Zene Történelem
                                 A Szakma nagy öregei


Ezen az oldalon megprobálok olyan zenekarokat össze gyüjteni akik az akkori kor nagyjainak számitottak és örökké élnek a nosztalgia világában.
Ha kiváncsi vagy honnét és mikép alakult a Reggae és a Pop akkor katints a pirosan kilyelölt linkekre.



Bee Gees

Barry, Robin & Maurice Gibb). Maurice Gibb nemrégen halt meg. A Gibb fivérek legfiatalabb tagja, aki nem volt az együttes tagja szintén több éve halott. A Gibb fivérek zenekara elõször 1967-ben, az un. Flower-Power (hippi) korszakban aratta sikereit, széles ívû, gazdagon hangszerelt, romantikus dalaival. A Massachusetts vagy a To Love Somebody ma már a mûfaj örökzöld melódiája. A híres énektrió a hetvenes évek elején átmenetileg válságba került. Sikeres újjászületésükhöz a funky- és a diszkómûfaj elõretörése adott döntõ lendületet. A Bee Gees kitûnõ érzékkel váltott hangot, sõt, új stílust teremtett. Néger zenészek „fehér funky" muzsikusokként emlegetik õket. 1980-ban anyagi jellegû nézeteltérések miatt megváltak Robert Stigwood-tól. Ugyanebben az évben Barry Gibb nagylemezt írt Barbra Streisand számára, melyen maga is közremûködött. A Guilty 1981-ben Grammy-díjat kapott. Legjelentõsebb lemezeik: Bee Gees First (1967), Horizont (1968), Odessa (1969), Cucumber Castle (1970), Trafalgar (1971), Main Course (1975), Children of the World (1976), Here at Last Bee Gees Live (1977), Saturday Night Fever (1978), Sergeant Pepper's Lonely Hearts Club Band (1978), Spirits Having Flown (1979).

Demjén Ferenc

Több mint harmincöt éve zenél. Az éneklés mellett hosszú időn keresztül basszusgitáron is játszott. Első zenekara a hatvanas évek közepén a Számum volt, ezt követően testvérével együtt előbb a Dogs, majd a Liversing együttesben játszott kemény rockot és bluest. Később a Meteor, a Sakk Matt és a Tűzkerék következett. A hetvenes évek elejétől hosszabb időt töltött a Bergendy együttesben, majd a V-Motorock vezetője volt több mint tíz éven át. A szólópályát ugyan 1989-ben kezdte, de szólólemezeket már a hetvenes évek vége óta készít. Legsikeresebb albumai között tartják számon a Fújom a dalt, a Dalok a szerelemről, az Ünnep és a Best of Demjén című korongjait. Nagy sikert aratott a Szerelem első vérig című film betétdalával. Ötvenedik születésnapja alkalmából 1996 októberében a Budapest Sportcsarnokban tartott ünnepi koncertet. Dalokat komponált együttesein kívül Zoránnak, Katona Klárinak és Kovács Kati is énekelte szerzeményeit.

Bergendy együttes    

A Bergendy-fivérek. egyetemista jazzmuzsikusok voltak. Később versenyt nyertek a hivatásos muzsikusok részére kiírt vetélkedőn és azután négy esztendőn át ők játszották a beat muzsikát az Ifjúsági Parkban. Szerződéseiknek eleget téve bejárták Svájcot, Nyugat-Németországot és Dániát. Magukkal hozták a soulmuzsika szeretetét és nemsokára saját, soulos feldolgozású dalaikat hallhattuk. Bergendy István - szaxofon, klarinét, ének; Bergendy Péter - szaxofon,- Csabai Béla - dob Gáspár Károly - basszusgitár, Hajdú Sándor - orgona, fúvós hangszerek,- Oroszlán György - gitár.

Old Boys együttes

Az Old Boys 1979 őszén alakult csupa olyan tagokból, akik korábban, a 60-as, 70-es években többé-kevésbé ismert formációkban játszottak. (Syncom, Gemini, Atlantisz, Happening, Új Rákfogó, stb.) A zenekar létszáma az évek folyamán egyre bővült, bár néhány tagcsere is történt. A távozás mindig önkéntes volt, a pótláskor viszont valahogy minden alkalommal többen és többen lettek. Jelenleg az Old Boys tizenkét tagú: két dobossal, két énekesnővel és háromtagú fúvóskórussal működnek. Ez a felállás az eredeti elképzelésekhez képest, - amikor a tagok szinte csak saját kedvtelésükre a régi oldies slágereket játszották - ma már lehetővé teszi szinte bármely stílusú dalok műsorra tűzését, amelyek a tagok tetszésével, ízlésével találkoznak. (Country, blues, stb.) Állandó klubjuk pillanatnyilag a Mammut 2 bevásárlóközpontban lévő Kaméleon mulató, ahol minden hétfőn este játszanak. Az Old Boys 2004. március 27-én nagysikerű koncertet adott a Budapesti Kongresszusi Központban a megalakulás 25. évfordulója alkalmából, de a zenekar szempontjából az egész év a jubileum jegyében zajlik.

Omega együttes

A Red Star, így is nevezték őket a "vasfüggöny" mögött. Az első magyar beat együttes aki nyugaton több angol nyelvű albumot jelentetett meg. Az első nagylemezük a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek volt, majd egy évre rá jelent meg a 10000 lépés. Több nagy slágerük csak kislemezen volt kapható, melyeket később egy nagylemezen összegyűjtve 1984-ben adtak ki. Állandó szövegírójuk Adamis Anna volt. A "klasszikus" Omega felállása: Benkő László, Kóbor János, Presser Gábor, Laux József, Mihály Tamás, Molnár Tamás.

