejtése GUR vagy GU.UR.[9] A két jel közt a két párhuzamos ék hosszúságában van különbség.

E jel és a PA, fej jelentésű ékjel összekapcsolása egy olyan edény-félét jelöl, amit valahonnan levágtak, leválasztottak, tehát valami fej-szerű edény, amit mérőeszközként használtak, s gabonát hoztak-vittek benne.   

 

                                 mérőeszköz + fej

Jelentése: mérő-fej.

Feltételezett hangzósítása: GUr-PA  ~ KU.PA  

Általános szabály, hogy az azonos helyen képzett mássalhangzók az ejtéskor egymással felcserélődhetnek, ilyen pl. t-d, g-k stb.  

A sumir szóban levő r mássalhangzó az évezredek folyamán eltűnhetett. Ez ugyan bizonyíthatatlan, hacsak időközben valamelyik szkítafajú nép nyelvéből nem bukkan elő az átmenet.

A fentiek alapján a jelcsoport jelentése megfelel a magyar kupa fogalomnak.  

A magyar nyelvterületen az ökörkoponyáról levágott, leválasztott szarvat nemcsak ivóedényként, hanem gabona mérésére is használták, tülökként a pásztorok, gulyások „hangszere” volt.

Az ember feje a világrajöveteltől kezdődően változik, keményedik, növekedik (ha nem is olyan mértékben, mint a test), s megerősítetlen adatok szerint kb. 25-30 éves korra állapodik meg. A csontozata erős, szilárd, az űrtartalma is állandó lehet. A mérőeszköz gondolatilag összekapcsolható a koponyával. Lett légyen ökör koponyájáról leválasztott szarv, esetleg az emberi koponyából készített kupa, az ékjelek tanúsága szerint mérésre,  gabonamérésre esetleg ivóedényre szolgált.

11. Szaru ivókupa/ivókürt (turania.hu)

Szabó Dezső elbeszélése nemcsak régi időket idéz, mikoron a nép az ellensége fejéből ivókupát készített, hanem felhívja a figyelmet, hogy a krisztusi szeretet tanait miként lehetett és lehet a hiszékeny magyarság rovására csűrni-csavarni.    

A fia halálán és a haza vesztén kesergő Bors vezér úgy tett, mintha elfogadná az idegen isten tanait: Ha a magyar fegyverrel a kezében hal meg a hazájáért, pokolra jut, ha gyilokkal vagy csalárdsággal hatalomra jutó rabló idegen hagyja ott a fogát, a mennyországba kerül. Ami az egyik oldalon bűn, az a másikon dicsőség. Borsúr jól meghányva-vetve csöndben, titokban készült a visszavágásra. Jól megtanulta a papi módit, vizet kell prédikálni, s közben bort inni, s lehetőleg a püspök levágott fejéből. Erre fakadt aztán harsány kacajra erdő-mező, a Kárpátok óriásai, a folyók lenge lányai. „Az idegen isten emberei felriadtak az éjszakában? - Jaj, Krisztus, jaj, Mária, mi lesz velünk! … - Kacag a magyar erdő, kacag a magyar temető, a magyar föld. - Nem lakhatunk jól nyugodtan, amíg egy lélek is életben van ebből az átkozott pogány fajzatból!” –

Csakhogy a pogány fajzatú magyar nép nem hagyja magát…, s ha eljő az ideje, győzedelmeskedik.

 

---

[1] Bors vezér megtérése, In: Szabó Dezső: Jaj!, Genius Kiadás, Budapest, [1923?]  41-80. pp.

[2] Garcia, Fray Gregorio: Origen de los indios del Nuevo Mundo e Indias Occidentales, En Madrid: En la Imprenta de Francisco Martinez Abad. Año de 1729. 297. p.

[3] Kézai Simon mester magyar krónikája, Kiadja Ráth Mór, Pest, 1862., 49. p.

[4] Anonymus: Gesta Hungarorum, Magyar Helikon, Budapest, 1975., 83. p.

