FIAT 1100

Modell-történet
Fiat 1100 / 103
1953-ban mutatták be a Genovai Autókiállításon az új (nuova) 1100-es (vagy 103-as) Fiatot. Annak ellenére, hogy technikailag megegyezett a régi 1100-essel, ez egy teljesen új modellnek tekinthető. A karosszéria teljesen új volt, a szimpla-lemezes konstrukció miatt. A többi viszont a szokásos technikai megoldásokat tartalmazta, soros négyhengeres, 1089 köbcentis motor (36LE), ami egy négysebességes válton hajtotta a hátsó kerekeket. Két verzióban gyártották őket, de ezek csak a díszlécekben és az ülések kialakításában különböztek egymástól.
Később, de még 1953-ban a Párizsi Autószalonon a FIAT bemutatta a 103 TV-t (Turismo Veloce), amiben egy 50Lóerős motor kapott helyet. A kisebb módosításokat hajtottak végre a hűtőrácson (tartalmazott egy középső ködlámpát), és a karosszériára kéttónusú festékkel kezelték.
Ebből az autóból készítette később Pininfarina a Coupé-t.
Fiat 1100 Familiare
A következő évben megjelent a Familiare, ami egy kombi verzió volt. Ez a kerekeket leszámítva teljesen hasonlított a szedánra. A 103 TV Transformabile 1955-ben jelent meg a Genovai Autókiállításon, ami egy teljesen új külsejű autó volt. Az első szériás 103-ast 1956-ig gyártották, és ezidő alatt 250 000darabot gyártottak.
 
 
Az első nagyobb modellfrissítést 1956-ban látta elérkezettnek a Fiat, amikor is megjelent a második széria a 103E, ami mind a 4 eddigi modellt (saloon, TV, Familiare és trasformabile) leváltotta. A motort megerősítették (40 és 53 lóerősre), a kasztnin is módosítottak (új hűtőmaszk) és a hátsó futóművön is igazítottak egy kicsit. Ezeket a modelleket 1957-ig gyártották, és addig 115 ezer darab készült.
Fiat 1100 (103) TV Trasformabile
A következő modellváltozat a 103D volt, és 1957-ben kezdték meg a gyártást. A TV és a transformabile változatok gyártását abbahagyták és helyette az 1200-ast kezdték el gyártani. A 103D-ben tovább fejlesztették a motor teljesítményét, ami így már 43LE-s volt. Az autó külsejét nagymértékben megváltoztatták, hosszabb csomagtartót kapott (így nőtt az autó hossza is), megváltoztatták a hűtőrácsot, és a fékrendszeren is javítottak. A kéttónusú festés már a normál modellekre is járt. 1960-ig 150 ezer darabot gyártottak.
A 103D mellett, 1959-ben kiadták a 103H-t vagy a 1100 'Lusso' verzióját. Ez alapvetően ugyanaz volt, mint a 103D 4 ajtós változata egy 50 LE-s motorral, és néhány apróbb változtatással, a Lusso névhez híven. A Lusso verziót 1960-ig gyártották, és 227 ezer példányt gyártottak.
Egy újabb modellfrissítésen esett át az autó 1960-ban, amikor is az Export és a Special Megjelent, leváltva ezzel a D és a H modelleket. Mindemellett a Familiare-t tovább gyártották. A motor az összes változatban 55 lóerőt teljesített (még mindig 1089cc-ből). Az Export és a Familiare változatok nagyon hasonlítottak a régi 103D modellre, de a Special sokkal szögletesebb volt. Mechanikailag követte a 103H felépítését. 272 067 darab autó gyártása után 1962 kiadták a következő változatot.
Fiat 1100R
Ez az 1100D nevet kapta. Két verzióban kezdték el gyártani (négyajtós és kombi), mindkettő szögletesebb volt, mint az előző példány. Annak ellenére, hogy 1100-nak hívták, egy 1221cc-s motort kapott, ami - akárcsak az előző - 55LE-t teljesített. Ezek a variánsok 332 ezer készült 4 év alatt.
 
 
Az utolsó szériás 1100 az 1100R (a rinnovata vagy a refurbished rövidítéseként) nevet kapta 1966 februárjában. Sok változáson esett át mind a motor, mind a külső. A legfőbb változás az volt, hogy visszatértek az 1089cc-s motorhoz (48LE-s teljesítménnyel) és elöl tárcsafékeket kapott. 341 ezer példány készült belőle 1969-ig, amikor is az elsőkerékmeghajtású 128 felváltotta.
Az 1100-ast még mindig gyártják Indiában, egy kissé átdolgozott formában, mint Premier Pamini.
 
Technikai adatok
 

Hajtáslánc

Orrmotoros, hosszanti elhelyezésű, hátsókerékmeghajtású

Motor

103 : 1089cc (68x75mm) 4 hengeres ohv, 36bhp @ 4400rpm (TV : 50LE @ 5400rpm)
103E : 40LE @ 4400rpm (Berlina/Familiare) & 53LE @ 5400rpm (TV)
103D : 43LE @ 4800rpm
103H : 50LE @ 5200rpm
1100D : 1221cc (72x75mm) 4 hengeres ohv, 55LE @ 5000rpm
1100R : 1089cc (68x75mm) 4 hengeres ohv, 48LE @ 5200rpm

Futómű

elöl : független kerékfelfüggesztés, háromszög alakú keresztlengőkarral, tekercsrugó lengéscsillapítóval és stabilizátorral
hátul :  merev tengely laprugóval és lengéscsillapítóval
tengelytáv : 2340mm (1100R : 2342mm)
első nyomtáv: 1229mm
hátsó nyomtáv: 1212mm

Fékek

elöl : dob (tárcsa a 1100R-en)
hátul : dob
kézifék : váltóműt fékezte

Váltó

4 sebességes kézi

 

 

Súly

Nuova 1100 / 103 : 825kg
1100 / 103E : 870kg
1100 / 103D : 880kg
1100 / 103H : 915kg
1100D : 895kg
1100R : 850kg

Fiat 1100 / 103 section