Erdélyi-Erdey D. Zoltán:
SUB ROSA - Nemzeti pantheonunkban, Sárospatakon (×)
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé finomul,
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben, térben távozik;
Melyhez tekint fel az utód erénye:
Óhajt, remél, hisz és imádkozik."
(ARANY János: Széchenyi emlékezete)
II.RÁKÓCZI Ferenccel gyermek koromban találkoztam először. Mányoky Ádám vitézlő fejedelmünket ábrázoló festményének ez a mérethű reprodukciója előszobánk falát díszítette, és így azt is mondhatom, hogy szinte fejedelmünk "társaságában" nőttem fel.
A képet később az általános iskolánk Rákóczi nevét viselő történelem szakkörének adományoztuk, melynek alapítója és lelkes vezetője történelem-és magyartanárunk, egyúttal osztályfőnökünk, Szamosújvári Sándor volt. Osztálytermünk volt egyúttal a szakköri helyiség is, így Mányoki festménye felkerülhetett a katedra fölé a falra. Más osztályokkal szemben így abban a kiváltságos helyzetbe kerültünk, hogy órák alatt nem a "kommunista szentháromság" szakállas, zsidó és tatár portréiban kellett gyönyörködnünk. Nagy szó volt ez akkoriban - 1960-at írtunk - és utólag is csak tisztelettel és csodálattal kell adózzak tanárunk bátorságának és leleményességének, hogy a tananyagként előírt tudományos hazugság-rendszerben is talált módot az igaz értékek átadására. Az ő jóvoltából találkoztam a portré-képből kilépő, "élő" Rákóczi Ferenccel, egy történelem szakköri kirándulás keretében, Sárospatakon.
________________________________________________________________
(x) Megjelent a Havi Magyar Fórum 1999. februári számában
187
Közel negyven év telt el azóta. A régi történelem-és magyarórák emléke elhalványodott, de annak a tavaszi pataki történelemórának az élménye bennem ma is elevenen él. Nem hivatásos idegenvezető imamalom-szerűen eldarált szövege kísérte várbeli sétánkat, hanem tanárunk szuggesztív előadása, melynek nyomán egy fantasztikus filmbe illő időgép-utazás részeseivé válhattunk. Évszázadokkal ezelőtti történetek, holt kövek keltek életre. A képek ódon rámáiból kiléptek az alakok és ismét körülülték a Sub rosa kabinet kis asztalát, hogy újraszőve egy szerencsétlen sorsú konspiráció szálait, elmondjanak valamit a késői utódoknak. Közben pedig megismerhettünk egy olyan magyar főúri családot, melyre gondolva évszázadok távolából is csak a tiszta fényt látjuk, a mind mélyebb kontraszt miatt is egyre fényesebben.
Thököly és Rákóczi szabadságharca nem a kezdet és nem a vég, csupán egy stáció azon a Via Dolorosa- n, melyen I. István király indította el a magyar nemzetet, amikor idegen hatalmaknak és idegen istennek ajánlotta fel országát. Ez a stáció a magyar nemesi ellenállás megtörése volt, amit rövidesen a nemesség puszta címmé való lefokozása, a funkcióját vesztett nemesség erkölcsi hanyatlása és a nemzet feloldódása követett. Harc, dicsőség, hazafiság és bukás - a szavak mögötti tartalom így nyer a Rákóczy-család és különösen II. Rákóczi Ferenc(××) szabadságharcában és egyéni sorsában napjainkig kiható tragikus értelmet. Mert a nemzeti elitjétől - nemességétől - megfosztott magyarság ebben az immár nemcsak nyugati és keleti, hanem zsidó világhódítók elleni harcában bukásra ítéltetett, ha nem tudja kitermelni, újra képezni nemzeti elitjét.