[5] Csíki Székely Krónika, Magyar Ház, Budapest, 2000.,16. p.

[6] Orbán Balázs: Székelyföld leírása, Ráth Mór bizománya, Pest, 1868.

[7] Hérodotosz történeti könyvei, I-IX., Franklin Társulat, Budapest, 1893., IV. kv. 65.

[8] Hammer-Purgstall, Joseph: Geschichte der Goldenen Horde, Hartleben’s Verlag, Pesth, 1840. 443. p.  

[9] A sumir szavak kevés kivételtől eltekintve egyszótagúak. Ha a szótár két szótagot jelez, ahhoz két ékjel tartozik, még akkor is, ha nem jelölik. (MV)

 

A világ teremtése az ékiratok szerint

Helyszín: Megújulás –Magyarok Háza

Budapest, V. Semmelweis u. 1-3.

Időpont: 2013. III. 13. szerda, 18.00-20.00

Az előadás ismertetése:

Az ékiratos teremtés-mítosz a Naprendszerünk keletkezéséről szóló csillagászati leírás. A bibliai teremtés-történettől eltérően mutatja be a  bolygók keletkezését, továbbá miként került a Föld és a Nap a jelenlegi helyére, miként jött létre a bolygók mai rendje, s mi kapcsolat van a Naprendszer és a Magyar Szent Korona között.  

Nemzetvesztő királynék

2013. február 28., csütörtök, 18.00-20.00

Helyszín: Két Hollós Könyvesbolt, Budapest, 1081. Kenyérmező u. 3.a.

Az előadás ismertetése:

A magyar történelem több sorsfordító, nemzetrontó eseménye fűződik Géza fejedelem második feleségéhez, a lengyel Adelhaidhoz és I. István király asszonyához, Gizellához. A királyi udvarba való beléptüket követő eseményekből kiviláglik, második hazájuk, Magyarország ellen fondorlatoskodtak. A magyar királyok egyike sem ismerte fel, hogy az idegen királyné-feleségeikkel erősödik a pápai és a német, azaz az idegen országbeli befolyás, mintha valami titkos terv részesei, láthatatlan karmester vezényelte magyarellenes kar szólistái lettek volna.

Ibbi-szin, az utolsó sumir

uralkodó gyászdala

 (III., befejező rész)

 

 

1. Nannar holdistennek ajánlott achát-gyöngy Ibbi-szin nevével (achát, 41x61 cm, Louvre, Paris)  

A réges-régi sumir városok pusztulását megörökítő siratóénekből[1] mélységes szomorúság, fájdalom és kétségbeesés árad. A vers írója szemére hányja az isteneknek, Enlilnek, Enkinek, hogy védelem nélkül hagyták kedves földjüket, sorsukra hagyták a városaikat: A haza idegen, szemita kézre került, eladdig virágzó földje elpusztult. A földdel lett egyenlővé SIR.BUR.LA.KI, Gudea városa, Uruk, Gilgames fallal kerített erőd-városa, Eridu, az egyetlen kőből épült város.

Ibbi-szin kötelességtudó uralkodóként hiába áldozott buzgón az isteneknek, hiába próbált megfelelni a nippuri vallási központ elvárásainak, mindhiába. A főpap átengedte az É.KUR-at, EN.LIL isten  ékes-fényes „hegy-templomát”, zikkuratját az  új főistennek, An-nak, azaz Anu-nak. A szemita-amorita hódítók, hogy a lefokozott, második helyre szorult EN.LIL, a korábbi főisten túlságosan meg ne bántódjék (mert sohasem lehet tudni..!), a tiszteleti helyeit meghagyták, az ünnepeit némi ideológiai körítéssel megtartatták.[2]

  

2. Nippur feltárása (fényképfelvétel, 1899-1900, Penn. Museum Archives)

Úgy tűnik e gyakorlat évezredekig megmaradt, mert a kereszténység térhódításakor az új vallás ünnepei szinte kivétel nélkül a régi un. pogány ünnepnapok helyére kerültek.[3]

