|
Rongyos Gárda – Az 1921-es nyugat-magyarországi felkelés – ötszázan Trianon ellen
1921. augusztus 20-án Sopronban tízezer résztvevővel addig soha nem látott tömegtüntetésre került sor a Széchenyi téren. Augusztus 29-e lett volna Sopron város Ausztriának történő hivatalos átadásának napja. A magyar hatóságok — ha vonakodva is — kiürítették az átadásra kijelölt területeket, így Sopront és környékét is. Ekkorra már a város összes hivatala elköltözött Kapuvárra, Csornára és Győrbe, majd a Nemzeti Hadsereg kivonása is megtörtént. Úgy tűnt, hogy itt már csak a csoda segíthet. Az érintett terület átadására a magyar kormány gróf Sigray Antalt mint kormánybiztost küldte ki, a közrend fenntartásával Ostenburg-Moravek Gyula őrnagyot, a II. országos csendőrzászlóalj parancsnokát bízták meg. Augusztus 29-én az antant szövetségközi tábornoki bizottsága és az osztrák kormány megbízottjai a Széchenyi-palotában pezsgővel a kézben várták az osztrák fegyveres erő Sopronba történő bevonulásának hírét — s magukat a csapatokat. Az “A zóna” Magyarország felöli határán álló osztrák csendőrség 500 fős egysége birtokba vette Ágfalvát, a szomszédos települést, és várták az Ostenburg-Moravek vezette magyar csendőrzászlóalj Sopronból történő kivonulásának hírét, amely után díszlépésben szerettek volna a városba bevonulni. Magyar szempontból a helyzetet bonyolította, hogy ekkor Sopronban állomásozott egy 300 fos francia, olasz és brit katonai kontingens, amelynek viselkedése teljesen kiszámíthatatlan volt, legalábbis a felkelők irányába. A kockázatot nem mérlegelve a magyar ifjúság 1921 augusztusában a hazaszeretetből és áldozatkészségből — nem először a magyar történelem során — ezúttal is jelesre vizsgázott! Soprontól 5 kilométerre nyugatra Ágfalvánál a PRÓNAY Pál és HÉJJAS Iván által toborzott felkelők mintegy 120 fős csapata Francia-Kiss Mihály, Kaszala Károly és Maderspach Viktor parancsnoksága alatt meglepetésszeűu harcálláspont-felvétellel és erős puskatűzzel visszavetették a bevonulásra készülő osztrák csendőrséget. A kibontakozó tűzpárbajban hősi halált halt Baracsi László kecskeméti gazdalegény. Ez volt az elsőágfalvi összecsapás, amellyel kezdetét vette a másfél hónapig tartó nyugat- magyarországi fegyveres felkelés. Az ütközet végén a felkelők még Robert Davyt, az osztrákok által “Burgenlandnak” elkeresztelt tartomány újdonsült kormánybiztosát is elfogták. A felkelőket — a hivatalos magyar állam által való ellátatlanságuk okán — Rongyos Gárdának nevezték el. Az osztrákok banditáknak, az antant pedig magyar inszurgenseknek (felkelőknek) nevezték a hazafiakat. Soraikban az akkori Magyarország valamennyi társadalmi rétege ott harcolt. HÉJJAS Iván rongyosai, BUDAHÁZY Miklós, TABY Árpád, PRÓNAY Pál felkelői. Egymás mellett küzdöttek szegények és úrifiúk, leszerelt honvéd tisztek, veterán frontharcosok, soproni főiskolások, polgárok, pesti műegyetemisták, mosonmagyaróvári gazdászhallgatók, szombathelyi, felsőőri, soproni vasutasok. A maximum 2500-3000 fős és területenként 20-25 részre osztott felkelő sereg 200 kilométeres határszakaszon a Fertő-parti Nezsidertől a Vas megyei Németújvárig küzdött az 1000 éves határokért. Közel két tucat győztes ütközet során minden egyes alkalommal megállították a négy-ötszörös túlerőben lévő osztrák erőket, akik jellemző módon az igen erős ellenállást a testükön érzékelve, minden egyes alkalommal letettek eredeti szándékukról, és a korábban még ellenállás nélkül elfoglalt területeket is feladva visszavonultak, többnyire egészen az 1000 éves határon túlra.