Történetünk kezdetén a neoaquistica commissio ("újraszerezményi bizottmány"), a török kiűzését követő rendszerváltás korában vagyunk. Teljes erővel tart a kötélhúzás a rendek, a magyar szabadság egyetlen biztosítékát jelentő rendiség intézménye és a török uralom alóli felszabadító harcokat Magyarország gyarmatosítására fel-és kihasználó bécsi udvar között, egyidejűleg pedig az idegenek betelepítése és a nemzeti vagyon - a magyar birtokos nemesség birtokainak és vagyonának - felosztása a hazánk elnémetesítését programul tűző központosító hatalom kedvezményezettjei között. Caraffa eperjesi vésztörvényszéke koncepciós perek sorozatával irtja a rendi ellenállás híveit és juttat hatalmas vagyonokat az udvar (I. Lipót) és az Egyház (Kollonich Lipót bíboros) kezére. Az új, központosítást célul tűző európai állameszme szolgál ideológiai háttérül az ötszáz év óta erre az alkalomra - a magyarság meggyengülésére - leső német terjeszkedéshez. Kollonichék olyan program-csomagot dolgoznak ki, mely tartalmaz ugyan ésszerűnek tűnő javaslatokat, azonban ezen ipar-és kereskedelempolitikai, közigazgatási és közteherviselési javaslatok éle szinte kivétel nélkül a nemzetfenntartó és nemzeti függetlenséget biztosító nemesség és rendi alkotmány ellen irányul. E magyar függetlenséget garantáló rendi alkotmányra hivatkozva utasítja - és végül is egyedül erre támaszkodva! - utasíthatja el Széchenyi érsek a rendek nevében Kollonich 1696-os reformjavaslatait.(×××)
_______________________________________________________________________
(xx) II. Rákóczi Ferenc mindig i- betűvel írta nevét, így én is ezt a helyesírást követem.
(xxx) I. Lpót mint királyi pátenst terjesztette a reform-csomagot a Bécsbe rendelt Széchenyi érsek elé, aki így nem is szállhatott azzal nyíltan szembe, csupán arra hivatkozhatott, hogy "törvényellenes ily nagy fontosságú ügyekről országon kívül tanácskozni, mivel ilyenekben állandó, tartós végzést csak az országgyűlés hozhat." ( Vajon hivatkoztak-e hasonló szempontokra akár egyszer is az utóbbi ötven év hazaáruló szerződéseit, paktumait külföldön tárgyaló politikusaink ?)
188
Válaszút elé érkezett tehát a magyar nemzet: vagy szembefordul felkent uralkodójával egyben legádázabb ellenségével és a rendi alkotmánnyal biztosított nemzeti és feudális szabadságjogai védelmére kel, vagy lemondva szabadságáról a Magyarország politikai önállóságának teljes felszámolásához vezető reformok útjára lép.
A helyzet tökéletes csapdának látszott, mert az 1687. évi országgyűlés - megfélemlítve az ellenálló nemességet sújtó perektől és megvesztegetve a hűtlenségi perekkel vagyonuktól megfosztottak átruházott birtokaival - eltörölte az Aranybulla ellenállási záradékát, önként lemondva így a törvényes ellenállás minden lehetőségéről; ergo: ha mégis élni kívánna ezek után a magyar nemesség a jus resistendi-vel, az ellenállás jogával, önmaga sérti meg a maradék szabadságjogait védelmező alkotmányt. Az önkényeskedésekkel pedig éppen az volt bécsi udvar hátsó célja, hogy a végletekig provokált magyar rendeket belehajszolja egy ilyen önfelszámoló lázadásba.
Ha viszont elfogadják a Bécs által szorgalmazott reformokat: a Kollonich-féle EU-konformitás programcsomagját, akkor zöld utat adtak volna a program nem is igen titkolt hátsó céljainak megvalósulásához, az önálló magyar királyság, azaz a Szent Korona országainak beolvasztásához az osztrák örökös tartományok sorába. (××××)
A magyar nemzetben ekkor tudatosodott először, hogy a perszonál-unióhoz fűződő minden remény csak hiú ábránd. A Habsburg uralkodók minden lélegzetükkel az ősi német vágyálom megvalósításán, a magyar függetlenség felszámolásán, az ország elnémetesítésén és végső annektálásán fáradoztak és személyükben mindenkor a magyarság legfőbb ellensége ült a magyar trónon .
István király és bajor Gizella nászával kezdődő nemzeti tragédiánk a török uralom összeomlása után újabb, majdnem végzetes állomásához érkezett. A török bukásával leáldozott Thököly felvidéki fejedelemsége is, és az ő, valamint párthívei birtokai Lipót császár kezébe kerültek. Míg tehát az ország délvidéki, egykori hódoltsági területeit a neoaquistica commissio gyarmatosította, addig a Felvidéken Caraffa közreműködésével indult el a német terjeszkedés és hatalomváltás.
________________________________________________________________
(xxxx) Kollonich Magyarország sorsát három szóval kívánta rendezni: meghódítani (németté tenni), szolgasorba süllyeszteni és katholizálni ("faciam Hungariam captivam, postea mendicam, deinde catholicam").