Neoton

A Kell hogy várj a mai napig is az egyik legnagyobb sláger. Ennek a számnak Pásztor-S. Nagy volt a szerzőpárosa és a 1968-ban a Ki mit tud? fellépésük után adták ki kislemezen. Az első nagylemezük a Bolond város volt, ezen a lemezen Debreceni Ferenc dob, Balázs Ferenc (Fecó) billentyűs, Som Lajos basszusgitár, Galácz Lajos és a még ma is Neotonos Pásztor László tagokból álltak. Később a tagok cserélődtek, Debreceni Ferenc az Omega dobosa lett, Balázs Fecó a Korál vezetője, Som Lajos a Piramisé. Három lány is tagja volt később az együttesnek, a három Éva: Csepregi, Fábián, és Pál. Később csak Csepregi Éva énekesnő maradt az együttes tagja, ekkor nevük Neoton Famíliává változott, így nyerték meg a Yahama fesztivál fődíját 1983-ban. Szinte az összes daluk nagy sláger lett, ma is igen népszerűek. A Yamaha fesztivált a Holnap hajnalig c. számukkal nyerték meg, ekkor kezdték őket -szerte a világban - a magyar ABBA-ként emlegetni, az itthoni együttesek legnagyobb pukkadására. Sajnos, pár évvel ezelőtt az együttes egyik törzs tagja - billentyűs, szövegíró- Jakab György meghalt, ma már fia áll a helyében a zongora mögött. Keveset, szinte alig koncerteznek, Éva és Ádám lép rendszeresebben együtt színpadra, pedig az együttes megszűnését hivatalosan nem jelentették be. Neoton lemez jópár éve nem készült, a társaság is szétszéled, a tagok saját maguk útját járják. Csepregi Éva például színésznőként is bemutatkozott a Ruttkay Éva színházban néhány darabban. Még a sorsuk is az ABBA-hoz hasonlóan alakult.

Beatles

Az együttes tagjai: John Lennon (ritmusgitár, ének, szövegíró) szül.: 1940. október 9., Paul McCartney (basszusgitár, ének, zeneszerző), szül.: 1942. június 8., George Harrison (szólógitár, ének), szül.: 1943. február 25., Ringó Starr (dob, ének), szül.: 1940. július 7. Pályafutásuk: 1955.: a Beatles elődje, a The Quarrymen nevű zenekar alapítása. 1959.: névváltoztatás: The Silver Beatles. 1960.: első külföldi szerződés: Hamburg. 1961.: rendszeres játéklehetőség a liverpooli Cavern klubban. Itt ismerkednek meg későbbi menedzserükkel, Brian Epstein-nel. Elkészül első kislemezük, amelyen Tony Sheridant kísérik. 1962.: ekkor kerül hozzájuk új dobosként Ringó Starr. Ismét Hamburgban játszanak a Star klubban. 1963.: a betörés éve. Slágerlisták élén a Please, Please Me, és a Love Me Do című számaik. Első nagylemezük. 1964.: az Egy nehéz nap éjszakája című film és lemez. 1965.: népszerűségük, sikereik és anyagi jövedelmezőségük alapján a Brit Birodalom Rendje kitüntetést kapják. 1967.: máig is legértékesebb felvételük, a Bors őrmester című nagylemez elkészítése. 1968.: a Sárga tengeralattjáró című rajzfilm. 1969.: a Mágikus, titokzatos utazás című televíziós film. 1970.: az együttes felbomlása. John Lennon 1980 decemberében merénylet áldozatává vált Előtte szenzációs szólólemezt adott ki Double Fantasy (Kettős fantázia) címmel. Lennon halála a popzene pótolhatatlan vesztesége. George Harrison 2001 decemberében hosszas betegség után elhunyt. Sir Paul McCartney nemrég Magyarországon járt, és koncertet is adott, amely a borsós belépődíj ellenére, hatalmas siker volt. Az első kislemezük amivel befutottak a "Love me do / P.S. I love you" volt, ami 1962 októberben jelent meg, és a 17. helyet érte el. A szám érdekessége hogy röviddel a felvétel előtt rúgták ki az eredeti dobost, Pete Best-t, akinek helyére Ringo Starr került. A lemezcég nem bízott az új dobosban, és azt akarták hogy egy stúdió zenész, Andy White doboljon. A Beatles viszont ragaszkodott Ringo Starr-hoz. Kompromisszumként két felvétel készült, az egyik Ringo-val a másik Andy White-tal. A kislemezen a Ringo féle változat szerepelt, míg a "Please Please Me" nagylemezen a másik. A kislemezen egyébként nem sokkal a megjelenés után kicserélték a Ringo féle változatot a másikkal, változatlan katalógus-szám mellett. A legenda azt tartja, hogy Pete Best-t azért rúgták ki mert a többiek féltékenyek voltak rá. Jóképű srác volt, a fellépéseiken a lányok érte rajongtak. Fontosabb nagylemezeik: 1963 már. Please Please Me, 1963 nov. With The Beatles, 1964 júl. A Hard Day's Night 1964 dec. Beatles For Sale, 1965 aug. Help!, 1965 dec. Rubber Soul, 1966 aug. Revolver 1967 jún. Sgt.Pepper's Lonely Hearts Club Band, 1967 nov. Magical Mystery Tour, 1968 nov. The Beatles (fehér album) (dupla) 1969 jan. Yellow Submarine, 1969 sep. Abbey Road, 1970 máj. Let It Be

