Imádkozzál

Imádkozzál !

November közepe van és még mindig nyílnak virágok a kertben. A fák már lehullatták lombjukat, de a nyírfácska ágain néhány sárguló levél még dacol a késõ õszi széllel. A zöld borókabokrok némán álldogálnak a kert sarkában, mintha csak várnának valamire. Sûrû, sötét fellegek gyülekeznek, felsüvít a szél és megered az esõ. A természet sír talán, látva pusztulását ? Együtt sírok vele. Egy mondat csalta ki szívembõl a könnyeket, amit egy idõs, beteg ember mondott. Érezte, és mi is láttuk, hogy közel a vég. Úgy tûnt, mintha már csak a szemében lenne élet.
- Imádkozzál Istenhez, hívd segítségül - mondtam neki.
A válasz megdöbbentõ és szívbemarkoló volt: Nem tudok imádkozni.

Kedvesem ! Akivel megoszthattam most szomorú megtapasztalásomat, óvó szeretettel megkérdezlek: Te tudsz-e imádkozni ? Istened, Megváltód-e Neked Jézus Krisztus ?
Odaadtad-e Neki életedet, hogy megnyerd az örök életet a Mennyben ?