189
Bécs számára azonban a legkívánatosabb falat a Rákóczi család birtoka volt. Thököly bukása után "egész Felső-Magyarország, Munkács vára kivételével, Lipót birtokába került, a Rákóczyak javainak legnagyobb részével együtt, melyek annyit jövedelmeztek a fiskusnak, hogy jóformán az egész felföldi császári had azokból tartatott fenn. Császáriak foglalták el Regéc és Patak várát; a Rákóczy-ház ottani kincstárait feltörették, s több milliónyi értékű aranyat és ezüstöt koboztak el." - írja erről a korabeli krónikás. Ez a hatalmas mennyiségű rablott vagyon ugyanúgy Kollonich birtokába került, mint a szintén általa és az udvar által kiprovokált Zrínyi-Wesselényi-Frangepán-féle összeesküvésbe involválódott Nádasdy Ferenc országbíró óriási vagyona. ×××××
Nekünk, magyaroknak, nemzetünk eredete, felsőbbrendűségünkből eredő hivatás-tudatunk és geopolitikai helyzetünk miatt sok kellemetlen ellenségünk volt a történelmünk során. Harcoltunk törökkel, tatárral, némettel, orosszal és, ha bajban voltunk, még azok is igyekeztek belénk marni, akik egyébként pisszenni sem mertek és egyéb bajuk nem is igen volt velünk azon kívül, hogy hagytuk őket élni, de soha annyi mocskos érdek, aljasság, gazemberség és szinte őrjöngő gyűlölet nem fenekedett a magyarság megsemmisítésére és életterünk elvételére, mint annak a XVII. századnak a második felében és ebben a XX-XXI. században.
Ha a történelemnek ezeket a lapjait olvassuk, a sok elvetemült, magyargyűlölő politikus és egyházi személy között is dobogós helyen találjuk a XVII. század e két figuráját: a tömeggyilkosságaiért Aranygyapjas-renddel jutalmazott, szadista eperjesi hóhért, a nápolyi születésű Caraffát és mindenben méltó kartársát, a horvát származású Kollonich bíbornokot. Ez utóbbi "jámbor lelkületére" volt jellemző az a mód, ahogy a Caraffa által Munkács várából kipiszkált és édesanyjuktól elszakított Rákóczi gyerekeket "atyai gyámságába" vette. A kis Rákóczi Ferencet a Neuhaus-i jezsuiták kolostorába záratta "átnevelésre", az öccsétől elszakadni nem akaró Rákóczi Júliát pedig a - krónikák szavait idézve: "lábaival rugdosta be az orsolyák klastromába", hogy a Rákóczi családdal is folytassák azt a jól bevált politikát, mely korábban az Árpád-ház kihalásának is egyik fő oka volt.
A Rákóczy-család és vele együtt Magyarország és Erdély függetlenségének sorsa tehát "elrendezettnek" tűnt. Munkács hőslelkű asszonya, Zrínyi Ilona, és lánya, Júlia, a bécsi udvar túsza és egymástól is elválasztva kolostorok foglya, a kis Rákóczi "Ferkő" pedig - ahogy mostohaapja, Thököly Imre szokta volt nevezni - a neuhausi jezsuiták átnevelő-magyartalanító intézetének vendégszeretetét élvezi. Vagyonuk, országrésznyi birtokuk idegenek, rabló, gyilkoló hóhérok, császári zsoldosok, valamint Kollonich és jezsuita cinkosainak prédája. A magyar korona egykori gyöngyszeme, Erdély pedig Teleki Mihály - később grófi címmel honorált árulása folytán - a gyenge és részeges Apafi fejedelem kezéből a Habsburgokéba csúszik át.××××××
___________________________________________________________________
(xxxxx) A szabadságharc leverése után véglegesen ebek prédájává lett a hatalmas Rákóczi vagyon. A koncon marakodók és abból részesülő császárpárti főurak egyik díszpéldánya, Brentzenheim herceg, egy Seiffert nevű színésznőnek, Károly Tivadar pfalzi választófejedelem metreszének törvénytelen fia, akit anyja érdemeinek elismeréseként a császár birodalmi hercegi rangra emelt . Mint azt Ráth-Végh István írja a Hatalom és pénz c. kultúrtörténeti munkájában, ez az újsütetű herceg a bodeni tó melletti Lindauért cserébe kapta meg Sárospatakot és Regécet.
(xxxxxx) Hogy ezúttal is beteljesedjen a közmondás: veszekedő farkasok közt jó dolga van a farkasnak. Thököly és Teleki viszályának vége: Thököly elveszti az országot, az ország a függetlenség utolsó reménysugarát, Teleki az életét, a Habsburgok pedig megnyerik Erdélyt.
