Nyári nézőpont

Igen, büszke vagyok arra, hogy már több mint tízszer túráztam a Dunán! Gyerekkoromtól kezdve minden évben a Duna egyik holtágánál nyaraltunk, a Faddi Dunánál. Ott tanultam meg úszni, evezni, horgászni és ott szerettem meg igazán a természetet. Azóta is szeretek "tücskörészni" a vízparton, az erdőben, vagy a hegyekben. Szüleimmel sokat táboroztunk, legtöbbször víz közelében. Szervezett úttörő táborokban is, de sokszor csak családi kirándulásokon. Sütöttünk, főztünk a parton, és sátorban aludtunk. Apámmal mentem el először kajakozni a nagy Dunára! A Petőfi hídtól indultunk, és Domboriig mentünk. Ott aztán átemeltük a kajakot a holtágra, és Fadd volt a cél. Kisebesedett a kezem, az izgalomtól herpeszes lett a szám, izomlázam is volt, ráadásul jól le is égtem, de már akkor éreztem, hogy olyat tettem, amit csak kevesen. Azóta talán az egész világot másképp látom. Új nézőpontot, vele együtt új érzéseket ismertem meg.

Így aztán gondolom teljesen érthető, hogy családommal folytatjuk ezt az életmódot, sőt kibővítettük azzal, hogy nem csak az ismert útvonalon kajakozunk, hanem a Duna egyéb szakaszait is meg akarjuk ismerni. Voltunk már a Mosoni Dunán, a Dunakanyarban, és átmentünk a budapesti szakaszon is. Na, ez megint azt jelenti, hogy olyan helyről láttam a várost, ahonnan csak kevesen! A vízen ülve! Nemhogy a külföldiek, de a magyarok nagy része sem ismeri ilyen nézőpontból Budapestet!

Amikor a Dunán ringatózunk, - mert sokszor tényleg evezés nélkül élvezzük a természet közelségét - sokféle érzés fog el. Néha azt gondolom, hogy a zajos hétköznapokból, a zaklatott világból egy háborítatlan, nyugodt kis szűk folyosóra menekültünk, de sokszor úgy érzem, hogy a világmindenség részeként utazunk a végtelenbe.

Méhész István