 

 3.  Emberfejű bika (bronz, III. UR-i dinasztia (?), realhistoryww.com) 

Az elamiták kettős játékot játszottak. Elfogadták Ibbi-szin szövetségét, de közben összeszűrték a levet szemita-amorita betolakodókkal, hogy együttesen akadályozzák az ország gabonaellátását. A helyzetet súlyosbította némely tartományúr, az iszini Isbierra és a Simaski tartomány[4] Kindattu nevű főnökének önállósodási törekvése.

 

 4. Várostrom - Nyilasok és a várat úszva megközelítő ostromlók (dombormű, Nimrud, nyugati palota, British Museum)

 „A Mariból származó szemita Isbierra, Iszin városállam kormányzója hatalmi vágyától indíttatva kihasználta, hogy a megrendült tekintélyű Ibbi-szin aligha birkózik meg a mesterségesen gerjesztett gazdasági és katonai nehézségekkel. Tudta, isteni jóváhagyás nélkül veszett ügye van, ezért kierőszakolta a nippuri papságtól, hogy Enlil főisten jóslatban ígérje neki Sumer királyságát.[5] Nippur főpapja egy korábbi, KI.EN.GI pusztulását előrevetítő, mintegy ezeréves jóslatból kifolyólag az istenek rendelésének tartotta a birodalom bukását, és behódolt. Így Isbierra isteni jóváhagyással a birodalom nyugati része (későbbi Közép-Babilon) uralkodója lett.”[6] (A papság ilyetén árulása a magyar történelemben is számtalanszor megtörtént.)

 

 5.  Várostrom (dombormű, Nimrud, nyugati palota, British Museum)[7]

Miközben Isbierra nyugaton építgette birodalmát, keleten, ÚR-t, a mintegy ötven évig virágzó fővárost bevették az elamita csapatok. „Az ostromlók vezére az Elamban katonai puccsal hatalomra jutott szemita Kindattu király volt. Ibbi-szin sem a hatalomátvételt, sem fővárosa elestét nem tudta megakadályozni.”[8]   

Menekültek otthonukból az emberek,

Ellenséges országokba űzettek.

A napnyugati Subartu gúnyolta őket. 

A napkeleti Elam gyalázta őket.

 

 6. Szubartu – Elam – Sumer

Az un. befogadó országok a menekülőket nem nézték jó szemmel. Minden bizonnyal érthetetlennek találták, hogy a III. ÚR-i dinasztia virágzó, erős, szilárdnak hitt birodalma miként tudott összeomlani. S nem a szemita csalárdságra, Ibbi-szin kijátszására gyanakodtak, hanem a menekülők hősiességét vonták kétségbe. 

Fájdalom, KI.EN.GI királyura,

Búcsút vett a palotájától,

Az elamiták országába ment Ibbi-szin,

A távoli határba, Ansan határába. 

UR városának bevétele után az életben hagyott Ibbi-szin király a város védistene, Nannar holdisten szobrával együtt Elamba hurcoltatott. Tökéletes volt a bukás: Ha a hódítók az uralkodóval együtt valamely város védistenét is száműzik, akkor nincs visszatérés, nincs újrakezdés.

 

 7.  Nannar, a Holdisten (pecséthenger-nyomat) 

 

Hasonlatos lőn azon madárhoz

kit saját fészke(alja) zavart idegenbe,

s hazáját viszont sose látta… 

E három sorból kitűnik, hogy Ibbi-szin király közvetlen környezete szövetkezett a hódítókkal. A „saját fészekalja” követte el az árulást, s adta idegen kézre az uralkodót, s szabadította a városra a nomád elamitákat.  Úgy tűnik, az uralkodó teljes mértékben megbízhatott a környezetében, s nem számolt a belső árulással. 

