PetE - Ismeretlen férfi a számban 2.
Majdnem egy hónapig tartott a nyelvszakos gyakorlatom, indulnom kellett haza, mert nemsokára jött az államvizsga ideje. Hazafelé is Londonban kellett átszállnom a vonatra, amellyel városomba folytathattam tovább az utam.

Visszagondoltam a néhány héttel ezelőtti nem mindennapos kalandomra és kíváncsi voltam, hogy történt-e valami azóta. Éjszaka 9.30-kor érkeztem a Londoni pályaudvarra. Nem kellett wc-re mennem, de a kíváncsiságtól fűtve, mégis lementem az alagsoba. Nem volt ott senki. Bementem abba a fülkébe, amelyben a múltkor olyan jót fuvoláztam, lehajtottam a wc-fedelét és leültem rá. Szerettem volna ismét egy kiadósat szopni, mert nem hiszem, hogy a közeljövőben erre fogok járni. Azóta nem is volt farok bennem, akkor is egy ismeretlené, pont ebben a wc-ben. Vártam türelmesen. A férfiwc-ben nagy volt a forgalom, de mindenki a dolga végeztével rohant tovább. Eltelt kb. egy fél óra és nem történt semmi. Ekkor már szinte nem is volt mocorgás odaát. Biztos túl késő van már, nem érdemes tovább várni – gondoltam. Lehúztam a wc-t, mintha előtte pisiltem volna, és indultam felfelé a lépcsőn. Megálltam a wc-lejárati ajtók előtt és ott várakoztam tovább. Sehol egy férfi. Túl kíváncsi természetű vagyok és elhatároztam, hogy megnézem azt a fülkét ahová a fiúk járnak. Lementem a férfi részlegbe és hamar megtaláltam a helyet. Ez is tele volt falfirkával, amellyek még gusztustalanabbak voltak, mint a női részben. Itt egy női fej volt a falra festeve, ahol a lyuk pont a rajz szájánál volt kivágva. Érdekes, a túloldalon egy férfigraffitti hímtagjánál, volt ez a lyuk és körülötte majdnem annyi spermamaradvány volt. Fejmagasságban az alábbi szöveg volt olvasható:

“Dugd a farkad a lyukba és élvezz a kurva szájába!”. Elég találó. Allatta egy Kitty nevű lány üzenete, hogy minden csütörtökön este 7-től 8-ig minden érdeklődő spermáját lenyeli. Kis mocorgás hallatszik odaátról, valaki leült. Ekkor egy férfi lépéseit hallom aki jön lefelé. Hirtelen nem tudom mitévő legyek. Becsapom a wc-ajtót és rákattintom a zárat. Bentrekedtem, addig nem mozdulhatok, innen amíg a férfi ki nem megy. Az ajtó csapódásának hangjára megjelent a lyukban egy nő nyelve. Szép vékony, hosszú volt és hívogatóan mozgatta. Megpróbálta minél mélyebben átdugni, hogy feltűnőbb legyen.

Piros rúzsos ajkai is tökéletesen látszottak. Szóval így kell felajánlani a “szolgáltatásaimat”, ezért nem foglalkozott senki velem. Ez a női egyenjogúság. Kissé megrémültem a nem várt eseményen, pánikszerűen a kijárat felé vettem az irányt, nem törődve a lebukással. A férfi nem vette észre, hogy ott vagyok, mert az egyik fülkében végezte éppen a dolgát. Mikor megnyugodtam, a törzshelyem felé vettem az irányt. Foglalt volt. Az a nő lehet, aki a nyelvét rám nyújtotta az előbb. Határozott léptekkel kifelé mentem, de a lépcsőn félúton megálltam és levettem a cipőmet, kézbevettem. Így mentem vissza, osonva a furulyás fülke mellé, hogy a cipőm sarkának kopogása ne hallatszodjon.

