A deguk (Octodon degu) aranyos kis rágcsálók, a rágcsálók (Rodentia) rendjébe, azon belül a csalitpatkányok (Octodontidae) családjába
tartoznak és Chiléből származnak
Európába a diabetes (közismert nevén: cukorbetegség) kutatása kapcsán kerültek be, mert szervezetük - a jelenlegi tudásunk alapján - gyakorlatilag
alkalmatlan a cukor lebontására, ergo potenciálisan cukorbetegek. Ezt jó, ha megjegyzi a leendő degutartó!
Természetes élőhelyükön, az Andokban, kolóniákban, csoportokban élnek. Napos időben szívesen sütkéreznek a köveken, egymás hegyén-hátán fekve,
mókás látványt nyújtva az őket személők számára. Ha ellenséget észlelnek, pánikszerű meneküléssel a föld alatti járataikba rohannak, de szinte
azon nyomban, egy másik kijáraton kijőve körülkémlelnek, elmúlt-e a veszély.
A természetben a deguk fele nem éri meg az egy éves kort sem, mert a ragadozóknak áldozatul esik, de a természetben a két-hároméves degu is
ritkának számít. Fogságban, megfelelő körülmények között tartva, és megfelelően táplálva - a tapasztalatok szerint - 5-6 évig él.
A deguk mérete:
Születésükkor kb. 3-5 cm hosszúak. Testüket már ilyenkor is vékony szőrzet borítja, de szemük még nincsen nyitva.
Fejlődésük igen gyors, szinte szemmel látható. Egy hónap alatt testük kb. 1,5-szeresére nő. A teljesen kifejlett
deguk testhossza mintegy 20-25 cm. Ezen kívül érdekes farkuk van, melynek végén bozontos bojt található. A farok hossza további 5-10 cm.
A hímek farkáról e bolyt olykor hiányzik, mert a csoportban elfoglalt helyüket a farokbojt határozza meg. A rangidősnek ("alfa-hímnek") az számít, akinek a farokbojtja a legnagyobb,
legdíszesebb. Hatalmi rivalizálások közben hajlamosak a másik farokbojtját leharapni-letörni. Mivel a természetben
fő ellenségeik a ragadozómadarak, s a madarak rendszerint farkuknál ragadják meg őket, ezért ez a testrészük igen könnyen letörik
(hasonlóan a gyíkokéhoz, azonban a deguk farka nem nő vissza). A sérülés általában jelentős vérzéésel párosul,
ezért az otthoni, ilyen balesetek esetén célszerű állatorvoshoz fordulni!
A deguk leharapott/letört farokbojtja azonban nem okoz nagyobb problémát számukra, esetleg a mozgáskoordinációja lehet valamelyest gyengébb ettől,
azonban ez nem csökkenti a degu "értékét".
A deguk lábain 4-4 (összesen 8-8 elöl és hátul) ujj található (valamint hátul 1-1 csökevényesedett "hüvejkujj"), melyek kicsiny, éles karmocskákban
végződnek. E karmok segítik őket a kapaszkodásban és az ásásban. Karmaikat vágni nem szabad, mert akkor bizonytalanná válik a mozgásuk,
elvesztik önbizalmukat. Karmaik a természetes mozgással-életmóddal folyamatosan, nem láthatóan kopik és újra nő. A deguk első
metszőfoga megnyúlt, az egerekéhez (rágcsálókéhoz) hasonló. Folyamatosan nő, ha nem kapnak elegendő "fogkoptatót" (ágak, szépia, stb.)
túl hosszúra nőhetnek, ezzel a természetes étkezésükre is alkalmatlanná válhatnak. Ilyen esetben (ha a megnövekedettség még nem nagy)
esetleg segíthet a megfelelő fogkoptató, mivel maguk is arra törekszenek, hogy fogukat megfelelő méretűen tartsák. Ha azonban a
foguk annyira megnőtt, hogy a sima koptatás már nem segít, akkor marad az állatorvos, aki szakszerűen megkurtítja a fogat. Ez a deguk számára
fájdalmat nem jelent, de azért a továbbiakban tartózkodni kell a fogak túlnövekedésétől! Ezért mindig biztosítsunk számukra megfelelő
minőségű és mennyiségű fogkoptatót. Fontos, hogy tudja a degutartó: A deguk foga - az emberekével ellentétben - nem fehér, hanem narancsos-
sárgás! Ha a degu foga "kifakul", elfehéredik, az rendszerint arra utal, hogy nem kap elegendő vitamint, de esetenként súlyosabb megbetegdésre is utalhat! Ilyenkor egy fél szem C vitamin
egy fél liter vízben feloldva és az itatójukba ebből tölve jótékony hatású lehet, de törekedni kell a megfelelő minoségű és
mennyiségű zöldségféléről, táplálékról.
