Kivonulás és a hídfőharcok 1942.december
31.-ig
A magyar vezérkar a kivonulás megtervezése során, figyelembe kellet, hogy vegye a szövetségese azon kívánságát, hogy a német hadi szállítás elsőbbséget élvez. Ezért három lépcsőben kívánta ezt végrehajtani, a VII. hdt. Ennek e lépcsőnek a második fokát jelentette volna, vagyis 1942. május 1-én kezdte volna meg a kivonulást. Mivel a német fél kívánsága szerint a kiérkező csapataink a már front vonalban lévő német egységeket állásaikban váltották volna fel ez a terv később megváltozott, és a VII. hdt. átkerült a harmadik lépcsőbe.
A hadtest 1942. július 27-én érkezett meg a kirakodási körzetbe, a szállítási útvonal a következő volt:
Érsekújvár-Galánta-Trencsén-Zsolna-Jablonkai
hágó-Katowicw-Kielce-Varsó-Bialystok-Grodno-Vilnius-Dangavpilsz
(Dünaburg)-Polock-Vityebszk-Szmolenszk-Orel-Kurksz.
Innen mintegy 300 km-es út következett, lábon, vagyis menetben a frontvonalba, ahova 1942. augusztus 3-án érkeztek meg és váltották le a német csapatokat.
A védelmi vonal
A 23. k.ho. a kiérkezést követő hídfőcsatákban nem vett részt, mivel az a tőle északra lévő magyar csapatok területét érintette, 1942.szeptember 16. és 1943.január 12. között bekövetkezett hadműveleti szünet miatt az ősz és az ünnepek komoly megméretetés nélkül teltek el.
A magyar hadvezetés a 2. hadsereg súlyos helyzete látva (a többi hdt. rengeteg veszteséget szenvedett, mint fegyverzetben, mint élőerőben) október 17-én 82 menetszázadot, ill. egyéb fegyver-és csapatnemnek megfelelő kontingenst összesen 980 tisztet, és 33 400 főnyi legénységet mozgósított. Ezek a csapatok viszont gyakorlatilag fegyver nélkül kapták a kiképzést, és ezek nélkül indultak a frontvonalban szolgálok leváltására. Kiképzésük a hadsereg hátsó körzeteiben történt meg, a VII. hdt. kiképző tábora Matreno-Gyesevó és Hlevicse településeken volt található, ide érkezettbe a 310 tiszt, 11 000 főnyi legénység novemberben.
Innen kellet, 1943 januárjában a frontvonalban szolgálok felváltásra indulni, mint előbb említettem fegyver nélkül, így mikor az orosz támadás megindult katonáink nagy része fegyvertelen volt, ill. csak puskával rendelkeztek!
1942 őszén és telén a szovjet hadsereg térnyerése egyre jobban éreztette hatását a 2. hadsereg arcvonalán is, mivel a németek Sztálingrád miatt erőket vontak el és az olasz 8. hadsereg jobbszárnya és közepe a december 16-án bekövetkezett áttörés miatt megingott. Erre reagálva német egységeket vontak ki a magyar arcvonal mögül, csak a 429. gránátos ezred maradt a hadsereg arcvonalán. A 2. hadsereg arcvonalát ezért ki kellet igazítani, december 19-étől a VII. hdt. alárendeltségébe került a 20.k.ho. helyett a IV.hdt-ből a 12.k.ho. került. Vagyis a hadtestet, a 12.;19,;és 23.kdo-k alkották.
A magyar hadvezetés továbbra is felelőtlenül bízott a német segítségben -miközben ők megbízhatatlannak és gyengének tartották erőinket-, mint fegyverekben, mint élőerőben, a magyar védelmi vonal nem rendelkezett második lépcsővel, sem visszavonulási tervről nem gondoskodtak. Ebben nagy szerepet játszott, tájékozatlanságuk-a németvezetés hibájából kifolyólag is- a szovjet erők várható támadási irányáról, erőiknek nagyságáról. A 34/I zászlóalj december 30-án elfoglalta Kosztyenki környéki hídfőállást pld. már az 1943.év januári események előkészületei miatt a szovjetek meg sem kísérelték visszafoglalni.
Az arcvonal mögötti tartalék hiányokat-saját alakulatok felhasználásával ugyan megpróbálták enyhíteni, de ezek a gyakorlatban sosem valósultak meg, az egyes tartalék csoportokat a szükség hozta létre és ad hoc módon alkalmazták őket. A VII. hadtestbe tartozó 12. k.ho. védelmi vonalába lángszórók beépítését rendelték el kilenc nappal az áttörés előtt, de ez a tervük is kudarcba fulladt, mivel a szükséges anyagok nem érkeztek ki!
Jány vezérezredes, azon kérésre melyet, a vezérkarnak címzett, hogy késedelem nélkül forduljanak Hitlerhez a 2. hadsereg helyzetének érdekében-német segélycsapatok, fegyverzeti kiegészítések, pótlások- a következő választ kapta: „Legfelsőbb Hadurunk elrendeli: ellenséges támadás esetén a saját állásokat és támpontokat feltétlenül tartani kell. Visszamenni senkinek sem szabad. Nincs hátra, csak előre van!”
Később ez az utasítás okozta a késedelmes
visszavonulási parancsot és több ezer katona vesztét!