Lehajtottam a wc-fedelét, és ráálltam, hogy átláthassak a szomszédba a válaszfal fölött. A hölgy pornóújságot nézegetett miközben páciensre várt. Mikor csapódott az ajtó, hirtelen mozdulattal ledobta az újságot és száját erősen a lyukra tapasztotta. Látszott az arcizmain, hogy megfeszítve igyekszik mozgatni a nyelvét. Nem telt el csak néhány másodperc és megjelent a szájában egy farok. Mozdulatlanul tartott fejével csak tűrte, hogy szájbabasszák. Arcán látszott amikor teljesen beléhatolt a dákó. Az arcbőre kissé kifeszült és a vessző végének alakját vette fel. Kb két perc lehetett, amikor megszűnt az ütemes fejmozgás és kezével fejte tovább a botot. Nyelvét kinyújtotta és a makkhoz érintve várta az első lövést. Kezével irányítva a fehér zuhatagot szétkente arcán és a mellein a nedűt, majd tisztára nyalogatta azt. Kezével a mellein és hasán egyenletes rétgben kente szét a gőzölgő spermát. Lassan felállt, felnyitotta a wc tetejét és nyelvével megpróbálta kitolni a szájában összegyűlt spermát. Kis ásványvizes üveg volt a táskájában, amelyből hörpintett egyet és kimosta a száját. Ekkor kissé hátrébb húzódtam, hogy nehogy észrevegyen. Galgalizált egyet és kiköpte. Lehajtotta a fedelet, ráült és ismét az újságot olvasta. Kis idő múlva ismét csapódott az ajtó, és rábukott a lyukra. Egy férfi ismét jól érezte magát. Szájöblögetés és várt tovább. Kb a 3.-4. alkalommal a szájából kihúzta a farkat, amely szemlátomást igen méretes volt, mind hosszúságra, mind vastagságra. Elővett a táskájából egy gumit és a nyáltól csepegő dákóra húzta. Megfordult és hátratolatott. Elég könnyen ment, gondolom ő is annyira fel tud izgulni az ondó ízétől mint én, és teljesen benedvesedett a puncija. Feneke hol közelebb, hol távolabb került a faltól, de arra vigyázott, hogy a pénisz mindvégig benne maradjon. Újaival a csiklóját és az egész punciját izgatta, a másik kezével pedig a melleit maszírozta. Lábai szemlátomást megremegtek, erőtlenné váltak és alig hallható sikollyal jelezte, hogy a csúcsra jutott. Fenekét ezután szorosan a falhoz szorítva, nem mozdult el, még a kéjérzet megszűnése után sem. Valószínűleg ekkor már csak a férfi csúszkált. Egyszercsak lassan előrébb állt úgy, hogy a mutató és középső újával szorította szeméremajkainála a rudat, amelyről a gumi lecsúszott. Felhajtotta a wc-fedelet ismét, kissé rogyasztott terpeszállásban a kagyló fölé állt. A gumi végét amely nagyrésze még mindíg belül volt rajta újjaival széttartotta, és punciizmainak ritmikus megfeszítésével minél több ondót próbált kisajtolni magából. Lassan csurgott kifelé és összevegyült az előzőleg kiköpöttekkel. Szép mennyiség összegyűlt már így a nap végére. Ezek szerint a férfinak is sikerült.