190
Amíg tehát a török kiűzését követő szabadrablás és "re-privatizálás" haszonélvezőit elsősorban az elpusztult okiratok hiányában "gazdátlannak" és szabad prédának tekintett kisajátítható magyar birtokok érdekelték, addig Bécs német faji terjeszkedésre kívánta kihasználni a hétszáz éve várt kedvező alkalmat.
A nemzet erkölcsi elerőtlenedésének tünet-együttese: árulás, egyéni érdek, elmagyartalanodás és a "magasabb" politikai szempontok (akkor is, akár csak ma!) tökéletes összhangban működtek együtt a magyar nemzeti élettér szűkítésén. Íme tehát: ismét az I. István-kori "államalapításnak" nevezett rendszer-váltás dilemmája előtt állt a magyarság: vagy németté válik, vagy koldussá és földönfutóvá.
A belső széthúzása miatt továbbélésre alkalmatlannak ítélt, önérdekét a nagy vátesz: Zrínyi Miklós figyelmeztető kiáltása ellenére is felismerni képtelen nemzet nevében már csak egyetlen ember volt, aki perújrafelvételt eszközölhetett ki a sorstól: II. Rákóczi Ferenc .
Rákóczi Ferenc életében akkor következett be fordulópont, amikor nővérét megszöktette a kolostorból és feleségül vette Aspermont-Reckheim gróf. A Rákóczy vagyont már magukénak érző Kollonichék ugyan megtagadták, de ezek után már végérvényesen azzal sem akadályozhatták meg a Júliát illető vagyonrész kiadását, hogy a két testvért a nevükben folytatott perrel igyekeztek összeugrasztani. Ezen a ponton azonban ismét rosszul kalkuláltak, mert az édesanyjuk mellett Munkács várának évekig tartó ostroma alatt jellemileg kiformálódott Rákóczi gyerekeken már nem fogott az erkölcsromboló nyugati szellem és a kolostori átnevelés. A császári pátenssel nagykorúvá váló Rákóczi Ferencnek első dolga volt - gyámjuk mellőzésével - megosztozni nővérével a vagyonon.×××××××
Hiába volt tehát a Caraffa és Teleki által kötött törvénytelen paktum , a Habsburgok ismét nem érezhették szilárdnak a talajt Erdélyben a talpuk alatt. Tudták, hogy amíg a független erdélyi fejedelemségre legitim jogait érvényesíteni akaró és tudó Rákóczi létezik, addig sem Erdély, sem pedig a vele véd-és dac-szövetségben álló Magyarország nem annektálható. További nehézséget és veszélyt jelentett számukra, hogy Rákóczi nemcsak magyar főúr volt, hanem birodalmi herceg is, és így belőle, mint az önálló birodalmi jogokkal rendelkező Erdély legitim uralkodójából, könnyen lehetett volna legitim magyar király, Árpád honfoglaló vezérünk és a tatárdúlást követően az országot újjászervező IV. Béla után a török által három részre szakított országot a magyar Szent Korona alatt egyesítő és újjáteremtő harmadik honalapítónk.
________________________________________________________________
(×××××××) Ha Rákóczi Ferencet nem is, a végig Bécsben őrzött gyerekeit később sikerült elzüllesztenie az Udvarnak. Mikes Kelemen keserűen írja: "A mi hercegünknek (R. György) semmi neveltetése sem volt, és azon igyekeztek, hogy semmit ne tanuljon.és csak azt csudálom, hogy írni tud, ha rosszul is." Ma a liberális világkormány magyarországi kirendeltsége össznemzeti szinten folytatja ezt a kultúrpolitikát.
191
Ez volt a fő veszély, amit Lipót császár és tanácsadói a Rákóczy-háznak a magyar közéletből való kikapcsolásával, egzisztenciális tönkretételével és meddővé tételével mindenáron el akartak kerülni. Többek között ezért próbálták csalással, hazudozással, jegyesének holt hírét kölésével megakadályozni a császári házzal rokon Hessen-darmstadt-i hercegnővel való házasságát is.
Vajon ma, a történelmi hamisítások és az adathalmazba fojtott gondolkodás századában hányan vagyunk még képesek mélységében átgondolni és átérezni, hogy valójában mit is vesztett nemzetünk a Szatmár melletti majtényi síkon 1711. május elsején?
