ELLENSÉGKÉP ÉS NEMZETI ÖNVÉDELEM
"A türelmesség mindenekelőtt megköveteli,
hogy eltűrjük az igazságot. Ma a türelem nevében
az igazság elnyomását követelik. Azért legyen menedék és védelem, a jövendő biztos alapja
zsidók és nemzsidók számára: az IGAZSÁG.
(H. FORD: A nemzetközi zsidó)
A szerveződő cionizmus természetét már SZÉCHENYI, KOSSUTH és DEÁK is felismerték, az osztrák nyomásra liberalizált zsidó bevándorlási politika azonban félretette az általuk megfogalmazott józan figyelmeztetéseket, melyek aztán rövidesen a Solymosi Eszter rituális meggyilkolását követő tiszaeszlári vérvád-perben váltak fenyegető valósággá.(3) Ez a per volt a magyarországi zsidóság első komoly erőpróbája és győzelme. Egyfajta próbaper volt ez, melyben egy maroknyi fanatikus zsidó győzedelmeskedett a faji összetartás, a propaganda, valamint a nemzsidók árulása és megvesztegethetősége segítségével a nemzeten és az igazságon. Ennek az előcsatározásnak a nemzeti oldalon ISTÓCZY GYŐZŐ, "Magyarország Cassandrája", és VERHOVAY GYULA voltak az első áldozatai. De az áldozatok közé sorolhatjuk a gyilkosok védelmében "érdemeket" szerzett, zsidók által lepénzelt és magát erkölcsi hullává tevő kiváló jogászt és író-publicistát, Eötvös Károlyt is. E század elején SZABÓ DEZSŐ már nemcsak a riadókürtöt fújta, hanem a harangokat is megkongatta, ébresztendő a nemzetet.(4) A baj igazi természetére és gyökereire azonban ő is csak halványan utalt, akár csak BARTHA MIKLÓS a "kazár" bevándorlásról írott híres riportkönyvében.(5) "Seregesen senkik jönnek" - írta ekkor a költő, ADY ENDRE. De, hogy miért éppen ezek a "senkik" és miért éppen ide(!?) - erről alig hangzott szó.
Pedig a századfordulón (1897) Bázelben már lezajlott a nagy cionista világkongresszus, és alig pár évre rá kipattant a politikai botrány: napvilágot látott a kongresszus cionista világhódító programot tartalmazó jegyzőkönyve(1), 1910-ben pedig nyilvánosan is bejelentették Magyarország és Galícia zsidó megszállásának programját.(6) Ez az elhíresült Protokol döbbentette rá először a világot a cion-fasizmus veszélyére.
Ekkor kezdték először a gazdaság-és társadalomkutatók e protokolumok szemszögéből is vizsgálni a látszólag megmagyarázhatatlan világfolyamatokat és mutattak rá világosan első ízben a világot mozgató árnyékhatalom tényleges valóságára és mibenlétére. Amerikában HENRY(I.) FORD vizsgálta meg először részletesen, hogy hogyan érvényesül a "Cion Bölcseinek" programja az amerikai gazdasági-, kulturális-és politikai élet különböző területein, és tapasztalatait, elemzéseit előbb saját folyóiratában, majd egy döbbenetes erejű esszé-gyűjteményben publikálta.(2)
Ugyanezen vezérfonalat (Deuteronomium - Mózes V. könyve) követve - de már több keserves történelmi tapasztalat birtokában - még nála is mélyebb oknyomozást folytatott a heroikus sorsú magyar író, költő és publicista, MARSCHALKÓ LAJOS. Ő ennek a sátáni programnak globális és hazai vonatkozásait két megrázó könyvében tárta az ország és világ közvéleménye elé.(6, 7) FORDnak könyve publikálását követő kálváriájáról csak az utóbbi időben értesült a világ részletesebben(8), MARSCHALKÓ LAJOSt viszont még mindig igyekszik agyonhallgatni a hivatalos hazai kultúrpolitika, jóllehet két említett műve müncheni kiadásának kópiái már nálunk is hozzáférhetők.