A 3. raj aztán oldalba támadta a vasúti bakterház, majd a töltés védőit, majd a Hausbergnél tűzállást foglalva visszaverte a szuronyrohamra induló osztrák csendőröket. A felkelőknek ezúttal három hősi halottjuk volt: Machatsek Gyula erdőmérnök hallgató tartalékos hadapród-őrmester, Szechányi Elemér bányamérnök hallgató tartalékos alhadnagy és Pehm Ferenc önkéntes, pénzügyi tisztviselő. Rajtuk kívül heten súlyosan, sokan könnyebben megsebesültek. A Bécsújhelyig menekülő osztrákok veszteségeiről máig ellentmondóak az adatok. A magyar források 15 és 30 fő köztire teszik elesettjeik számát. Az bizonyos, hogy ebben az ütközetben vesztették a legtöbb embert. Halottjaik zömét és sebesültjeiket magukkal vitték, a csata helyszínén a magyar hatóságok csak két elesett osztrák csendőrt találtak, Arnold Mosch és Karl Heger járőrvezetőket. Ez az ütközet mentette meg Sopront az osztrák megszállástól. A hősi halált halt magyar felkelők számára Sopron városa dísztemetést rendezett, és őket a jelenlévő sokaság részvéte mellett szeptember 10-én helyezték örök nyugalomra a Szent Mihály temetőben, míg Pehm önkéntes Szombathelyen alussza örök álmát. A második ágfalvi csata után az osztrák erők a történelmi határra vonták vissza csapataikat. Ennek az ütközetnek is köszönhető, hogy Sopron és környéke népszavazással dönthetett hovatartozásáról. ifj. Sarkady Sándor magyartudat.com Tótprónai és blatniczai Prónay Pál, született Romhányban, 1874. november 2-án, magyar katonatiszt, huszár ezredes, lajtai bán. Budapesten a Ludovika Akadémián végzett, az első világháború alatt a Jászkun Huszárezredben szolgált. 1919 ben, a Kommün kikiáltása után leszerelt tisztekből és altisztekből különítményt szervezett, amely Horthy Nemzeti Hadseregével együttműködve fontos szerepet vállalt a Szamuely terror-különítményeseinek ( "Lenin-fiúk") felkutatásában és likvidálásában. Prónay Pál döntő szerepet játszott a Nyugat-magyarországi felkelés megszervezésében és vezetésében, melynek során a magyar irreguláris alakulatok megakadályozták az osztrák rendőr és csendőralakulatok bevonulását a trianoni döntés által kiürített Sopronba és az elcsatoltnak ítélt határterületre, majd az 1921. október 4-ére összehívott nemzetgyűlésen kikiáltották a független Lajtabánságot, melynek „lajtai bán” címmel vezetőjévé választották. A fegyveres ellenállás kényszerítette az antant hatalmakat a soproni népszavazás (1921 . december 14. ) kiírására. 1944/45-ben Budapest védői között harcolt. Március 20-án orosz hadifogságba esett, az oroszok elhurcolták és 1946-ban kényszermunkatáborban meggyilkolták. Az Orosz Föderáció 1991 . október 18-ai „A politikai üldözések áldozatainak rehabilitálásáról” szóló törvénye értelmében 2001. június 27-én rehabilitálták. 1980. január 19-én született Kecskeméten. A középiskola elvégzése után apja birtokán gazdálkodott. Az I. világháborúban katona volt, mint tartalékos fohadnagy szerelt le. A kommün alatt megszervezi és vezeti a Kecskemét környéki tanyák népének ellenállását, majd 1919-ben, a szegedi Nemzeti hadsereg osztag-parancsnokaként aktívan részt vesz a Duna-Tisza-közi kommunista terroristák felkutatásában és likvidálásában. Prónay Pállal együtt õ volt a Nyugat-magyarországi felkelés és az ún. "Rongyos Gárda" egyik megszervezõje és a Bruck-Királyhida környékén muködo 1. hadsereg parancsnoka (1921. augusztus–november) 1926-ban a fajvédő Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt programjával lett a kunszentmiklósi választókerület országgyûlési képviselõje, majd a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium közlekedéspolitikai szakosztályának munkatársa, 1940-tol a közforgalmi repülési ügyek szakosztályvezetoje, miniszteri osztálytanácsos, a Magyar Szolosgazdák Országos Egyesületének társelnöke (1941–44). 1944 végén a szovjetek elol Németországba ment, majd Spanyolországban telepedett le. Távollétében a kommunista "népbíróság" a többi hazafival együtt őt is halálra ítélte. A spanyolországi Vigo-ban halt meg 1950. decemberében. |
|
|
|
|
Cikkünket az Enyingi Radikális Magyarok Lapja 2013. szeptember 1. számából vettük át. 