Horthy e parancs ellenére levélben kérte Hitlert a segítség megadására, a németek végül is az olasz front áttörésének hatására is némi segítséget hajlandóak voltak adni. Hadászati tartalékot képeztek hadtestnyi erővel Hans Cramer vezérőrnagy vezetésével- a 2. hadsereg mögött lévő tartalékokkal és újonnan kiérkező alakulatokból- képezték ezt a tartalékot azzal a kikötéssel, hogy csak a harc 2. napján vethető be. Ám egy fontos tényező kimaradt, ez az alakulat a B hadseregcsoport egyetlen tartalékja volt, sem Jány vezérezredes sem Weichs vezérezredes (a seregtest parancsnoka), nem rendelkezett szabadon vele!
Eközben a katonák egyre rosszabb állapotba kerültek, ruházatuk elhasználódott, a német élelmezés silány volta (pld. a magyarok számára megszokott, szalonna hiánya) miatt, sokan vesztek oda, vagy estek ki fagyási sérülésekkel, legyengüléssel.
A magasabb parancsnokság feltételezései között többségében mégis az a véleményt tartották elsődlegesnek-ellentétben a frontvonalból érkező jelentésekkel- hogy a magyar arcvonalon nem várható nagyobb támadás. A feltételezések között szerepelt Kolovart (51.gy.e.védelmi vonala) elleni szovjettámadás lehetősége, mint az áttört olasz fronthoz legközelebbi-esetleges olasz erők bekerítését célzó- hadművelet.
1943. január 12-én, - ahogy Vécsey Béla alezredes a 35. gy.e parancsnoka nem sokkal korábban feljegyezte:”különösen veszélyes lehet a támadás az urivi háton, mert onnan egyszerűen leseprik a négyeseket, a 13. ho. nagyon gyenge állásokat adott át…”- a szovjet tüzérség és légi előkészítést követően, 11.00-kor a 4. gy.e. állásait lerohanták.
Mivel elsősorban a 23. k.ho. harcait kívánom bemutatni, ezért a többi ho. harcait itt nem kívánom részletezni (bár némely esetben ez mégis előfordul), mindössze annyit jegyeznék meg hogy téves gondolat, hogy fejvesztve menekültek volna katonáink, sokan haltak meg az első napon hősiesen küzdve a túlerővel.
1943.január
14-én a VII. hdt. 12. k.ho állásait (négy küzdő zászlóalj), Scsucsjénél
Délelőtt 11.30-kor az utolsó még állásait tartó 18/II. zászlóalj is megkezdte visszavonulást, harcálláspontját elhagyva, a 12. k.ho. parancsnoka előbb az ezred tartalékát(egy puskásszázad) , majd a ho. tartalékot (18/III. zlj.) vetette be. A délelőtti órákban három német bombázó repülőgép is próbált segíteni, de nem sok sikerrel jártak.
A hdt. parancsnokság 10.00-kor intézkedett, hogy a 23. és 19. k.ho. tartalékai valamint a védőkörletből kivonható egységeit irányítsák az áttörés helyére, ezzel kívánták a 19.k.ho bekerítését megakadályozni. 1942 decemberében a hdt. pk-ság, létrehozott egy Jekatyerinovkán állomásozó tartalékot az 54/III. zlj, a 12. és 51. gy.e. közvetlen alakulataiból. Ehhez 1943 januárjában a 14-én felváltóként kiérkező 12/I. zlj. is csatlakozott. Számolt ezen kívül a 23. k.ho. tartalékával is- 32/I. zlj., egy –egy sí század ill. pct.ágyús üteg, valamint két tüzérüteggel- is, ezeket a Marki völgybe irányította. A felsoroltakon kívül a német 559/2. és. páncél vadászszázadokat (nyolc 75 mm-es önjáró löveg) a 12. k.ho. rendelkezésére bocsátotta.
Délre a szovjet csapatok éleikkel elérték a Mihajlovszkij-Kolibelka vonalában húzódó völgyet, erőik átcsoportosítása után délnyugati irányba törtek előre. A 12. tü.e. ebből is a 12/5 üteg csak délután négy órakor használhatatlanná téve lövegeit hagyta el állásaikat. Az ezred személyi vesztesége tisztekben estére 40%-os, legénység 75 %-os volt. Kora délutánra a szovjet 309.lövész ho. elfoglalta Novij Gran Hresztikit, majd Mihajlovszkijt, öt órára elfoglalták Petrovszkaját a 12.k.ho-parancsnokság harcálláspontját.
A hadtestparancsnokság által a scsucsjei áttörés helyére irányított 54/II. zlj (51.gy.e) január 14-én bocsátkozott harcba, ennek során a szovjet harckocsi támadás súlyos veszteségeket okozott. A déli irányú támadás hamarosan elérte a 19. k.ho. balszárnyát is, a harckocsi osztagok a hadosztály hátát, és balszárnyát biztosító 13/II. zlj. védelmi vonalát áttörték és az Ilinka völgyében nyomultak előre. A szovjet támadás hatására a 12. k.hdo. tíz óra alatt elvesztette harcos állománya 70%-át, és összes tüzérségét. A VII. hdt. parancsnokság ezek után utasította 19. k.ho a jobb, valamint a 10. k.ho a bal felől vegyék át a 12. k.ho. védelmi körleteit, erre erők hiányában a szovjet csapatok gyors előrenyomulása miatt már nem kerülhetett sor.
