Újdonságok/pletykák

vissza a főoldalra

2006.09.01-03 <<ÚJ>>

Újabb Csopak a nyár búcsuztatására. "tömören" összefoglalta Droszi Feri..:) vegyetek kézbe pattogatott kukit,  meg rekesz sört, és elolvasni!!

Csopak : A nyár utolsó, "perzselő" hétvégéje (2006. 09. 01. tol 2006. 09. 03. ig)

Idén is sor került még egy utolsó Csopakolásra szeptember első hétvégéjén, amely egyben a nyár utolsó hétvégéje is volt.

Első probléma volt már, legalábbis részemről, hogy rohadtul korán kellett kelni ( fél 7 kor ) , mert akkor indult átszállás nélküli vonat, de így legalább korábban leértünk, a következővel kb. délután 6-ra érkeztünk volna meg. Szóval reggel pakolás, szokásos blabla, és indulás a délihez, ahova Jámborral egyszerre érkeztünk meg, Gábor és Bogdán már ott virítottak, kezükben egy üveg házi szilvapálesszel, amiből mindannyian csak szagmintát voltunk hajlandóak venni, mert ugye még „korán” volt, másrészt meg tartalékoltunk belőle estére. Húzás a CBA-ba bevásárolni sört, bort, kólát, kajákat. Viccesen nézett ki a kosarunk, tökig eltelítve piával, a szélén pedig ott figyelt négy darab  zacskósleves és két kenyér. Valamit azért enni is kell 4 embernek 3 nap alatt :) Visszacipeltük a pályaudvarra a cuccokat, még 1-2 gyros-hotdogvétel az útra, aztán felszállás. Aranyos mamókák mellett foglaltunk helyet, akikkel egész jól elheherésztünk, felmerül a gondolat is, hogy milyen jó lenne lehívni őket Jámborékhoz, legalább lennének csajok. Csak ne lennének ilyen gyűröttek. Levágtunk 1-2 póker-és színreszínszámraszám partit, többiek kortyolgattak fröccsöt (2litert), mikor felbukkant a Balaton (én kivételesen nem, mert nem kívántam így kora reggel, mi a rák van velem?), aztán lassacskán megérkeztünk.

Húzás a házhoz. Útközben láttunk egy meglehetősen picsajó jánkát az úton, mondjuk ez nem annyira lényeges, csak emlékezetes:) Megérkezvén elfoglaltuk a szobákat, tüzet raktunk (ekkor nem tudtuk, hogy kb folyamatosan égni fog :) ), csináltunk fröccsöt meg vébékát, frizbiztünk, és kinéztünk a kosárpályára mozogni egy kicsit, amit én nem igazán szeretek fáradtan. Odafele leszüreteltünk egy szilvafát kosárlabdával, és sikerült elhagyni a frizbit, hogy a mennydörgős ménkű rágja ki annak a hasát, aki benyúlta, mert visszafele már nem volt ott. Na, so kosárpálya. Készült itt egy videó, amint a majdnem üres kólásflakont dobáljuk a magasba, hogy fröccsenjen, de nem sikerült szétspriccelni belőle spirálisan a szeszt. Hohó, micsoda részletek, lehet, hogy az esti dolgokat nemtom ilyen precízitással leírni majd, de ez van. :) Ismételten arra biciklizett a szép jánka, csak az volt a baj, hogy követte egy baszorkány, egészen pontosan a szomszédos üdülő vezetőnője, vagy alkalmazottja, tudja a faxom ki volt az, hogy akkor mostantól ne ordibáljunk olyan hangosan, hogy visszhangozzon, ne tépkedjük a palánkról a hálót, ne állatkodjunk, mert akkor el leszünk küldve. Nyádat. A szálkázást befejezve mégiscsak elhúztunk, mert meguntuk már a dobálást. Nemistom mi következik pontosan, következő kép kábé, hogy rakok be zenét, és ülünk a tűz körül, miközben tervezzük, hogy lassan ki kéne menni Anna elé vonathoz. Addig-addig húztuk az időt, míg megjött magától.

Elég nagy volt a tűz már ahhoz, hogy véghez vigyük a nagy tervünket, és fémflakonokat dobáljunk rá, hogy robbanjon. Tudniillik tavaly már volt egy ilyen eset, az axe-dezodor akkorát robbant, hogy öt méteres körzetben mindenhol parázsló fadarabok hevertek, még a faágakon is. Szóval kerestünk valami robbantanivalót, fényképezőt beizzítottuk, a tűzveszélyes anyagot rá a tűzre, aztán futás menedékbe. Sajnos eléggé bebasztam a sípcsontomat a talicskába, amivel a fát hordtuk a máglyarakásra, de sikerült időben elhasalni a földre és onnan nézni a produkciót. Egész szép kis robbanás volt, majd következett még egy, ami mégnagyobb, és még egy, ami a legkisebb. Gáborral olyanok voltunk kb., mint a bombaszakértők ott a házban, kerestük a robbanékony dolgokat, csak nem azért hogy hatástalanítsuk, hanem hogy vihogva elégessük:) Ja, de amúgy barom vagyok, mert még mielőtt robbangattunk volna, beültünk az állomás melletti kocsmába melegszendvicset zabálni, meg bevásárolni a boltba. So este 10-11 fele megérkeztek Dávidék (Brigi, Dávid, Hannibál, Tomi, így ábécésorrendben:), akkor már az is tisztázandó, hogy előtte Anna, Bogdán, Gábor, Jámbor és én voltunk lenn). Ment tovább a tűz körüli iszogatás, baromkodás, zene, félrehallások sorozata (erről a végén lesz majd egy függelék). Tomi mutatott egész fasza zenéket a kocsiban, akkor már hajlandó voltam azt a jéger-szintű fröccsöt is bevinni a szervezetembe, ami miatt most nem is tudom, hogy mi, meg hogy történt pontosan egymásután. Kurvapicsába. Na, lényeg, hogy a tűz égett, ital fogyott, baromkodás ment. Bogdán kitaccsolt (el is lépett aludni éjfél körül), meg én is kétszer, de már megint azért, mert a gyomrom előbb mondta fel a szolgálatot, minthogy rendesen hatott volna a pia. Hát ugye „rohadt drosztmér nem kéne ennyit piálnom, hiába iszom kurva sokat, mer úgyis kihányom”. Következő bevillanó emlékkép, hogy ott nyüzsgünk a szobánkban (enyém meg Gáboré), baromkodunk, kicsapjuk a gatyóból a herét :) Aztán alvászat, nálam kislámpa égve marad, mert csukott szemmel kicsit forog a világ, a macska rúgja meg, nohát.

