Fény |
||
Azon
az úton indultunk el, amely a legkevésbé látszott
meredeknek. Keskeny kis hegyi ösvény volt. A sûrûn
nõtt fák lombkoronája egészen fölénk
hajolt, szinte körbezárt minket. Rajtuk kívül
nem is láttunk mást, de jobb is, mert a sok apróbb-nagyobb
kõ miatt folyton a lábunk elé kellett néznünk
ahhoz, hogy épségben leérjünk a völgybe.
Végre elértünk egy ritkás erdõhöz,
ahol gyönyörködhettünk a természet csodáiban.
Kényelmesen sétálva szemrevettünk egy hatalmas
méretû kõrisfát, melynek törzsén
kis taplógombák jelezték, hogy ez a fa sok éve
áll már itt, s életének ideje hamarosan
lejár. Amott egy elpusztult fa letördezett, bemohásodott
ágain új élet kúszott felfelé, egy
szép levelû borostyán. Esernyõnek beillõ
lapuleveleken lépkedtünk át; élveztük
az erdõ illatát. Majd ismét felértünk
egy hegytetõre, ahonnan pompás kilátás nyílt
mindenfelé. Innen ráláttunk a szomszéd hegy
meredek oldalában álldogáló, karcsú
kõsziklákra. A másik oldalon nyílegyenes
fák álltak sorfalat, mintha csak a hegyet õriznék.
A kis tisztás legszebb éke volt a fûben kuporgó
õszi kikericsek lila virágainak sokasága. Az
alkony rohamosan vált sötétséggé, s
közelrõl-távolról furcsa hangok rémisztettek
minket. Hirtelen nem tudtam, mi lehet, azután rájöttünk,
hogy ilyenkor van a szarvasbõgés ideje. Én, mint
az alföldi róna szülötte, errõl nem sokat
tudtam, de férjem elmondta, hogy nagyon veszélyes helyzetben
vagyunk. Ezek az állatok ilyenkor az útjukba kerülõ
embert habozás nélkül felöklelik. Beszélgetésünkbe
közvetlen a közelünkben belebõgött egy vélhetõen
megtermett, öreg állat. Látni nem lehetett a sötét
miatt. Az
ijedtségtõl a kirándulás fáradtságának
nyoma sem maradt bennem és olyan gyorsan szedtem a lábam,
hogy férjem az õ mérföldes lépteivel
alig tudott követni. Ebben a sötétben hogyan fogjuk
megtalálni a sípályát ? Ez elég nagy
kérdés volt. Akkor, huszonévesen még nem gondoltam, hogy életem története sûrûsödött bele ebbe a nyárutói kalandos kirándulásba.
|
||
Az íj feszül Az
Úr megfenyít Ne fuss Csak
a mai nap számít, Tedd Jézus kezébe a holnapot s
akkor majd öröm árad szomorú szívedbe, Elég Oly
sokszor erõt vesz rajtam a csüggedés "Itt
vagyok. Mit akarsz, hogy cselekedjem veled ? Hangod símogat, Örömbe ringat, Megszûnik minden gondolat, Nem kérek semmit - elég, ha vagy.
|
Vigasz Uram,
a Te kezedbõl elfogadom, Türelmed meghatott "Nagyon
szeretném" - imádkoztam Hozzád Csend
vesz körül, lassan megnyugszom, s rádöbbenek Istenem, köszönöm türelmedet ! Értem már Felbolydult
bennem a lelkem De
lám, emlékemben felfénylik a Kereszt, Vállaltad,
nem magadért - értem Uram, már értem ! Szívemben
dalol az öröm, |
|