A Tigris és az Eufrátesz kietlen partján 

Éleslevelű káka és sás nődögél,

Élő lélek nem merészkedik az útra,  

Félőn gunnyaszt a romos városban.

„Az elamiták, a későbbi perzsák erőtől duzzadó hegyi lakói végigdúlták a Folyamközt. Dolguk végeztével, vagyis ÚR, a főváros bevétele után visszatértek a hegyeik közé. Elpusztított országot, rombadőlt városokat, feldúlt templomokat hagytak maguk mögött.”[9] A gyors elvonulás arra enged következtetni, hogy az elamitáknak főleg a fővárossal és Ibbi-szinnel lehetett leszámolni valója. 

  

8. Várostrom (Harci szekér, lehetne akár faltörő kos is, de a legújabb kutatások szerint inkább "harci eszköz, gépezet”)[10]

  

9. Faltörő kos  (waysofdarkness.proboards.com)

A vad amoriták, e pásztorkodó nyugat-szemita törzsek támadását az irigység vezérelte. Századok óta munkásokként, szegődött katonaként, nélkülözhetetlen hivatalnokként alaposan kiismerték a barátságos és könnyenhívő sumirokat, s egyre inkább érlelődött bennük a könnyebb élet utáni vágy.

 

Amorita harcos emberre tapos és ütlegeli  (égetett agyag, Kr. e. 1800 körül, California Museum of Ancient Art, Los Angeles)

Jó szemita szokás szerint „bevárták, míg az elamita csapatok a főváros feldúlásával és a király száműzetésével, meggyengítették Sumer véderejét; majd átszáguldottak az Ibbi-szin által ellenük építtetett nyugati véderővonalon, és sorra vették be a megmaradt városokat, helyőrségeket.”[11]  Természetes ösztönüket követve kedvüket lelték az öldöklésben, a pusztításban. A városok romjai közt a megmaradt, az el nem menekült emberek, gyermekek, asszonyok, rettegve bújtak meg előlük.    

Otthonra lelt a szükség és a halál.

A puszta föld felett pihennek a kapák,

A legelőre a nyájat nem terelik pásztorok.

Üresek az ökröket fogadó szárnyékok.

 

   

10. Beszolgáltatási tábla Ibbi-szin uralkodásának első évéből (brown.edu)

 

 Tej sem, vaj sem hordatik onnan, 

Elfeledvén az ellést, nem fiadzik az anyajuh. 

Döglődik a sztyeppén ugrándozó vad.

Az állatok immár nem lelnek nyugalmat.

Nád övezi a kirabolt halastavat, 

Körötte az ápolt ágyások összetiporva, 

Fonnyadtak már a gyümölcsfák, az ékes kertek.

 E verssorok arra engednek következtetni, hogy az eladdig virágzó, gazdag országban mindenki tette a dolgát: élt, dolgozott, gyarapodott. A földet parasztok művelték, szántottak, vetettek, a nyájakat a pásztorok terelgették. A karámban fejték a teheneket, a birkákat, feldolgozták a tejet, a vajat köpültek, a túrót készítettek, s vitték a városokba.. Úgy tűnik még a háziállatok szaporodását is ügyelték, segítették az ellésüket.

Aztán mindez abbamaradt. Megszakadt az élet Sumerban.

A megszállók kegyetlen népirtást végeztek: A lakosság elmenekült, meghalt vagy a saját hazájában bujdokolt. Nem volt ki ellássa az állatokat, ápolja a kerteket, tisztítsa a halastavakat.

 Ekképp határozá meg AN és ENLIL a sorsot.

Ez AN szava. Ki merészelné jóra fordítani? 

Ki merné ENLIL akaratát megváltoztatni?

Óh! KI.EN.GI, félelem földje, csüggeteg népe!  

Elment a király, jajveszékelnek gyermekei.