Rolling Stones

A Beatles mellett a legjelentősebb angol együttes. Előnye a Beatles-el szemben: nem oszlott fel.. A Beatles vidéki fiúk zenekarának indult, ők londoni külvárosi fiúk voltak. Nevük szó szerint görgőköveket jelent, átvitt értelemben "Nyugtalan embereket"; azért választoltak ezt a nevet, mert egy akkori sláger címében olvasták. Muddy Waters dala tetszett meg nekik: Rolling Stones Blues. Mindez 1961 telén történt. Egy év múlva már sokan megismerhették az öt muzsikus nevét. Az angol blues-veterán, Alexis Korner vendégeiként léplek fel a Marques Club helyiségében Chuck Berry és mások szerzeményeivel. Majd a richmondi Crawdaddy Clubba szerződtek. A legendáshírű ötös fogat tagjai: Mick Jagger (1944. VII. 26.) az énekesük és szövegírójuk, Keith Richard (1944. XII. 18.) a szólógitáros és zeneszerző, Brian Jones a ritmusgitáros (1943.11.28.), a dobos Charlie Watts (1941.VI.2.), az együtteshez tartozott és gyakran szerepelt velük Ian Stewart zongorista és orgonista, aki félt a repülőutaktól (akárcsak Alan Price) és átadta helyét Bill Wyman basszusgitárosnak (Bill Perks, I941.X. 24.). Első felvételük egy Chuck Berry melódia volt, a második egy Beatles-dal. Tulajdonképpen soha nem volt konkurencia a kél együttes között. Ha előbbre ugrunk az időben: amikor Brian Jones meghalt. Paul McCartney segítette ki a Rolling Stones-t lemezfelvétel-kötelezettségében és gázsi nélkül gitározott Jones elárvult helyén. Ezután az együttes kizárólag Jagger-Richard szerzeményeket játszott. A nagy nemzetközi sikert az 1965-ös év hozta: Elégtétel című dalukkal meghódították a világot. Azután következett a Get off of rny Cloud, mondjuk: "Tűnj el a közelemből, a 19. idegösszeomlás, a Fesd feketére, a Marna kis segítőtársa, Töltsük együtt a mai estét, Rubintos kedd, Ugráló Jánosbogár, Utcai tüntető, Bárnő, Szerződésben az ördöggel stb... 1969. június harmadikán Brian Jonest, akivel viszonyuk megromlott, holtan találták fürdőmedencéjében. Állítólag a túlzott kábítószer fogyasztás áldozata volt, emiatt különben gyakran a bíróság előtt álltak a Rolling Stones tagjai. Jones helyett azóta Mick Taylor gitározik (1949.1.17.), aki azelőtt John Mayall egyik zenekarában játszott. A Rolling Stones nevéhez fűződnek olyan szabadtéri hangversenyek, amelyek nézőszáma minden addigi rekordot megdöntött. A Brian Jones emlékére a Hyde Parkban rendezett hangversenyen 200.000-en szorongtak. Amerikában, az altamonti fesztiválon többszázezer hívőjük gyűlt össze. Zenei stílusuk többször változott, hiszen ha személyileg nem konkurráltak is a Beatles tagjaival, de zeneileg igen. Ennek a két együttesnek a stílusa nyomta rá a bélyegét, legalábbis mindegyik a maga fénykorában, az égés; beatmuzsikára. Amikor a Beatles a Revolver és a Bors őrmester elvontabb darabjaival megjelent, akkor a Stones album a Sátán Őfelsége parancsára, szintén bonyolult dallamvezetésű darabokat tartalmazott. És ahogyan a Beatles is lassan visszatért eredeti stílusának egy kifinomultabb változatához, ugyanúgy a Rolling Stones is felhagyott a Koldusok bankettje nehezen emészthető anyagával és könnyebben megjegyezhető, klasszikusabb beat darabokkal jelentkezett. Hogy milyen hatásosak hangversenyeik, lemérhető az Engedd ki a kiáltásod című koncertlemezükről. Slágerek, nagyszerű ritmus és Mick Jagger magával ragadó előadó ereje ma is páratlan. Mick Jagger egyre gyakrabban rándul ki a film területére és önálló filmjeit önálló szólólemeze is követte. Tanulmányokban, novellákban, riportregényekben szerepel a neve, munkássága, előadóstílusa és hatása a közönségre; így legutóbb a Kandírozott mandarinzselé színű áramvonal című. 1971-ben nálunk is megjelent riportregényben és Déry Tibor  képzeletbeli tudósításában.

Osibisa

Az Osibisa ghanai és nigériai muzsikusokból álló együttes. Az együttes Londonban alakult és 1969-ben robbantak be a slágerlisták élére. Első nagylemezük 1971 májusban jelent meg és a 11. helyet érte el. Stílusuk az ún. afrorock, amelynek fő jellemzője az eredeti afrikai népzenei elemek feldolgozása, valamint a különleges ütőhangszerek használata. Mostanában elég sűrűn hallani a rádióban a másik nagy slágerüket: Sunshine day.

Alphaville

Az Alphaville gyökerei 1981-re Berlinbe nyúlnak vissza, ekkor zenélt először közösen Marian Gold és Bernhard Lloyd. 1983-ban csatlakozott Frank Mertens, a csapat először Forever Young, majd Alphaville névenállt össze. 1984-ben a Big In Japan című sláger vezette be a Forever Younc című nagylemezt. A sikerek ellenére Mertens decemberben kilépett, és helyét Ricky Echolette gitáros-billentyűs vette át.
Két lemez után a csapat az 1989-es The Breathtaking Blue című lemezhez különleges ötlettel állt elő: klipek helyett minden dalhoz kisfilm készült, többek között Godrey Reggio rendező közreműködésével.  A csapat 1992-ben egy válogatáslemezzel tért vissza, de már ekkor elkezdődtek a Prostitute munkálatai. Közben Marian Gold kiadta első szólólemezét, a So Long Celeste-t. Bár a csapat hosszú ideig elzárkózott a turnézás elől, 1993-ban Bejrútban elvállaltak egy koncertet. A Prostitute című nagylemez 1994-ben jelent meg, amit a Fools című dal vezetett be.
1996-ban Ricky Echolette kilépett, ás ugyanebben az évben indult el az Alphaville hivatalos honlapján. A banda új lemezének munkálatait Andy Richards producerrel közösen végezte, aki többek között az Art Of Noise-zal dolgozott együtt. A Salvation 1997 végén jelent meg.
1998-ban az Alphaville Oroszországban és Peruban is fellépett, közben elkezdték egy nyolc lemezes antológia, a Dreamscapes összeállítását.
A csapat nemzetközi sikerei mellett 2001-ben Bernhard Lloyd is szólólemezzel jelentkezett, szintén ebben az évben jelent meg a Forever Pop című remix album. 2002-ben indult útjára a Miracle Healing című turné, melynek során a csapat hazánkba is ellátogatott.
2003 márciusában Bernhard Lloyd hivatalosan kilépett az Alphaville-ből, az akkori felállás szerint Marian Gold és Rainer Bloss alkotta a formációt.

