Elkéstünk

Mindenek ékesen és jó renddel legyenek." (I. Kor. 14:40)

Sok évvel ezelõtt egy távolkeleti országban jártunk, ahol egyik esti programként nemzeti operájukat tekinthettük meg. Nemes gesztus volt részükrõl, hogy ingyen mehettünk el az elõadásra, és az elsõ sorokat a magyaroknak tartották fenn. Idegenvezetõnk elõre figyelmeztetett, hogy e népnek szinte nemzeti sajátossága a pontosság.
Ennek ellenére mi történt ? Negyedórát késett a magyar csoport. S mivel náluk természetes volt a pontos kezdés, az elõadás már javában folyt, mikor egy mellékbejáraton bejutva, zseblámpa fényénél elfoglaltuk helyünket.
Nagyon szégyelltem magam. Az elõadás után a mosolygó és mindenkinek kezet nyújtó mûvészek sorfala között jöhettünk ki az operaházból. Kedvességüket, tiszteletüket, szeretetüket nem fogom elfelejteni. De szégyenünket sem !

Lehet, hogy azt mondod erre, ó ez igazán nem nagy dolog. De ebben a szituációban nagy dolog ! És egyébként is. Sajnos, mi megszoktuk, hogy nem vagyunk pontosak. Pedig a pontatlanság a másik emberre kivetített tiszteletlenség, embertársunkkal való nemtörõdömség, felebarátom idejével, türelmével való visszaélés.

Csoportos utazásnál szinte minden indulásnál elõfordul, hogy valaki késik és az összes többinek várnia kell. Egyik utitársunk ilyenkor jó hangosan kiáltotta: "Lopják az idõmet !" És milyen igaza volt. Mindezt még "világi koromban", a világban éltem át.

De van egy hely, ahol nem egy operaház kedves, szívélyes mûvészei várnak minket, ahová illik pontosan érkezni, hanem a mindenható, féltõn szeretõ Isten maga, és az Õ választott népe. Ezért gondosan ügyelek arra, hogy ne késsek el az Istentiszteletrõl, hogy ne szakítsam félbe a bibliaórákat, késésemmel ne zavarjam Testvéreim Istennel való meghitt együttlétét.
Olyan sok mindent nem vagyok még képes megtenni, amit Isten elvár tõlem, de amire képes vagyok, azt igenis megteszem. Mert szeretem Õt, mert tisztelem Õt és az Övéit, mert vágyom arra, hogy akarata szerint éljek, hogy kedvességet találjak szemei elõtt.