A Hacker-ek támadása Forrás: RC Games magazin Írta: Surgán Ferenc /Flymen/ & Szerencsi József Az elektromos modellek meghajtásaként manapság szinte egyeduralomra törnek a háromfázisú (Brushless) motorok. A választék igen széles, az egészen apró 150-200 grammostól az akár négy-öt kilós modellek ilyen erőforrással is szelhetik a levegőt. Határt csak a pénztárcánk szabhat. A lehetőségek az elektromos meghajtásra ma már szinte korlátlanok. Számos gyártó kínálja termékeit, a távol kelettől Európán keresztül Amerikáig. Nem könnyű eligazodnunk a bőséges kínálatban. Ebben próbálunk egy kis segítséget nyújtani. Az elektromotorok, így a háromfázisú motorok is néhány alapvető tulajdonsága határozza meg az alkalmazási területét, azaz hogy milyen jellegű modellbe építsük be. A motor kiválasztásakor maximálisan figyelembe kell venni, hogy milyen áramforrás áll rendelkezésre, milyen súlyú és méretű akkupakk fér el a modellben. A túlmotorozás és a kis kapacitású akku párosítása eredményeképpen rövid üzemidőt kapunk, és esetleg a motor nem tudja a maximális teljesítményét leadni. Úgy érdemes a motort és az akkut megválasztani (különösen 3D-s repüléshez,) hogy 8-10 perc üzemidő után merüljön ki az akkunk. A kiválasztás legfontosabb szempontjai: feszültségtartomány, áramfelvétel, fordulatszám, optimális légcsavarméret, húzóerő. A legtöbb gyártó természetesen, a robbanó motorokéhoz hasonlóan egy táblázatban közli velünk új szerzeményünk műszaki paramétereit. Mindenképpen érdemes fontolóra venni az ajánlásokat, hisz egy-egy szerencsétlen párosítás esetén komoly kudarcélményeink lehetnek. Egy rossz szabályzó, vagy légcsavar választás esetén sem tudjuk majd a kívánt teljesítményt elérni. A háromfázisú motorok igen széles palettájáról most a hazai piacon is az egyre több helyen kapható német Hacker motorokból mutatunk be négyet, (00 kép) valamint egy még ismeretlen kínai, RimFire 22M-1000 típusút. A teszteket Szerencsi József barátom jól felszerelt fóti laboratóriumában végezzük, aki maga is készít háromfázisú motorokat. Így a teszteredményeken kívül majd a mechanikai felépítés, és a kiegészítő tartozékok vizsgálatánál is szakértő véleményt formálhat. Alapvető szempontjaink: esztétika, szerelhetőség, kiegészítő tartozékok, a gyártó által ajánlott légcsavarokkal a húzóerő, fordulatszám és az áramfelvétel mérése. A tesztpad egy digitális mérlegre helyezett erőkar, ami a motor húzóerejét nyomásként érzékeli, valamint egy amper és fordulatszámmérő. A méréseket 30 Amperes normál beállítású Jeti szabályzóval végeztük. Manapság azonban már beszerezhetünk olyan szabályzókat is, amelyekkel a motor számos paramétere állítható. Így optimálisabb beállítás is elérhető. Méréseink nem abszolút értékek, hanem tájékoztató jellegűek. A tesztekhez APC slowflyer légcsavarokat használtunk. A tesztet a Hacker motorcsaláddal kezdtük. Külső forgórészes, minden részletében szép, tetszetős kivitelű, feketére és lilára eloxált a motorok minden szériája. (A20, A30) Minden motorhoz gyári tartozék a felfogatáshoz szükséges négyágú fém kereszt, a hozzávaló csavarok, tartalék zéger gyűrűk, a légcsavar adapter és a prop-saver. Az A-20-as széria motorjaihoz 2 db tartalék motortengelyt is kapunk, biztos, ami biztos. Mert, hát egy repülőmotorral sok minden megeshet… Az egyetlen dolog, amit furcsállottunk az, hogy az A20-as szérián belül is különbözik a tengelyátmérő. A 20L és a 26M motoroknak 3,0 míg a 12XL-nek 3,17 mm a tengelye. Mindegyik motor szépen fut, és nem zajosak. A méréseket a legkisebb motorral kezdtük. Hacker A20-26M Méret: 28x23 mm. Tengelyátmérő: 3 mm. Súly: 45 gramm. A motorhoz a gyártó által ajánlott légcsavarméret: 7 x 4,7-től 9 x 4,7-ig. 2-600 grammos beltéri, kültéri (parkflyer) és 3D modellekhez ajánlott. Design: 99% Kiegészítők: 99% Gyártó: Hacker Forgalmazó: Modell Hobbi Ára: 14990 Ft RC GAMES teszt
Megfigyelhető, hogy az erősebb akkuval, ugyanazon légcsavarméret mellett nő a húzóerő, és természetesen az áramfelvétel is. Hacker A20-20L Méret: 28x27 mm.