A deguk színe, szőrzete:
A deguk színe úgynevezett "rőtes", ami annyit tesz, hogy egy barnás alapszínhez képest sötétebb-világosabb
színű sávok, foltok találhatóak bundájukon. Különféle színváltozataik ismertek. Vannak világosabb és sötétebb
barnás színűek, de szürkés árnyalatúak is közöttük. A hímek és a nőstények között nincs jelentős színkülönbség,
illetve nem köthető nemhez a színek változása. Szőrzet borítja gyakorlatilag egész testfelületüket. Ez alól csak
farkuk egy része, valamint a hasuk (nemi szervek környéke) kivétel. A szőrzetük, annak ellenére, hogy látszatra durvának tűnik, igen
finom, selymes tapintású.
A deguk átlagos testhőmérséklete kb. 38°C. 29 pár kromoszómával rendelkeznek. Szemük a rágcsálókéhoz hasonlóan nagy és fekete,
egészséges degu esetében csillogó, tiszta. Érdekes megfigyelni, hogy alvás közben sem hunyják le teljesen a szemüket!
Fülük - testük egyéb adottságaihoz képest - nagy, utalva kiváló hallásukra!
A gazdi hangját már egy-két nap alatt megismerik, ha a gazdájukat megszokták, már érkezésére felfigyelnek, élénken reagálnak.
A deguk alapvetően nappali állatok, bár - a macskákhoz hasonlóan - napközben szívesen pihengetnek, szunyókálnak, és éjszaka
is viszonylag aktív életet élnek. Önmagukban nem zajosak, kevés, és halk, "bogyborékolás"-szerű hangot adnak ki. Ha azonban
veszélyben érzik magukat, vad "sípolásba" kezdenek, ezt a degutartók - találóan - "Alarm Call"-hangnak hívják. A természetben
ezzel riasztják a kolónia többi tagját. Ha éles hangot (csattanás, fütty, taps, stb.) hallanak, azonnal megmerevednek, és néhány
másodpercig ilyedten állnak így.
A deguk élete:
A deguk őshazájukban, Chilében, a földön élnek. Ennek ellenére szívesen másznak-kapaszkodnak fel egy-egy kisebb fa,
cserje lombjai közé. Fő táplálékukat a magvak, növényi eredetű élelmek jelentik. Készletek felhalmozására (mint a
hörcsögök) nem képesek, bár, ha "fogukra való" táplálékot találnak, azt a talajban elássák, vagy elrejtik, azonban
hamar elfelejtkeznek róla, ezzel is segítik a növényzet szaporodását. Dél-Amierikában a degukat kártevőknek tekintik,
Európában azonban hobbiállatként egyre többen tartják őket. Életük 3-5 év (általában), de nagyban függ a táplálásuktól,
környezeti hatásoktól, illetve a nőstények esetében a szülések számától. A nostények életét a sok szülés jelentősen lerövidítheti.
A deguk egyedül nem élnek meg huzamosabban, s ebben az sem segít, ha a gazdi sokat foglalkozik vele! Általános tévhit,
hogy a gazda játéka-foglalkozása elegendő. Nos, sajnos nem! A gazdi nem pótolhatja a társat! A deguk társas lények,
az egyedül tartott deguk hamarosan depressziósak lesznek, nem esznek, nem mozognak, egyhelyben gubbasztanak, végül
sajnos elpusztulnak!
Valamennyi leendő degutartó figyelmét felhívom e fontos tényre!
A deguk viselkedése:
A deguk nagy mozgásigényűek, ezért megfelelő méretű ketrecet kell biztosítani számukra. A ketrec akkor megfelelő, ha legalább két
szint található benne, melyeket lépcsők kötnek össze. Ezen kívül - természetes élőhelyük tulajdonságai alapján - célszerű
különféle mászó-alkalmatosságok (elsősorban faágak) behelyezése. Mint minden rágcsáló, a deguk is szeretnek "mókuskerekezni",
habár ez a szokásuk egyedenként eltérő lehet. Van olyan degu, aki "fél életét" a kerékben tölti, míg mások elvétve próbálják ki.
Ha degunk nem akar kerekezni, ne erőltessük azt, de biztosítsunk számára megfelelő mozgásteret! A mókuskerék méretére a degu mérete
az irányadó, azonban a legkisebb mókuskerék se legyen 20 cm-nél kisebb átmérőjű, mert az nem élvezetet okoz számukra, hanem akadályozza őket!