Bizonyára a Nippur-i főpapság jóslata, miszerint Ibbi-szin alkalmatlan az uralkodásra, és új királyra, hatalomváltásra van szükség, hamar elterjedt. Ennek ismeretében egyetlen ember nem akadt, aki ellenszegült volna, aki kétségbe merte volna vonni Enlil isten akaratát. A szemita Isbierra gondoskodott arról, hogy isteni rendeléssel tegye szalonképessé az uralmát, még azon az áron is, hogy gőgös hatalomvágya miatt darabokra szakadt, és kietlen pusztasággá változott az ország, a népe pedig földönfutó lett.  Mire a sumirok újra felemelték a fejüket más város, más nép vette át a vezető szerepet. Iszin és  Larsza szemita királyai lettek KI.EN.GI  és KI.URI, azaz Sumer és Akkád új urai; de ők sem örökké… Felváltották őket a babiloni, és a kegyetlenségben mindeniket felülmúló asszír dinasztiák.

Mintha hazánk bú-bajáról szólna e vers. Az országhódító megszállóknak csak a nevük változott; lett belőlük török, osztrák, román, rác, tót, orosz, és mögöttük a nagy árnyék, a világhódító zsidó pénzhatalom. 

Péter királytól kezdve gr. Károlyi Mihályig sokszor megtörtént, hogy idegenek kezére került Magyarország. 1918-ban Károlyinak, a hírhedt őszirózsás forradalom még hírhedtebb miniszterelnöknek mindent elsöprő fékezhetetlen hatalomvágya szabadította rá a magyarságra a kommunista-zsidó csőcseléket, s taszította az országot a trianoni területrablás útvesztőjébe. Napjainkban pedig Gyurcsány és a társai raboltatják el azt, ami megmaradt.

Időről időre úgy tűnik, a magyar haza elvész, idegen kézre jut, ám a föld népe a helyén marad, s határtalan erővel újraéled, miként az ékiratos királylista utolsó sorai mondják:

„Királyság átvétele, nem jelent örökkévaló uralmat.”[12]

  

11. Sumir királylista a vízözön előtti királyoktól Kr. e. 1827-ig (20 cm, agyag, Ashmolean Museum, Oxford)

 

 

---

[1] Falkenstein: Die Ibbisin-Klage, Welt des Orients, 1950. 377. p.

[2] Schmökel, Hartmut: Úr, Assur Babylon, Europäischer Buchklub, Stuttgart, 60. p.

[3] Gyula pápa (337-352) rendelete értelmében a keresztény egyház december 25-én ünnepli Jézus Krisztus születésnapját (holott január 6-án volt). A karácsony egybeesik a turáni népek téli napforduló ünnepeivel. A régi magyarok is december 21-én ünnepelték a „sol invictus dei”, a legyőzhetetlen Nap megújulását, újjászületését, a sötétség fénnyé való változását. Gyula pápa tisztában volt azzal, hogy az új keresztény ünnepeket a nép nem tartaná meg, ezért a régi, un. pogány ünnepeket keresztény tartalommal töltötte meg. (MV)

[4] Simaski Elammal határos tartomány (MV)

[5] Erről Isbierra Mari levéltárában talált levelezése tudósít. (MV)

[6] Veenhof, Klaas R.: Geschichte des Alten Orients bis zur Zeit Alexanders des Gro3en, Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 2001., 77. p.

[7] Hrouda, Bartel: Der Alte Orient, Bertelsmann Verlag, München, 1991. 345. p. (A kép egy évezreddel későbbi asszír várostromot jelenít meg, de akár így is történhetett. MV)

[8]  Veenhof i.m. 77. p.

[9] Woolley, sir Leonard: Ur und die Sintflut, Brockhaus, Leipzig, 1930.,  136-137. pp. 

[10] Hrouda i. m. 344. p.

[11] Kramer, Samuel Noah: Mezopotamien, Rowohlt, Hamburg, 1976., 54. p.

[12]Jacobsen, Thorkild: The Sumerian King List, University of Chicago Press, Chicago, 1939.