Egészen sokat sikerült aludni, kb 7 órát, 11-kor keltünk. Le a strandra, útközben találtunk egy döglöttkégyót, amit minifustéllyal bizergáltunk, majdan bemásztunk a strandkerítésen. Azaz a csapat egyik fele nagynehezen átmászott, mire Gábor egy könnyed mozdulattal kinyitotta a kaput, mer az meg nem volt bezárva:) Bogdánnal zabáltunk gyroszt, ami sztem szarvolt, szerinte meg jó, hogy pukkadjanak ki az ízlelőbimbajai. Kiültünk a stégre egy kicsit, Dávidék megin hamarabb visszahúztak, mi pedig (akik már hamarabb lenn voltunk Csopakon) maradtunk még. Jámbor, Gábor és Anna bementek fürdeni a jéghideg vízbe, Andrással addig kinn ültünk a betonon. Kinéztünk a strandon magunknak egy éttermet, ami egész óccsó volt, és elhatároztuk hogy majd ide jövünk vacsorázni. No, tehát visszacaplattunk a házhoz, volt egy kis csendespihenő, Jámbor meg Gábor meg akartak szivatni, hogy valami cseles úton felébresztenek, de abban a pillanatban, ahogy bejöttek az ajtón, én is felébredtem, hogy „nana!”, jó volt az időzítés. :) Itt egy kis kiesés van, nemtom pontosan mi vót, de egy idő után elmentünk megint a kosárpályára, és kitaláltunk egy játékot, az volt a lényege, hogy ne kelljen egyfolytában rohanni, minél kevesebbet kelljen mozogni. Ha nálad a labda, akkor nem léphetsz, csak passz vagy rádobás, amúgy lehet helyezkedni, asszem ilyen leegyszerűsített streetball. Eleinte nemigazán sikerült elsajátítanom a szabályokat, kb fél óra játék után kinyögtem h „asse tom mivan”, de azért mászkáltam fel-alá:) Dávidék hamarabb elmentek innen kocsival, mi még szálkáztunk egyet, amit megnyertem – HÁHÁ!, leszámítva, hogy Bogdánnak kétszer kellett a kört, míg nekünk egyszer, mer ő a kosármájer. Visszagyalog, töltöttünk savanyú-csípős vizet, házhoz és el kajolni. Viszonylag kultúráltabban felöltöztünk, ami jelentett papucsot, rövidgatyát, napszemüveget, sortot, ilyeneket, azért mégiscsak étterembe megyünk:) „Ha már így kiöltöztünk, akkor ki is csaphatnánk a herét ilyen elit helyre.” Mondjuk nemtom mér volt mánia ez a szépen nézzünk ki, ott volt a strandon ez az étterem és onnan az emberek kb egy szál faszban mennek be, meg csupasz seggel cuppannak rá a székekre. Namind1, lényeg h odaértünk, leültünk, rendeltünk. A szomszéd asztalnál kicsit kényelmetlenül érezhették magukat, mert mikor megkapták a kaját, mi mind az öten elkezdtünk figyelni, mint róka a lyukban, hogy mit hoztak ki nekik, és nem biztos hogy kellemes volt, ahogy öt barom így les:) Amúgy a kaja egész korrekt volt. Bogdán kivételével, aki vmi hátszínt evett (neki a vicces pincér hozta), mindenki sajttal töltött pulykamellet nyomott, meg én persze előtte egy bablevest;) Utána felmentünk egy emelettel feljebb jegeskávét meg koktélt inni. Pincér megkérdezte, hogy mit hozhat, itallapot, vagy fagyilapot, mire Jamby visszakérdezett, hogy a Jegeskávé az minek számít? Aszonnya ő se tudja, benne van mind a kettőben. Joova, kihozta, egész finom volt meg fílinges, már sötétedett, a Balaton felett meg egy fecskehorda suhant el éppen. Visszamentünk a házhoz, de útközben vettünk még háromszáz forintért egy műanyag krokodilt, ami egy időbúrába volt becsomagolva, elneveztük Brokinak (a „kroki” név nyomén, háá). Háznál többiek már csinálták a pörköltet, leültünk a tűz köré iszogatni meg ökörködni. A pörkölt elkészülte után persze megint keresgéltünk robbanóanyagot, de csak elég nyombócokat találtunk, leginkább a fáklyalevet öntögettük a tűzre. Meg meztelencsigát pirítottunk. Nagyon belejöttünk, mindenképp akartunk találni még valami állatot, amit be lehet nyomni a lángok közé, de nemigazán sikeredett. Baromkodtunk még kurvasokat, ez a tűzkörül-ülés leginkább hülyülésből meg félrehallásokból állt, de „yo” volt:) Jameg megfigyeltük – mint természetfilmesek – hogy miként töri a mandulát az „éjszakai tüskés windhager” [ejtsd: vindháger :)) ] Az utcán elsuhant két jánka, aki után Gábor meg Tomi odaszólt, hogy hejj lányok, gyertek be! Én meg kb ugyanilyen hangerővel: „Á, hagyjátok már azt a két bölényt..” Lassacskán bementünk a házba, hogy akkor most alvás lesz, de még az emeleti teraszon dumáltunk egy sort betmenről meg a rághatatlan emberről, Anna eleinte ott ült tőlünk 2méterre odébb a másik szoba bejáratánál aztán eltűnt, Jámbor lefröcskölt valakit vízzel, aztán visszakapta, mintazállat. HÁ! Na, aztán jóccakát kívánt mindenki és eltettük magunkat másnapra.

No, mosjön a harmadik, egyben utolsó nap. Nem baxtatok ilyet, de először is felkeltünk:) Leghamarabb ketten Gáborral, miután mindenki felébredt, nemtom mi volt. Csináltunk talán valami kaját, vagy Ja nem! Felmentünk a tetőre mandulát törni, meg lerázni, amit le lehet. Bogdán megpróbálta ledobni a kosárlabdájával, de az fennakadt a fán, úgyhogy bajos volt, míg sikeredett leoperálni onnan. Osztán mentünk le a tűzhöz páran feléleszteni a parazsat, amit nagy üggyel bajjal sikerült is!:) Anna elkezdte becsomagolni a krumplikat alufóliába, de csak két darabra volt elég. Hannibálék elmentek kocsival boltba, mobilon utánuk szóltam, hogy hozzanak még alufóliát. Egy pillanat alatt következett is Anna helyzetfelismerése: „Hé, az jó, mert ha van alufólia, akkor be tudjuk csomagolni a többi krumplit!”:)) No tehát rátettük a többit is, haddszóljon, közben elfogyasztottuk így előreggeliként az üveg házipálinkát, ami mellesleg egész szépen lángolt, mikor ráöntöttünk belőle egy kupaknyit a tűzre. A krumpli elkészülte előtt elmentünk még velőskenyerezni-melegszendvicsezni, a többiek pedig elindultak haza. A korcsmából benyúltunk egy kis erőspistát, amit egy üres cigisdobozban sunnyantottunk ki. Jámbor előadta az ingatlanközvetítőt: „hogyállazaház hogyállhogyálmindjáreldőlnemmégse!”. So visszamentünk, de a krumplik eléggé szénnéégtek, és a 14 darab burgonyából kb egy főnek elegendő adagnyi született. Jól összefűszereztem, hogy finom legyen, csak a végén alig lehetett megenni. Jól nézett ki ez az ebéd, ehetetlen odaégett krumpli, hozzá pedig egy pohár kukacos víz. Mert ugye Jámbor nem figyelt fel arra, hogy a kancsó, amiben a vizet hozza, tele van döglöttlepkével meg lárvákkal. Kaja közben le is köhögte a lábamat egy kis szénnel. Mivel a krumpli szar volt, megcsináltuk a maradék 3 zacskóslevest, ami nem is volt olyan rossz, utána meg elkezdtünk takarítgatni, Bogdán lábát megcsaptam csalánnal, amibe Gábor is belelépett. Készülődtünk, pakolgattunk. Lenn a ház mellett Jámbor a ház mögül odakiabált nekem, hogy „Hé, gyere csak Drosztmér”, mondom itt valami csalóka dolog lesz, megláttam, hogy valami növény van a kezében, gondoltam hogy engem is le akarnak csalánozni, úgyhogy rákérdeztem: „Hej, mi az a növény ott a kezedben?” Igazából egy virág volt Annának, hogy adjuk oda közösen, amiért olyan takarosan elmosogatott meg felmosott, úgyhogy kicsit halkabban kellett volna kérdeznem, mer így nem lesz meglepetés:) No, odaadtuk, slaggal lelocsoltuk a tüzet (hüphüp, azért mégis milyen fasza kis tüzecske volt, majdnem végig égett), és elindultunk kifele az állomásra, még ittunk egy sört, csekkoltuk a rokergárét aki közelről genny vót. Vonaton meg ment a helykeresés, mert nemnagyon volt, de aztán találtunk mégis, kijárkáltunk cigizni meg játszottunk mobilon Legyen Ön is milliomos-t, amit egyszer nem bírtunk végigvinni, hála a mellettünk ülö fiatal srácnak, aki a 20milkás kérdést elbaxta nekünk:) Csináltunk még képeket Brokiról, amint eszi Anna virágját, meg nemtoménmég miről, aztán délinél leszálltunk. JámborAnnaGábor mentek moszkvára villamossal, mi meg metróztunk Bogdánnal, én lecsatlakoztam Blahánál, és spuriztam haza, hogy kipihenjem ennek a fasza kis hétvégének a fáradalmait...

