A község határában, a Kőhidai medence erdei vonulatától kezdve egészen Tómalomig halastavak csodás látványa tárulhatott az arra járók szeme elé. Kőhida és Fertőrákos között két, római eredetűnek feltételezett halastó található. Ezeket a halastavakat feltehetően a Fertő kiszáradásának valamelyik periódusában létesítették. A halastavakat Bella Lajos említi először, mint ókori leletet, de csak egyszer emlékezik meg róluk és akkor is röviden: „Ezek a Balfi úttól éjszakra sorba-rendre következtek egymás után a zsilipfokos tavon túlig, egészen a Rákos Patakig”. A soproni németajkú közösség csak úgy emlegette a tavakat, hogy ’kleine und grosse Deichtmühle’. Ezt követően Nováki Gyula foglalkozik vele átfogóan, hivatkozva arra, hogy sok adat már így is örökre elveszett. A fellelt tárgyak többsége szerencsére múzeumba kerültek, de a lelőhelyek pontos feljegyzése, térképezése és a leletkörülmények részletes leírása általában elmaradt. A legtöbb ásatásról, terepbejárásról csak általános leírásokat kapunk. A régészeti kutatásainak egyik célja, hogy a feltárást hosszú szünet után is bármikor folytatni lehessen.

Leírásaiban összesen öt részre osztotta a halastavakat. Bár a tavak szélessége változó, a 150 métert sehol sem éri el. Kiindulási pontként a pintytetőt lehet megjelölni, s egyenletes eséssel, közel 4,5 km hosszan a Rákos patakig tart. A természeti adottságainak köszönhetően (lejtése és keskenysége miatt) kiváló adottságokkal rendelkezett halastavak létesítésére. Az erdő irányából könnyen feltöltődött vízzel, s a patak vízhozama is táplálta.

Nováki Gyula: A halastavak és gátjainak leírása

I. gát: A töltés rendkívül széles, valósággal ellaposodó, nyilván átalakításon ment keresztül. Szélessége 50, hossza 80 méter. Déli szélén a Fertő partján lévő Halászcsárdához vezetı kocsiút megy végig. A töltés jelenlegi magassága átlag 1 méter, nyugati vége felé vízáteresztő nyílás van. Az ehhez tartozó egykori tó alakja majdnem szabályos téglalap, felső része gömbölyű. Hossza 260, szélessége 60 m. Két oldala ferdén van levágva, a végén ez már hiányzik. Az egész terület jelenleg rét.

II. gát: Ez tekinthetı a legépebbnek, távol minden úttól, jelenleg szántó és rét határát képezi. Hossza 130, magassága 1,20–2 méter között váltakozik, alapszélessége 3–4 m. A gát több mint fele részben benyúlik az erdőbe, ahol az emelkedı domboldalnak megfelelően egyre alacsonyabb lesz. Nyugati vége felé vízáteresztő nyílás van. Az egykori tó alakja egyenletesen hosszúkás, csak a gát mellett szélesedik ki, hossza kb. 200, szélessége 100 m, valamikor az I. gátig nyúlhatott el. Jelenleg a II. gáthoz közel esı terület száraz szántóföld, míg a többi része valamivel mélyebben fekvő, ma is mocsaras, benne áll az ún. Nemeskút (Edelbrunn). A II. gáttól északra 45 méterre egy egészen gyenge, alig 20–30 cm magas, 60 m hosszú gát következik, melynek 64csak keleti vége éri el az 50 cm magasságot. Ez nem lehetett külön tónak a gátja, túl közel van a II. gáthoz és maga a terület is gyengén lejt. Egykori rendeltetése ismeretlen.

