King69 - Mostoha anyám
találtam,tettszett

Bár már 16 évvel ezelőtti történet, de van nekem is egy gyerekkori élményem. Kissrác koromban, úgy 11-12 körül, már javában maszturbáltam, akkoriban szőrösödött a fütyim is. Mostohaanyám, aki akkor 34 volt, jó alakkal, nagyon jóban is voltunk, szeretett, de elég gyakran ivott főleg töményet (minden nap), apám sokáig vidéken dolgozott, havonta kétszer járt csak haza hétvégente. Nyár volt és egyik nap hazajöttem a napos táborból, akkorra már leitta magát nyílván, mert mélyen aludt.

Beköszöntem, de nem közönt vissza, aludt a kanapén a nappaliban egy egy részes halványzöld fürdőruhában, hanyatt fekve, gondolom előtte megint napozott a kertben. A bal mellbimbója jól láthatóan kikandikált a fürdőruha alól. Először csak néztem, de ez egy éppen kamaszodó fiúnak nagy élmény, beleszédültem a látványba. Lepakoltam a szobámba, átöltöztem a fürdőnadrágomba és indultam volna ki biciklizni, még szóltam is neki, de válasz nem volt. Induláskor megálltam az ajtóban. Megmozdult bennem a kisördög.

Halkan visszamentem a nappaliba, a TV ment, leültem mellé. Kapcsolgattam azt a pár csatornát, de a szemem nem tudtam levenni a formás melleiről. A fütyim elkezdett dagadni. Élveztem a látványt, közben megráztam és szóltam neki megint, hogy hahóó! Megjöttem! Semmi válasz. A szemem nem tudtam levenni a cicijéről és a nunijánál a fürdőruhából kilógó szórszálakról, jól körvonalazódott a puncija, elkezdtem felizgulni. A nadrág már túl szűk volt és a fütyim vége is kikandikált a nyári ruhámból. Óvatosan megérintettem a felkarját, megint szóltam neki, picit megráztam, de semmi reakció.

Rátettem a hasára a kezem, éreztem a köldökét a feszes hasán. Ekkorra már teljesen felállt a fütykösöm, a kezembe vettem. Lassan huzogatni kezdtem rajta a bőrt. A kezem lejjebb csúszott a szeméremdombjához, puha volt és majdnem elélveztem! Ekkor váltottam: egyenesen a punciját tapiztam és egy picit félrehúztam a fürdőruhát, de csak éppen annyira, hogy láthassam élőben azt, amiről annyit beszéltek már és annyit olvastam. Szédültem és az élvezés határán voltam, jött bőven előnedv a viszonylag kis makkomból, közben meg az éppen szőrös heréimet gyúrtam.

Nagyon élveztem a helyzetet! Még jobban elhúztam a fürdőruháját és előbukkant a teljes punci látványa. Nedves volt és picit ragacsos, de ez még jobban felizgatott. Kiélveztem a nyúlkálást és a tapizást. Ő békésen aludt tovább, meg sem mozdult. Ahogy hanyatt feküdt, fölé térdeltem és hosszas gondolkodás után, éppen hogy odanyomtam pont a nunijához a makkomat, majd 2x-3x fel le és picit beljebb, de úgy, hogy közben a jobb kezemmel megérintettem a szabad mellbimbóját, ami kemény volt.

Most sem mozdult, de ez már sok volt nekem elsőre, rögön a kezembe élveztem a viszonylag kevés és szinte átlátszó ondóm. Visszaigazítottam minden ruhát, majd megmostam a kezem. Elindultam biciklizni, alig bírtam végig a titkom magamba tartani. Pláne, hogy a dudorodó kis melleivel velünk volt a kis 13 éves Évike is, aki a homokbányánál kacérkodott velünk egy kicsit. Ide-oda futkározott, ahogy szedte a homokot kilátszott a kis mellecskéje, combocskája, stb.
Hazaérve 1-2 óra múlva a nevelőanyám éppen a konyhában főzött nekem és ugyan abban a fürdőruhában.

De ahogy behajolt.... megindult a fantáziám megint és már alig vártam, hogy igyon valamit, mint minden nap és lefeküdjön. Közben iszogatott és két óra múlva mondta, hogy nagyon fáradt, ledől. Előtte jó sokáig zuhanyzott, majd átöltözött utána egy vajszínű egyrészes lenge ruhát vett fel és ahogy láttam a mellbimbóit, nem volt rajta melltartó, csak egy bugyi. Néztem a tévét egy darabig a nappaliban, majd bő háromnegyed óra után bementem a hálóba és leültem mellé. Volt ott is egy tévé, bekapcsoltam normál hangerőre és néztem.

Megint mélyen aludt, mert nem ébredt fel erre sem. Sokáig néztem a tévét hanyatt feküdtem, rajtam csak egy boxer szerűség volt meg egy póló és zokni, amiket Ő vett nekem pár hete. Betakaróztam és az egyik kezem a vállára tettem óvatosan, de Ő csak szokás szerint aludt tovább. Megsimogattam a hátát is, ekkor elkezdett dagadni megint a fütyim. Elővettem a fütykösöm a takaró alatt és elkezdtem verni lassan, közben tovább simogattam. Ahogy Ő a hasán feküdt, a kezem leért a fenekéig bőven, tapogattam ott is, majd felhúztam a lenge öltözetét és félrehúztam a bugyiját, ami előtte az egész fenekét takarta.

Megint ráfordultam óvatosan, picit ráhasaltam és a feneke vájatához ért a kukim elkezdtem automatikusan mozgatni lassan, hátulról. Nagyon jól esett, de ha tudta volna! Többször picit lejjebb mozgattam a csípőm és többször is benyomtam a puncijába a makkomat, talán még egy picit tovább is, nem emlékszem. Közben simogattam finoman a melle oldalát és a feszes barna fenekét, hátát. Éreztem, hogy a makkom az ánuszát is simítja és a punciját is. Még mozogtam egy darabig és hamarosan ráélveztem életem első női fenékvágatába, miközben teljesen megmarkoltam az egyik mellét.

Nagyon sok ondóm jött, sokkal több, mint maszturbáláskor, akár pár nap után. A takaróval és a gatyámmal törölem le a folyó nedveket, majd kb. 10 perc múlva kikapcsoltam a tv-t és szégyenlősen a szobámba mentem. Ott volt a kísértés, hogy visszamehetek és szinte akármit csinálhatok. Ki is vertem mégegyszer, de ennyi volt. Hasonló történt máskor is, de nem nagyon külömbözik ettől a történettől.

Kérem értékelje az olvasott művet 1-től 5-ig!
Értékelő: értékelés:
Ha az olvasottak olyannyira elnyerték tetszését, hogy erotikus vágyai kielégülést nyertek, kérem jelezze az alábbi két mezőt kitöltve!
Értékelő: elért orgazmusa