Sátoraljaújhely-Bodrogközi Esperesi Kerület

kerületi gyűlése Sátoraljaújhely-Főplébánián 2010. 06. 01.

Előadó: Tóth Gábor füzéri plébános

Missziós lehetőségek plébániáinkon, a lelkipásztori tapasztalatok tükrében

Bevezetés

Amikor a „misszió” szót említjük, legtöbbször távoli országok népeinek

megtérítésére és nagy utazásokra gondolunk.

Gyerekkoromban papi hivatásom alakulása során nekem is megfordult a fejemben, hogy egzotikus tájakon, érdekes emberek között hirdessem az igét.

Ahogy azonban közeledett a szentelés ideje, a lelkipásztori gyakorlatok során szerzett tapasztalatok egyre inkább azt sugallták, hogy egyáltalán nem kell messzire mennünk, a missziósvasárnapi próbaprédikációink kis hazánk katolikusainak is aktuálisak…

Plébániai misszió

Amikor felszenteltek bennünket, általános missziós küldetést kaptunk, illetőleg kánoni missziót a szentségek kiszolgáltatásához, pl. a gyóntatáshoz.

Másik speciális missziós küldetésünket a dispozíció jelöli meg: annak az egyházközségnek és területének a missziós feladatait látjuk el, ahová Érsek főpásztorunk bennünket kirendel.

Ezáltal küldetésünk van azokhoz az emberekhez, akik lelkipásztori területünkön még nem találkoztak a kereszténységgel, továbbá foglalkoznunk kell azokkal is, akik gyakorló katolikusok, hogy tovább tudjanak fejlődni a lelki életben.

A hitoktatás, a szentségek kiszolgáltatása és a lelki vezetés ugyanolyan missziós feladat, mint a misszionáriusok külföldi munkája, azzal a különbséggel, hogy mi saját országunkban, saját anyanyelvünkön szólítjuk meg az embereket.

A plébániai misszió többrétegű: az óvodás hittantól a nyugdíjas bibliaórákig valamennyi korosztálynak szüksége van lelki háttérre, amelyet a helyi lelkipásztor hivatalánál fogva biztosít.

Lehetőségek a múltban

Hittanos gyermekként a 80-as években tapasztaltam meg, hogy maga a ministrálás is egy missziós feladat. Minden idők legnagyobb és legmozgalmasabb ifjúsági élete Gubala Róbert esperes atya és Kecskés Attila főesperes atya újhelyi káplánsága idején volt. / Ez itt a reklám helye! /

Mindig volt valami ötletük a fiatalok összekovácsolására, ezekből sokat tanulhat az utókor. A teljesség igénye nélkül említek néhány példát hittanos-ministráns emlékeimből.

Amikor 20-25 évvel ezelőtt még a pályázat fogalmát sem ismerhettük, káplánjaink önerőből meg tudták oldani, hogy szinte ingyen kirándulhassunk.

Ministráns sátortábor volt 1986-ban Füzéren, 1987-ben pedig kulcsos házban

Rostallón. Az ekkoriban összekovácsolódott ministránscsapatból több papi és szerzetesi hivatás is elindult.

A lányok számára ott volt az ifjúsági énekkar, ahol gitáros misékre készültünk, Sillye Jenő dalait gyakoroltuk és még egy olasz nyelvű misét is sikeresen betanultunk. Fontos közösségépítő szerepe volt még a betlehemes játékoknak és a Boldog Herceg színdarabnak.

Az olasz mise és a Boldog Herceg olyan városlakókra is jótékony hatással volt, akik addig nem nagyon jártak templomba. Ezen programok missziós hatása tehát jelentős volt a város életében. A szülők és a rokonság fejével gondolkodva így áll össze ez a missziós folyamat: „Szerepel a gyerekem, a munkatársam, barátnőm gyereke, elmegyek, megnézem. Szép ez a templom, mennyi ismerős, ide máskor is eljövök, segítek a takarításban, a jelmezek megvarrásában…”

A sorozatos sikereken felbuzdulva elindítottunk egy másik missziós lavinát.

Felkerestük a szomszédos plébániákat, filiákat, hogy más egyházközségekkel is megoszthassuk azt a kincset, amit a közös munkával összehoztunk.

Ez spontán gondolkodásra késztette a többi plébániát: „Ez jó buli volt, nekünk is csinálni kéne már valamit…”

A szerepléseken kívül a biciklitúrák voltak még olyan lehetőségek, amikor találkozhattunk más egyházközségek hittanosaival, visszaadva egymásnak a látogatást és megosztva a tapasztalatokat.

A plébánia második otthonunk volt, ahol jól éreztük magunkat, papjaink szinte családtagok voltak, jó néhány mozifilmmel és társasjátékkal ott találkoztunk először. Míg az iskolában cikiztek bennünket, hogy hittanra jártunk, addig a parókián és a templomban mindig biztonságos menedékre találtunk.