Nem lehetetlen (van rá példa hazánkban is), hogy a degukat lakásunkban szabadon tartsuk. Ez azonban rengeteg megalkuvással jár,
különösen a gazdikra nézve. Hajlamosak megrágcsálni mindent, ami a szájuk ügyébe kerül!!! (Igazán mindent, ugyanis tudomásom van róla,
hogy az alábbiakat "megkóstolták": fal, villanyvezeték, antennakábel, görgős egér görgője, kórházi zárójelentés, ajtófélfa és ajtólap, parketta,
főiskolai diploma, bútorok, kalapács (természetesen csak a nyele!), forgalmi engedély, útlevél, tapéta, stb., tehát nem válogatósak!)
Ez azonban rájuk nézvést veszélyekkel is járhat, tehát igen gondosan kell eljárni a deguk szabadon tartása esetén!
A deguk hajlamosak a rácsok rágását "művészi" fokon művelni, repertoárjukat olykor cifrázzák a rácsok pengetésével. Ez ellen még a szabadon
tartásuk sem segít! Igazán jó megoldás nem született még a rácsrágás-pengetés ellen. Ideig-óráig segíthet, ha a rácsokat "rágásmagasságig"
naranccsal, erős aromájú anyaggal vonjuk be, de végleges megoldást ez sem hoz. Egy degutartó barátom tippje szerint egy rongydarabot kell a
ketrecükhöz erősíteni, akkor annak cibálásával foglalják el magukat, azonban ez nálam nem jött be...
A deguk élettere:
Valószínűleg a legegyszerűbb és talán legpraktikusabb megoldás a ketrec (eltekintve persze az olyan bátor vállalkozásoktól,
mint a szabadon tartás). A legtöbb, általános, kereskedelmi forgalomban beszerezhető rágcsálóketrec hellyel-közzel megfelel
számukra, azonban az ideális lakóhelyet a barkácsoló kedvű gazdik tudják igazán kialakítani! Egy degupár számára legalább (!)
egy 50x50x50 cm befoglaló méretű ketrec szükséges! Fontos, hogy a degukat nem célszerű terráriumban tartani, mert az nem szellőzik megfelelően,
befülled, így deguink kellemetlenül érzik magukat!
A legcélszerűbb, ha a ketrec aljára üveglapokból készült, magas peremű tálcát erősítünk. A perem olyan magas legyen, hogy legalább
3-5 cm vastagságú alom beleférjen, és a fölé is érjen legalább még egyszer ennyire, mert deguink előszeretettel ásnak az alomban!
Ilyenkor természetesen csak úgy repked az almozóanyag! A tálcára fémkeret segítségével célszerű felerősíteni a rácsokat, melyeket
ketrecszerűen egymáshoz kell erősíteni. A sarkokon (éleken) célszerű alumínium "L" profilok közé erősíteni a rácsokat, melyek egyben megadják
a ketrec tartását is. A ketrec anyaga legalább 1 mm vastag drótból készült háló legyen, mert az ennél vékonyabb drótokat simán elrágják...
A ketrecen alakítsunk ki olyan méretű, zárható ajtónyílásokat, melyeken egy mókuskerék is átfér! Ekkora nyíláson keresztül kényelmesen
lehet benyúlni, illetve elrendezni a különféle "tereptárgyakat". A deguk szívesen rágcsálnak faágakat, illetve, ha tehetik, szívesen
alszanak is rajtuk. Az ideális faág legalább 3-5 cm átmérojű. Nem kell megfosztani a kérgétől, ezt majd ők elvégzik, mégpedig igen nagy
élvezettel! Alapvetően tiltott faféle csak a dió, a citrus, a tiszafa, a fagyal, a babér, és a gesztenye, bár egyes vélemények
szerint a cseresznyeág a degukra mérgező, ezt a véleményt (személyesen) nem osztom. A tiszafa (örökzöld, sötétzöld tűlevelekkel, és hamvas,
gyertyaszerű kinézetű, piros bogyótermésekkel) ellenjavallt! Nem így a (szintén "tiszafa" néven is emlegetett) csavartfűz, vagy
más néven boszorkányfűz! (Ezt a virágkötők, kérgétől megfosztva, használják kompozícióik díszítéséhez is.) Ezt deguink imádják!
>>> Ide kattintva látható a csavartfűz (boszorkányfűz) <<<
>>> Meg itt is az van <<<
>>> És itt is <<<
A rózsa, az akácfa és a málna ágát, levelét is adhatjuk nekik, de tüskéiket szedjük le, azt az ételükbe keverjük bele.
Szívesen fogyasztják még az alábbi fák ágait is: szikomor, kőris, bükk, tölgy, alma, körte, nyárfa.