Mindebből pedig legalább is két dolog következik: a) Nem lehet véletlen, hogy mindazok - itthon és külföldön -, akik térben és időben egymástól függetlenül a nemzetgazdaságok és nemzeti kultúrák összeomlásának, a társadalmak erkölcsi hanyatlásának, életünk elembertelenedésének okai után kutatva a nemzetek igazi ellenségeit keresték és keresik, azok egyazon körben és népfajban vélték és vélik azokat felismerni; b) Akik ma, mindezen elődeink által felismert és elénk tárt háttérismeretek birtokában, továbbra is a részletek orvoslásával, a nemzetsorvasztó bajaink tüneti kezelésével fecsérelik idejüket olyanok, mint akik árnyképekkel, vagy bekötött szemmel hadakoznak.
Nem elég azonban látni a bajt, a sikeres gyógyításhoz a baj kiváltó okait kell megszűntetni. Minden hatékony stratégia és védekezés alapja, hogy felismerjük és megismerjük ellenségeinket. Őt magát, szövetségeseit, módszereit, céljait. Ez az, amit úgy mondunk, hogy az ellenségkép megfogalmazása. Szükségesnek tartjuk azonban hangsúlyozni: ezen ellenségkép mögött elsősorban nem egy faj körvonalait kívánjuk kirajzolni, hanem egy eszméét, a cion-fasizmusét. A két világháború közötti nemzeti mozgalmaknak éppen az volt a legnagyobb hibája, hogy ezt az eszmét egy népfajjal azonosították, de elmulasztották definiálni, értelmezni azt a szót, hogy zsidó. Mert, ha ezt akkor megteszik, rá kellett volna döbbenjenek, hogy a zsidóval nem elsősorban mint fajjal, hanem mint hódító, a világ népei fölötti uralomra törő szellemmel kell harcba szállni - függetlenül attól, hogy ezt a szellemet a kapitalizmus, a marxista, liberális, vagy vallási internacionalizmus, vagy éppen a mindezeket átható, nyers formában megnyilvánuló talmudi zsidó mentalitás képviseli-e. Ebben az esetben az is nyilvánvaló lett volna, hogy ezt a szellemet nem csak zsidók képviselhetik, hanem mindenki, aki ebben a szellemben él, gondolkodik és ennek értékrendjét követi...
Mert ma ez a szellem hatja át egész gazdasági, kulturális, tudományos és vallási életünket, gondolkodásunkat. A zsidó népfaj ennek a mentalitásnak genetikailag letéteményese ugyan, de a nemzsidók lelki-szellemi fertőzöttségének ismeretében hiba lenne a liberalizmus elleni harcot az ideológiai síkról faji síkra terelni. Már csak azért is, mert a fajiságában megbántott zsidóság automatikusan etnikai védőállásai mögé húzódna és minden ellene irányuló mozgalmat fajüldözésnek állítana be. Ez pedig egy olyan világban, ahol (egyelőre még!) ők hozzák a törvényeket, rendkívül veszélyes következményekkel járhat. Egyrészt ürügyet találnának a tradicionális jobboldallal való ismételt leszámolásra, másrészt kisiklatnák az egész antiliberális harcot. Mindezen óvatosságra intő megfontolások ellenére sem hunyhatunk azonban szemet afölött, hogy történelmünk tragikusan igazolta, hogy nekünk a zsidó szellemmel és annak képviselőivel nem lehet együtt élni.
Ez a posztulátum, vagy felismerés ellentmondani látszik annak, amit H. FORD úgy fogalmazott könyve XXX. fejezetében, hogy "a zsidók élhetnek közöttünk, de nem felettünk". A látszólagos ellentmondás azonban feloldódik, ha pontosan értelmezzük a szavakat és tudjuk, hogy a közöttünk élés FORD értelmezésében is csak egymás mellett élést jelent, nem pedig együttélést, koegzisztenciát.
