KÁRPÁT-MEDENCEI ŐSNÉPÜNK -

1. rész: A BALATONUDVARI HÁZ

(Szemelvények Dr. Nagy Sándor könyvéből)

 

Annak a népnek megszólaltatása, mely ősidőben már a Kárpát-medencét lakta, nem könnyű feladat, mert erre megbízható, hiteles írásbeli bizonyíték nincs, nem is lehet. Az őstelepes nép nyelvére vonatkozó írásos szöveg nem maradhatott fenn. De ha ilyen szöveg nem is maradt ránk, egy sereg víznek, hegynek, erdőnek, telephelynek a neve máig fennmaradt.

... Egyik ilyen legismertebb földrajzi név a Duna folyó - honfoglalás előtti neve: Ister. A sumíroknál a termékenység, a csillagok és a háború istennője volt. Mellette fekszik Esztergom (Ister-gam) melynek jelentése sumír nyelven: Ister kanyarja, vagy görbülete, mert a „gam” sumír nyelven sarlót, görbületet, hajlatot jelent (A „gam” egyébként ma is görbületet jelent, lásd: gomb, gömb, kampó, gamó szavainkat, de a gém-madár is hajlott nyakáról kapta nevét, valamint "gamós" az ismert irodaszer, a gém-kapocs is.)

Melyik nép adhatta tehát e gyönyörű nagy víznek az Ister nevet és a mellette épült városnak az IsterGam (Esztergom) nevet, ha nem az, melynek nyelvében Ister isten volt, a gam-szó pedig nyelvében hajlatot jelent. (Esztergom nevének jelentése tehát egyszerűen "Duna-kanyar"!)

De van egy girbe-gurba utcáiról elnevezett Gamás nevű falunk is Somogy-megyében és egy Gamásza (gam-aszó=kanyargó víz) puszta is közel a Balaton somogyi partjához.

Balaton – Bál, vagy Bél isten tava. A „ton” szó pedig a tó-nak egy ősi formája. A pannonoknak nemcsak a sumír Ister volt az istenük, hanem Bél, vagy Bál is. A görögök már a Kr. előtti évszázadokban Pelszó néven hívták a Balatont. Pelszó a sumír Bél-szó=Bél isten vize nevéből változott át. A rómaiak a görögöktől vették át ugyanezt a nevet, amikor Kr.u. 9-ben Pannóniát meghódították. Bál isten tisztelete legerősebb volt a Balaton környékén, ezért telepítette annak kiirtására I. István a bencéseket Bakony-Bélbe. Tehát ez a "Bél" nevű telephely már I. István előtt is ott volt, vagyis ugyanott sumír telepeseknek is kellett lenniük!

Később, 755-ben (1055) I. Endre királyunk ugyancsak a Balaton környéki "Bél"-tisztelet kiirtására telepítette a bencéseket Tihanyba, IV. Béla pedig Szigligetre...

...Dunántúl és a székelyeknél bálványfának nevezik a kapuszárnyakat tartó oszlopokat ma is. Ezért szokták mondani a szó nélkül távozóról, hogy "el sem búcsúzott a kapufélfától". A kapunak azonban nincs, nem is volt "félfája" sohasem, hanem volt és még ma is van Bél-fája. Ebből lett a könnyebb kiejtés törvénye szerint "félfa", amit azonban a mai falusi ember már nem ért meg...Valószínű, hogy ősidőben Bál isten faragott képe (?) is rajta volt a kapuoszlopon, ezért nevezte azt ősnépünk Bélfának, vagy Bálványfának...

De Bél isten nevére emlékeztet testünk bal oldala is, ahol a szív van... Bál az ősszel meghaló természet tavaszi újjászületésével a halál feletti győzelmes életnek istene. Ünnepét akkor ülték meg nagy mulatsággal (bál-lal), amikor fű, fa virág s a meleg napsugár hirdette már a télen sokat didergő embernek a tavaszt s az új kenyér reményét. Innen az ünnepélyes mulatságok neve ma is bál. Ünnepélyének színhelye mindig a természet ölén, bővízű források (bú-csú) mellett volt, messze környék népének találkozásával. (Ez ősi szokást őrzi a "búcsújárás" egyházi népszokása Szentkúthoz és más forrásos helyekhez, egyúttal mutatja, hogy sajátította ki a zsidókereszténység ősi rítusainkat.)

De balatoni sumír nyelvemléket őriz Badacsony, Csobánc és Hegymagas neve is. Az első bő vizet (bo-d-csony) jelent, mely a Badacsony oldalából buggyan - bógyün, bőven gyün - elő és Kisfaludy Sándor nevét viseli.

Ismét csak bővizű forráskútra utal Csobánc (cso-bo-tu=bő vizet ad) neve is, mely nyáron is jéghideg vizével a hegy tetején ered, s valaha fakampóra akasztott csöbörrel meríthetett belőle a szomjazó. Különben a csöbör is sumír szó: cso-bőr=víztartó bőr, vizes tömlő. Hegymagas pedig tiszta sumír szerkezetű szó, ahol elől áll a főnév, a "hegy" és utána a jelzője, a "magas".

<

De van egy negyedik sumír nevű hegy is a környéken: Rezi. Ennek neve a sumír "resu, vagy rezsu" szóből származik, jelentése: hegy, hegycsúcs, de jelenti az oldalirányt is. A részút és rézsü szavaink őrzik még emlékét. Három Tomaj nevű falu is van a környéken: Badacsony, Lesence és Hévíz mellett. A sumír to-ma jelentése "tó-nagy"... Szepezd értelmét a mai magyar nyelvből nem tudjuk levezetni, csak a sumír ősnyelvünkből. "Zeeb" jelentése szép, "d" a szóvégén sumír és magyar képző:"os-es-ös". A köztük levő "ez" a sumír "szo=víz" szó eltorzulása. Ugyanezt a tiszta sumír szótövet ismerhetjük fel Zebegény, Szepes, Szepesség helyneveinkben...