Miután Ausztria mindenfajta külön megállapodást elutasított a magyar kormánnyal, beleértve a nyugat-magyarországi terület kettéosztását, az eseményekbe beletörodni nem tudó magyar hazafiak megkezdték az ellenállás megszervezését. 1921 nyarán több szálon indult meg a fegyveres ellenállás elokészítése. A fegyveres felkelést azonban nem a hivatalban lévo magyar kormány, hanem két elkötelezett hazafi, PRÓNAY Pál és GÖMBÖS Gyula szervezte és irányította. Thurner Mihály soproni polgármester személyesen kereste meg Prónay Pál szolgálaton kívüli alezredest Sopron megmentése érdekében. A szintén soproni Thirring Gusztáv vezette Nyugat-magyarországi Liga önkénteseket toborzott. A Nyugat-magyarországi Szövetség röplapjai hirdették: “Sopron a soproniaké!” A toborzás sikeres volt, hiszen a trianoni békediktátum kegyetlensége Magyarország lakosságát elkeserítette, a volt szövetséges Ausztria területi követelése pedig egyenesen fölháborította. 
Héjjas Iván 
Az osztrák kormány 1921. szeptember 7-én másodízben is kiadta az utasítást Sopron megszállására. A szocialista Karl Renner vezette osztrák kormány csatlakozásra akarta bírni Sopron német ajkú polgárságát (a lakosság 51%-a német anyanyelvűnek mondta magát az 1910-es népszavazáskor). Ágfalváig ezúttal is eljutott a géppuskás szakaszokkal is megerősített félezres osztrák csendőrsereg. A felfejlődésüket megelőzendően a magyar felkelők azonban ezúttal is megelőzték az osztrákokat. A többségében soproni főiskolások az akció előtti éjjel a 48-as laktanyában gyülekeztek. A helyi akadémistákhoz szombathelyi vasutasok és Maderspach Viktor harcedzett bosnyák világháborús veteránjai (ők 20-an voltak) csatlakoztak. Mindannyian civil ruhát viseltek. Fegyvereket és lőszert csak az ütközet napjának hajnalán kaptak Ostenburg csendőrzászlóaljától. A Manlicher karabélyokat tehát “kölcsönbe kapták”, mert a Bethlen-kormány nem engedte a reguláris magyar fegyveres erőknek a felkelésben való részvételt. 
A felkelők erejét a korabeli források mindösszesen 110 főben adják meg. Az osztrák túlerő tehát ezúttal is négyszeres volt. A magyar felkelők parancsnokai Maderspach Viktor tartalékos huszárszázados, Gebhardt Pál százados és Székely Elemér tartalékos tüzér főhadnagy, főiskolai karhatalmi parancsnok voltak. Szeptember 7-én éjszaka erdei ösvényeken át indultak el Ágfalva felé. A kicsiny seregnek a kézifegyvereken és a nyeles gránátokon kívül egyetlen Schwarzlose géppuskája volt, amit aztán két tapasztalt bosnyák felkelő kezelt. A haditerv szerint három rajra oszlottak. Nyolcadikán hajnali háromnegyed ötöt ütött az ágfalvi templomóra, amikor az 1. és 2. főiskolás osztag az ágfalvi erdő és a brennbergi vasút között, a 3. (szombathelyi vasutasokból és bosnyákokból álló) rajjal a falu alsó részén előre tört. A megindult támadást az osztrákok az utolsó pillanatban felfedezték, s a falu északi részén, a nagymartoni vasúti töltés mögül tüzet nyitottak a magyar erőkre. A felkelők az evangélikus templom oltalmában bejutottak a faluba, de az iskolaépületből ismét erős osztrák tüzet kaptak. Kénytelenek voltak visszahúzódni a brennbergi úton előrenyomuló csoporthoz. A Kirchknopf-vendéglő felől vezetett erős tűzcsapással azonban sikerült hátba támadni az osztrákok centrumát, akik ezt követően egészen a nagymartoni vasút töltése mögé hátráltak, majd késobb a töltés fedezékében még hátrább. 
Vitéz jákfai Gömbös Gyula (Murga, 1886. december 26. – München, 1936. október 6.), császári és királyi (K. u. k.) vezérkari tiszt, magyar királyi szolgálaton kívüli gyalogsági tábornok, politikus, országgyulési képviselo, titkos tanácsos, honvédelmi miniszter, Magyarország miniszterelnöke.