ABBA

Az egész ABBA története 1966 júniusában kezdõdött, mikor is Björn Ulvaeus (1945) és Benny Andersson (1946) először találkozott. Björn a Hootenanny Singers tagja volt, ami egy népszerű népzenei csapat, míg Benny a The Hep Stars nevű zenekarban, ami mellesleg a legnagyobb svéd popcsapat, billentyűsként játszott. Elhatározták, hogy zeneszerzőként ezután együtt fognak dolgozni. Benny otthagyta a The Hep Stars-t. A The Hootenanny Singers a Polar Music-nál, aminek Stig Anderson a tulajdonosa, adta ki a felvételeit. Anderson később az ABBA menedzsere lett.
1969 tavaszán Björn és Benny megismerkedett két hölggyel, akik nemcsak a menyasszonyaik lettek, hanem az ABBA másik felét is képezték. Agnetha Faltskog (1950) 1967 óta sikeres szólókarriert tudhat maga mögött, mióta kiadta első kislemezét. Ő és Björn 1971-ben házasodtak össze. Anni-Frid Lyngstad (1945), akit csak Fridának hívtak, norvég származású, de egészen fiatalon Svédországba költözött. Benny és Frida 1978-ban házasodott össze. 1972-ben felvették a People Need Love című számot, ami Svédországban közepes sikert aratott 1973-ban beneveztek az Eurovíziós Dalfesztiválra, a Ring Ring című dallal, és harmadik helyezést értek el, ami számos európai országban sláger lett. 1974-ben ismét beneveztek a versenyre, ezúttal a Waterloo-val. Most egészen Brightonig, Angliáig jutottak, a nevüket is megváltoztatták ABBA-ra. A név kezdőbetűikből áll, másrészt egy svéd halkonzerv- gyárat is így hívnak. (A társaság természetesen boldogan adta kölcsön a nevét egy popcsapatnak).
Az eurovíziós dalfesztivál 1974. április 6-án a lehető legfontosabb a zenekar számára, hiszen megnyerték a versenyt a Waterloo-val. Nem sokkal ezután, a Waterloo csaknem minden európai listán első helyezést ért el, sőt még Amerikában is szerepelt a legjobb tíz felvétel között. SOS című slágerük következett, mely a harmadik, ABBA című albumukról lett kimásolva. Erről származik a Mamma Mia is, ami az angol listákon első lett, csakúgy, mint Ausztráliában, ahol a rákövetkező években valóságos ABBA-láz tört ki. 1976 volt az az év, mikor is a zenekar a legnépszerűbbek közé nőtte ki magát. Greatest Hits gyűjtemények jelentek meg Angliában és Ausztráliában. (Greastest Hits, The Best Of ABBA). Majd további siker-kislemezek következtek: Fernando, Dancing Queen, amely az ABBA egyetlen amerikai első helyezett felvétele. 1976-os a negyedik album, az Arrival. Erről a lemezről a Money, Money, Money és a Knowing Me, Knowing You a legsikeresebb. Koncertturnéval (Európa, Ausztrália) koronázták eddigi sikerüket, majd az ABBA-The Movie című film munkálatai elkezdődtek, aminek a bemutatója egybeesett újabb albumuknak, az ABBA-The Album-nak a megjelenésével.The Name Of The Game és Take A Chance On Me is erzen található. 1978 tavaszán erőteljes amerikai promóciós kampány indult, a zenekar hatodik albuma, Voules-Vous-t megelőzte két kimásolt kislemez: Summer Night City, Chiquita.
1979-ben Björn és Agnetha elvált. Ez év őszén jelent meg a Gimme! Gimme! Gimme!, egy nagyszabású kanadai, amerikai és európai turnéval egybekötve. Greatest Hits Vol.2 is ekkor látott napvilágot. Igazi nemzetközi sikert hozott. 1980 márciusában a turné Japánt is érintette, az év hátralévő részében a Super Trouper készülő albumukkal foglalkoztak. A címadó dalt mellett hihetetlenül népszerű a The Winner Takes it All. 1981 februárjában a másik álompár, Benny és Frida is elvált, ennek ellenére elkészült a nyolcadik album, a The Visitors. 1982-ben érezhető volt a feszültség, a legsikeresebb dalok felkerültek egy dupla válogatásalbumra- ez volt a The Singles-The First Ten Years. 1982-ben, végül, elhatározták, hogy tartanak egy kis szünetet. ABBA Gold című válogatásalbumuk 1992-ben jelent meg, és több mint 22 millió példányban kelt el. Az 1993-as More ABBA Gold 2 és fél millió példányban. 1994-ben a Thank You For The Music jelent meg, slágereket, dalszövegeket és addig meg nem jelent számokat is tartalmazott. 1999-ben volt a Mamma Mia londoni premierje, mely ABBA dalokra támaszkodik, ez a musical eljutott Torontóba 2000 májusában, Amerikába, sőt, 2001 júniusában Ausztráliába is. Broadway premiere 2001. október 18-án volt. 2002-ben Hamburgban, Németországban, Japánban is látható.2003-ban a tervek szerint Las Vegas-ban és Hollandiában is. 2001 nyarán ABBA nyolc klasszikus albumát újra kiadták. 2001 novemberében dupla CD jelent meg, The Definitive Collection címmel. 2002. május: ABBA Gold megjelenésének 10. évfordulója, az év hátralévő részében az Oro-nak - spanyol nyelvű felvételek- megjelenés várható. 2002 júliusában kiadták az első DVD-t ABBA videókkal. A címe: The Definitive Collection.