1943. január 14-én a Voronyezsi Front csapatai a magyar arcvonaltól délre is megkezdték támadásukat, először az olasz és német csapatokat (Alpini hdt. német SS harccsoport) vetették vissza, majd ennek hatására a magyar 10. k.ho. és a 13.k.ho. csapatait már a bekerítés veszélye fenyegette. A 12. k.ho. védőkörletébe bejutó szovjet csapatok elszakították a 8/III. zlj-at (10.k.ho.) a közvetlen elöljáróitól, délután folyamán a 10.k.ho. az arcvonalat megpróbálta kiigazítani, de erre kevés élőerő hiányában nem sok remény lehetett.
A magyar arcvonal kettős áttörése miatt a magyar vezetés sürgette a Crammer-csoport bevetését, délután háromnegyed ötkor az alábbi választ kapták:” a 26. gyaloghadosztály gyülekezése Markiban, a páncéloshadosztályé Felső-Markiban, támadás január 16-án, 05.30.”
Ezek az alakulatok kb. 50 km-re tartózkodtak ekkor a tervezett bevetés helyétől, ezért nem volt lehetséges a hamarabbi harcban való részvételük január 14-én a Heeresgruppe B parancsnoksága megpróbálta elérni Hitlernél, hogy a magyar és olasz csapatokat Oszkol, ill. Ajdar folyók vonalára visszavegyék, de erről hallani sem akart.
1943. január 15-16-án a következő volt a front helyzete:
-III. hadtest egyre inkább a német 2. hadsereg déli sávhatárához szorult vissza (német alárendeltségbe került január 15-én reggel)
-IV. hadtest mind déli mind északi irányból a bekerítés veszélye alatt állt.
-VII.hadtest
a 12. kho. védelmének áttörése miatt, ill. az olasz Alpini hdt. áttörése miatt
szintén a bekerítés ellen küzdött.
A január 14-én indított szovjettámadás három irányba szorította vissza a 12.
kho. maradványait, a 8/III., 18/III., és a 48/III. zászlóaljak részei
Kolomejcevón át nyugati irányba sodródtak, és a 10. kho. alakulataival együtt
Kolomejcevó, Popasznij majd Puhovó védelmében vettek részt. A 48/I és a
felváltóként kiérkezett 21/II zászlóalj (kassaiak) részei
Karpenkovo felé, a hadosztály közvetlenek pedig Krutyecre vonultak vissza. Déli
irányba csak a 18/II. és a 21/II. zászlóaljak, valamint a tüzérség maradványai
tértek ki, melyek a 19. kho. csapataival Jekatyerinovkánál majd Markinál
próbálták megállítani a szovjet seregtesteket. Állapotukról január 20-án írt
harctudósítás ad képet: „ A kemény és veszteség teljes
harcok erős igénybevétele mellett a nagy hideg és a szabadban való éjjelezések
a rendszertelen táplálkozás. Valamint a nagy menetteljesítmények oly mértékben
gyengítették az erkölcsi és fizikai erőket, hogy a fegyelem meglazult, a
kötelékek-a harcos állományú vezetési keret majdnem teljes kiesése
következtében – felbomlottak, és a visszavonulás minden málha elhagyása
melletti meneküléssé fajult… Minden újraalakított harcos kötelék-ha újabb
bevetésre került- szétesett, mihelyt az emberek állandó ellenőrzése szünetelt:
a sötétség beálltával még század erejű egységekből is reggelre rendszerint csak
néhány ember maradt meg. Minden embernek csak egy gondolata volt: mimnél
gyorsabban az ellenségtől elszakadni és minél messzebbre nyugat felé kerülni.”
A Scsucsjénél áttört részben déli irányba támadó szovjetek a Jekatyerinovka, Volcsje irányba haladva a VII. hadtest 19. és 23. kho.-it igyekeztek bekeríteni és megsemmisíteni. Ezért január 15-én reggel a 13. gyalogezredet érte támadás, ennek során a 13/II. zászlóaljat (Ilinka völgy) teljesen felmorzsolták, és erősen támadták a 13/I. és 3/II. zászlóaljak hátát is, a miskolciak a sötétség beálltával tudtak visszavonulni, Szvoboda térségébe, legtovább a 13/I. zlj., tartott ki Kolibelka községben.
Jekatyerinovka ill. környékén a késő délelőtti órákban indult támadás a 12/I., ill. az 54/II. zászlóaljak védelme ellen, súlyos helységharcok után estére ők is visszavonultak a Jevdakovói reteszállásokba. „ Ahol a harckocsik valami ellenállást észrevettek, azt mindjárt legázolták. Így a két zászlóalj tetemes veszteséget szenvedett. A nehézgyalogsági fegyverek legnagyobb részét a harckocsik gázolták le. Az aknavetők a nagy hidegben az első lövésre megrepedtek…..A csapat már meg volt rendülve és csak a legnagyobb erőfeszítéssel, és a legdrákóiabb rendszabályokkal lehetett megállásra kényszeríteni.”- Zendy Károly ezredes harccsoport parancsnok.
A 12. kho. harcterületéről előre törő szovjetek 15-én elfoglalták Jekatyerinovkát, Kolibelkát, Ilinkát, Volcsjét, Szvobodánál megsemmisült a 19. kho. tüzérsége heves közel harcok során.