A deguk almozása:
Az alomról feljebb már szó esett. Néhány gondolattal kiegészíteném a fentiekben említetteket.
A deguk nem szeretik a vizet. Ez bizonyított tény. Azonban igen tiszta állatkák. Ez is bizonyított tény. Nos, akkor hogy lehet feloldani ezt a
(látszólagos) paradoxont? Pofonegyszerűen! Ugyanis a deguk porban szeretnek fürdeni! Ezért az alomban, lehetőleg elkülönített helyen, mindig
legyen fürdőhomok! Leginkább a csincsilla-fürdőhomokja felel meg a célnak (a csincsilla az egyik legközelebbi rokona a deguknak). A homokhoz
kevés hintőpor (egyszerű babahintőpor, nem illatosított) is adható. Alomcsere után igazi kéjencként forgolódnak a homokban, ezzel tisztítva meg
bundájukat. Mivel a deguk ürüléke (ha csak nem betegek) száraz, bogyószerű, így csak vizeletük felfogása céljából kell nedvszívó anyag az alomba.
Ez lehet kukoricacső-darálék, forgács, stb. (Forgácsból csak olyat válasszunk, ami nem poros!)
Ezen kívül a deguk szívesen építenek fészket, s nem csak akkor, amikor kicsinyeik vannak! Ehhez minden, rendelkezésükre álló anyagot felhasználnak,
különös tekintettel a papírzsebkendőre... Ha szert tesznek rá, addig nem nyugszanak, míg cafatokra nem tépik azt, s eközben kisebb darabokat el is
fogyaszthatnak. Ez azonban nem okoz számukra gondot. (Bár a használt papírzsebkendot is szívesen elcsenik, érthető okokból ennek nem nagyon szoktam
örülni...) Amire azonban vigyázni kell: A cigarettacsikket is ellopkodják, ha sikerül hozzáférniük! Ez már korántsem olyan egészséges dolog, így ettől
óvni kell őket! Hajlamosak még elbitorolni a kártyalapokat is, ha hozzájutnak, ami viszont a gazdik számára nem túl szerencsés...
Az almozáshoz kapcsolódik még, bár a táplálkozással is szorosan összefügg, a széna. A kisállatokkal (is) foglalkozó üzletekben kapható többféle
réti széna, illetve gyógyfüves széna. Mindkettő megfelel a célnak, ugyanis deguink szeretik a szénát fogyasztani is, és a fészeképítéshez is felhasználják.
A deguk etetése:
A deguk alapvetően növényevők. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a természetben jobbára csak magvakkal, gyökerekkel táplálkoznak. Sajnos azonban
hazánban kevés, Chilében őshonos növény él, ezért táplálásukat az itthon is beszerezhető alapanyagokból kell fedezni. Általában a különböző
magvakat (búza, köles, árpa, rizs, stb.) fogyasztják. Emellett szívesen megeszik a sárga- és fehérrépa kiszárított karikáit, illetve nyersen e
zölsdégeket. Szeretik a paradicsom magvát, héját szárítva, a lapított borsószemeket kiszárítva. Ezek a tápanyagok fellelhetoek a rágcsálók számára
készített, különféle eleségekben (pl.: Pepe degueleség, Vitakraft degu menü). Azonban fontos tudnunk, hogy egyes eledelek tartalmaztak/tartalmazhatnak olyan, cukor, vagy cukortartalmú hozzávalókat,
melyek deguink számára károsak (lehetnek). Ezért fontos, hogy az eledelüket gondosan vizsgáljuk meg, mielott odaadjuk nekik! Bár a vita ma is folyik arról, hogy
a deguk valóban potenciálisan cukorbetegek-e, vagy "csak" a hajlam van meg erre bennük, azonban egészségük megóvása érdekében ellenjavallott a cukros dolgok adása!
Ezzel ártani bizonyosan nem fogunk nekik, de az egészségük fenntartásához biztosan hozzájárulunk, mivel a deguknak nincs szükségük "extra" adag szénhidrátra.
A deguk ezen kívül szívesen fogyasztják az alábbiakat is: cékla (nyersen), szójakocka, kókuszdió héja, paszternák, körömvirág (virága), stb., tehát táplálásuk igen változatos lehet.
Általában ellenjavallott a "K"-betűs növények (káposzta, kel, karalábé, stb.) nagyobb mennyiségben adása, mert (mint a legtöbb növényevőnél) puffadást okozhat, illetve vizeletüket büdössé teszi.
Az olajos magvak (mandula, mogyoró, dió, tökmag, napraforgómag, stb.) kisebb mennyiségben adható a deguknak, azonban ebben is igaz, hogy mértékletességet kell tartani!