III. gát: Ez is bolygatottalannak látszik, út nem visz át rajta. Hossza 80, magassága 1,80, alapszélessége 12–14 m. Keleti vége felé 17 méter hosszúságban át van vágva. Máshol nincs rajta átvágás, így ez lehetett 70 a vízáteresztő, de eredetileg aligha lehetett ilyen széles. A hozzá tartozó tó alakja nagyjából háromszög, gömbölyű csúccsal. Hossza 120, szélessége 60 m, a vége a II. gáthoz közel esı kis gáttól nem lehetett messze. Római-kori halastavak gátjai a Szárhalmi-erdő nyugati oldalában A völgy ezután kissé összeszőkül, keleti irányban egy nagy kanyart ír le, majd jóval lejjebb következik a IV. gát.

IV. gát: A töltésen újabb kori út vezet keresztül. Hossza 100, külső magassága 2,5, szélessége felül 6, alul 10 m. Mindkét végén kıvel kirakott vízáteresztő van, de ezek már újabb koriak, jelenleg csak a keleti végén lévő működik, a másik majdnem teljesen be van tömve. A hozzá tartozó tó ma is vízzel van tele és jelenleg is halastónak használják. Alakja szabálytalan, kissé hosszúkás, felső vége messze nyúlik, de ott már csak mocsaras. A tó hossza kb. 200, szélessége 100, mélysége 2–3 méter. Mai nevén Kistómalom.

V. gát: Újabb kori út vezet keresztül. Hossza 140, magassága 6–7, szélessége felül 8, alul kb. 16 méter. A 71 tó itt is vízben bı, alakja nagyjából ovális, felső vége elkeskenyedik és messze kinyúlik, de már mocsár alakjában. Hossza kb. 300, szélessége 120, mélysége 5–7 méter. 65A tó eredetileg valószínűleg a IV. gátig terjedhetett. Ma Sopron leglátogatottabb fürdője, de halásznak is benne. Mai nevén Nagytómalom.

A tavak kapcsán megállapítható, hogy kialakításuk során nem törekedtek egységes formákra, hanem a domborzati viszonyok, s az erdőből fakadó lehetőségek határozták meg. A felsorolt öt tóból ma már csak kettő bővizű, valószínűleg az ott lévő források miatt. A kistómalom vize valószínűleg a tó alól szivároghat elő, a nagytómalom forrása nagy sugárban tört fel még az ötvenes években is. Az 1958-as tanulmány óta sok minden változott, de akkoriban sok lehetőséget láttak bennük. 1952-ben a nagytómalom alatt az Állami Gazdaság további három új halastavat létesített. A régészeti leletek időbeni elhelyezése a tavak korának megállapításában nem lehetnek mérvadók. Ezek mind nagyon különböző korszakokból származnak. Római korszakból származó temető található a Nemeskuti (Edelbrunn) dűlőben. Őskori tüzelőhelyeket, kőszerszámokat, égett kunyhótapaszt, római kori épület maradvány, valamint használati tárgyak is kerültek elő a Kistómalomhoz közel fekvő csalánkertnél.

A bronzkor elejéről származó leletek, kelta és római kori sírok már régóta ismeretesek Sopronkőhidán. A Nagytómalom és Sopronkőhida közötti szántóföldön IX. századi temető fekszik. Őskori telep volt a kettős sánccal védett Kecske hegyen. A tényleges korát nem ismerjük. A Kecske hegy északi oldalában két római kori Silvanus oltárt találtak.

Szinte biztos, hogy a tavak létrejötte a rómaiak hódításához köthető, mivel régebbről nem ismeretes mesterséges tó, a népvándorláskorból szintén nem (ez utóbbi időszakban Sopron és vidéke néptelen volt), a középkorból szintén nem maradt írásos utalás. A római veteránok, az előkerült romok jelenléte arra enged következtetni, hogy mindez az ő kezük munkája. Egyébként is a mesterséges halastavak a rómaiaknál elterjedt és jellemző volt. A környéken a nagybirtokrendszer elterjedésének eredménye. A földbirtokkoncentrációk Pannónia nyugati részén a II. századra alakultak ki, tehát a tavak keletkezése is ekkorra tehetők.