A 16-ra tervezett ellentámadáshoz kijelölt csapatok még nem érkeztek meg a kijelölt állásaikba, így 15-én a magyar arcvonalban továbbra sem lehetett számítani számottevő segítségre, eközben csak egyre nagyobb területeket foglaltak el a szovjet csapatok.
1943.01.15. a hadsereg parancsnokság az alábbi értékelést készítette el: „A mai napon nyilvánvalóvá vált, hogy: a,) az eredeti arcvonal helyreállítására nincs remény; b,)A jelenlegi helyzetben kitartani nem lehet (csapatok megrendültsége, rendkívüli hideg); c,)A tervszerű visszavonulás már aligha lehetséges; d,)Körülzáratás (körvédelem) esetében sem várhatjuk, hogy hosszabb ideig ki tudunk tartani, mert anyagilag nem vagyunk erre felkészülve.
Heeresgruppe B parancsnokának szintén január 15-én kelt bejegyzése: „Szándékunk a Crammer-hadtesttel a scsucsjei ellenséges csoportot megverni, majd támadás az északi csoport ellen. Kérdésesnek látszik, azonban hogy ez még lehetséges-e, mint hogy az ellenséges csoport közben halad előre….Ennek azonban következménye lehet több hadosztály megsemmisülése és jelentős saját részek körülzáratása.”
Ennek ellenére továbbra is a magyar hadsereg parancsnokság, felé ezt nem mutatták, inkább a további kitartásra buzdították a hadsereget, annak részeit.
Ennek értelmében adták ki a parancsot: „a) a crammer-hadtest végrehajtja a tervezett ellentámadást; b) a megerősített 168. ho. És a 13.kho. Krais tábornok parancsnoksága alatt biztosítja a Tyihaja Szosznát; c) a 13- és 10. kho. Kitart az utolsó emberig, mert a hadműveletek pilléreit képezik.”
A VII. hadtest parancsoksága látva az általános helyzet (átkarolás veszélye), ezen a napon kiadott egy-egy utasítást a visszavonulás elrendelésére, de ezek az esti órákban továbbított végső kitartásra vonatkozó legfelsőbb parancs miatt hatályát vesztették. A hadtest harcképes alakulatai egyre fogytak, szétvert és demoralizált alakulatai a zsúfolt és nehezen járható utakon próbáltak déli, ill. nyugati irányba hátrajutni. Január 16-án délben a harcok elérték a marki-völgyet, a 19. kho. hevenyészett állásait a szovjet 219.löv. ho. csapatai támadták, kora délutánra Marki községet elfoglalták, és a 32/I zlj-at megkerülve délnyugati irányba törtek előre. A Don menti körvédelemben lévő 53/I., ill. 16/III. zlj-nak már a bekerítésből kellett kitörniük. A miskolci 13. gyalogezred szinte teljes tisztikarával és állományával ezen a napon semmisült meg, ill. esett fogságba.
A Heeresgruppe B parancsnoksága látva a front helyzetét úgy döntött, hogy a Crammer-csoportot nem használja fel a 2. magyar hadsereg érdekében, csak egy korlátozott célú ellenlökést hajtanak végre. A megváltozatott támadási parancsról a magyar félt ismételten nem értesítették, így az nem tudott saját részre vonatkozó utasításokat kiadni. A támadás végül 11.00-kor kezdődött, de eredményt gyakorlatilag csak abban ért el, hogy magára vonta az ellenség figyelmét, és ez által lassította azok eredeti terveinek megvalósítását. A támadást délután öt órakor leállították, és igyekeztek a csapatokat kivonni, ill. azok bekerítését elkerülni, egyúttal a 2. magyar hadsereg visszavonulását biztosítani.
Jány Gusztáv vezérezredes előbb kéréssel majd ultimátummal fordul Sodenstern gyalogsági tábornokhoz, hogy az próbálja meg kieszközölni a még mindig Donnal állásaikban lévő VII. hadtestbeli 23. és 19. kho. Kivonását és visszavonását, a válasz erre is elutasító volt. eközben megpróbálta Horthy és a Honvéd Vezérkar főnökét is meggyőzni, a csapatok visszavonásáról, de azok érdemben nem tettek, semmit csak sajnálkozásukat fejezték ki, mint hogy nem tehetnek semmit a német legfelsőbb döntéssel szemben.
Éjjel félkettőkor megbeszélést folytatott több német tábornokkal, ennek során Witzleben vezérőrnagy közölte vele, hogy: „ a Führer és a Heeresgruppe B parancsa nem hajtható végre, mivel a VII. hadtest és a Crammer-hadtest között hézag van és ez a hézag ,ég a támadás folytán nőni fog.”- ez pedig a VII. hadtest bekerítéséhez és megsemmisítéshez vezetne. Mivel neki ez ügyben semmi felelőssége nem állt fenn azt javasolta, hogy a parancsot úgy kell értelmezni, hogy a VII. hadtest ne veszítse el a kapcsolatot a Crammer-hadtesttel. Kovács Gyula vezérőrnagy azon kérdésére, hogy ez azt jelenti visszavonhatják-e csapataikat, azt válaszolta: „erről szó sincs, ő mindössze arra célzott, hogy a felsőbb parancsot mindig a helyzetnek megfelelően kell kezelni.” Hasonlóan vélekedett Winter ezredes a Heeresgruppe B hadműveleti osztályának vezetője: „gondosan vigyázva azonban, hogy az általunk kiadott parancs is érvényesnek látszódjék”.