A diót, mogyorót, földimogyorót feltörni nem szükséges számukra, de vigyázzunk: ha egyszer feltörve megkapták ezeket a nyalánkságokat, többé nem hajlandóak feltöretlenül elfogyasztani,
bárilyen csábító is legyen a belső ínyencség!
Ezen kívül el-elfogyasztanak kisebb rovarokat is, ha hozzájutnak, azonban ez nem feltétlenül szükséges életben maradásukhoz... (Szerencsére, mert ellenkező esetben
a degutartók egész nyáron vadászhatnának a legyekre, szúnyogokra, stb...)
Fontos tudni!
A deguk képesek hosszabb-rövidebb időt víz nélkül eltölteni, azonban ez - véleményem szerint - állatkínzás! Javaslom, hogy naponta adjunk inni deguinknak friss vizet.
Alapvetően a tálkák e célra nem nagyon felelnek meg, mert felborítják azokat, illetve "belemásznak", étel- és alommaradványokkal szennyezik be, ezért használjunk
inkább ún. "golyós egéritatót". Tapasztalatom szerint célszerűbb azt a ketrec felső részén, a rácsok közé szorítani a csőr melletti megvastagításnál a sapkán, mert
az itatóhoz kapott dróttal a ketrec oldalára rögzített itató flakonját igen hamar kirágják, így az csak az alom eláztatására lesz alkalmas, itatásra semmiképpen sem.
Ha azonban a ketrec teteje nem vízszintes, hanem pl. íves, vagy ferde, akkor a flakont eleve cseréljük ki a Bonaqua 2 dl-es üvegére, melyre tökéletesen "passzol" az
egéritató sapkája, viszont - minthogy üveg - deguink nem tudják kirágni! Ehhez a "gyári" drót rövid, tehát azt is ki kell cserélni. A műanyag bevonatú drót semmivel sem jobb,
mint a natúr, mert a műanyag bevonatot hamar lerágcsálják... Attól nem kell tartanunk, hogy nem fogják tudni használni az itatót, ui. igen hamar megtanulják, a picik a szüleiktől
is ellesik már az ivás "fortélyát", önállóan pedig kiválóan alkalmazzák!
A deguk alapvetően békés jószágok, azonban - kevés kivételtől eltekintve - alapvetően félénkek, és ez alól még a
gazdi sem képez kivételt. Ahhoz, hogy degunk megszokjon bennünket, hosszabb-rövidebb idő, no meg persze némi praktika is kell.
Aki kézhez akarja szoktatni deguját, annak fel kell készülnie arra is, hogy ez nem megy egyik napról a másikra.
A kézhez szoktatáshoz sok türelem és idő szükséges. Ennek legjobb módja talán, a Madmax által kidolgozott módszer:
A kezünkbe tegyünk valami finomságot (ez esetleg drops, dióbél, mogyoróbél, stb. is lehet. A cél szentesíti az eszközt... :-),
azonban ekkor sem szabad megfelejtkezni a cukorbetegség/extra adag szénhidrát kérdésről, tehát csak módjával a finomsággal is!)
Kezünket óvatosan dugjuk be a ketrec ajtaján, majd mozdulatlanul tartsuk ott. Mivel a deguk igen kíváncsi jószágok, hamarosan oda
is mennek, megvizsgálni, mi is az. Azonban a félénkséget nehéz legyűrni. Viszont ott a hívogató finomság is. Ez ám az igazi dilemma
egy degu számára! Tekintve, hogy csalogatóan hat rá a finomság, viszont ismeretlen "területre" tévedt, valószínűleg eleinte igen
bizonytalanul, óvatoskodva fog a nyitott tenyerünkbe lépni. Ez egyáltalán nem kellemetlen, bár arra fel kell készülni, hogy egyik-másik
degu talpacskája hideg! Ha már a "kincs" közelébe jutott, azt hamar kikapja a kezünkből, majd azzal el fog szaladni. Ez a legnehezebb
része a kézhez szoktatásnak: Ilyenkor nem szabad "elkapni", megfogni őket, mert ettől csak megijednek, és még kevésbé fognak bízni bennünk!
Nagy önuralom kell hozzá, de meg lehet állni. Ezt a "játékot" még jó néhányszor el kell játszani, mígnem már megmaradnak a kezünk közelségében,
sőt, esetleg még el is fogyasztják a csemegét.
Ha már biztosan megmaradnak a kézben, nem menekülnek pánikszerűen el a legapróbb moccanásra is, akkor nagyon óvatosan, lassan
megpróbálhatjuk finoman megfogni őket. Ha minden gondosságunk, óvatosságunk ellenére is megugranak, akkor se kapjunk utánuk, mert ezzel
hosszú idők munkáját tehetjük egycsapásra semmivé! Ilyenkor hagyjuk, hadd szaladjanak el, majd később újra próbálkozhatunk.