Hányan érezzük annak a nemzetvesztő és történelmileg jóvátehetetlen bűnnek a súlyát, hogy nemességünk kishitűségből, gőgből, egy újabb (indokolható) parasztlázadástól való jogos félelemből vonakodott csatlakozni Rákóczi mozgalmához és kitartani mellette a végsőkig. Pedig Rákóczi vásárosnaményi kiáltványa után már mindenki számára világos kellett legyen tragikus helyzetünk. ××××××××
De többször elhagyott Istenünk még egyszer letekintett népére, és az egy igaz ember kedvéért utolsó próbát tett. Rákóczi szózatának elhangzása után öt év múlva Szécsényben minden széthúzás és kishitűség ellenére együtt volt minden, és már csak egy karnyújtásnyira volt az önálló magyar királyság. Csak egy csipetnyi diktátori hajlandóság hiányzott. Ott, akkor, és nem két évvel később Ónodon kellett volna kimondani az "eb ura fakó"- t, és élet-halál harcra felsorakoztatni a nemzetet az akkor még szövetségesek nélkül álló Habsburg-ház ellen.
Ott és akkor meg kellett volna fogadni és nemzetpolitikai elvvé emelni Zrínyi " Török áfiumának" intelmeit és - nem nézve semmirekellő külföldi szövetségek után, nem várva a lehetetlent, hogy a Lipótot követő új Habsburg uralkodón, I. Józsefen, majd netán elhatalmasodik a tudathasadás és az osztrák császárral szemben a magyar király pártjára áll - ki kellett volna mondani az elszakadást!
Lett volna-e akkor nemzeti fejlődésünket derékba törő 1848-as forradalmunk, nemzetünk javát kipusztító, levert szabadságharcunk? Belehajszolhatták volna-e a Habsburgokkal szövetkezett zsidó érdekkörök Magyarországot és Európát két önpusztító világháborúba és mindezek következményébe, vagy a Rákóczi-szabadságharc sikere esetén létrejöhetett volna-e az 1557-es tordai országgyűlés szellemében Magyarország és Erdély Rákóczi-család dinasztiája alatt megvalósuló perszonáluniójából Közép-Európa, sőt Európa legmodernebb, legfejlődőképesebb államalakulata?
__________________________________________________________________
(xxxxxxxx) Idézzük fel a látnok VEZÉRnek a vak nemzethez intézett akkori szózata egy mondatát: "Szabadulásunkra oly kedvező az alkalom, hogy ha most nem, soha többször hazánk szabadságát nem remélhetni!" Sokunk fülében csengett fájdalmasan ez a mondat most, három évszázaddal később, a paktumos hazaárulók újabb "rendszerváltása" idején, 1990-ben.
192
Ne üssük el a választ azzal a szokásos, még a gondolkodástól is irtózni megtanító érvvel, hogy "tudománytalan" ilyen "mi lett volna, ha.?" kérdéseket feszegetni. Mert igaz, a pillanat, amikor történelmi pályánk keresztezte az ebbe az irányba mutató erővonalakat, visszavonhatatlanul elmúlt, de a tanulság meg kellett volna maradjon!
Ezért, ha a Rákócziak pataki várban járunk, álljunk meg néhány percre a rózsa-jel alatt és várjuk meg, amíg a látogatók elhagyják a termet és minden nesz elhal. Tegyük fel akkor magunkban ezt a kérdést, és ha nagyon figyelünk, talán hangokat hallhatunk melyek az elfeledett választ suttogják. Árnyakat láthatunk majd mozdulni a kabinet kis asztala körül; ott vannak mind: Nádasdy, Zrínyi Péter, Wesselényi, a Rákóczyak, Frangepán Ferenc és a magyarok nagyasszonyai: az örök női példakép: Lórántffy Zsuzsanna és a női hősiesség, kitartás és hűség szimbólumává magasztosult Zrínyi Ilona, a kivégzett Zrínyi Péter és a bebörtönzött Frangepán Katalin lánya - és hallhatjuk szavaikat: "...szövetség...árulás...örök ellenség...ne bízz!"
Csak hozzánk, magyarokhoz szólnak, sub rosa!
Idegen, ha erre jár, csak egy szegényesen bútorozott, termet és egy számára érdektelen sarokszobát lát. Külföldi várkastélyok pompától roskadozó falfestményeihez, berendezéséhez, nem ritkán egy évezred összeharácsolt és felhalmozott gazdagságához szokott szeme unottan siklik át a kopott festésű falakon, és nem is sejti, hogy Európa egykor talán leggazdagabb családjának számtalanszor kirabolt és feldúlt rezidenciáját látja, melynek hajdani ékességei a Habsburgok, a Windischgrätzek, a Bretzenheimek, Collonichok bécsi, grázi palotáit díszítik. Számunkra ennyit hagyott a történelem; a mi gazdagságunk az emlékeinkben van - ha van.