Éjjel félhárom után Jány vezérezredes felhívta Winter ezredest, és a beszélgetés után elrendelte a VII. hadtest visszavonását Karpenkovón át északnyugati irányba! Közel ugyanekkor az olasz Alpini hadtest is megkezdte visszavonulást, a német parancsnokság a későbbiekben így nyilatkozott: „ A magyar hadsereg-parancsnokság a VII. hadtestet a hadseregcsoport parancsa ellenére visszavonta”!
A magyar legfelsőbb hadvezetés-Horthykormányzó, Honvéd Vezérkar főnöke- semmilyen intézkedést nem adtak ki erre az esettre vonatkozólag, a 2. magyar hadsereg parancsnokának, ráadásul ebben a lassan tragédiába torkolló hadi helyzetben el is zárkóztak a véleményformálástól, vagy parancs kiadástól mely ezrek életét menthette volna.
A VII. hadtest parancsnoksága hajnal három órakor távbeszélőn, és három óra negyvenöt perckor írásban is megkapta a visszavonási parancsot, mivel volt olyan egység mely csak majd ezt az utasítást délutánra kapta meg, tervszerű visszavonás ekkor már nem lehetet végrehajtani.
A hadtest védőkörletében a 23. kho. északi szárnyán folytak a harcok, a szovjetek elfoglalták Jugyinót, ahol a 13. gyalogezred töredékei gyülekeztek, Gáll Sándor a 13/I zászlóalj parancsnoka: „11 óra körül Jugyinotól északra egy zászlóalj erejű ellenséges támadás bontakozott ki. Majd meglepetésszerűen 14 harckocsi rohanta meg a községet, az azt védő páncélelhárító fegyverek nélküli laza köteléket szétszórta. A harckocsik egy része tovább tört előre Hvoscsevatka irányába és ott az úton elakadt járműveken rajtaütött, óriási pánikot idézve elő. Az ezred kötelékei itt végleg felbomlottak és a végső kivonásig már nem is lehetett azokat rendezni, főképpen az óriási tiszti veszteségek miatt. A Jugyinónál harcban állott legénység 75 %-a elveszett a tisztek közül pedig csak 4 fő jött vissza.”
Január 17-én a Jugyinó-Szaguny útvonalon az összekeveredett menekülök kötelékek olyan tömegben érkeztek meg a 23. kho. területére, hogy azok megkísérelt megállítása és rendezése lehetetlen volt. A hadtest alakulatainak csak egyetlen járható út ált rendelkezésükre, a Karpenkovó és Tatarinón át Nyikolejevkára vezető, itt zsúfolódott össze a visszavonuló csapatok nagy része. Ez alól kivételt képezett a 23. kho. 21. gyalogezrede és a seregtest vonatoszlopa – melyek egy rajtaütés miatt Goncsarovka után délre sodródtak és az olasz Tritendtina hadosztály részeivel vonultak vissza. Hátrajutásukat a 23. kho. Irsai Béla százados vezette 75-80 fős rohamszázada, valamint a 23. légvédelmi gépágyús üteg 3 gépágyújával próbálta elősegíteni. Ennek során január 18-án Goncsarovkán megakadályozták az összegyülekezett csapatok felmorzsolását megakadályozták, január 20-án hasonló feladat teljesítése során az olasz Tridentina hadosztály utóvédjeként kerültek harcérintkezésbe a támadó szovjet erőkkel és ennek során teljesen megsemmisültek! E két harccselekmény eredményeként az olaszok és magyarok megmenekültek a teljes megsemmisítéstől.
A Heeresgruppe B további parancsa értelmében a 2. hadseregnek a Bugyenij-Roszos (Potudany) szakaszon kellet feltartoztatni a támadó szovjeteket, ez kb. 60-70 kilométerre található a Dontól. Január 17-én még csak kevés csapattöredék érte el ezt a vonalat, jutott mögé, a VII. hadtest visszavonuló részeinek Alekszejeva északnyugati területén kellett csoportosulniuk, hogy fenntartsák a kapcsolatot az olasz hadtesttel is. Január 17-én a szovjet 3. harckocsi-hadsereg 15. harckocsi hadtestének és a 40 hadsereg 305. lövészhadosztályának csapati Alekszejevka, Nyikolajevka közelébe értek, az Olasz Alpini hadtest és a magyar VII: és IV. hadtest köré vont gyűrű bezárulni látszott.