Barry White

Barry White 1944. szeptember 12-én született Texas állam Galveston városában, később Los Angelesben nevelkedett fel. Korán megalapozta zenei karrierjét, már tizenegy évesen zongorán kísérte Jesse Belvint a Goodnight My Love című számban. A hatvanas években számos lemezt vett fel az Upfronts, az Atlantics és a Majestics együttesek tagjaként, ahol még polgári nevén, azaz Barry Lee-ként szerepelt.
Producerként és zeneszerzőként mégis nagyobb sikereket ért el, olyan neves előadókat juttatva sikerre, mint Felice Taylor vagy Viola Wills. 1969-ban az ő közreműködésével jött létre a Love Unlimited női trió, melynek tagjai Diane Taylor, Glodean James (későbbi felesége) és Barry húga, Linda. Szintén az ő nevéhez fűződik a negyven tagú Love Unlimited Orchestra megalapítása, melynek zeneszerzője és karmestere volt egy személyben.
Barry White egyszerre mély és lágy hangjával a nagyközönség a 1972-es Walking In The Rain With The One I Love című Love Unlimited szám révén ismerkedett meg, mely elindította szólókarrierjét. A hetvenes években olyan nagy slágerek kötődnek a nevéhez, mint az I'm Gonna Love You Just A Little More Baby, a Never, Never Gonna Give Ya Up, a Can't Get Enough Of Your Love, Babe és a You're The First, The Last, My Everything.
Bár erősen szexuális töltetű stílusa és dalszövegei miatt a paródiák egyik célpontja volt, Barry White élő fellépései legendássá váltak a hetvenes évek végén. A diszkó-korszak elmúltával Barry a rythm and blues felé fordult. A nyolcvanas években kevésbé volt népszerű, 1988-ban fellépett Budapesteb is. 2000-ben két Grammy-díjat is kapott a Stay Power című lemezéért.
Számos gyermeke közül Barry White jr. A kilencvenes években Magyarországon élt és zenélt.

Barbra Streisand

Barbra Streisand a hatvanas évek első felében bárénekesként és amatőr színészként kezdte a pályafutását New Yorkban. Első nagy szerepét egy Broadway-darabban, az 1962-es I Can Get It For You Wholesale-ben kapta.
A darab zenéje alapján 1963-ban kapta első lemezszerződését a Columbia Records kiadótól, itt jelent meg debütáló lemeze, a The Barbra Streisand Album. A lemez hamar aranysátuszba került az eladások alapján, és Barbra lett a hatvanas évek egyik legsikeresebb előadója.
Ennek ellenére Barbra 1964-ben újra minden figyelmét a Broadway kötötte le: két éven át ő játszotta a Funny Girl című musical főszerepét.
A műben szereplő People című dalból készült kislemez az amerikai kislemezlista első helyéig jutott, akárcsak az azonos címet viselő nagylemez. 1965-ben már saját tévéműsort kapott, azonban a világhírnevet az 1967-es Funny Girl mozifilm hozta meg, egy Oscar-díjjal egyetemben.
A hetvenes években a rockzene térhódításával sok kritikus azt hitte, Barbra csillaga leáldozott, azonban épp az ellenkezője történt meg: Barbra ügyesen ötvözte színészi és énekesi karrierjét, és a filmekhez kapcsolódó kislemezei sorra első helyen landoltak. Népszerűségét mi sem jelzi jobban, hogy a hetvenes évek végén olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Neil Diamond és Donna Summer.
Legsikeresebb lemeze az 1980-as Guilty, melyet producerként és társszerzőként a Bee Gees tagja Barry Gibb jegyzett. Barbra 1983-ban rendezőkét is bemutatkozott a Yentl című filmmel, melynek zenéje újra toplistás helyezést ért el.
A kilencvenes évek közepén sikeres turnésorozatot és egy még sikeresebb koncertlemezt tudhatott maga mögött, azonban 2000-ben visszavonult a koncertezéstől. Több, mint 50 nagylemeze jelent meg, ebből a legutóbbi 2003-ban. Pályafutása alatt nyolc Grammy-díjat gyűjtött össze.

Cserháti Zsuzsa

Cserháti Zsuzsa hosszú ideje a magyar művészvilág egyik legkedveltebb sztárja volt. Különös életútja, sok műfajt megtapasztalt szakmai tudása érett művésszé formálták az elmúlt 20-25 évben.
Cserháti Zsuzsa tíz évig tanult klasszikus balettet, majd 1965-ben lépett énekesnői pályára. Kezdetben a Rangers, majd a Thomastic együttessel turnézott.
Az 1972-es Táncdalfesztivál egyik nagy felfedezettje volt. Legnagyobb sikereit a Kicsi, gyere velem rózsát szedni, a Boldogság, gyere haza és az Árva fiú című dalokkal aratta.
1977-ben a Tessék választani című versenyen nagydíjat nyert, majd külföldi vendéglátóhelyeken, később Budapesten és vidéken énekelt. A nyolcvanas években a budapesti Moulin Rouge vezető énekese volt. Később betegség miatt hirtelen jelentős túlsúlyt szedett fel, s ezért egy időre visszavonult a színpadtól, s - ahogy ő maga többször mondta - szinte elfeledve, szegénységben élt.
1996-ban, a Charlie-t is újra befuttató Rózsa István, a Rózsa Records vezetője vette rá egy új lemez elkészítésére. Ez az album, a Hamu és gyémánt jelentette számára a visszatérést, amivel egy csapásra ismét sztár lett.
A Mennyit ér egy nő című stúdiólemez és a koncertalbum a következő évben pedig szintén óriási példányszámban fogyott. Szerepelt Leslie Mandoki Találkozások című CD-jén, s korábbi dalait is újra kiadták.
Orvosi segítséggel lefogyott, lemezei és színpadi fellépései nagy sikert arattak. 1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét. A hanglemezgyártók Arany Zsiráf-díját háromszor érdemelte ki.1999-ben, több év várakozás után jelent meg a BMG kiadásában Adj még a tűzből című albuma, amely rövid idő alatt bearanyozódott. A 2000-es Várj! című lemeze szintén a zene szeretők nagy kedvence lett.
Két év után, 2002 tavaszán újra stúdióalbummal jelentkezett a hazai popzene koronázatlan királynője, az aranytorkú Cserháti Zsuzsa. Az Add a kezed című lemez dalai poposra sikerültek, köszönhetően a dalszerzőknek: Auguszt Báriónak (az AD Stúdió frontembereként Bárió írta a Nyári eső és a Páratlan páros című slágereket) és Menyhárt Jánosnak (a V-Moto Rockban számos sláger szerzője), valamint a zenei producerelésért felelős Czomba Imrének.
Cserháti Zsuzsa 2003. július 23-án este, otthonában hunyt el. Az énekesnő 55 éves volt.

