9 nap a világbajnokságig.(ami elmaradt)

Notice: Undefined index: user_status in /print.php on line 80
Írta: focivip-rati - Dátum: June 03 2010 08:22:31
Új lap - 1

8 nap van még a világbajnokság rajtjáig.

 

Tegnapi napon technikai problémával küszködtem, ezért ma két csapatott mutatok be.

 

Az első csapat az úgynevezett "halál csoportból" vagyis az G. csoportból mutatom be, az ötszörös világbajnok Brazília válogatottját.

 

A Brazilok nem másért utaznak Dél-Afrikába minthogy meg nyerjék hatodik címűket is, amire meg is van az esély.

 

Brazília>>>


Teljes hír
Brazília

Brazília.

Alapítva 1914-ben, FIFA tagság 1923 óta.

Brazília az egyetlen válogatott akik az összes világbajnokságon részt vettek.

Első mérkőzésük az angol Exeter ellen volt 1914-ben, első hivatalos mérkőzésük Argentína ellen játszották.

Az első évtizedekben nem brillírozót a csapat az államok közti vita miatt, ugyanis vagy a Sao Paulo állam vagy a Rio de Janiero állam adta ki a válogatott játékosait.

Az 1938-as VB-n jött meg az első eredmény ott harmadikok lettek, az első világbajnoki címet pedig 1958-ban szerezték meg.

1950-es saját rendezésű világbajnokságon nem volt döntő hanem helyette négycsapatos körmérkőzést rendeztek. Az új szabály ellenére mégis a Brazília-Uruguay mérkőzés vált a nem hivatalos döntővé. A Rio de Janeiro-i Maracana stadionban rendezték 199.854 néző előtt, a csapatnak nem kellett volt több csak egy döntetlen, hogy világbajnok lehessen, 1-0-ás vezetés után 1-2-re veszítettek, a meccset azóta Dél-Amerikában "Maracanazo" néven emlegetik.

Brazília eddig ötször nyerte meg a világbajnokságot(1958, 1962, 1970, 1994, 2002), kétszer második(1950, 1998) és kétszer harmadik(1938, 1978).

1958-ban az akkor még 17 éves Pelé beírta magát a futball történelembe, háromszor nyert világbajnoki címet.

1970 után, hogy harmadszorra is megnyerték a VB örökre az övék lett a trófea, amit azonban 1983-ban elloptak és azóta se került elő.

Nyolcszor nyert Copa Amerikát és háromszor konföderációs kupát.

A dél-amerikai selejtezőn csoport elsőként jutott tovább.

 

Első hivatalos mérkőzése:

1914.szeptember.20. Argentína, Buenos Aires: Argentína-Brazília 3-0.

 

Legnagyobb győzelem:

1975.október.17. Mexikó: Brazília-Nicaragua 14-0.

 

Legnagyobb vereség:

1920.szeptember.18. Chile, Vina del Mar: Uruguay-Brazília 6-0.

 

Szövetségi kapitány: Carlos Dunga

Csapatkapitány: Lúcio

 

Dél-Afrikában a G. csoportban Észak-Korea, Elefántcsontpart és Portugália lesznek az ellenfelei.