A
Crammer-hadtestparancsnokság – a zömében VII. hadtestbeli részek biztosítása
miatt- a teljes 1. páncéloshadosztályt Alekszejevka környékére irányította, s a
Kamenkánál és Karpenkovónál harcoló 26. gyaloghadosztály is utasította a
mielőbbi nyugati irányú hátramozgásra. A páncélos hadosztály nagy része,
technikai eszközei elsősorban ekkor semmisültek meg, köszönhetően a későn
kiadott visszavonulási parancsnak, a járhatatlan utaknak, és az ellenség
rendszeres rajtaütéseinek. A magasabb parancsnokság által következő védelmi
vonalnak kijelölt Oszkol folyó 100 km-re volt a Dontól, mivel a szovjetek több
helyen 60-
Az 1. páncélos hadosztály csapatai heves harcok után január 18-án elfoglalták Alekszejevkát és tovább haladtak és Bugyennijbe jutottak ki, ezzel utat nyitottak a gyűrűbe zárt csapatok részére a nyugatra való kijutáshoz. Időközben a német 26. gyaloghadosztály a szovjet 3. harckocsihadsereg 12. harckocsihadtestével szemben csak lassan jutott nyugat felé. Kilenc órával az után, hogy a szovjet csapatok visszavonulásra kényszerítették a magyar csapatokat, az olasz Alpini hadtest és a német XXIV. páncéloshadtestet átkarolták, és elérték a magyar VII. hadtest eredeti hadműveleti területét. Azzal hogy a 26. német gyaloghadosztály feltartoztatta a szovjettámadást Karpenkovó és Tatarino térségében a IV. és VII. hadtest számos egységének adtak lehetőséget a bekerítésből való kijutásra.
Ennek ellenére a sok esetben szervezetlen visszavonulás miatt, számos egység semmisült meg ill. fagyhalál-éhhalál okozta vesztüket, a teljes 23.tüzérezred, a 13. gyalogezred, és az 53/I. zászlóalj is odaveszett, halál vagy hadifogság áldozatai lettek.
Január 18-án az Oszkol völgybe beérkezett csapatokról az alábbi megállapítást írta le a hadsereg-parancsnokság: „Az Oszkol-völgybe visszaérkezett csapatoknál lévő puskás emberek átlag 25%-nak van meg fegyverzete, nehézfegyver úgyszólván nincs, tüzérség 100%-ban hiányzik. Igaz hogy ezek között sok a menetszázad és felváltott zászlóaljak legénysége kiknél csak 30 puska volt századonként.” Január 19-én még lehetőség volt a IV. és VII. hadtest részére a nyugati irányú hátramenetelre, ezt felmérve a szovjet vezetés elhagyva az Osztrogozsszki magyar és német csapatok megsemmisítésére vonatkozó tervét, onnan kivonta két lövészhadosztályát, azokat Alekszejevka irányba áthelyezve támadása súlypontját, az Ilinkán harcoló 1. páncéloshadosztály, a Cramer –csoport és a 16. német gyaloghadosztály Matreno Gyesevo és Alekszejevka körzetében harcoló csapatok ellen áthelyezve.
Január 20-án a hadsereg-parancsnokság utasította a VII. hadtestparancsnokságot, hogy a rendelkezésére álló erőkkel az Oszkol-völgy védelmét biztosítsák, ezt Bugyennijig hátrajutott csekély erővel próbálták végrehajtani. Kezdetben a 10. és 23. kho. Megmaradt alakulatai rendeződtek harcképes csoportokba, később ennek lett parancsnoka Vargyassi Gyula vezérőrnagy.
Alekszejevka ill. Bugyennij védelme továbbra is létfontosságú volt a visszavonuló csapatok számára, Alekszejevka már szovjet kézen volt, de Ilovszkojén át még szabad volt az út. Az Osztrogozsszkból kitört magyar és német egységek, csak január 21-én értek el Ilovszkojéba, az 1. páncéloshadosztály viszont szilárdan tartotta Ilinkát.
Január 21-én miközben a szovjetek újabb átcsoportosítást hajtottak át súllyal voronyezs-kasztornojei irányba, további szovjet egységek az Oszkol-völgy ellen lendültek támadásra, hogy ezzel a Harkovi támadáshoz teremtsenek kedvező helyzetet. Ennek érdekében a 3. harckocsi-hadsereg, és a 7. lovashadtest alakulatai magyar csapatok gyülekezési körzetétől délre eső területet igyekeztek birtokba venni. E támadás főleg az olasz Alpini hadtestet - és a vele visszavonuló magyar 21. gyalogezred töredékét – ill. a XXIV. páncélos hadtest csapatait több ízben körbe zárta (Posztojali, Novo Harkova, Opit), míg azok január végéig Valujkiig hátra jutottak.
Mivel a szovjetek 21-én már az Oszkol-völgyet támadták, gondoskodni kellet az Osztrogozsszkból kitört csapatok, a Cramer -hadtest, és a Bugyennij körzetében lévő fegyvertelen magyar kötelékek hátravonásáról is. Ezen a napon csak a 26. német gyaloghadosztály és az Ilovszkojei csoport jutott el Bugyennijig, az 1. páncéloshadosztály továbbra is sikeresen védte Ilinkát, eközben sikeresen verték vissza az Alekszejevkai út és Tyihaja Szoszna folyó közé benyomult ellenséget. A német csapatok Bugyennijbe való eljutása után a VII. hadtest alakulatai 19. és 23. kho. és a 10. kho. Parancsot kapott a Novij Oszkolba történő átcsoportosításra.
Január 22-én kiadta a Heeresgruppe parancsnoksága magyar csapatokra vonatkozó utasítását, mely szerint a harcból ki kell vonni és egy hátsóbb területen újjá kell szervezni. Kovács Gyula vezérőrnagy jegyzete: „ A magyar hadsereget az arcvonalból, úgy mint a harchelyzet megengedi, teljesen kivonjuk Romni, Vorozsba, Gluhov, Konotop körletbe, ahol a hadsereget újból meg kell alakítani és ütőképessé tenni. A terv előkészítésénél szem előtt kell tartani, hogy a magyar hadseregnek mielőbb a belgorod-kurszki vasútvonal mögé kell jutni éspedig a zöm Belgorodtól északnyugatra, a fennmaradó rész pedig Prohorovkától északnyugatra…A harcban nem alkalmazott részek hátravonása minél előbb…A hadsereg általában úgy készüljön fel, hogy az első szállítmányok legkésőbb január 27-én a Belgorod és Prohorovka körletben berakhatók legyenek. Ami nem kerül berakásra az gyalog menetben jut a megadott hátsó területekre.”
