Karácsony
Elfáradt hétköznapi rohanásból
csendre, békességre ébred szíved
Ünnep van. A legnagyobb!
S most szárnyalhat képzeleted…
Mi
hozta Õt ide?
Mekkora volt benne a szeretet,
hogy eltorzult, kiégett világunkból
kimentse az embereket?
Mennyire
értékesek voltunk szemében,
hogy vállalta a legkínosabb halált
Pedig Õ megértésre, hûségre
az övéi közt sohasem talált
Helyettünk
– kik érdemeltük volna -
gyûlöletet, haragot és ütéseket kapott,
szó nélkül elviselte; s mikor elment
kegyelmet, irgalmat, s üdvösséget hagyott
Ma fényesebben
ragyog a Nap, s a csillagok,
s szívünkbol az értéktelen kacat,
értelmetlen, sóvárgó vágyaink
Õt csodálva – mind-mind kihullanak
Szétárad
bennünk az öröm,
s csak állunk megilletõdve, csendesen
Néked áldozunk hálával és tisztelettel
e hófehérbe öltözött, legdrágább
ünnepen.