Castle @@@ - Újdonsült családom. Incest | Boy | Milf | Fetish | Bi
A TÖRTÉNET CSAK KITALÁCIÓ! TELJESEN A KÉPZELET SZÜLEMÉNYE!
Gábor vagyok 42 éves, kicsit több mint fél éve élek együtt a jelenlgi párommal Évával és fiával Szabival. Évával egy felnőtt
tartalmú internetes fórumon keresztül ismerkedtem meg. Annak ellenére, hogy hetero vagyok nagyon izgatnak a női combfixek és
magassarkú cipők, az említett fórumon rendszeresen posztoltam magamról illetve a lábamról képeket harisnyában és tűsarkúkban.
Éva rendszeresen válaszolt a posztjaimra egyre többet kezdtünk levelezni ő is küldött képeket magáról és én is neki. Aztán a
levelezésből hívások lettek abból pedig találkák. Nagyon jól össze barátkoztunk Évával és a végére össze is megelegedtünk.
Elég perverz tipus persze a jó értelemben ahogyan én is. Rengeted vágyunkat valóra váltottuk egy-egy ilyen találka
alkalmával. Nem sokkal később bemutatott Szabinak a fiának mint udvarlóját és talán egyhónappal később már össze is
költöztünk, tulajdon képpen én hozzá. Minden a legjobban alakult köztünk és Szabival is, pláne amikor az anyja megkért, hogy
ápoljak vele bizalmas kapcsolatot és ha szükséges a felvilágosítást inkább én tegyem meg ne pedig ő. Egyszóval minden a
normális kerékvágásban zajlott kivéve a szexet Évával mert az más emberek számára minden volt csak nem normális, persze ez
kettőnk örömére alakult így hiszen mindketten élveztük.
Az utóbbi időben Szabival tényleg mindent megdumáltunk, volt egy őrült gondolatom. Elkezdtem Szabival az anyjáról beszélgetni
ecseteltem neki, hogy normális az ha bizonyos értelemben vonzódik Évához ez mindenkivel megesik. Elmeséltem a saját
történeteim néhol persze kiszineztem de csak, hogy minél jobban feloldódjon és megnyíljon e téma kapcsán is. És hát sikerem
lett. Egyre izgalmasabb témákról beszélgettünk vele sokszor még telefonon is az a bizonyos "F" betüvel kezdődő közösségi
oldalon is cseten szinte mindenhol Éváról és vele kapcsoltban dumáltunk. Aztán kevés lett ez és képet küldtem neki az
anyjáról amin fehérneműben volt. Ez nagyon tetszett neki és már nem csak dumáltunk de megosztotta ő velem a fantáziáit én
pedig meséltem egy-két dolgot pár lazább aktusunkról Évával. Ez ment így egy darabig és csak vártam. Aztán bejöttek a
számításaim már ő kérte , hogy küldjek képet az anyjáról. Én persze teljesítettem majd a fantázia létrámon még egy fokot
haladtam és az egyik éjszaka készítettem új képeket Éváról egyszál bugyiban. Majd másnap még ő suliba volt az elő napi bugyit
amiben volt a képek készítésekor eldugtam a párnája alá az ágyában. Telefont elővettem és küldtem pár képet majd hozzá tettem
annyit, hogy az ágya környékén vagy egy meglepetés, keresse meg. Később jelzett a telefonom elővettem Szabi írt.
- Mi a meglepetés mondmár el?. Mikor csináltad a képeket?
- Tegnap este a dolog előtt és a meglepetés is ezzel kapcsolatos.
- Már alig várom, hogy haza érjek.
- Remélem tetszeni fog. Most mennem kell dolgozni, később írj hogy tetszett.
- Oké szia.
Majd miután elmentem dolgozni vártam, hogy haza érjen és írjon. Kíváncsi voltam, hogy fog reagálni. Úgyéreztem minden perc
egy óra de aztán rezzen a telefon a zsebemben. Szabi képet küldött. Nahát ez új eddig nem küldött képet, milehet az?. És
megnéztem.
- Ez lenne a meglepetés? (És a bugyit lefényképezte majd küldte az üzenettel nekem)
- Igen, na tetszik? (Kicsit féltem mit fog válaszolni)
- Nagyon! Ez volt anyun tegnap?
Ez az!! Ezt már szeretem, nem csalódtam benne.
- Igen az az, gyorsan meg akart szabadulni tőle de én nem engedtem neki úgy hogy ha megszagulod érezheted rajta a szagát mert
az este sokáig bugyin keresztül izgattam :)
- Komolyan? :)
- Ja, vélemény?
- Nagyon ütös.
- Nem tudom, hogy vagy vele de én már állok csak a gondolattol is :)
- Én is :)
- Megszagultad?
- Meg is nyaltam :)
- Hát van két rossz hírem is :) Az egyik, hogy a farkam is dörzsöltem ahoz a bugyihoz, a másik pedig, hogy én nem anyád
bugyiját nyaltam hanem a pináját :)
- Tényleg? Te szemét :)
- Haha. És most hol a bugyi?
- A gatyámba a farkamra tekertem :)
- Komolyan?
- Igen :)
- Hát ez jó :) Küldj róla képet :)
- A bugyiról?
- A bugyiról ahogy a farkadra van tekerve :)
Jelezte, hogy elolvasta de nem ír. Minden másodpercel egyre jobban rettegtem, hogy túlzásba estem. Majd a kijelzőn megjelent