A VII. hadtest számára, az Oszkoli védelemmel, ill. az 1. páncéloshadosztály csapataival együtt a Belgorod környékéről jelölték ki a hátravonást. Az Oszkol-völgyben maradt csapatok január 22.-től a VII. hadtest parancsnoksága alá tartoztak, mely a parancsnokságot a Novij Oszkolban lévő Vargyassi Gyula vezérőrnagynak -23. kho. parancsnoka - adta át az itt lévő erők vezetését. A rendelkezésre állók létszáma az alábbi volt: 395 fő tiszt; 11 803 fő legénység;
7209 db puska; 83 db golyószóró; 52 db géppuska; 3 db gránátvető; 2 db aknavető; 12 db nehézpuska; 7 db 75mm-es pct. Ágyú; 9 db7,62 cm-es szovjet pct. Ágyú; 7db különböző löveg; 10db légvédelmi gépágyú ;1db88 mm-es német légvédelmi ágyú; A harccsoportok adatai a következőek voltak: Lóskay Ferenc ezredes csoportja: 185 fő tiszt; 6642 fő legénység; Keserű István alezredes csoportja: 70 fő tiszt; 2564 fő legénység; Szügyi Zoltán ezredes csoportja: 48 fő tiszt; 1160 fő legénység; Muzsay Ferenc ezredes csoportja: 26 fő tiszt; 889 fő legénység. Az 1. páncéloshadosztály fegyverzete: 1 dbPz.38 (t); 1 db Pzv. III. ;6 db Pzv.IV. harckocsik.
A védelemmel kapcsolatban a túl sok remény nem lehetett a fegyverben és élő erőben túl erőben lévő szovjet csapatok ellen, ezen kivűl a visszavonulás során eddig elszenvedett veszteségek morális hatása tovább rontotta a katonák fegyelmét, harcban való kitartásukat.
1943.január 24-én a magyar hadsereg-parancsnokságot kivonták a hadműveletek irányításából, a magyar egységek harca nem ért végett további két hétig kemény harcokban adták tanúságát annak nem azok ők, mint aminek a hírhedt Jány vezérezredes által kiadott parancs alapján gondolhatnánk, sokszor megfelelő fegyver nélkül éhezve, fagyási sérülésekkel folytatták harcukat az életükért.
A 2. magyar hadsereg a kivonási parancs értelmében ugyan nem harcolt volna tovább, viszont az Oszkol-völgyben lévő Vargyassi-csoport, az 1. páncéloshadosztály, III. hadtest- még több mint kéthétig harcban maradt. Az Oszkol folyó 50 km-es szakaszát január 28-áig ezek a csoportok tartották, ekkor a szovjetek elfoglalták Novij Oszkolt, és átlépték az Oszkol folyót. Ekkor a Szügyi-csoport és az 1. páncélos hadosztály (már csak 6 db harckocsival) Mihajlovka, a Muzsay-csoport Szidorovka környékén folytattak halogató harcot. 1943. február 4-ig a Vargyassi-csoport és az 1. páncéloshadosztály feladata volt, hogy Korocsától keletre védekezzen, ezzel biztosítsa, a visszavonulok, és a kiérkező csapatok mozgását. A Voronyezsi front fő támadási iránya a magyar egységek védelmi sávjában volt, a Szügyi-csoportot február 4-én veszteségei miatt kivonták a harcból és hátra irányították, az északi irány védelmét a Lóskay-csoport vette át. A magyar harccsoportokat, február 5-én Korocsa patak vonalára vették vissza, a települést az 1. páncélos hadosztály, míg a Vargyassi-csoport déli szárnyát a Bankó csoport (újként megalakítva), Muzsay ezredes csoportja pedig a patak mögött gyülekezett. Február 7-én a támadás alatt álló csapatok Belgorod felé tértek ki, az 1. páncélos hadosztály ( a Donyec folyón átvonulva elveszttette utolsó harckocsiját is) Belgordból Volcsanszk, majd Harkov irányába vonult vissza. Ahtyirkát követően, gyalog menetben, majd vasúti és tengelyes szállítással érkezett meg február 24-én Nyezsinbe
Február 8-án a Vargyassi-csoport, a Muzsay-, a Kassay-, a Bankó-, és Pásztor csoport 12 napi menet után elérték Romni környékét a 2. hadsereg elsőként meghatározott újjászervezési területét. A III. hadtest, mely Sieber hadtest-csoportban foglalta el helyét, kemény harcok után február 10-től érkeztek be Szumi városába, a német vezetésű harccsoport mindvégig áldozati bárányként kezelte a magyar egységet.