Álljunk és hallgassuk az egyre tisztább hangokat. Már nemcsak szó-foszlányokat értünk meg, hanem mondatokat. A hangok betöltik a teret, és minden szónak súlya, minden mondatnak századok történelmi tapasztalatán átszűrt igazsága van. Egy központosító hatalom áldozatai szólnak a globalizálódó világ felé rohanó késői utódokhoz:
-"Mindegy, hogy a központ Bécs, Moszkva, Brüsszel, vagy New York - a nemzeti érdek csak nemzeti keretek között védhető meg."
-"Ne bízz a németben - Magyarországra vonatkozó igényét sohasem adja fel! Fogadd el baráti jobbját, ha nyújtja, de mindig ügyeld a balját, mert abban van a gyilok!"
-"Ne bízz a papokban, mert Róma és Bécs mindig egy úton jártak és egyformán vesztünkre törtek, fegyverrel, sorvasztó hittel, életerőnk elszívásával!"
-"He higgy a koholt tanoknak, amiket idegenek találtak ki és sugalltak, hogy elfogadd és befogadd őket! Hazugság mind. Ez a föld a tiétek, Árpád nektek szerezte, mi az életünket, vagyonunkat áldoztuk, adtuk érte. "Itt minden fa, fűszál a miénk!" - nem idegen fajú jött-mentek, nemzetközi gazdasági és pénzügyi bűnözők prédája. Ha ma beereszted őket, holnap kivernek nemcsak a házadból, a hazádból is!"
-"Ne hidd, hogy idegen katonaság, nemzetközi szerződések megvédhetik hazádat és érdekeidet. Ha egyszer - bármi ürüggyel - beereszted az ellent, nem szabadulsz meg tőle."
-" Hazádban csak magyar ember viselhessen, s viseljen fegyvert! És tanuljátok meg használni! Készüljetek: "hazánkat újra meg kell váltani! "
-"Ne a környező kis népek között, sokkal inkább a nagyhatalmak és nemzetáruló politikusaitok között keressétek igazi ellenségeiteket! Az ellenség és a benneteket fenyegető veszélyek közösek. Hogy ezt mondták, meg azt mondták?.. Hogy trianoni határ, meg revízió?.. Hát még mindig nem látjátok, hogy mire ment és megy ki a játék!?
-Térjetek végre észhez a végső feloldódás előtti huszonnegyedik órában és nézzetek körül, mi lett megmaradt országotokból!? Hazája-e az itt élőknek, vagy csak lakóhelye?
-Kellene vissza Erdély, Délvidék, Felvidék? Miért, mit csinálnátok vele? Meg tudnátok-e védeni e földek lakóinak érdekeit a külföldi trösztök, a földjeitekre leső külföldi tőke, a bankok ellen, amikor magatokat is képtelenek vagytok megvédeni?
-Kinek az érdeke lenne akkor az elszakított részek visszacsatolása? A magyar testvéreiteké, vagy vezetőitek külföldi megbízóié, hogy nagyobb területet gyarmatosíthassanak?"
-Mi harcoltunk a német ellen, ti harc nélkül adtatok át mindent ellenségeiteknek alamizsnáért, roncs-autókért, éhbérért. Hazátok ipara, kereskedelme, vérrel szerzett földjeitek hasznának 90%-a külföldieké. Nemzeti jövedelmetek nagy része zsidó bankárok zsebébe vándorol. Egyes nyugati megyékben már több föld van osztrák, német, holland, izraeli tulajdonban, mint amikor mi a függetlenségünkért harcoltunk a "mindenható" Lipót és József császárok ellen."
-"Okuljatok hát a sorsunkból és ne marakodjatok! Ne higgyétek, hogy béke van, csupán azért, mert az ellenségeitek most nem fegyverrel támadnak, hanem gazdasági erejükkel. Válasszátok a szerényebb életet, ne adjátok el magatokat; sohase feledjétek: aranyért sincs jól eladva a szabadság!"
-"Ne mondjatok le ősi földjeitekhez fűződő jogaitokról, de ne gondoljátok, hogy e jogoknak fegyverek erejével, vagy nemzetközi szerződésekkel érvényt szerezhettek! Tegyétek széppé, vonzóvá megmaradt hazátokat, óvjátok tradícióitokat és váljatok minta nemzetté! Szüntessétek meg az anyagi és szellemi javak kiáramlását az országból és - rendezkedjetek be önvédelemre! Védelmet ne a nagyhatalmaktól várjatok - valamennyi ellenségetek! Mindig a gyengébbel szövetkezz, ne az erőssel!