Edda

A viking mitológiából vett nevű Edda Művek zenekar 1974-ben alakult Miskolcon. A szocialista rendszerben vidéki zenekarként hosszú és kitartó küzdelmet kellett folytatniuk az országos ismertségért, aminek első mérföldköve 1978, ekkor a népszerű Piramis előzenekaraként léptek fel.
A banda akkori felállása szerint a dobok mögött Csapó György ült, a billentyűs Barta Alfonz volt, a gitáron Slamovits István játszott, a basszusgitáros Zselencz László, míg az énekes Pataky Attila volt.
A keményebb rockzene akkoriban ritka volt, így az Edda-művek évről-évre népszerűbb lett. Ennek jegyében 1979-ben felléptek a Rock-reflektorban és az Ifjúsági Parkban. 1980-ban már nemzetközi szintre is eljutottak: a banda a néhai Szovjetúnióban is koncertezett. 1980-ban kilépett Barta Alfonz billentyűs. Az együttes életében emlékezetes esemény az 1981. május 27-i koncert, amikor az Ifjúsági Park bejáratánál leszakadt a korlát és több néző megsebesült. 1982-ben a dobok mögé Fortuna László ült, míg a basszusgitáros Zselencz helyére Róna György került. 1983-ban az Edda-művel feloszlott, több tagja, köztük Pataky Attila is szólókarrierbe kezdett.
1985-ben Pataky Attila újra életre keltette a zenekart, Alapi István és Kun Péter gitárossal, Donászy Tibor (Beatrice, p-Mobil) dobossal, Gömöry Zsolt billentyűssel, és Pethő Gábor basszusgitárossal.
1993-ban Kun Péter autóbaleset során életét vesztette, emlékére az együttes Unplugged albumot készített.
1995-ban az Edda és a Mester és tanítványai közös lemezt adott ki, míg 1996-ban hazai előadók feldolgozáslemezt készítettek a legjobbnak tartott Edda dalokból.
Az Edda Művek hivatalos honlapja szerint a zenekar pályafutását huszonöt aranylemez, négy platina album, és két gyémántlemez fémjelzi.
A zenekar tagjai:

Alapi István – szólógitár
Hetényi Zoltán –dob
Pataky Attila – ének
Kicska László – basszusgitár
Gömöry Zsolt – billentyű, ének

Eurythmics

A Eurythmics előzményeinek a brit punkzenekar, a The Tourists tekinthető, amit Annie Lennox és Dave Stewart alapított a hetvenes évek végén. A pár Londonban találkozott először, ahol Lennox a királyi zeneakadémián tanult. Nemcsak zeneileg, de érzelmileg is megtalálták a közös hangnemet, és 1980-ig tartott szerelmi viszonyuk. A The Tourists csupán két évig működött, ez alatt három nagylemezt is kiadtak, szolid sikerrel.
1980-ban, már „csak” zenésztársakként alakították meg a Eurythmics nevű formációt, és első lemezüket Németországban rögzítették. Az 1981-es In The Garden pozitív kritikákat kapott, azonban mindez az eladási adatokban nem tükröződött.
Stewart saját stúdiót hozott létre, és második lemezüket már ott vették fel. 1983-ban jelent meg a Sweet Dreams (Are Made Of This) nagylemez, melyet a Love Is A Stranger című kislemez vezetett be. Mégis a második kislemezből született igazi sláger, és a címadó dal egészen a brit toplista második helyéig jutott, majd pár hónappal később az amerikai toplista első helyére.
Harmadik nagylemezük a hirtelen jött népszerűséget meglovagolva szintén1983-ban jelent meg, Touch címmel. 1984-ben Annie Lennox szerepet kapott az 1984 című színdarabban, majd ők készíthették el az Orwell-regény filmadaptációjának zenéjét is.
Az 1985-ben megjelent Be Yourself Tonight-on már új, R&B-s hangzásvilággal jelentkeztek. A korongon a Would I Lie To You és a There Must Be An Angel mellett szerepelt az Aretha Franklinnel készített Sisters Are Doin’ It For Themselves. Az 1986-os Revenge folytatta a megkezdett utat, azonban korántsem szerepelt olyan jól a toplistákon. A lemezen szereplő Missonary Man mégis Grammy-díjat nyert.
A csapat pillanatnyi válságba jutott, így pár évig külön utakon jártak. Stewart producerként kezdett el dolgozni, és többek között Mick Jagger, Bob Dylan és Tom Petty lemezein segédkezett. Annie Lennox filmezéssel próbálkozott, és szerepet vállalt az Amerika háborúban című filmben.
1987-ben álltak újra össze, hogy felvegyék a Savage című korongot, ami vegyes fogadtatásra talált. Közben Stewart feleségül vette a Bananarama korábbi tagját, Siobhan Fahey-t, aki később a Shakespeare’s Sister tagja lett. 1988-ban Annie Lennox duettet énekelt Al Greennel, ami a Szellemes karácsony című filmben kapott helyet.
1989-ben jelent meg a We Too Are One című nagylemez, ami inkább Angliában volt sikeres, mint az Egyesült Államokban.
A szünet jeleként 1990-ben egy válogatáslemez következett, és Annie Lennox 1992-től sikeres szólókarrierbe kezdett. Stewart kezdetben producerkedéssel, majd zeneszerzéssel kereste kenyerét, de 1995-ben ő is szólólemezt adott ki. Végül a csapat 1999-ben újra összeállt, és felvette a Peace című nagylemezt.

