Viharban a hegytetõn

Viharban a hegytetõn

Meredek úton sziklás hegytetõre értünk
és hirtelen beborult az ég
sötét felhõk gomolyogtak felettünk
s a szél süvöltve szárnyra kélt
átfújta lenge ruhánkat, s megremegtette szívünk
a haragvó ég hatalmas zendülése.
Villámok cikáztak köröttünk
egyik a másikat érte
megeredt az esõ, úgy, mintha dézsából öntenék
és nem akart vége lenni.
Imádkoztam. Hátha ránk tekint az Ég.
De csak tombolt, zúgott, esett
villámok becsapódása ijesztgetett.
Messze voltunk otthonunktól, már estefelé járt,
s elõttünk a hegyi ösvény bõ patakká vált.
Végre elvonult a vihar és elült a szél
a köves úton víz futott le végig,
s nem láttuk hová lépünk
„Uram, segíts, hogy baj nélkül leérjünk!”

Elmerengtem Isten vezetésén.
Egyszer feltartja a vihart, míg hazaérünk,
másszor engedi tombolni felettünk
De egyet mindig egyformán tehet:
Nehéz helyzetekbõl gyõztesen kivezet.