Na, poénok, félrehallások, baromságok:

V power racing – Répának nézi

Dávid, itt vagyok! – Kár, hogy itt vagyok

Legurítottam a lejtős úton az ásványvizet, Jámbor meg elkapta, és megfeddett, hogy nem kéne, így jött létre ez a párbeszéd: 

- Bazmeg ebben még van szénsav!

- Dehogynem!

Láthatatlan barát -> Hághatatlan barát -> Rághatatlan barát

Izgi lenne – Vízimedve

Bogdán magára csavart lepedőben: Betmennek képzeli magát – Betmen elképzeli magát

Jó éjszakát – Lóbélszagát

Egyik kutya, másik nem

Nem jó ez a bor magában, bennem jobb lenne

Hé, kutya, nem jössz be? Legalább add be a derekad.

By Drosztmér

kicsit rendhagyóan nem Ferik történetet, hanem egy más  vicces storyt olvashattok, egy kicsit hosszú, de megéri végigolvasni, úgysem tanultok tudom..

Nyár. Nyaralás. A budapestiek tudják, milyen érzés megszabadulni a Rákóczi úton araszoló 7-es busz heringkonzerv-feelingjétol, és a metrón a lábadra lépő "fokhagymát-reggeliztem-pálinkával"-típusú emberektől. Ilyenkor az ember lazít, és néha ökörségeket csinál. Árpi persze, a szokásosnál is nagyobbakat.

Az volt a gond, nem volt autó (az ezeröcsi ugye megreccsent előző nyáron). Sebaj, nagypapi (Árpié) szívesen odaadja az ezeréves Varnyút. Megy? Megy, csak nincs műszakija, de ha lejöttök érte Balatonra, vihetitek, a faluban, kertek alatt lehet vele menni. Ez Árpinal soha nem volt akadály, úgyhogy irány a pályaudvar.

Reggel 8-ra volt megbeszélve a találka, annak ellenére, hogy a vonat csak 1 órával később indult. Azért kellett ilyen korán, mert majd "Becserkészünk egy-két vadat, hogy ne legyen olyan unalmas az út. Majd Árpi bácsi megtanít a fortélyokra." Megemlítettem, hogy köszönöm, boldogulok egyedül is, de persze fölöslegesen. "Nyár van, apám, érted? Ilyenkor nincs cicózás." (Késobb kiderült, hogy azért kellett korán kimenni, mert ment volna át hozzá az aktuális barátnője reggel...)

Ez az indulás előtti napon történt, és ismerve Árpit, nem sok jóra számítottam másnap, de ő megígérte, hogy kivételesen normális lesz. Persze én értem oda előbb, és vártam. Az járt a fejemben, hogy lehet, hogy mégsem lesz semmi gond Árpival, tanult az elmúlt nyár hülyeségeiből, és normális lesz tényleg. Alapvetoen azért rendes gyerek, csak hát kicsit hülye.

Na, idáig jutottam Árpi tömjénezésével, amikor ezt hallom (reszelős hang): "Gyerünk Janó, meg tudod csinálni. Mondjad neki a ribogzisat." Ez meg mi lehet? Odaballagok a lepcsőhöz, ahonnan lelátni az aluljáróhoz (a fedetlenhez, a Déli előtt), és mit látok? Természetesen Árpit, ahogy röhög, két torzonborz fickót, és elég szép tömeget körülöttük. (Árpi a vonaton mesélte el, hogy a nagypapának szánt pálinkába fogadott két szerencsétlen csövessel, hogy nem tudjak elmondani három egymás utáni nőnek, hogy "Pici, parányi dezoxiribonukleinsav-darabka vagyok, de te hívhatsz génnek.").

Amikor odaértem, ezt láttam: Árpi röhög, az egyik torzonborz odalép egy középkorú nőhöz, és elkezdi, hogy "Kicsi ribogzi vagyok, hívjá' gének". A nőn látszik, hogy egy szót sem ért az egészből, és riadt szemekkel keresi a menekülés útját. A csöves áll előtte, és néz Árpira, hogy jól csinálta-e. De ő kegyetlen, és int, hogy nem jó, gyerünk a következőhöz. Közben persze röhög, az idiótája. Ezen elmulatott volna egy darabig, ha nem cibálom el onnan. A csöveseknek odaadta a pálinkát, és mentünk jegyet venni.

Jó nagy a sor, várhatunk. Azaz várhatnánk, ha Árpi nem lenne Árpi. Elővesz egy papírlapot, és átcsörtet a tömegen: "Elnézést, szabad lesz. Itt dolgozom. Köszönöm.", és odafurakszik a pénztárhoz. "Csókolom, Marika, meghoztam az új kérdőívet, tessék kitölteni, viszem fel az irodába.", ordítja, hogy mindenki hallja, majd suttogva: "Két diákot kérek, Kiliánig." A pénztáros néz rá nagy szemmel, és kiszól jó hangosan: "Hova kéri a két diákot?". Árpi próbál úgy nézni, mint Garfield, amikor megeszi Jon kajáját, és mosolyogva magyaráz a tömegnek: "Ez a Marika, milyen vicces asszony!" - "Kiliánig" - suttogja. Az emberek röhögnek, mert mindenki hallotta a pénztárost, de úgy látszik, jó kedvük van, mert nem verik meg. Megúsztuk.

A vonaton nem sok minden történt, attól eltekintve, hogy Árpi szóba elegyedett egy öregasszonnyal, akiről kiderült, hogy most megy vissza a falujába, ahonnan 74 évig ki sem mozdult. "Nem tetszett soha vonatun ülni?" - "Nem, a menyem hozott fel Pestre kocsival." Árpinak majdnem sikerült rádumálnia, hogy húzza meg a vészféket, mert ő rosszul van. Szerencsére az utasok nem engedték. Megérkeztünk.

