kivancsigi - Angyali történet 2. - Egy őszi este ...az Angyal újra megjelenik
Borús, esős őszi estén ülök a lakásomban a számítógép előtt, és egy tanulmányt írok siklócsapágyak környezetbarát tervezésének módszereiről. Szóval ez egy olyan este, amikor az ember semmi jóra nem számít, talán csak arra, hogy kész legyen a munkájával és elnyúljon az ágyban. Természetesen egyedül, mert esély sincs másra, de kedvem sem.
Miközben elmerülten nézem a képernyőt, a billentyűzet monoton kopogásába mintha valami disszonáns hang vegyülne. Abbahagyom egy pillanatra a billentyűk verését és fülelek. Most semmi nesz. Folytatom, de a munkát csengetés szakítja meg. Jé, ez lehetett az előbbi hang is? Morcosan indulok ajtót nyitni. Biztos a szomszéd – akit egyébként kedvelek, de nem szeretem, ha kizökkentenek a munkámból – aki gyakran akar valamit kölcsönkérni, szerszámot, könyvet vagy csak egy üveg sört.
A sötét előszobába a szokásosnál erősebb fény szökik be az ajtóréseken, de villanygyújtásra eltűnik. Kinyitom az ajtót és a lélegzetem is eláll, lábam földbe gyökeredzik, mozdulni sem tudok: az Angyal áll az ajtóban. Máskor, más helyen nem lepődöm meg ennyire, az Alpok romantikus csúcsai között vagy egy kellemes tengerparti estében valahogy helyénvalónak érzem megjelenését, de itt a városban egy esős estén nagyon meglepő.
- No, mi lesz, itt fogunk megöregedni az ajtóban? Vagy legalább is te, én nem öregszem. Bemehetnénk?
No tessék, újabb letaglózás. Szóhoz sem jutok, csak félreállok. Az Angyal olyan otthonosan teszi a fogasra a hóna alatt tartott szárnyakat, mintha ismerős lenne a lakásban. Amint hátat fordít nekem, feltűnik, hogy azért akadt el a tekintetem a formás fenekén, mert a fehér fátyol a víztől teljesen rátapadt a fenekére, a maga teljes valójában láttatva a vonzó formákat. (Megállapítom, hogy az angyalok tényleg nem hordanak bugyit.) A látványról – amellett, hogy tetszetős – azonnal eszembe jut, hogy odakint esik, attól ázott át.
- Meg kéne törülköznöd. Vagy inkább lezuhanyoznál? – végre meg tudtam szólalni.
Felém fordul, kissé szomorú szemében hálás fény bujkál. Az rátapadó tülltől alig takart mellei, a ruhát majdnem átbökő mellbimbói rántják magukhoz tekintetem. De emellett azt is látom, hogy ajkai lilák.
- Inkább egy meleg zuhany – mondja reszkető hangon – nem vagyok ilyen időjáráshoz szokva.
Törülközőt veszek elő. Kiveszi a kezemből és mielőtt megmutathatnám, hol a fürdőszoba, már benn is van és behúzza maga mögött az ajtót. Ez kis csalódást okoz, de ki nem mondott kívánságát tiszteletben tartom.
Egy kicsit téblábolok még, azután visszaülök a számítógép elé, de nem tudok a munkára figyelni. A betűk a képernyőn mintha az arcát rajzolnák ki, a csapágy keresztmetszeti rajza a popóját formázza, az olajnyomás-eloszlás diagrammjában mellbimbói formáját vélem felfedezni.
Úgy látszik, a végén mégis csak sikerült a munkára figyelni, mert egyszer csak azt veszem észre, hogy egy pár kéz ölel át hátulról. Fejem hátrahajtom a mellei közé, kezemmel hátam mögé nyúlva keresem a testét. A saját fürdőköpenyemet tapintom rajta.
- Bebújnék az ágyadba, hogy megőrizzem magamon a zuhany melegét. – és már indul is a hálószoba felé.
Elmentem a munkát és lezárom a számítógépet, utána megyek a hálószobába. Alig látszik ki a takaró alól. A köpenyem a széken, tehát rajta valószínűleg semmi. Zavaromban egy pillanatra megállok.
- Gyere, még rám fér egy kis melengetés. – és szemeivel hívogat. Majd bizonytalan mozdulatomat látva hozzáteszi:
- Vetkőzz már, várlak.