Falco

Polgári nevén Johann Hözel 1957 február 19-én született Bécsben. Miután elvégezte tanulmányait a Bécsi Jazz-Konzervatóriumban, basszusgitárosként zenélt a Drahdiwaberl nevű osztrák punkegyüttesben.
Az 1979-es Psycho Terror című albumukon szerepelt a Ganz Wien című dal, mely nagy botrány kavart szövege miatt, mely szerint egész Bécs heroinfüggő.
1981-ben, Falko Weisspflog német síugró tiszteletére vette fel a Falco művésznevet.1982-ben kezdte el szólókarrierjét, a Der Kommissar című rapszerzeménnyel. A Kommissar-t eredetileg egy olasz énekesnek, Bilgerinek írta, akinek azonban nem tetszett a mű, ezért Falco saját maga vette fel.
A prostitúció témáját boncolgató Jeanny –bár szinte az összes rádió letiltotta műsoráról- a német toplisták élére került. Az angol nyelvterületű piacokra az 1985-ös Rock Me Amadeus révén tört be. A holland Rob és Ferdi Bolland producerekkel közösen készített jellegzetes hangzásvilágú dal Amerikában egészen a harmadik helyig jutott a Billboard listáján.
The Sound Of Musik című munkájával újra botrányt kavart, mert élesen bírálta az osztrák miniszterelnököt, Kurt Waldheim-et. Hiába dolgozott együtt Brigitte Nielsennel, Falco utóbbi munkái, mint az 1992-es Nachtflug, nem volt elég sikeres a Németországon kívüli területeken.
A Dominikai Köztársaságba költözött, ahol saját stúdiót alapított. 1998 februárjában autóbaleset áldozata lett.

Gipsy Kings

A Gipsy Kings egyik legfontosabb szerepe az volt, hogy megmutatták a világnak a spanyol flamencóban rejlő lehetőségeket. Ennek ellenére ők maguk Franciaországból indultak: a csapat egy dél-francia falucskában, Arlesben alakult 1979-ben, kezdetben Los Reyes néven.
A híres flamencogitáros, Jose Reyes fiai, Nicolas és Andre alapította a zenekart, unokatestvéreik, Maurice és Tonino Baliardo társaságában. Utóbbiak szintén egy nagy spanyol zenészlegenda, Manitas de Plata gyermekei voltak.
Kezdetben utcazenészként, majd „lagzizenekarként” keresték a pénzt, és állandóan úton voltak, így alakult ki a Gipsy Kings név. Később St. Tropez-i partikon kaptak muzsikusi lehetőséget.
Franciaországban kiadtak két hagyományos flamenco lemezt, ami nem talált túl nagy visszhangra zenei körökben. Már ebben az időszakban is meghatározó volt Nicolas énekstílusa és Tonino – rendkívül pontos – gitárjátéka.
1986-tól kezdtek el dolgozni Claude Martinez producerrel, aki meggyőzte a banda tagjait, hogy a tradicionális spanyol muzsikát ötvözzék más népzenéből származó elemekkel is. A latin zene francia hívei óvták a zenekart a flamencótól való eltávolodástól, de ők kockáztattak.
A recept bevált: 1987-ben megszületett a Djobi Djoba és a Bamboleo, melyek hatalmas sikert keltettek Franciaországban. A Sony-tól kaptak lemezszerződést, így a Gipsy Kings című lemez nemcsak Európában, de számos más európai országban tarolhatott, többek között az amerikai piacra kaput jelentő Angliában.
A nyolcvanas évek végén koncertjeikkel eljutottak az Egyesült Államokba is, ahol a nemzetközi Sony is leszerződtette őket. 1989-ben felkérték őket, hogy lépjenek fel a George Bush amerikai elnök tiszteletére rendezett bálon, ők azonban inkább hazautaztak családjukhoz. Szintén 1989-ben emlékezetes fellépést tartottak a londoni Royal Albert Hall-ban.Azóta számtalan lemezük jelent meg, a legutóbbi 2004-ben.

Madonna

Madonna Luisa Veronica Ciccone 1958. augusztus 16.-án született, Bay Cityben, Silvio Ciccone és Madonna Fortin harmadik gyermekeként. Hat éves korában édesanyja meghalt, a gyerekkori trauma végigkísérte egész életét. Sem édesapjával, sem mostohaanyjával nem találta meg a közös hangot, igazi lázadó volt tinédzserként: feltűnően öltözött és kihívóan viselkedett. Fontos szerepet töltött be életében gyerekkori tánctanára, Christopher Flynn.
Első férje Sean Penn volt, akihez 1985 augusztusában ment feleségül, egy évvel később a Sanghai Meglepetésben már színészként is partnere volt. A nyilvános botrányokkal teletűzdelt kapcsolat 1989-ben válással ért véget.
Madonna életének nagy vágya teljesült: 1996-ban megszületett Lourdes névre keresztelt kislánya, aki saját bevallása szerint a legnagyobb boldogságot, békét, megnyugvást nyújtja számára. Lourdes apja az énekesnő személyi edzője, Carlos Leon.
2000-ben kisfia született Rocco Ritchie néven, Guy Ritchie-től, az angol filmgyártás fenegyerekétől, akivel egy skóciai kastélyban esküdtek örök hűséget egymásnak 2000. december 22-én. Közösen készített filmjük, a 2002-es Hullámhegy mindkettejük számára szakmai kudarcot jelent.Az énekesnő első zenekara a New York-i Breakfast Club volt, amelyben 19 éves korában dobos-énekesként próbálkozott. Kezdeti zenekari próbálkozásai (Emmy, Millionairs) közül a legfontosabb, hogy háttérénekesként részt vett a nyolcvanas évekbeli diszkókirály, Patrick Hernandez párizsi turnéján. 1982-től a Sire kiadónál kezdett szóló karrierbe, miután a New York-i diszkókat meghódította az Everybody című slágere. A toplistákra az 1983-as Holiday tört be először.