Lehetőségek a jelenben

A kerületi gyűlésünktől függetlenül többször gondoltam arra, hogy a jászkunsági közel tíz év lelkipásztori tapasztalatait megörökítem valamiféle plébánosi napló formájában. Ismét a teljesség igénye nélkül próbálom kiemelni azokat az ötleteket, amelyekre saját lelkipásztori módszereimet építettem.

Valamennyi lelkipásztori állomáshelyemen kikutattam a település helytörténetét, hogy könnyebben menjen a beilleszkedés. Mint történelemkedvelő szívesen vettem bele a hittanórákba és a prédikációkba helytörténeti érdekességeket.

Missziós hatása kétirányú volt: a hívek jó része tőlem tudta meg, milyen érdekes helyen lakik, másrészről így reagáltak: „ha a papot ennyire érdekli a mi népünk és településünk sorsa, akkor mi is mindent megteszünk, amit a pap vár tőlünk.”

Az ismerkedés felgyorsítása érdekében igyekeztem részt venni valamennyi rendezvényen / falunap, hagyományőrzés, ünnepek / , hogy olyanokkal is találkozhassak, akiket nem láthatok a templomban. A pap jelenléte a nem vallásos emberek számára is megnyugtató, bizalmat ébreszt a közösségekben.

A családokhoz egészen rafinált módon jutottam el. A hittanos naplóban nyilván- tartottam a gyerekek címét és telefonszámát. Ha egy hittanosom lebetegedett, aznap délután biztosan megjelentem náluk beteglátogatás címén, merthogy „éppen arrafelé volt dolgom és aggódtam, hogy nincs-e valami baj…”

A missziós hatás nem maradt el: „a papnak fontos, hogy mi van a gyerekkel!”

Kisebb településeken hittanterem hiányában mind a mai napig alkalmazom azt a módszert, hogy házaknál, családoknál tartom az elsőáldozási felkészítőt. Így a szülő is kénytelen hittanórát hallgatni és lassan észrevétlenül kialakul egy szülői munkaközösség, aki a pap keze alá tud dolgozni.

Két fő hobbim a vasútmodellezés és a történelmi hagyományőrzés. Ezekbe szívesen bevonom híveimet is. Példa a missziós hatásra: apuka nem járt templomba, de a gyerek otthon elmesélte, hogy voltak a plébánián, hittanórán látogatóban és látta a pap bácsi terepasztalát. Az apuka megkérdezte, mikor lehetne megnézni, mert ő is kíváncsi rá és kiderült, hogy mise után meg szabad nézni, de akkor el kell menni az apukának is misére, ahol találkozik egy templomba járó barátjával…

Hagyományőrző körökben mozogni nem kell sok ész, vagy nagy tehetség. A papi jelenlét önmagában is fontos tényező, így lehet pl. pávaköri próbán művelődési házi körülmények közé bibliaórát becsempészni.

Rohanó világunkban egyre népszerűbbek a kertipartyk és családi napok. Ha a plébánián van alkalmas terep, nagy áldás lehet azok megszólítására, akiknek torz képeik vannak az egyházról és a papságról. A jó szándékú látogatók néhány pohár bor, vagy sör után biztosan megnyílnak lelki problémáik feltárására.

Beszélhetünk még az egyház szertartásairól és ünnepeiről, hogy érdeklődésüket fokozzuk és helyre tegyük a téves meggyőződéseket.

Rossz időjárás esetén alkalmas helységben keresztény filmeket is vetíthetünk, mert az emberek többsége önszántából úgysem nézne meg ilyeneket. E filmekhez előtte is és utána is fűzhetünk némi kommentárt, vagy magyarázatot.

A modern technikai eszközök szintén válhatnak missziós eszközzé. Amikor a mobilkészülékemet lecseréltem, az újjal lefényképeztem a hittanosokat, hogy arcról hamarabb megjegyezzem őket. Minden nap más gyerek fényképét tettem ki háttérképbe és megmutattam neki az iskolában: „ma érted imádkoztam, ezért raktalak ki háttérképnek.” Az eredmény nem marad el otthon sem.

Az iskolában úgy hívhatjuk fel magunkra legkönnyebben a figyelmet, hogy meghívatjuk magunkat a gyerekekkel olyan iskolai rendezvényekre is, amihez semmi közünk, pl. szavalóversenyre, vagy ehhez hasonlókra. A gyerekek értékelni fogják érdeklődésünket, a versenyeken pedig megnyugtató lesz számukra a jelenlétünk: „pap bácsi itt van, akkor jól kell menni a dolgoknak.”

Missziós munkánkba adjuk bele egyéniségünket, hogy új pozitív egyházkép alakuljon ki az emberekben és Jézust minden lehetséges eszközzel emberközelbe hozhassuk. Isten áldása kísérje mindnyájunk helyi misszióját, hogy a megnövekedett feladatok okozta fáradtság ellenére is tudjunk örülni minden apró sikernek.

Sátoraljaújhely, 2010-06.01.