Gyorsan szót fogadok és mellébújok. Szorosan hozzásimulok és átkarolom asszonyosan telt testét. Rengeteg kérdés kavarog a fejemben, de most nem tehetem fel őket, ő meg magától nem elégíti ki kíváncsiságomat. (Inkább majd engem, de egy kicsit később.)
Kissé felém fordul, kezem a popójára csúszik, magamhoz húzom. Puncija szőre simogatja a jobb combomat. (Ugye, mondtam már, hogy imádom dús fekete szőrzetét? Igen, fekete, az angyalokat többnyire szőkének ábrázolják, de ő fekete.)
Érzem, hogy a simogatástól oldódik a hideg okozta feszültség a testében és egyre inkább átadja magát a pillanat élvezetének. Kezét testeink közé feszíti és farkamat keresi. Fenekemet hátra mozdítva utat engedek neki, ettől kicsit előrehajolok és számat rátapasztom mellére. Nyelvemmel élvezettel körözök a bimbója körül, a megkeményedő bimbó és tarkómra helyezett, fejemet mozgató keze jelzik, hogy élvezi a helyzetet.
Teste már átmelegedett, szenvedélyesen simul hozzám, két ujja a makkomat simogatja. Bal kezemmel punciját keresem, végigsimogatom a vénuszdombját, majd mutatóujjammal a vágyak résébe jutva kisajkait kényeztetem. Hanyatt fordul, térdét felhúzva ölét szélesre tárja. Ujjam a hüvelyétől a csiklójáig simítja a legérzékenyebb részeket, a testét át- meg átjáró remegésekből úgy érzem crescendót sikerült játszanom. Nehezedő légzése, erősödő remegése mutatja, hogy közeledik az első orgazmusa. Gyorsítom az ujjam mozgását, míg teste meg nem feszül, a kéj hangjai törnek ki belőle. A megfeszült izmok lazulnak, rövid remegés után megnyugszanak. Bal térdét megemelve fenekét fordítja felém és duzzadó farkamat hátulról húzza puncijához. Úgy helyezkedem, hogy jól hozzáférjek és feszülő farkamat a réshez irányítom. Kezébe fogva először a csiklójához dörzsöli a makkomat, amikor újra remegések futnak végig rajta, a hegyét a hüvely bejáratához igazítja. Egy kis mozdulat és könnyedén jutok be az előző élvezettől nedves barlangba. Erőteljes lökésekkel igyekszem fokozni a kéjt és – ha nem illendő a dolog, akkor is bevallom – most jobban koncentrálok saját élvezetemre, mint az övére. Punci izmai felváltva megfeszülve, ernyedve szinte pumpálják farkamat, az erőteljesebb lökések végén méhszája szájon csókolja a farkam hegyét. Agyam kezd elborulni és már csak sűrű ködön keresztül hallom sikongatásait. Megnyugtat a nem tudatos gondolat, hogy élvez, és csukott szemeimmel üstökösöket látva, heves remegést érzek és iszonyú erővel tör ki belőlem a kéj.
Szinte elalélok az élvezettől, nem is tudom mennyi idő telik el, mire újra felfogom a környezetemet. Végiggondolom az eltelt rövid idő (talán egy óra, talán több?) történéseit és úgy érzem számítógépem 3 GHz-es processzora ontja a fejemben a kérdéseket. Oly sok merül fel egyszerre, hogy fel sem vetődik az a lehetőség, hogy ilyen tempóban szavakba lehet önteni a kérdéseket. Megpróbálom sorba rendezni őket: első helyre az kívánkozik, hogy most mennyi időnk van. Hogy történt, hogy mégis emlékszem az alpesi éjszakára? Miért érkezett ázottam, csapzottan, mikor legutóbb a havazásban és esőben is szárazak maradtunk? Miért láttam ma kevésbé ragyogónak, kevésbé gondtalannak, mint múltkor? Miért célzott arra, hogy én öregszem, ő pedig nem? És egyáltalán, hogyan tovább?
Felé fordulok, hogy elárasszam kérdéseim özönével, de nem tudom a kérdéseket feltenni. Alszik. A fáradt és elégedett emberek (angyalok?) mély, egészséges álmát alussza. Beletörődök, hogy kérdéseimet csak reggel tudom feltenni. Ekkor egy új kérdés nyilall belém: vajon itt lesz-e, amikor felébredek?
Én is elalszom, de az én álmom nyugtalan.