Árpi elso dolga volt (az elfogyasztott jelentős sörmennyiség hatására), hogy teli torokbol elkezdett ordítani kifelé a vonatablakból: "Megjöttünk, reszkess Balaton!". Két rendőr sétált a peronon, akik erre rögtön megfordultak, és méregették Árpit. Szerencsére az egyikük rádiója megszólalt, és elsiettek. Pechemre Árpi meg utánuk kiabált: "Megijedtetek, mi?" (Reméltem, hogy már nem hallják, de mint késobb megtudtuk, hallották.)

Szóltam Árpinak, hogy kéne szerezni egy üveg pálinkát a nagyapjának, ha mar megígérte cserébe a kocsiért, mert a miénk ottmaradt a csöveseknél. Árpi szerint nem jó a bolti pálinka, mert az öreg csak házit iszik, de nem baj, mert egy ismerőse otthon csinál pálinkát, majd tőle szerzünk. Elmentünk hozzá, de kiderült, hogy nincs pálinka, ellenben kaptunk egy üveg 96%-os etilalkoholt. "Nem baj" - mondta Árpi - "majd rakunk bele főszert, és olyan lesz, mint a vodka, nagyfater úgysem tudja, mi az." Na, ennek fényében vettünk egy zacskó sót, és beleszórtunk egy csomót az alkoholba. Árpi egy kicsit leöntött belőle, és felengedte vízzel, hogy mégse legyen olyan erős. (Egy liter alkoholba két ujjnyi vizet.)

Elmentünk a nagyszülőkhöz. "Árpikááám!" - puszi-puszi, előkerül a "vodka". "Na, nagyfater, ilyet még nem ittál, ez szibériai vodka, az elvtársaktól hozattam külön neked." - "Há', dehogynem ittam én mán, Árpikam." Hoppá! Most mi lesz? "Ööö, nagyfater, óvatosan, mert ez nagyon erős, ez nem sima vodka." - "Ugyan, Árpikám, egy vodka nem lehet olyan erős, mint az én házi szilvám.", és meghúzta az üveget. Én készülök rá, hogy kiugrik a szeme, és kiköpi a protkót, de ő csak megrázza a fejét. "Hinnye, a keservit, ennek aztán van huzatja." - mondja, és még egyet kortyol! Kimegy pohárért, hogy igyunk mi is a megérkezésre. Én próbálok tiltakozni, de Árpi szerint innunk kell, mert különben megsértődik, és nincs autó.

Visszajön az öreg, tölt, egészségünkre. Én bedöntöm a számba, de nem nyelem le (nem vészes, csak mintha olvadt acéllal öblögetnék). Árpi lenyeli hősiesen. Elvörösödik, könnybe lábad a szeme, de próbálja tartani magát. Amikor a nagyapja újat tölt, én kiköpöm az egészet a hervadozó szobapálma cserepébe, annak már úgyis annyi-alapon. Újabb kör után Árpi már csak párás szemekkel néz maga elé. Tolem a szerencsétlen pálma újabb adagot kap. Próbálom felhozni az autó-témát, de a nagypapi újabb kört tölt. Árpi matt részeg, én pedig nem tudom kiköpni, mert a nagyapja engem néz. "Aztán, fiam, te hova valósi vagy?" - "Hmhhmmhhm." - mondom. Árpi megmenti a helyzetet, mert elereszt egy olyan böfögést, hogy a nagyapja osz haja megrebben, és a kutya elkezd vonyítani az udvaron. "Ez derék volt, Árpikám! Látom, szereted a jófajta italt."

Sikerül rávennem őket, hogy tápászkodjanak fel. Elindultunk a garázs felé, és útközben az öreg magyaráz: "Aztán Árpikám, ez nem valami úri autó, tudod. Öreg már, viseltes, de azért jól szolgál." Árpi ebben a pillanatban lefejeli a fűzfa alacsony ágát, és elterül, mint egy béka. Az öreg észre sem veszi, megyünk tovább a garázshoz. Kinyílik a garázsajtó, és eláll a lélegzetem...

Középen állt egy barna színu rozsdahalmaz, ami valamikor talán egy autó lehetett, amíg nem érte nehéztüzérségi támadás, és nem locsolták le valami erősen korrodáló anyaggal. Arra gondoltam, hogy még egy MEH-telepen is elhajítanának vele minket a francba, nemhogy ebbe valaha két nő be fog ülni...! (Annyira senkit nem lehet leitatni.)

A dolgot tetézte, hogy az autónak kellemes hasmenés színe volt. (Ezt ma úgy mondanák, hogy "Hamvas, őszi erdo - metál".) Egyébként az egész garázs úgy nézett ki, mint egy lepusztult ócskavastelep. Körben a polcok tele voltak zsúfolva ezeréves, olajos, pókhálós autó- és ki tudja milyen alkatrésszel. Ekkor ért oda Árpi, fején egy púppal, amiből vidáman csordogált a vér az arcára. Egyébkent tök sáros volt, mert a fűzfának köszönhetően beesett a virágágyásba, ahonnan (a "vodka" hatására) csak nagy nehézségek árán szabadult. Láthatóan ez őt nem zavarta, mert el volt foglalva egy akkora hengerfejtömítéssel, hogy én eloször azt hittem, egy Kispolski padlólemeze. "Nagyfater, b*szki, te tankszerelo voltál a Don-kanyarnál?" Na, itt elkezdődött egy félórás mese nagypapa ifjúkoráról.

Közben Árpival azon vitatkoztunk, ki vezessen. Ragaszkodott hozzá, hogy majd ő. Én mondtam, hogy akkor én gyalog megyek. De nem, de igen. Na, mondtam neki, hogy ha ki tud állni a garázsból az utcára, akkor vezethet. Árpi beült. Az alkohol ködén át homályosan emlékezett, hogy ilyenkor mit is kell csinálni, és gondolom, megpróbálta beállítani a visszapillantót. Én csak azt láttam, hogy egy határozott mozdulattal letöri a belso visszapillantót. "Nagyfater, oszlik a verda!", bosszankodott, majd nézett előre hunyorogva. "Mit nézel?" - kérdeztem tőle. - "Azt, hogy kiférünk-e a garázskapun." (Egyébként ez valahogy így hangzott: "azotygiférüngeagarásgabunnn".) A kapu olyan három méter széles lehetett, úgyhogy elkezdtem aktívan félni. A nagypapa vadul magyarázott, hogy mire vigyázzunk, Árpi koncentrált, hogy kijussunk, én meg próbáltam magam bekötni, de az öv sehol.

Ekkor - számomra teljesen váratlanul - padlógázzal beletolattunk a mögöttünk levő polcokba. Potyogott a sok alkatrész, én ordítottam, mert azt hittem, ránk szakadt a garázs, a nagypapa ordított, hogy jajj, az autója, Árpi ordított, hogy ő se maradjon ki a buliból. Így elordibáltunk egy ideig, aztán - amikor már az összes kutya üvöltött az utcában -, én átültem, nagypapa a lelkemre kötötte, hogy óvatosan vezessek, és elindultunk.

A Wartburg kicsit leamortizálódott hátul, de sokat nem rontott rajta a dolog, lévén, hogy eddig sem volt kimondottan szalonautó-állapotban. Na, haladtunk szép lassan, amikor Árpi bejelentette: "Hányni fogok!". Sajnos azt elfelejtette hozzátenni, hogy most azonnal, úgyhogy mire megálltam, már ott volt az ölében a matéria. De jo! Megálltunk, Árpi nagy nehezen levette a gatyáját (a nagy része arra ment), a tiszta részével úgy-ahogy letörölgette a pólóját és az ülést, és a gatyát bedobta az árokba, mondván, hogy nem bírja elviselni a szagát, majd holnap érte jövünk. Akkor már elég fáradt voltam, és csak az érdekelt, hogy minél elobb hazajussunk, ezért ráhagytam.