A kapkodással egyébként is nagyon csínján kell bánni, mert súlyos és maradandó sérülést okozhatunk vele kedvencünknek (pl.: farok sérülése)!
A szoktatás közben előfordulhat, hogy időnként finoman (!) meg-megharapdálják a kezünket.
Ha nagyon nem durvulnak el, akkor ezt tűrjük, de ha már fájdalmas kezd lenni, akkor se büntessük meg őket érte, hanem csak vegyük el a kezünket
onnan, majd kicsit később kezdjük elölről a dolgot.
Fel kell készülnünk azonban arra is, hogy vannak deguk, akiket nem lehet kézhez szoktatni, mert annyira vadak, vagy félénkek. Ez se szegje
kedvünket, legfeljebb nem fogjuk tudni dédelgetni-babusgatni őket, ettől még szerethetjük őket! Vegyük figyelembe, hogy nincsen "eleve vesztes
ügy", minden degu más és más. Van, akinél a kézhez szoktatás csak néhány nap kérdése, míg másoknál ez akár hónapokig is eltarthat, és olyan
is előfordul, hogy minden igyekezet hiábavaló...
A már kézhez szoktatott deguk viszonylag egyszerűen kiemelhetőek a ketrecből, azonban előfordulhat, hogy szükség van egy még "vad" degu
kivételére is (pl.: állatorvos kell vinni, takarítás, stb.), ezért célszerűbb, ha már jó előre begyakoroljuk a kiemelést, mint ha a sürgős esetben
kell kapkodva próbálgatni. A legjobb módja az egy degu kézbe vételének, ha a hasa alá nyúlunk, nyitott tenyerünkkel, és ujjainkkal a testét
körbevesszük. Nagyon nyugodt, a gazdit már jól megszokott deguk esetében, lehet esetleg oldalról is megfogni őket, azonban a felülről
történő közelítéstől mindenképpen tartózkodjunk! (Gondoljunk csak bele: A genetikai programjuk szerint fentről a veszély - értsd: ragadozó madár -
közelít, tehát ilyenkor menekülni kell. Ez pedig a gazdi szándékaival éppen ellentétes.) Mindenképpen kerülni kell még a deguk farkának megfogását
is, mert, mint arról már fentebb írtam, az bizony igen sérülékeny, könnyen letörik, és az bizony nem nő vissza. Erről bővebben >>> itt <<<
írtam néhány gondolatot.
A deguk fogságban is jól szaporodnak. Azonban néhány dolgot fontos megjegyezni!
A deguk szapora állatkák. A nőstény kb. 87-93 napos vemhesség után hozza világra kicsinyeit, általában egy-egy alomban 3-5 pici degut. Ettől fel- és lefelé is jelentős
eltérések adódhatnak, volt olyan almom, melyben egyetlen kicsi született, de tudok olyan esetről is, amikor egy alomban tíz (!) picur jött világra!
(Szegény degumama!) A deguk nagyon gondos szülők. A családban megosztják a feladatokat, az apa éppúgy kiveszi részét a kicsinyek gondozásából, mint a mama. Amíg pl.
az anya eszik, az apa fekszik a kicsikre, saját teste melegével tartja őket melegen. Természetesen, mint az emlősök, a deguk is szopnak. Az anya hasa alá bebújva a
kicsik megkeresik az emlőket. Igen mókás látvány, amint a szopni akaró kisdegu hanyatt fekve, akár egy "autószerelő", úgy mászik a mama hasa alá... A kisdeguk általában 8 hetes korukig
szopnak. Természetesen a szülők már a szoptatás időszakában megtanítják nekik a szilárd táplálék fogyasztásának módját. Azonban 8 hetes koruk előtt nem szerencsés elválasztani
őket, mert ez alatt az idő alatt tanulják meg, mit is jelent degunak lenni.
A kicsiket már a születés után meg lehet fogni, símogatni, a szülők ettől nem fogják elutasítani őket, mint ahogyan egyes állatoknál ez elofordul, azonban ennek ellenére
óva intek minden degutartót, hogy túlzott szeretetével "kényeztesse" a kicsiket. Számukra is igaz, a legtöbbet a saját családjukban tanulnak.