Csicsó kicsiny falu Szepezdtől északra. Nevében a sumír eredetű "csi/cse"=kicsi szavunk rejlik. A "csi" mai nyelvünkben kicsinyítő képző lett: csi-be=kicsi barom; kö-vecs=kicsi kő; csi-csó=kicsi víz...

<

...Még ezeken kívül is sok Balaton környéki helynév őrzi ősnyelvünk emlékét, de nézzünk meg most egy Balaton-parti falut közelebbről, s ez Balatonudvari. Az "ud-úr" sumír szavunkban "ud" világosat, az "úr/vár" pedig bekerített helyet jelent, de olyat, melynek nincs teteje. Az "udvar" jelentése tehát sumírul: világos bekerített hely/vár. Udvari nevéből következtetve, ott egy nagy udvarháznak kellett lennie az ősi időben.

Nézzük meg most belülről egy sumír udvarházat. Ennek a szónak az első felét már ismerjük. A ház szavunk pedig a sumír hu-us-su szóból származik. Ez az ősidőben még a hozzátartozó földbirtok területén épült fel. Rendesen palánkkal (palaku=elhatárolni) volt körülvéve.

A palánkon kívül terült el a rét (retu), vagy mező (masu) és a szántó (sumírul szontu). Itt termelték a gabonát (gabni), melynek szemeit (szeim), ha azok megnőttek (nilu=nől, növekszik), zsákokba (szaku) rakták és szekéren (szigir) a malomba (mumu) vitték és ott megőrölték (sumírul: ara). Aztán kenyérként (kuruk), vagy tésztaként (daszta) megették (enni sumírul=esz, vagy eszag). Rendesen volt a közelben valami mély víz (meli biz), vagy tó (sumírul is tó) is.

A palánkon belül, az udvar mellett volt a kert (sumírul kiru/kirtu). Innen a ház egy másik bekerített helyére lépünk, mely azonban a házzal már egy födél alatt van, tehát nem világos, de az oldala nyitott: ez a "pitu-úr/vár", a nyitott vár, vagyis pitvar (pitu=nyitott). Innen tovább küszöbön (kiszib) át jutunk a ház belsejébe, ahol a háznép (asz-naab) élt (sumírul élni=áál). Ezek voltak az apa (abu), anya (ana), az ük (ugu), az ős (us) és a gyerekek (dumugu), sőt a szolgák (szukal) és a szolgálók (szukálu) is. Népi magyar nyelven a "szóga" és "szógáló" szavak egyeznek velük. Különben a sumír szavak hangtanilag sokkal jobban egyeznek a népi nyelv szavaival, mint az irodalmival.

A konyhában volt a tűzhely (ki-izi). Izi=tűz; mai nyelvünkben az izzó, izzad, izik őrzik ős-szavunkat. (A sumír "izi" szőból származik "izi-ten", azaz isten szavunk (tűz-tevő, tűz csináló, tűz-adó).... a görögöknél a tűzistent Hefaisztosznak nevezték. De ebben a szóban csak a "faisztosz" görög (jelentése csináló), a "he" pedig ugyanaz, mint a magyar hő szó.)

Itt (sumírul: iti), a konyhában található egy nagy vizesedény (nad=nagy; víz=biz; edény=edin) A Dunántúlon még ma is edin az edény! Azután a konyhában volt még a csöbör (cso-bőr). Ennek kisebb alakja a csupor (cso-po-haru). Tehát a szomjunkat (sumírul: szuumu) enyhítő ivópohár is sumír nyelvi örökség. Egy fábol való vizesedény a sajtár (so=víz; tár=tartó) is volt ott, valamint vödör (bader), kosár (kaser), garabó (garru=nádkosár) és kanna (sumírul is kanna).

A kamrában (kumu) voltak a különböző szerszámok, így a kasza (kaz=vágni), ásó (usutu), ostor (kinnazu - mai nyelven: kínzó), lapát (lapatu), kapa (kapa), kalapács (kalapattu), kaparó (kaparu), hordó (háru). A kumu, vagyis kamra fekvőhely is volt éjszakára. Innen származik a "koma" szó, melynek jelentése fekvőtárs. Ugyanezt jelenti a pajtás szó is. A pajta, mint szellős hely, nyári hálóhely volt. Az istállóban voltak a marhák (marha; mar=megfogni -ld. mar, marok, markol, marad, marasztal) A barom szó sumírul=bulum, a bárány=barin (bari(ka)). Az istállóban voltak lovak is (hiulu, v. assza- ebből származik a huszár szó és a számtalan assza/aszó helynevünk) A lovakat már abrakkal (ubru) etették. A szérűben (szieru=száraz) pedig ott volt a góré (gur, v. guru; debreceni szó górál=dobál, hajigál) és a kazal (gizal). Végül az ólban (aul) voltak a disznók (emes=emse, anya(disznó).

Az egész udvarháznak (udu-ur hu-u-szu) éber őre (uru v. reu) volt a kutya (kudda), melynek ugatásától (ugatu) minden állat (alad), még a verebek (buraba; ld. bori veréb) is elriadtak. Az udvarház felett pedig éjszaka ott ragyogott a csillagos ég (csillag=csillag - azaz csi=kicsi; lag=láng; ug=ég)

Amikor a mai falusi anya kenyérsütéskor lángost süt kicsi fiának és "nesze csillagom!" szóval kínálja neki, sumírul szól hozzá ma is...