Repülőmodellezés

Az előző részben a földi előkészületeket taglaltam. Most elérkezett az idő a felszállásra! Valóban elérkezett az idő? Tehát, megérkezünk a reptérre, vagy repítő helyre. Az időjárás fontos tényező, ha erős, netán lökéses szél fúj, és még nem vagyunk eléggé gyakorlottak, várjunk! A kora reggeli, és az alkonyi órák azok, amikor általában mérsékelt a légmozgás. Fõleg a kis tömegű, kis felületi terhelésű modelleknél van ennek különös jelentősége. Ha kezdők vagyunk, kérjünk meg egy repítésben valóban gyakorlott társunkat, hogy segítsen.

A modellező repülőtereknél is van egy kialakult reptérrend, ez sokban hasonlít a nagy repülőterekéhez. Három dolgot mindenképp el kell különítenünk: Elsőként az autók parkolóhelyét, itt szerelünk, indítunk, és itt tartózkodnak szeretteink, barátaink. Róluk, még külön szót ejtek. A második hely az, ahol az épp repülőgépek pilótái tartózkodnak. Ez a hely a felszállópálya és a kocsik parkolója között kell, hogy elhelyezkedjen, tekintettel a nap állására, és a szélirányra. Maga a felszállópálya, egy olyan egyenletes talajú terület, ahol fel és leszállunk. Itt senki nem tartózkodhat, kivéve a felszálláskor, amikor a modellt kiviszik oda! Ezt a területet azonnal szabaddá kell tenni, főként akkor, ha többen is repülnek egy időben. Egy esetleges hirtelen motorleállás, vagy sürgős leszállás miatt modellezőtársunkat ne akadályozzuk! Sajnos kirándulók, bámészkodók is előszeretettel állnak meg a pálya síkjában, vagy közepén… Őket udvariasan, de határozottan küldjük el, a saját érdekükben!

Elérkezett a start pillanata! Jár a motor, akár robbanós, vagy elektromos. Felszállás elõtt még egyszer mozgassuk meg az összes kormányt, hogy működik-e? És hogy helyes irányba működik…? Nem véletlenül írom, mert a programozható komputeres rádiók világában, egy igen gyakori hiba, hogy rossz programszámot ütünk be, és más modell beállításaival szállnánk fel… A start történhet földről kigurulással, illetve kézből eldobással. Mindkettőnek más buktatói vannak, de van egy nagyon fontos közös bennük! Mindig széllel szemben történik! Tanácsos valami egyszerű szélirányjelző (szélzsák) készítése. Kezdjük a földről történő felszállással: fokozatosan (nem hirtelen) teljes gázt adunk, majd hagyjuk a modellt gyorsulni. Figyeljük iránytartását, Ha ki akar törni valamilyen irányba, a szél, vagy forgatónyomaték hatására, akkor azt az oldalkormánnyal korrigáljuk! Ha modellünk jelentősen eltér a tervezett felszállási iránytól, akkor a felszállást meg kell szakítani! Levegőbe emelkedéskor földközelben csak enyhe szögben emelkedjünk, majd amikor modellünk kellő sebességet gyűjtött, már intenzívebben emelkedhetünk. Kézből való indításkor kérjünk meg egy tapasztalt segítőt, aki eldobja a modellt. Sose kérjünk meg ismeretleneket ilyen feladatra, mert modelltörés lehet a végeredmény! A modellt a fölhöz viszonyítva vízszintes szárnnyal és a talaj síkjával párhuzamosan olyan erővel kell eldobni, hogy annak a kezdősebessége a felszálláshoz elegendő legyen.

