Negyeddöntő összegzés.

Notice: Undefined index: user_status in /print.php on line 80
Írta: focivip-rati - Dátum: July 04 2010 14:13:41
Új lap - 1

Négy jó mérkőzést láthatott a néző közönség, változatos, fordulatos és indulatokban gazdag mérkőzés is volt.

 

A legsimább győzelmet Németország szerezte Argentína ellenében, 4-0-ra nyert az európai csapat. Az egész vb alatt mindkét csapat jól szerepelt, Argentínának mostanáig nem volt hozzá mérhető ellenfele, Németország a csoport körben elszenvedett veresége ellenére(ember hátrányban is jobbak voltak) jól játszanak, a VB legfiatalabb csapata a nyolc között Angliát búcsúztatta 4-1-el, most az argentinoknak varrtak négyet (a csoportkörben Ausztráliának is 4-et rúgtak). Lehet, hogy nem mondok újat, de meglehet, hogy ők lesznek a világbajnokok, nem láttam egyik elődöntőbe jutó csapattól sem ilyen teljesítményt ezen a VB-n.

 

Brazíliától jó első félidő után, egy rossz másodikat láthattunk. Amilyen gyorsan berúgták az elsőbe a gólt, a második elején olyan gyorsan kaptak is egyet, ez meg is ingatta őket, majd a második bekapott gól után teljesen össze is omoltak. Átment a játék szabálytalanságok sokaságába. Vitatkozás piros lap ez volt jellemző az utolsó 20 percre. Végül Hollandia 2-1-re győzött.

 

Uruguay Ghána csapatával 11-es párharcban döntötte el a továbbjutás sorsát. Egy jó iramú mérkőzésen Ghána az első félidő hosszabbításában szerezte meg a vezetést. Majd a második játékrész elején egy szabadrúgást követően kiegyenlített. A mérkőzés érdekessége, hogy Asamoah Gyan (aki eddigi góljaiból 2-öt 11-esből szerzett) a 121. percben 11-est hibázott  (pedig ezzel belőhette volna csapatát az elődöntőbe). A 11-esekett pedig az Uruguayi együttes bírta jobban értékesíteni. És a 11-es párharc után 4-2-vel Uruguay került az elődöntőbe.

 

A negyeddöntő utolsó mérkőzésén Spanyolország 1-0-ra Paraguay csapata ellen. Paraguay védelmét a spanyolok csak a 83. percben tudták áttörni, ekkor is az ügyeletes gólvágójuknak sikerült David Villának. Villa ezzel a találattal már 5 gólos ezen a világbajnokságon.

 

Az elődöntőben Uruguay - Hollandia, Németország - Spanyolország ellen mérkőzik meg a Döntőbe jutásért.