Döcögtünk az úton, Árpi egy szál pólóban, mert hogy az eldobott rövidgatya alatt nem volt semmi, én szenvedtem a kormányváltóval, és nem láttam semmit. Gyanítani kezdtem, hogy Árpi nagyapja takarékossági megfontolásokból zseblámpaizzókat szerelt a tompított helyére, mert a lámpánk kb. húsz centire világított el. Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy sötet alak mellett húzunk el, akinek világított az egyik keze. Két választás volt: vagy E.T. mégsem ért haza, és itt telefonál a nagy magyar éjszakában, vagy a közúti ellenorzés. Féltem, hogy az utóbbi. Sikerült a rendor után kb. harminc méterrel megállni. Gondolkoztam, hogy visszatolassak-e, de mivel akkor vezettem kormányváltós autót eloször, ez nem tűnt egyszerűnek. Persze próbálkoztam szorgalmasan, úgyhogy az odaérkező szervet hangos váltórecsegtetéssel fogadtam.

Fiatal rendőr volt, próbált laza lenni: "Nem bírunk a lóerőkkel? Száguldozunk, mi? Na, lássuk a papírokat." A helyzet az volt, hogy nekem akkor még nem volt jogsim. Az autón ugye, nem volt műszaki, és mint kiderült, a forgalmit sikerült otthagyni Árpi nagyapjánál. Probáltam a helyzetet finoman, adagolva vázolni, hogy a forgalmi még van, csak otthon hagytuk, és persze az én jogsimat is, de Árpié itt van, csak ő ivott egy kicsit, és mivel törvénytisztelő fiatalemberek vagyunk, ezért nem akart volán mögé ülni.

Pechemre Árpi egy kicsit pontatlanul mérte fel a helyzetet, és megszólalt: "F*szom má', mér' álítottak meg ezek minket?". A rendor rávilágított Árpira, és visszahőkölt. Mondjuk nem csodalom, mert Árpi úgy nézett ki, mint aki egy különösen perverz szado-mazo orgiáról jön, ahol jól megverték, lehányták, és elvették a ruháját. De a rendőr visszahajolt, és elkezdte behatóan vizsgálni Árpit. Egyszer csak feláll, és odakiabál a rendorautóhoz: "Gyere csak, Pista, megvan a vonatos gyerek!". Puff, készen vagyunk. Ezek most keresztüllőnek minket, és elkaparnak az útszéli árokban. Ekkora pechünk nem lehet!

Odaért Pista. (Akkora lelógó harcsabajusza volt, hogy még ebben a helyzetben is majdnem elröhögtem magam.) Benéz, meglátja Árpit: "Hát ez az Árpi, az X. Y. unokája." Hoppá, itt tényállás van. A rendőr ismeri a nagypapát. Lehet, hogy mégis megússzuk? Elmeséltették velem, hogy mi történt, röhögtek Árpin, de még nem engedtek el. A fiatalabb mindenképpen bosszút akart állni az állomáson elszenvedett sérelmekért. Egy ideig elvitatkoztak a rendőrök, hogy mi legyen, aztán a fiatal visszament a kocsihoz, és elkezdett vadul rádiózni, aztán visszajött: "Na, mehettek. Téged meg, öcsi, meg ne lássalak még egyszer jogsi nélkül vezetni, értve vagyok?" Volt köztünk kb. egy év korkülönbség, de valami azt súgta, hogy ezt ne tegyem szóva. Rendőrök elviharzottak, és mi is elindultunk. Nem akartam elhinni, hogy ennyivel megúsztuk.

Hát, nem úsztuk. Mentünk kb. két kilométert, amikor megint kék villogó tűnt fel mögöttünk. Azt hittem, ugyanazok a rendőrök, de nem. Ezek hárman voltak, és mindhárman odajöttek. "Kiszállni a kocsiból!" (Na, ezek sem udvariaskodnak fölöslegesen). Árpi elkezdett nyekeregni, hogy nincs rajta gatya, de nem hatotta meg őket. Kiszálltunk. "Kezeket a kocsira, széles terpesz." Mit volt tenni, megcsináltuk. Ekkor elment mellettünk egy turistabusz. Mivel a rendőrautónak égett a lámpája, és ránk világított, elég jól látszódtunk. El tudom képzelni, mit gondoltak a buszon levok, amikor látták Árpit vilagító fehér seggel egy rendőrautóra hajolni. Egy darabig elröhögtek rajtunk a rendőrök, aztan elengedtek.

Ekkor értettem meg, hogy a fiatal rendőr szólt a többieknek, és valószínűleg Balaton összes rendőre ránk vadászik, hogy Árpin röhögjenek. Négyszer állítottak meg. Egy rendőr le is fényképezte, mondván lesz min röhögnie öreg napjaiban. Nagy nehezen hazaértünk, és én megfogadtam (sokadszor), hogy Árpit kerülni fogom a jövőben, de persze nem tartottam be.

2005.09.23-25  (képgalária is being made!)

        CSOPAK

ANNA CIKKE

Egy lány szemszögéből Csopak:

Mivel borult a „no csajok” party, így én is részese lehettem a csopaki Ferik összeröffenésnek. 21:25-kor kigurult a vonat a Déliből, velem együtt. Kelenföldön szálltak fel a többiek –nagy meglepetésemre csak 4 Feri- és kezdődött az utazás, amit a whisky, és a sör tett még színesebbé. (A vonaton persze voltak, akik a füvet preferálták, ezt nehéz lett volna nem érezni.) A másik vonaton aztán a sör párszor úgy döntött, inkább szétfolyik a padlón, és a whisky is leborult egyszer (ennek eredményeképpen eltört a kupakjaJ)A harmadik átszállás –így utólag visszagondolva- nem volt túl szerencsés, mivel akkor, azon a helyen vesztettük el a 19 darab sört. Ez elég meglepő, mivel ötünk közül senkinek nem tűnt fel, hogy nálunk volt még 19 sörJ. Végre megérkeztünk a házba. Ekkor Hannibálon már erősen látszott az alkohol hatása. Míg mi jóízűen ettük a párizsis szendvicseket, Hannibál eljutott a mélypontra, ahonnan a többi együtt érző társa (azaz mi) nem igen segítettünk visszatérni, sőt… Szóval némi cigánykerék-, és lucskos beles történet után már nem bírta a megpróbáltatásokat… De ez nem szegte kedvünket az evéstől, Peti rögtön csinált magának egy következő szendótJ. Eközben Andrással -hosszas magyarázás után- sikerült megértetni, hogy azért jó, ha felkapcsolja a villanyt fönt a teraszon, mert akkor látunkJ.(röpke 20 perc alatt fel is fogta a dolgokat „de akkor most ég a lámpa a teraszon!..........”jaaah, hogy igy latunk az udvaron”.. Hannibál nem sokkal ez után nyugovóra tért mi pedig megsütöttük a kezdetben még ígéretesnek tűnő húsokat. Kb másfél órás sütögetés után hasított belénk a felismerés, hogy ez bizony nem álmaink étele, sőt, valószínűleg romlott, így ehetetlen. (Azért a zsömle finom volt, amit úgy készítettünk el, hogy hozzányomtuk a húsokhoz.) E közben Droszi hívogatta nő nemű ismerőseit, és kiemelkedő sikereket elérve: „majd írjál mailt, azt nemtom”J Kíváncsian várjuk ,milyen is lehet az élet az e-mail után, mit takarhat a ’nemtom’J  Elérkezett a lefekvés ideje. Másnap reggel kávéval indult a nap. Persze mivel tej nélkül nem az igazi a kávé, Andrást elküldték a boltba, hogy vegyen egy tejet, a visszajáróból pedig vehet magának (mint a jogyerek) túrórudit…vettJ. Utibeszámolója alapján találkozott két öreg nénivel, akik hitetlenkedve magyaraázták egymásnak, hogy a fiatalok itt egész éjszaka ittak, egyikük még hányt is.. Majd megérkezett Orsi, és Dávid is. Nem sokkal érkezésük után elkészült a 4 liter fröccs, ezzel minden adva volt a jó kosarazáshoz. A fiúk jól el voltak a labdával kb két és fél órán keresztül (nekem meg közben lesült egy picit a karomJJ). Aztán közbe szólt az éhség. Visszaértünk, és nem sok idő elteltével már kész is volt a Tesco gazdaságos milánói. A maradék tésztából pedig a tészta fa is elkészülhetett. Utána volt egy óra relax időJ. A pihi után hozzáláttak a fiúk a horgászbotok kigubózásához, addig a lányok (tehát kettenJ), elkezdtünk iszogatni, aminek meg lett a hatása…Szóval kimentünk horgászni, útközben összetalálkoztunk Hubival (bocsánat, de nekem így könnyebb megjegyezni), és Süsüvel (aki nem Süsü, de nem emlékszem mi a valódi nick neve, szóval sorry itt is). A stégen útnak engedték a mécseseket. Eközben engem mindenki óvott a vízbe eséstől, pedig nem is estem volna beleJ. Majd visszaindultunk a házba. Orsi és Dávid lefeküdtek aludni, a többiek pedig még raktak egy gigantikus méretű tüzet. A gigantikus jelző csakis Andrásnak köszönhető. Szóval oda a téli tüzelőJ. Sütöttünk még virslit, meg krumplit (ami vajjal isteni volt),majd elkövetkezett az alvás.

Másnap 10-kor keltünk, és hittük, hogy létezik a 10:55-ös vonat…Persze nem létezett, így én már éreztem a hurkot a nyakamon tekintettel az otthon tett hazaérkezős ígéretemre. „szerencsére” a többieket nem rázta meg annyira a hír. Tehát 11:57-kor kollektíven elindultunk a vonattal Budapest Déli pu. felé… „A KOSÁRLASZTI VÉGSŐ ÚTJÁRA GHA-GHA-GHA-GHA (sátáni kacaj)

written by ANNA

DROSZI CIKKE

A mostani hétvégét Csopakon, Jambynál töltöttük egy Feri-buli keretében. Történt egy s más, de már az indulás is problémásra sikeredett. Bogdánnal rohantunk a Délibe, hogy elérjük a vonatot, de közben jött az sms Jámbor mestertől, hogy csak a fél10essel megyünk, találkozó a budaörsi Tescónál. Nagy nehezen odavergődtünk, és szinte szemünk szánk elállt, mikor Jamby és Hannibál kijöttek a Tescóból a gurulós kosarukkal. Volt ott karton sör, 10 bor, Hubertus, whiskey, vodka, kaja, pia, energiaital, kávé cigi, tehát csupa olyan dolog, amivel Schobert Norbi valószínűleg nem találkozik minden nap. 4en alig bírtuk el a sok cuccot, de azért fel tudtuk tenni őket a vonatra Kelenföldön, ahol már várt minket Anna (teca [?] J ). Hálisten kifogtuk a dohányzó kocsit, különben rohangálni kellett volna percenként ki a vagon végébe. Volt egy másik érdekes társaság a vagonban, elég fura ízesítésű cigijük lehetett, mert kissé fura szaga volt.. Lényeg, hogy elkezdtük meginni a söröket, Székesfehérváron átszálltunk a másik vonatra, ahol a kalauzt lefizettük egy Rockets cigivel, cserébe nem szólt, amiért kiöntöttünk 3 sört, egy kis whiskeyt, meg ki tudja még miket.  Közben kb. negyedóránként volt „csopifeles”, tehát a whiskeyből nem sok maradt az út végére. Érkezés után átszálltunk még egy másik vonatra, igaz az nem ment sehová, mert egy emlékmű szerepét töltötte be, régi kis mozdony volt. Ott is egy utolsó csopifeles, meg valószínűleg ott hagytuk el a láda sörünket, mint később kiderült.. Negyed-fél egy körül megérkeztünk a házhoz, ahol először is kajáltunk egyet, majd elkezdtünk a véres hányásos fröcsögős belekről beszélni Hannibál legnagyobb bánatára, mert a témától szegény kidobott egy kis rókát. Azóta is rejtély, mitől, lehet, hogy rossz volt az időzítés az iszogatáshoz (?).. Elaludt, mi pedig még tüzet raktunk, közben dumáltunk, meg „stb.” (Ez az stb arra utal, [aki ott volt, tudja], hogy pl: „tiki tí tiki tí, - Halló?). Próbáltunk sütni húsrudakat, de az eredmény: kutyaszar. Megszenesedett kutyaszar. Ízre is, kinézetre is, úgyhogy éhen maradtunk. 4óra körül mi is nyugovóra tértünk, hogy kialudjuk a nap fáradalmait...

Második nap:

Dave telefonjára ébredtem, hogy mire lenne még szükségünk. A magnót elfelejtettem mondani, egyrészt a kómás állapot miatt, másrészt nem is mondta senki hogy kő majd. Sebaj. Kaja, majd Dávid és Orsi megérkezett. Itt van egy kis memóriahiányom, de azt tudom hogy erre rá nem sokkal a kosárpályán kötöttünk ki, ahova vittük magunkkal a 4liter fröccsöt, cigit, mindent ami kellhet egy kis sportoláshoz J. Visszatérve a házhoz csináltunk egy pöpec spagettit, amibe ugye kellett volna még egy kis olaj, hogy ne ragadjon össze a tészta, de annyi baj legyen! A ferik feltalálják magukat; elkezdtük dobálni a fára, és úgy ragadtak a levelekhez a spagettidarabkák, mintha odaszippantották volna őketJ (lásd a képeknél, a csodálatos tésztafát) Majd egymást soroztuk meg a maradékkal. Elkezdtünk készüldni a horgászáshoz, kibogoztuk a damilokat aztán irány a part, reszkessetek halak! Csakhogy ez nem ment ilyen egyszerűen, mert a stég el volt ázva, bokáig érő víz, sár, stb., úgyhogy elindultunk más helyet keresni. Egy délceg úriember útbaigazított minket - „Nem kell engedély a strandra horgászathoz? - Há má mé kőne? Nincs ilyenkor valami security a strandon? - Há má mé lönne?”. Úgyhogy a strand felé orientálódtunk, útközben összetalálkoztunk Hubiékkal is és hozzácsapódtak a társasághoz. A horgászás nem sikerült a legjobban, mivel semmit nem fogtunk elengedtünk egy pár jelzőfényes hajócskát, amit a tulparton valószinuleg eltévedt haditengeralattjárónak gondolhatták, és kirendelték a hadsereg jelentős részét, és atomrakétákkal próbálták elhárítani a veszélyt-balatonban se fürödj többet, csak ha büdös Germán vagy!!-,viszont a fél társaság kész volt - főleg a lányok J - , és egy másfél óra múlva a csoport nagy része indulni akart vissza a házhoz. Mikor visszatértünk megkajáltunk, majd megint raktunk egy „kis” tüzet. Bogdán megmutatta nekünk a piromániás felét, hordtuk a fát mázsaszámra és egy egész szép máglyát sikerült összedobnunk. Nagy nehezen sikerült megsütni a krumplit, virslit, kenyeret (sörösdobozt, borosüveget, villát, MŰANYAGTÁNYÉRT) és lakomáztunk egy jót. Ekkor már kb. 3 óra lehetett és lassan elszivárogtunk aludni.

