Játékszabályok
Ahogy a névből is sejthető, ez a vetélkedő, amelyre 3 fős csapatok jelentkezését várjuk, eltér a szokásos, (tan)teremben zajló versenyektől.
A Soproni-hegység túraútvonalain jelöljük ki a pályát, és az érintendő állomásokon különböző feladatok várják a versenyzőket.
A pontos útvonalról térképet kapnak a csapatok.
Az állomásokon különböző feladatok várják a csapatokat, de csak akkor adjuk oda, ha a csapat minden tagja odaért, tehát nem érdemes előreküldeni a leggyorsabbat, hanem segíteni kell a leglassabbat!
Minden segédeszköz használata, amit hajlandó vagy magaddal cipelni, megengedett, a TELEFONOS SEGÍTSÉG KIVÉTELÉVEL!
A megoldásokra kapott pontszámokból levonjuk a menetidőt (illetve egy azzal arányos értéket), ennek alapján alakul ki a csapatok végső sorrendje.
Azt azonban semmi esetre sem szeretnénk, ha a versenyzők kezüket-lábukat törnék a nagy sietségben! Ezt elkerülendő, az odafigyelést segítendő, attól a csapattól, amelynek tagja balesetet szenved, elvesszük a legnagyobb pontszámú feladatát!
Nem kikötés, hogy egy csapat tagjai ugyanabból az iskolából jöjjenek.
Az utóbbi időben többször kaptunk olyan kérdést, hogy lehet-e a csapat 4 fős? Mivel nem akarjuk senki elől elvenni a lehetőséget, de a kiírásban 3 fő szerepel, ezért a válaszunk az, hogy jöhetnek négyen egy csapatban, de akkor az a csapat nem lehet díjazott.
A vetélkedés két kategóriában zajlik:
I. kategória: 7-8. osztályosok
II. kategória: 9-10 (és 11. nyelvi előkészítő) osztályosok
Persze ha van érdeklődő 11. évfolyamos csapat, nem fogjuk őket kizárni, de a szervezők elsősorban a fiatalabb korosztályt várják.