A VII. hadtest létszám és fegyverzeti
adatai
|
Alakulat |
Kelt |
Tiszt |
Legs. |
Pusk |
Golyószóró |
Géppuska |
Géppisztoly |
pisztoly |
|
19. kho. |
1943.márc.8 |
170 |
4468 |
2333 |
20 |
12 |
52 |
530 |
|
20. kho. |
1943.márc.8 |
210 |
4565 |
2316 |
19 |
6 |
54 |
631 |
|
23. kho. |
1943.márc.4 |
183 |
3897 |
1961 |
28 |
1 |
95 |
431 |
|
Hdt.közvetlenek |
1943.márc.8 |
270 |
5467 |
3732 |
41 |
13 |
95 |
606 |
|
Össz |
|
833 |
18397 |
10342 |
108 |
32 |
296 |
2198 |
A 2. hadsereg gépjármű parkja az alábbi eszközökből állt: motorkerékpár 50 db; személygépkocsi 500 db; tehergépkocsi 1 200 db; egyéb gépjármű 150 db; fogatolt jármű 7 000 db
A hadsereg vesztesége személyi állományban: összes veszteség 125. 000 fő; hallottak, hősi hallottak 49.000 fő; hadifoglyok 27-28.000 fő (a szovjetek nem dokumentáltak); eltűntek, sebesültek 48-49. 000 fő
Hazatérés
Az első gyülekezési helyről február 6-án indult meg az utolsó menetlépcső, a VII. hadtest kijelölt területe, Ivanica, Buromka, és Krupicspol volt az újjászervezésre, ide kellett beérkeznie a III. hadtestnek mely a VII. hadtest alárendeltségébe került. A német vezetés semmilyen segítséget nem nyújtott, nem volt összeköttetés a 2. hadsereg vezérkara és az alárendelt egységek között, nem biztosították a vasúti, vagy tengelyes szállítást, ezért gyalogmenetben vonultak vissza csapataink.
Február 15-én megszűnt a „Heeresgruppe
A, B, és a Don” parancsnokság, A magyar hadsereget a
Heeresgruppe Mitte alárendeltségébe került február 17-én. A magyar csapatok
gyülekezési körzetét a Dnyeperhez közeli Csernyigov, Nyezsin, és Bamacs
körzetében jelölték ki.
Mivel a szovjet
támadás nem állt le veszélybe kerültek ezek a gyülekezési helyek, is a
magyar hadvezetés ezért kérte a még nyugatibbra történő áthelyezést, a német
vezetés ezt csak akkor engedélyezte, mikor már a felsőbb parancs nélküli hátra
vonást helyezték kilátásba. A német vezetés ekkor a Dnyepertől nyugatra lévő
Koroszteny, Szlavocsno, Lugini, Krajevscsina, Rudnya, Mecsnaja, Pecsanyica,
Mal, Minki, Buda Varovszkoje, Fazova körzetét jelölte ki.
A 2. hadsereg megmaradt kötelékei,
március végéig jutottak el a végleges újjászervezési körzetekbe, a VII. hadtest
(benne a kijelölt IV. hadtest alakulatai) Kijevtől vasúti szállítással érkeztek
be a körzetükbe. A legyengült beteg katonák közül sokan haltak meg a hosszú út
során, Kijev, Ovrucs, Koroszteny, Dorosicsi, és Uszica településeken, több mint
400-an nyugszanak.
A magyar politikai és hadvezetés
megpróbálta elérni a csapatok hazaszállítását, de ettől Hitler elzárkózott, Szombathelyi
vezérezredes ezért az 1. páncéloshadosztály, néhány 2. repülődandárbeli és hadseregközvetlen
alosztály, és a már 1942 őszén leváltásra kijelölt alakulatok haza szállítására
rendelkezett március végén.
Március
közepén megszálló feladatok ellátására két hadosztályból álló hadtest
felállítását rendelték el, a 12. gyaloghadosztály (31.;
35.; 36.; gyalogezredek), 23 gyaloghadosztály (3.; 13.; 24. gyalogezredek)
elnevezések alatt, összlétszámuk: 1321 fő tiszt, 35 687 fő legénységből
állt.
1943.
március 28-án Keitel vezértábornagy közölte a magyar vezérkarral, hogy abban az
esetben, ha két új hadosztály és 12 műszaki (építő) zászlóalj ki küldenek,
hozzájárulnak a 2. hadsereg maradványainak hazaszállításához, kivéve a hadsereg
parancsnokságát.
1943.
április 7-én kézhez kapták a végleges intézkedést: „a 2. hadsereg- néhány
parancsnokság, csapat, és vonat alakulat kivételével- hazaszállításra kerül.
Helyette a hátországból a 18. és a 25. kho.-ok, kerülnek a 2. hadsereg
jelenlegi körletébe, és ott a VII. hadtest parancsnokának parancsnoksága alatt egyelőre
megszálló feladatot kap.” A kijelölt csapatokat április 24. és május 30. között
megtörtént.
Katona sírok a fronton
A 23. kho.
katonáit a szovjet áttörés előtt, az alábbi helyeken temették el: Szaguny 70 fő; Szirotovka 39 fő; Ivascsenko 18
fő; Goncsarovka 23 fő
Az áttörést követő harcokban a temetésekre már nem volt idő, a hideg és hó tavaszig rejtette a halottakat, sokuk sosem került temetőbe, a vadak és madarak martalékává váltak.
- részlet a 23. k.ho. harcai a 2. világháborúban című írásból- az írás Szabó Péter Don kanyar című könyve alapján készült.