Franciaország rendezheti a 2016-os Labdarúgó Európa-bajnokságot.
A hat év múlva esedékes kontinens bajnokság rendezésére Törökország és Olaszország is jelentkezett Franciaország mellett. A döntést pénteken a kontinens szövetségének végrehajtó bizottsága mondta ki.
A három pályázónak még pénteken délelőtt fél-fél órás időkeretben volt lehetősége arra, hogy prezentációjával meggyőzze a döntéshozókat.
Az utolsó értékelésben és a szavazásban érintettség okán Michel Platini, a szervezet francia elnöke, valamint a török Senes Erzik és az olasz Giancarlo Abete nem vett részt.
Franciaország 1960-ban és 1984-ben már rendezett EB-t, utóbbit meg is nyerte a Platini vezette válogatott. 1938-ban és 1998-ban pedig világbajnokságnak adott otthont az ország, az utóbbit szintén meg nyerték.
"Amikor korábban beszéltem a labdarúgó-szövetséggel, felmerült a kérdés, hogy szeretnénk-e egyáltalán ilyen eseményre pályázni a gazdasági világválság idején. A válságra azonban a sport adja meg a legmegfelelőbb választ. Semmi sem erősebb a sportnál, és azon belül semmi sem erősebb a futballnál."- fogalmazott a helyszínen tartózkodó Nicolas Sárközy francia államfő.
Forrás:metropol.hu