FeketeDani13 - Lyli 1.történet 2.rész
Lyli és a család 2.
Lyli ebédet főzött – nem vitte túlzásba, melegített egy kis tegnapi zöldséglevest, és főzött egy kis tésztát, meg reszelt hozzá sajtot.
Egyre kevésbé haragudott az öccseire, hiszen most dúlnak bennük a hormonok - gondolta.
Épp leöntötte a vizet a tésztáról, mikor megjöttek a fiúk. Ronnie egy hatalmas virágcsokrot, Richie pedig egy doboz bon-bont tartott a kezében.
- Nagyon sajnáljuk, amit tettünk, kérlek, bocsáss meg! – mondat Richie
- Igen, megbántuk, és soha többé nem fogunk ilyet tenni! – tette hozzá Ronnie
- Jaj, fiúk, hogy is lehet rátok haragudni, hiszen máris tudjátok, hogy mivel lehet levenni a lábáról egy lányt! - válaszolta Lyli, és átvette a virágot és a bon-bont
- Akkor szent a béke?
- Hát persze srácok, na, gyertek ebédelni!
Lyli vízbe rakta a virágot, majd mindhárman megebédeltek.

A délutánt mindhárman alvással, olvasással és számítógépezéssel töltötték, és megbeszélték, hogy este megnéznek egy filmet a tv-ben, ami este 9-kor kezdődik. Lyli hatkor evett két szendvicset vacsorára a konyhában, majd felment a szobájába. Azt tervezte, hogy még megfürdik a film kezdete előtt. Le is vetkőzött, csak a bugyiját és a melltartóját hagyta magán, és maga köré tekert egy törölközőt. Kiment a szobájából és bekopogott az ikrek szobájába. Nem kapott választ, ezért benyitott – az öccsei nem voltak ott. –Na, biztos beelőztek a fürdőszobában – gondolta Lyli.
Végigment a folyosón és megállt a fürdőszoba ajtaja előtt, hallotta is a csobogó víz hangját.

Lylinek különös gondolata támadt. Próbálta elhesegetni, hisz, hogy is juthatott eszébe ilyesmi. Nemrég még ő maga szidta le az öccseit.
De hiába, nem tudta megállni. Legugolt az ajtó előtt és belesett a kulcslyukon. Először kicsit meglepődött a látványon: Ronnie már a kádban ült és fürdött, Richie viszont a kád szélén ült kitárt lábakkal, kezében méretes, lüktető szerszámával. Lyli még sosem látta az ikrek péniszét – hiszen csak mostohatestvérek voltak, így kiskorukban sem fürödhettek együtt. Lyli már nem egy fiúval volt együtt, de Richie szerszáma messze a legizgatóbb volt, amit valaha látott: elég hosszú volt – Lyli szerint legalább 17cm – és nem túl vastag (viszont Lyli szerint tökéletes). Lyli meglepődött rajta, hogy Richie körül volt metélve. Lyli nem tudta, hogy Richien elvégezték a beavatkozást, de épp eleget halott arról, hogy a körülmetélt férfiak jobbak az ágyban, hogy tudja, hogy ez jót jelent. Ami azonban legjobban meglepte Lylit, hogy felizgult az öcsére.

Richie már javában verte a farkát. Keze ritmikusan mozgott lüktető férfiasságán. Lyli keze lassan levándorolt az ágyékához. Finoman simogatta magát a bugyiján keresztül. A törölköző nemsokára a földre hullott, és Lyli ujjai lassan becsusszantak a finom csipkeanyag alá. Lyli nem tudta, hogy hogy jutott el odáig, hogy meglesse az öccsét maszturbálni, de egye kevésbé érdekelte az erkölcs, és egyre jobban átadta magát az élvezetnek. Richie keze egyre gyorsabban mozgott, ahogy Lyli ujjai is egyre gyorsabban jártak nedves puncijában.
Richie hangos nyögéssel elélvezett, és már Lyli is érezte, hogy közel jár a csúcshoz. Ronnie, aki eddig fürdött, de közben élénken figyelte testvérét, most kimászott a kádból, letérdelt Richie elé és elkezdte lenyalni testvére péniszéről az ondót. Nemcsak Lyli, de Richie is nagyon meglepődött, a fiú először megpróbálta eltolni a magától a testvérét, mire Ronnie a fülébe súgott valamit és folytatta a nyalást, amit ezúttal Richie is engedett. Mikor Ronnie már tisztára nyalta testvére férfiasságát, Richie ült be a kádba fürödni és Ronnie kezdte el verni a farkát. Lylinek ez már sok volt – két teljesen egyforma gyönyörű hímtag, ráadásul az öccsei pénisze – felkapta a törölközőt a földről, és besietett a szobájába – ezúttal magára zárta az ajtót - az ágyra vetette magát és vadul elkezdte ujjazni magát.
Folytatása következik!!!
Kérem értékelje az olvasott művet 1-től 5-ig!
Értékelő: értékelés:
Ha az olvasottak olyannyira elnyerték tetszését, hogy erotikus vágyai kielégülést nyertek, kérem jelezze az alábbi két mezőt kitöltve!
Értékelő: elért orgazmusa