-Bízzatok saját erőtökben, akkor - és csak akkor! - lesznek szövetségeseitek! Ne feledjétek : hazátok elszakított darabjait csak példamutatással, a rajta élő népek szívével szerezhetitek vissza ."
-"Adjatok eszményeket gyermekeiteknek és - ássatok! Ássátok ki az eltemetett, elfeledett tudást, mert világotokban az igaz értékek nagy részét föld takarja, moha lepi. Adjatok életet újra a múltnak, mert abban van nemcsak jelenetek, hanem jövőtök is."
194
Ú jabb turistacsoport közeledik, a hangok elhallgatnak. Az árnyak eltűnnek az asztalka körül és az ablakon kitekintve embereket látunk sétálni a napfényben fürdő várudvaron. Embereket, akik pár perce még ugyanitt álltak, nézelődtek. Vajon ők hallottak-e valamit ezekből az üzenetekből? És mi vajon jól értettünk-e mindent? Állunk egyedül az ismét benépesedő szobában és arra gondolunk, hogy milyen jó lenne, ha minél többen meghallhatnák az ősök üzenetét!
Útmutatásuk nyomán a tévedés sokkal kisebb kockázatával járhatnánk a világban. Jó lenne, ha Sárospatak nemzeti zarándokhellyé válna és minden vezetőnk legalább öt percet eltöltene egyedül a sub rosa teremben, ebben a csöppnyi pantheonban.
Belepillantanának abba a királytükörbe, amit nagy fejedelmünk tartana eléjük; politikusaink kikérhetnék a Zrínyiek véleményét a NATO tagságról, Frangepánét arról, hogy szabad-e csatlakoznunk egy német-francia nagyhatalmi érdekkörbe vont Európai Unióhoz mindaddig, amíg a németség nemzetközileg szavatolt államszerződésben le nem mond a Kárpát-medence feletti hegemónia megszerzésének tervéről. Szabad-e gazdaságilag, etnikailag kiszolgáltatni magunkat egy globalizáló világhatalomnak?
A várbeli sétánk után pedig elvihetjük lányainkat az Iskolakertbe Lórántffy Zsuzsanna szobrához, hogy elmondhassuk nekik ott, hogy milyennek kell lennie egy magyar nőnek, hogy maguk előtt láthassák a mintát, akiben egyesült a nemesség, és nagyság egyszerűség és méltóság; láthassanak egy magyar nagy-asszonyt, aki nemcsak dédanyja volt az egyik legnagyobb magyarnak, hanem minden egyéb területen is méltó tagja egy olyan "történelmi fényű családnak, melynek neve a XVIII. század elejéig a nemzeti történelem minden lapján ott lelhető. Felemelkedésétől enyészetéig olyan hazafiakat mutatott, amilyeneket talán egyetlen más családunk sem. Folytonos küzdésből állt a sorsa, mely a nemzetével volt egybe forrva, s győzött, vagy bukott, - de áruló nem válott belőlük soha."
Így jellemezte a Rákóczy családot a magyar nemzetségek legjobb ismerője, az első hazai genealógia összeállítója, Nagy Iván .
Ennél jobbat, szebbet elmondani pedig senkiről sem lehetne.
Túl a kitűzött céljait bár el nem érő, de a nemzetünk feloldódását a végső pillanatban mégis megakadályozó, történelmünket felemelő epizódokkal, történetekkel gazdagító dicsőséges küzdelmén, Rákóczi Ferenc igazi jelentőségét emberi nagyságában és erényeiben látjuk. Örök példaképe ő a magyar nemesnek és minden, magát valamire becsülő embernek.
A népi szólás úgy tartja, hogy Mátyás királlyal meghalt az igazság. De, hogy Rákóczi fejedelem halálával mit veszítettünk el az 1735. évnek azon a szomorú Nagypéntekén, azt még ilyen tömören nem határozta meg senki. Akik ismerték, szerették és haláláig kitartottak mellette a bujdosásban, azok zágoni Mikes Kelemennel együtt úgy érezték, hogy árvaságra jutottak, "mert az Isten kivevé ma közülünk a mi édes uronkot és atyánkot."
195
Ezt érezte, így érzett a nép is, és emlékfákat ültetett szerte az országban, melyeket Rákóczi-fáknak nevezett el. Sokszor csak egy-egy szép, idős tölgyre, hársra, bükkre fogta rá a néphagyomány, hogy valaha az alatt pihent volna meg nagyságos fejedelmünk, ami ettől kezdve örök időkre mentesítette az ilyen fa-matuzsálemeket a fejsze veszedelmétől. (Sajnos, meg kell jegyeznünk, hogy az 1990. utáni rabló-privatizációt követő láncfűrész veszedelmétől már nem mindig!)