Sajnos, előfordul - szerencsére igen ritkán -, hogy a degumama belepusztul a szülésbe, vagy nem sokkal a szülés után pusztul el. Nos, a deguk családiasságára jó példa,
hogy ilyenkor a többi nőstény (akár vadidegen is!) tovább táplálja, neveli az idegen kicsiket!!! (Ez még az emberek számára is példás dolog!) Nem kell megijedni, amikor a
deguszülők a kicsinyeiket a nyakuknál ("grabancuknál") fogva cipelik ide-oda, fel-le a létrákon, ez is a kicsik neveléséhez tartozik.
A deguk nemisége viszonylag nehezen állapítható meg, ebben - talán - segít az alábbi ábra:
A képen a felső rajz a nőstény, az alsó a hím degu nemi szervét mutatja. Ahhoz, hogy egy degu nemét megállapíthassuk, fel kell őt emelnünk. Ennek legkíméletesebb módja,
ha a farka tövét óvatosan felhajtjuk. (A degut helyesen úgy vehetjük kézbe, ha szépen a hasa alá csúsztatjuk a kezünket
(tapasztaltabbaknál és nyugodt, gazdihoz szokott deguknál esetleg oldalról megmarkolhatjuk), és csak finoman hajtjuk fel a farkát a tövénél fogva!) Így
láthatóvá válik a nemi szerv, amit akár a rajzzal összehasonlítva megállapítható a degu neme.
Fontos tudni!
A deguk csak párban élnek meg, vagy nagyobb közösségben. Azonban kiválóan megvannak az egynemű társakkal is! (Fiú fiúval, lány lánnyal.) A deguk hagyományosan "egymás hegyén-hátán"
alszanak, azaz egymás hátára fekszenek. Ez a gyakorlatlan szem számára a nemi közösülésre hasonlít, azonban ez nem az! Ezen kívül jó tudni, hogy az egynemű deguk között is elofőrdul,
hogy az aktushoz hasonló tevékenységet végeznek, ez azonban természetes dolog közöttük, nem "fajtalanság".
Jó, ha a gazdi tudja, hogy a degu ivartalanítható, azonban a műtétet mégsem javaslom, több okból sem. Részint a kockázat miatt, mely a szükségszerű altatás miatt fennál.
(Mivel hazánkban kevés állatorvos foglalkozik degukkal, kevesen ismerik, így az altatás is nehézkesebb.) A másik indok, hogy (bár egyes vélemények szerint ez nincs így)
véleményem szerint az ivartalanítás nem feltétlenül csökkenti a nemi vágyat. Harmadik, utolsó, de szintén nem elhanyagolható okom, hogy a műtét korántsem olcsó dolog, a
gazdi pénztárcáját jelentősen megterheli. Akkor már inkább olyasmire költsük az erre szánt pénzt, ami hasznos és kellemes, örömet szerez degunk számára, pl. egy új mókuskerék,
nagyobb "lakás", stb.
A beteg degu:
Kis barátunk a legnagyobb gondosságun, figyelmünk és óvásunk ellenére megbetegedhet. Bár különösebben nem érzékenyek a környezeti hatásokra, az alábbiaktól óvjuk őket:
| Egészséges degu | Beteg degu | |
| Szem | fényes, váladékmentes | váladékos, összeragadt, gyulladt |
| Orr | száraz, tiszta | váladékos, nedves |
| Bunda | csillogóan tiszta, selymes tapintású | fénytelen, gubancos, foltokban hiányos |
| Altest | tiszta | széklettel szennyezett (bunda is) |
| Testalkat | arányosan kerekded | beesett oldal, kiálló csontok, túl kövér |
| Viselkedés | vidám, élénk, hívásra reagál | apatikus, kedvetlen, gubbaszt |
| Tünet | Lehetséges ok | Valószínű betegség |
| Gubbaszt | unatkozik | szinte minden betegség jele |
| Nem eszik | nem megfelelő hőmérséklet, huzat, kevés rágnivaló | túl hosszú fog, sokféle betegség |
| Nyálcsorgás | kevés rágnivaló | túl hosszú fog, fertőzés |
| Hasmenés | romlott élelem, esetleg huzat | bélféreg, baktériumfertőzés |
| Székrekedés | kevés mozgás, rossz táplálás | fertőzés, vese-húgyúti gyulladás |
| Tüsszögés, köhögés, hörgés | huzat, nem megfelelő hőmérséklet | tüdőgyulladás, fertőzés |
| Ziháló légzés | shock, félelem, stressz, ijedtség | hőguta, napszúrás |
| Vakaródzás | normál tevékenység, nem megfelelő ápolás, tartás | bőrgyulladás, gomba, parazita |
| Botladozás, botorkálás | öregkor, mozgáshiány, túlsúly | talppárna gyulladása |
| Vérzés | rivalizálás, verekedés | komolyabb fizikai sérülés |
| Foltokban kopaszodó bunda | rossz táplálás, vitaminhiány | bőrgomba, hiánybetegség |
Amennyiben kedvencünknél ilyen tüneteket tapasztalunk, forduljunk állatorvoshoz. Sajnos, az országban kevés olyan
állatorvos van, aki igazán szakértő a kisállatok között, de az alábbi állatorvosokat nyugodt szívvel ajánlhatom:
Dr. Nagy Attila
1162 Budapest XVI., Szlovák út 44.
Rendelés:
Hétfőtől péntekig 9-12 és 16-20 óráig,
Szombaton 9-12 óráig,
Vasárnap 16-20 óráig.