Michael Jackson

Michael Joseph Jackson 1958. augusztus 29-én született az Indiana állambeli Gary-ben. Öt fiú és három lánytestvére van, szinte mindannyian nagy adag zenei tehetséggel megáldva. Az apa, Joseph Walter Jackson 1964-ben döntött úgy, hogy kamatoztatja képességeiket, és megalapította a Jackson 5 együttest. A kis Michael tehát már 8 évesen elkezdte karrierjét, de az igazi hírnévre várnia kellett 1969-ig, a kvintett ekkor szerződött le a mérvadó Motown kiadóhoz.
Első kislemezük és slágerük I Want You Back rögtön a slágerlisták élvonalába került, és fantasztikus sikersorozatot indított útjára: hét év alatt 13 lemezt vettek fel, és turnéjukkal bejárták az egész Egyesült Államokat. A kis Michael népszerűségére való tekintettel 1972-ben jelent meg első szólólemeze, a Got To Be There. A családnak azonban 1976-ban nézeteltérései támadtak a Motown kiadóval, ekkoriban változatták meg nevüket The Jacksonra. A hetvenes évek második felében Michael egyre inkább eltávolodott családjától, és a szólókarrierjére koncentrált, de 1984-ig turnézott velük.
Michael 1979-ben költözött New York-ba, végleg függetlenítve magát a Jackson-famíliától. Ott barátkozott össze Quincy Jones zenei producerrel. Közösen írták meg az Off the Wall című korong dalait, ami túlszárnyalta a Jacksons összes addigi sikerét.
A nyolcvanas évek első éveiben ugyan közreműködött egy Jacksons turnén és korongon, de karrierjében sokkal fontosabb szerephez jutott a 1982-ben megjelent Thriller című nagylemez, ami azóta is a poptörténelem egyik legsikeresebb és meghatározó korongja. Innentől datálható Jacko fénykora: jellegzetes táncstílusát és énekhangját kultikus csodálat övezte. A Thriller nemcsak zeneileg, de a klipvilágban is korszakalkotó volt, a rendezők mind a mai napig építkeznek a Smooth Criminal, a Billy Jean, vagy a címadó Thriller videóira.
A világhírrel együtt a bulvársajtó állandó – a mai napig tartó - tolakodása is járt, bár akkor még elsősorban az énekes plasztikai műtéte és extravagáns költekezése volt a fő téma. Michael ugyanakkor a jótékonyságra is kellő figyelmet szentelt, számtalan alapítvány és segélykoncert kötődik nevéhez. Köztük az egyik legfontosabb a 1985-ben Lionel Ritchie-vel közösen megírt We Are The World című dal, amit világsztárokkal közösen énekeltek fel az USA for Africa kampány jegyében.
Következő nagylemeze 1987-ben jelent meg, Bad címmel, amit a zenei szakértők szintén a meghatározó poplemezek közé sorolnak, noha nem érte utol a Thriller Guiness-rekordot is megdöntő eladási adatait.
Michael Jackson igazi fénykorát a nyolcvanas évek jelentették, a kilencvenes években karrierje már lefelé ívelt. Az 1991-es Dangerous, bár jobbnál jobb slágereket tartalmazott, már nem tudott vetekedni a Nirvana Nevermind-jával.
1993-ban egy 13 éves kisfiú szülei pedofílivál vádolták meg Michael-t, ami élesen megosztotta a közvéleményt. Világsztárok, köztük Elizabeth Taylor és rajongók százezrei bizonygatták, hogy egy olyan mérhetetlen jósággal megáldott ember, mint Michael sosem vetemedne gyerekek molesztálására. Az ügy végül két évvel később egy peren kívüli megegyezéssel lezárult, de Michael Jackson mind a mai napig nem tudja lemosni magáról a pedofília gyanúját. A rosszmájú újságírók szerint két házassága (Lisa Maria Presley és Debbie Rowe) is csupán „elterelő hadművelet” volt.
1995-ben Jackson a HIStory dupla válogatáslemezzel próbálta meg visszaszerezni becsületét, azonban a nővérével közösen énekelt Scream-en és a You Are Not Alone című dalon kívül a korong nem hozta meg a várt sikert, még a gigászi méretű kampány ellenére sem.
A karrierjében bekövetkezett válságot némileg enyhítette, hogy 2001-ben felvették a Rock and Roll Hall of Fame tagjai közé, és később a Madison Sqaure Garden-ban grandiózus koncertet tartott szólókarrierjének 30. jubileumára. A szeptember 11-i terrortámadást követően úgy tűnt, a közvélemény megbocsátott neki, főleg a jótékony célokra felajánlott What More Can I Give című dalnak köszönhetően, így Michael reménykedhetett új stúdiólemeze, az Invincible megfelelő fogadtatásában. A nagy érdeklődés miatt a lemez duplaplatina lett, de sem a You Rock My World, sem pedig a Butterflies nem ért Jackson korábbi slágereinek nyomába.
Az átmeneti enyhülés után Michael Jackson 2002-be újra a bulvársajtó össztüzébe került, amikor a Sony igazgatója pornóbotrányba keveredett. Jackson PR-csapata megpróbálta Michael-t teljesen elszigetelni az ügytől, ennek köszönhetően több száz millió dolláros jogi csatározás alakult ki közte és kiadója között, ami odáig fajult, hogy Jackson rasszistának nevezte a világcég vezetését.
A 2003 még nehezebb évet jelentett Jacko számára: év elején a világsajtó azon csámcsogott, hogy németországi turnéja során majdnem kiejtette gyermekét az ablakon, majd novemberben újra a szexuális molesztálás vádjával kellett szembesülnie.

Michael Jackson korunk egyik legnagyobb talányai közé tartozik. Az egyik oldalon ott áll a már negyven éve a popiparban dolgozó világsztár, lemezeladási rekordokkal, és szinte az összes létező 

szakmai díjjal. Ez a Michael az egész világ barátja, aki pénzt, időt és energiát nem sajnálva küzd egy jobb világért. A másik oldalon ott áll a szörnyeteg Jacko, a maga felismerhetetlenségig eltorzult arcával, akit az egyik legsúlyosabb bűnnel, a pedofíliával vádolnak, immáron másodszor.