Ezért nemzeti önvédelmi stratégiánk egyik alapelemévé kell tenni viszonyunk rendezését általában is minden magyarsághoz igazodni és asszimilálódni képtelen nemzetiségi és vallási közösséggel. Ez alapvetően két dolgot jelent. Először tisztáznunk kell saját összezavart, eltorzított nemzeti értékrendünket. Pontosan tisztázni kell, hogy mit akarunk és mit utasítunk el. Másodszor ki kell dolgozni és társadalmi közfelfogássá kell tenni a nemzeti céljainkkal és kutúr-értékeinkkel összeegyeztethetetlen értékrend szerint élő nemzetidegen csoportokkal való egymás mellett élésünk etikáját, amire vonatkozóan - első megközelítésben és különösképpen a zsidó vallási közösségekhez, internacionalista szervezetekhez, sajtóhoz, titkos társaságokhoz, zsidó befolyás alatt álló gazdasági-, kulturális és egyéb érdekcsoportokhoz kötődők, valamint az izraeli állampolgárságúak esetében - a cigánysághoz való évezredes kialakult viszonyunk lehet irányadó.
A magukat a magyarság egészétől elkülönítő csoportokhoz való viszonyunk rendezésének fontos eleme a numerus clausus elvének érvényesítése, nemcsak a felsőoktatásban, hanem a közhivatalok betöltésénél is. Egy ilyen jogi lépés önmagában azonban sem végre nem hajtható, sem pedig célját el nem éri, ha a magyar érzelmű és tudatú társadalom nem tanulja meg távol tartani magát a zsidó szellemtől, annak termékeitől és képviselőitől.
Ebből a szempontból a legnehezebb kérdés a zsidóság segédcsapatainak, a megvesztegetett, megfélemlített, elbutított és zsidó erkölcsűvé és gondolkodásúvá züllesztett nem-zsidó fajú kollaboránsoknak és az egyszerű közömbösöknek kezelése, a hozzájuk való viszony kialakítása. A kollaboránsok tulajdonképpen hazaárulók, ha a törvény betűje szerint ma jogi értelemben nem is tekintik őket annak. Ezt a fogalmat, hogy hazaárulás, nem véletlenül iktatták ki a modern törvénykönyvekből. Erkölcsi értelemben viszont feltétlenül azok, mivel tudatosan szolgálják hazánk ellenségeit. Ezeket, ha súlyosabb bűnöket nem követtek el, olyan társadalmi közmegvetéssel kell sújtani, miként a kommunizmus egykori prominens kiszolgálóit.
Nagyon világosan kell azonban látnunk, hogy az öntudatlan, mindennapi kenyeréért gürcölő nép nem ítélhető el azért, mert a világzsarnokság uszályába engedte terelni magát. Nem hibás, mert azokat, akiknek kötelessége és hivatása lett volna a nemzet felvilágosítása, kivégezték, száműzték, elhallgattatták, vagy megvesztegetéssel a kollaboránsok táborába kényszerítették. A néppel egyet lehet tenni: fel kell világosítani helyzetéről.
E felvilágosítás az új nemesség feladata, egyszersmind kvalifikációjának egyik kritériuma. Rá kell döbbenteni az embereket arra, hogy az az Új Világ-Rend, amit a nemzetközi politikai kulisszák mögött bujkáló elemek számukra készítenek, alapvetően aljas. SZÉCHENYI ISTVÁN azt írta, hogy "minden ember szereti az igazságot, de a becstelen csak magának, a becsületes viszont minden embertársának".(9) Rá kell mutatni: a zsidó világkirályság programja nemcsak azért becstelen, mert aljas aknamunkával, a legalantasabb emberi ösztönök kifejlesztésével emészti szét a társadalmakat és nemzetállamokat, hanem azért is, mert a rabnépek fölött egyetlen uralkodó "igazságot" ismer el: a zsidókét. Az ő "igazságuk" mögött nem egyszerűen a világ kormányzásának, hanem kiszipolyozásának, saját faji kisebbségük eltartatásának primitív vágya él.
