Ő ott volt a Világ elején. Látta a Planck-idő alatt lezajló események minden részletét. Anyag már volt, de legalábbis részecske, és ott, messze, már a Semmiben, még a Semmiben megjelentek az első vegyületek: víz és só.
Süvöltve szaladtak felé az elektronok, az erőterük polarizálta a vizet, a lendületük elvitte, fröcskölt. Ő meg ottmaradt, hagyta, hogy a Világ körbevegye.
Nemsokára elindult, útját nedves csillag-ösvény jelezte. Látott részecskéket találkozni, hatalmas anyagfelhőket nappá alakulni, izzó magmagolyókat, hűlő bolygókat, azok kísérőit… Nem egy felszín kihűlését gyorsította meg.
Bolygókon is járt. Kíméletlen időben, légkör nélkül. Óceánok vették körül, ő csak ült bennük, és csöndben megnézte mindig, ahogy két aminosav találkozik az első peptidkötésben. Ilyenkor emelkedett az óceán vízszintje.
Látta a kígyót, és az Édenkertet. Ott minden fa rendesen öntözve volt.
Látta Ábel tiszta áldozatát. Az égbe szállt, és esni kezdett. Káint is látta, sőt, tudta. Még remélt. Újra lejött, harmatos lett a fű…
Ha virág nyílt, ő látta és öntözte. Állatoknak inni adott, minden születés előtt elfolyt a magzatvíz!
Látta a villámot. És az első tüzet, ahol az ember melegedett. Vihar volt. Vigasztalhatatlan vihar. Minden eszközt látott, főleg a kést, a pénzt, a tollat, a kereket. A dolgozó izzadt, a henye csak kipárolgott.
Minden szövetségnél ott volt. Valamit inni kellett! Az anyák sírnak az esküvőn, de sok temetésen szárazak a szemek. A föld nedves.
És mikor majd az atommagok kedvükre fuzionáltak és hasadtak, mikor már nem lesz más, csak a tömegvonzás által összeszedődött Mindenség egy vasgolyó formájában, mikor senki nem lesz, hogy derengjen neki a szó: entrópia, ő átöleli a nyirkos golyót

hogy keserves zokogással végleg elsirassa a Világot.


* - Lacrimae Spiritus Sancti - A Szentlélek könnyei

2007. jún. 25.
írta és leírta: Méhész István