Tengelyátmérő: A motorhoz a gyártó által ajánlott légcsavarméret: 9 x 4,7-től 10 x 4,7-ig. 2-600 grammos beltéri, kültéri (parkflyer) és 3D modellekhez ajánlott. Design: 99% Kiegészítők: 99% Gyártó: Hacker Forgalmazó: Modell Hobbi Ára: 14990 Ft RC GAMES teszt
Jól látható, hogy a legkisebb ajánlott légcsavarral és legkisebb áramfelvétellel is „meghúzza” az ajánlott maximum modell súlyát. A légcsavar méretet és az akkupakkot növelve, természetesen az áramfelvétel kárára, már brutális az eredmény: az ajánlott modellsúlyhoz képest majd kétszeres a húzóerő! Hacker A20-12XL Méret: 28x39 mm. Tengelyátmérő: 3,17 mm. Súly: 94 gramm. A motorhoz a gyártó által ajánlott légcsavarméret: 10 x 5-től 11 x 5-ig. 2-600 grammos beltéri, kültéri (parkflyer) és 3D modellekhez ajánlott. Design: 99% Kiegészítők: 99% Gyártó: Hacker Forgalmazó: Modell Hobbi Ára: 16990 Ft RC GAMES teszt
Az A20-as széria általunk tesztelt legizmosabb darabja nem hazudtolta meg combos külsejét. Igen nagyot húz, több mint kétszer annyit, mint amekkora súlyú modellhez ajánlják. A hátulján lévő gyárilag felszerelt hűtőventillátor is komolyabb teljesítményről tanúskodik. De pont e miatt a ventillátor végett a motor csak elölről szerelhető. Hacker A30-12L Méret: 37x43 mm.
Tengelyátmérő: A motorhoz a gyártó által ajánlott légcsavarméret: 8 x 6-tól 14 x 7-ig 0,6-1,8 Kg-os sport, 3D és háborús modellekhez ajánlott. Design: 99% Kiegészítők: 99% Gyártó: Hacker Forgalmazó: Modell Hobbi Ára: 19990 Ft RC GAMES teszt
Ez a motor már más dimenzió! Már 4 cellás LI-PO-val hajtható, de ennek híján mi egy 10 cellás SUB-C pakkal teszteltük. Erre a motorra már tisztelettel néztünk mindketten. Teljesítményére a modellbe való beépítéskor is legyünk figyelemmel, ez a motor már rettentő nagyot húz! Egy kávé és üdítőszünet után jön a kis kínai, a RimFire 22M-1000. Nem kis kíváncsisággal vesszük a kezünkbe. A sokak által ismert kínai „biciklicsengő” motorhoz képest ez a típus igényes külsővel jött a világra. A sárgára eloxált csinos külső mellett azonban egy pár kérdés felmerül: miért háromágú a felerősítő kereszt? Ez a laptörzsű modellekre való felerősítéskor, nem kis fejtörést okozhat. A motor egyik felén a szokásos prop-saver található, szokatlanul hosszú csavarokkal. Ez sem szerencsés, hisz bármilyen kis súlykülönbség már kiegyensúlyozatlanságot (rezonanciát) okozhat. Ez az aggodalmunk be is igazolódik már az üresjárati próbáknál: A csavarokkal ráz a motor, míg ezek nélkül szépen fut. A prop-saver középrésze semmilyen általunk fellelhető légcsavarhoz nem passzol. (GWS, APC) A továbbiakban a szintén tartozékként a motorhoz adott légcsavar adapterrel folytatjuk a tesztet. RimFire 22M-1000 Méret: 28x29 mm. Tengelyátmérő: 3 mm. Súly. 45 gramm. A motorhoz a gyártó által ajánlott légcsavarméret: 8 x 3,8-tól 9 x 3,8-ig. 2-3 cellás LI-PO akkuhoz 3D modellekhez ajánlott. Modellsúly ajánlást sem a motorhoz adott prospektusban, sem a weboldalukon nem találtam. Design: 95% Kiegészítők: 80% Gyártó: RimFire Forgalmazó: Modell Hobbi Ára: 9900 Ft RC GAMES teszt
300-400 grammos modellekhez és 3D-hez jó, a legoptimálisabb teljesítményt, amint a táblázatból is kitűnik, 9 x 3,8 légcsavarral adja, 3 cellás LI-PO-val.
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||