"kis kopasz :-) " - Az első punciborotválás
Csilla besegít
Emlékszem, hogy az első szőrszálak a puncimon 13 éves korom körül jelentek meg. Mármint úgy értem, amelyek már igazi szőrszálnak nevezhetők. Nem szerettem, hogy ott vannak, de fogalmam sem volt róla, hogy mit is kezdjek velük. Ahogy teltek - múltak a hónapok, egyre több és több szőr nőtt az én addig olyan szép kis sima puncimon. Utáltam magam miatta. Mire 14 éves lettem, egy sűrű pamacs (sőt őserdő) volt a puncimon. Habár én szőke vagyok, az teljesen sötét volt és ronda. Nem akartam úgy kinézni, mint egy öreg nő szőrös pinával.
De azt gondoltam, hogy mostmár így kell élnem örökké. Senki nem mondta, hogy másképp is lehetne, amíg nem találkoztam Csillával, aki bebizonyította ezt. Csilla új lány volt a suliban, igazán csinos volt és azonnal népszerű lett nemcsak az osztályban, hanem az egész iskola ismerte őt. És ő tudta is hogy kell ezt kihasználni. Könnyen bekerült a kosárlabdacsapatba. Én is ott játszottam, így elég sok időt töltöttünk együtt és jó barátnők lettünk néhány héten belül. Egy péntek délután, Csilla megkérdezte tőlem, hogy van - e kedvem náluk tölteni az éjszakát, mert a szülei elutaztak, neki pedig nincs kedve egyedül lenni.
Anyukám elengedett és el is vitt hozzájuk. Csilla egy vékonyka bikiniben nyitott ajtót. Igaz, hogy május eleje volt még csak, de nagyon erősen sütött a nap és a bátrabbak már kifeküdtek napozni. Megkérdezte tőlem, hoztam - e fürdőruhát, mert ha igen, akkor kimehetnénk a ketrjükbe a medencéhez. Nem is tudtam, hogy van nekik. Mondtam, hogy nem hoztam magammal, de mivel körülbelül egyforma a méretünk, felajánlotta, hogy használhatom az egyiket az övéi közül. Felmentünk a szobájába bikinit próbálni.
Minden bikinije őrülten merész volt. Nekem nincs rossz alakom, de a puncim nagyon szőrös volt. Tudván ezt, rögtön arra gondoltam, hogy ki fog látszani a keskenyre szabott bikinialsó mellett. Nagyon zavarban voltam. De azért felpróbáltam. Láttam, hogy Csilla a kilátszó szőrömet vizslatja. Azt hittem meghalok a szégyenemben. Csilla viszont csak ennyit mondott nekem, "Réka, meg kell borotválkoznod!". Én meg csak néztem rá, mind egy idióta. Ilyen még sohasem fordult elő velem és mondtam is neki, hogy azt sem tudom, hogyan kell.
Úgy értem, a tükör előtt, a fürdőkádban vagy hol, kérdeztem. Csilla azt mondta, ne aggódjak, csak követnem kell őt a fürdőszobába. Azt mondta, boldoggá tenném, ha ő borotváhatná le a puncimat, így meg is mutathatná, hogyan kell. Egy kicsit féltem a dologtól, de megkönnyebbülést is éreztem, hogy megszabadulhatok a szörnyű szőrtől végre! Csilla a kádba állított miután levettem a bikinialsót, és egy kevés vizet engedett a kádba. Ő levett a polcról egy borotvahabot és a szőnyegre térdelt a kád mellé.
Bekrémezte a puncimon a szőrt és jól elsimogatta rajta a habot. Majd egy új borotvát vett elő és elkezdte lassan, óvatosan leborotválni a szőrömet. Kicsit mókásnak tűnt a dolog, ahogy ott álltam, de emellett őrülten fel is izgatott ez az érzés. Ha lenéztem, láttam Csilla mellbimbóit, amint lehajolt és ez a látvány nagyon begerjesztett, bár sohasem gondoltam, hogy ilyesmire fogok gondolni egy lánnyal kapcsolatban, mint most. Csilla közben borotvált serényen. Aztán kitisztította a borotvát a kád vizében és folytatta a munkáját a szeméremajkaimon.
