Miért sírsz?

 

Miért sírsz?

A tél sivár dermedtsége csontodig hatol,
süvöltõ szél söpör végig a tájon,
komoran, bánatosan zúg az erdõ,
szürke lepelként köd ül meg a fákon

Sötét felhõk mögül kikandikál a Nap,
ezernyi csillag szikrázik a hóban,
hófehér hóvirágok szirmaikat bontják
a játszadozó, fürge napfény nyomában

Életed borús egén, ha áttör egy napsugár
sivár dermedtségbol szíved melegségre lel,
nem háborgatják többé mardosó viharok,
szétoszlik a köd, lehull a lepel

Ne sírj!
Csak ki kell nyújtanod kezed,
s könnyed örökre letörli Istened.