A felszállást követően ne távolodjunk el nagyon, első fordulót 100-150 méter távolságban végezzük. Attól függően, hogy mekkora a modellünk, merészkedhetünk messzebbre. Legyünk tisztában saját képességeinkkel, hogy mennyire jól látunk! Óvakodjunk a naptól, soha se repüljünk bele, mert pillanatnyi vakságot okozhat, s ez idő alatt sok minden történhet… Volt rá példa, hogy egy minden segítséget elutasító kezdő, a felszállást követően egyenest a napba repült, majd ezután a repteret övező kertes házak közé zuhant… Napos időben mindig legyen kéznél egy jó napszemüveg, ez sokat segíthet, mert az alacsony napállás és a szélirány nem mindig édestestvérek. Modellünk végre előttünk a pálya felett a levegőben, hátunk mögött tisztes távolban a parkoló a kocsikkal. A repülésről itt nem írnék, mert ez modell típustól és feladattól függően más és más veszélyforrásokat rejt. Fontos az, hogy mindig magunk elõtt repüljünk, napnak háttal, vagy ha ez nem lehetséges, akkor oldalt, de mindenképp a legtávolabb tőle. Ellenfényben egyébként is sokkal nehezebb a modell helyzetét megítélni. Semmiképp ne repüljünk a fejünk fölé, és a hátunk mögé, különös tekintettel az ott tartózkodó emberekre, és parkoló autókra. Itt megemlíteném, hogy a Magyar Modellező Szövetségnél éves biztosítás köthető harmadik személynek okozott kárra, és modellező balesetekre. Az lekedvezőbb az, ha tőlünk jobbra és balra is azonos irányban fordulózunk, és keresztező szakaszban, pedig egyenesen repülünk. Az egyenes repülés alapja minden további lépésnek, így a leszállásnak. Ha mégis erős szélben repülnénk, akkor azt mindig szélnek ellen tegyük, úgy, hogy a szél felénk sodorja a modellt, és ne tőlünk el… Sajnos több lassú modell is áldozatul esett az erős szélnek, és elrepültek. Javaslom, hogy minden modellünkbe tegyünk egy lehetőleg vízhatlan kártyát, nevünkkel és elérhetőségünkkel. Biztos, ami biztos! Kerüljük a magas építmények, elektromos távvezetékek közelségét. Magas fák, erdősávok is veszélyforrások, azon kívül, hogy felakadhatunk rájuk, még turbulenciát is okozhatnak. Ez különösen földközelben, leszálláskor, kis sebességnél veszélyes. A fára mászáshoz ügyesség is kell, nem elég egy modell a fa tetején… Ha üzemelő repülőtéren modellezünk, akkor mindig alkalmazkodjuk az ottani reptérrendhez, figyeljük a légi forgalmat. A nagy gépek útját se a levegőben, se földön ne keresztezzük! Hazánkban is volt már több apró baleset, amelyek szerencsére nem végződtek személyi sérüléssel. Egy alkalommal AN-2 repülőgép forgó légcsavartollának repültek, egy másik esetben vitorlázógép csörlése közben a csörlőkötélnek ütközött egy modell… Itt egyben megemlíteném a mélységlátás problémáját: biztosan sokan szembesültek már e kérdéssel: most előtte van, vagy mögötte? Én inkább azt javaslom, hogy fölötte! Tehát, ha nem vagyunk biztosak benne, hogy azt ki tudjuk-e kerülni az akadályt, mindenképp adjunk gázt, ha megtehetjük, és emelkedjünk ki, és felülről tegyük meg azt. Általában 10-15 perc repülés után fogyóban van üzemanyagunk, energiánk, és a nyakunk is kellőképp elgémberedett már. Megérett az idõ a leszállásra. A leszállás itt is, mint a nagyoknál, a legrizikósabb művelet. A Föld túl öreg, hogy repülőd alá emelkedjék, ezért Neked kell leszállni rá… Nos, Uraim, mindig csak széllel szemben! Ez azért fontos, hogy talajhoz viszonyítva minél kisebb legyen a földet érési sebesség. Így kisebb a szerkezet mechanikai igénybevétele, és rövidebb a leszálló út hossza. Talán a leszálláskor a legfontosabb az, hogy a kellő helyen történjék: jól látható legyen a modell minden rezdülése, hogy még időben korrigálhassunk. Nagy sebességű földet éréskor, illetve a földről való elpattanáskor hajlamos a modell az irányból kitörni, illetve túlfutni. Fékünk nincs, így gáz van, ha valaki útjában áll akár több kilós modellünknek. Nagyon fontos, hogy a pályán, illetve a leszálló irányban senki ne tartózkodjon! Itt térnék vissza szeretteinkre, barátainkra, akiket kihoztunk, és felelősséggel tartozunk irántuk. Mindenképp ki kell őket oktatni, és a veszélyes helyekre figyelmeztetni. Kisgyerekre különösen vigyázni kell, mert hajlamosak a pályára beszaladni, egy leszálló modell láttán. Ez a kutyákra is igaz, mi több a vadászkutyák még a gazdinak is oda akarják vinni a zsákmányt… J És ott a forgó légcsavar!

Összegezve tehát: felsorolni is nehéz, mennyi mindenre kell odafigyelnünk. De ha valaki veszi a fáradságot, és a gyakorlatban is alkalmazza az itt leírtakat, akkor a modellezés valóban kellemes kikapcsolódás lesz, és nem pedig egy baleseti veszélyforrás! Itt még megemlíteném azt is, hogy a modellező közösségeknek (baráti társaságoknak) is fontos szerepe lehet az itt leírtak alkalmazásában. A deviáns, magatartásával, repülésével másokat veszélyeztető sporttársakat, ha jobb belátásra bírni nem lehet őket, el kell tanácsolni. Saját érdekünkben.