A gumi is kiesett belőle. Megtörölgette az arcát és a melleit az eddigi emberek fehér nedűitől és kezdte a blúzát összegombolni. Húha, ez végzett, most mit tegyek? Nem láthat meg, de szeretnék tőle kérdezni néhány dolgot. Leugrottam a wc tetejéről és siettem kifelé. A lépcsőn félúton felvettem a cipőm és ismét visszamentem, mintha most érkeztem volna. Ekkor már a mosdó előtti tükörben rúzsozta magát. Nagyon jól nézett ki, szép szőke egyenes válig érő haja volt mint nekem, gömbölyű mellek, formás, hosszú lábak. Kb. egy fél fejjel lehetett magasabb nálam. Köszöntem. Elnézést, hogy így ismeretlenül is zavarom, de szükségem lenne néhány tanácsra, ezzel a fülkeszex-szel kapcsolatban. Mintha nem is hallaná rúzsozta tovább magát. Kisvártatva, kissé zavartan megszólalt. Mire kíváncsi? – kérdezte. Néhány tanács kellene, hogy mit érdemes tudni és mire kell figyelni. Elmondta, hogyan kell invitálni a tagokat. Ha már a nyelved odaát van, akkor még az is belemegy a játékba, akinek esze ágában sem lett volna átdugni a vesszőjét. Ha nem siet sehova, akkor 100%, hogy addig marad amíg beléd nem élvez, és egy óra alatt biztos, hogy találsz olyat is, aki kielégít. Ha érzed hogy ápolatlan a fasz, egyszerűbb csak hagyni, hogy szájbabasszon, és közben egy mentholos rágót bevenni, hogy el bírd viselni. Próbáltam már gumit húzni rá, de amilyen tuskó volt amint ráhúztam, egyből levette és folytatta tovább. Ha meg nem vered ki belőle a gecit, akkor leül és vár amíg jön valaki aki kielégíti. Lehet, hogy ezidő alatt elpuskázol egy pinába való férfit, úgyhogy jobb hamar túllenni rajta. Csak akkor ülj bele, ha igazából megkívánod, mondjuk a mérete miatt. Ilyenkor ne sokat dolgozz a száddal, nehogy hamar elmenjen. Inkább kézzel izgasd fel magad és csak lassan mozogj a rúdon. Ha már neked sikerült, akkor gyorsíthatsz a csípőmozgásodon, hagy legyen neki is jó. Ha érzed, hogy teletöltött forrósággal, akkor se hagyd abba, csináld addig amíg ő fejezi be. Ha van gusztusod hozzá, akkor le is nyelheted. A wc-be szoktam kiköpni vagy kicsurgatni magamból az ondót. Nálam mindíg van egy kis üveg ásványvíz, amivel kiöblítem a számat aktus után. Hát kb. dióhélyban ennyit érdemes tudni. Ja és mégvalami – talán a legfontosabb – ha nincs nálad egy garnitúra váltóruha, akkor érdemes csak a lyukra tapadva dolgozni. Ne vedd ki ilyenkor a szádból még akkor sem ha jólesne. Elmondta még, hogy itt Londonban szinte minden nyilvános wc-ben, pályaudvaron, discoban és egyéb szórakozóhelyen van ilyen lehetőseg. Ilyenkor este már érdemesebb áttelepülni valami zsúfoltabb helyre. A pályaudvarokat este 6 és 8 között kell felkeresni, mert ilyenkor utaznak haza az üzletemberek. Éjjel szinte már csak a csavargók és az itt rekedt utasok vannak. Délután három és négy között viszont egész jó fiatal srácok vannak akik az iskolából hazafelé menet betérnek ide. Lehet, hogy öt – hat is a szádba élvez, annak ellenére, hogy te azt hiszed, hogy csak egyel foglalkozol. Kis alattomosok, de a nagy adag friss sperma kárpótol mindenért. Kaptam tőle ajándékba egy doboz gumit. Végzett a sminkeléssel, és egyedül hagyott. Ránézek az órámra és döbbenten látom, hogy a vonatot már lekéstem. A következőre most várhatok több mint egy órát. Unalmamban beültem a klotyóra. Kigomboltam a blúzom, igaz, hogy volt nálam váltóruha, mert az utazótáskámban van bőségesen, de nem volt kedvem átöltözni. Biztos arra célzott, hogyha kiveszem a számból a farkat, akkor váratlanul spriccel és mindent összekenhet. Melltartó nem volt rajtam, úgyhogy csak a melleimre csuroghat az éltető nedű, onnan meg le tudom törölni. Várakozás közben azon gondolkodtam, hogy elég magasan van ez a lyuk és a kedvem is megjött, hogy valaki teletömjön.

Megpróbáltam a hüvelyemet egyvonalba hozni vele, de csak igen erősen pipicskedve tudtam megtenni. A nőnek könnyebben ment, mert hosszabbak voltak a lábai. Lázasan keresélni kezdtem a táskámban és megtaláltam a fekete tűsarkú cipőmet, amely sarka 11 cm volt. Felhúztam és örömmel láttam, hogy pont megfelelő, a pinusom pont lyukra áll. Harisnyám levettem és combfixet vettem fel helyett, mert aztnem kenem össze olya könnyen, így már elő van készítve a terep a hímvessző befogadására. Ajtócsapódás hallatszik a szomszédból. Nyelvem az előbb tanult módon átdugom, és erotikus mozdulatokkal csalogatom az áldozatom. Érzem amint a férfi a szőrös zacskóját a nyelvemhez érinti, én meg folytatom a játékot. Nemsoká nyelvem végével tapintom a rúdat, amint átbújik a lyukon. Kissé pisi ízű, úgyhogy megfogadom a tanácsot. Erősen a lyukhoz szoríva a számat, hagyom, hogy ütemesen mozogjon és belém élvezzen. Ajkaim szélén a falra csurog a lé, miközben erőteljesen a torkomig nyomja a lőcsét, majd újból kihúzza. Mikor végzett, a maradékot kiköpöm a wc-be. Várok a következőre. Nesokára ismét sikerül meginvitálni valakit. Bő nyállal végig benntartva, körbenyalom a végét. Kihúzom a számból és már tágra nyitott számat közelítem a makkjához, amikor hirtelen valami aranysárga folyadék spriccelt ki belőle. Felsikoltottam volna ilyedtemben, de ekkorra már teljesen tele volt a szám is pisivel, és nem jött ki hang a torkomon, hanem önkénytelenül egy nagyot nyeltem belőle, majd megpróbáltam elhajolni, de ekkor már késő volt. Teljesen betöltötte a számat a vizelete, amely folyt lefelé, a nyakamon, nem kímélve a kigombolt blúzom, a miniszoknyám, a combfixem és a cipőm sem. Érzem, hogy valami csurog a hajamról, végig a hátamon. Én meg még a kezemmel ösztönösen irányítom, hogy a meleg folyadék minenem elárasszon. Egyszerűen szájbavizelt. Olyan kicsi ez a fülke, hogy lehetetlen kivédeni, hogy teljesen elázz. Most már értem, miért mondta, hogyha nincs váltóruhám, akkor ne vegyem ki a számból. Ha megfogadom a tanácsát akkor most a falon csurogna lefelé a lyuk tövében és a szám belsején kívül maximum a cipőm talpa lenne pisis.