Harmadik, egyben utolsó nap:

Reggel a korábban hazaindulók csapata összedobta a cuccokat és elindultak a vonathoz, ami, mint kiderült, nem járt a kívánt időpontban, úgyhogy együtt mentünk vissza a 11:57essel.)Ami Anna Tecánk számára az utolsó-végzetes hírként hatott, isten nyugosztalja…) Még kitakarítottunk, és az utolsó pillanatban, sietve, rohanva, kapkodva, de sikerült elindulni és elérni a vonatot. A visszaúton még lecsúszott lazításképpen egy üveg gyógybor, csak úgy a gyomorban maradt alkohol higítására…. A banda egyik része Érden, a másik Kelenföldnél szállt le, a többiek pedig továbbmentek a Déli pályaudvarig, ezzel véget ért a fergeteges Csopak-party. Meglehet, hogy a tényszerű leírásom alapján annyira nem tűnik extrának, de rohat jó volt ez a kis nyárbúcsúztató buli;)

Veszteségek:   

-sok (kb 19 doboz sör)

            -egy pár alig használt zokni, a friss lehelletért

            -és  a szeretett kosárlabdánk-emlékét holtig őrizzük

felelős szerkesztő:   

---- Gyrosz ----

kiegeszitesek by Jamby

2005.09.15.

Végre bekövetkezett a várva-várt esemény: Britney Spears első gyermeke világra jött tegnap délután(2005. 09. 14.) egy óra körül a Santa Monica-i UCLA klinikán, tudósít a US Weekly.

 

A kórház nyilatkozata szerint Spears és a férje, Kevin Federline rendőri kísérlettel érkeztek a klinikára tegnap reggel hat órakor. A fájások ugyan már pénteken elkezdődtek Britney-nél (emlékszünk: a hétvégén már volt benn a klinikán), de magára a szülésre csak tegnap került sor. A pop dívát negyed egy körül vitték be a szülőszobára, ahol császármetszéssel segítették világra a kisfiát.

A pár - most vasárnap lesznek egy éves házasok! - még nem jelentette be a baba nevét, de egyes források szerint a zengzetes Preston Michael Spears Federline névre fogják keresztelni.

Britney-ből valószínűleg az anyai ösztön szólt, mikor nemrégiben egy, az Elle magazinnak adott interjújában elárulta, hogy ugyan nem tudja, a baba fiú lesz-e, vagy lány, de ő az előbbire tippel. Az említett interjúban azt is kifejtette, hogy reméli, császármetszéssel fog életet adni a picinek, mert fél a fájdalomtól, amivel a szülés jár. Úgy látszik, ebben is igaza lett. Sőt, már az a vágya is beteljesült, hogy először fia legyen!
 

2005.09.12.

Gáborka iskolába megy

            Rövidke szösszenetemet most a világ tudomására szeretném hozni a főiskolai élet nehézségei kapcsán. Akik ismernek tudhatják, hogy az iskolák olyan fokú pszichés zavarokat idéz bennem, amit mások nemes egyszerűséggel: "disznó az esőben" jelenséggel konstatálnak (tudva lévén, hogy PSG-s pályafutásom hajnalán az iskolába menet rossz villamosra szálltam, és eltévedtem...). A mai napom ugyan zökkenőmentesen indult, délben elhagytam az iskolát, majd 13:30kor visszatértem - egy kis analízisre - immáron megebédelve, és egy árnyalatnyit elpilledve. Órarendemben a 304-es terem volt feltüntetve, így elindultam, hogy megkeressem. Meg is találtam hamarosan, de meglepetésemre a szám alatt egy iroda felirat állt. Bementem, de nem segítetek rajtam arra hivatkozva: nem ők írták az órarendet. Ekkor az óra 13:50-et mutatott, amikor is az analízis gyakorlati kezdetét vette - valahol. Megkérdeztem egy diákot, hol lehet a terem, és azt javasolta nézzem meg a túloldalon (ezalatt a szomszédos BMF kart, a Bánki Donát Főisk. Kart értette.) Átmentem, de még 10 perces rohangálás után is csak annyira jutottam, hogy van egy 301-es ajtó, mellette pedig egy 307-es, és csak növekszik. Ekkor megkérdeztem egy szimpatikus leányzót, aki útba igazított. Elmondása szerint cselekedtem, és bekopogtam azon a bizonyos 301-es ajtón, amit belülről kinyitottak nekem, és elérhettem a 304-es ajtót ami már félig nyitva is volt. Boldogan beléptem, hangosan elnézést kértem, hogy késtem, de tanár az nem volt bent. Pár diáklány nézett rám, megszakítva beszélgetésüket. Elmeséltem nekik hogy jártam, és azt javasolták nézzem meg egy bizonyos Kiscelli úton, mivel sokaknak van ott gyakorlati órájuk a Neumannról. Ezután 20perces séta következett fővárosunk lágy ölén, mire megtaláltam a keresett iskolát, és az őt rejtő utcát. Felmásztam a három emeletet, mire elértem a 304-es termet. Várt ott egy srác, akitől megtudtam, hogy ő is egy tankörbe jár velem, és hogy úgy tudja itt lesz az analízis. Meggyőzött, hogy várjunk pár percet, mert az első óra úgy is pár percen belül véget ér, és mégsem kéne megszakítani az órát. Az időpont elérkezett, és benyitottunk. Pontosabban csak próbáltunk, ugyanis az ajtó be volt zárva, ami azt sugallta: valahogy mintha rossz helyen lennénk. Ekkor úgy gondoltam fáradt vagyok, feladom, hazamegyek. Visszamentünk az iskolánkba, ahol végső elkeseredettségünkben utoljára megkérdeztük, hol lehet vajon ez a legendás analízis. A srác kicsit belassúlt beszédstílusával arra ösztönzött minket egy kézmozdulattal, hogy nézzünk el balra. Rámutatott az iskola másik szárnyára, és közölte, ott szoktak lenni a gyakorlatik. Egy perc sem kellett és odaértünk.. Az utolsó 5 percre.

by: Cav

2005.09.09.