Ekkor azt mondta, "Nagyon fontos, hogy nehogy megvágd magad itt, ezért ráteszem az egyik ujjam a csiklódra, hogy biztos legyek benne, hogy nem járok túl közel hozzá.". Az ujja be is csúszott a behabozott puncim ajkai közé és meg is találta a mostanra kissé megkeményedett csiklómat. Hosszút sóhajtottam, amikor két ujja közé vette, és óvatosan csipkedte, miközben a szeméremajkaimat borotválta simára. Szerintem valószínűleg nem kellett volna borotvahab, mert a lyukam tisztára benedvesedett ahogy játszadozott a csiklómmal, akár saját nedvemet is használhatta volna a borotválásomhoz.
Ezek után azt mondta, szálljak ki a kádból, mert a segglyukam körül is látott néhány kósza szálat. Azzal lefektetett a szőnyegre és rámparancsolt, hogy húzzam fel a lábaimat. Engedelmeskedtem is. Ott is bekrémezett. Az érzés teljesen idegen volt, de a gerincem borsózott az izgalomtól. A lyukamat is leborotválta körbe. Ezután beleültetett a kádba és lemosta a maradék habot. Végül mikor ezzel megvoltunk, megfogta a kezem és szólt, hogy lépjek ki a kádból. Alaposan megtörölt mindenhol. Majd odaállított egy földig érő tükör elé és odafordított, hogy láthassam munkájának gyümölcsét.
Belenéztem a tükörbe és majdnem felkiáltottam a meglepetéstől. A puncim ismét édesen fiatalnak nézett ki. A puncim még most is lüktetett, amikor Csilla azt mondta, "Nézd csak Réka, a puncid most teljesen olyan mint az enyém." És ezzel letolta a bikinijét, hagyta, hogy a hosszú lábain végigcsúszva a földre hulljon. Én pedig csak álltam ott leesett állal és bámultam a gyönyörű pinusát. Csilla is nézett rám néhány pillanatig, majd szó nélkül megfogta a kezem és a hálószobába vezetett. Hanyatt fektetett az ágyra és óvatosan szétfeszítette a lábaimat, majd a száját rányomta a frissen borotvált barackomra.
A nyelve hamar megtalálta a kihegyesedett csiklómat és szakértő módon a szájába szívta. Én csak feküdtem és sóhajtoztam, nyögtem, miközben egyre jobban Csilla gyönyörű arcához nyomtam az ágyékomat. Akkor még szűz voltam, és mégis nyalattam a pinámat egy barátnőmmel. Meg voltam lepve mennyire fel tudott izgatni egy másik lány. Nyalta és szopta a csiklómat, egy ujját bedugta a szűk lyukamba. Ettől két percen belül elélveztem. Sikítottam és tiszta erőmből nyomtam a puncimat a szájához. Csilla addig folytatta a nyalást, amíg minden puncinedvemet fel nem nyalta.
Aztán felült és azt mondta: Most én jövök! Lefeküdt az ágyra és felhúzta a térdeit a mellkasára, amitől szinte kinyílt a csupasz puncija és látszottak a puncijának a belső rózsaszínű régiói is. Én közel férköztem az ágyékához, és óvatosam megízleltem a csiklóját. Csilla megfogta a fejemet és azt modta, szopjam úgy, ahogy ő az előbb. Először bátortalan voltam, de perceken belül ugyanúgy nyaltam a kopasz puncit, ahogy ő csinálta nekem korábban. Szerintem a puncinyalás a lányoknál természeti adottság.
Szoptam a csiklóját és egy ujjal meg is basztam, amíg egyszer csak éreztem, hogy a gyönyörnedvei patakzanak ki a lyukából és remeg az orgazmustól. Felnyaltam az összes nedvét, amikor végeztem, mellé feküdtem az ágyra. Egy jó ideig egyikünk sem mert megszólalni, arról pedig, hogy mi történt közöttünk az előbb, főleg nem akartunk beszélni. De szavak nélkül is kitaláltam, hogy Csillának nem ez volt az első eset, hogy lánnyal volt. Néhány perc múlva, Csilla felkelt, felvette a bikinijét és azt mondta:Gyerünk Réka, irány a medence.
Felvettem én is a bikinit és követtem az udvarra a közepes méretű műanyag medencébe....
Kérem értékelje az olvasott művet 1-től 5-ig!
Értékelő: értékelés:
Ha az olvasottak olyannyira elnyerték tetszését, hogy erotikus vágyai kielégülést nyertek, kérem jelezze az alábbi két mezőt kitöltve!
Értékelő: elért orgazmusa