Telefon: 409-0009 Mobil: 06 (30) 921-2651
Dr. Sütő András
1025 Felsőzöldmáli út 114.
H: 9-12 és 16-19
K: 9-12
Sz:9-12 és 16-19
Cs:9-12
P: 9-12 és 16-19
Sz:9-12
V: 9-12 és 17-19
Telefon: 335-56-11 ez rögzítő is, és kér mindenkit, hogy beszéljen rá, visszahív, mert sokszor tele van a keze állattal, és nem tudja felvenni. Én csak hozzá járok!
Amennyiben nem tudjuk degunkat hozzájuk eljuttatni, úgy az állatorvosnak mondjuk meg, hogy kedvencünket úgy kezelje, mint a csincsillát, de természetesen a gyógyszerek mennyiségét arányosítsa a testméret-különbségnek megfelelően.
Deguk összeszoktatása:
Minthogy deguink - sajnos - korlátozott élettartamúak, s ezért előbb-utóbb minden degutartó szembesül a problémával,
hogy kedvence egyedül maradt, szereznie kell mellé párt. A pár származhat akár kereskedőtől, akár tenyésztőtől, mindenképpen a két kis jószág
idegen lesz egymás számára. Ez - természetesen - hatalmi harcokhoz, rivalizáláshoz vezet, még két - viszonylag - könnyebben összeszoktatható
deguhölgy esetében is. Alaptézis, hogy minél fiatalabbak, annál könnyebb összeszoktatni őket. Ha összeszoktatás nélkül, csak úgy "hűbelebalázs"-módra
összeeresztjük őket, abból sajnos súlyos verekedések lehetnek, amik bizony sokszor maradandó sérüléseket okozhatnak deguinknak, és ezek közül a
farokbojt elvesztése még az egyik legkönnyebb sérülés! Ezért egy régi degutartó barátom összeszoktatási módzserét is ideírom:
Madmax összeszoktató módszere:
Ha régi degunk mellé új degu kerül, össze kell őket szoktatni, különben összeverekszenek. Ennek legegyszerűbb módja, ha két egymás mellé állított, de külön ketrecben
helyezzük el őket. A ketreceket úgy helyezzük el, hogy a deguk lássák egymást, érezzék egymás szagát, de el ne érhessék a másikat.
Ezt az összeszoktatást legalább egy hétig alkalmazzuk. (Ritkán, de előfordul, hogy két, barátságosabb és kezesebb degu ennél hamarabb is összeszoktatható, a rekord
ebben kb. 1 óra, azonban az általános a néhány nap.) Ha azt tapasztaljuk, hogy a deguink már rendszeresen "beszélgetnek" egymással (bugyborékoló, halk hangot hallatnak,
miközben egymáshoz közelítenek), akkor már nyugodt szívvel engedhetjük őket egy ketrecbe. Azért az óvatosság ilyenkor sem árt, jó ha a gazdi a közelben marad még egy pár
órán keresztül. Ilyenkor, ha még "vadóc" deguk közé kell benyúlnunk (akár takarítás, akár más okból), szerencsés, ha vastag bőr (munkás-) kesztűt viselünk. Verekedő deguk
esetén se kíséreljünk meg közbeavatkozni, különösen ne puszta kézzel, mert igen komoly sérüléseket okozhatnak nekünk! Ilyenkor jó szolgálatot tehet egy kiszuperált fakanál,
melyet a bunyósok közé nyújtunk. Rendszerint ilyenkor a két degu a közös "ellenségre" (fakanálra) veti magát, és elfelejtik, hogy ők tulajdonképpen "ellenségek". Persze nem kell
a legkisebb verekedés esetén közbeavatkoznunk, jobb, ha a hatalmi harcokat elrendezik egymás között. Ha beállt a rangsor, elcsitulnak a kedélyek is.
Ezt az összeszoktatási módszert alkalmazzuk akkor is, ha idegen deguval akarunk pároztatni, mivel korántsem biztos az, hogy a két, ellenkező nemű degu is azonnal elfogadja egymást.