Ez volt az első kudarcélményem, de nem szomorodtam el. Jó pap is holtig tanul – gondoltam. A fazon eltűnt. Volt még egy kis időm és nem öltöztem át, hátha megint így járok. Nekem is lassan pisilnem kell, fel kellene hajtani a fedelet. Ezen morfondírozva ismét egy vendég volt a fal túloldalán. Nem is kellett a nyelvem átdugni, a farok megjelent a lyukban. A pisilés még várhat. Rávetettem magam és nagyon kellemes ízű, teljesen tiszta volt. Néhányat húztam rajta, felálltam, a kapott gumit ráhúztam, beigazítottam a lyukba és nekitolattam. Ezt lassú farmozgás követte. Ekkor már szinte csak arra tudtam gondolni, hogy nagyon kell pisilnem. Néhány csepp már ki is jött. Úgyis át kell öltöznöm, mert már ragadok a lucsoktól. A farmunkám nem hagytam abba, és elkezdtem megszabadulni a felesleges folyadéktól. Eleinte még messzire tudtam préselni, de utána egyre csökkent a nyomás. A vége már teljes egészében az amúgy is nedves combfixemen csurgott le a tűsarkúmba, majd a földre. A cipőmben már cuppogott a lábam. A férfi kezdte jól érezni magát és mit sem sejtett az előbb feltört szökőkútból. Éreztem, hogy belémlüktet. Próbálta folytatni, hogy hátha nekem is jó lesz, de lelankadt a műszere és már nem ment. Legugoltam elé és oboázni kezdtem, hogy lássa nem haragszom amiért ilyen gyors volt. Lenyaltam tisztára és adtam rá egy puszit búcsúzóul. Az órámra néztem és láttam, hogy ideje öltözködni, mert indul nemsoká a vonatom. Nincs senki a wc-ben, megpróbálok megmosakodni.

Spermától és pisitől szutykos ruhákban hagytam el a fülkét. Cipőm talpa ragadt a padlóhoz és minden lépésemnél érdekes cuppogó hangot hallatott. Egész testem bűzlött az elmúlt órák termésétől a hajamtól lábújjaimig. Félve szabadultam meg a ruháimtól, nehogy lejöjjön valaki. A mosdónál állva tisztogattam magam bő sugárban ömlő vízzel. Táskámból előkerült a törölköző és a tiszta ruhák.

Felöltöztem, de még mindig éreztem a pisi erős szagát. Indulnom kellett. Kissé sietve elértem az éppen indulni készülő vonatot. Szerencsére így éjjel 11 után már nem sokan utaznak és a kabinban egyedül voltam. Hazaérve a zuhany alatt megtisztulva, estem az ágyba. Nem jött álom a szememre amíg a halkan döngicsélő vibrátorommal a kemény farkakra és az ondó ízére gondolva ki nem elégítettem magam. Minden jó ha jó a vége – gondoltam és már aludtam is, hiszen holnap egy új nap kezdődik…
Kérem értékelje az olvasott művet 1-től 5-ig!
Értékelő: értékelés:
Ha az olvasottak olyannyira elnyerték tetszését, hogy erotikus vágyai kielégülést nyertek, kérem jelezze az alábbi két mezőt kitöltve!
Értékelő: elért orgazmusa