Ágak

A kirándulás nekem a természetben való gyönyörködést jelenti. Ilyenkor akárhova nézek, mindig arra gondolok, hogy én is a természet része vagyok. Beszívom az erdő, a vízpart friss levegőjét, és érzem a mező és a fák friss illatát. Nekem ez a kikapcsolódás. Bámészkodok.

Télen a fák ágainak rajzossága tetszik, tavasszal a rügyezés és a gyereklevelek tisztasága. Csak úgy vibrál az apró, színes pontokból álló táj! Nyáron minden ragyog, csillog. A fák lombjai átláthatatlanul zöldek, és minden ezüstösen hullámzik a langyos szélben. Ősszel a táj kicsit fáradtabb, de mintha még a téli pihenés előtt gyorsan minden szépségét meg akarná mutatni a természet, új színekbe öltözteti a fákat. Az aranyló, vagy a zöldtől a pirosig minden színben pompázó fák a téli pihenésre készülődnek.

Rövid ideig egy olyan helyen dolgoztam, ahol valami miatt nem éreztem jól magam. Először nem értettem, hogy mi a bajom. Állandóan fáztam, és teljesen idegennek éreztem magam. Olyasmit éreztem, mint mikor a csoki helyett a sztaniolpapírba harapok. Valami nagyon hiányzott. Napokba telt, mire rájöttem, hogy mi az. A teljesen modern, tiszta, „kultúrált” helységekből, csarnokokból, irodákból teljesen száműzték a növényeket, és a fát. Nem csupán a dísznövényeket, hanem a fából készített bútorokat is. Minden fémből, műanyagból, és műkőből készült. Valami rosszul értelmezett környezetvédelem miatt, vagy csak az építészek túlzásba vitt modernkedése miatt? Nem tudom, de tény, hogy kifelejtették azt az anyagot, ami által otthonossá, barátságosabbá lehetett volna tenni sok ember környezetét.

Hát, így gondolok én a fákra. Életünk észrevétlen részesei. Néha játékosnak, vidámnak tűnnek, és időnként velünk együtt szomorkodnak. Meghatározzák, és kijelölik életterünket. Égbe törnek, de oltalmaznak, utat mutatnak és melegséget árasztanak. Csodálom őket a szépségük miatt, mert ők adják nekünk a friss levegőt és otthonunkhoz a melegséget.

Méhész István