Rövid beszámoló a szepetber 9-i partyról

            Kis csapatunk a  Jäger nevű fölöttébb felkapott és igényes helyen verődött össze (ha vki találkozni akar velünk akkor bátran látogassa meg az ivót). Itt nem töltöttünk el huzamosabb időt csak kb 40 fröcsnyit. És végre valahára megdőlt a fröccsivási rekord, 2 dl nedü elfogyasztásához Jamykának nem kellett több, mint 2,84 sec. Akinek esetleg ennél jobb eredménye van az írjon. (Kinyírjuk :D ) Ekkor elkezdtünk azon gondolkozni, hogy vajon hol fogjuk eltölteni az estét… és jött az ötlet, hogy milyen klasz lenne lemenni Érdre – az én lakhelyem -  és az agysejtpusztítást tovább folytatni. Utunk az én házamhoz vezetett – 3 borosüveg bánatára – majd lementünk Érd központjába ahol szórakozni szerettünk volna, de a hely ahova eddig jártam kissé megváltozott…  Így inkább beugrotunk egy lepukkant kocsmába és - bármilyen meglepő - ott is ittunk. Kb fél egy – megint nálunk vagyunk. Ekkor már nem voltunk éppen szomjasak, ennek ellenére még nekiáltunk beszélgetni egy üveg vilmoskörte pálinkával a teraszon. A második feles után csatlakozott hozzánk egy váratlan vendég, akit Caviár vett észre a ház falán. A kedves kis élőlény gyorsan asszimilálódott a társaságba… Bár kezdetben kissé visszahúzódó volt, de miután megitattuk, megnyalta mind a nyolc lábát. Soha életemben nem láttam még ekkora pókot és pláne ilyen szőröset. Gyorsan el is kereszteltük Boginak, ezzel egy nagyon kedves és fölöttébb inteligens közös ismerősünknek kívántunk örök emléket állítani. Aki legalább olyan szőrös és pontosan olyan inteligens mint a mi kis nyolclábunk :D Reggel 4 ig beszélgettünk és persze ittunk is rendesen. Szerencsére egy poharat leszámítva semmi és senki sem sínylette meg az estét. Az alvás is nehezen sikerült, hiszen Mitosz, Cavi és Peti között kisebb nézeteltérés bontakozott ki, melynek az lett a következménye, hogy az ágyból kiverték egymást. 9 hónapon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek….

By: dAVE

2005.08.28

András és én indulunk majd a gólyatáborba, elérni a 06203867666-on, ha nem vagyok részeg felveszem!

2005.08.26

András ÉLJEN!!! megvan a rutin (nem egy nagy kunszt, de hadd örüljön a hülyegyerek :p )
húzott tétel: balra-hátra tolatás
többieknek okulásként: kormány megengedett holtjátéka: 2-3 cm!!

2005.08.25

Droszi barátunk megkezdte a BME-s karrierjét, jelenleg a gólyatáborban tartózkodik, isten óvja a máját.... Kapcsolatba lépni vele lehetetlen, tekintettel arra, hogy nincs pénz a kártyáján, igy csak a jószerencsében bízhatunk, hogy életben viszontlátjuk, ha mégsem térne vissza, Temetés 2005 szeptember 30.án. utána party a jőgerben, ahol kibeszéljük (persze csak fokozott részvéttel), hogy mekkora fasz volt, és hogy utálta mindenki...

2005.08.24

Party Mitosznál:

Képek feltöltése még várat magára, tekintettel egyrészt az én lustaságomra, másrészt a kis Sanyiban fel kellene tölteni az elemet.... (azért egy ilyen buzisat felrakok, klatty a nagyobb méretért)

        Csörög a telefon egy esős délutánon, -hmmm, mondom ki lehet az ilyenkor. Hát igen, Drága Mitosz Tagunk kérdezte, vajon nincs e affinitásunk egy apró partyhoz, kint Gyömrő cityben. Hat több sem kellett, pillanatok alatt összedobtuk a bandát (több 10sms, és telefon...) és mar indulhattunk is a "nagy" túrára. Találkozó negyed 5kor Keletiben. Fél 5kor még mindig csak ketten voltunk ott, Droszi tagunkkal,  kétségek között -hogy vajon otthagyjuk-e az egész ribanc bandát- tengődtunk a jobb és a bal jegykiadó automata között. "megvegyük, vagy ne??"
       Szerencsére kicsivel később megérkezett Viktor és asszonya, így egy tökéletes időzítéssel (iszonyatos halálsprint, amiben 100on bármelyik élsportolót otthagytuk volna) sikerült is elérni a superhitech vonatot. Egy "kisebb" szuszogás-szünet beiktatása után sikerült megtaláljuk a helyünket a vonaton. röpke 8 megálló után (melyben maglód 1-től maglód 65421651231 megállók értendők) meg is érkeztünk a szent városba. Mitosz barátunk már kint is várt minket, a 10milliós hidrokarbon-vázas, összteleszkópos-extra 2008.évi kiadású   versenybicikijével, melynek nem elsősorban a hátsó fék az erőssége.... (de nem kell becsmérelni, hiszen lehetetlen megjavítani: "próbáltam egyszer, de leesett a hátsó kerék" (?!) )
Na, csupán 2 kilométeres laza levezető séta után, a hosszú hetekig tartó út kipihenéseképpen kinyitottuk az első üveg söröket, Néhány óra és még néhány sör, Unikum, Hubertus, Vodkanarancs után. (Itt szeretnék köszönetet nyilvánítani az egész brigád nevében Lucának a fenséges popcornért, amit oly szekértelemmel, elkészített számunkra, az alkohol semlegesítésére, és amely minden bizonnyal a legjobb popcorn volt amit életünkben volt szerencsénk enni. (most a kezdeti "odaégős" nehézségekről nem ejtenék szót). Azért habnak a tortára, még néhány pizzát is kirendeltünk (amit ki kell fizessek a Mitosznak még!!!)
        Később Dávid és Hannibál Barátunk is megérkezett, és miközben a 270 kormánypöri minden csínyját-bínyját kitárgyaltuk, shokkolva kellett tapasztalunk, hogy már nem vagyunk a régiek: Az éjfél közeledtével mindenki álmos volt, fázott, a piának csaknem a fele megmaradt, így hát teljes megszégyenültségünkben "nyugovóra" tértünk. Tekintettel a szűkös helyviszonyokra az iménti idézőjel teljességgel helyénvaló: Miután tisztáztuk, hogy sötétben nem aludni, legfeljebb rókázni fogunk, egy ideig égettük a villanyt, ám ezzel más problémák adódtak, konkrétan a lentieket  (földön fekvőket) zavarta, hogy teljes erővel a szemükbe süt (ki érti?!). mindeközben Dávid bajtársunk az életveszélyes kihűlés, kiszáradás, és allergiás rohamok között próbált, sárga pulcsija mögé rejtőzve életben maradni...
        Röpke 2.5órás küzdelem után sikerült mindenkinek szép álomra szenderülni, melyben én személyesen magamat láttam egy hintaló nyakán kapaszkodva, hogy ne zuhanjak le a több ezer kilométeres mélységbe, melynek alján csokipuding hömpölygött...
        reggel 5 órai kelés után (kakasszóra!!!) az Erzsébet utcán jobbra fordultunk, és már -az előző nem oly hosszúnak tetsző utat ily módon "megkerülve"- kint is voltunk az állomáson. Egy baráti polgártárs visszalökte a záródó vonatajtót, és már fent is voltunk a vonaton hazafelé. innentől csak  vázlatpontokban:
- isten áldja a grand hotel wc-jét, ahol nagyon könnyebbültem
- átok a csak 7 kor nyitó kávézókra
- szeretünk körtér a maga masfél cukroddal (érti aki ott volt, ennyi titkunk lehet :p)
- Reméljuk Hannibált nem rúgták ki postai szolgálatából az újbóli "elalvásű" miatt...

(A cikk írója: Jámbor Péter)

vissza a főoldalra