Ebből a nézőpontból külön ki kell emelni, hogy milyen undorító játékot űztek a népek szabadságszeretetével, amikor ezt az érzést használták fel arra, hogy a népeket saját nemzeti elitjük, arisztokráciájuk ellen fellázítsák. Tették ezt a bázeli program értelmében kizárólag azért, hogy a nemzeti arisztokráciák helyére saját, a zsidóság adófizetőjének szerepére szánt népek érdekeit már nem védő és képviselő, komprádor arisztokráciájukat ültethessék. Ez a kozmopolita, nemzet-idegen adminisztrátor réteg pedig rövidesen egy planetáris világkormány földi helytartójaként lesz hivatva kizsákmányolni és minden demokratikus szabadságjog megvonásával elnyomni a rá bízott néptömegeket. Ezt világosan kell látni.
Fel kell tehát rázni, újra nemzetté kell emelni a népet, hogy egyesíthessük erőinket az egyre fenyegetőbb közös veszély ellen. Ez csak ismeretterjeszéssel és egy világos gazdasági és társadalmi alternatívát kínáló, mozgósító erejű nemzeti programmal valósítható meg.
Programunkat a megújuló, dejudaizált nemzeti keresztény vallásunk "templomainak szószékeiről" kell meghirdetni. Ez az egyetlen járható út. Így nyerhetjük vissza hitünket, ismerhetjük fel küldetésünket és válhat Jézus Üdvözítőnkké és Vezérünkké. Mert tudnunk kell, hogy amíg mi utunkat és vezérünket keressük, Isten Küldötte maga is népére vár, hogy támogatásával végre szembefordulhasson a harcos Chrésztosz a zsidók által meghamisított és jámbor mártírrá alázott "Megváltóval".
Ha széles tömegek fogják felismerni, hogy létezik egy életünk, jövőnk, nemzeti létünk és boldogulásunk ellen működő világprogram, melynek részeként a zsidóság meghirdette Magyarország megszállását és Új Babilonná alakítását; hogy ez a program nem fikció, hamisítvány, hanem nagyon is működik és jelenleg a nemzetközi politikai és gazdasági vezérfolyamatoknak ez a program a mozgatórugója; hogy a zsidóság a sikereit ebben a nemzetközi "kiszorítósdi játékban" nem "felsőbbrendűsége", még csak nem is "kivételes képességei", hanem szokatlan, inkorrekt, sőt esetenként kifejezetten rosszindulatú taktikája segítségével érte el; hogy ez a taktika nem érvényesülhetett volna, ha szándékaikat, közöttünk való sündörgésük, szolgalelkű nyáladzásuk hátsó indítékait és erkölcsi törvényeikben gyökerező romlottságukat időben felismerjük, komolyan vesszük és határozottan összefogunk ellenük és - nem utolsó sorban -, ha felismeri a nemzet azt, hogy nem elég a zsidó szellemet elutasítani, annak megnyilvánulási formáit és képviselőit is ki kell életünkből rekeszteni, akkor megtettük az első, legfontosabb lépést felszabadulásunk felé. Ez az egyetlen járható út, a mindenki által egyénileg, csendben megvívandó vértelen harc lényege: a zsidó szellemiség elutasítása, képviselőinek kiközösítése társadalmunkból. Fegyverrel nem harcolhatunk szennyáradat ellen, csak rendcsinálással. Rendcsinálással saját világszemléletünkben, lelkünkben és gondolkodásunkban, hogy végre a legfájóbb pontján támadhassuk meg a zsidó szellemet; a fogyasztói oldalról. A befogadó társadalmi közeg oldaláról kell elvonni tőlük az éltető levegőt és holt térbe helyezni e szellem képviselőit. Mert velük szemben csak olyan társadalom állhat meg, mely nem hadakozik velük, hanem megveti őket, melyben minden tabu, ami a zsidó szellemi műhelyek terméke, ami a zsidók hasznát gyarapítja és a zsidók társadalmi súlyát emeli.