Olyan tömegben lepték el az országot ezek a köztiszteletben álló emlék-fák, hogy Mikszáth Kálmán joggal jegyezhette meg tréfásan: ha nagy fejedelmünk egész életében mást sem csinál, csak fák alatt üldögél, akkor sem tudott volna minden fa alatt egy órát eltölteni. Mert nem földi állomáshelyeket jelölnek ezek a fák, hanem egy nép szívébe zárt nagy ember emlékezetét, a VEZÉRét, akinek "nőttön nő tiszta fénye, mint időben, s térben távozik.".
Az országban egyre fogyó, pusztuló Rákóczi-fák a halványuló emlékezet jeladói. Ültessünk ezért ilyen fákat mindig a régiek helyére és ne hagyjuk kiveszni őket soha!
Később még sokszor fordultam meg Patakon. Munkahelyem is volt egy ideig az a vidék, a tiszta vizű, tavirózsás vadvizek és Bodrog-holtágak, a homokok tanyavilága, ahol nyáron sárgavirágú napraforgó táblák fölött kéklenek Zemplén sátor-hegyei. Nemcsak a táj, az egykori bodrogközi tanyavilág lassan szétomló nyomai fölött is a Rákócziak emléke borong. Mesélnek ezek a kis, omladozó tanyák is, melyek falait már csak itt-ott tartja össze mész, tetejük leroskadóban, benn korhadás tenyész. A szoba padlója korhadt, a mennyezet beszakadt, a sarokban mázas cserép-kályha, falba vert szegen penészes kalap. Vakablakban törött tükör - és egy régi kép, melyen bajuszos katona küldi üdvözletét. Ennyi még a ház: szoba, konyha, kamra, semmi más.
Nemzedékek élték le életüket e falak között és birkóztak a földdel, s - ha a sors úgy hozta - az ellennel, századokon át. Életük, küzdelmük emlékét őrzik e tájak és a halványuló hagyomány: ez a Pintér-tanya, az a Varga-féle ház.
Talán sehol jobban nem érthetjük meg, mint Sárospatakon járva, nép és nemzet sorsának elválaszthatatlan összefonódását, és nem érezhetjük át jobban azoknak az évszázados hazugságoknak a tragikumát, melyek e kettőt egymástól elválasztani, egymással szembe fordítani igyekeztek. Itt válik kézzelfogható valósággá a törvény, hogy nép és nemzet a történelemben csak egymást segítve, védve és kiegészítve válhat naggyá - különben együtt pusztul, dől romba kunyhó és palota, válik gazdátlanná a tér, kínálva a helyet az új Országhódítóknak.
(Sp.- Vg. 1976/1988.)
Erdélyi-Erdey D. Zoltán (f. csíkszentkirályi Andrássy Judit) 1948. december 2-án született Debrecenben, székely eredetű, református, cívis-földbirtokos-értelmiségi családban. Székely jogban ősnemes - lófő - családjának Erdélyi, ditrói, keserői, lugosi, székelykocsárdi, szatmári etc. ágai nemességük megerősítését a Rákócziaktól, valamint Bethlen Gábor és Apaffy Mihály fejedelmektől nyerik a XVI-XVII. században. Erdélyi ágon a család nemesség-szerző őse a XVII. században élt Erdélyi György, Rákóczy György erdélyi fejedelem fő vadász mestere.
Agrármérnök, vízgazdálkodási-meliorációs szakmérnök (DATE 1975/1981). Az Ébredés Mozgalom alapítója és a tradicionális nemzeti jobboldal (TNJ) nemzetpolitikai programjának kidolgozója. Dr. Badiny Jós Ferenc sumerológus professzor hitújítási kezdeményezése nyomán az ÉM 2003/051 sz. elvi határozatával újjáéleszti ősi magyar hitünk táltos-napkeresztény egyházát, melynek élére az Ébredés Mozgalom és az Aranykopjás Szervezet a 2003. évi dobogókői Táltos Szeren Koppány nembeli Karaul Horváth fia János György táltos Aranykopjás Fővezér személyében nemzeti főtáltost választ.
Tradicionális létszemléletű, nemzeti ébredést élesztő írásai a '90-es évek közepétől jelentek meg különböző nemzeti lapokban. Az ezredfordulón az ÉM kiadásában megjelent tanulmány-kötetének ezt a címadó írását először a Havi Magyar Fórum 1999. februári száma közölte.
.